Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-13 / 137. szám
1975. június 13. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT Az utolsó forduló előtt Honfi az élen „Különös verseny ez — jegyezte meg valaki a hátunk mögött, amikor a Technika Házának emeleti előcsarnokában éppen a sakk-emlékverseny eredménytábláját nézegettük — mindenki úgy hajt elejétől végéig, mintha ettől függene egész versenyzői pályafutása.” Való igaz, hisz rendeztek itt már néhány nagy versenyt, sőt egyszer világbajnoki zónadöntőt is, de ilyen szoros, kemény küzdelemre még egyszer sem volt példa. Igaz, a szerdai forduló, amely egyben az utolsó előtti, összecsa- pás volt két gyors döntetlennel kezdődött. Az egyikben, s ezt nem nehéz kitalálni, Székely volt a kezdeményező és Dely fogadta el a remit. Már a 8 lépés után. Portisch F. és Vadász a 16 lépésben egyeztek meg döntetlenben. Székelynek és Portischnak ez azt jelentette, hogy 6,5 pontjuk van, tehát az utolsó játéknapon mindössze fél pont kell a nemzetközi mesteri címhez. Ez tehát könnyen ment. Annál ádázabb harc folyt a többi táblán. Csőm például határozottan nyerésre állt Holmov nagymesterrel szemben, aki viszont nem adta meg magát, s bár már Csőm mattra állt, egy örökös sakkal mégis kiharcolta a döntetlent. Következett Forintos, aki sötéttel is támadásban volt, és végül győzött Grabczewsky ellen. A Plachetka—Hernandez játszmában a csehszlovák sakkozó állt jobban. Aztán hibázott és Hernandez nem ismert kegyelmet. A kubai sakkozó ezzel ritka bravúrt hajtott végre. Sorrendben háromszor nyert egymás után, s kétszer is sötéttel. A legnagyobb tétje a Tompa—Honfi játszmának volt. Tompa legalább döntetlent akart, Honfi viszont, nyerésre ment, s nagyon jól is játszott. Aztán egy apró hiba: miatt úgy látszott, hogy szertefoszlik a remény a nagymesteri címre. A játszma függőben maradt. A másik függőjátszma a Bár- cza.y—Möhring pár lett. Itt a 40. lépés után ez volt az állás: Bárczay Möhring A 41. lépésen Bárczay 36 percig gondolkodott. Legtöbben az £5-öt tippelték, a nagymester azonban a3-at lépte. Most az NDK-s mester következett, de már csak függőlépést tett a borítékba, mintegy 20 perces elmélkedés után. Hogy mit? Ez nem derült ki mert reggelre elemezte a helyzetet, és folytatás nélkül feladta. A másik függőjátszmát csütörtökön délelőtt folytatták és kétórás küzdelem után Honfi nyert. lA verseny állása az utolsó forduló előtt: Honfi 8,5, Holmov 8. Hernandez 7,5, Forintos 7, Székely. Por tisch F. 6,5—6,5, Csőm, Bárczay Dely, Vadász 6—6, Plachetka 5, Möhring 4, Tompa és Grabczewsky 3,5—3,5. Az utolsó forduló párosítása: Vadász—Tompa, Honfi—Székely, Dely—Csőm, Möhring.— Plachetka, Hernandez—Grabczewsky, Forintos—Portisch F. Bárczay—Holmov. A verseny pénteken délelőtt 9 órakor kezdődik. Sz. Z. Az országos középiskolás röplapdabajnokság Kecskeméten A röplabdaszurkolók fámára nagyszerű csemegét kínál a következő hét. Hétfőtől' péntekig Kecskeméten, a Városi Sport- csarnokban rendezik meg a középfokú iskolák országos röplabdába jnokságát, és ugyanakkor kerül sor a középfokú iskolák országos röplabdakupájára is. Az előbbi versenyben az alsós csapatok indulhatnak, és itt a sportághoz, vagy bármilyen sportágban igazolt versenyzők nem vehetnek részt. A második verseny a hagyományos forma, ahol már minden középiskolás játszhat. Játszik is, es várhatóan magas lesz a színvonal, hiszen a csapatokban egy sor NB I-es és NB Il-es játékos is helyet kapott. Megyénket a bajnokságban a Kecskeméti Katona József Gimnázium képviseli mindkét fiúcsoportban, a lányoknál pedig a Közgazdasági Szakközépiskola lesz a résztvevők között. A Katona J. Gimnázium csapata a fiúk kupájának védője, és ötszörös győztese. Reméljük hatodszor is sikerül. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Kecskeméti SC— Szolnoki MTE 1:0 (0:0) Szolnok, Tiszaligeti Stadion. KSC: Divinyi — Lipokatity, Herbály, Losonczi, Kecskés — Seres, Ónodi (Feleki), Kókai ■— Cskoíás (Farkas), Szabó, Simon. Edző: Bányai Nándor. A szolnoki NB Il-es csapat ellen ismét jó játékot láttunk a KSC-től. A gólt a második félidőben beállt ifjúsági játékos, Farkas lőtte. MEGYEI SERDÜLŐ ELŐDÖNTŐ Vaskúti Bácska—Kalocsai VTSK 6:1 (3:0) Fájsz, vezette: Király; Vaskút: Putnyik — Gál. Germán. Gergity, Péter, Matusek, Dömény, Fazekas, Scheffer. Kónya, Stábl. Kalocsai VTSK: Farkas — Hortobágyi. Horváth. Nagy, Vén, Petrovics, Kovács, Kiss, Huber, Bakonyi, Nemre s. A sportszerű mérkőzésen végig a vaskúti csapat volt az irányító, s a hat gólon kívül még számtalan helyzet is kimaradt. Góllövők- Fazekas 2, Matusek. Stábl. Kónya, Péter, illetve Huber. Rossz idő, súlyos vereség Szentesi Kinizsi— Kiskunhalasi AC 10:5 (5:2) Kézilabda. NB II. női. Szentes, 200 néző, vezette: Sebestyén dg Németh. KAC: Rácz — Várkövi, Horváth, Takács, Erdész, Szabó, Kovács. Csere: Deák, Zsikla, Kocsis, Kuti. A végig szakadó esőben lejátszott mérkőzésen az esélyesebb csapat győzött. A hazaiak egyetlen akciógólt tudtak csak elérni. Góldobók: Erdész 3, Takács 2. ATLÉTIKA Jó eredmények a serdülő összetett bajnokságon Kecskeméten a Széktói Stadionban rendezték meg a megyei serdülő „B” kategóriájú ösz- szetett bajnoki versenyt. Szombaton még jó időben és kitűnő pályán folyt a verseny. Vasárnap a zápor, és a későbbi folyamatos esőzés miatt az 1062-es fiúknál nem is volt induló. A súlylökést, a leányok 300 m-es és a fiúk 1000 m-es versenyét hétfőn bonyolították le. Eredmények: I. NAP:" 1962-,es leányok: 1. Ivók Tünde (Kun B. SE) 1948 pont (100 m 14,6 magas, 130, súly 705, 600 rn 1:56.9), 2. Bednarik E. (Kméti Sí) 1849 (14,8, 125, 687, 1:40.3) 3. Ugi-Rácz E (Kméti Sí) 1734 (14.5, 115, 727, 2:00.3). 1961- es leányok: 1. Bari Emma (Kméti Sí) 2362 (13,8. 144. 748, 1 :56.9), 2. Polló I. (Kméti SÍ) 2351 (13,3, 140. 701. 1:50.9). 3. Tóth I. (Kméti Sí) 2076 (14.8, 135, 809, 1:57) 1962- es fiúk: 1. Palásti György (Kméti Sí) 1401 (80 gát, 12^8 távol 495, súly 755, 300 m 4i), 2. Dudás (Kméli Sí) 1028 (15.6, 468. 701, 45.2), 3. Jasusa (Kméti Sí) 900 (15.0, 439, 583, 48.3). 1961- es fiúk: l. Kovács László (Kecskeméti SÍ) 1955 U2,0. 514, 12.60, 44.4), 2. Drozdík (Kméti Sí) 1889 (i4.7, 436 876, 48.3), 3. Saskó (Kméti Sí) 1447 (13.3, 475, 882, 43.6). II. NAP: 1962- es lányok: 1. Magyaródi Éva (Kméti Sí) 1650 (80 gát 15.8, távol 394, súly 675, 300 m 52.7), 2. Bajáki E.' (Kméli SÍ) 1134 (17.5, 359, 502, 56.5). 3. Szegedi Á. (Kméti Sí) 1128 (17.8, 320. 422, 52.7). 1961- es lányok: 1. Gyenes Klára (Kméti SÍ) 2459 (13.5, 441,784. 44.2), 2. Kosa Zs. (Kméti Sí) 2252 (14.1, 444. 838. 47.6), 3. Sándor M. (Kméti Sí) 1818 (15.5, 344, 762, 47.6) 1962- es fiúk: Nem volt induló. 1961-es fiúk: 1. Herceg Sándor (Kméti Sí) 1656 (100 m 13.3. magas 160, súly 12.06, 1000 m 3:04), 2. Mogyoró (Kun B. SE) 1313 (12.7, 140, 10,33, 3:19.5), 3. Katona (Kméti Sí) 1220 (13.2, 135, 10.12. 3:10). * A június 7—8-án Budapesten rendezett NB I-es ifjúsági női viadal eredményei: Bp. Honvéd— Bács-Kiskun megye *1:5!) Báes-Kiskun megye—Vasas *0:61 Bp. Honvéd—Vasas 74:60 100 m 4. Csontos 12.6, 5. Miha- lovics 12.6. 400 m 1. Balázs 60.4, 2. Mihaiovics 62.2 1500 m 1. Szalma Zs: 4:58.8 'távolugrás 3. Zsámboki 524, 4. Tinusz 51!), gerely 2. Bielik A. 36,20, 3. Eger K. 35,46, súly 2. Zsámboki 10,49, 5. Bielik K. 9.33 21)0 m 3. Csontos 26.0, 4. Mihaiovics 26.5, 800 m 1. Szalma Zs. 2:23.6, 3. Csókás Zs. 2:28.8, diszkosz 3. Bielik K. 28,25, 5. Adamik Cs. 27,22, 100 m gát 4. Zsámboki 16.1, 5. Magó 17.7, magasugrás 4. Inotity 148, 5. Papp É. 148. 4x100 m 2. Báes (Papp, Csontos, Mihaiovics, Balázs) 50.3. 4x400 m 2. Bács iCsontos. Jól járt, Mihaiovics. Balázs) 4:12.1. * Ifjúsági férfi NB 1. B első fordulója Cegléden. Pest—Bács-Kiskun 132:69 Szabolcs—Bács-Kiskun 117:84 Pest—Szabolcs 132:80 Jobb eredményt csak Adamik Zoltán ért el a hármasugrásban aratott győzelmével. Eredménye 13,89. Váltakozó sikerrel Befejeződött a küzdelem az első országos ifjúsági bajnokság „Tisza” csoportjában. Megyénket a négy NB-s bajnokságban szereplő csapatunk ifjúsági gárdája képviselte. Szereplésük eléggé változó volt. A 13. helyen álló Jánoshalmától nem is vártunk sokkal jobb eredményt, csak a tisztes helytállás reményében indultak. Pontjaik nagy részét otthon szerezték, A KTE 12. helyénél többet vártunk. Igaz, hogy a korábbi sikeres csapat nagyrészt kiöregedett, de erősebb kézzel össze lehetett volna fogni a társaságot. A komolytalan játékukat bizonyítja a sok kiállítás is. A Kiskunhalasi MEDOSZ 8. helyezése kellemes meglepetés. Viráali István irányításával komolyan készülték' féF a 'bájnok- sagra,"'V na a jó formát állan dósítani tudják, nem lesz baj Kiskunhalason az utánpótlással. Egyedül ők verték meg a bajnok Békéscsabát! A megyéből a legjobban a KSC szerepelt. Dezsöfi Ferenc edző egy taktikailag, erőnlétileg felkészületlen csapatot vett át. Az őszi idényben látszott is a rutintalanság, s a csapat csak a 7. helyen végzett. A tavasszal már teljesen új felfogásban játszó csapat csak hajszállal maradt el a harmadik helytől. A még ifi korú Turzó. Farkas és Petényi is az idén került az első csapat ke- retébe. A csapatok a nyáron is folytatják a felkészülést, AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ..TISZA” CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE 1. Bcs. Előre Sp. 26 24 1 1 106-13 49 2. Szegedi EOL 26 20 4 2 70-8 44 3. Szóin. MÁV 26 15 5 6 59-38 35 4. Szóin. MTE 26 15 3 8 70-33 33 5. KSC 26 14 5 7 42-39 33 6. Szabó L. SE 26 8 8 10 33-35 24 7. Szegedi Dózsa 26 9 5 12 34-33 23 8. Kkh. MEDOSZ 26 9 2 15 30-55 20 9. Bcs. TASK 26 5 9 12 20-43 19 10. Szarvasi FSC 26 7 2 17 35-49 16 11. Szegedi VSE 26 5 6 15 29-55 16 12. KTE 26 5 5 16 22-73 15 13. Jánosh. Sp. 26 4 6 16 21-74 14 14. Gyulai TE" 26 8 7 11 23-51 13 Megjegyzés: Az egy *-gal jelzett csapattól büntetőpont levonva. TARTALÉK BAJNOKSÁG 1. Szegedi EOL 26 19 4 ,3 90-21 4 2 2. Szegedi Dózsa 26 16 5 5 88-36 37 3. Szabó L. SE 26 13 7 6 66-42 33 4. Bcs. Előre Sp. 26 14 4 8 61-36 32 5. Szóin. MTE 26 13 5 8 74-41 31 6. Szóin. MÁV 26 11 5 10 47-34 27 7. Szegedi VSE 26 11 5 10 58-46 27 8. KSC 26 9 8 9 50-58 23 9. KTE 26 9 5 12 39-67 23 10. Szarvasi FSC 26 8 3 15 38-55 19 11. Bcs. TASK 26 8 3 15 36-56 19 12. Kkh. MEDOSZ 26 6 7 13 25-72 19 13. Jánosh. Sp. 26 5 5 16 43-112 15 14. Gyulai TE 26 6 2 18 37-76 14 KOSÁRLABDA Kecskeméti csapatok jutottak tovább az OSK megyei döntőn Hétfőn és kedden Kecskeméten, a Városi Spoi l csarnokban, három fiú és öt leánycsapat részvételevei rendezték meg az. Országos Serdülő Kupa megyei döntőit. A döntő színvonala a fiúknál bizony csak erősen közepes volt. Meglepetésre a Kecskeméti Sportiskola nyert a Bajai SK ellen és továbbjutott. A lányoknál a Kecskeméti SC csapata kiemelkedett a mezőnyből. Valamennyi ellenfelét biztosan győzte le. Ami viszont meglepetésnek számít, hogy a bajai csapat felzárkózott. Hosszú idő után először tudták megelőzni a tel ; e,gyhá'ifeífik'át.""d£^&Kél me!g--töb—bet ,,Ü8Í^'tLí8os»i‘ cj&azaf\“!^$£$4.. játszottak. A Hátát; ' zömében' általános iskolásokból álló Kecskeméti Sportiskola is egyenrangú ellenfele volt a többi csapatnak. Eredmények: Kecskeméti Sportiskola— Bányai J. Gimn. 60:22 (29:7) Vezette: Perjési, dr. Pleskö. Kecskeméti Sportiskola— Bajai SK 58:53 (24:23) Vezette: dr. Pleskó, Ruszkai. Bajai SK—Bányai J. Gimn. 50:28 (21:8) Vezette: Perjési, dr. Pleskó. LÁNYOK: Kecskeméti SC—Kecskeméti Sí 64:25 (29:7) Vezette: Perjési, Ruszkai. Kkfházi Móra Gimn.—Kkfházi Vasas 53 38 (27:20) Vezette: dr. Pleskó, Ruszkai. Kecskeméti SC—Bajai SK 59:52 (26:17) Vezette: Perjési, Vasvári. Kkfházi Móra Gimn.— Kecskeméti Sí 38:30 (21:17) Vezette: dr. Pleskó, Vasvári. Bajai SK—Kkfházi Vasas 54:24 (23:16) Vezette: Perjési, Vasvári. Bajai SK—Kecskeméti Sl 35:34 (19:14) Vezette: Vasvári, Ruszkai. Kecskeméti SC—Kkfházi Vasas 70:6 (28:2) Vezette: Perjési, Vasvári. Bajai SK—Kkfftfai Móra i 62:41 (3l:2fj) m. VezéTféó’qt®erjési,\!'iW)a»váBúJ,»‘|j Kkfházi Vasas—Kecskeméti Sí 37:35 (16:9, 29:29). 