Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1975. május 25. Vasárnapi riport Tudósok méltó partnerei mmm Városföld. Takaros, sárga kis állomásépület — virágos vadgesztenyefák karéjában. Odabent egyensapkás forgalmista hajol jegyzete fölé. Kezeügyében a zöld indítótárcsa. Vadgalamb búg az árnyékban. Elektromos szerkezetek zümmögnek, zakatolnak, csönge- deznek. Elment a vonat, visszatelepedett a csönd a kis pusztai állomásra. • Sínhegesztés. Balról jobbra: Vörös István, Kovács Ottó és Seres Ferenc. Átellenben, a vágányokon túl húzódik a MÁV városföldi hegesztőtelepe. Pusztai, szabadtéri műhely. Kivéve a tetőfedett, csarnoknyi négyszöget, ahová szintén szabad bejárása van a szélnek. S ha nagyop^hordja-viszi, a csapadéknak is. Ilyenkor jó az árnyék ellen; télen meg könnyen odaragad a munkás keze a sínhez. A tágas térséget használt sínek akkurátus glédái lepik be. Sűrű, hosszú vas-egyenesek. Itt-ott speciális gépek, tartályok, palackok, kábelek, vastargoncák. Hegesztőláng próbál versenyezni a napfénnyel. Itt dolgozik a Dózsa szocialista hegesztőbrigád. Egyike annak a négynek, a megyében, melynek tagjai — a kongresszusi és fel- szabadulási munkaversenyben eh ért kimagasló eredményeikért — május 1-re megkapták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kongresszusi oklevelét. Egyben a Szakma kiváló brigádja címet és személyenként öt-ötezer forintot. Bizonyos, hogy a szakmán belül régtől presztízse van ennek a brigádnak. Nevük — ezzel a magas kitüntetéssel azóta a közvélemény előtt is megfényese- dett. □ □ □ A telepirodán Kovács László pályamester, ugyancsak a kitüntetett brigád tagja, mindjárt beszélgetésünk elején kérdezi: — Hozzam a brigádnaplókat? — Előbb anélkül ismerkedjünk. A kongresszusi okleveles brigád: Agárdi Vidorné, Bálint István, herényi Ferenc, Járdi József, Kovács László, Kovács Ottó, Lovas Lajosné, Nemcsok József, Seres István, Szabó András, Szűcs József, Varga Mihályné, Vörös István brigádvezető és Zóna János párttitkár. 1960-ban alakultak, tizenegyen azóta tagjai a brigádnak. Nagy részük a mezőgazdaságból jött, 4—6 osztállyal. Már abban az évben hozzákezdtek a hiányok pótlásához. Amikor vonattal hazamentek a munkából — Petőfi- szállástól Jászszentlászlóig az egész vidékről járnak be —, biciklire kaptak, s irány az iskola. Téli hónapokban, heti 4 alkalommal. Letették a nyolc osztályt; kétévi anyagot vettek át egy kurzuson. — Mégiscsak hozom azokat a naplókat — szakítja félbe avisz- szaemlékezést Kovács Lásizló Kimegy, egy perc múlva tucatnyi vörös kötésű naplóval tér vissza Mintha véletlenül fogta volna össze a többivel, pár darab fakólila fedelű iskolai irkát vesz külön. — így kezdtük. Ezek voltak az első brigádnaplók. Fellapoz egy helyet; olvassam csak: „Bálint István jeles eredménnyel végezte el a 7—8. osztályt." — Ezeket is beírták. Tanfolyamok következtek, szakmunkásbizonyítványt szereztek. Azóta állandó a továbbképzés, tanulás. Szinte „hivatalból” is. Pártoktatásban nyolcán vesznek részt, a szakszervezetin mindenki. □ □ a — Fennállása óta hetvenhat újítást adott be a brigád, s azokból hatvannégyet bevezettek. Jó részüket országosan is. Kinyitja az egyik vörös kötésű naplót. Beragasztva egy 1975. március 27-i kelettel érkezett levél. írója dr. Romvári Pál tanszékvezető egyetemi tanár a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem mechanikai technológiai tanszékéről. Részlet: „ ... Szerencsésen találkozott az Önök hegesztőinek gyakorlati tudása tanszékünk elméleti felkészültségével. így vált lehetővé — csak a jelentősebbeket említve — a hazai sínhegesztőpor receptú- rájának kidolgozása, a kopott sínek termit felrakó hegesztéssel történő javítása és a csökkentett dudorral készült sínkötések megvalósítása.” A kísérletekhez mind a Szegedi MÁV Igazgatóság illetékeseitől, mind pedig a Sínhegesztő Építésvezetőségtől nemcsak a szükséges támogatást kaptuk meg, hanem ezen túlmenően mindenkor értékes gyakorlati tanáccsal is szolgáltak. A kapcsolat gyümölcsözőnek mutatkozott oktatásunkban is; a hallgatók közelebbről ismerkedhettek meg a sínhegesztés me- tallografikai problémáival, s az oktatók részéről számos tanulmány jelzi a fejlődés útját... Igen értékesnek és hasznosnak ítéljük a dolgozók szakmai érdeklődését ...” Az egyetem minden — hegesztéssel kapcsolatos — publikált szakcikket, dolgozatot megküld a brigádnak. Fényképeket, röntgenfelvételeket a közös kísérletek, hegesztések eredményeiről. Ilyen együttműködésre nem akármilyen partnerek alkalmasak! □ □ □ — Harmincnyolc éve dolgozik a MÁV-nál. Nálunk tizennyolc újítása van — mutatja be Szűcs Józsefet a lakatosműhelyben a pályamester. Mire az őszülő mester hozzáteszi. — Készül a tizenkilencedik is. — Kovács Ottóval együtt ők is a kiváló fokozat várományosai — teszi fel a szép pontot a bejelentés végére Kovács László, aki már kiváló újító. Sőt, van egy találmányuk is, amelyet dr. Béres Lajos miskolci egyetemi tanárral és Sárkány Lukáccsal, a Petőfi brigád volt tagjával együtt dolgoztak ki. Szintén sín- hegesztéssel kapcsolatos. Hogy mennyi ilyen van még? Szűcs József és brigádtér sa, Be- rényi Ferenc szinte csak kéz- nyújtásnyit mozdul a műhelyben, mindenütt tud mutatni. Féltenyérnyi, súlyos fémhasábot nyomnak a kezembe. Látom, mi- liméterrel mérhető lyukak sora a keskeny oldalon. Nem egyformák a furatközök. Mi lehet ez? — Melegítőfej. Hegesztéskor — a sín előmelegítéséhez. Míg szabad szemmel kikísérleteztük, hogy hova és hány lyukat fúrjunk amiken keresztül a láng a legkedvezőbb hatásfokkal éri a sínt! Csöves, pofás kis szerkezet egy másik. A tégely feliszorítását oldja meg egyszerűen, szellemesen. Majd meglátom a gyakorlatban ... Aztán egy sablon akad a kezükbe. Odakint a sínen be is mutatják, mennyivel precízebb, megbízhatóbb ezzel a pontozó-vezetés, mikor lyukakat, fúrnak az acélba —, mint elődjével, egy lemezzel. — Voltak itt az igazgatóságtól is. Megnézték, igaz-e, úgy van-e, hogy ennyi újítás kerül ki tőlünk ... Meg a miskolciak is. Az egyetemi tanár is szívesen töpreng velünk. Sose tudhatja a tudós se, nem mondok-e olyat, ami az ő agyát is megs fogja.- ÉKD □ Bálint Istvánt — az 1962-es jeles tanulót — sínfűrészelés mellől állítjuk fel. Föltolja védőszemüvegét, mosolyog, fúj egy kiadósat. Jólesik kicsit szusszanni. — A kísérletek? Mikor benne vagyunk, napokig itt dolgoznak velünk az egyetemiek. Együtt izgulunk, olyan lesz-e az eredmény, amilyenre számítunk. Élvezet a munka. Dr. Béres Lajos okleveles mérnök, egyetemi tanár — a mi nyelvünkön beszél. — Vitatkoznak is? — Miért ne? örülnek is, ha nekünk, gyakorlati embereknek jobb ötletünk van annál, amit elméletileg kigondoltak, de tapasztalat nélkül. — Mivel tudták elérni, tartani ezt a szakmai nívót? — Hű! — igazít a homlokra tolt védőszemüvegen — mennyi tanfolyam, vizsga van mögöttünk ... A kivívott becsületre vigyázni kell! Megszoktuk, hogy mindig úgy dolgozunk, mintha néznék a munkánkat. Nem kényszerből, mintha parancsolná valaki. Ha nincs itt a brigádvezető, eszünkbe se jut, hogy lazítsunk, piszmogjunk. Jó érzés, hogy vezetőink nem eszközt, hanem embert látnak bennünk. Hallgatnak a szavunkra. — Mi volt azelőtt, Bálint elvtárs? — Haszonbérlő. • Egy kis megbeszélés. Balról haladva: Kovács László, Nemcsók József és Vörös István. (Tóth Sándor felvételei.) □ □ □ Ismételhetjük: presztízse van a Dózsa brigádnak. (Azt mindig hozzáfűzik, hogy szinte testvérként működnek össze a szintén kiváló Petőfi szocialista brigáddal.) 11 országból jártak itt vendégek, szakmai körülnézésre. A szocialista országok küldöttein kívül Egyiptomból, Koreából, Szudánból, az NSZK-ból, Irakból — például. Ezek a részben még ma its tanyán lakó emberek alaposan kitágították életszemléletük, életformájuk horizontját. Szeretik a városföldi csöndes környezetet, a családi tűzhelyet, de nem tudnák már elviselni a beszűkülést. — Mindjárt mutatok egy térképet. Ezt is csináltam utazásainkról — ütötte fel a pár esztendővel ezelőtti brigádnaplót Kovács László. Európa közepe bizony tele van már rajzolva útvonalakkal. 1970-től minden évben kirándulnak. Feleségek, gyerekek is. Csak a főbb állomásokat említve: Varsó, Gdynia, Krakkó, Drezda, Rostock, Lipcse, Prága, Bukarest, Szófia, Belgrád, Opatija, Rijeka, Split, Szarajevó, Dubrovnik. — Nemcsak nézünk, látni is szeretünk ilyenkor. — Útikönyvet mutat a pályamester. —Min. dig megveszem. Jobb előre kiválasztani, mivel érdemes több időt eltölteni... A szakmában is szemlélődünk, összehasonlítunk. □ □ □ Az NDK-ban — Drezdában — már jó ismerősökhöz mentek. Az ottani közlekedési főiskolából 1970—72-ben tíz-tizenkét hallgató volt tanulmányúton a városföldi hegesztőknél, 2-2 hétig. Idézünk Poul Olbrich tanár leveléből : „ ... Mindig tisztelettel fogunk beszélni Önökről és példaképeink maradnak... Kovács elvtárs neve Drezdában is jól ismert... Sötét szemüvegen keresztül megfigyeltük, hogyan dolgoztak. Nemcsok és Görög elvtársak jó szakemberek, tiszteljük őket... Brigádvezetőjük, Vörös István olyan szívből nevet, hogy ezüst fogai kilátszanak, sötétbarna karján a tetovált „Marika” is — úgy tűnik — vele nevet...” Hány tucat fénykép! Száz helyen együtt a Balti-tengertől az Adriáig. Ahol már „nem sajnálták az időt” lustálkodásra sem. Lubickolás Opatijában. Köztük örül a 6 gyerekes Bartha család is. Anyuka vállig a tengerben, körülötte vidám .sereg. Egy másik képnek az á nevezetessége, hogy azon a szolid Nemcsok József is ingujjban látható. Addig az volt az elve, hogy ,.A kenyeres tarisznya meg a kabát nem ver meg. Ezeket sose hagyja le magáról jó magyar ember.” — Itt vetette le először zakóját a tenger, no meg a forróság „tiszteletére”. — Az idén Olaszországba megyünk: tizenegyen — tizennégy napra... Belekerül vagy ötezerbe személyenként, de már szívesen áldoznak rá a szaktársak. □ □ □ Áldoznak, mert van miből. Kétezer-nyolcszáztól — három- ezer-hatszázig keresnek, mikor és kinek hogy. Tízen építettek vagy építenek családi házat. Kovács László mondja: — Jómagam nyolc éve gya- rapítgatorn a miénket. Nem töröm” magam llhegésig.' Sósé voltam híve annak, hogy J1 valaki esztendőkön át csak zsíroske- nyerezik, mert gyorsan akar villát, autót... S közben elfelejt embermódra élni. Művelődni. Élvezni is, amiért megdolgazik. Erről már a kis állomás gesztenyefái alatt vall a pályamester. ahol vonatra várunk. Óvatosan, de megkérdezem. — És autója ... van-e valakinek a brigádban? — Négynek. Hát igen. A munkájukról már több oldalról színt vallottak a brigádtagok, akik egyéniségek is. Meséltek arról is, hogy késést, pontatlanságot nem ismernek. Nemcsak Nemcsok József teszi tányérra a vekkert, hogy hangosabban csörögjön. S volt olyan, akinek a felesége vállalt virrasztást, hogy a férjét idejében íelköltse, mert az óra elromlott ... □ □ □ Látják „tűzijátékos” felvételünket? Így megy a sínhegesztés. A‘z illesztésre rákerül az idom, mint az öntödében, arra meg azzal az okos szerkezettel, amiről a lakatosműhelyben beszéltek — ráfogatják a tégelyt. Abba ön- tik a szürke hegesztőport, aminek a keveréke közös müvük az egyetemiekkel. 850 fokra előmelegítik a sínt, majd egy csil- lagszóró-szerű gyújtóval izzásba hozzák a termitport. A 2800 fokos folyékony fém betölti a rést a sín-illesztésnél: meghegeszti — Azelőtt drága pénzen importáltuk a hegesztőport. Aztán a fiatal mérnökök, akik Miskolcról kerültek hozzánk, javasolták, hogy „társuljunk” az egyetemmel ilyen por kikísérletezésére; ott ilyennel is foglalkoznak... Most már a mi hegesztőporunkból adunk el külföldnek — magyarázza Vörös István brigádvezető, s közben a szabadtéri minikohászat mozzanatait figyeli. Vörös Istvánnal utoljára ismerkedtem meg a brigádból. Meglepődtünk egy kicsit. Immár tizenkettedik esztendeje rendszeres útitársak vagyunk a vonaton, ö Törteiről jár be Városföldre. Emlékszem, mikor egyszer-egvszer lehúzta az ablakot, hogy pár pillanatra kidugja a fejét, mindig pályamunkások álltak a vágány mentén, lábhoz eresztett " szerszámokkal. Vidáman integettek vissza a szép szál szőke embernek. Akiről azt is megfigyeltem, hogy — mint mondani szokták — mindig nett. Ad magára. Mint a brigádja. Tóth István • Már használatba vették a most érkezett kempingbütorokat. A kéményseprőnek is...! — Csak mosolygok, amikor Iá. tóm, hogy a babonás emberek a gombjukhoz kapnak, ha találkoznak velem — mondja vidáman Kása Ferenc kéményseprő. __ Ha é n hoznám a szerencsét, akkor huszonegy év alatt meg sem tudnám számolni, hány ember köszönhetne nekem valami „földöntúlit”. Megelégszem azzal, hogy a becsületes munkámat elismerik. És ebben nincs is hiány. Nekem viszont szerencsém van — teszi hozzá. — Nem is hittem volna, hogy ilyen kellemesen telik az üdülésünk, s pont ezalatt az egy hét alatt lesz kánikulai forróság... Cserkeszőlőn, a Bács-Kiskun megyei Kéményseprő Vállalat üdülőjének kertjében, árnyas fák alatt beszélgetünk. Két kis ház bújik az árnyékba, s bennük egyszerre két család találhat kényed, mes szállást. Mindkét házban a tágas szoba mellett cseppnyi konyha, propán-butángáz-tűzhely- lyel meg minden szükséges háztartási eszközzel felszerelve. Az utca túloldala már a fürdő hatalmas telke. A fürdőzőkkel zsúfolásig telt medencék nem látszanak a fáktól, bokroktól — Nagyapa, gyere játszani, jön közelebb egy szőke kislány. — Ágika, hagyd most a nagypapát — szól ki a konyhából a feleség, aki éppen főzéssel van elfoglalva. — Mindjárt ebédelünk, s ha mindent megettél, akkor megyünk fürödni. Agika engedelmesen otthagy minket, megy segíteni a nagymaminak. — Hogyan lett kéményseprő? — terelem vissza a szót a szakmára. — A földet hagytam ott annak idején — emlékszik a múltra Kása Ferenc. — Beléptem á vállalathoz segédmunkásnak 1954-ben, 1957-ben pedig már sikeres szakvizsgát tettem. Csizmadia Ferenc — most főművezető — volt az első tanítómesterem, de sokat tanultam Horváth László művezetőtől, meg Szabó Gábor bácsitól is. Három évvel ezelőtt egyhónapos tanfolyamon megtanultam az olaj kályhákkal kapcsolatos tennivalókat is. — Nagy a körzet? — Hát, bizony a kis Riga motoromnak van elég dolga míg végigjárjuk. Nem ritka az a nap, amikor nyolcvan—kilencven kilométert is megteszünk. Én különben nem vagyok solti. Har- tán lakom, s onnan járok át a körzetbe. Az első két nap azért is volt furcsa, mert nem kellett sietnem a buszhoz ... — Hol volt üdülni legutóbb? — Még sohasem voltunk — szól a felesége a konyhából. Férjem tavaly a brigáddal itt volt négy napig, s a gyógyvíz nagyon jót tett az ízületeinek. így határoztuk el, hogy most mindketten, az unokákkal együtt itt töltünk egy hetet. i — Imre fiam kislánya — mutatja be a nagypapa. — Ö Kalocsán a ktsz-ben kőműves és gimnáziumba jár. Most a vizsgák előtt mi foglalkozunk a kislánnyal, hadd tudjon nyugodtan tanulni. Feri fiam sem lett kéményseprő, Dunaújvárosban üzemmérnök, Erzsiké lányunk pedig a műszaki főiskolára jár. Gépkocsi fékez az utcán, Bi- róczi Gyula, a vállalat igazgatója és Varga Jenő szb-titkár érkezik. Kihozták a most vásárolt kempingbútorokat. — Szeretnénk még kényelmesebbé tenni dolgozóink pihenését — mondta az igazgató. — Tíz évvel ezelőtt létesítettük ezt a kis üdülőt, miután köztudomású, hogy az itteni gyógyvíz a mozgásszervi : megbetegedések kitűnő ellenszere. Egy-egy szezonban átlag 44 család tölthet itt szinte fillérekért egy hetet. Miután már elkészült a fedett fürdő, szeretnénk őszre megvalósítani a villanyfűtést, hogy télen is — legalább a hétvégeken — ki tudjon jönni az aki fürödni akar. — Vannak akkor már törzsvendégek is? — Élükön az szb- titkárral — mondja mosolyogva az igazgató — Farkas János kiskőrösi. Forgó Imre soltvadkerti, Fekete Balázs kiskunhalasi kéményseprőnk és még sokan el is lennének keseredve, ha nyaranta nem tölt- hetnének egy hetet Cserkén. Dolgozóink és családtagjaik nagyon jól érzik itt magukat. A másik házban most éppen két nagymama üdül... Opauszky László • Agika ellenőrzi nagymami íőztjét. • A Kása családot elkísértük a strandra is. Mindnyájan igen jól érezték magukat a melegvízben.
