Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-13 / 110. szám

1975. május 13. • PETŐFI NÉPE • 3 Felvételi előzetes Nagy a túljelentkezés az egyetemeken, főiskolákon Könnyebb a búcsú... 0 Vörös László törzszászlóst búcsúztatja Marjai Albert pénzügyőr alezredes. Háttérben Fülek! József százados. Olvasóink kérésének eleget té­ve az idén is közöljük a buda­pesti, szegedi egyetemek, főisko­lák, valamint a Bács-Kiskun me­gyei felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáival kapcsolatos tudnivalókat, a keretszámok és a jelentkezések arányát. Először Szegeden jártunk. Az 1975 76-os tanév felvételi keretszámáról, a jelentkezések­ről, az írásbeli és szóbeli vizsgák rendszeréről, módszeréről a Sze­gedi Orvostudományi Egyetem tanulmányi osztályán, a József Attila Tudományegyetem rektori hivatalánál, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a szegedi élelmiszeripari főiskola tanulmányi osztályán érdeklőd­tünk. A SZOTE általános orvosi ka­rán az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is 180 a felvételi ke­retszám. Míg az 1972/73-as tan­évre 480-an, az 1973/74-es tan­évre közel hatszázan, most öt- száznyolcvanketten adták be fel­vételi kérelmüket. Csaknem négy­szeres a túljelentkezés a fogorvo­si karra is, ahol húsz fő a keret­szám. A gyógyszerész karon száz elsőévest tudnak felvenni, s 217- en jelentkeztek. Az orvosegyetemen az írásbeli és szóbeli felvételi vizsga fizi­kából és biológiából lesz. A fizi­ka írásbelire — amely egyben az érettségi dolgozat is — má­jus 26-án kerül sor. A felvételi­zők június 24-én készítik el a biológia írásbeli dolgozatot. Szó­belire július 1—10-e között hív­ják be a diákokat. A JATE jogi karón már évek óta öt-hatszoros a túljelentkezés. Az idén a nappali tagozaton levő kilencven helyre négyszázan je­lentkeztek. Gyakorlatilag azon­ban csak huszonkét új elsőévest tudnak felvenni, mert a tavalyi felvételi vizsgán hatvannyolc diák előfelvételt nyert a most szeptemberben kezdődő tanévre. A levelező tagozaton levő negy­ven helyre hatszázan jelentkez­tek. Nehezebb lett a felvétel a böl- déukarra la, mert csupán nyolc­van hely van. Ka a keretszám a korábbi évekhez viszonyítva lé­nyegesen kevesebb. Mivel har­mincnyolc diákot tavaly május­ban már felvettek u itríB 76-as tanévre, így az ötsaéatlienhét Je­lentkező közül csak negyvenkét diákot tudnak felvenni. A történelem és valamilyen ide­gen nyelv, valamint idegen nyelv és Idegen nyelv szakpárokra pél­dául hétszeres a túljelentkezés. De a többi szakpárra is hatszor többen jelentkeztek, mint ameny- nyl a felvételi keretszám. A természettudományi karon kétszázhúsz fő a keretszám. Az előfelvettek száma: 132. A még meglevő százhuszonnyolc helyre négyszázhatvanhatan jelentkez­tek. A felvételi keretszám és a jelentkezések aránya ezen a ka­ron a legváltozatosabb. Sok szak­párra például alig jelentkeztek többen a keretszámnál. A ma­tematika, fizika szakpárra, egy­szakos matematikára, programo­zó matematikára viszonylag keve­sebben jelentkeztek, összességé­ben azért itt is nagy a túlje­lentkezés. Újdonság, hogy a biológia—ké­mia és az egyszakos biológiára jelentkezők kémia helyett fizi­kából írásbeliznek. Ez szintén kö­zös lesz az érettségi dolgozattal. A TTK biológia—kémia ^zakpárra harminchatan jelentkeztek, a fel­vételi keretszám tizenöt. A szegedi Juhász Gyula Tanár­képző Főiskolára az idén a szo­kásosnál kevesebben jelentkeztek, mert az Egri Tanárképző Főis­kolának ősztől Budapesten nyílik kihelyezett tagozata. A felvételi keretszám 372, ebből százöt diá­kot már tavaly felvettek. A fenn­maradó 267 helyre kilencszázh.et- vennégyen jelentkeztek. A keret­szám és a jelentkezések aránya itt is változatos. Magyar—történe­lemre például nyolc-tízszeres a túljelentkezés. A testnevelés— földrajz szakra több, mint tíz­szer annyian jelentkeztek, mint a keretszám. Zsúfolt a rajz—testne­velés szak is. Viszonylag keve­sebben jelentkeztek énekre, ma­tematikára, illetve az ezekhez kapcsolódó szakokra. Két új szak­pár, a pedagógia—testnevelés és a matematika—népművelés. Az utóbbin tizenkettő a keretszám, s erre mindössze tizennégyen je­lentkeztek. Az érettségivel közös írásbeli vizsga matematikából és fizikából május 26—27-én lesz. A többi tárgyból az írásbelire jú­nius 24—25-én kerül sor. Szóbeli­re június 30-a és július 8-a között hívják be a jelentkezőket. A szegedi élelmiszeripari főis­kola élelmiszer-technológiai sza­kára biológiából és kémiából Írás­beliznek, szóbeliének a felvéiele- zök. Az élelmiszer-gépészeti ala­kon matematikából, fizikából lesz az Írásbeli és szóbeli. Az élelmi­szer-technológiai szakra három- százttxenöten Jelentkeztek, a fel­vehetők száma nyolcvan. A gé­pész szak 32 helyére hetven hár­man jelentkeztek. Ezen a sza­kon az írásbelire május 26—27-én a technológiai szakon június 24- én kerül sor. Szóbelire június 27—július 10-e között hívják be a felvételizőket. Tárnái László Immár harmadszor rendeztek nyugdíjastalálkozót a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancs­nokságán,* amelyet összekötnek a nyugdíjba vonulók búcsúztatá­sával. Kedves, meghitt találkozó ez. de inkább ünnep, hiszen ez az az alkalom, amikor a még aktív szolgálatot teljesítők el­mondhatják a nyugdíjasoknak —, akik nagyon is kritikusan szem­lélik az utánuk jövő generáció munkáját —, hogy mit tettek a párt, az állam által kitűzött feladatok teljesítéséért. Nem kel­lett szégyenkezniök a Vám- és Pénzügyőrség dolgozóinak, hiszen megyénk két vámhivatalánál, Kelebián és Hercegszántón a múlt évben egymillió utas vám­vizsgálatát hajtották végre, negy­ven százalékkal többet, mint az előző évben. A testület tagjai 432 pénzügyi bűncselekményt, 1031 szabálysértést derítettek fel. Lefoglaltak 790 ezer forint ér­tékű bankjegyet, tízezer liter tilosán főzött pálinkát és 351 pá­linkafőző-készüléket. A nyugdí­jasok arról is tájékozódhattak, hogy hányán tanulnak tovább a testületből, milyen az anyagi ellátottság, hogyan és milyen kö­rülmények között dolgoznak. — Törvényszerű, hogy a pénz­ügyőri szolgálatnak van kez­dete, s vége is. — Esekkel a szavakkal kesdte a búcsúsást Marjai Albert pénzügyőr alezre­des attól a két nyugdíjba vo­nulótól, akik több mint harminc éven keresztül álltak helyt, vé- iteztek kiváló munkát a testü­letben. FUlekl József pénzügyőr százados a Vám- és Pénzügyőr­ség megyei parancsnokhelyettese 36 évet töltött el a testületben, kiváló és szakszerű munkáját di­cséri a Vám- és Pénzügyőrségi Szolgálati Érem arany-, ezüst-, bronzfokozata, s az a sok dicsé­ret. amelyekben e hosszú szol­gálat alatt részesítették. A má­sik nyugdíjas Vörös László pénz­ügyőr törzszászlós, aki 34 évet szolgált mint gépkocsivezető, ő is részesült a Vám- és Pénz­ügyőrség Szolgálati Érem ezüst- és bronzfokozatában. A hozzátartozók, feleségek, gyermekek, s a közeli munka­társak meghatott csendben, elér- zékenyülve hallgatták a parancs­nok méltatását, aki nemcsak az ő érdemeiket bizonyította, de hangsúlyozta a család, a feleség megértését, áldozatkészségét. A legmeghatóbb azonban mégsem ez volt, hanem amikor a nyug­díjba vonulók búcsúztak, il­letve köszöntek el munkatársaik­tól. Bizony könnyes lett a jelen­levők szeme, Füleki József szá­zados szavaitól, aki torokfojto- gatónak nevezte a búcsúzást, az elválás tényét. Vörös László, aki munkájában mindig megfontolt, nyugodt volt, csupán azt a remé­nyét fejezte ki, hogy szeretne utódja nyugállományba vonulá­sán is részt venni, aki nemrégen töltötte be a 22. életévét. A kölcsönös jókívánságok, az ajándékok átadása és a közös ebéd, majd az azt követő baráti beszélgetés könnyítette a búcsú fájdalmát. Mert tény az, hogy a nyugdíjasokra gondolnak, törőd­nek velük, ám mégslncsenek ott a mindennapi munkában, az élet sodrásában, olykor elviharzanak apró gondjaik mellett, de ilyen­kor azért mégis jó ott lenni a testület tagjai között, abban a kollektívában, amelyhez még most is tartoznak, s a nyuga­lomba vonulók tartozni fognak. A Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnoksága .példamutatóan, minden évber megszervezi a nyugdíjasok találkozóját, ahol valóban barátok, elvtársak között vannak, s erőt meríthetnek abból a sosem fogyó szeretetből, amely e kollektívának sajátja. Gémes Gábor Lengyelországban jártunk (1.) Április elején háromszáz Bács megyei — jórészt kiskőrösi, kalocsai — jóformán hírt sem hallott családjáról, sőt hazájáról is keveset. Ott, ahol jártak, nem volt módjuk újságot olvasni, s hiába volt szobájukban rádió, sem a Kossuth, sem a Petőfi mű­sorát nem élvezhették. A barátságvonat utasai Lengyelországgal ismerkedtek. Gyorsan elszaladt a nyolc nap, s most, visszazökken­ve a munkás hétköznapokba, már csak kellemes élményként villan emlékezetünkbe a napfényben fürdő varsói Marszalkowszka utca tűzpiros villamosaival, gépkocsi- és emberáradatával. Ezentúl, ha itthon galambot látunk, feltétlenül eszünkbe jutnak a krakkói sze­líd madárkák százai, amelyek a váltunkra szállva, kinyújtott ka­runkon végigsétálva tenyerünkből csipegették a kenyérmorzsát. Ha megsózzuk ételünket, gondolatban a wieliczkai sóbányákban több mint száz méter mélyen csodáljuk a sóból faragott szobrokat. Vi­rágzó gyümölcsfáink láttán eszünkbe jutnak a Tarnowban vas­tag hóval borított meggyfavirágok... Irány Varsó Április ötödikén délután már három óra felé élénkülni kezdett B kiskőrösi vasútállomás forgal­ma. Volt aki gyalog érkezett, de nem egy utas gépkocsiból szállt ki bőröndjével, öt óra után nem sokkal Kalocsa felől megérkezett a gőzmozdony-vontatta hét vilá­goskék kocsiból álló szerelvény. Idegenvezetők irányították fül­kéikbe a kiskőrösieket. Néhány perc múlva már piros Diesel-moz­dony röpítette úticélia felé, Len­gyelországba az IBUSZ-különvo- natot. Mit írhat az útról a krónikás? Budapest táján már besötétedett, s bizony a mellettünk elsuhanó tájból csak édeskeveset láthattunk. Késő éjszaka volt. amikor a Kár­pátok hegyláncain keresztül ha­ladtunk. s az óriás csúcsok szilu­ettjei adtak csak kevés ízelítőt a hegyek szépségeiből. Az utasok hangulata különben igen ..emel­kedett” volt legalább éjfélig. Szá­mos fülkéből vidám