Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-10 / 83. szám
1973. április 10. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT- SPORT KÉZILABDA: Megkezdődött a megyei bajnokság Az ünnepek alatt kettős fordulóval kezdöd-t. meg a kézilabda megyei bajnok.ag. A két nap alatt lejátszott közel negyven mérkőzés komoly feladat elé állította a csapatokat, s a megyei szövetség vezetőit Is. A mozgalmas rajt tapasztalatait Schóber Ottó, a megyei kézilabda-szövetség főtitkára így foglalta össze: — Ami az első kettős forduló után leginkább feltűnő, hogy az erőviszonyok kiegyenlítődtek. Ali ez elsősorban a férfi I. osztályra. A játék színvonala Is emelkedett tavalyhoz viszonyítva. A csapatok Jobban készültek fel, s nagyobb akarással küzdenek. Ugyanakkor a mérkőzések légköre sportszerű, s alig fordult elő kiállítás. A férfiaknál a II. o.-ban a Kertészeti Főiskola, a női I. o.-ban a Soltvad- kerti TE ért el kimagaslóan jó eredményeket. Mindketten a bajnokságra törnek. Akadt kellemetlenség Is. A Bajai Kinizsi SE az I. o.-ban a két mérkőzés közül egyikre sem állt ki, s a Jánoshalmi Spartacus ifjúsági csapata Is távol maradt egyszer. Ha továbbra sem veszik komolyan a bajnokságot, akkor veszélyes helyzetbe kerülhetnek. Az elmaradásuk miatt Így Is a fegyelmi bizottság elé kerülnek. A megyei bajnokság első két fordulójának eredményei: FÉRFI I. OSZTÁLY: Április 4-1 forduló: KAC--Balota- szállás 17:18, Kalocsa—Lajosmlzse 21:32, Tiszakécske—Kiskőrös 15:12, BSK—Bácsalmás 24:19, Gara—Kiskun- rnaijsa 15:26. Apr. 5-1 forduló: Kiskunhalasi AC— Lajosmlzse 16:12 (6:7). Lajosmizse, 200 néző. V.: Schóber, Tüske. G.: Gusztos 7, Pastrovlcs 4, Király 4, ill.: Sápi 4, Klein 5. Kiskunmajsa—BSK elhalasztva, Nagybaracska—Kalocsa 16:22, Ba- lotaszállás—Gara 21:18. NŐI I. OSZTÁLY Apr. 4-1 forduló: Kiskunmajsa—Kiskőrösi IGV 24:4, Méntelek—Soltvadkert 6:28, Kecel—KAC ifj. 4:5, Császártöltés:—KTE ifj. 11:10. Apr. 5-1 forduló: KTE ifj.—Kecel 12:12, KAC ifj.—Méntelek 16:5, Solt^ vadkert—Jánoshalmi Ifj. 19:7, Habselyem— Kiskőrö-s 5:17, Szánk—Kiskunmajsa 5:19, Kiskőrösi IGV—Császártöltés 8:15. FÉRFI II. OSZTÁLY Április 4-1 forduló: MFSC—Radnóti 26:28, Dávod—Kecel 21:16, K. Építők— Hajós 24:13, Bácsbokod—Soltvadkert 12:14, Harta—Kertészeti Főisk. 8:42, Kkfháza—Izsák 14:14. Április 5-i forduló: Izsák—Harta 16:16, Kertészeti Főiskola—Bácsbokod 35:17, Soltvadkert—K. Építők 19:11, Hajós—Dávod 16:13, Kecel—MFSC 27:21 Radnóti SE—Kkfháza 27:4. IFJÚSÁGI FÉRFI KAC—Balotaszállás 32:5, Kalocsa— Lajosmlzse 12:19, Tiszakécske—Kiskőrös 6:9, BSK—Bácsalmás 19:12, Gara— Kk.maisa 14:12, Nagybaracska—Kalocsa 5:il, Balotaszállás—Gara 2:25. NŐI IFJÚSÁGI KAC—Méntelek 5:3. VÍZILABDA Soltvadkert a Szabad Föld Kupa döntőjében Soltvadkert! TE— Bajai TSZ SK 3:1 (2:0) Soltvadkert, 500 néző. Vezette: Nyári. Soltvadkert.: Mayer — Mezei, Meskó, Csernák — Wolf, Eiler — Fábián, Boros, Dobszai (Mogyorósi), Sörös, Tóth (Erdős). Edző: Zsikla Tamás. Bajai TSZ SK: Kiss (Balázs) — Pál, Farkas, Fumacs — Papp, Babity — Miokovics I., Mioko- vics II., Szamity, Taba, Fekete (Pólyák). Edző: Bohner József. Egy félórán át meddő mezőnyfölényben játszott a Soltvadkert, majd a 30. percben Fábián fejesgóllal vezetést szerzett. 1:0. A 37. percben Dobszai két csellel tisztára játszotta magát és a jobb sarokba lőtt. 2:0. Az 55. percben Boros 18 méterről lőtt gólt. 3:0. A Soltvadkert ezután kiengedett és a bajai csapat is szóhoz jutott. A 75. percben Miokovics II. szépített. 3:1. A Soltvadkert nem játszott jól, de biztosan győzött és ezzel bekerült a Szabad Föld Kupa döntőjébe. A Népstadionban május 1-én Balmazújváros csapata ellen vívnak majd találkozót. A legsportszerűbb csapat a KSC volt Egerben, a vidéki vízilabdasport legnagyobb fellegvárában rendezték meg a hagyományos Dobó István Kupa vlzilabdatornát, amelyen a Kecskeméti SC csapata a várakozásnak megfelelően szerepelt. A KSC csapata a selejtező során — bár ekkor még több játékos szolgálati elfoglaltsága miatt csak tartalékos csapattal állt ki — a Miskolci VSC ellen aratott 6:3-as győzelmével kivívta a csoport- elsőséget és a továbbiakban már magasabb osztályú csapatok ellen játszhatott. Az OB I-es és OB II-es csapatok ellen persze nem volt esély a győzelemre, de valamennyi találkozón csak szoros küzdelemben maradtak alul. A KSC végeredményben a 8. lett, s az OB II B-s csapatok közül a legjobb helyezést érte el. A kecskeméti csapat Német — Roz- gonyi, Filep, Végh, Nagysolymosi I., Csornák, Forgács, Berkes, Jenes, Holló, Valkai, Mészáros, Nagysolymosi II. összetételű csapatával állt ki a mérkőzésekre. A hat mérkőzésen dobott 22 gól szerzői: Rozgonyi 7, Jenes 6, Forgács, Csornák, Végh, Filep 2—2, Nagysolymosi II. 1. A torna legsiportszerűbb csapatának tiszteletdíját a KSC csapata kapta a legkevesebb kiállításért, valamint a magasabb osztályú csapatok elleni sportszerű játékért. A torna alkalmával tartott értekezleten úgy határoztak, hogy a Dobó István Kupát 1976 évben Szentes rendezi meg. Kecskeméti SC—Hódmezővásárhely 11:2 (3:0, 3:0, 0:0, 3:2) Bp. scrduio bajnokságért. Kecskemet. Vezette: Dombi. KSC: Nemeth — Kiss, Markó, Simon — Péczeli, Nagysolymosi T., Szálai. Csere: Boros, Keskeny, Szekér, Gyulai. Edző: Bory István. Már a 10 másodpercben gólt ért el a KSC csapata és az első kétnegyed- ben — amikor még komolyan igyekeztek — végeredményben tetszés szerint lőtték a gólokat a fizikailag erősebbnek látszó, de lényegesen gyengébb tudású és lassabban úszó elleniéinek. A harmadik és negyedik játékrészben már sokat könnyelműs- ködött a KSC és kétszer az emberelőnyt sem tudták kihasználni. A hódmezővásárhelyiek kihagytak egy 4 méterest, de az utolsó negyedben kétszer is gólt lőttek kapushibából. Góllövők: Markó 5, Szalai 3, Nagy- solympsi T. 2, Simon 1. Jók: Markó, Szalai, Simon, Kiss, Nagysolymosi, illetve Szabó (2). Tatabányai Bányász—Kecskeméti SC 3:1 (1:0, 1:1, 1:0, 0:0) Bp. úttörőbajnokságért. Budapest. KSC: Hegedűs — Vattai, Kovács J., Bodnár — Karácsonyi, Cseh, Székely. Csere: Simon n., Nagy, Kovács P., Németh. Edző: Mészáros János. Ifjúsági válogatottak tornája Fejér m.—Bács-Kiskun megye 1:0 (0:0) 150 néző. Vezette: Palotai. Bács m.: Disztl — Mucsalov, Horváth, Bállá, Boda, Halász, Hájer, Tumó (Fuksz), Radlcs (Ónodi), Lábát, Turzó. Edző: Czagány Mihály. Két egyforma erejű csapat küzdött és a mérkőzés a II. félidőben egy kapushibából esett góllal dőlt el Fejér megye javára. Jók: Horváth. Tumó. A csoport másik mérkőzése: Borsod m.—Vas m. 1:0. • Április 7-én, az előzetes terveknek megfelelően, Rigó Imre csapat- vezető és Czagány Mihály eilző vezetésével elutazott a megye ifjúsági labdarúgó-válogatottja. Fiataljaink az országos nyolcasdöntő szombathelyi négyes csoportjában Vas, Fejér és Borsod megye együttesével mérkőznek. Felvételünk az elutazás előtti edzőmérkőzésen készült Kecskeméten, a Széktói Stadionban. > Tömegversenyek, felszabadulási kupák április 4-e tiszteletére Hazánk felszabadulásának 30. évfordulóján megyeszerte sport- ünnepségekre, bemutatókra, tö- inegversenyekre került sor. Bácsalmáson A járási KISZ-bizottság, az MHSZ és a Sportfelügyelöség rendezett ifjúsági sportnapot, amelynek során mintegy 600 fiatal mérkőzött asztalitenisz-, kézilabda-, sakk- és kispályás labdarúgósportágakban. Megrendezték a felszabadulási váltófűtést is. Ennek eredménye: 1. Bácsalmási Hunyadi Gimnázium. 2. Bácsborsód. 3. Sükösd. Asztalitenisz: Férfiak: 1. Nagy- baracska. 2. Hercegszántó, 3. Bát- monostor. Nők: 1. Bácsalmási Finomposztó. 2. Bácsalmási Hunyadi Gimnázium. -3. Mátételke. Kézilabda: Nők: 1. Bácsalmási Hunyadi Gimn. I., 2. Bácsalmási Hunyadi Gimn. II.. 3. Nemespád- udvar. Férfiak: 1. Bácsalmás, 2. Csátalja. 3. Madaras. Sakk: Férfiak: 1. Bácsalmási Hunyadi Gimnázium, 2. Sükösd, 3. Hercegszántó. Nők: 1. Bácsalmás. 2. Felsőszentiván. Kispályás labdarúgás: Férfiak: 1. Bácsborsód. 2. Bátmonostor, 3. Bácsalmási ÁG Nők: 1. Bácsal- rriási ÁFÉSZ. 2. Bácsalmási Finomposztó. 3. Vaskút. A legeredményesebb község díját a Bácsalmási KISZ-bizottság kapta. A kecskeméti járásban Április 4-én 12 csapat részvételével rendezték meg a Felszabadulási Kupa férfi kispályás labdarúgótornát. 1. Tiszaalpár, 2. Lajosmizse. 3. Városföldi Dózsa Tsz Autójavító. Ugyancsak Kecskeméten rendezték meg első ízben a „Tisza Kupa” női kézilabdatornát, amelynek védője az Orgoványi Tsz SK lett. 1. Orgoványi Tsz SK, 2. Tiszakécske. 3. Kunpeszér. Kunszentmiklóson még a vártnál is sokkal többen indultak a Felszabadulási Kupa asztaliteniszversenyen. Persze nemcsak kunszentmiklósiak. hanem a járás többi községe is képviseltette magát. Különösen a férfi mezőnyben gyűlt össze sok neves játékos. A kupa végül Kunszentmiklóson maradt. Női egyéni: 1. Benkó M. (Kmiklós). 2. Zsaludek Zs. (Kmik- lós), 3. Szudy E. (Tiszakécske). Férfi egyéni: 1. Szentendrei (Tiszakécske). 2. Inoka (Kunpeszér), 3, Pákozdi (Tiszakécske), Női páros: 1. Zsaludek. Benkó (Kmiklós), 2. Szudy, Hummel (Tiszakécske). 3. Szőke, Szí vér (Kmiklós). Férfi páros: 1. Pákozdi, Jóljárt (Tiszakécske). 2. Baksa, Dóka, (Kmiklós), 3. Kőrös I., Farkas (Bugac). Vegyespáros: 1. Csankovszki. Zsaludek (Kmiklós), 2. Mező. Benkó. (Kmiklós), 3. Pákozdi. Hummel (Tiszakécske). Pontverseny: 1. Kunszentmiklós 26. 2. Tiszakécsk" 19. 3. Kunpeszér 3 pont. Kiskunhalason A felszabadulásunk évfordulóján megrendezték a hagyományos váltófutást. A 10—10 fős csapatok a városi tanácstól indultak és a cél a szovjet hősi emlékműnél volt. Eredmény; Általános iskolák: 1. Szűts József Központi Iskola, 2. Alsóváros. 3. Felsőváros. Felnőttek: 1. Honvéd Gábor Á. SE. 2. Sziládv Á. Gimn., 3. II. Rákóczi F. Mezőgazdasági Szak- középiskola, 4. BM Határőrség, 5. 618. ITSK. Ugyancsak Kiskunhalason, a Fegyveres Erők Klubjában rendezték meg a falusi dolgozók spartakiádjának járási döntőit. Asztalitenisz: Férficsapat (8 indü: 1. Kiskunmaisa. 2. Csólyos- pálos, 3. Jánoshalmi Gimn. Női csapat (3 ind.): 1. Csólyospálos, 2. Kiskunmajsa, 3. Mélykút. Férfi egyéni (32 ind.): 1. Bognár (Kmajsa), 2. Szőke (Mélykút), 3. Bognár L. (Csólyospálos). Női egyéni (8 ind.) 1. Palotás I. (Csólyospálos). 2. Horváth G. (Kmaj- sal, 3. Hunyadi J. (Kmajsa). Sakk: Férficsapat (5 ind.): 1. Mélykút. 2. Kiskunmajsa, 3. Csi- kéria. Női csapat (1. ind.): 1. Csólyospálos. Férfi egyéni (24 ind.): 1. Komáromi (Mélykút), 2. Torma (Csikéria). • 'S. Péter (Kmajsa). Női egyéni (12 ind.): 1. Halácsy E. (Csólyospálos), 2. Bárkányi M. (Csólyospálos), 3. Kardos M. (Harkakötöny). Teke: Csapatverseny: 1. Rém, 2. Csikéria. Egyéni: 1. Maraz (Rém). 2. Kucsera (Csikérja), 3. Markó (Rém). Végül még a Kiskunhalasi ME- DOSZ sakk-szakosztálya rendezett villámtornát április 4-e tiszteletére, amelynek 16 indulója volt. 1. Schilling Sándor, 2. Hol- lós.y-Simon, 3. Lévai O. Járási labdarúgó-bajnokság BAJAI JÁRÁS (IH. 30-i eredmények.) Nemes nádudvar—Bátmonostor 4:1, Csátalja—Felsőszentiván 6:0, Bajai SK II—Bajai Tsz SK 3:1, Hercegszántó- Tataháza 0:1,- Báosborsód—Nagybaracska, 1:2. (IV. 4-i forduló.) Felsőszentiván—Bajai SK II. 0:4, Bátmonostor—Szeretnie 4:1, Tatahaza —Bácsborsód 1:2, Nagybaracska—Nemesnádudvar 0:1. Táblázat 1. Nemesnádud. 12 10 — 2 63-13 20 2. Hercegszántó 11 9 1 1 42-5 19 3. Csátalja 10 8 — 2 27-16 16 4. Bajai Tsz SK 10 6 2 2 31-8 14 5. Tataháza 12 5 — 7 22-27 10 6. Szeremle 11 4 — 7 11-34 8 7. Bácsborsód** 12 3 3 6 14-33 7 8. Nagybaracska 11 2 2 7 8-27 6 9. Bátmonostor 12 2 2 8 18-36 6 10. Felsőszentiván n 1 2 8 10-47 4 Bajai SK n. Tartalékbajnokság 13 8 2 3 50-20 18 (IH. 30-i forduló.) Nemesmádudvar—Bátmonostor 3:0, Csátalja—Felsőszentiván 1:1, Bajai SK II—Bajai Tsz SK 0:1, Hercegszántó- Tataháza 0:0, Bácsborsód—Nagybaracska 11:0. (IV. 4-i forduló.) Felsőszentiván—Bajai SK II. 2:1, Bátmonostor—Szeretnie 0:0, Tataháza —Bácsborsód 1:3, Nagybaracska—Nemesnádudvar 0:5. Harta—Apostag 5:0, Dunaegyháza— Foktő 2:0. Táblázat 1. Harta 2. Tass 3. Dusmok 4. Homokmégy 5. Úszód 6. Dunaegyháza 7. Szakmär*» 8. Szaikszentmár. 9. Foktő** 10. öregcsertő** 11. Dunatetétlen 12. Bátya 13. Apostag** Megjegyzés: A 15 12 15 11 15 10 15 8 15 15 14 14 11 15 14 15 15 1 60-23 26 3 81-19 23 4 49-30 21 3 43-20 20 5 51-38 17 6 31-38 16 4 45-29 15 8 27-39 11 9 25-43 9 5 — 10 21-28 8 3 1 10 19-55 7 3 — 12 27-70 6 3 1 11 17-63 *-gal jelzett csapattól 1 pont, a **-gal jelzett csapattól 2 büntetőpont levonva. KECSKEMÉTI JÁRÁS (Hl. 30-i forduló.) Ballószög—Agasegyháza 3:2, Kunpeszér—Bugac 2:1, Városföld—Nyárlő- rinc 1:1, Almavirág—Kunadacs 3:0, Ja- kabszállás—Szabadszállás 4:1, László- falva—Radnóti H. 5:2, Orgovány—Me- zőfi II. 2:3. (IV. 4-i forduló.) Mezőfi II—Városföld 1:4, Szabad- szállás—Kunadacs 3:1, Agasegyháza— Radnóti II. 2:1, Ballószög—Bugac 2:2, Nyárlőrinc—Kunpeszér 1:5. Almavirág —Orgovány 3:3, Jakabszállás—László- ialva 1:4. Táblázat Táblázat 1. Nemesnádud. 2. Bajai Tsz SK 3. Bácsborsód 4. Bátmonostor 5. Szeretnie 6. Csátalja 7. Felsőszentiván 8. Hercegszántó 9. Tataháza 10. Nagybaracska 12 12 ------- 40-3 24 1 0 8 — 2 44-9 16 12 7 1 4 32-19 15 12 5 2 5 16-17 11 11 4 3 4 16-17 11 10 2 5 3 14-18 9 11 3 3 5 13-25 9 11 2 4 5 15-22 8 12 1 2 9 13-30 4 11 1 2 8 3-40 4 1. László falva 2. Városföld 3. Mezőfi H. 4. Almavirág 5. Kunpeszér 6. Orgovány 7. Szabadszállás 8. Jakabszállás 9. Ballószög 10. Nyárlőrinc 11. Kunadacs 12. Agssagyháza 13. Bugac Radnóti II. 14 13 — 1 57-16 26 15 11 3 1 54-20 25 15 11 1 3 61-18 23 15 9 2 4 38-20 20 15 9 — 6 52-35 18 15 8 2 5 50-33 18 15 6 2 7 28-25 14 15 5 4 6 29-37 14 14 5 2 7 20-48 12 15 3 2 10 24-52 8 15 3—12 19-61 6 14 2 — 12 24-49 4 15 1 2 12 15-51 4 7313 18-16 7 Bajai SK ifi 3—12 1-4 1 Megjegyzés: A **-gal jelzett csapattól 2 büntetőpont levonva. KALOCSAI JÁRÁS KISKUNHALASI JÁRÁS (ITI. 30-i eredmények.) Bátya—öregcsertő elmaradt, öreg- csertő meg nem jelenése miatt. Foktő —Dusnok 2:2. Apostag—Dunaegyháza 2:3, Úszód—Harta 1:2, Tass—Homokmégy 2:1, Szakmár—Dunatetétlen 2:1, (IV. 5-1 forduló.) Dusnok—Bátya 1:0, öregcsertő— Szalkszentmárton 0:1, Dunatetétlen— Tass 0:8, Homokmégy—Úszód 1:1, Harta—Apostag 2:0, Dunaegyháza—Foktő 3:0. Táblázat 1. Tass 15 13 2 — 62-12 28 2. Harta 15 10 3 2 46-17 23 3. Dusnok 15 8 5 2 34-24 21 4. Bátva* 15 8 3 4 29-17 19 5. Szakmár 14 8 1 5 31-28 15 6. Szalkiszentmár. 14 7 1 6 22-39 15 7. Foktő** 15 6 3 6 31-32 13 8. Úszód 15 5 2 8 21-25 12 9. Dunatetétlen 14 2 7 5 20-31 11 10. Hom’okmégy 15 3 4 8 27-36 10 11. Dunaegyháza 15 4 1 10 24-43 d 12. Apostag* 15 3 3 9 25-45 8 13. öregcsertő** 15 — 3 12 11-34 1 Tartalékbajnokság: (III. 30-i forduló.) Bátya—öregcsertő elmaradt öreg- csertő meg nem jelenése miatt. Foktő —Dusnok 1:3, Apostag—Dunaegyháza 0:5. Úszód—Harta 7:0. Tasis—Homok- mégv 6:1, Szakmár—Dunatetétlen 5:1. (IV. 5-1 forduló.) Dusnok—Bátya 1:5, öregcsertő— Szalkszentmárton 1:2, Dunatetétlen— Tass 1:12. Homokmégy—Úszód 3:0. (III. 30-i eredmények.) Rém—Harkakötöny 6:0, Kelebia— Jászszentlászló 1:2, Csikéria—Borota 1:0, Kk.halasi Spartacus—Csólyospálos elhalasztva. Táblázat 1. Kkh. Spartacus 2. Rém 3. Kisszállás 4. Csikéria 5. Jászszentlászló 6. Kelebia 7. Csólyospálos 8. Harkakötöny 9. Borota 10 10 --- 36-12 20 1 2 9 — 3 42-14 18 11 7 1 3 41-18 15 12 5 2 5 16-29 12 11 5 1 5 22-21 11 11 4 — 7 21-36 8 11 3 1 7 17-24 7 12 1 38 21-40 5 10 2 — 8 15-37 4 Tartalékbajnokság (ül. 30-1 mérkőzés) Rém—Harkakötöny 2:0, Kelebia— Jászszentlászló 13:1, Csikéria—Borota 1:1, Kk.halasi Spartacus—Csólyospálos elhalasztva. (IV. 5-i mérkőzések.) Borota—Jászszentlászló elhalasztva. Csólyospálos—Csikéria 5:2, Kelebia— Rém 1:1, Kisszállás—Harkakötöny 1:4. Táblázat 1. Rém' 2. Harkakötöny 3. Kelebia 4. Kk.halasi Sp. !ä. C ói'yospálos 6. Borota 7. Kt szállás 8. Csikéria 9. Jászszentlászló 12 9 2 1 30-8 20 12 8 1 3 28-16 17 11 7 2 2 33-14 16 10 7 — 3 27-8 14 11 5 1 5 19-13 11 10 4 1 5 13-22 9 11 3 — 8 19-38 6 12 2 1 9 17-25 5 11----11 5-57 — R ÖPLABDA KOSÁRLABDA Kettős forduló volt a női röplabda NB Il-ben. Mindkét csapatunk egy győzelemmel és egy vereséggel mutatkozott be. Dunaújváros—Kalocsai VTSK 3:1 (12, —3, 4, 6) NB II. női. Dunaújváros. 100 néző Vezette: Ribizsár. Kalocsai VTSK: Mészáros, Dre- venka, Illés — Kovács, Lakatos, Téglás. Edző: Szabó Mária. A keményen ütő dunaújvárosiak ellen a kalocsaiak csak egy játszmát tudtak nyerni. Kalocsai VTSK—Kisterenye 3:0 (11, 3, 14) NB II., női Kalocsa, 100 néző. Vezette: Majoros. Kalocsai VTSK: Drevenka, Mészáros, Illés — Szabó, Lakatos, Baksa. Csere: Téglás, Krlzsán, Tóth. Edző: Szabó Mária. Biztosan győzött a VTSK. Kecskeméti Építők— Salgótarjáni Ötvözet 3:0 (1, 4, 2) NB II. női. Kecskemét. Vezette: Szabó F. K. Építők: Tóth, Rock, Moduna — Nagy I., Mdlnár, Magó. Csere: Nagy II.,. Bartalos, Berg, Garaczi, Bernáth, ’ Szilágyi. Edző: Dunszt István. Az NB H. újonca ellen könnyen nyert az Építők. Jók: Nagy I., Tóth, Molnár. Magnezit—Kecskeméti Építők 3:1 (8, —5, 3, 13) NB II. női. Budapest K. Építők: Tóth, Moduna, Nagyi. — Roczk, Magó, Molnár. Csere: Nagy II., Berg, Garaczi, Bernáth, Szilágyi. Edző: Dunszt István. Kellemetlen, szeles időben, szoros és izgalmas mérkőzésen győzött a rutinosabb Magnezit MNK MÉRKŐZÉS Bajai SK—Pécsi Tanárképző 63:25 (34:14) Női mérkőzés. Baja, 200 néző. Vezette : Kardos, Faidt. Lényegesen Jobban játszott a bajai együttes. Ld.: László 16. Metzinger 12, Meződy 12, illetve Pados 6. NB III-AS MÉRKŐZÉSEK Pécsi EAC—Bajai SK Sí 73:60 (32:25) NB III. férfi. Baja. Vezette: Elmauer, Péter. Ld.: Szabó 22, Fhurmann 14, illetve Varga 14, Kunvári 14. Kkfházi Lenin Tsz SK—Mezőberény 111:36 (36:16) NB III. férfi. Kiskunfélegyháza. Vezette : Soltész, Görög. LENIN TSZ: Kurucz (6), Bódi (20) — Mészáros (39) — Nemcsok (6), Somogy vári (16). Csere: Tanács (12), Hegedűs (10), Nádasdi (2), Ágoston, K. Czakó. Edző: Mészáros Gyula. A szerény képességű ellenfél ellen a gyengébb játék is elég volt a nagyarányú győzelemhez. ARANYHOMOK KUPA A hét végén ismét a hagyományos Arany homok , Kupáért játszanak Kecskeméten. Most az úttörő leány és fiú csapatok találkozója következik. Szombaton délután a Városi Sportcsarnokban és a műszaki főiskola tornacsarnokában 6—6 leány éa fiú csapat kezdi meg az előcsatározá- sokat a vasárnap délelőtti döntőkre, amelyet 9 órai kezdettel ugyancsak a sportcsarnokban tartanak majd. iisjirylPMMs 1 MAI Ml SOR 15.45: Elet a dzsunkákon. NSZK Ismeretterjesztő film. 16.25: Hírek. 16.30: Reklámműsor, TELEVÍZIÓ f.5t: Tévé-ovi. Iskolaelőkészitő tanfolyam. Cifra palota. 10.20: Szünidei matiné. KIsfllm-összeAllitás. 1. Egészségünk védelmében. EB-sorozat. A haj és a köröm ápolása. 2. Szép tájak. Szovjet kis- flim. 3. A tűzszerszám. NDK mesefilm. 14.45: Tévé-ovi. Iskoiaelökészftö tanfolyam. Cifra-palota (lsm.) 15.05: Irány az egyetem. Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Analitikus geometria. L 16.40: TELESPORT. Jégkorong VB. Finnország—Csehszlovákia mérkőzés II—III. harmadának közvetítése Münchenből. 18.30: Az Országházból Jelentjük. .. 19.15: Esti mese, 19.30: TV-hiradó. 20.00: Déry Tibor: Felelet. Tévé- film. I. rész. 20.55: Szilveszteri nótaszó (ism.) (színes!) 21.05: Nyitott boríték. 21.45: TV-hiradó 3. 21.55: Jégkorong VB. Svédország —Szovjetunió mérkőzés. Közvetítés Münchenből. 2. MŰSOR: 20.00: Északi vidéken. Szovjet rövidfilm. 20.15: Hosszú út a hírnévig. Dokumentumfilm. 21.00: TV-hfradó 2. 21.20.: Beszélgetés a kémiáról. I. rész: Száz arcú anyag. KOSSUTH 8.22: Anny Schlemm és Ion PIso énekel. 9.00: Rádió Szabadegyetem. 9.25: Schubert—Berté: Három a kislány. Részletek. 10.05: Látogatás a brazíliai indiánoknál — III. rész. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: A költészet hete. 12.35: Melódiakoktél. 13.49: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.09: A KISZ Művészegyüttes központi énekkara énekel. 14.21: Andor Éva énekel. 14.55: A világgazdaság hfrei. 15.00: Schiller: Teli Vilmos drámájának rádióváltozata. 17.05: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 17.36: Körmikrofon. 18.01: Bemutatjuk az MRT szimfonikus zenekarának új felvételeit. 19.00: Esti Krónika. Az Országházból jelentjük ... Hangképek. Tudósítások. 20.00: Madarász Katalin népdalokat énekel. 20.16: A költészet hete. 20.31: Mozart: Cosi fan tutte. Kétfelvonásos opera. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.38: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 0.10: Brahms: Siratóének. PETŐFI 8.05: Népdalcsokor. 9.03: Kamarazene. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 23.15: Cserháti Zsuzsa és a Foto.00: A zene hullámhosszán. nográf-együttes műsorából. 11.50: Szemforgatás nélkül. 23 38: Hándel-művek. 12.00: Beethoven: Prométheusz — balettzene. 13.03: Miskolci stúdiónk jelent- 3. MŰSOR kezik. Barokk operaáriák. Kettőtől hatig ... Csak fiataloknak. 13.20 14.00 18.10 19.13 19.24 20.13 20.38: 18.10: Bach: Goldberg-változatok. 18.50: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. teliből Mihály nÓUfelVé" ».Ms ÜJ operalemezeinkből. Holnap közvetítjük ... 19'31: U"»10”' Portré a fe,esle«Bartók ^ az ifjúság. 19.46: Részletek a KamarakóruAz ifjúsági rádiójáték-pá- * sok Budapesti Fesztiváljályázat díjnyertes műveiből. nak hangversenyeiből a A mi utcánk. Vámos Mik- Zeneakadémia nagyterméiós hangjátéka. bői. 21.12: A Glenn Miller-zenekar 20.36: Shelly Manne kvintettje játszik. játszik. 21.40: Történetek a Fekete Afrika 2112; A Berlini Városi Zenekar múltjából. ünnepi hangversenye a né22.00: RádióhangversenyekrőL met zenei napokon. 22.30: Félóra sanzon. 22.25: Elektronikus zene. A KÖZÉPISKOLÁS BAJNOKSÁGÉRT Miskolci Földes Gimn.—Bajai III. Béla Gimn. 71:60 (36:21) Fiú mérkőzés. Vezette: Kardos, Rátvay. Ld.: Kinter 19. Barna 15, Lestár 14, illetve Rajkai 15, Szabó 15, Kiss 10. ASZTALITENISZ Szegeden a főiskolai bajnokság folyik ezekben a napokban Női egyéniben: 1. Oláh (Bp. Köz- gazdasági Egyetem), 2. Pataky I. (Kecskeméti Kertészeti Főiskola), 3. Vlkor I. és Vikor II. (Szegedi TK). Az országos serülő bajnokságon Bízó II. (K Spartacus), a női párosban 3. helyezett Beke (Szombathely) párjával. Az orsz. 25-ös serdülő bajnokságon a női egyéniben: 1. Urbán (Statisztika), 2. Bolvárl (Tolna), 3. Urbán (FTC) és Bízó II. (K. Spartacus)