Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-01 / 127. szám

/ VI l V K L Ö I) Í: S • IRODA L O M?* M Ü V ÉSZE I • I R Ü D ALOM • M L! V i: S / I • Wiirtz Adám József Attila verseihez készített illusztráció­sorozatából : Mama. SZÉP VERSEK — 1974 Költők földközelben Ismét hözzáférhető — íéláron — az ünnepi ; könyvhetek egyik slágere, a Szép versek. A Mag­vető Könyvkiadó gyűjteménye a legszebbnek ítélt tavalyi költe­ményeket fűzi fel egy sorba. Ha csak megközelítően ennyi, több mint 250 igazán szép vers szü­letik nálunk egy esztendő alatt, akkor minden kétséget kizáró­an a poétzis nagyhatalmai között van a helyünk. Az idő szűrőjén azonbap valószínűleg csupán né­hány marad fenn. Most viszont felvillantják irodalmi életünk sokféleségét. A különféle módon — a szonettől, a prózaversig — elért hatások békésen megtérnek egymás mellett a tetszés élmény­körén belül. A borítólap tablóján néhány hely új bérlőre talált. A sakk­táblaszerű felület kockáiból in­kább csak azok hiányoznak, akik elfelejtettek előbbre lépni, vagy egyáltalán mozdulni a széles me­zőnyben. így például hiába ke­ressük Buda Ferencet, akit — hosszú ideje hiába várva a je­lentkezését • — még megvédeni sem lehet valamiféle — sokszor és szívesen emlegetett — szer­kesztői önkény ellen. A költő, akinek a nevét Ágh István és Ratkó József előtt szokták ki­mondani, s aki őket megelőzve jogosított fel nagy reményekre, . . . vegye föl — elsőbbül is —• a fegyvert kiki magában — magába úgy vonulván, akár szabadságharcos a hegyekbe — hátrálva bár a félelmes csúcsig, ahol a táblák egykor átadattak. Akárcsak több költő egyéni pályáján, a kötetben is megsza­porodtak a kérdések — a fiata­labbak közé tartozó Berták Lász­lótól, vagy Béres Attilától .egé­szen Tamkó Sirató Károlyig. Mi- revaló a férfikor, ha émelygő; ülhetsz-e tétlenül; végre is mi lett az emberből; ha nem élek, akkor vajon mi vagyok; ki va­gyok én; kihez forduljon, aki nem alkuszik; vagy mi a fontos? — mint a Kalocsán élő Raffai Sarolta kérdezi. Kételyek, kétsé­gek, illetve az értelem vagy a hit válaszai váltogatják egymást. A keselyűnek érzett hétköznapok sorában, amikor — Garai Gá­borral szólva: „Tüzed apadtán megsúlyosodtál” — a kitartáshoz szükség van a föllelkesülést, hi­tet élesztő példákra is: Mert kellett, kell a reménység, kell példa-verembe-vetettnek: igazak hogy fényiem méltók . .. (Csanádi Imre) Néhány kivételtől eltekintve a végső nagy kérdéseket fogal­mazzák meg az alkotók. A ha­lál, a temetés állandóan vissza­térő képzet. Az eljövendő elmú­lás, a hörgő halál Juhász Fe­rencnél tűnik fel, Kálnoky Lász­ló a régi halottakat látja, Ká­rolyi Amy hallja, hogy kopog a halál; Mezei András a vállalt halál idejéről szól; Nagy László­nál terepszemlére jön a halál; Szécsi Margit mottóiban halált játszik a föld... A mérlegké­szítés, az elmúlás és a rezignált tudomásulvétel hangulata erőtel­jesen, nyomot hagyott a váloga­táson. Csoóri Sándort és Bara- nyi Ferencet a hazatérések al­kalma készteti önvizsgálatra. Igen érdekes, hogy nemcsak ná­luk, hanem Bella Istvánnál, Já- nosy Istvánnál, Kormos Istvánnál, Ratkó Józsefnél, Rába György­nél, Simon Istvárínál és Tornai Józsefnél is az apa képe vált meghatározóvá Petőfi „Anyám”- ja, Ady „ides”-e és József Attila „mamá”-ja után. Az apa meg- gömyedt és égigérő, elnéző, szél­metélt arcú, akinek a nyomdo­kaiba lépnek az utódok. A megtett út fölmérése, ez a már.-már tragikus összesítés rendszerint az ősz, az őszi kert látványával társul. A színekben is az avar rozsdabarnája, a fe­kete és főleg a sárga árnyalatai uralkodnak. Sárga színű lámpa pislog, sárga neonvirágok fény­iének, sisteregve süt a Nap, a levegőben szivárvány látszik, aranypántok verik vissza a fényt, aranyóra ketyeg, a villám és a homok sárgája vegyül egymás­sal, sárga csizmás vadászok sé­tálnak, a kedvesnek méz-haja van, sárga a vezetékes víz, a szalmakazal, a rézcsövek hálóza­ta, sárgás-violára színeződnek a lábszárcsontok. A kötet világa tele van mozgással, helycserével, az emberi és a növényi lét át- tűnéseivel, álmok vonulnak egy­más fölött. Mintha a költői példaképek is átrendeződtek volna. Legtöbben — az egymástól olyannyira kü­lönböző Berták László, Jékely Zoltán, Nagy László, Simon Ist­ván és Tandori Dezső — a fel­világosodás költőjét, a garabon­ciás diák Csokonai Vitéz Mihályt idézik meg. Veress Miklós a ba­rokk Nyéki Vörös Mátyás emlé­kezetéből indul ki, és eljut a 20. századi költők haláláig. Szepesi Attila a régi bujdosó- és deák­énekek formáit eleveníti fel. Még korábbra nyúl vissza Páko- litz István, aki Kalocsán járt gimnáziumba. Janus Pannonius Mandulafájára írt verset, s üdí­tően fogalmaz időmértékes sorai­ban a csupa halállal vívódó, le­taglózó sorskérdésekkel viaskodó, kettévált személyiséget emlegető, rémületet sejtető pályatársak kö. zött: Gyöngyarany és gyémántveretes csillogó szavaidban Életöröm zendül emberi szív ütemén. ma már mind gyakrabban ki­marad a nemzedéki felsorolásból. Az első oldal portréi szinte változatlanok: Illyés Gyula, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Pilinsz­ky János, Juhász Ferenc, Nagy László, Ladányi Mihály, Csoóri Sándor vagy Raffai Sarolta mű­vészi folytatásról és olykor megújulásról tesz tanúságot. A fiatalabbak pedig rész­ben a kötetből kicsengő hanghoz, motívumokhoz kapcsolódnak, il­letve más területeken indulnak el türelmetlenül dobogó felfe­dező útra. Arányait tekintve több pályakezdő lírikus szerepel ha­zafias és forradalmi versekkel, mint az idősebbek. A leggyakrabban előforduló elemek szerint földközelibb és egyúttal komorabb költői világ lárul fel, amely az ismétlődések­től sem mentes. A korábbi nagy témák — a szabadság és a kö­töttség. a jó és a rossz — az eddiginél érzékelhetőbben etikai megközelítésben tárulnak fel. Az egyéni kiteljesedés szabadságát korlátozza a „jászlakhoz állító” kispolgári életforma, a kerítő közöny, a számítás, az el tompító nagyvárosi lét. Elősegíti viszont az emberséget, g „szeretet, s a gondolat két szárnya”, az esz- •méinyekhez való hűség. A ve­szély ellen Illyés Gyula fogal­mazza meg a tennivalót: ónásné siet az utcán, kapa van a hóna alatt, megy cukorrépát kapálni. Mert amikor a pásztorkodás megszűnt, a tsz-be léptek a gaz­dák. beállt Jónásné is. Osztottak neki is kapálnivalót, mint másnak. Akkora cukorrépa- földet fogott fel, hogy végignézni is nehéz volt rajta, nemhogy tér­den vég'g-hosszig csúszkálni ben­ne soronként. De Jónásné azt mind megkapálta. Ősszel mind felásta. neki is járt, ami másnak. Pénz. búza. krumpli, hogy várta az árszámadásokat! Így mondta csak. hogy árszámadás. Jaj, mennyi baja volt neki a csoportban. Igen, mert az agro- nómus< >knak. brigád vezetőknek ísy mondta, hogy fiam. Ahogy a többi idős asszony, ö, Jónásné, or igád vezet őket csak úgy lehá­mozott . . . Le, még az elnököt is. Jaj. mennyi elnököt leszavazott Jónásné' Feltartotta a kezét mindegyik gyűlésen, ha azt kér­dezte a kiküldött, kívánják-e az elnök leváltását! Feltartotta a ke­zét, aztán rázta is. A kiküldött megkérdezte, hogy miért rázza? — Mert nagyon akarom! Volt nevetés, de mekkora! Persze, hiába rázta a kezét Jó­násné. az elnök maradt. Neki ad­ták a legrosszabb háztájit, neki szántották fel legkésőbb, neki csak akkor vitték haza fogattal a részt, amikor már megfagyott a cukorrépa. Ment Jónásné az utcán, ment, aztán ha volt, aki hallja, ha nem, mondta: hej elintézted ő még egyszer ezt az elnököt! Felült a buszra, be a járási pártbizottságra! , Az előszobában megkérdezték tőle, kit keres, mi a panasza ? Panasza volt annyi, hogy azt elég lelt volna sorba-számba ven­ni egy egész ügyvédi munkakö­zösségnek. Igaz, Jónásné egyma­ga el tudna látni munkával egy iroda ügyvédet. Arra meg, hogy kit. keres, úgy felit, hogy azt, aki a szegényt pártolja! Egy olyan embert! — Itt mindenki olyan! — Az lehetetlen! — Miért volna lehetetlen? — Azért, mert olyan hely nincs! Leültették, kifagatták Jónás­nét. Valahogv úgy voltak vele. hitték is. nem is. amit mondott. Mert ki hiszi azt el manapság, hogy egy olyan asszonynak, mint Jónásné. bent az irodán az áll a kartonján, hogy kapott nyolc má­zsa búzát, ennek, az árával meg­terhelik a zárszámadásra, aztán nem nyolc mázsát, de nyolc sze­met se kapott. Aláírás nincs, do­hát Jónásné nem tud írni... Nem hitték, mégis kivizsgálták. Jónásnénak lett igaza. Persze, mert ha ö egyszer azt mondja, akkor az úgy igaz! Na, de hol van már az az el nők. Se híre. se hamva, az elnö­kök mennek, Jónásné marad. — Engem váltson le valaki! Bent az irodán írnak összevisz­sza. Csakhogy Jónásnét nem lehet a falhoz állítani! Bemegy, szá­mon kéri az igazát. — Ha itt nem intézkedik sen­ki, tudom én. hogy hova kell menni. Ismerek a bizottságon egy elvtársat, alti megpártolja a sze­gényt. Hej. ha az egyszer ide kW lön! — Jaj. Jónásné. ne menjen se­hova, el lehet a maga dolgát in­tézni itt is! — No, ugye! Hogy a fene a bő­rötöket ' Jónásné megy az utcán, el­mondja az ilyesmit is. a moll fogukat. íogcson kokat ki­mutató szájjal nevetni se lehet. Feikendője csücskével törüli a szemét, csak úgy pereg, gyöngyö­zik a nevetése. De mi is az. amin Jónásné tud nevetni? Az. hogy megint bent járt Gyarmaton ... v;jAs?lttt járt, és elintézte ...! ”. ,.‘i,iÓ. az nrvía óta mennyi helyen .-'Járt bent Jónásné. Elmondta, amikor hazajött. Az a teméntelen sok iroda! Abban az irdatlan sok j,ertiber, mind asztal mellett ül! Mind körülrakva papírral. Az asztalok, a szekrények, a polcok. Te jó isten, mennyi, de mennyi huncutság azokon a papírokon. Amikor az árvíz volt. elmen! — Persze hogy elintézték, csak­hogy az az elvtárs lei ne jöjjön. Ahá! Értem én! Jön a boltból, megrakva, felpa- Uolva. Majd leroskad a nagy terhe alatt. Kenyér, liszt, zsír. só, paprika. ecet. konzerv, jaj, mennyi minden kell! Most talán még többen vannak, mint régen. Mennyi az unoka! Az mind a Jónásné nyakán. Uram­isten. hány gyereket is nevelt fel? Gizi, Jóska, Pista. Feri, Juci, Anikó, Margit. Bori, a legkisebb gyerekei kisebbek, mint az uno­kák nagyja. — Mind rám marad! Éhes gyerek, rongyos gyerek a ház körül nincs. Nincs, amíg Jó­násné él! Vari már dédunoka is. Hát az kire marad, ha az apja, anyja a tsz-be jár? Majd Jónás­né ... ' Most már van járda. Mióta nem jár már Jónásné az út kö- . zepén. Mert amig járda nem volt, ott ment. Sokszor még a teher­autók is kikerülték, úgy fel voll pakolva Hova szorítsák le? Kar­ján, kezén batyu, kosár. Fején nagV. fekete kendő, megy, száll- dos. mint egy hegyes csőrű. ko­pott.tollú „örpg. KúMt,madár, A fészekről ki, a fészekbe be, ott a sok éhes száj. azt mind meg keli lakni! Volt már • Jónásné valaha be­teg? Jaj, csakhogy akkor is éhes a gyerek, akkor is van dolog. Majd az vár. amíg Jónásné fel­gyógyul. ugye? Még mit nem! Jónásné tud nevetni! Pedig azt hihetné akárki, hogy ilyen szá­raz. beesett arccal, ilyen imitt­Jónúsné háza is. Az lejt volna az igazság, hogy az övé maradjon. Akkor. De később már látszott, hogy nagy igazságtalanság törté­nik. ha a Jónásné háza marad. Csakugyan, szerencse, hogy ösz- s/.eomlott. talán legelsőnek. Mert mast a Jónásné udvarán egy s/.ép új ház van. Lent a kertben még egy ház, az csak vályogból, azt Pista építette oda, Jónásné adott, neki helyet, hat Pistának is kell lakni valahol, nem igaz? A Jónásné új háza cserépből, jajveszékelésből, téglából, kisírt könnyekből, kőből, 'betonból, ne­vetésből OTP-kölcsönből... Jó­násné vette fel. Készült neki is tervrajz, mint másnak. Hej. azok az idők Az árvíz után Jónásné ment végig legelőször az utcán. Jött á rengeteg csomag. Azt hor dani kellett hazafelé. Ruha. cipő. pokróc, eccájg. jaj. mennvi ócs­ka ruhát kapott Jónásné! Csakhogy Jónásné nem vak' Akihez berakták a csomagokat, akik azzal voltak megbízva, hogy osszák szét. először átválogatták. Gyerünk a javát! Jónásné int a kezével maga felé. Aztán, hogy a darabszám meglegyen, az elosz­tó bizottság tagjai tettek oda a feleségeik rongyaiból... Ezt is­merte még kfónáshé!.NeiVíHÜÖ-5 lak mit szólni, amikor felmutatta. Ez ígv volt! Aztán jött a kátéesz. az embe­rekkel, ó. mennyi huncut ember járt itt, akkoriban. De meg meny­nyi jó. rendes. Legtöbbje mint egy falat kenyér! Jószívűek. Ke­nyérre lehetett volna némelyiket kenni. — Jónásné így mondja. Közülük senki nem kérdezte azt, amit itt a faluban sokan... hogy jön ahhoz Jónásné, hogy új há­zat építsen ... kölcsönt vegyen fel... Hát még neki is jár? ... De bolond világ ... All a Jónásné háza. Megy Jó­násné az utcán, megy a postára, viszi a csekket, befizet. Minden hónapban kell fizetni. Ez elég nem jól van így. mert kicsi a ke­reset a csoportban! Gyűjti a csek­keket. Szépen, sorban, egymás mellé, a következőt hozzáölti az előzőekhez tűvel, cérnával. Meny­nyi csekk van már. de mennyi­nek kell lenni, mire letelik. Sose írják ki jól. hogy mennyi hát. az a pénz! Vagy kell még fizetni, vagy küldenek vissza egypár fo­rintot. de sose pászol. Mert ugye, volt a saját erő . .. Azt a kátéesz először nem számolta. Csakhogy tudja Jónásné. az OTP-ben is van egy ember, aki meghallgatja a szegényt! És a kátéeszben is! Jaj, hányszor járt ő már azok­nál. Legelőször a folyosón kezdte. Jöttek kifelé az irodákból. Min­den papír megvan. Még az a jó. Mert először a tiszta állami se­gélyt sem vonták le. azt is tör­leszteni kellett. Most visszajár Jónásnénak egy csomó pénz, de nem veszi fel, hadd menjen az is a törlesztésbe, mert azért a sze­gény se olyan szegény máma már, mint í'égen. Megv az utcán Jónásné. megy aztán jön. hozza a befizetett csek­ket, jaj, csak azért ez ne volna, ez a törlesztés. Van. akinek in­gyen épült árvizes ház a falu­ban. van ez biztos, de az nem Jónásné Ez is biztos! Jónásnénak van nyugdíja. Em­ber hallott ilyet? összeszedte ő azokat az éveket a nyugdíjhoz mindet, mindet, amennyi csak kellett Beszámoltatta azt is, amit a téeszben töltött el. meg amikor még a falué volt. így mondta a oásztorság éveit, ötszázhetven­hat forint Nem sok. de ezért már nem kell dolgozni semmit. Ezért nem. így a jó. mert amúgy Jó­násné egy hajszállal sem dolgo­zik kevesebbet az idén, mint ta­valy, amikor még nem volt nyug­díjas. Hogy is gondol valaki olyat, hogy ő befejezte? Ö. Jónásné? Megy megy az ember utcán, amíg menni kell. amíg menni bír, amíg él. Cipel, viszi haza, amit haza kell vinni. Néha megáll az utcán, egyik-másik kapuban szót válta­ni. vagy csak azért, mert amit Visz. nehéz, néha le kell tenni. Mért hiába szokta meg a kar. a láb. néha belereszket a cipeke- désbe. Ha pihent, szorít, markol a kéz megint. Megsímulnak az erek. aztán kidagadnak újra a Jónásné kezén. Jónásné keze az örökkévalóság. Csupa ránc, csupa in, görcsös, remegő szorítás. CSANÁDI IMRE Ördögszekér Szántásrögön remeg a dér — Megindul az ördögszekér. A Nyár után, a fény után. a Tél elől nyargal sután. Méláz talán a fiatal, száján fakó. tétova dal. Hanem a vén hallgat, kőhint; belehasít: ősz van megint. Mert minden Ősz megannyi Jel, értelme van: remegni kell. Aranykaszák villámait rebbenti szét liget, csalit. Mikkel Tavasz, Nyár kérkedett, omolnak talmi díszletek. AU élete halmán a vén, lát évet év hátán-hegyén. Egy-gomolyban, egyszerre lát. egyetlen ős Komédiát. Hogy Tél. Tavasz, Nyár, Ősz vadul, egymást szüli, egymásra hull. Hogy az Idő, mint a bolond, épit-leront, épít-le!ront. Tél, Tavasz. Nyár, ősz, újra Tél — iramlik az ördögszekér. Négy vaskerék forog-dörög Négy Évszak a csontok fölött. Tekeri föl, se hall, se lát. az élet póknyál-fonalát. •liláliKIM ZELK ZOLTÁN Egy emlékkönyvből kitépett lap hátára igazad van. az voltam: martalóc. Vittek is vasraverve, s évülhetetlen bűnöm vezekelve, mintha hű cellatársat láttam megülni tömlöcöm falún az árnyad. És voltam bohóc, kicsapott pojáca, ki csámpás táncát egymagában járva, bukfencet vetve és tótágast állva jajt röhögött egy porhanyós sírdombon. Ment az lett a porondom. Aztán ezer hasraesés után föltápászkodva és a zúzmarát arcomról letörölve, a sírkeresztek tapsát megköszönve, hajlongtam minden temetők előtt, fejem fölött tudván isten kegyelmét, a csillagokkal kirakott ponyvasátortetőt. És most? Hatvanhat ronggyá foszlott év, ha öltözöm is, már csak vetkezem de jő a nap, mikor majd fölveszem elnyűhatetlen jelmezem: fűszálakból szőtt rétjeim, fenyvesekből font hegyeim, szemfödő tengerem. TAKATS GYULA Csak annyit tégy Már el nem adhatod soha! S ha csillaga már nem lehetsz, csak annyit tégy, a vak enyészet fölé néhány szót szegezz! Az okos öntudat és akaraf szavát, hogy nyelvünk és testünk szerint nővé, mint makk csónakjából a tölgy bontsunk vitorlát a zord időbe ... TÁRNÁI LÁSZLÓ Egy meghatározhatatlan napon A legtökéletesebb versek mé­gis azok közül kerülnek ki, ame­lyek egyfajta veszteségről szól­nak, vagy az elmúlással néznek szembe. De mindez csak egy év termésére vonatkozik, annak alapján, ahogy a Szép versek most megjelent gyűjteménye so­rakoztatja fel egymás mellé a színeket. Halász Ferenc Egy meghatározhatatlan napon ugyanarra a májusra ébredek — szél ver és eső záporoz — mint öt tíz vagy ezer évvel ezelőtt Előttem ugyanaz a borospohár melyből nagyapám ivott ha a messzeséget hajszoló • mozdonyában kialudt a tűz Most bennem lobban Egy bizonyos körben forgok körös-körbe Tengelyükből napjaim kimozdíthatatlanok Huszonnégy órám a képzelet mindig hatszornégy világtája amit ebből a kömederböl figyelek Teljesen senkit sem magamat sem ismerem Perceim elindulnak a felesleges dolgok gyűjtőládájába Elveszített napjaimon — milyen kár — veszteni nem tanultam meg Még nem tudom — talán sohasem — azt mondani: egyremegy Reggeleim, a bizonyosságé napjaim a bizonyosságé hogy a világ megváltoztatható • Bodri Ferenc grafikája József Attila Eszmélet című verséhez. Végh Antal Jónásné (részlet)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom