Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
Nyári tárlat Mezőtúron TÁRNÁI LÁSZLÓ: Vadvízverésű ifjúság Pásztor Zoltán fotókiállítására A Magyar Képzőművészek Szövetsége Közép-magyarországi Területi Szervezete az eddigi tavaszi seregszemlék után most az év derekán rendezte meg számvető kiállítását Mezőtúron. Baja már több ízben kapta meg — éppen képzőművészeti múltja és jelene megbecsüléseként — az évi területi tárlatok bemutatásának előjogát. Mezőtú" kerámia- és textilszövő hagyományai miatt került most előtérbe. A bemutatkozás feltételei a helyi kiállítócsarnok lehetőségeivel adottak. S mintha a művészek megérezték volna ennek a tárlatnak a fokozott jelentőségét, a kiváló alkotások egész sorát' küldték be a seregszemlére. Nyugodtan mondhatjuk, régen nem volt ilyen jó színvonalú, gazdag anyag együtt Szolnok és Bács-Kiskun megyéből. Világosan megmutatkozik az a művészi arculat, sajátos festői tendencia, ami egyesíti az itt élő alkotók munkáit. S hogy ez milyen örvendetes dolog, arra éppen a Műcsarnokban nemrégiben zárult jubileumi képzőművészeti kiállítás emlékeztet. Az Alföldet jószerével csak a hódmezővásárhelyiek képviselték. A Közép-magyarországi Területi Szervezetből alig volt jelen valaki, ők is csak egy-egy munkával, nem is minden esetben a művészeteket leginkább reprezentáló darabbal. Arról nem is beszélve, hogy egy vagy két képpel inkább csak a „jelenlétüket” jelezték. Arról a festői szemléletről, alkotói vonalról, amelyet képviselnek, még ízelítőt sem tudtak adni. Hiányzott a nemzeti kiállításról a műhelyek, művészeti csomópontok érzékeltetése. Pedig nem csak magányos bolygói vannak képzőművészetünknek, hanem igen plasztikusan kirajzolódó — valamely tájegységhez kötődő, hasonló kifejezési formákhoz, illetve alkotói szemlélethez kapcsolódó _ műh elyei is. Minderre azért emlékeztettünk, hogy érthetővé váljék örömünk a mezőtúri nyári tárlat anyagának világosan érzékelhető művészi arculata felett. Mindenekelőtt a táblaképekről szükséges beszélni, hiszen ennek a vidéknek — hagyományaiból adódö.atf — elsősorban festészfb zőf' vannak:' Feítónif ar TroTont-5 gazdagság, a képek hangulati-érzelmi telítettsége, az ecset kezelés a színek használatának, keverésének, egymásmellettiségének erős festőisége. Ez ad egységes jelleget a formai-stiláris szempontból meglehetősen eltérő műveknek. Ez fűzi össze B,erényi Ferenc erős kontúrokkal határolt,- mértani rendjükkel kiemelkedő épület részleteit, kéményeit, konstrukti vitásukat hangsúlyozó lovasait, Bényi László nagy színfoltokból erős lendülettel festett tájait, ifj. Éber Sándor gazdag szintárából puhán kibomlc fáit, vízpartjait. A nyári tárlaton nem I Pálfy Gusztáv kisplasztikája: Furcsa madár. a látvány tartalma ragad meg elsősorban, hanem a művek lenyűgöző színvilága. Fazekas Mag. dolna felejthetetlen hegedűs csendélete, Meggyes László Telének harmonikus líraisága. B. Mikii Ferenc megkapó köny- nyedségü, kitűnő Csendélete, Baranyó Sándor belülről feszülő Naplementéje, a robbanó pirosok - ..Jtal vibrfll8~:.tBy?aa£ című* képes- plsősorban nypéSmit; a művés;? abi^^naflémaz/.al, ahogyan ábrázolja a tárgyat. A közös jellegzetességeken belül ugyanakkor felfedezhetjük a bajaiak, s a szolnokiak különbözőségét is. Hiszen a táj — a növényzet, a folyók, a fényviszonyok — eleve eltérő kiindulást ad a festők munkáihoz. B. Mikii Ferenc szereti az egymáshoz közelálló színek változásait, a sár- gás-zöldes-barnás árnyalatokat, s témáját lehetőleg kontúrokkal határolja. Alakjai összefogottab- bak, mint az oldottabb folthatásokkal dolgozó Baranyó Sándoré, vagy teljesen egymásba olvadó apró-rezgő festékvonalakból szerkesztő Fazekas Magdolnáé. A szolnokiak egy képen több kontraszthatású színt használnak, több a sötétek és a világosak vibrálása. Weintrager Adolf például a „Várakozó” esetében két színnel — a vörösből kiugró sárgával — adja meg az erős színélményt, amit Baranyó Sándor „Kertben” című képén a kékek, zöldek, sárgák és vörösek érnek el. Chiovini Ferenc szintén több színből építi fel azokat a naplementi vagy reggeli hangulatokat, falusi estéket, országutakat, jószággal foglalatoskodóket megidéző műveit, amelyekhez hasonlókat Weintrager Adolf sokkal drámaibb, szűkebb skálán mozgó színvilággal örökít meg. S megint más az ártéri nádasokat, tocsogókat, a Sugovica sajátos faunáját krétáival a nap, s az év minden szakában újra vallató ifj. Éber Sándor művészete. A grafikusok munkássága ugyancsak jelentős a nyári tárlaton. Kihasználva a műfaj gondolatiságának lehetőségét, Sáros András Miklós, a kecskeméti Palkó József és Marostordai Anna egyéniségüknek megfelelően, más-más tartalommal és technikai megoldással, de egyaránt figyelemreméltó lapokkal jelentkezett. Marostordai Anna a líraibb, s a tájrészletekhez jobban ragaszkodó — Palkó József, elvontabb gondolatvilágú és több képzettársítást kiváltó metszeteket készített. Plasztikai anyagban ismét láthatunk __ több éves szünet után — Pálfy Gusztávtól öt kisbron- zot. Ezek a munkák a korábbi korszakára jeUemző . expresszív formaalakító stílusával készültek, erős gondolati tartalmukkal, izgatott felületeikkel közvetítik alkotójuk művészi sajátosságait. A szolnokiak közül Simon Ferenc lemezdomborításai, Szabó László különféle mpndandójú és meg- i'wotsu''. hegesztett munkái egészítik ki a kiállítás anyagát. A nyári tárlatot a közeljövőben a kecskeméti Katona József Múzeumban láthatja majd a közönség. Egri Mária ez itt a kürt felülről tojáshéj-holdkorong a világban mi a biztató mit néz a szem és merre lát tenger folyó patak ér az út végtelen hova fordul ez a korhadt-fatörzs-asszonyarc az elhagyott ház ablakaiban nem nyílik virág a vasrácsos kapun átlépő filmsztár Marina kinek fiatal hova tűnik a vadvizi-erésű ifjúság fekete kürt holdkorong tenger-dagály megunt szeretők földből kiásott titkok elfelejtett temetők mindenre van bocsánat de nincs kegyelem vakszemüvegen át nézni a világot Pásztor Zoltán képei; 9 Jobbra: Önarckép trombitával. 9 Alsó kép: Jancsó Miklós.-9 Alul jobb Vlady. oldalon: Marina T~trt a cseresznye, mentünk H, a Vasutas udvarába szü- retelni. Leszállt az este, csillagok gyűltök, de a Hold nem látszott, a csoda tudja, merre jár néha — egész éjjel nem bújik elő. Gurko késett, mint mindig. Félórát kellett rá várnunk. Biztosan megint otthon fogták segíteni, és most deszkát > gyalul a műhelyben. — Az apja három nap alatt csinál egy kaptárt. — mondta Toni. — Nyílásokkal, mindennel. Negyedik nap festi, és kész. — Gurko szerint hat óra alatt is ősz• sze tudja ütni — jegyeztem meg. — Mínusz fél óra ebédszünet. — Hiszi a piszi! — mondta Toni meggyőződéssel. — Ha tudja, miért nem csinálja? — Mert akkor lemenőének az árai — magyarázta. — Mindjárt más, ha azt mondja az ember, hogy öt no.pig törte magát. Többet adnak érte. — Lehet, hogy igazgad ran — engedett Toni. — Gurko apja jobban érti ezeket a dolgokat, mint mi. Az utcán meleg volt, és sötét, csak Koljo, a borbély műhelye előtt hunyorgott egy utcai lámpa. A többinek már rég elláttuk a baját csúzlival. Ezt is kiszemeltük már, de eddig valahogy mindig megúszta. Ahogy rákerült volna a sor, mindig közbejött valami fontos dolog. Mint például most. Cseresznyét szedni százszor érdekesebb, mint lámpát törni, bár egyszer azért, annak is eljön a sora. Igaz, hogy mióta elcsentük a nagy szalámit, amiről kiderült, hogy fűrészpor a tölteléke, megfogadtuk, hogy ilyesmit nem csinálunk többel. De a cseresznye, az egészen más. Először is, ill van a mi utcánkban, itt nő és ét ik, s ez jogot ad hozzá. Ha mi le nem szedjük, leszedik a Cvetna utcai gyerekek, ráadásul le is tapossák az egész udvart. Amellett a cseresznye tiszta ügy, tudod, hogy nincs fűrészporból, tudod, merről kell megközelíteni szedéskor, tudod, mikor a legfinomabb .., A cseresznyével minden egyszerű. Az utca felső végéről füttyszó hallatszott. Hamarosan megjött Gurko, lihegve, és nagyokat fújtatva. — Elég lesz már a kaptár, hé- käs! — mondta Toni. — Tán már a levesbe is azt főzitek? Hiszen legalább egymillió kaptárt csináltatok. Azt hiszed, van Bulgáriában egymillió méh? — Miért ne lehetne? — szóltam közbe. — Nem tudhatod! — Persze, te megszámoltad! — boszanködött Toni. — Egyenként, számológéppel! — Végeztünk a kaptárokkal! — jelenlelte ki ünnepélyesen Gurko. — Egészen mást csinálunk! ... — Ugyan mit? — kérdeztük Tonival majdnem egyszerre. — Ha kész lesz, meglátjátok — válaszolta kitérőén Gurko. — Hát barát az ilyen? — mondta Toni. — Félórája várunk itt rá, ö meg ötöl-hatol, és nem mondja meg, min dolgoznak. — Szép kis barát mondhatom! — lódítottam én is. Gurko megvakarta a fejét, vizsgálódva nézett ránk. hogy komolyan haragszunk-e, aztán így szólt: — Jól van na, megmondom. Hí ni ói csinálunk: , — MicsodátJ — kérdeztük hitetlenkedve. — /fintót — felelte Gurko. — Talán nem tudjátok, mi az? — Nem vagy le részeg, hé? — kérdezte kételkedve Toni. — Tudod, mit beszélsz? — Tudom hát! Miért? — Ugyan minek csináljátok azokat a hintákat? Talán munkába fog járni rajta valaki? Az egész utca megszakad a nevetéstől! — A villamos vonalakon járatják majd őket — fűztem hozzá. — És csak bérlettel leltet rajtuk utazni. — Érietek is ti a hintákhoz! — mérgelődött Gurko. — Te meg. ha olyan jól é.rtesz hozzá, mondd meg. minek csináljátok? Tán a szomszéd faluba fogtok átjárni rajta? — A múzeumnak csináljuk! — mondta Gurko fölényesen. — Valamikor régen volt egy ilyen hintó, és mi most megcsináljuk a mását. Műszaki rajzról. Bosszantott bennünket, hogy Gurko úgy beszél, mint egy professzor, s megkérdeztük: — Na, megyünk végre cse- resznyézni? — Persze — mondta Gurko. — Azért jöttünk össze, nem? — Akkor indíts — mondtam —, mert máris kősó váv. Bementünk Toniék udvarába, onnan kezdtünk átmászni a kerítéseken. Már a Vasutas udvaránál jártunk, amikor Tóni, aki elöl mászott, szitkozódva megállt. — Mi van? — suttogta Gurko. — Megcsípett a csalán? — Beszögezték a deszkái! — felelte Tóni. — Tudod, hogy kiszedtük a szögeket, és volt itt egy nyílás. — Persze, már megint a boltosék — mondtam. — Heszögezték, nehogy átbújjanak a tyúkjaik. Rémes, hogy milyen zsugoriak! A boltosélc csakugyan fogukhoz verték a garast, pedig valaha. amíg megvolt a szatócsüzletük, szemérmetlenül loptak. Örökké a tyúkjaikat hajkurászták. átkutatták az utca összes udvarát, folyton felismerni vélték őket, minden második tyúkról állították, hogy az öt'ék. Most meg. tessék, beszögezték a deszkát, amelyet két napja lazítottunk ki. hogy besurranhassunk a Vasutas udvarába. — Nem tehetünk mást — suttogta Tóni. — At kell másznunk a kerítésen. Atlódílottuk magunkat a Vasutas udvarába. Valami tüskés bozótban értünk földet, jól ösz- szekarcolt, de hallgattunk, mert aki nem szereti a karcolást és a kerítésmászást, az menjen a piacra, és vegyen magának ott cseresznyét. Azután elökúsztunK a bokrok alól, felálltunk, és körülnéztünk. A hálószoba ablaka világított. Nemsokára kialudt a fény, és a konyhai lámpa gyulladt ki. Láttuk a Vasutas feleségét, háttal állt az ablaknak, és a haját igazgatta. Hosszú, szőke haja volt, soha nem göndörítette. Ha a nap rásütött, ragyogott, mint a csillám. Sokáig igazgalta a haját, aztán regre elment az ablaktól, de a lény nem aludt ki. Meg kellett várnunk, míg lefekszik, mert így könnyen megláthatott bennünket. Visszakúsztunk a bokor alá, ott hasaltunk várakozva. — Az udt arban sötét volt és meleg, pünkösdirozsa és orgona illata lengett. A csillagok az ég mélyére távolodlak, mi meg a Vasutasról beszélgettünk suttogva. — Jó. neki! — mondta Gurko. — Egyenruhája van, szabadje- ijye, akkor utazik, amikor eszébe jut. — Príma lehel! — szögezte le Toni is. — Ha akar. Várnába utazik, ha akar, Vlovdivba vagy Horgászba. Csak ül a fülkében, száguldanak mellette az állomások, házak, rétek. Az ám az élet! — Hajaj! — sóhajtottam. — Egész héten utazik, viteti magát hol erre, hol arra, most az egyik városban, van, három óra múlva a másikban, estére egy harmadikban. Egy nap többet lát, mint más egy ér alatt! Mi is... Csak ücsörgünk itt, ezen az udvaron, a Vasutas meg utazik valahol. ki tudja, merre ... — Egyszer én is utaztam. Per- nikbe — mondta Gurko. — ötvenkét pályaudvaron álltunk meg. — Pernik itt van a szomszédban, nincs itt ötvenkét állomás addig — hütötte le Toni. — A Vasutas viszont talán éppen Rusze felé utazik. Voltál már Ru- széban? — Nem — jelelte Gurko sajnálattal. — Fönn van, a Dunánál! — mondta Toni. — Egész éjjel utazhatsz, és csak reggelre érsz oda. Gurko kinyitotta a száját, mondani akart valamit, de ebben a pillanatban nyílt az utcai kapu, es bejött az udvarra egy ember. A ház felé tartott. — A Vasutas! — suttogta Toni. — Most aztán benne t'agyunk a pácban! — Lógjunk meg, míg nem késő! — indiványozta Gurko. — A Vasutas szeret az udvaron üldögélni. Ha kijön, rögtön észrevesz. Körülkémleltünk, de nyilvánvaló volt, hogy legfeljebb egyikünk tud átmászni a kerítésen, a másik kettőt fülöncsipi a Vasutas. — Várjuk meg, míg bemegy, ükkor kimehetünk a kapun — mondtam. Ügy is tettünk. Meglapultunk a bozótban, lestük, hogy a Vasutas bemenjen éá kereket oldhassunk. Közben az ajtóhoz ért, de nem nyitott be, hanem megállt és kopogott. Az ajtó azonnal kinyílt, a küszöbön megjelent á szőke hajú asszony. Megfogta az ember kezét. Rájuk vetődött a fény. Az ember nem a Vasutas volt. Az asszony magához húzta, beléptek, és bezárult az ajtó. Hallgattunk. A csillagok még mélyebbre távolodtak az égen, az udvaron pünkösdirózsa és orgona illata lengett. Tíz lépésnyire ott volt az érett cseresznye. — Nem a Vasutas volt! — szólalt meg Gurko elgondolkodva. — Persze hogy nem — mondta csöndesen Toni. — Más volt. v — A Vasutas talán Rusze felé utazik — mondtam én. — Egész éjjel. A konyha ablakai elsötétültek, egy pillanat múlva a hálószobában gyűlt fény. Szél söpörte a bokrokat fölöttünk, valahol a meszességben vonat füttyentett. — Betöröm az ablakait! — mondta Toni. — Most rögtön! Mindet! — Azok a Vasutas ablakai is — figyelmeztettem. — Akkor tapossuk szét a rózsákat meg a többi virágot — javasolta Gurko. — Az egész kertet! — Azok is a Vasutas virágai — mondta Toni: — Szeret a kertben üldögélni. Hallgattunk, tehetetlenül és haragosan. Tíz lépésnyire volt tölünk az érett cseresznye. Virágok illata lengett, meg a szélé, amely messziről jön, s magával hozza a távoli vidékek illatát. A hálószoba ablakai elsötétültek. Ott álltunk a sötét éjszakában, három cseresznyetolvaj, mérhetetlenül messze a csillagoktól. Dühösek voltunk, és tehetetlenek. Csikhelyi Lenke fordítása SZTAN/SZLAV SZTRAT1EV: Cseresznyetolvaj ok
