Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-11 / 84. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1975. április 11. Mindannyiunk programja A Helvéciái Állami Gazdaság központjában dolgozik gépszerelőként tíz esztendeje Morávecz József. A műhely irodában beszélgettünk vele a közelmúlt nagy eseményéről, a pártkongresszusról, amelyen a fiatal szakember is részt vett. — Ahogy itthon kérdezgetnek, "V issza pergetem magamban az eseményeket, lassanként helyére kerül minden. Óriási élmény volt. A hosszúra nyúlt napok is rövidnek tűntek, megfeledkeztünk az időről, fáradságot csak hazaérkezésünk után éreztünk. Mindany- nyiunk programját adta meg a pártkongresszus, „helyére” tette a vitás dolgokat, egyértelművé a feladatokat. Azóta is sokszor eszembe jutott Kádár elvtárs zárszava, az a rész, amikor a munkáról beszélt, arról, hogyan dolgozzunk. Meghallgattam ott, aztán este a televízióban, ■elolvastam másnap, és még itthon is átnéztem. Reális, igaz tényeket sorol. Magunkról tudom, az emberi teljesítőképességnek megvan a határa, s ezen túl már fáradtság, túlfeszítettség jelentkezik. Itt, a műhelyben is a munkaidőt kell jobban kihasználni, ez a szervezésen múlik, tőlünk és a vezetőinktől függ. A munka minősége pedig feltétlenül kapcsolódik a szakmai becsülethez, a jó értelemben vett rátartisághoz. Gépeket javítunk és ha rosszul dolgozunk, azt hamarosan érezzük. Jön a traktoros, hogy baj van és akkor nemcsak az hallja a ■dolgot, aki a géppel foglalkozott, hanem a többiek is. Bizony, nem használ a szakmai becsületnek, ha hanyagságból adódik a hiba. Az ember szégyellj magát. Meg aztán nálunk a prémiumelosztásnál is megkérdezhetik a brigád véleményét, így a rossz munkából nemcsak erkölcsi, hanem anyagi kára is származik a szerelőnek. Ha valaki nem dolgozik, előbb- utóbb megkérdezzük: valami baj van talán, hogy állsz? Az ilyenfajta érdeklődést pedig kevesen szeretik. Volt, aki elment, mert megunta, hogy rászólunk a csellengésért. Persze, sok múlik a vezetőn is. Ha jó a főnök, összefogja a kollektívát. A miénkre nem lehet panasz, érti a szakmáját, s emberi magatartása is példamutató. Nálunk, a műhelyben évek óta nincs ittasság, baleset, nagyon kevés a fegyelmezetlenség. Márpedig, ha ez valamennyi kis kollektívánál így lesz, előbb-utóbb országosan is elérjük, hogy mindenki rendesen dolgozzon. Ehhez feltétlenül kell a brigádok összefogj, nevelő ereje. A munkahelyi demokrácia kétoldalú dolog. A vezetőknek élni kell ezzel a lehetőséggel, de tőlünk, a munkásoktól függ, élhetnek-e vele. Elég régóta részt veszek a mozgalmi munkában, voltam KISZ-titkár, most pedig pártalapszervezetünk vezetőségének tagja vagyok. Nem egyszer tapasztaltam, hogy az emberek többsége nem érdektelenségből hallgat, hanem, mert nem szokott hozzá a szerepléshez. Orvosság, persze, erre is van — rá kell nevelni a munkást, hogy ne jöjjön zavarba, mondja el véleményét, akárhányan hallgatják. Tudom, ez nem kis munka lesz, elég hosz- szú idő kell hozzá. Amíg ezt elérjük, addig a brigádvezetők, középvezetők feladata, hogy amit hallottak a kis kollektívák értekezletein, azt vigyék tovább a terrmelési tanácskozásra, az információkat feltétlenül juttassák el a gazdaságok vezetőihez. Jómagam is, párttag lévén tudom, hogy a pártszervezetek hatáskörének bővítése növeli a felelősségünket. Erre a feladatra csak akkor leszünk méltóak, ha szakmailag, politikailag egyaránt képezzük magunkat, többet tudunk társainknál. Csak így tudunk megmagyarázni, elfogadtatni tényeket még akkor is, ha azok látszólag a kisebb csoport érdekeivel ellentétesek. Jó néhány emberrel beszélgettem már a kongresszus irányelveiről. Általában az a véleménye a munkásoknak, hogy a program nagyon jó, mindannyiunk érdekeit szolgáló, önmagától azonban nem válik valóra, és tőlünk is függ, mennyit valósít meg belőle az ország. Az eredmény minden eddiginél jobb lehet, de minden eddiginél jobban meg kell dolgozni érte. D. É. KÖZBENJÁRÁSUNK NYOMÁN: Nincs már balesetveszély Lapunk március 25-i számában glosszát közöltünk arról, hogy a kecskeméti Széchenvivárosban, a Hitel utcában nem biztonságos a közlekedés. Megírtuk, s — az olvasói bejelentés jogosságáról személyesen is meggyőződtünk—■, hogy az ottani betonjárdából, úgy a felezővonala tájékán 10—20 centiméternyire emelkednek ki a rozsdás vascsövek, melyekben a gázvezetékrendszerhez tartozó elzáró főcsapok találhatók. Soraink végén sürgettük — a lakók is ezt tették nemegyszer — a gyermekekre és felnőttekre egyaránt balesetveszélyt jelentő szerelési hiányosság megszüntetését. Az ügyben az illetékesektől, a Délmagyarországi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat kecskeméti üzemegysége vezetőjétől. Varga Lászlótól kaptünk írásos választ. Mint tájékoztatott, a járdából kiálló úgynevezett szifonszárakat, a vascsöveket még az írás megjelenése előtti napokban eltávolították. megszűnt tehát a balesetveszély. Köszönjük a gyors intézkedést. E ténynél jobban örülni csak annak tudnánk, ha a DÉGÁZ . már a lakásokba való beköltözések előtt gondoskodik a járdái csaptelepek szabályszerű, a gyalogos- forgalmat nem akadályozó elhelyezéséről. — veiket — Harminc év lakásépítése 1930. A népszámlálással együtt végrehajtott lakásösszeírás adatai szerint a falvak és a kisebb városok házainak több, mint 70 százaléka vályogfallal épült, a lakások 75 százalékában nincs villany, 86 százalékában hiányzik a vezetékes víz. 1945. A bombázások és a hadműveletek következtében 360 ezer lakóépület sérült meg az országban. 1946—1960. Fölépül 590 ezer új lakás. 1975 március, a Központi Bizottság beszámolója a párt XI. kongresszusán: „Ez az év egyben a 15 éves lakásépítési tervünknek is befejező része. Az ország nagy eredménye, hogy a kitűzött célt 1975 végére elérjük: a tervezett egymillió lakás felépül, sőt néhány tízezerrel többet építünk. Ennek eredményeként 15 év alatt hazánkban minden harmadik család új lakáshoz jutott. A IV. ötéves terv időszakában a lakásépítés ütemével az európai országok élvonalába kerültünk.” Az örökség terhe Mindennapi életünknek nem egyik kelléke a lakás, hanem a legfontosabb tárgyi feltétele. Érthető tehát, hogy a lakásépítésnek fokozatosan növekvő szerepe jutott a népgazdasági tervekben, s a lakásépítésre készült első ízben távlati program hazánkban. Az örökség terhétől azonban nehéz szabadulni. A harmincas években esztendőnként átlagosan 22 —23 ezer lakás épült, és ezek nagyobb része is egy lakószobás, minden komfort nélküli otthon volt. Az utolsó békeévben 1938- ban száz lakásra 382 fő jutott. 1974-re ez a szám 307-re apadt. Amihez rengeteg erőfeszítés kellett. Ha csupán a lakásállomány mennyiségi gyarapítása lett volna a feladat, az érintettek könnyebben megbirkóznak azzal. Meny- nyiség és minőség együttes változtatása volt azonban a követelményt Hiszen 1949-ben a lakásoknak mindössze 48 százalékában égett a villany, 18 százalékában folyt vezetékből a víz. A 2 millió 385 ezer lakás 66 százaléka pedig ^egyszobás volt ekkor, s így a fejlesztéshez nemcsak pénz kellett, hanem különféle anyagok tömege is. Azaz az ipar, építőipar, építőanyagipar teremtette háttér tágítása. Téglahegyek helyett Iparszerűvé, gyártássá kellett átszervezni az építést. Megkezdődött a házgyári hálózat kialakítása. Az idén március elején avatták a kilencediket Veszprémben, s a tizedikkel, a kecskeméti házgyárral fejeződik be e nagy munka. S míg 1965-ben — az állami lakásépítésen belül — minden száz lakásból hat készült gyári technológiával, napjainkban ez az arány nyolcvanra növekedett. Bővítették a magánépítők hitellehetőségeit — 1975-ben nyolc- milliárd forintot folyósíthat ilyen célra az Országos Takarékpénztár —. megteremtették a közművesítés gyorsításának szervezeti feltételeit. Űj cementgyárak, szerelvénygyártó üzemek épültek. Mind több síküvegre volt szükség. villamosenergiára ugyancsak, hiszen tíz év alatt egymillióval nőtt a háztartási villamosenegia- fogyasztóik száma, miközben az egy háztartásra jutó villamos- energia-felhasználás megháromszorozódott. Ma évente háromszor annyi vízvezeték épül, mint a hatvanas évtized elején —, ahogy az új bútorok, közöttük a beépítettek tömege szintén elengedhetetlen. Ennyi minden kapcsolódik a lakásépítéshez? S mennyi más még! Hiszen egv évtized alatt a népesség tíz százalékkal gyarapodott. a családok száma ugyanakkor 25 százalékkal, mert felbomlanak a korábbi ún. nagycsaládok. mert a fiatalok már nem a szülői háznál akarnak élni... A városokban és a kiemelt községekben még mindig negyed- millió lakásigénylő vár lakáskiutalásra. Lakás minden családnak Hatalmas utat kellett megtennünk, hogy a párt most elfogadott programnyilatkozata kimondhassa: a következő tizenöt-húsz évben másfél, kétmillió lakást építsünk meg, s az állam és a lakosság együttes erőfeszítésével biztosítani kell, hogy minden család önálló lakáshoz juthasson. Gyorsabb a tempó, s nemcsak több, de kényelmesebb is az új lakás. Igaz, mint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tízezer lakásra kiterjedő vizsgálata is bizonyította, javítani szükséges a kivitelezés minőségét. Igaz, lehetne nagyobb lendületet adni a munkáslakás-építésnek... de az is igaz, hogy ma már a 3 millió 475 ezer lakás 48 százaléka kétszobás otthon, hogy növekedett az új lakások alapterülete, javult, mégpedig nagy mértékben felszereltségük. A cél, hogy minden család önálló lakáshoz jusson, még nincs karnyújtásnyira. Ám sokkal közelebb van, mint ahogy harminc esztendeje, a romokban heverő ország láttán véltük, remélhettük. M. O. • Tavasz a Margitszigeten. Délelőttönként a sok száz önfeledten játszó kis óvodás keresi fel a szigetet. (MTI foto — Ruzsonyi Gábor felv. — KS.) A tanácsi útfenntartás eredményei, gondjai IY. A városok helyzete sem jobb Megyénk hat városában sem jobb a tanácsi kezelésben levő utak állapota, mint a járásokban. A hat városban összesen (kül_ és belterületen) 1748 kilométer hosz- szú út van. Ebből a kiépített csupán 274.2 kilométer.- Legjobb az arány a megyeszékhely belterületén, ahol a kiépítettség 50 százalékos, ugyanis a kiépített 88,8 kilométer burkolattal ellátott úttal szemben 88.7 kilométer a földút. Nem ilyen kedvező a kép a külterületi utaknál, ugyanis Kecskemét határában a városi tanácshoz tartozó 251 kilométer útból mindössze 23.3 kilométert láttak el burkolattal. A városok közül — már koránál fogva is — a legelmaradottabb Kiskőrös, ahol a belterület kiépítettsége 26,8, de közvetlen mögötte áll Kiskunfélegyháza, ahol 27.3 százalékos. Nem kedvezőbb. de aránylag megnyugtatóbb Kiskunhalas 35.5. Kalocsa 36,5 és Baja 48.7 százalékos kiépítettsége. Sajnos, a városok külterületén a burkolattal rendelkező utak aránya egészen minimális. A költségvetési előirányzat alacsony összege olyan helyzetet teremtett, s ezt a gyakorlatot kénytelenek vagyunk tovább folytatni. hogy előbb felépülnek az utcában a házak, a közművek, s nagysokára nyílik csak arra lehetőség, hogy a házak közé utat, járdát építsünk. Az ideális az lenne, ha előbb, közvetlenül a közművek elhelyezése után épülnének meg az utak és csak azután a hazak. Nemcsak a járásokban, de a városokban is szűkös az útfenntartásra szánt költségvetési előirányzat. Kecskeméten, ahol több mint tízmillió forintot fordítottak 1974-ben az utak. járdák felújítására, építésére, kétségtelenül van látszata, de még ez is nagyon kevés. A város belterületén is akadnak még jócskán olyan utcák, ahol a kiépített útburkolatra még jó néhány évig várhatnak az ottlakók. A megyeszékhely tanácsa új módszerekkel is próbálkozik — tegyük hozzá, eredményesen — a homokbeton alkalmazásával. Ezzel az új módszerrel nyilvánvalóan több kilométer útburkolatot tudnak készíteni, ám ennek költségei is elég jelentősek. A városokban főleg az építési, Költségvetési üzemek részlegei, szakosított brigádok végzik az utak fenntartását, de a nagyobb felkészültséget igénylő munkát kénytelenek a közúti építő vállalatnak kiadni. A legjobban a kecskeméti építési és költségvetési üzem erre szakosított részlege dolgozik, amely 1974-től jó eredményeket ért el a megye- székhely útjainak korszerűsítésében Az út-híd költségvetési előirányzathoz tartozik a megyében levő jífdák fenntartása, építése is. A helyzet ebben a tekintetben sem jobb. A megyében ösz- szesen 3214.7 kilométer járdát tartanak nyilván, amelynek alig több mint a fele. 1629.3 kilométer a kiépített. Arányait tekintve legjobb a bajai járás, ahol 350,7, a kalocsai járás, ahol 345,8 kilométer kiépített járdával szemben 178,6, illetve 125. kilométer a kiépítetlen. A legrosszabb helyzetben a kecskeméti járás van, ugyanis a 460,8 kilométer járdából mindössze 92.8 kiloní?Ter"<t kiépített. A városokban valamivel jobb a helyzet. Kiskunfélegyházán 109.0 kilométer kiépített járdával szemben csupán 16,1 kilométer a kiépítetlen. Kiskunhalason a 117.9 kilométer szilárd burkolatú járda mellett 43,9 kilométeren nem sikerült még stabil járdát építeni. A legnehezebb helyzetben Kecskemét van, ugyanis a 362 kilométernyi járdából eddig csak 163 kilométert sikerült kiépíteni. A tanácsi útfenntartás néhány év alatt igen jelentős eredményeket tudhat magáénak. A megyei tanács határozatai, a költségvetési előirányzatok valamivel nagyobb összegei, az útfenntartó szervezetek működése elindított egy olyan folyamatot, amelynek továbbfejlesztése ma már az élet követelménye. Gémes Gábor (108.). Ügy tűnik, nehéz minden tagom, ahogy felállók. Ránézek még egyszer a fiúra. Okos szemű, nyílt arcú. Egy üldözött ember fia. Olyan években nőtt nyolcévessé, amikor mi már jóformán felnőttek voltunk. Minden a szemünk előtt történt, és semmit se láttunk belőle. Kioldalgok a teremből. Becsukom magam mögött az ajtót. Még sokáig hallom, amint felfelé lépkedek az emeletre, az apróságok sivalkodó nótáját Ruhástól fekszem az ágyamon. Szojka itt ül mellettem. Ide-oda forgatja maga sodorta cigarettáját. Figyeli a parázsót. Lassan rakja egymás mellé a szavakat: — Azt keresed, ki a felelős” Hogy hol az ok? Hol kezdődött? Hol hibázták el? ... Kik hibázták el? A szövetséges hatalmak? A semlegesek? Politikusok? Írók? Papok? Vagy valaki, akiknek módjukban lett volna más irányt szabni a dolgok elé? Kinek a bűne, hogy Európa egy felfegyverzett gyilkos banda hatalmába került, amitől most már csak úgy képes megszabadulni, hogy millió meg millió embert áldoznak fel, meg városokat, kultúrát, amit száz évek alatt építettek?... Ismét csak egyet mondhatok neked: húsz évvel ezelőtt már mindenki unottan legyintett, hogy a kommunisták mindig ugyanazt a lemezt forgatják, unos-untalan azt ismétlik, hogy az eredendő bűnt ott követték el a művelt nemzetek, amikor Hitler első moccanására, mindegy, hogy a Reichstag-pört vagy az első koncentrációs tábor felállítását fogod-e fel első moccanásnak, nem azzal válaszoltak, hogy „Nem tűrjük!” Tűrték, közönyösen, vagy némi kárörömmel, hogy végre akadt valaki, aki rámászik a kommunistákra ... akik meg nem aljasodtak el ennyire, néha még azok is helyeselték a kényelmes megoldást: a be nem avatkozás bölcs politikáját... Más ngrízetek belügveibe nem avatkozhatunk ... Láttak és tűrtek minden gonoszságot, tárgyaltak Hitlerrel lefegyverzésről, flottaegyezményről, légierő-kontingensről, örök békéről... Egyik művelt nemzet se döbbent rá. hogy az ő hallgatólagos belegyezésével Európa pusztulását készíti elő Hitler. Látták, mi történik Spanyolországban. Szám szerint tudták, melyik napon, mennyi német és olasz repülőgép. Junkers, Capro- ni, Heinkel érkezik Franco támogatására. A német tengeralattjárók ott defilíroztaík az angol, francia tengerjárók Orra előtt... Kiszolgáltatták Közép-Európát... Csak hallgatom. Sorolja, számlálja egymás után az érveket, amelyek fogaskerekekként illeszkednek ... — Megrémültél, amikor hallottad, mit mond a gyerek... Megláttad az eredményt, a következmény egy töredékét. Egyet a sok közül... Október tizenötödikén, amikor ott álltam a kocsival a papiak udvarán, azt mondja valamelyik sofőrnek a gazdája, egy százados: „A kormányzó úr végre teljesítette a nemzet akaratát...” Nem szóltam egy szót se, csak arra gondoltam, hogy Horthy egy negyedszázadon át tartotta kezében az ország sorsát „Országgyarapító” volt. és alatta süllyedt olyan mélyre az ország, mint még soha. Alatta züllött rablóbandává a hadsereg, szeme láttára szerveződött második hatalommá a nyilas söpredék. Mintha paralízissel oltotta volna be az országot. Nyolc-tíz millió ember bámult; mint megany- nyi idióta, és azokat nézték le őrültek gyanánt, akik segíteni akartak... Kit izgatott, hogy kommunistákat akasztottak? Akinek valami módon ismerőse volt az illető, legszívesebben elfelejtette volna azt is, hogy valaha látta, nehogy valami árnyék vetődjék rá... Innen eredt aztán az az országos közöny, amivel a lakosság végignézte, mit csinálnak nyolcszázezer zsidóval... Az lett volna a csoda, ha nem így következik... — Igen — sóhajtanom kell. Rám néz. Keresi a tekintetem. — Te nem vagy rossz ember. A tisztességesebbek között állsz. És te is ... Felegyenesedem. — Fáj a fejem... Hagyjuk abba. Nem nézek a szemébe. Tudom, hogy a munkaszolgálatosokról akart beszélni, akiken segíthetnénk. De az megint más dolog. A mi sorsunk fontosabb. Nem engedhetem, hogy Szojka meg Gaszton meg Hegedűs odaálljon kétszáz munkaszplgálatosért, azoknak a fegyverei elé, akiket gyűlölök. Elég volt az áldozatokból. Ügy hiszem, van némi részem benne, hogy mi biztonságban tanyázunk ennek a kolostornak a falai között. Én nem születtem nagy tettekre. Elégedjék meg a világ meg Szojka is annyival, amennyit eddig cselekedtem. Nem akartam soha rosz- szat. Most is jót akarok ... Kinyitom a dóznit, amit Hegedűstől kaptam. Orromba szökik a dohány illata. Más lenne, mint a kapadohány, amit eddig szívtunk? Orromhoz emelem. Aha! Most már értem: Hegedűs néhány lucemavirágot kevert a dohányba, attól lett szagosabb . .. IV. Nyomott hangulatban ülünk az ebédlőasztal körül. Gaszton komoran bámul maga elé. Az ő kedvét én rontottam meg A többieket pedig nyilván az kedvet- leníti el, hogy az ablakokon át is behallik a messzi ágyúdörgés. Igaz, hogy Simon Pista ezzel sem törődik: elmélyülten kanalazza magába a krumplifőzeléket, nem úgy, mint Zuárd atya, aki éppen csak turkál az ételben. Godefried úr hiányzik. Üres a helye. Nyilván még mindig az ágyat nyomja, vagy máshol kuksol. Olga oda se figyelve eszik. Közben kifelé fürkész az ablakon. Odakint hull a hó. Vastagon rárakódik az ahlak párkányára, a kitámasztott zsalugáter kopottzöld deszkáira. Néha meg-megka- varja a szél a hópelyheket, nekiver egy csomót az ablaknak, ahol megolvadnak a pihék, és vízzé válva, szeszélyes kanyargással csurognak alá. Nekem sincs sok kedvem az evéshez. Ügy látszik, nem szabad közvetlenül ebéd előtt cigarettáznom. A nikotin elveszi az étvágyamat. Inkább csak a becsület kedvéért diktálom magamba az utolsó néhány kanál főzeléket, amit átjárt a babérlevél zamata. Délután alszom majd egy sort, mert este nyolctól én következem az őrségen. Vagy inkább sétáljak egyet a hóban? Kár, hogy nem mehetek ki a kolostorból. Szívesen kóborolnék estig a határban. Nem is volna rossz: együtt Olgával... Jó meleg zoknit húznánk a csizmánkba, és elindulnánk csavarogni. Nem beszélgetnénk, kézen fognánk egymást, és megtöltekez- nénk a szennyezetten, havas levegővel ... Persze, úgysem lehet... Inkább megnézem a reverendákat, amelyeket Zuárd atya nekünk válogatott ki, hogy szükség esetén papnak öltözhessünk. Felállók az asztaltól: — Köszönöm az ebédet... — Egészségedre — biccent Zuárd atya. Lehet, hogy tévedek, de ma őt is morózusnak látom. Vagy talán csak az én borongós kedvemet vetítem ki mindenkire? — Megvárlak a szobádban — mondom Zuárd atyának. — Jó... (Folytatjuk.)