'fjbsszabbítás után. Vezette: Perjési, Vasvári. Kecskeméti SC—Kkfházi Móra 57:17 (39:9) Vezette: Perjési, Vasvári. AZ OSK MEGYEI DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE •Z 2 — 118:75 4 2 1 1 103:86 3 2 — 2 50:110 2 4 4 — 250:73 8 4 3 1 176:158 7 4 2 2 149:187 6 4 1 3 105:212 5 4—4 124:174 4 Fiúk: 1. Kecskeméti Sí 2. Bajai SK 3. Bányai Gimn. Lányok: 1. Kecskeméti SC 2. Bajai SK 3. Kkfh. Móra 4. Kkfh. Vasas 5. Kecskeméti Sí Az OSK területi döntőin a két győztes csapat vehet részt. TERMÉSZETBARÁTOKNAK... Az általános iskolai tanév befejezését követően már június 11-től kezdve huszonöt-harmincas csoportokban útrakeltek a tizenkét éven felüli úttörők. A Radnóti Miklós mártírköltő „Nem tudhatom . .” ismert verséből vett „Nem térkép e táj” jelmondattal szervezett nyári úttörők expedí- ciós vándortáborozások keretében hazánk szépséges tájait járják. A cél. hogy személyes tapasztalatok alapján ismerjék meg egy- egv tájegység természeti adottságait, történelmi nevezetességeit, munkásmozgalmi, és forradalmi emlékhelyeit, műemlékeit, az elmúlt 30 év szocialista alkotó- és építőmunkájának eredményeit. Ugyanak kor közvetlen kapcsolatba kerülnek a tájegységek dolgos lakóival. Életüket és szokásaikat tanulmányozhatják. A vándortáborozásra jelentkező úttörőcsapatok három tárázási forma között választhattak: a gyalogos vándortáborozásra jelentkezők tíz. a kerékpárosok három útvonal valamelyikét jelölhették. A vízi vándortáborozást választók a dunai „Nagy nyolcas” expedíciós ván- tortáborozásra jelentkezhettek. A 10—12—14 napos expedíciók résztvevői vándorlásuk során öt-hét szálláshelyen nyernek elhelyezést és két-két naponként váltják egymást. A csoportok étkezéséről részben szervezetten gondoskodnak, részben önellátók, maguk főznek. Az úttörőcsapatok tagjai az előírt minősítő követelmények teljesítése esetén megszerzik a „100 km a Vörös Hadsereg nyomában” túramozgalom, vagy egyéb országos tájegységi, helyi túramozgalom jelvényeit is. M AI Ml'SOR TELEVÍZIÓ 10.00: Lottósorsolás. A 24. játékhét számsorsolása a Láng Művelődési Házból. 17.23: Hírek. 17.30: 15 perc dzsessz. Osztrák film. 17.45: Gutenberg városa Meinz. Boldizsár Iván útinaplója. M.05: Műsorainkat ajánljuk! 18.30: öt perc meteorológia. 18.35: Beszédtéma — beszéljünk róla. Riportműsor. 18.05: Reklámműsor. 10.15: Esti mese (színes). 10.30: Tv-híradó. 30.00: Idősebbek is elkezdhetik. 20.05: Bizonyítás. A per tárgya a történelem. IV. rész: A századelő Magyarországa. 21.15: Dalok, táncok a Szovjetunióból. (Színes) 21.20: Volt egyszer egy kislány. (Színes) Magyarul beszélő, amerikai film. 22.10: Tv-híradó 3. 22.20: Közvetítés az Erkel Színházból. Verdi: Don Carlos. Az opera első felvonása. 2. MOSOK: 20.00: Zenei figyelő. A Tv Zenei Cjságja. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Férfi kosárlabda EB. Közvetítés Belgrádból. KOSSUTH 8.22: Népdalcsokor. 9.00: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. II. rész (Ism.) 9.34: Losonczy György énekel. 10.05: Érdekes szigetek. 10.25: Rikiki. IV. 10.31: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 10.36: Zenekari muzsika. 11.00: Egy új tudományág — a geomikrobiológia. 11.49: Fenyő István könyvszemléje. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.54: Jobban járok, ha eladom. 14.09: A magyar táj szerelmese. 15.15: Magyarán szólva . . . (Ism.) 15.30: Kóruspódium. 15.41: Beethoven; Négy fúga. 16.00: Thomas Mann évei IV. r. 17.05: KUlpoitikai figyelő. 17.20: David Ojsztrah hegedül. 17.35: Szeretek dolgozni... 17.55: Rendezte: Vadász Gyula. A sátán kutyája. Arthur Conan Doyle regénye rádióra alkalmazva (Ism.) 19.30: Közvetítés a Népszava Kupa atlétikai viadalr)!. 19.40: Haugtáiiat. 21 művelődési otthon csapata a mikrofon előtt. A Kulturális Minisztérium, a SZOT és a Magyar Rádió művelő. déstörténeti vetélkedője. 20.17: Mindenki Könyvtára. 20.53: Népdalok. Gaál Gabriella és Csapó Károly énekel, Bige József furulyázik. 21.20: Láttuk, hallottuk. 21.40: Mária főhadnagy. 22.20: Könnyűzene Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 22.50: Meditáció. 23.00: Operafinálék. 0.10: Walter Wandcrley orgonái. PETŐFI 8.05: Schubcrt-felvételekből. 8.30: Haydn: g-moll vonósnégyes. 8.50: Népszavazás után özönvíz? Angliai útijegyzet. 9.03: Ezeregy déleötl. 10.00: Zenés műsor üdüöknck. 12.03: Vavrinecz Béla féld.: Magyar képeskönyv. 12.22: Hallgassuk együtt! (Isin.) 13.03: Sosztakovics: I. szimfónia. 13.35: Az európai széppróza klasszikusai X. rész. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő (Isin.) 18.20: Turandot. Részletek Puccini operájából. 19.10: Nóták. 19.39: Vendégprofesszor voltam a Salford-i Egyetemen. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.33: Huszas stúdió (Ism.) 21.30: Új felvételeinkből. 21.40: A munka minősége. 22.00: Kapcsoljuk a 22-cs stúdiót. 23.15: Johann Strauss: Bécsi vér. Részletek az operettből. 3. MŰSOR 18.05: A Hilversumi Rádió kamarazenekarának hangversenye. 18.52: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. (Ism.) 19.21: Peter Schreier énekel. 19.51: A Szegedi Dzsessznapok felvételeiből. 20.29: Öt Chopin-noktürn. 20.55: A Bajor Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. Megkezdődött az íjász Pajtás Kupa verseny Igen jöl szerepeltek a lakiteleki íjászok a harmadízben kiírt Pajtás Kupa íjászversenyen, amelynek idei első fordulóját Budapesten a Fehér úti pályán rendezték meg. A verseny 78 indulójából 28 lakiteleki íjász volt. A legeredményesebb versenyző Szabó András volt, aki a gyermek fiúk korcsoportjában jó eredménnyel végzett az első helyen. Uj színfoltja volt a versenynek a 7 fős bajai íjász csapat megjelenése, akik Frey Nándor vezetésével készültek fel, s hamarosan ott lehetnek a legjobbak közt is. A verseny során — mivel ez volt az első forduló — hivatalosan csak egyéni eredményeket hirdettek, bár ismertek a csapateredmények is. Gyermek fiúk (10 m): 1. Szabó András (Lakitelek) 325, 2. Gárrionvi (Pécs) 318, 3. Dudás (Bp. IX. kér.) 314. Gyermek lányok (10 m): 1. Orosz (Bp. IX. kér.) 312, 2. Szabó (Budafok) 311, 3. Katona (Lakitelek) 305. Serdülő fiúk (20 m); 1. Pető- íalvi (XVIÍI. kér.), 2. Németh (Nyergesújfalu) 304, 3. Vattai (Bp. IX. kér.) 3Ó1. Serdülő leányok (20 m): 1. Mó- nus. (Bp. IX. kér.) 288, 2. Szabó (Bp. Vili. kér.) 283, 3. Schön. (Bp. IX. kér.) 279. A lakiteleki Csányi A. 5. lett 251, 6. Cser- nus 240 körrel. A csapatverseny állása: Gyermek fiúk: 1. Lakitelek (Szabó A., Tubák, Kocsis) 919, a lányoknál: 2. Lakitelek (Katona, Kiss M., Tóth M.) 824 körrel. Serdülő fiúknál: 3. Lakitelek. (Tóth, Barta, Czakó) 742. Serdülő lányok: 2. Lakitelek (Csányi A., Csernus, Molnár M.) 680. A lakiteleki íjászok évről évre jobb eredményeket érnek el a különböző országos szintű versenyeken. Az íjász szakosztály- munkáját a Megyei Úttörő Elnökség valamint erkölcsi és anyagi támogatást is kapnak. A Pajtás Kupa második fordulóját június 22-én Baján, a Fetőíi-szigeten rendezik, majd a harmadik fordulóra augusztus hónapban Lakiteleken kerül sor. Járási labdarúgóéi s • • • #r.i, r a r.iM bajnokságok KECSKEMÉTI JÁRÁS Honvéd Radnóti SE II—Kunadacs 4 :1, Agasegyháza—Honvéd Mezőfi SE 6:1. Kunpeszér—Szabadszállás 4 :3, Or- govány—Jakabszállás 1:2, Városföld— Lászlóíalva 2:2. Ballószög—L. Almavirág 1:0. Bugac—Nyárlörinc 3:2. Táblázat 1. Lászlóíalva 2. Városföld 3. Mezőfi SE II. 4. L. Almavirág 5. Kunpeszér 6. Orgovány 7. Jakabszállás 8. Szabadszállás 9. Ballószög 10. Nyárlörinc 11. Kunadacs 12. Bugac 13. Agasegyháza Radnóti SE II. 24 21 2 I 73-23 44 24 17 5 2 91-34 39 24 14 2 8 81-42 30 24 12 5 7 55-34 29 24 14 — 10 72-62 28 24 12 3 9 71-49 27 24 11 5 8 58-51 27 24 12 2 10 58-41 26 24 4 3 14 30-85 1T 24 5 3 16 39-74 13 24 5 3 16 35-87 13 24 3 4 17 27-71 10 24 3 3 18 36-73 9 16 6 3 7 37-40 15 BAJAI JÁRÁS Bajai SK II—Hercegszántó 3:0. Bát- monostor—Tataháza 3:3. Szeretnie— Nagybaracska (1:1. Csátalja—Bácsbor- Sód 2:4. Felsöszentiván—Nemesnádud- var 1:2. Táblázat 1. Hercegszántó 2. Bajai Tsz SK 3. Nemesnádudvar 4. Csátalja 5. Tataháza 6. Nagybaracska 7. Bácsborsód** 8. Felsöszentiván 9. Szeremle 10. Bátmonostor Bajai SK II. Megjegyzés; A ** tót. 2 büntetőpont 1 18 13 3 2 64-10 29 18 13 3 2 57-13 29 18 14 — 4 74-19 28 1812 1 544-3125 18 7 1 10 32-38 15 18 5 4 9 19-36 14 18 5 3 10 27-51 11. 18 4 3 11 26-60 11 18 5—13 16-55 10 18 2 2 14 22-62 6 Tü 13 2 5 81-30 28 gal jelzett csapatTartalékbajnokság Bajai SK II—Hercegszántó 2:0. Bat- monostor—Tataháza 2:0, Szeren/le Nagybaracska 6:0. Csátalja—Bácsborsód 1:2. Felsöszentiván—Nemesnádudvar 6:0. Táblázat 1. Nemesnádudvar 2. Bácsborsód 3. Bátmonostor 4. Bajai Tsz SK 5. Szeremle 6. Csátalja 7. Felsöszentiván 8. Hercegszántó 9. Tataháza 10. Nagybaracska Bajai SK II. 18 15 — 3 47-6 30 18 12 2 4 55-25 20 18 11 25 37-23 24 18 10 3 5 61-20 23 18 7 3 8 26-38 17 18 5 6 7 23-33 16 18 5 4 9 28-44 14 18 4 4 10 25-35 12 18 4 3 11 25-36 11 18 2 3 13 10-74 __T 1 023 5 13-18 í KISKŐRÖSI JÁRÁS Bocsa—Tabdi 3 Akasztó 1:5, Páhi1. Akasztó 2. Kaskantyú 3. lmrehegy 4. Bocsa 5. Tabdi 6. Páhi 7. Soltszentimre 3. Soltszentimre— lmrehegy 5:3. 17 12 2 3 50-22 25 17 10 1 6 40-25 21 18 7 5 6 39-44 19 17 6 3 8 40-40 15 16 7 1 8 34-35 15 17 6 1 10 37-38 13 18 4 4 10 32-37 1 £ KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI BAJNOKSÁG Pelőliszállás—Gátér 2:4. Pálmunos- lora—Húsos 1:1, Építők—Kun Béla. 1:9. Kunszállás—Lenin mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása 1. Kun Béla II. 2. Húsos 3. Kunszállás 4. Lenin 5. Gátér 6. Pálmonostora 7. Építők 8. Pelőfiszállás 12 10 2 — 78-7 22 12 7 2 3 42-27 16 11 7 1 3 30-32 15 11 7 0 4 24-21 14 12 4 — 8 25-43 8 12 2 5 5 21-34 7 12 2 2 8 20-43 6 12 2 — 10 22-55 4