Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-17 / 140. szám

1975. június 17. • PETŐFI NEPE • 3 Megyénk lakossága megválasztotta az országgyűlési képviselőket dóm: addig kell ez sürgetni, amíg meg nem tudod győzni a minisztert és a képviselőtársa­kat. Sok halasi munkás még albérletben lakik, közöttük én Vasárnap a szokásosnál egy-két órával később indultak a Kis­kunma jsa környéki szőlőkbe, gyümölcsösökbe a községben és a tanyákban lakók. Ügy mond­ták: „első a szavazás, eleget teszünk kötelességünknek, utána jöhet a permetezés, kapálás.” A szavazók legnagyobb része a kora reggeli órákban leadta voksát, s így döntöttek arról, hogy Fáik Miklós, a 9. számú országgyűlési választókerület je­löltje legyen-e a képviselőjük a következő négy évben. — Vártam ezt a napot — mondotta Sebők Sándor —, ko­rán jöttem én is, hogy szavaz­hassak. Jó: érzés, hoigy 18! éves­sen ilyen nagy dologban nekem is van beleszólásom. — Személyesen nem ismerjük a jelöltet __ szólt Varga Sándor — , de mi bízunk azokban, akik javasolták. Reméljük, hamaro­san a majsai fiatalokhoz is ellá­togat Fáik elvtárs, és akkor el­mondhatjuk. hogy miben szeret­nénk, ha segítene. — Ha személyen beszélhet­nénk a képviselőnkkel, én arra kérném, hogy segítsen egy jó fürdő létrehozásában és még ab­ban is, hogy a fiataloknak le­gyen kulturált, szép szórakozó­helyük a községben — vélekedett Varga János. A község központjában, a Jo- nathán Szakszövetkezet presszó­jában jaffa és málnaszörp mel­lett üldögéltek a vendégek. Busa Kálmánnénak ,a presszó dolgo­zójának két kérdést tettünk fel: hogyan fogadták az itteniek a szesztilalmat, és mi az, amihez a képviselőjük segítségét kérné? — Olyan a kapcsolatunk Er­zsikével, hogy még a családi dolgainkat is .elmondjuk neki. ö aztán kereken, őszintén meg­mondja a véleményét. Aki isme­ri, vagy hallott róla, látta a tévében, amikor felszólalt az egyik országgyűlésen, rászavazott most is. Németh Istvánná szavai ezek, aki együtt dolgozik a Mélykúti Vegyesipari Ktsz-ben Rauscher Cyörgynével, a -‘12. országgyűlési Választókerület képviselőjelölt­jével. , . A varrodában annak a sza­lagnak a vezetője, ameíynél én is, két apró gyermekemmel, fe­leségemmel. Szívesen fizetnénk 600—700 forintot havonta az OTP-nek. • Kiskunmajsán, a 7. számú sza­vazókörzetben a Dunántúli Kőolajkutató és Feltáró Válla­lat majsai üzemének két dol­gozója szavaz. Keményít Ta­más az urnába helyezi a borí­tékba tett szavazólapót, Lacző Jenőnek pedig Rácz Ottilia, a szavazóbizottság tagja adja át a szavazólapot. — Nem volt amiatt vitatkozás hogy csak üdítő italt fogyaszt­hatnak vendégeink. Segítséget a képviselőtől a Zrínyi út és kör­nyékének közművesítéséhez kér­nék, valamint egy játszótér épí­téséhez, ahová vasárnap dél­előttönként az apukák el tudnák vinni a gyermekeinket. Persze, ez utóbbi helyi összefogással gyorsan megvalósítható lenne... Cs. I. is dolgozom. Brigádvezetőnk is, s nagy része van abban, hogy el­nyertük a szocialista címet. Tud­ja, mindig azon iparkodik, hogy legyen folyamatosan munkánk, s minőségi kifogás ne érje azt, ami kikerül a kezünk alól. ]N[incs olyan varrási feladat, amit ne tudna megcsinálni, s ami ne­künk nagyon fontos: elmagya­rázni. Nagyon ügyes asszony, és szerényen dolgozik. Közülünk való, velünk érez, s mi bízunk benne, hogy továbbra is min­dent megtesz az itt élő embere­kért kísérik figyelemmel az öt szava­zókörben folyó eseményeket. A tagok időnként tesznek egy kör­utat, s amint meg-megjönnek, beszámolnak a tapasztalataikról. — Bösztörben végeztek; kész — mondja Reichert Lajos. Ez az egyik külterületi része a község­nek: az állami gazdaságban kü­lön szavazókört hoztak létre. Bekukkantunk a művelődési házba is. Itt háromnegyed tizen­egyig a választók nyolcvanhét százaléka járult az urnákhoz. — Hozzánk tartozik a közeli ta­nyák népe — mondják — türel­mesen — és sokan először elké­szítik és elfogyasztják az ebédet, csak azután jönnek. Várjuk őket. Apostag a következő állomás sunk. Mondják az emberek, akik­kel beszélgetünk, hogy az előbb járt itt Boza József, a járási pártbizottság első titkára, a kép­viselőjelöltjük, aki hosszan elbe­szélgetett a választóival. Tizenegy órára az eredmény: kilencvennyolc százalék. — Ki- küldtük a vándorurnákat a be­tegekhez — újságolják. Kőrútunk során ebben a kis helyiségben találkoztunk a leg­szebb törődéssel, ami a választó­helyiség díszítését illeti. Virágok, feliratok, szőnyegek teszik szép­pé és otthonossá a termet. A második számú választókörben máj- be is fejezték a szavazást; éppen folyik az összeszámlálás. Ipi Lajosné vb-titkár és Valacz- ka Jánosné, a választási elnök­ség titkára elégedett. Elmondják, hogy községükben negyvenhetén szavaztak első alkalommal. Megyünk tovább, Soltra; kí­váncsiak vagyunk, hogy ott hol tartanak a szavazással? A hét választókor közül háromban 12 órára mindenki felkereste az ur­nákat. Két külterületi körben még tart a szavazás. A solti el­nökség tagjai újságolják: amikoir hat órakor kinyitották az ajtó­kat, egy csoport választópolgár már a nyitásra várt. Találkoz­tunk egy kiskunmajsai emberrel, Fülöp Lajos szakszövetkezeti tag­gal, aki hajnali négykor ébredt, és sietett szavazni, hogy délre .itt lehessen Solton, az unokái köré­ben. Nagy Lajos, a HNF solti nagy­községi bizottságának elnöke a népfirointaktivisták lelkes tevé­kenységét nem hagyhatja szó nélkül. — A szavazatszedő bizottsá­gok tagjai mellett a félszáznál több aktivistánk alaposan kivette a részét nemcsak a megelőző tennivalókból hanem most, a választás napján is jó segítőtárs­nak bizonyulnak. Napokat szán­tak az értesítő lapok kihordásá­ra, most pedig, amikor a vasár­nap dél már elmúlt, igyekeznek mozgósítani azokat, akik még nem járultak az urnákhoz. Mind­kettőért dicséret és köszönet il­leti őket! V. M. Dunavecsétől Soltig — délelőtt Kora délelőtt leszavaztak a majsaiak Közülünk való munkásasszony Dunavecsén a tanácsháza egyik emeleti termét rendezték be az 1. számú szavazókor részére. Fal tizenegykor értünk ide. Az egyik választópolgár — Dobovánszky Ferenc — a fejét vakarja: nem találta meg az értesítési lapját; vajon mi lesz most? Semmi baj: egy-két perc alatt szívélyesen előkeresik a nevét, egyeztetik az adatait, s máris élhet állampol­gári jogával. Megköszöni a ked­vességet, s a szavazás után elé­gedetten távozik. Bak Péter, a szavazatszedő bizottság elnöke est mondja: — Ilyenkor már könnyebb dolgunk van; választó­ink kilencvenöt százaléka szava­zott. A választási elnökség néhány szobával arrébb található. Innen • Folyik a szavazatok összeszámlálást Apostagon (A képek Pásztor Zoltán, Tóth Sándor és Szabó Ferenc felvételei.) A DIFK a lehető leggyorsabb újraegyesítésre törekszik Nguyen Van Hieu, a DIFK ál­lamminisztere nyilatkozatot adott a L’Humanité saigoni különtudó- sítójának. Az áilamminiszter hangsúlyoz­ta, hogy a legfontosabb feladat most Dél-Vietnam gazdaságának újjáépítése. Sok nehéz problé­mát kell megoldani, hiszen a Thieu-klikk rendkívül súlyos gazdasági örökséget hagyott hát­ra, így a városok hét millió la- ikója közül mintegy kétmillió a munkanélküli. Az államminiszter részletesen nyilatkozott arról, hogyan hajt­ja végre a DIFK a gyakorlatban a nemzeti egyetértés politikáját. Bevonják az újjáépítő munkába a nemzeti burzsoáziát, a Thieu- hadsereg volt katonáit és a régi rendszer funkcionáriusai számá­ra is igyekeznek megfelelő mun­kát biztosítani az igazgatásban vagy a termelésben, természe­tesen vannak azonban olyan szél­sőséges reakciósok is, akik még fegyvereket rejtegetnek, és még rejtőzködnek Dél-Vietnamban CIA-ügynökök és más titkos ügy­nökök is, ezek ellen természe­tesen fel kell lépni. Az újraegyesítés kérdésével kapcsolatban Nguyen Van Hieu hangsúlyozta: a vietnami nép régi hő vágya az ország újra­egyesítése, a ez már 1956-ban megtörtént volna, ha az Egyesült Államok nem avatkozott volna be Dél-Vietnamban. Észak- és Dél-Vietnam gazdasága egymást kiegészítő jellegű, és ha politikai téren még nincs is formális újra­egyesítés, más területeken már megindult a teljesen normális és logikus újraegyesítési folyamat. „Mi azt óhajtjuk, hogy az új­raegyesítés a lehető leggyorsab­ban megtörténhessék — mon­dotta az államminiszter —Ter­mészetesen számot kell .vetni a különböző övezetek bizonyos sajátos realitásaival, de arra tö­rekszünk, hogy gyorsan megvaló­suljanak az ország újraegyesíté­sének feltételei.” India-ellenes pakisztáni nyilatkozat MULTAN Az indiai reakció Indira Gandhi miniszterelnök ellen indított leg­utóbbi rágalomhadjáratát egy fe­nyegető hangú India-ellenes nyi­latkozattal kommentálta vasárnap Zo Ifikar Ali Bhutto pakisztáni miniszterelnök. A pakisztáni kormányfő figyel­meztette az indiai miniszterelnö­köt, hogy „Pakisztán ma sokkal erősebb, egységesebb, mint vala­ha is volt és sokkal inkább ké­szen áll bármiféle támadás visz- szaverésére. A miniszterelnök a megjegyzéssel „.egy belpolitikái célokat szolgáló indiai támadás” ördögét próbálta a falra festeni. Bhutto egyúttal megragadta az al­kalmat arra is, hogy felmelegítse a bangladesi függetlenségi harc­hoz nyújtott indiai katonai támo­gatással kapcsolatban korábban reklámozott „indiai agresszió” el­méletét. (Reuter, MTI) Választások a Szovjetunióban A választópolgárok nagy akti­vitása jegyében zajlottak le va­sárnap a Szovjetunióban a helyi tanácsi és a köztársasági legfel­sőbb tanácsi választások. A vá­lasztásokat megelőző nagyszabá­sú politikai kampány során, mely a szovjet törvények értelmében pénteken, a szavazás megkezdése előtt 48 órával fejeződött be. min­den tanácstag- és képviselőjelölt választási gyűléseken találkozott választóival. Az SZKP és a szov­jet kormány vezetői ugyancsak választási gyűléseken számoltak be választóiknak és az ország egésá lakosságának a Szovjetunió bel- és külpolitikájának legfonto­sabb kérdéseiről. Alékszej Koszi­gin. Nyikolaj Podgornij és Leo- nyid Brezsnyev választási beszé­dei a televízió, a rádió és a több milliós példányszámú napilapok közvetítésével gyakorlatilag min­den szovjet választópolgárhoz el­jutottak. Moszkvában és •> Szovjetunió többi választókerületében a sza­vazatok több mint felét már a délelőtti órákban leadták, ami ar­ra utal, hogy a részvétel aránya ezúttal is megközelíti majd a száz százalékot. A szavazás, amelyben minden 18 éven felüli szovjet ál­lampolgár részt vett, az általános, egyenlő és titkos választójog alap­ján zajlott. A titkos szavazás le­hetőségének biztosítása érdekében minden szavazóhelyiségben két fülke állt rendelkezésre, ezek használata azonban nem volt kö­telező. A szavazatszedő bizottsá­gok. amelyeknek országosan több mint 9 millió tagja van. hatalmas munkát végeztek annak érdeké­• Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára bedobja szavaza­tát. (Telefoto — TASZSZ— MTI—KS) ben, hogy minden szovjet ember számára biztosítsák a részvétel lehetőségét. Egyebek között moz­gó szavazatszedő állomásokat is felállítottak a távolsági vonato­kon, a nyílt tengeren tartózkodó hajókon és a repülőtereken, vala­mint az északi- és déli-sarki szov­jet kutatóállomásokon. A szovjet tanácsi és köztársasági legfelsőbb tanácsi választások vasárnap este, helyi idő szerint tíz órakor feje­ződtek be. (MTI) Folytatja ülését az MFA Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa Harckocsikat és katonaságot ve­zényeltek a központi rádió- és te­levízióállomások védelmére Lisz- szabonban. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy hétfőn hajnalban egy gépkocsi megpró­bálta elzárni a tévéállomáshoz ve­zető utat. A kormány szóvivője szerint tűzharc bontakozott .ki a támadók és a tévéállomás őrei között, majd a kocsi utasai elme­nekültek. A COPCON éppen hétfőn reggel jelentette be, hogy az ország észa­ki részén levő Santa Margaridá- ban ellenforradalmárok kis cso­portja fegyvereket rabolt egy lak­tanyából. A COPCON haladékta­lanul ellenőrzéseket kezdett az egész országban. Folytatja ülését az MFA Leg­felsőbb Forradalmi Tanácsa. Ka­tonai szóvivők nem voltak haj­landók megmondani, hogy ki van jelen a tanácskozáson és milyen konkrét kérdéseket vitatnak meg, csupán annyit közöltek, hogy a megbeszélések döntő fontosságúak az ország politikai jövője szem­pontjából. Nyugati jelentések sze­rint Lisszabonban olyan hírek terjedtek el, hogy a forradalmi ta­nács a COPCON parancsnokának „ultimátumára” adandó válaszá­ról tárgyal. A COPCON hétfőn közleményben cáfolta, hogy ulti­mátumot intézett volna a forra­dalmi tanácshoz a forradalmi fo­lyamat ütemével kapcsolatban. A közlemény leszögezi, hogy a COP­CON tízpontos dokumentumban fogalmazta meg a „szocialista for­radalom útjában álló jelenlegi válság megoldásáig javasolt alap­vető és szükséges intézkedéseket” és az okmányt május 27-én átad­ták a forradalmi tanács képvise­lőinek. A dokumentum azonban nem „ultimátum”, hanem csupán az alakulat véleménye és javas­lata a válság megoldására. A portugál tájékoztatási dolgo­zók szakszervezete vasárnap ha­tározatban közölte a jelenlegi saj­tótörvény visszavonását'és sürget­te, hogy biztosítsanak nagyobb beleszólást a dolgozóknak a kiad­ványok ügyeinek intézésébe. A szakszervezet felhívta a kormányt, hogy hozzon határozott intézkedé­seket a portugálellenes kampányt folytató nyugati újságírók^ tevé­kenysége ellen. A határozat végül elítélte a Republica című lap ve­zetőségét és bírálta az Expresso című hetilap, valamint a Jornal Novo kiadáspolitikáját. A szak- szervezeti plénum résztvevői tá- hhogatásukról biztosították a Ra­dio Renascenca nevű egyházi rá­dióállomás dolgozóit, akik átvet­ték a rádióadó ügyeinek irányí­tását, mert nem értettek egyet a csupán popzenét és miséket su­gárzó adó irányvonalával. (MTI) Izrael tiltakozik és lakott településeket bombáz Izrael levélben tiltakozott Kurt Waldheim ENSZ-iőtitkárnál a va­sárnapi palesztin kommandóakció miatt, amelynek során négy Pa­lesztinái és két izraeli életét vesz­tette és hét izraeli lakos megse­besült. Tekoah izraeli ENSZ-kül- dött nyújtotta át a levelet, amely elítéli az akcióért felelősséget vál­lalt palesztin szerkezetet, ugyan­akkor nem emlékezik meg arról, hogy az izraeli légierő ugyancsak vasárnap barbár bombatámadást intézeti libanoni települések el­len. Az izraeli külügyminisztérium szóvivője ugyancsak a határfalu elleni támadással foglalkozva rá­mutatott. hogy azt izraeli részről a közel-keleti válság békés ren­dezésére irányuló erőfeszítések szabotáló sának tekintik. ♦ Miközben a Tel Aviv-i diplomá­cia gépezete mozgásba lendült, a katonai vezetés utasítására hét­főre virradó éjjel előbb tüzérség lőtte Dél-Libanon határkörzeteil, majd egy járőr behatolt libanoni területre és tűzharcot vívott pa­lesztin egységekkel. Ez utóbbi ak­ció színhelye ugyanannak a falu­nak a körzete volt. ahol vasár­nap a kommandóakció lezajlott. (Reuter. UPI. AP) • Vasárnap reggel izraeli repülő­gépek behatoltak Dél-Libanon fölé és bombázták a Kfar Su­ba nevű települést. Az izraeli légierő akcióját a határon túl­ról tüzérség támogatta (térké­pünkön). (Telefoto — AP— MTI—KS) HÍREK NAPTAR 1975. június 17., kedd Névnap: Alida Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 44 perc. Holdkelte: 12 óra 54 perc. Holdnyugta: 9 óra. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Június 17„ kedd este 8 óra Kalocsán: SYBILL MOZIMŰSOR 1975. június 17.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor AZ ÖCEAN Színes olasz film háromnegyed 6 és 8 órakor SUTJESKA Színe® jugoszláv film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor HOLNAP LESZ FÁCÁN Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar filmszatíra MESEMOZI háromnegyed 6 órakor HÁROM MOGYORO HAMUPIPŐKÉNEK Színes, magyarul beszélő, német—csehszlovák m'esefilm IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig! Időnként erősen felhős idő. Sok helyen záporeső, zivatar, néhány helyen jégesővel. Élénk, átmene­tileg többfelé megerősödő délnyu­gati, nyugati szél. Legmagasabb- nappali hőmérséklet az északnyu­gati, nyugati országrészben 25, délkeleten még 30 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reg­gelig: Időnként megnövekvő felhőzet, záporok, zivatarok. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 23—28 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű csapa­dék (legalább 5 mm) az ország területének 70 százalékán vár­ható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 15-én a középhőmérséklet 22,8 (az 50 éves átlag 19,2), a legmagasabb hőmérsék­let 30 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 10. Június 16-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 20,3, a dél­ben egy órakor mért hőmérséklet 29,3, a legalacsonyabb hőmérséklet 17,í Oelsius-fok volt. SZUNYOGHY ANDRÁS kiállí­tása nyílik meg szerdán délután fél hatkor a fővárosi Stúdió Ga­lériában. A tehetséges fiatal gra­fikusművész Kecskeméten vé­gezte iskoláinak egy részét. Tör­ténelmi ihletésű képein a kü­lönböző emberi jellemek és sor­sok megszemélyesítői vonulnak fel. — A békemozgalüm emlékpla­kettjét adományozta az Országos Béketanács Elnöksége a Kiskeres­kedők Országos Szervezete Bács- Kiskun megyei csoportjának. A legutóbbi ünnepi ülésen Kuti Bé­la elnök méltatta a kecskeméti kiskereskedők társadalmi aktivi­tását, mely eddig 40 ezer forintos támogatást jelentett a város szo­ciális intézményeinek. — Az első önálló névadó ün­nepségét rendezte meg az elmúlt napokban a fennállásának 23. év­fordulójára emlékező jánoshalmi Petőfi Tsz." A közös gazdaságban dolgozó négy család apróságai ezer-ezer forintos takarékbetét­könyvet kaptak ajándékba a ter­melőszövetkezet vezetőitől. — Zenei tábor. Vasárnap a fer- tődi Esterházy-kastélyban meg­nyílt az országos ifjúsági zenei tá­bor. Budapestről és a 19 megyé­ből 110 zeneileg tehetséges fiatal vesz részt és koncertezik a hónap végéig tartó táborozáson. — Részegen, körültekintés nélkül akart átszaladni az úttesten Kecske­mét belterületén, a Kada Elek utca 7. számú ház előtt Szabó Mihály orgo- ványl lakos, s a féktávolságon belül érkező Földi Pál kecskeméti lakos se­gédmotoros kerékpárjával elütötte. A gyalogost és a segédmotorkerékpár vezetőjét a kórházba szállították. — Falusi padlásmúzeum. Szom­bat délután Csávolyon az általá­nos iskola 8. osztályos tanulóinak: ballagása után az intézményben ünnepélyesen átadták az új pad­lásmúzeumot. Az úttörők lelkes kutatómunkáját dicsérő gyűjte­mény a környék lakosságának mezőgazdasági és egyéb haszná­lati eszközeiből áll. — Kékfestő-kiállítás. Ezúttal —• június 20-ig — a bácsalmási mű­velődési központban mutatkozik be Skorutyák János kékfestő, aki édesapja mesterségét folytatja a nagyközségben. Ízléses és szép mintázatú anyagai iránt, amelye­ket saját maga tervez, sokan ér­deklődnek az ország minden ré­széből. — Nem tartotta be a követési távol­ságot Kecskemét belterületén motor- kerékpárjával Földi Tibor mezőberé- nyi lakos, s nekiütközött az előtte fé­kező Illés Sándor budapesti lakos ve­zette személygépkocsinak. A motor- kerékpár vezetője könnyebben meg­sérült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom