Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-26 / 97. szám
í PETŐFI NÉPE MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum, Kecskemét: Bács-Kiskun megye 30 éve című kiállítás. (A kiállítás április 27-én, vasárnap tekinthető meg utoljára. A múzeum a következő kiállítás megriyitá- sági, május 4-lg zárva lesz.) Katona József-emlékház és Muraközi János-emlékszoba, Kecskemét. Nyitva hétfő kivételével naponta 10— 13 és 15—18 óráig. Szalvai Mihály-emlékszoba, Kecskemét, Fegyveres Erők Klubja (Lechner Ödön u. 3—5.). Nyitva vasárnap és hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. Patikamúzeum, Kecskemét (Batthyány u. 7.): Gyógyszerészettörténetl szakgyűjtemény. Régi patikai munkaeszközök, fa-, kerámia- és üvegedények. Szakkönyvek, okiratok és kutyabőr diplomák, valamint egyéb érdekességek a megye első patikáinak kialakulása — az 1700-as évek — idejéből. Nyitva munkanapokon 8—12 óráig, előzetes bejelentéssel délután is: Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: Holló László festményei és grafikái. Börtönmúzeum'. Szélmalom. Petőfi Kiskunsága című kiállítás. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Móra-gmlékház, Kiskunfélegyháza: Nyitva csütörtökön és szombaton 14— 16 óráig. Vasárnap 10—12 óráig. Thorma János Múzeum, Kiskunhalas : az épület tatarozása miatt a kiállítások nem látogathatók. Petőfi-emlékház és Irodalmi Múzeum, Kiskőrös. Nyitva hétfő kivételével naponta 9—17 óráig. Viski Károly Múzeum, Kalocsa: Kalocsa népművészete' cím'ű állandó kiállítás. Nyitva hétköznap 10—13 óráig. Szombaton és vasárnap 10—) 8 óráig. Hétfőn szünnap. TOrr István Múzeum, Baja: Gyer- mekrajz-kiállítás a Roosevelt téri teremben. Állandó helytörténeti kiállítás. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Tanyamúzeum, Lajosmizse: A hajdani paraszti élet használati tárgyai, a homoki gazdálkodás szerszámai, fel- szerelési eszközei. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Petőfi-emlékház és beálló fogadó, Szalkszentmárton. Nyitva hétfő kivételével naponta 9—12 és 15—17 óráig. Petőfi-emlékház, Dunavecse: Irodalmi emlékkiállítás és helytörténeti kiállítás. Nyitva szombaton 13—18 óráig, vasárnap 14—18 óráig. Csoportos látogatók érkezését a helyi kollégiumban keli bejelenteni. Átadták Solton az új Gelka-szervizt Elsők között az országban régi vágya teljesült a mai napon — mondta a többi között Pro- hászka János tanácselnök. — A szerviz jelentőségét növeli, hogy nemcsak községünk 1640 rádió äs 1450 televízió előfizetőjének javítási gondjain segít. Ide tartoznak majd ezentúl a környező községek — Apostag, Dunavecse, Szalkszentmárton, Harta, Szabadszállás, Fülöpszállás és Dunaegyháza — lakói is. A híradástechnikai berendezéseken kívül itt lehet majd megjavíttatni a különböző elektromos háztartási kisgépeket is, amelyeknek a számát szinte fel sem lehet becsülni. A Gelka csaknem 1 millió forintot fordított a szerviz berendezésére, műszerekkel való ellátására, s bízunk abban, hogy az itt dolgozók mindent elkövetnek az ügyfelek elismerésének megszerzéséért —, mondotta beszéde végén a tanácselnök. Ezután a jelenlevők megtekintették a szerviz helyiségeit, s elismerően emlékeztek az épületei és a berendezést létrehozó helybeli Vegyes- és Építőipari Szövetkezet jó munkájáról. O. L. • Prohászka János tanácselnök átadja az új szervizt. Mellette jobbról Varga József, az új szerviz vezetője. (Opauszky László felvétele.) Tegnap délelőtt Prohászka János, a solti nagyközségi tanács elnöke átadta rendeltetésének az új Gelka-szervizt, amelyet a megyei tanács segítségével 1 millió forintos beruházással építettek. Megjelent az átadáson dr. Czi- bor Ferenc, a Gelka vevőszolgálati osztályának vezetője is. —■' Nagyközségünk lakóinak A megyei tanács termelési és ellátási bizottságának javaslata alapján a megye szarvasmarhaállományának minőségi javítása érdekében tenyésztési és tejtermelési versenyt hirdetett a szarvasmarha-tenyésztési operatív bizottság. A tavalyi eredmények értékelése alapján tegnap ünnepélyes keretek között adták át a mezőgazdasági nagyüzemek szakvezetőinek a díjakat Kecskeméten, a megyei tanács székházában. Pfenning Gyula, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályának termelési csoportvezetője bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a megye állattenyésztésében nagy jelentőségű a szarvasmarhatartás. Ha az állomány nagyságát összehasonlítjuk a többi megyékkel, országosan az elsők között vagyunk. A kormányhatározat meghirdetése és ennek alapján a megyei program kialakítása óta eltelt időszakban sokat fejlődött ez az ágazat. Az állomány tavaly az előző évhez viszonyítva csaknem 11 százalékkal nőtt, ezen belül a tehénállomány két és fél, az előhasi üszőlétszám pedig több mint 32 százalékkal. A tejtermelésre történő szakosodás erőteljes kibontakozásának lehetünk tanúi a megyében. A termelőszövetkezetek tehénállományából mintegy 10 ezret vontak be ez ideig a tejtermelés növelése érdekében fajtaátalakító keresztezésbe. Ennek eredményeként ez év végére a nagyüzemi tehénállomány csaknem Tele Holstein-íriz és magyartarka keresztezéséből származó utódokat hoz. A tartási körülmények és a technológia szempontjából is sokat léptünk előre. Ez ideig a megyében 15 szakosított szarvasmarhatelep működik, ebből 13 termelőszövetkezeti. Az összes tehénférőhely meghaladja a 6300- at. Az operatív bizottság értékelése alapján a kister.vészetek kategóriájában első lett a kunszállási Alkotmány, a középtehenészetek csoportjában a felsőszentiváni Új Élet, a nagytehenészettel rendelkező gazdaságok közül pedig a vaskúti Bácska Termelőszövetkezet. A legtöbb tejet adó tehenek is díjazásban részesültek. A díjazott legjobb tehenek magas tejhozamot értek el. A többévesek kategóriájában valamennyi 6 ezer literen felül adott az elsőborjasok pedig 5 ezer literen felül. K. S. A műszaki hetek eseményei Nagy Lajos-emlékkiállítás, Apostag. Az Író okmányai, személyes használati tárgyai, könyvei. A kiállítás nyitva keddtől péntekig naponta 8—16 óráig. Szombaton 8—12 óráig. Vasárnap csak előzetes bejelentés esetén nyitják ki az emlékkiállítást. Csoportos látogatók érkezését a helyi kollé-» giumban kell bejelenteni. Hartai helytörténeti gyűjtemény, Harta (Templom u. 58.) A gyűjtemény a hajdani paraszti élet használati tárgyait, a festett bútorokat, valamint a kender- és gyapjúfeldolgozás eszközeit mutatja be. Nyitva kedden 14—16 óráig, pénteken i0—12 óráié Csoportos látogatók érkezést a helyi tanácsházán kérik bejelenteni. Közúti szakgyűjtemény, Kiskőrös. (Dózsa György u. 26—28.) A kiállítás hazánk útépítési és útfenntartási munkáinak történetét ismerteti a római kortól napjainkig. A bemutatott tárgyak között az utak építésénél használt szerszámok, mérési és kitűzési eszközök, szakkönyvek, az útmester- képzés emlékei, valamint régi közúti táblák láthatók. A kiállítás hétfő kivételével naponta 9—16 óráig tekinthető meg. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. (Valamennyi nappali tagozaton tanuló diák, valamint a fegyveres erőknél sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatal a múzeumokat ingyen látogathatja. Szombaton minden múzeum térítés nélkül tekinthető meg.) Szabadszállás belterületén, a Kossuth utca 27. számú ház előtt figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Igaz József Szabadszállás, Fekete 162. szám alatti lakos. A fiatalember nem tartotta be a követési távolságot és nekiütközött az előtte lassító tehergépkocsinak, amelyet Schill György vezetett. A fiatalembert súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A balesetért a motorkerékpárvezetőt terheli a felelősség. Az őrizetlenül hagyott állat is balesetveszélyes. Ezt bizonyítja A laboratóriumi eredmények tárolása és feldolgozása terén külföldön szerzett tapasztalatairól számolt be csütörtökön a Tudomány és Technika Házában dr. Németh-Csóka László kandidátus, a budapesti Tétényi úti kórház főorvosa. A műszaki hetek keretében tartott diafilmvetítéssel illusztrált előadást a megyében működő kórházak laboratóriumainak vezetői hallgatták meg. Hasznos tapasztalatokat szereztek, hogyan lehet az egészségügyi intézetekben megoldani az adattárolást és ezáltal segítséget nyújtani a gyógyításhoz. A megyében e célra még nincs számítógépes adatfeldolgozás, a fővárosban is csak néhány helyen, amelyek korszerűsítésre szorulnak. Tegnap ugyancsak a Technika a Drágszél belterületén történt szerencsétlenség. Cselik Mátyás, Drágszél. Kossuth utca 47. szám alatti lakos őrizetlenül hagyta az _ úttest szélén legelésző anvakocá- ” ját. amely [elszaladt az útra és nekiment Molnár Károly 45 éves. Miske, Szabadság tér 9. szám alatt lakó motorkerékpárosnak. Molnár járművével együtt a földre zuhant, súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Cselik Mátyás ellen a rendőrség eljárást indított. Házában a fejlesztő beruházásokról hangzott el előadás az MTESZ Faipari Tudományos Egyesületének megyei csoportja rendezésében. A Zöldségtermesztési Kutató Intézetben a Magyar iparjogvédelmi Egyesület megyei csoportja szervezésében dr. So- modi István kandidátus, az MTA mezőgazdasági kutatóintézet főmunkatársa • a növénynemesítők- nek ' adott hasznos tanácsokat a fajtabélyegekről a növényi szabadalom szempontjából. A műszaki hetek keretében hétfőn délután 11 órakor a Tudomány és Technika Házában Ludmilla A. Rudakova tart előadást a szovjet műszaki-tudományos tájékoztatási rendszer továbbfejlesztéséről. Értékelték a felszabadulási kirakatversenyt Megyénkből tizennégy, vállalati kollektíva huszonhét kirakattal nevezett be abba a kirakatrendezési versenybe, amelyet fel- szabadulásunk 30. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A vetélkedő legjobbjainak pénteken a megyei tanács székházában Gerőcs István, a Bács- Kiskun megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályának vezetője nyújtotta át a kitüntető oklevelet éis az ezzel együttjáró pénzjutalmat. Piaci árak Kecskeméten és Szolnokon örvendetesen nőtt a primőrkínálat a kecskeméti piacon. Az árak nagyjából — nénány filléres eltéréssel —, azonosak a szomszédos szolnoki piac áraival, ezert csak nénány zöldségfélénél közöljük azokat is. Megyeszékhelyünk piacán tegnap 150 mázsa burgonyát árusítottak, kilónként 2—5 forintért. A fejes káposzta kilója 4—5, a kelkáposztáé 7—6 forintba került. A vöröshagyma kilóját 5—6 forintért mérték. 300 csomó új sárgarépát és csaknem 500 csomó új petrezselymet kínáltak, csomónként 2, illetve 1—2 forintos áron. (A tavalyi sárgarépa kilója 3—5 forint volt. Nagykőrösről érkezett nagyobb mennyiségű saláta, így a kínálat 12 ezer fej volt. Darabjáért 1—2 forintot kértek. (Szolnokon 2 forintnál olcsóbb saláta nem volt.) Karalábéból 2 ezer darab primőrt, darabját 1—4 forintért, valamint másfél mázsányi tavalyit, kilóját 4—5 forintért kínálták. Egy mázsa paradicsom volt a pacion, minőségtől függően 40—70 forintért mérték kilóját. 22 ezer (!) paprika kelt el, darabonként 0,50—4 forintért. A másfél mázsányi uborka kapós volt, bár 24—30 forintért adták kilóját. A 7 ezer csomó retek és a 4 ezer csomó újhagyma csomója 1—4, illetve 0,80—1.50 forintba került. (Szolnokon a retek legalacsonyabb ára 1.60. a hogy- máé 2 forint volt.) Kevés volt a fokhagyma, csupán 15 kiló. 15— 24 forintért mérték kilóját. A paraj kilója 4—5. a sóskáé 5—6, a gombáé 40 forint volt. Két súlyos közlekedési baleset A múlt hét végén Nagy Sándor 32 éVres, Kunszállás 554. szám alatti lakos az egyik helybeli italboltban összeveszett sógorával,' Romhányi János mezőőrrel. Ennek a vitának nem volt folytatása, ám az italbolt előtt söröző nagyobb társaság arról beszélgetett, hogy valaki egyszer meg akarta verni idős Bukovszki Istvánt, A társaságában tartózkodott Túri Sándor, aki megkérdezte Nagyot, nem ő volt-e, aki meg akarta verni id. BukoVszkit. Nagy Sándor erre nekiugrott Túrinak, s dulakodni kezdtek. Nagy Sándor segítségére sietett Romhányi János, akitől Túri Mihály — Túri Sándor testvére — elvette szolgálati fegyverét, s azt. eldobta. K. Pintér Mihály 21 éves, Helvécia, Matkó 258. szám alatti lakos a puskát felvette, s át akarta adni Romhánvinak. Ezt észrevette Nagy Sándor és elmenekült, de közben zsebkésével K. Pintér Mihályt hátba szúrta. A fiatalembert a kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a bicska pengéjének egy darabja a hátába tört. A operáció után a fiatalember állapota súlyos. Nagy Sándort emberölés bűntette kísérletének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. G. G. A Magyar Reklámszövetség fődíját a kecskeméti Centrum Áruház dekorációs csoportja még csütörtökön Budapesten, a Belkereskedelmi Minisztériumban vette át. Első helyezést ért el a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ kiskőrösi áruházának versenykirakata. A két második díjat az Alföld Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Alföld Áruházának és a BIK Vállalat kiskunfélegyházi kultúrcikkáruházának versenyki- rakata érdemelte ki. A harmadik díjakon a BRK kalocsai divatáru üzlete, az AMFORA Nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti Hírős ajándékboltja, és az UNI- VER Szövetkezet kecskeméti könyvesboltja verseny kirakatának összeállítói osztozkodtak. A felsoroltakon kívül még hét dekorációs együttest tüntettek ki jó munkájukért oklevéllel. A gyümölcspiacon a mák. a dió és a savanyúkáposzta mellett 45 mázsányi téli almát árusítottak. kilónként 2.50—12 forintért. A baromfipiacon 9 ezer tojás kelt el. darabonként 0,90—1.20 forintért. Az élötvúk párja 100— 155. az élőcsirkéé 60—85 forint volt. Villamosítás Tavaly Szabadszálláson — mintegy 4 ézer méter hosszú vezeték elkészítésével — teljesen villamosították az alsószőlői külterületet. 1975-ben két kilométerrel bővítik errefelé a hálózatot, miáltal az „Erdő”-nek hívott terület lakóit juttatják elektromos áramhoz. • Fock Jenő fogadta Bugajev marsallt Fock Jenő miniszterelnök pénteken hivatalában fogadta B. P. Bugajev marsallt, a Szovjetunió polgári repülésügyi miniszterét. (MTI foto — Vigovszki Ferenc felv. — KS.) • Costa Gomes államfő szavaz Costa Gomes tábornok, portugál államelnök, Lisszabon egyik választókerületében adta le szavazatát. • Tanácselnöki értekezlet Dr. Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével pénteken a Parlamentben értekezletet tartottak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök. Megvitatták a testületek időszerű teendőit, majd Benkei András belügyminiszter tájékoztatta az értekezlet résztvevőit a Belügyminisztérium munkájáról, valamint a tanácsokkal való együttműködésről. (MTI) • Sportszerűségi díjátadás a MUOSZ-ban Pénteken délután a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában ünnepélyes keretek között adták át az 1974. évi sportszerűségi díjakat. Kecskés Gáborné Kisházi Beatrix Európa-bajnok asztaliteni- szezőnek, Herczeg Ivánnak, a BSE kajakozójának és Szakács Bélának, az ökölvívó utánpótlás-válogatott edzőjének. • Kiosztották az Olvasó munkásért-pályázat díjait Pénteken a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál ünnepélyesen kiosztották a felszabadulásunk 3D. évfordulója tiszteletére tavaly meghirdetett „Olvasó munkásért’' című pályázat dijait. Az ünnepségen Juhász Róbert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja értékelte a mozgalom keretében lezajlott akció eredményét, majd Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettes átnyújtotta a 10 könyvtárat és 20 könyvtárost megillető első díjakat. A második és harmadik helyezést nyert 50 könyvtár és 100 könyvtáros díjait a megyei tanácsok, illetve a Fővárosi Tanács adja át. • Olasz partizánok felvonulása Rómában Az olasz fővárosban partizánok és ellenállók ezrei felvonuláson köszöntötték Itália felszabadulásának 30. évfordulóját. (Telefoto — AP—MTI—KS) • V . -' PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta . , t „ Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 [ «Lapzártakor érkezett j Őrizetbe vették a szurkálót