Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

1975. április 2. • PETŐFI NÉPE • 5 LEHET-E KÉT TANTEREMMEL KEVESEBB? KÖNYVTÁR, KÉPZŐMŰVÉSZET, KONCERT Iskolai gondok Kiskőrösön Az általános iskolai képzés fejlesztését az elsőrendű fel­adatok között szabja meg az MSZMP XI. kongresszusának határozata. Mi várható olt, ahol ma még nem kielégítőek a körülmények? Városként első ízben készít öt­éves fejlesztési tervét Kiskőrös. Sok gonddal járó, felelősségtel­jes munka ez, mert bármily nagy volt az előrehaladás a felszaba­dulás óta eltelt 30 esztendőben, ha várossá lépett is elő a nem túl rég még nádfedeles falu, sok hiányt kell pótolni. Egyebek között az oktatásügy is olyan terület, amelynek fej­lettsége elmaradt a kívánalmak­tól. A fiatal város vezető testü­letéi, illetékes vezetői sokat fog­lalkoznak ezzel. Az oktatás kor­szerűsítéséről határozatot hozott a városi tanács végrehajtó bizott­sága, s erről beszélt kérésünkre A'edró Mihály, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője is. Fövik eredm°nvkónt könvvel- het^ . ho'*v ° v*■'Ha’ín-r. iskoláiban az átlagosnál több szaktanár tanít. Az intézménye­ket viszonylag jól ellátták szem­léltető eszközökkel. Gondot je­lent, viszont, hogy a Bem iskolá­nak nincs tornaterme. A beren­dezése, bútorzata is felújításra szorul. Kevés a tanterem. A Bem iskolában például 17 tanulócsoportnak nyolc tanterme van. Sokkal rosszabb a Petőfi is­kola helyzete. Itt 33 osztály 14 helyiségben szorongana, ha tudna. Minden egyes teremre 2,35 ta­nulócsoport jut. Egyes osztályok ide-oda vándorolnak. A „Petőfi­sek” egv-egV tanulócsoportja ál­landóan a szabadban tartózkodik. Tantermeknek használják a szer­tárakat, a kémiai előadót, taníta­nak a folyosókon, az úttörőszobá­ban, a városi könyvtárban. A legrosszabb körülmények kö­zött a 6 éve meglevő állami ze­neiskola működik. Nincs is saját épülete. Kétszáz zeneiskolás a művelődési központ öltözőiben, klubhelyiségeiben, s két napközis szobában tanul. Az intézmény létszámfejlesztése — az igények ellenére — egyelőre lehetetlen­nek látszik. A krónikus teremhiány okozza, hogy jelenleg csupán kétszáz­nyolcvan kiskőrösi tanuló része­sülhet napközi ellátásban. E ked­vezményből még az alsó tagozato­sok egy része is kimarad. Hiány­zik legalább 150—200 új napközis hely. A most óvodába járó, vagy óvo­dába lépő kicsinyek számából ítélve, a jövőben minden évben szaporodik eggyel az iskolai tanu­lócsoportok száma Kiskőrösön. A fejlődő Kiskőrösön ma két tanteremmel kevesebb van, mint évtizedekkel ezelőtt volt. A mos­taniak hiába szebbek, egészsége­sebbek, jobban felszereltek a ré­gieknél —• kevésnek bizonyulnak. A városi tanács végrehajtó bi­zottságának említett határozatá­ban szó van egy új iskola, illetve új tantermek létesítéséről. A tes­tület megjelöli azokat a lehetősé­geket is, amelyek kihasználásával tovább javíthatók a tanítás egyéb feltételei. Mindez nagyon biztató, akkor is, ha főként anyagiak mi­att, nem lehet szó azonnali meg­oldásról. A városnak bizonyára megyei segítségre lesz majd szük­sége. A hivatásukat szerető kis­kőrösi pedagógusokat dicséri, hogy a tanítás ilyen helyzetben is megfelel a követelményeknek. Azonos az eredmény a járási át­laggal. vagy egy-két tizeddel jobb is annál. A tanítók, tanárok a szorosan vett napi munkájukon kívül is igen sokat tesznek a gye­rekek előmeneteléért. Csak egy új iskolát kell felépí­teni, hogy több tanterem legyen, mint régen. A megye illetékesei jogosnak tartják a kiskőrösiek iskolafej­lesztési igényét. A Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osz­tályvezetője, Bodor Jenő szerint — elsősorban az ottani tanuló­létszám gyorsabb növekedése mi­att — Kiskőrösön sokkal nagyobb a tanteremhiány, mint más váro­sokban. Épp ezért, mondja, a kö­vetkező ötéves tervben ezen javí­tani kell. S bár az ezzel kapcso­latos tervszámok ma még nem véglegesek, remélik, az új város­nak is sikerült majd néhány osz­tályterem felépítéséhez megyei tá­mogatást nyújtani a jövő évek­ben. Mi pedig abban bizakodunk: hogyha minden fórumon jóvá­hagyják az iskolafejlesztés újabb középtávú tervét, kedvező meg­oldásról írhatunk majd. Rapi Miklós-J A nagyhercegnő látogatása Tisztelettel tudatjuk. hogy az elmúlt napokban a vártnál ki­sebb fénnyel és kísérettel Kecs­kemétre. a Katona József Szín­házba érkezett a Gerolsteini Nagyhercegnő. Hiába öltöztet­ték rikító selymekbe, bársonyok­ba: csalódást ' okozott. Néhány szál katona vigyázott biztonságá­éra, noha egy bizonyos Offenbach nevű fickó, fölkapott komponista ■■már száz esztendeié kigúnyölta az efféle nagyzoló, nyárspolgár- kéní kardot csörtető, hamis dics­fényben sütkérező, szoknyák, il­letve nadrágok után szaladgáló előkelőségeket. Honfitársai tud­ták. hogy a csípős szatírát nem­csak a Gerolsteini Nagyhercegnő­nek címezte. Kérem, ne tekintsék felségsér­tésnek, ha azt mondom, hogy job­ban ügyelhettek volna hírére-ne. vére. Olyan világban élünk, ami kor sokan azt tartják, hogy az operettek kora leiárt. Minek ér­veket adni a kezükbe? A Hevesi András által irányí­tott zenekar dicséretesen igyeke­zett. Részben nekik. Péter Miion­nak (Géczy József) és Esztinek (Ribár Éva) köszönhető, hogy oly­kor az alkalomhoz illő hangulat-c: ® Pál herceg (Juhász Tibor) és Krisztina (Balogh Rózsa) a nagy­hercegnövel (Gyólay Viktória). (Szilágyi Mihály felvétele) kialakult. Az uralkodót és kör­nyezetét a kissé szegényes cere­mónia — mintha egyet s mást el­spóroltak volna belőle — aka­dályozta az illúzió maradéktalan megteremtésében. Becsülettel, jobb ügyhöz méltó buzgalommá látták el tisztüket, noha sejthet ték, hogy ezt a nagyhercegnő ilyen formában aligha hívják új ra Kecskemétre. H. N. Tritéka Furcsa kifejezés, körülményesen magyarít­ható. A Kecskeméti Óvónőképző Intézet könyvtárának azt a törekvését fejezi ki, hogy a „tékában” kapjon helyet képzőművé­szet és koncert, a nyomtatott betű, a vonal­lal, színekkel térformákkal örökített pilla­nat, a muzsika. A nemes szándék eddig három pompás kiállítást gyümölcsözött. Major Sándor nyugdíjas peda­gógus tányérkompozícióit és fest­ményeit mutatták be elsőként. A vendégkönyv bejegyzései a lá­togatók lelkes elismerését tanú­sítják. A hajdani helvéciai taní­tó hívta föl az intézet könyvtáro­sainak a figyelmét a Tiringer családra és Békési Károly gyógy­pedagógiai tanárra. A műkovácscsalad alkotásai március elején gyönyörködtették a látogatókat. A száz esztendeje született Tiringer Ferenc arany­koszorús műlakatos mester mun­káiról készített felvételek kivé­teles tehetségű, szorgalmas mű­vészt idéznek Mmdössze 26 esztendős volt, mikor kikalapálta a csupa élet, csupa szenvedély Táncosnőt. Pá­rizsi műhelyben formálta a va­sat. Egy évtizedes vándorlásának talán legtermékenyebb hónapjait töltötte a világ művészeti életé­nek akkori központjában. Ide­haza kamatoztatta felgyülemlett tudását, munkakedvét Kecske­mét legrégibb templomának be­járatához fiaival, tanítványaival készített csodálatos barokk kapu­járól külföldi művészettörténé­szek is elragadtatott elemzéseket írtak. Öt bízták meg a dráma­író születésének százados évfor­dulóján Katona József új kopor­sójának az elkészítésével. Idősebb fia remekmívű ék-- szer dobozié tőkkel tanúsította, hogy méltó folytatója az édesapa művének. A másik fiú, Lajos munkásságáról tavaly, nyugdíja­zásakor írtunk hosszabban. Lát­hatták az érdeklődők az 1974- ben kovácsolt képkeretét, fiatal­kori kovácsoltvas hangulatlámpá. ját, madaras díszítésű gyertya­tartóit. Az óvónőképző könyvtá­rában a kilencesztendős ifjú Tiringer Lajostól is kiállítottak egv-két munkát. A műkovács- család harmadik nemzedéke a jelek szerint tovább növeli az iparos dinasztia jó hírét. Békási Károly tárlata a beava­tottakat is meglepte. A gyógy­pedagógiai tanár a kötelesség­ből csinált hivatást, napi mun­kából művészetet. Azt a felada­tot kapta öt esztendeje, hogy a rábízott gyerekekkel készíttessen egyszerű., bőrből készült haszná­lati cikkeket. Maga is megsze­rette a nehezen formálható anyagot. Próbálgatta, hogy mit kezdhet a vékonyabb, vastagabb bőrökkel Klisékkel mintákat te­remthet a „cipőtalp-anyagra”, égethet, átfúrhat, lyukaszthat. A felsőfokú intézet diákjai közül többen maguk is kedvet kaptak, hogy maguk is alakítsák, for­málják ezt a sajátos hatású anyagot. A Tritéka tárlatai kevéssé is­mert értékek népszerűsítését se­gítik. Heltai Nándor • Kovácsolt Kapu (Kecskemét, Kossuth tér) Tiringer Ferenc és tanítványai • A Tóth Józsefné és Abrahám Sámlorné könyvtárosok által rende zett kiállítás egyik szép részlete.. • Békési Károly bőrdíszművel csoportosított asztali készlete. (101.) összehúzom nyakamon a kockás sálat, amit Olga tukmált rám, nehogy meghűljek. Okos volt tőle. Kopasz, gyér ligeten haladunk át. Avar sustorog. Szojka biztos a dolgában, nem vigyáz a lépteire, nem törődik a nesszel, amit oko­zunk. Errefelé nyilván senki se jár. A ligeten túl törpefenyves. Derékig eltakarnak mindkettőn­ket a fenyőbokrok. Letépek né­hány tűt, és rágni kezd«!). Szere­tem a fenyőtű gyantás, illatos ízét. A karácsonyra emlékeztet. Mi­lyen lesz vajon ez az idei kará­csony ? Tévedtem az előbb: nem vonat sípolt. A bánya aknatornyán je­leztek, amely ott áll, valahol a domb mögött. A vasútállomás másik irányban fekszik. Már nem lehetünk messze a munkaszolgá­latosok karámjától. Szojka sze­rint idébb van a tábor, mint a bánya. Szojka megtorpan előttem. Be­lefülel a csendbe. Aztán hátra­fordul : — Mindjárt odaérünk... Egymás oldalán haladunk to­vább. Kényelmetlenül letyeg a vállamon a géppisztoly. Le is ve­szem. Kézben kényelmesebb vin­ni, így nem is akadhat bele sem­mibe. Utoljára Erdélyben jártam felderítőben. Völgyszoros volt előttünk, s nem tudtuk, megszáll­ták-e a románok, vagy akadályta­lanul visszavonulhatunk-e rajta. Az ezredtörzset kellett fedeznem századom maradékával. Mi lett azóta a századdal? Hova került a nyolcvaneg.vnéhány szedett-vedett ember az átállás után? És mi lett a kis Komoróczival? Fog­ságba kerültek vagy szélnek eresztették őket? Mintha esztendőkkel ezelőtt történt volna a szökésünk, pe­dig csak másfél hónapja oldot­tunk kereket. És most kénytelen vagyok katonásdit játszani a fiúk kedvéért. Szojka megbotlik egy ágban, ami a földön hever. Félrerúgja. Itt állunk a domb tetején. Lá­bunk előtt már lejt a terep. Vérszegény holdfényben hallgat a völgy. — Ott! — mutat előre Szojka. Meg kell erőltetnem a sze­mem, hogy lássak valamit. Igen, ott látszik egy négyszög. Tehát az a karám. — Közelebb kell mennünk — mondom. Felelet helyett Szojka elindul. Semmi sem fedez bennünket. Csak odébb látok valami cser­jést. Szerencsénk van: a cserjés elég közel húzódik a karámhoz, onnan elég jól szemügyre ve­hetjük a helyszínt. Gyufa vil­lan a karám oldalán. Aztán fel- parázslik egy cigaretta. Tehát ott az egyik őrszem. Minél kö­zelebb érünk, annál nagyobbra nőnek a karám arányai. Már azt is látom valamennyire, hogy a középen oszlopokra helyezett tetőt építettek, nyilván azért, hogy oda húzódhasson a gulya, ha esik az eső. Itt a cserjés. Most már nem vehetnek észre bennünket, mi pedig tisztán látunk a kopasz bokrok közül. Kétrét görnyedve lopódzunk előre. Minden lépés­nél óvatosan rakjuk a lábunkat a talajra. Ilyen zavartalan csöndben messzi elhallik a szá­raz ágak ropogása. Szojka int, hogy álljak meg. Letérdelünk, és két bokor közül kémleljük végig a terepet. Pon­tosan látom a holdfényben, hogy a karám kerítését szögesdróttal szőtték be, nehogy valamelyik fogolynak eszébe jusson meg­mászni. Három sarkát látjuk a karámnak. Mind a három sar­kon őrbódé. Nyilván a túlolda­lon, a negyedik sarkon is. Tehát valóban négy őr posztok A ci­garettázó őrszem az innenső oldal mentén sétál. Puskát hord a vállán. Még azt is észre lehet venni, hogy nem karabély. Hosz- szabb a csöve: Mauser. Hát itt többet úgysem látha­tunk. Oldalba bököm Szojkát. Közelebb húzódik hozzám, úgy súgja: — Egy-egy ember elintézi az őröket. Utána felnyitjuk a ka­put, és szétzavarjuk az embere­ket ... — Arra nem gondoltál — kérdem —, mihez kezdenek utána a szerencsétlenek? Elkép­zelem, milyen rongyosak ... Pa­pírjuk sincs. Az első járőr, amelyik elkapja őket... — Ezzel ne törődj! — súgja vissza, és a karám felé int: — Odabent már egy hete készek a szökésre. A környéken a bá- nvászok segítenélek nekik elrej­tőzni. Én üzentem nekik, hogy addig ne kezdjenek odabent semmit, amíg mi nem biztosít­juk a dolgot száz százalékra... Kedvem volna káromkodni. De ha most összeveszek vele, ola­jat öntök a tűzre. Cselekedni akar, és nem hagyná megakadá- lyözni. Szép szóval kell bírnom vele. Ehhez meg idő kell. — Na jó, gyere most, én lát­ni akarom a túlsó oldalt is. Mi az az épület odébb? — mutatok egy házra, amely talán százöt­ven-kétszáz méternyire sötétlik a karámon túl. Derékban meghajolva surra­nunk tovább a cserjés oltalmá­ban. Már látom a másik őr­szemet is. Ott ül a bódéja mel­lett, nekitámasztva hátát a fa­köpönyegnek. Teljesen bizton­ságban érzik tehát magukat, un­ják az őrséget. Meg lehetne lep­ni őket... Vége a cserjédnek. Nem me­hetünk tovább. Kockázatos len­ne. De mi lehet az a ház amott? Meg kell tudnom feltétlenül. A hold meg éppen most búvik be egy felhő mögé. Feltámadt a szél is. A legrosszabbkor, ami­kor leginkább kellene a vilá­gosság. Mit tehetünk? Várni fogunk. — Igazam volt? — kérdi Szojka. — Miben? — fordulok feléje. — Hát... hogy meg lehet csi­nálni ... A békék yita kedvéért tárgyi­lagosan próbálok felelni: — Van, ami a terved mellett szól.. . Mit gondolsz, honnan jön a váltás? — Biztosan a bányatelepről... Lehetséges, de ez az az eset, amikor semmit sem szabad fel­tevésekre építeni. Meg kell vár­nunk az őrségváltást. — Várunk... — mondom. Nem felel. Jobbra magamtól fatönköt veszek észre. — Tulajdonképpen le is ül­hetünk . . . Egy pénzbe kerül... — Üljünk — egyezik bele. Letelepszünk a fatönkre. Ked­vem volna rágyújtani, de most nem lehet. Szojka köhögéssel küszködik. Tudja, hogy minden hang életveszélyes lehet, hát min­den erővel vissza igyekszik fojta­ni köhögését. Háromnegyed tíz. Tizenegyre vissza kell érnünk a kolostorba. Megígértem Olgának, hogy ak­korra otthon leszek. Mikor valt- ják vajon az őrséget? Kétórán- ként? Négy óránként? Észre sem vettem, mikor hall­gatott el a messzeségben az ágyú­dörgés. Néma az éjszaka. Jobb híján az őrök mozgását figyel­jük. Az innenső sarkon posztoló katona nyilván elaludt, mert nem mozdul a faköpönyeg tövéből. A szél elhajtotta a felhőt a hold elől. Újra látom a túloldali őr­szemeket. Két őrszem összetalál­kozott. Beszélgetnek. Ha tudnák, hogy itt hasalunk alig több, mint száz méterre tőlük! De hát ez mindig így van... A katona so­hasem tudhatja, honnan leselke­dik rá veszély. Mi se tudjuk. Mire használják vajon azt az épü­letet? Már csípi az arcom a lassú szél. Újra fütyül a bánya akna­tornya. Közel vagyunk hozzá, tisztán hallom, hogy megindul a nagy motor a gépházban. Dohog­va dolgozik. Újra megkezdték a szállítást. Elindulnak felfelé a mélyből a sorba kapcsolt csillék. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom