Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-04 / 129. szám

1975. június 4. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT Kecskeméti úszók Budapesten és Egerben A Kecskeméti SC legjobb úszói vasárnap a MUSZ felké­szülési versenyén indultak Buda. pesten, és jelenleg még mindig igen nagy megterhelésű edzések dacára, néhány jó eredményt ér­tek el. Balogh Gabriellának pél­dául a 800 m gyorsúszásban most 50 m-es uszodában is sikerült teljesítenie az I. osztályú felnőtt szintet, s 400 m-en is a (50 m-es uszodában) eddigi legjobbját ér­te el. Hajdú Judit 4 számban is ifjúsági aranyjelvényes szintű eredményt teljesített, s Szemen- kár is ifjúsági aranyjelvényes időt úszott 1500-on. Egerben a területi béka- és gyermekúszók seregszemléjének •második fordulóját bonyolították le. Köztudott, hogy ez a terület a legerősebb az egész országban. Itt indultak a legjobb utánpót­lást nevelő 'fővárosi egyesületek, az OSC, az FTC, az MTK-VM, Valamint a legkiemelkedőbb vi­dékiek, élen az egri és tatabá­nyai úszókkal. Öröm, hogy a kecskeméti béka-korosztályú úszók is felveszik a versenyt a legjobbakkal. A gyermekúszók .közül Villám Attila nyert egy arany- és egy ezüstérmet, a töb­biek pedig néhány szép helye­zést hoztak haza. A MUSZ-vérsenyen elért ered. mények: Balogh Gabriella 200 m pil­langón 3.. 2:40,26-tal, 400 m gyor­son ötödik 4:54,64-gyel. Ez mind. ■kettő megyei csúcs. 800 m gyors­úszásban 10:00,5-tel negyedik és ez felnőtt I. o. eredmény. • Villám Attila Egerben győzte le a legjobb budapesti és vidé­ki gyermekúszókat. • Szemenkár György 1500 m-en ért el jó eredményt Budapes­ten. Hajdú Judit ötödik lett a 200 m gyorsúszásban 2:23,52-vel. 100 m gyorson 1:06,78, 400-on 5:01,3, 800-on 10:24,55 volt az időered­ménye. Ez mind ifj. aranyjelvé­nyes szint. Hajdú Angéla 100 m mell­úszásban 1:27,17-et, a 200 m mellúszásban 3:05,59-et úszott. Szemenkár György 1500-on ötödik volt 1:18,36-os eredmény­nyel, és 100 m gyorsúszásban ért el 1:01,4-es időt. Végül Bencsura Ákos 200 mell­úszásban volt ötödik helyezett 2:48,43-mal és 200 m pillangón Úszott 2:29,32-t. Egerben a területi béka- és gyermekúszók seregszemléjén elért eredmények: Béka-korosztály Lányok: 100 m mell 4. Polik E. (KSI) 1:55,5, 5. Kristofori H. (KSI) 1:56,1, 10. Oláh A. (KSI) 1:59,9. 100 m gyors 4. Bérczy Il­dikó (KSI) 1:32,4 megyei béka­csúcs, 7. Vörös V. 1:38,6, 8. Szé­kely Zs. 1:39,4. Fiúk: 100 m mell 7. Csillag Zs. (KSI) 1:52,5. Gyermek-korosztály Lányok: 200 m mell 4. Szabó E. (KSC) 3:15, 200 m gyors 3. Szabó E. 2:37,8, 7. Jankahidi A. 2:44,0, 8. Libor É. 2:45,0. Fiúk: 200 m mell 2. Villám A. (KSC) 3:13,2, 10. Bereczky Cs. (KSC) 3:27,4, 200 m gyors 1. Vil­lám A. (KSC) 2:21,8 megyei gyermekcsúcs, 5. Bereczky Cs. (KSC) 2:34,6. Színvonalas döntő a Honvédelmi Kupa lövészversenyen Kecskeméten, a Czollner téri MHSZ-lőtéren vasárnap rendez­te meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Bács-Kiskun megyei vezetősége, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a Magyar Üttörő Szövetség Bács-Kiskun megyei elnöksége a Honvédelmi Kupa lövészverseny megyei dön­tőjét. A felsorakozott csapatokat Szemők György alezredes, az MHSZ Bács-Kiskun megyei tit­kárhelyettese köszöntötte. Meg­nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a versenyt hazánk felsza­badulásának és a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója jegyében rendezik meg majd en­gedélyt adott a verseny megkez­désére. A versenyzők 3 próba, és 10 értékelt lövést adtak le. Eredmények: EGYÉNI Üttörő fiú, légpuska: 1. Kiss Balázs (Kkfháza) 81, 2. Kovács Tibor (Kiskőrös járás) 73, 3. Sersli Sándor (Kalocsa járás) 57. Üttörő leány légpuska: 1. Mol­nár Piroska (Kmét város) 70, 2. Máté Zsuzsanna (Kalocsa já­rás) 66, 3. Hegedűs Aranka (Kmét járás) 64. Üttörő fiú légpisztoly: 1. Mo- reti Mario (Kalocsa város), 2. Hambalkó Imre (Kkhalas járás) 32, 3. Kiss Balázs (Kkfháza) 21. Üttörő leány légpisztoly: 1. Máté Zsuzsanna (Kalocsa járás) 40, 2. Halocsik Ilona (Kmét já­rás) 23, 3. Karik Anikó (Baja járás) 20. Ifjúsági fiú, légpisztoly: 1. György Ferenc (Baja járás) 76, 2. Mezei Károly (Kmét járás) 50, 3. Fodor Benő (Kkhalas város) 39. Ifjúsági leány, légpisztoly: 1. Végi Hajnalka (Baja város) 31, 2. Balogh Ágota (Kalocsa város) 29, 3. Kővári Mária (Baja járás) 28. Felnőtt női, légpisztoly: 1. Smiczkó Andrásné (Kkhalas vá­ros) 62, 2. Detrecz Rozália (Ka­locsa járás) 35, 3. Bech Jánosné (Baja járás) 28. Felnőtt férfi kispuska: 1. Pálfí Pál (Kkfháza város) 92, 2. Áb­rahám Sándor (Baja város) 89, 3. Szabó Gyula (Kmét város) 88. Felnőtt női kispuska: Smiczkó Andrásné (Kkhalas város) 89, 2. Tóth Józsefné (Kkfháza város) 86, ' 3. Vastagh Mihályné (Kis­kunhalas járás) 85. Ifjúsági fiú kfepuska: 1. Pa- czár József (Kalocsa város) 90, 2. Futó Péter (Baja város) 86,3. Andrási Imre (Baja járás) 85. Ifjúsági leány kispuska: 1. Fo­dor Éva (Kalocsa járás) 83 (több tízessel), 2. Balogh Ágota (Kalo­csa város) 83, 3. Végi Hajrtalka IBaja város) 82. Felnőtt férfi Drulov-pisztoly: 1. Mihó István (Baja város) 75, 2. Móczár Sándor (Kkhalas vá­ros) 70, 3. Hekele Zoltán (Kalo­csa város) 65. ÖSSZETETT CSAPAT: 1. Ka­locsa járás 659 köregység, 2. Kalocsa város 616, 3. Kecskemét járás 608 köregység. A június 28—29-én Nagykőrö­sön megrendezésre kerülő Hon­védelmi Kupa lövészverseny or­szágos bajnokságon a következő csapat képviseli megyénket: Kiss Balázs, Molnár Piroska, Moretti Mario, Máté Zsuzsanna, György Ferenc, Végi Hajnalka, Smiczkóy Andrásné, Pálfi Pál, Po- czár József, Fodof Éva és Mihó István. Mint már hírül adtuk, nagy érdeklődés előzte meg a ver­senyt, annál is inkább, mért eb­ben az évben először rendezték meg az összes korcsoportokban a lég- és Drulov-pisztolyosok versenyét. A helyezettek részére Szemők György alezredes nyújtotta át az érmeket és a jutalmat. Tóth és Böle jó szereplése a Kohász Kupa könnyűbúvár-versenyen Az Európa-bajnokságra készü­lő magyar könnyűbúvár váloga­tott keret részvételével május 30. és június 1. között rendezte meg Dunaújvárosban az MHSZ Du­nai Vasmű könnyűbúvár klub a Kohász Kupa uszonyos- és bú­várúszóversenyt. Megyénket az MHSZ Kecskeméti Kinizsi Köny- nyűbúvár Klub képviselte a 3 napos versenysorozaton. A ver­senyszámokat az Európa-bajnok- ság programjával megegyezően bonyolították le. A Kinizsi Klub két versenyzője ezen a rangos felnőtt versenyen, fiatal koruk ellenére jól szerepeltek. Böle Ág­nes 400 m-es női uszonyos úszás­ban ötödik, 800 m-es női uszo­nyos úszásban és 1500 m-es női uszonyos úszásban hatodik lett. Tóth Árpád 200 méteren új országos ifjúsági csúccsal ötö­dik, 400 m-en szintén új ifjúsá­gi országos csúccsal hatodik he­lyezett. Végül a 800 m-es uszo­nyos úszásban is hatodik lett. A kecskeméti 4x100 m-es uszo­nyos női váltó (Benkó G., Böle E., Böle Á., Horváth I. összeál­lításban) harmadik, a fólrfi 4x200 m-es uszonyos váltó ne­gyedik, a 4x100 m-es uszonyos váltó (Lorántfy L., öllei A., Má- csai E. és Tóth Árpád) harma­dik lett. A fiatal, egyre jobban össze­kovácsolódó csapat nagy feladat előtt áll. Júliusban a felnőtt c szágos könnyűbúvárversenyen vesznek részt hasonló felállítás­ban. Az eddigi legjobb eredmé­nyeik túlszárnyalására nagy fe­gyelemmel, kitartással készül­nek. Az országos bajnokságon a csapat remélhetőleg újból meg­védi a Dunaújvárosban kivívott rangos ötödik helyet. TEKE Váradi József győzött az ifjúsági versenyen Kecskeméten, a MAV-tekepályán a Bács-Kiskun megyei Tekeszövetség rendezett ifjúsági egyéni fiú és leány minősítő versenyt, amelyen kecske­méti és szegedi tekézők indultak. Eredmények: Fiúk:, 1. Váradi József (KSC) 407, 2. Kecskés S. (KTE) 404, 3. Nagy K. (KTE) 392, 4. ifj. Kovács D. (KTE) 387, 5. Borbély (SZAK) 386, 6. Kovács B. (SZAK) 383, 7. Dönczl J. (SZAK) 379, 8. Katona (KTE) 378, 9. Szabó J. (K. MÁV) 375, 10. Pintér (SZAK) 370. A versenynek 13 indulója volt. Lányok: 1. Abrahám Mária (SZAK) 369, 2. Szombathelyi Mária (SZAK) 346, 3. Török Marianne (K. MÁV) 328, 4. Kasza Ildikó (K. MÁV) 315, 5. Sző­ke Judit (K. MÁV) 309, 6. Horváth An­géla (K. MÁV) 265. NB III-AS EREDMÉNYEK K. MÁV—Gyulai L. 6:2 (2561—2392) HMSE—K. Sütőipar 7:1 (2484—2309) ZIM Vasas:—Szegedi- P. 6:2 (2477—2368) Kkh. MEDOSZ—HMSE 6:2 (2537—2463) A teke NB II. Keleti csrport állása 1. Bp. Postás 2. Szóin. MÁV 3. Ózdi Kohász 4. S. Oblösüv. 5. V. Ikarus 6. Debr. MTE 7. SZAK 8. Ceglédi Közg. 9. KSC 10. Egri Sp. 11. Gyulai SE 12. Z. Danuvia 13. Honvéd Bem 14. Salg. Siküv. 12 10 — 2 62:34 20 11 7 2 2 58:30 16 12 8 — 4 55:41 16 12 7 — 5 56:40 Í4 12 7 — 5 52:44 14 12 7 — 5 51:45*14 11 6 — 5 47:41 12 12 4 2 6 43:53 10 12 5 — 7 43 :53 10 12 5 — 7 41:55 10 12 4 2 6 39:57 10 12 4 — 8 46:50 8 12 3 — 9 36:60 6 12 3 — 9 35:61 6 Északon tömörült az élmezőny ÉSZAKI CSOPORT Csengőd—Kiskunma jsa 3:2 (2:0) Kkmajsa, 100 néző. A már 3:0-ra vezető csengő- diek ellen a hazai csapatnak csak szépíteni sikerült. Góllövők: Fa­zekas 2, Gergely, illetve Kozma és,Tuba. Jók: Deák. Gyurik, Fa­zekas, illetve Csólya. Ifjúsági eredmény: 3:1 Kiskun- majsa javára. Lajosmizse—Tiszakécske 2:1 (1:1) Lajosmizse, 200 néző. vezette: Nemcsok. Nagy küzdelemben, megérde­melten nyertek a lajosmizseiek. Góllövők: Török 2, illetve Váczi (Il-ből). Jók: Kisjuhász. Drabant, illetve Váczi és Józsa. Ifjúsági eredmény: 2:2. Hetényegyháza—Tiszaalpár 4:1 (2:1) Tiszaalpár. 250 néző. vezette: Zsigó. Alacsony színvonalú, kapkodó mérkőzés, a lelkesebben játszó csapat győzött. Góllövők: Fábián, 2. Rózsa Horváth II., illetve Al- mási. Jók: Pólyák, Söröli. Káp­lár, illetve Kállai. Ifjúsági eredmény: 3:2 Hetény­egyháza javára. Kecel—Kecskeméti MÁV 2:0 (1:0) Kecel. 500 néző, vezette: Illés. A minden csapatrészében jobb Kecel győzött. Góllövők: Mezei II., Szabó I., Jók: Filus (a mezőny legjobbja), Mezei II., Ha- sziló, illetve Pongrácz, Dorogi, Bimbó, Ifjúsági eredmény: 3:2 a Kecs­keméti MÁV javára. Kerekegyháza—Helvécia 2:2 (1:1) Nagy iramú mérkőzést vívott a két csapat, az eredmény igaz­ságos. Góllövők: Gogolák, Taskó, illetve Sörös 2. Jók: Gogolák, Borbély, illetve Sörös és Tóth. Ifjúsági eredmény: 3:1 Helvécia jjvárs Műszaki Főiskola SC— Kkfháza V. Cs. Tsz SK 1:1 (1:0) Kkfháza. 100 néző. vezette: Vágó. A főiskola kapusa, Tóth az első félidőben bravúrosan védett. Szü­net után viszont az ő hibájából született az egyenlítő gól. Gulyás (MFSC) a második félidőben 11-est hibázott. A 86. percben Po­povics (Kkfh. V. Cs.) a kiállítás sorsára jutott. Góllövők:. Kozma, illetve Szabó. Jók: Tóth, Nagy, Illetve Solymosi, Karsai. Ifjúsági eredmény: 3:1 az MFSC javára. Szánk—Kkfháza Vasutas SK 5:1 (3:0) Szánk, 200 néző, vezette: Ma- tejsz. Igen jó iramú mérkőzésem a nagyon jól játszó szanki csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött. Góllövők: Papp II. 2, Papp I.. Trója, Babócz. illetve Kratofil. Jók: M. Tóth (a me­zőn^ legjobbja), Kurgyis, Papp II., Papp I., illetve Kratofil. Ifjúsági eredmény: 6:0 a Vas­utas SK javára, DÉLI CSOPORT Dávod—Khaiasi MÁV 5:0 (3:0) Dávod, 300 néző, vezette: Papp. • Végig fölényben játszottak a hazaiak. Góllövők: Zeller 2, Val- kai II., Borkóczi, István. Jók: Márton, Borkóczi* Farkas. Zeller, illetve Hollósi. Ifjúsági eredmény: 2:0 Kha­iasi MÁV javára Miske—Bácsbokod 2:2 (0:1) Miske, 200 néző, vezette: Ju­hász. A közepes iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Gól­lövők: Illés, Petres, illetve Győri, Havasi. Jók: Markó, Bagó, illetve Bátyity, Havasd, Furdan. Ifjúsági eredmény: 4:3 Bácsbo­kod javára. Gara—Mélykút 3:0 (2:0) Gara, 300 néző. vezette: Marti­nez. Élvezetes, változatos játék után a' garaiak jól használták ki a helyzeteikéi ©óllövők: Sibalin, Kubatov. Bényi (öngól). Jók: For- rai, Zomborcsevics. illetve Odro- bina, Binszki. Ifjúsági eredmény: 2:1 Gara javára. Dunapataj—Katymár 2:1 (1:1) Dunapataj, 500 néző. Nagy küzdelem után 11-essel nyertek a pataiak. Góllövők: Ocs- kő, Kiss II. (11-ből). illetve Ma- doncza. Jók: Pavelkó, Zsibók, Ocskó, illetve Ispanovics, Tum- bácz. Ifjúsági eredmény: 1:0 Katy­már javára. Solt—Császártöltés 3:0 (3:0) Solt. 200 néző. vezette: Vereb. A változatos, jó iramú első fél­idő után mindkét csapat elfáradt a síkos talajon. Vitek (Solt) a ki­állítás sorsára jutott. Góllövők: Peczurka, Fehér II., Tóth II., Jók: Kara. I., Kara II., Peczurka, Fe­hér II.. illetve Lakner, Szeicz II., Török. Ifjúsági eredmény: 2:1 Császár- töltés javára. Szamuely SE—Madaras 2:0 (1:0) Madaras, 300 néző. vezette: Dobra. A változatos játék után a ven­dégcsapat megérdemelten győ­zött. Góllövő: Dinnyés 2. Jók: Farkas, Kapitány, Kovács, illet­ve Kormány. Valkó. Ifjúsági eredmény: 4:2 Madaras javára. Kinizsi SE—Dunavecse 3:1 (2:0) Góllövők: Galambos 2. Beke, illetve Bottlik Csávoly—Kunbaja 1:1 (1:0) Ifj eredmény: 6:1 Csávoly ja­vára. MEGYEI II. OSZTÁLYÚ BDARÜGÓ-BAJNOKSÁG ÉSZAKI CSOPORT K. MÁV 24 16 MFSC 24 14 Lajosmizse 24 14 Kkfh. Vasutas 24 13 Tlszakécske 24 10 Tiszaalpár 24 6 Hetényegyháza 24 11 Kecel 24 8 Helvécia 24 8 Kkfh. V. Cs. 24 10 Kerekegyháza 24 8 Szánk 24 6 Kkmajsa* 24 3 Csengőd** 24 2 --------­C égjegyzés: A *-gal jelzett csapat - 2, a **-gal Jelzett csapattól 6 bün­ALLÁSA 5 56-25 35 3 44-20 35 5 51-29 33 8 56-39 29 8 55-40 26 6 45-38 26 3 10 39-37 25 7 9 49-46 23 7 9 47-46 23 3 11 37-41 23 5 11 52-52 21 7 11 37-58 19 8 15 27-53 10 2 20 16-91 — DÉLI CSOPORT 1. Gara 2. Császártöltés 3. Madaras 4. Szamuely SE 5. Dávod ' 6. Katymár 7. Solt 8. Kunbaja 9. Kinizsi 10. Bácsbokod 11. Dunapataj 12. Csávoly 13. Kkh. MÁV 14. Misiké 15. Dunavecse 16. Mélykút 26 24 1 i 79-23 49 26 16 4 6 60-34 36 26 13 S 8 60-46 31 26 12 6 8 54-37 30 26 12 6 8 47-31 30 26 12 6 8 39-27 30 26 11 6 9 43-36 28 26 8 10 8 32-34 26 26 11 3 12 44-44 25 26 8 9 9 44-45 25 26 11 2 13 49-54 24 26 6 7 13 30-44 19 26 6 6 14 27-56 18 26 6 5 14 41-68 17 26 5 6 15 29-66 16 26 4 6 16 27-61 14 A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Rangadó Veronában és Kaposvárott A totó 23. heti, június 8-i szelvénye bővelkedik izgalmas rangadókkal, a vezető együttesek idegenbeli szerep­léseivel, és a kiesőjelöltek ádáz küz­delmeivel. Az elosztás szerint hat NB Il-es, négy NB m-as és szintén hat olasz B-osztályú találkozóra kellt.p- pelniük a fogadónak. Az NB II fő mérkőzése a kaposvári rangadó, ahol a Rákóczi a Szegedi EOL együttesét fogadja. A további helyeken is válto­zatos összecsapásokra kerül sor. (G.- MAVAG—Dunaújváros, MÁV DAC— Szekszárd, Eger—Debrecen, Spartacus —Nagykanizsa. FÖSPED—Komló), s ezeken a találkozókon a tét a kiesés elkerülése, esetleg a komlóiaknak a második hely megszerzése. Az NB III négy Jelentős mérkőzéssel szerepel (Bauxitbányász—KOMÉP. Győri Dó­zsa—Bábolna az Északnyugati cso­portból, valamint a Szarvas—Vasas Izzó és a KELTEX—Szolnoki MÁV a Délkeleti csoportból. Az olasz B-osz- tály egy kieső és egy feljutásra esé­lyes mérkőzésével kezdődik: Arezzo— Palerm’o, de a Taranto—Brindisi talál­kozót is a kiesés eilen vívják. A ve­ronai rangadón helyet cserélhet a két együttes egy hazai győzelemmel, mi­vel egymás ellen mérkőznek. (Vero­na—Perugia). Nagy küzdelmet Ígér még a Catanzaro—Genoa találkozó Is, mert a hazaiak esélyesek a harmadik hely megszerzésére. Tlppjeink: 1. Kaposvári Rákóczi—Széféül EGl. NB II. A két éllovas rangadóján, amely háromesélyes, a legvalószínűbb eredménynek a döntetlen látszik. Egy szegedi vereség az első helyébe ke­rülne a vendégeknek. Tippünk: x, l. 2. Ganz-MAVAG—Dunaújvárosi Ko­hász. NB II. A hazaiak az utolsó lehe­tősége a benrtm'aradásra, ha legyőzik a Kohász együttesét, és a hátra levő mérkőzéseken Is sikeresen szerepel­nek. A jobb vendégek ellen erre nem sok reményük van. Tippünk: x, l. 3. MÁV DAC (Győr)—Szekszárdi Dó­zsa. NB IL A középcsoporthoz tartozó együttesek összecsapásán, a hazai pá­lyán. Játszó győriek otthon tarthatják a két pontot. Tippünk: 1. 4. Egri Dózsa—Debreceni VSC. NB II. Északi „rangadó”, ahol a kieső he­lyen tanyázó egrieknek sorsdöntő a két pont megszerzése, mert ellenkező esetben, végleg el kell búcsúzniuk az nb n-tői. Tippünk: 1. 5. Bp. Spartacus—Olajbányász SE (Nagykanizsa). NB II. A két eevüttes tavaszi szereplése Igen mérsékelt volt eddig, amelynek következtében lees­tek az alsó régiókba. Döntetlen körü­li eredmény várható kettőjük találko­zóján. Tippünk: x. 6. FOSPED Szállítók—Komlói Bá­nyász. NB II. A hazaiak á kiesés ellen, a komlóiak a feljutásért küzdenek. A Szállítók bravúros győzelme Budafo­kon az elmúlt héten, reményt nyújt a további jó szerepléshez. Tippünk: I, x. 7. Bauxitbányász SE—KOMÉP (Ta­tabánya). NB IU. Északnyugati cso­port. A vendégek rosszabb gólarányuk miatt elvesztették első helyüket. En­nek visszaszerzése csak győzelemmel lehetséges. Tippünk: x, 2. 8. Győri Dózsa—Bábolnai SE. NB III. Északnyugati csoport, A Dózsa a ki­esés elkerüléséért harcol, a vendégek pedig, akik az elmúlt fordulóban nyolc góllal győztek a Soproni Textiles el­len ési az élre kerültek. Szeretnék megtartani az első Nehéz mér­kőzési előtt állnak mindketten. Tippünk: 2, X. 9. Szarvasi Főiskola Spartacus—Va­sas Izzó. NB III. Délkeleti csoport. Az izzó biztosan halad a bajnoki cím fe­lé, de Szarvason Igen1 nehéz feladat vár rájuk, mert a hazai együttes jó erőkből áll. Tippünk: x.. 10. KELTEX—Szolnoki MÁV. NB III. Délkeleti csoport. A hazai gárdát a kiesési vésze fenyegeti, b így minden erővel a győzelemre törekszik majd. A MAV-nak esélye van a második helyre, és szintéin szeretne nyerni. Tippünk: 1, x. 11. Arezzo—Palermo. Olasz B-osztály. Az Arezzo Idegenben! pontszerzése szép teljesítmény, mert egy feljutásért küzdő csapat ellen harcolta ki (Como —Arezzo 0:0) és most Is a feljutásra esélyes Palermo ellen kell bizonyíta­nia, hazai pályán. Tippünk: x, 2. 12. Taranto—Brindisi. Olasz B-osz­tály. A két veszélyes zónában, levő együttes nagy harca a bentmaradá- sért. Az otthoni környezet a Taranto sikerét segítheti. Tippünk: 1. 13. Verona—Perugia. Olasz B-osztály. Az éllovasok küzdelme az első helyért. A Perugia sorozatos vereségei követ­keztében elvesztette előnyét és ha Ve­ronában is veszt, helyet cserél legyő­zőjével. Tippünk: 1, x. +1 mérkőzés: 1 14. Catanzaro—Genoa. Olasz B-osz­tály. A két jó formában levő egvüttes találkozóján döntő lehet a pillanatnyi forma az eredmény alakulásában. A hazaiaknak még reményük van a har­madik, sőt a második helyre Is. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tlppjeink: 1, x. D. I. SAKK Vegyes mesterverseny lí Kecskeméten A Kecskeméti Építők SK ,;akk-szak- osztálya szervezésében és rendezési­ben vegyes mesterverseny folyik Kecskeméten, az Építők új munkás­szállójának I. emeleti társalgójában. A verseny vezetőbírója: T. Nagy Ak­tái, segítője:, özv. Horváth Ferenaeé. Az eddigi IX. forduló sportszerű ke­retek, ideális körülmények között zaj- re e lőtt le. iíO A verseny állása a IX. forduló utátfi 1. Kádas (Alföldi Olalb.) 6,5*;" Lovass (Kecsk. Építők) 6,5 * 3. Koszorús (Pécsi MSC) 5,3**' 4. Tábor (KGM Vasas) 4,5^) 5. Horváth (D.újv. Kohász) 4,55g Kádár (Pécsi MSC) 4,5‘,a 7. Ábel (Kecsk. Építők) 1 bö Bakos (Ganz Villany) 4 Balogh (Kecsk. Tipográfia) 4 JA Tokaji-Nagy (MTK-VM) 4 3 4*. 11. Körösi I. (Kecsk. Tipográfia 2,53(1) Csala (Kecsk. Építők) 2,5: sf A Magyar Sakkszövetség által még nem erősített számítás szerint a mes­teri cím megszerzéséhez 7,5 pont el­érése szükséges. A verseny ünnepé­lyes eredményhirdetésére 4-én (szer­dán) 13 órakor a versenyteremben ke­rül sor. A. BIZTOS GYŐZELEM AZ OB II-BÉN: 8£ Kecskeméti Építők—Alföldi Olajbányász 7,5:4,5 (2) !*’* >SÍA Az országos csapatbajnokság VIII. fordulójában fontos mérkőzésen, tót középcsapat találkozóián az Építők együttese biztos győzelmet aratóit szolnoki ellenfele ellen. A kecskeméti versenyzők közül győztek: Abel. M'klós. Hajagos, Lévái és Pólyák: döntetlent értek el: Csilla, Borsos, Szabó, Tarnóy. Gyarmati; Vesztettek: Lovass és Czeglédi. Érté­kelésre függőben maradt Koeziha játszmája nyerési risé’vekkei és Kom- róczky játszmája egyenlő állásban., A forduló további eredményei Ganz Villany—Videoton 9:5, Zala­egerszegi Építők—Tatabányai Bányász 8.5 :5.5, Vasú*éoítők—Győri MAV-DAC 6:7 (1), Bp. Előre—Vasas 8:6, Vasgs Izzó—Dunaújvárosi Kohász 8,5:4,5 !\ Veszprémi Volán—Honvéd Petőfi ’3 9.5 (2) iur A bajnokság állása: Axí- 69,5 ^ 2 69,3‘>'ir 3 62 9<ÍI 2 60,5 (1) 2 58,5 3 58 (1) 2 57,Si(2) 5 52,5 V 5 51,5-Ú) 2 2 4 50,5 (2) 5 48 1. Bp. Honv.-Petőfi 8 8 2. Bp. Vasas 8 6 3. BKV Előre 8 4. Vasas Izzó 8 5. Ganz Vilany 8 6. Bp. Vasútépítők 8 7. Kecsk. Építők 8 8. Tatabányai Bány. 8 9. Győri MÁV-DAC 8 10. Alföldi Olajb. 8 11. Videoton 8 12 12. Zalaegerszegi Ép. 8 2 2 4 48 * 13. Veszprémi Volán 8 2 1 5 47.5 (2) 14. Dunaújvárosi K. 8 2 1 5 44,5 (1) Ezzel a bajnokság tavaszi idénye líi­fejeződött. A IX. fordulóra IX, ■ 'fió 28-án kerül sor, amikor a Kecskeméti Építők csapata Dunaújvárosban a Ko­hász ellen mérkőzik majd. MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG : j| A megyei csapatbajnokságban is be­fej eződött ar tavaszi szezon. A VI. for­dulóban az esélyesek győztek. Megfe- petésmek talán csak; a madaraSTák nagyarányú kkfházi veresége számít. A bajnoki cím kérdése csak az $szl fordulóban' dől el. rá- viS Részletes eredmények: A bajnokság egyik esélyese, a kecs­keméti nyomdászcsapat otthonáflím fogadta a lelkes jánoshalmiakat és tartalékosán is biztos, nagyarányú győzelmet aratott. Ißrf Kecskeméti Tipográfia—Jánoshalmi} b Spartacus 10:2 Zsíros—Kurucsaimé 1:0, Soós—Török 1:0, Horváth—Ignatovics 1:0, Somodi— Kriván 1:0, Mészáros—Bagl 0,5íra, Gór—Kurucsal 0,5:0‘,5. Kökénv—Bányát 0,5:0,5,Garaguly—Juhászt :0, Krizsány»— Magyar 1:0. Balanyi—Zámbó 1:0, Solti —Tóth 0.5:0,5. Kovács—Somogyi 1:0.; ism Az eddig mérsékelten szereplő íüS- kunfélegyházlak jó teljesítménnyel fölényesen fektették kétvállra nevqs ellenfeleiket. oN Kkfházi Műanyag—Madarasl Tsz Ü3K 8:4 Ifet Pallos L—Rajnai 1:0. Baksai—Filesük 0,5:0,5, Vass—Versánszky 0,5:0,5, EmJ- kas K—Lajdi 1:0, Pallos J—RaszttkJpJ, Mészáros—Pölhe 1:0, Buri—Ónodi 1$, Farkas Zs—Bartha 1:0, Dudás—Me­csek 0:1, Varga—Szeradrei 1:0, Kukues- ka—Pintér 0:1, Kovács—Gieszingerbp. A magukra talált bajalak a hosiái hullámvölgy után ismét győztek, efc- úttal a kalocsaiaknál bizonyultak jnjjr baknak. rga!> Bajai Spartacus—Kalocsai VTSK .jjol 7,5:4,5 W Horváth—Szántó 0:1, Fekete—Ruppé- ner 0,5:0,5, Kormányos—dr/ Németh l:0. Harsányt—Bükkös 1:0, Boräoctt— Erdős 0:1, dr. Sásdi—Tőzsér 1:0, Nagy- Szabó—Czibulka 0:1, íColtai—Kórödj 1:0, Schön—Tóth 0,5:0,5, György— Krieg 1:0, Varga—Faragó 1:0, Csatái— Illés 0,5:0,5. J Az Építők fiataljai nagyarányú győ­zelmet arattak a helyi szövetkezetiék ellen. ám Kecskeméti Építők II- Kecskeméti Spartacus 8,5:3,5 Hajagos—Mihályi 0:1, Molnár—Kis# 1:0, Ifj. Polgár—Szabó 1:0, Komróczky —Merász 1:0, Czeglédi-Gömörl 0:1, Csapó—Tarapcsik 1:0, Donkó—Gary 1:0, Centgráf—Ci.urba 1:0, Kemény- Pintér 1:0, Horváth-özv. Horváth^ 0,5:0,5, Madi—Kovács 1:0, Polonyl-r Heródek 0:1. Sj«, A bajnokság állása 1. Kecsk. Ép. rí. 6 2. Kecsk. Tipogr, 5 3. Kecsk. MFSC 4 4. Bajai Sp. 5 5. Madaras! SK 5 5 — 1 43,5:28,S 1» 5----------42:18 10 3 1 — 31,5:16,5 7 2 1 2 28:32 : 5 2 — 3 31:29 4 6. Kalocsai VTSK 5 2 — 3 26:34 7. Jánosh, Sp. 8. Kkfh. Műanyag 5 0. Kecsk. Sp. 1 1 4 24:48 í 1 — 4 27,5:32,5 2 5 — 1 4 22,5:37,5 I A bajnokság állása a továbbjutás szempontjából, , a 1. Kecsk. Tipogr. 4 4 ------ 34,5:18,5 8 2. Kecsk. MFSC 4 3 1 — 31.5:16,5 7 3. Bajai Sp. 4 2 1 1 23.5:24,5 5 4. Madaras! SK 4 2 — 2 26,5:21,5 4 5. Kalocsai. VTSK 4 2 — 2 22:26 4 6. Jánoshalmi Sp. 5 1 1 3 19,5:40,5 3 7. Kkfházi Műa. 5 1 — 4 27,5:32,5 2 8. Kecsk. Sp. 4-— 1 3 19:29 Kecsk. 3Ép. n. 6 5 — 1 43.5:28,5 ip a bajnokság legközelebbi, vn. főt* dulójára IX. hó 21-én kerül sor. >r Gtmes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom