Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-19 / 142. szám
I 1975. június 19. • PETŐFI NEPE • 5 Csipkézetlenül - a halasi csipkéről Egy cérnából varrt, leheletfinom kis csipketerítő gondterhelten ráncolja hajszálöltéseit. Mintha kételyek gyötörnék. Teljes bizonytalanság lett úrrá rajta sorsát, jövőjét illetően. Segítséget, biztatást várt, hogy ne féljen, nem sorvad el a századunkkal egyidős, sajátos szépségű iparművészet, a halasi csipkevarrás. Miután magam sem voltam okosabb csipkeügyben< a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségéhez fordultam abban a reményben, hogy ott már kitaláltak valami okosat, ami megnyugtató pontot tenne az évek óta aggasztó szívóssággal visszatérő témára. A budapesti központban elmondták, hogy mindent elkövetnek a világhírű halasi csipkekészítés élet- benmaradásáért. A tapasztalatok viszont nem ilyen megnyuatatóak, s az esetleges jó szándékból még nem lesz terítő. Jelenleg 14 varróasszonv dolgozik a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezetben. Ez bizony kevés, főleg ha hozzátesszük, hogy egyetlen, parányi kézimunkában hosz- szú hetek: hónapok türelmes munkája ölt formát. A halasi csipke éppen annak köszönheti magas rangját, az különbözteti meg egyebék között a brüsszeli és a velencei csipkétől, hogy mák- szemnyi anyagot sem használnak hozzá, az egészet úgy öltögetik kézzel, tűvel, cérnából... !!és hagyományszeretetből, lelkesedésből, hiszen a 13 forintos érabér akkor is alacsony, ha havonta további 300 forint alkotódíjat kapnak az asszonyok a Népi Iparművészeti Tanácstól. Nem- rég még ennél is kevesebbért rontották a látásukat. Így rögtön érthetőbb. hogy miért nem tolonganak a fiaalok a Csipkeház környékén. Távolmaradásuk az értékes hagyomány folytatását, a csipkevarrás jövőjét veszélyezteti. Mivel próbálkozott eddig a szövetség ? — Javasoltuk az iskoláknak, hogy például a gyakorlati oktatás keretében foglalkozzanak a város és az ország számára sem közömbös témával. Akadt ilyen kísérlet, de tizenöt tanulóból mindössze egy maradt a szövetkezetnél, ahol a csipkét készítik. Sikerült szerződtetnünk egy ipari tanulót, de ez kevés. Azzal- is kísérleteztünk, hogy évente megrendezett országos kézimunkapályázaton külön dijat, tűztünk ki a halasi csipkére. Ez sem járt eredménnyel. A helyzet bonyolult, hiszen egyfelől fölvetődik a kérdés: miért nincs jelentkező a csipkevarrásra. Másfelől rögtön visszakérdez a józan anyagi számvetés: miért nem fizetik jobban az iparművésznek tekinthető csipkevarrókat? Célravezetőnek látszana egy olyan megoldás, amply jövedelmezőbbé változtatná a munkát. Olyannyira, hogy a bevételből jutna az órabérek emelésére is. Nagyon kézenfekvőnek tűnik például a külföldi értékesítés. A hazai vásárlók javarészének a jelenlegi 7—800 forint vételár is magas térítőnként. Nagyon sok külföldinek viszont annyira megéri, hogy néha 2—3 bolt készletét is felvásárolják. Érdemes lenne a mostaninál kifizetődőbb piacot keresni az aranynál is értékesebb csipkének. v Sajnos, az ötlet mindeddig nem valósult meg. A feladat nyilván a szövetségre vár. Arra hivatkoznak, hogy a halasi csipke forgalmazásán ak kérdése legalább olyan szövevényes, mint a mintázata. Az itthon eladott csipkék után ugyanis csaknem 100 százalékos dotációt ad az állam. Így a vevők tulajdonképpen kevesebbet fizetnek érte, mint amennyibe az előállítás kerül. Itt adódik a „rókafogta csuka, csukafogta róka, egyik sem ereszti a másikat” helyzet, mivel az állam valójában ráfizetne a magasan dotált kézimunkák készítésének a növekedésére. Gazdaságosabbnak látszik a külföldi eladás, viszont az után nem jár dotáció, és egy 700 forintos térítőért mégsem kérhetnek több száz dollárt. (Ha több százat nem is, de ilyen olcsón vétek külföldre eladni a magyar munkát.) A kör látszólag bezárult. Maradt a tizennégy varróasszony, a semmivel sem biztató utánpótlás és az évek óta nyitvahagyott kérdés: hogyan lesz ezután? A megoldást az is sürgeti, és egvben elősegítené, Jiogy a századfordulós, szecessziós mintáknak mostanában újból nagy a keletje. Az érdeklődésre vall, hogy a halasi csipkék az utolsó szálig elfogynak az üzletekből. Az eladók szerint a kétszeresét is szétkapkodnák, főleg turistaszezonban. A halasi csipkekészítés iparművészetünk legfiatalabb, de legértékesebb hajtásai közé tartozik. Fennmaradása, újbóli kivirágozta- tása nemcsak helyi, hanem nemzeti érdek is. Hiba lenne és nagy kár érne bennünket, ha elsorvadna. A városi vezetők az ügy mellett állnak. A Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Szövetségét viszont a piackutatás elodázásával egyetemben adósság terheli. Tavaly több mint. 200 ezer forintos költséggel rendbehozatták a csipkemúzeumot. Azóta látogatók százai keresték fel, megcsodálták a vagyont érő remekeket, el voltak ragadtatva a látottakól. Fényes múltja, illő múzeuma már van a halasi csipkének, most már a jelenét kellene tisztázni — anyagi bonyodalmaival együtt —, hogy jövője is legyen. Vadas Zsuzsa A NYÁRON FELAVATJÁK A ZENEI NEVELÉS ÚJ KÖZPONTJÁT (II.) Tanfolyamok, kiadványok, kiállítások, kísérletek Minden jel arra mutat, hogy a Kodály Intézet és a belső berendezés elkészül augusztus elejére. Ez azért is fontos, mert ekkor kezdődik a II. nemzetközi Kodály-szimpozion. Az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat, az ÉPSZER, a Keceli Faipari Üzem olyan meggyőző ütemben dolgozik, hogy a kitűzött átadási határidő reálisnak látszik. A gyorsaság műgonddal párosul. Már most látható hogy Kerényi József és a társtervezők a történelmi hangulatú környezetbe illő sajátos szépségű intézetet varázsoltak az ódon rend- házból. Előreláthatóan július második felében megkezdik az 5 földszinti előadóterem, a 15 emeleti lakószoba bebútorozását. Az utolsó simításokat végzik az alagsori fürdőkben, az éttermen, s a konyhán. Költözhet nemsokára a könyv- és hanglemeztár. Csinosíthatják a társalgót. Néhány hónap múltán a kutatószoba, s a tornaterem is a hallgatók rendelkezésére áll. A kerengő mostani állapotában is pihenésre, elmélyülésre csábítja az embert. A művelődési központtól és a megyei tanácstól kapott albérletekben már szorgosan tevékenykedik az intézet lassan kialakuló személyi állománya. A kutató csoport munkáját Kokas Klára irányítja. A könyvtár a fonetéka és dokumentációs csoportot Ittzés Mihály irányítja. Az oktató csoport vezetőjét később nevezik ki. Az előkészületek során nagy munkát végzett dr. Borbély Lajos gazdasági vezető. A tudományos munkatársak közül többen főiskolai docens címet és besorolást kapnak. Kidolgozták az intézmény munkarendjét rögzítették céljait. A magyar és külföldi énektanárok továbbképzését tekintik egyik legfontosabb feladatuknak. A magyarok részére nyári tanfolyamokat tartanak. Alkalmanként évközieket is szerveznek. A más országból érkező 30—40 tanár számára tízhónapos bentlakásos továbbképzést szerveznek. A tanítás nyelve angol és life y ■ .AU ifiről • Egyre több hazai és külföldi látogató keresi fel a napról napra szépülő Kodály Intézetet. Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja az intézet igazgatójával és tervezőjével: Kerényi József mérnökkel. (Tóth Sándor felvétele) magyar ezért a főiskolai jellegű tantervben magyar nyelvoktatás is szerepel. A többi tárgyak a szeptembertől május végéig tartandó tanfolyamon: szolfézs, módszertan, népzene, vezénylés, kamaramuzsika, zenepszichológia. Az elméleti képzést összekötik a gyakorló tanítással, óramegfigyeléssel. Az oktatást korszerű technikai eszközök segítik. Sajnos, a zártláncú tévét csak később szerelik föl. Többféle pedagógiai kísérletet szerveznek. A lehető legrövidebb idő alatt Kecskeméten is folytatni szeretnék Kokas Klóra Budapesten megkezdett felméréseit Azt kutatja, hogy a művészeti nevelés milyen hatással vari az emberformálásra. A művészeti oktatás alapjának természetesen a zenét, a naponkénti éneklést tartják, de az élmény színesítésére, elmélyítésére a többi művészet (rajzolás, mintázás, művészi torna, szavalás, festés) segítségét is igénybe veszik. Arra törekednek, hogy hasonló megfigyeléseket végezhessenek a Gyógypedagógiai Intézetben. Mivel Kecskeméten nincs Ko- dály-múzeum és a tanár úrra Vonatkozó tárgyi emlékeket bemutató emlékszoba, kiállítást is rendeznek. Az intézet ugyanis a teljesség igényével gyűjti a Kodály és Kecskemét kapcsolatára utaló, valamint zenepedagógiai tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat. (Ehhez a városi tanács hathatós támogatást nyújt.) Nyilvánvaló, hogy igyekeznek beszerezni az életmű más jellegű emlékeit is. Felkészültek könyvek, tájékoztatók kiadására. 1976-ban jelenik meg első alkalommal az intézet évkönyve. Ebben összegezik saját és más Kodály-intéze- tek kutatási eredményeit. Zene- pedagógiai tanulmányokat, Kodály-művek elemzését, népzenei témájú dolgozatokat tartalrriaz az előreláthatóan angol nyelvű kiadvány. Zenepedagógiai sorozatukat Hegyi Erzsébet „Szolfézstanítás Kodály pedagógiájának elvei alapján” című kötete "nyitja. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy augusztus 4-én kezdődik a magyar és norvég énektanárok részére a III. Kodály-szeminári- um, akkor érzékelhetjük, hogy milyen feszített tempóban dolgoznak Erdei Péter irányításával az intézet dolgozói. A kéthetes szeminárium önálló rendezvényük, a szimpóziumba1 „besegíti- . V;-, tenek”. Szeptember 15-re pedig megérkeznek a közeli és távoli országokból az egyéves tanfolyam résztvevői. Mondanunk sem kell, hogy az énekes iskolával a legharmoni- kusabb az együttműködés. • E két összefonódó intézmény olyan szellemi tőke, zenepedagógiai központ, ami a maga nemében a világon egyedülálló. A vendégek nyilván megismerkednek szocializmust építő hazánkkal, Kecskeméttel, az itteni kulturális élettel. Bizonyára ellátogatnak a megye szép tájaira, mint ahogyan a kecskemétiek is részt vehetnek a Kodály Intézet egyes rendezvényein (hangversenyek stb.), látogathatják kiállításait, tanulmányozhatják az ösz- szegyűjtött dokumentumokat. A párt- és állami szervek — különösen a megyei pártbizottság és megyei tanács — megkülönböztetett gondoskodása, az ügyhöz méltó törődése, a Kulturális Minisztérium, Kodály Zoltánná szüntelen cselekvésre k&z figyelme, a múló idővel egyre növekvő jelentőségű életmű kisugárzása egyaránt a Kodály Zoltán Zenei Intézet kivételes jelentőségét, lehetőségeit és felelősségét jelzi. Heltai Nándor MAI TÉMÁNK Jánoshalmi énekesek Sokszor elgondolkozik az ember: miért van az, hogy az egyik községben, városban olykor virágzásnak indul a művészetnek, a kultúrának valamelyik ága, a másikban ugyanakkor pangás tapasztalható? Mivel magyarázható a sokszor hatalmas eltérés a hasonló adottságokkal rendelkező helységek eredményei között? Jó példa Jánoshalma énekés zenekultúrájának alakulása. Ebben a több szempontból is rokonszenves nagyközségben az utóbbi esztendőkben a régebbi hagyományokat felelevenítve lendületesen szervezik az énekeseket, erősítik a kórust, és sikereket érnek el, a fáradságot nem ismerő Gerhát László karnagy vezetésével. A nagyközségi énekkar • huszonöt tagját nemrégiben kitüntették „A magyar zenekultúra szolgálatában” elnevezésű jelvénnyel. Olyanok kapták, akik öt, tíz, húsz, huszonöt. sőt ennél is több éve vesznek részt e szép és nemes törekvésű mozgalomban. A nemrég elhunyt Lovas József, a kórus egykori elnöke éppen fél évszázadon keresztül mutatott jó példát az éneklésben és a szervező-irányító tevékenységben. De Fenyvesi János, Staáb Mihály és Árpás Károly is immár négy kerek évtizede énekel a többiekkel együtt. S harminc esztendő óta szerepel és jár a próbákra Halász József, Iván István és Kolonics István. ök valamennyien érezték és érzik Kodály híres mondásának a jelentőségét, mely így hangzik: „az ének széppé teszi az életet; az éneklő másokét is”. Amikor legutóbb egy 'meghitt ünnepségen átadták a megérdemelt elismerő jelvényeket, Sípos Károly, a KÓ- TA megyei titkára elmondotta: a jánoshalmiak sikeréta lelkes karnagyon és az ugyanolyan lelkes tagokon kívül az is segíti, hogy itt a község vezetői — László József párttitkár és Harczi János tanácselnök, s a társaik mellettük állnak szép törekvéseik közben. V. M. (16.) Eltűnt, mint Eötvösék. A háború után vidéki birtokukra mentek, de hamarosan megne- szelték a földosztást és külföldre szöktek. 1956-ban üzentek, hogy hamarosan visszatérnek és visz- szaveszik tulajdonukat. Ez az üzenet volt róluk az utolsó élet- jel. Azóta senki nem hallott felőlük. Ezalatt Simóéknál még dúlt a családi viszály. Simó az eltelt huszonöt évben számtalan helyen dolgozott. Volt függetlenített funkcionárius, minisztériumi osztályvezető, vállalati igazgató. 1958-ban — ekkor már közeledett a hetvenedik életévéhez — nyugdíjba helyezték. Simó néni hangosan zokogott az ünnepélyen, ahol a miniszter tűzte férje mellére az egyik legnagyobb ki tűn-, tetést. Aztán hazavitte őket egy nagy kocsi. — Most végre az enyém leszel papa — mondta Simoné. — Így lesz mama — egyezett bele Simó és néhány hétig valóban nyugton volt. Aztán hamarosan nyugdíjas klubot szervezett a kerületben. A huszonöt éves évfordulóra kiállítást rendezett, eljárt a környék iskoláiba és mesélt a fiataloknak. Mindenütt szívesen fogadták a fürge, friss észjárású kis öreget. Izgalmasan tudott mesélni és különösen szépen beszélt egy Rózsi nevű lányról. Rózsi elbeszélései során valóságos hőssé emelkedett, aki nemcsak megmentett egy házat, hanem több fegyveres harcban is kitüntette magát. Amikor hallgatói közül valaki megkérdezte, hogy mi lett Rózsival, Simó rejtélyesen elmosolyodott: — Méltó helyre került... Az egész ország ismeri, de nem akarom megmondani a nevét és a beosztását... ö kért erre... Tudjátok, nem szereti a személyi kultuszt... És ezalatt egy Békés megyei faluban . csendesen éldegélt egy Zsoldos Lászlóné nevű, korán megöregedett asszony. Két évvel ezelőtt még a termelőszövetkezet kertészetében dolgozott, de szíve miatt az orvos eltiltotta a munkától. Kocsis Erzsid rosszul tudta. Az a szekeres ember békési volt. Ö vette el Rózsit feleségül. A lány az 1000 pengői adta hozománynak és a lovat. Az 1000 pengőn éppen annyi takarmányt vásároltak, amennyit a ló hazáig megevett. Két gyerekük született: László, 1946-ban. ö a felszabadulás huszonötödik évében kapta meg mérnöki diplomáját. 1949-ben született egy kislányuk, akit Rózsi, férje ellenkezése dacára Krisztinának keresztelt. Krisztina a szövetkezetben dolgozik az irodán. Az eltelt évek alatt a gyerekek többször kérték, hogy meséljen fiatal éveiről. De Rózsi nekik sem mondott sokkal többet, mint amennyit egyszer — még 1952- ben egy életrajzába is beleírt: „1934-től 1945-ig Pesten voltam cselédlány. 1945-ben költöztem férjemmel ebbe a faluba ...” 1958-ban a tévé-híradóban lá- látott egy riportot Simó kitüntetéséről. Másnap délelőtt, amikor egyedül maradt otthon levélírásba kezdett: „Kedves Simó elvtárs! Láttam a tévéijén és gratulálok. Gratulálok, hogy ilyen sokra vitte és különösen azért, hogy az akkori jóslataiban igaza lett. Egyedül abban tévedett, amit rólam jósolt. De ennek is örülök. Nyugodt, szép életem volt a férjem mellett. Van két szép gyerekem és semmiben sem szenvedek hiányt. Ennél többre én nem is vágytam soha. Szeretném még látni magát, jó lenne elmenni abba a házba is, megnézni azt a pincét, de ebből már nem lesz semmi. Talán nem is akarom komolyan. Hiszen azóta egyszer jártam Pesten az urammal. Gondoltam is rá, hogy átmegyek a Margit hídon, de aztán meggondoltam magam ... Jaj, el ne felejtsem! Tudja, hogy az a fehér ló még öt évig élt. Ha igaz, amit Tószeghy mondott, hogy ezen valaha talán Horthy lovagolt, hát akkor egyedüálló ló volt. mert még a tsz-ben is belépett. Ha ezt Horthy megtudta volna... Na, de nem fecsegek többet. Kívánok magának még hosszú életet és sok sok boldogságot. Megérdemli, mint ahogy én sem jutottam érdemtelenül az én boldogságomhoz ... Ugye egy öregasszony már azt is megengedheti, hogy így búcsúzzon: Sokszor csókolja, a Rózsi. A papírt összehajtogatta, borítékba tette, de soha nem küldte el a címzettnek ... (Vége.) Hajósi példa Szocialista brigádok az óvodásokért Az ismert szociálpolitikai intézkedések hatására kedvezően alakul a népesedési helyzet Hajóson is, ahol mind több család szakít a korábbi „egyke”-szemlé- lettel. Eme örvendetes demográfiai változás természetesen együtt jár a lakossági igények fokozatos növekedésével. Például, hogy a szülők zöme óvodai elhelyezést kér gyermeke számára. Bár az intézménybe való felvételi kérelmeket nagyon körültekintően mérlegelik az illetékesek, mégis elkerülhetetlen, hogy évente vissza ne utasítanának sok jelentkezést. A refrénszerűen ismétlődő indok, a helyhiány, amely sajnos, lassacskán mérséklődik. A nagyközség fejlesztési alapja egy részének hosszas tartalékolásával csak nemrégen sikerült összegyűjteni a pénzt a jelenlegi óvoda korszerűsítésére, átalakítására. A munkálatok révén ötven hellyel bővült a létesítmény. A két új óvodás csoport foglalkoztatása azonban szinte lehetetlennek tűnt, hiszen az Udvar rendezetlen, kiépítetlen volt, a játékállomány is kevésnek bizonyult. És a tanács egy fillért sem tudott már adni e célra. Mit lehet ilyenkor tenni? Megoldást ezúttal is — mint any- nyiszor — a társadalmi összefogás eredményezett. Minderről a hajósi napköziotthonos óvoda vezetője, Tolnai Lajosné tájékoztatta szerkesztőségünket. Mint megtudtuk, az - óvodai gondokról értesültek a helyi József Attila Termelőszövetkezet gépműhelyében dolgozó szocialista brigád tagjai, akik elhatározták, hogy szabad idejükben elkészítik és az udvaron felszerelik a szükséges játékokat. A kollektívák rövid időn belül eleget tettek vállalásaiknak, s a pöttömke emberkék a napokban már birtokukba vehették a meseházat, a körhintát, a billenőhintákat, a mászórudakat és a csúszdát. A szövetkezetiek kezdeményezése követőkre is talált, ugyanis a Homokmégyi Állami Gazdaság hajósi, kerületében dolgozó Martos Flóra, Kocsis Pál és Micsurin szocialista brigádok egy napi keresetüket ajánlották fel a most összesen másfélszáz gyermeket befogadó óvoda játékainak gyarapításához. A vezető óvónő levele végén arra kér bennünket, hogy az ovisok és az óvodai dolgozók nevében mondjunk köszönetét a kollektíváknak példás és igen hasznos segítségükért. E kérésnek szívesen teszünk eleget. V. A.