énekszó hangzott, ahol kártyáztak, vagy éppen viccet meséltek. Éjfél után viszont már csak itt-ott ácsorgott valaki cigaretázva a folyosó abla­ka előtt. A fülkék utasai, nem valami kényelmes helyzetben és nem sok eredménnyel az „álom­mal birkóztak”. Halványan pir- kadt az ég alja. amikor lengyel területre értünk. Síkságon, enyhe lejtésű dombok között, számunk­ra szédületes gyorsasággal robog­tunk Varsó felé. Osztatlan lelkesedés fogadta hat óra tóiban Kucsora József IBUSZ-utaskísérőt. aki barátságo­san az étkezőkocsiba invitálta a kissé eltörődött utasokat. Talán még az antialkoholisták is öröm­mel hajtották fel reggeli előtt a kis pohárka konyakot, amivel az étkezőkocsi udvarias pincérei kedveskedtek az utasoknak. Az utazás alatti ellátásról különben már este a vacsoránál. — vala­hol ' Budapest és Vác között — igen kedvező vélemény alakult ki bennünk. Az étkezőkocsi melletti kocsiban különben két fülkében rendezkedett be a büfés, igazi presszókávéval, különböző italok­kal. cigarettával és édességgel várta, illetve szolgálta ki az uta­sokat. Megérkeztünk A délelőtt gyorsan eltelt, annál is inkább, mert tíz óra felé már ismét .ebédre invitálták a társa­ságot. Sietnünk is kellett, mert tizenegy óra felé vonatunk befu­tott Varsó Glowna nevű pálya­udvarára. A város kellős közepén voltunk, kőhajításnyira a Kultúra és Tudomány hatalmas palotájá­tól. Idegenvezetőink — Róna Iván és Kleininger Pál. valamint a pá­lyaudvaron ránk váró Nawroth Stefán lengyel idegenvezető irá­nyításával beszálltunk a hatalmas piros autóbuszokba. A mi csopor­tunknak szerencséje volt, mert a busz vezetője, látva, hogy a töb­biek még csak ezután jönnek a vonatról, néhány háztömböt meg­kerülve rövid városnéző sétára vitt bennünket. Mire visszaértünk, a többiek is buszra szálltak, s in­dultunk Varsó. Praga városrészé­be a Nova Praga szállodába. Mindenki fáradt volt. de az el­helyezkedés, gyors tisztálkodás után mécsem maradt senki a szo­bájában. Kisebb csoportokban el­indultunk „felfedezni” Varsót Opauszky László (Folytatjuk.) • As utasok egy csoportja a varsói állatkert »ki­helyezett részlege" előtt. • A Visztula partja. Háttérben az óváros. (A szerző felvételei) Honfitársak! Tízzel a megszólítással fordult a Hazafias Népfront Országos ti Tanácsának a választási felhívása vasárnap az ország va- ^ lasztójoggal rendelkező állampolgáraihoz. Tudvalevő, hogy a párt XI kongresszusa után az esztendő második nagy politikai ak- dójára a június 15-i országgyűlési képviselőválasztásra készülünk. A választási felhívás ezt a több mint egy hónapig tartó politikai eseménysorozatot vezeti be és mindenki által érthetően, tömören fo- galmazott mondatokban tárja a közvélemény_ ele az elmúlt négy­éves ciklus időszakában bekövetkezett jelentős társadalmi változá­sokat. és hívja fel az egész ország figyelmét mindarra, amit az Az országgyűlési képviselőválasztás mindig jelentős állomása volt politikai életünknek. Az egy hónappal későbbi választások jelentő­ségét növeli, hogy „Az új országgyűlést abban az esztendőben vá­lasztjuk, amikor az egész haladó emberiség a fasizmus felett ara­tott győzelem 30. évfordulóját ünnepli.” Be az is, hogy „Harminc esztendő távlatából jogos büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy né­pünk tudott élni a szabadsággal, győzelemre vitte hazájában a szo­cializmus ügyét, megteremtette nemzeti történelmünk legnagyobb vívmányát, a szocialista Magyarországot.” Köztudott, hogy a választópolgár alkotmányos jogainak gyakorlá­sakor véleményt nyilvánít az ország helyzetéről, a tömegek minden­napi életét irányító politikáról, az e politikát megvalósító szemé­lyek közéleti tevékenységéről. Az országgyűlési képviselőválasztás alkalmából — azokban a választókerületekben is, amelyekben több jelölt indul — egy politikát, a Magyar Szocialista Munkáspárt po­litikáját és a Hazafias Népfront választási felhívásában meghirde­tett programot képviselik és hirdetik a jelöltek. Azok a jelöltek, akiknek a választópolgárok gyűlésein történő jelölésére már a teg­napi napon sor került, illetve május 22-ig sor kerül, minden bi­zonnyal az állampolgárok közül a legalkalmasabbak arra, hogy az új országgyűlésben képviseljék megbízóik érdekeit. Valamennyien a párt és a népfront által kifejtett egyetlen országépítő politikát hir­detnek és valósítanak meg majdani törvényhozó pozíciójukban. En­nek a politikának lényege az ország gazdaságának, tudományának és kultúrájának, a nép életének anyagi és szellemi jólétének min- mindennapi életét, tevékenységét alapjaiban érintő kérdések foglal­koztatják a választókat. Az igazi megfontolásnak és a döntésnek ezt nem mondvacsinált, a valóságot kendőző problémák, hanem a nép mindennapi életét, tevékenységét alapjaiban érintő kérdések foglal­koztatják a választókat. Az igazi megfontolásnak és a döntésnek ezt a lehetőségét csak a szocialista demokrácia képes biztosítni. j jelölőgyűléseken és az utána következő politikai munkásság yü során szó esik arról, hogy mi ■ történt az elmúlt négy év alatt. -*• Erre a megkérdezetteknek nem lesz nehéz választ adni. Ugyanis az a választási program, amelyre négy évvel ezelőtt a vá­lasztópolgárok szavazataikat adták, hiánytalanul teljesült. Az ered­mények mérlege már korábban, a kongresszusra való felkészülés folyamán és befejező aktusként a kongresszuson is elkészült. Ez a mérleg kedvező és egyértelműen a felfelé ívelést mutatja. Ezekről a tényekről való ismételt elszámolás, beszélgetés minden %bizony- nyal nem tűnik unalmasnak, hanem inkább meggyőzőnek, hiszen ebben a munkában az országgyűlés testületé — az előbbi ciklusok­hoz össze nem hasonlítható — aktivitással vette ki részét, és egy­ben bizonyította az országgyűlés a párt politikai irányvonalát kö­vető hasznos tevékenységét. Természetesen, amikor az eredmények­ről szólunk, nem mondhatjuk azt, hogy már mindent megoldottunk és elérkezett hazánkba is a nagy költő által megjósolt „Kánaán”! Terveink megvalósításában, amelyek elsősorban a negyedik ötéves tervfeladatok megoldását célozzák, döntő szerepe van a munkának. A felhívás is kifejezésre juttatja, hogy „■.. tervszerű, jól szervezett, fegyelmezett'munkával, hatékony gazdálkodással tovább gyarapítjuk szocialista fejlődésünk biztos anyagi alapjait. Ez a hazaszeretet leg­szebb kifejezése." Tudott dolog, hogy társdalmi rendünk alapja a munka. Ennek becsületes vállalása egyben az életszínvonal emelésé­nek is legfontosabb forrása. A felhívásnak a munkára vonatkozó szavai találkoznak az egész nemzet érdekeivel, amelyeket olyan szé­pen fogalmazott meg Juhász Gyula: „Dolgozni föl mind lankadatlan. Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: Itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás.” A haza és a megye felvirágoztatására, s állampolgárainak szemé­lyes boldogulására végzett közös munkában egyesül nemzetünk min­den ereje. Természetes, hogy ez kedvező lehetőséget teremt a szo­cialista egység további erősítésére. A nemzeti egység a mi népünk történelmében is régi-régi célkitűzés, de megvalósításának reális le­hetőségei csak a szocializmus és méginkább a távlatokat fémjelzö, fejlett szocialista társadalom építésének talaján bontakozhatnak ki. Ilyen körülmények között nyernek új értelmet nemzeti történelmünk maradandó értékei, s válhatnak valóban nemzeti jelszóvá Kölcsey sza­vai: „Hass, alkoss, gyarapíts, S a haza fényre derül...” Yjazánk helyzete, népgazdaságunk fejlődése, szocialista rendünk szilárdsága, népünk magabiztos alkotó munkája, szoros szö­vetségünk a haladó világgal azt eredményezi, hogy bizalommal nézhetünk a jövőbe. Tehát minden biztosíték megvan ahhoz, hogy a magyar állampolgárok alkotó erejével elérhetjük azokat a célokat, amelyek megvalósítására a Hazafias Népfront a választópolgárokat felhívja. A jelöltek jó kiválasztásával, folyamatosan megnyilvánuló társadalmi és politikai aktivitással, a ténylegesen cselekvő hazafiság- gal meggyorsítsuk előrehaladásunkat. Ezért hív fel a Hazafias Nép­front Országos tanácsa minden választópolgárt, hogy szavazzon arra a politikára, amely eddig is országunk békéjét és felemelkedését szol­gálta, szavazzon a Hazafias Népfront programját képviselő jelöltekre. Élénk kereslet - jó az ellátás Szabálytalanságok a tojásfelvásárlásban A MÉM-ben összesítés készült az I. negyedévi élelmiszergyártás­ról és a forgalmazásról. Az ada­tokból kiderült, hogy a lakosság ellátása az év első három hónap­jában zavartalan és kiegyensúlyo­zott volt. A minisztérium szakem­berei szerint egyre inkább érvé­nyesül az a tendencia, hogy a zsíros, nehezen emészthető és túl­ságosan kalóriadús élelmiszereket a biológiailag nagyobb értékű, magas fehérjetartalmú élelmisze­rek váltiák fel. Az első negyedévben az állami húsipar húsból és húskészítmé­nyekből a tervezettnél 1.2 száza­lékkal többet adott át a kereske­delemnek, ez 6.6 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos idő­szakában. Az év első három hó­napjában. a tei felvásárlás vala­melyest elmaradt az elmúlt évi­től — emiatt a minisztérium las­sította a tehénállomány átállítá­sát húshasznosításra — ennek el­lenére a tel- és teitermékfogvasz- tás mennyiségében meghaladta a tavalyit. Tejből csaknem 5 száza­lékkal, tejfölből pedig 10 száza­lékkal több fogyatt. mint tavaly január elejétől március végéig. Fokozódott a vásárlók érdeklődé­se a baromfihús és a tojás iránt. A megfelelő kínálatot az tette le­hetővé. hogy a baromfi- és tojás­felvásárlás igen kedvezően ala­kult az év elején, olyannyira, hogy még export-megrendeléseket is ki lehetett elégíteni. A minisztérium megállapította, hogy a tojás felvásárlása az el­múlt hetekben helyenként nem volt zavartalan, egyes ÁFÉSZ-ek a védőár alatt vásárolták meg a háztáji gazdaságoktól a tojást. Ez a magatartás — ámint a minisz­térium illetékesei hangsúlyozták — nem engedhető meg, mert rontja a termelői érdekeltséget és végső soron kedvezőtlenül befo­lyásolhatja a háztáji tojáskínála­tot. A szerződéses, vagy a szabad védőárat mindenhol be kell tar­tani, ezt egyébként a tavaszi he­tekben már fokozottan ellenőrzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom