Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-08 / 81. szám

1975. április 8. • PETŐFI NÉPE • 5 Kecskemét első ügyvédnője Régóta*-keresem, kutatom az életforma-újítókat, a kör­nyezet szokás-zsarnokságával szembeszállókat ösztönző, bá­torító többletet. Így jutottam el dr. Koncz Erzsébethez, az első kecskeméti ügyvédnőhöz. ötvén esztendeje bárki gyorsan összeszámolhatta a kecs­keméti diplomás nőket. A pedagógus pályán tevékenykedő kisasszonyokat, asszonyokat, az orvosnőket már befogadta a közvélemény. Szoknyás mérnök? Ugyan! Jogász? Még a gondolat is szentségtörésnek tűnt. Az igazi Michelangelo Koncz Erzsiké mégis úgy dön­tött, hogy ügyvéd lesz. A Szabad­káról 1918 őszén Kecskemétre költözött család tagjai korszerű­en gondolkodtak, hittek abban, hogy a józan ész előbb-utóbb ér­vényesül. A baloldali beállított­ságú családfő, dr. Molnár Erik későbbi barátja, Marx és En­gels írásait tanulmányozta. Ér­zékeny antennaként fiatalon fel­fogta távoli forradalmi készülő­dések hozzánk beszüremkedő üze­neteit Az ifjú ügyvéd úgy vél­te, hogy faji, osztálykülönbségek nem befolyásolhatják az egyént képességei kibontakoztatásában. A Koncz család ösztönösen vi- szolygott a társadalmi előítéletek­től. Mit törődött Erzsébet azzal, hogy akkoriban egyetlen női fis- calis sem dolgozott hazánkban. A proletárdiktatúra idején ki­adott rendelet lehetővé tette, hogy nők is tanulhassanak felső­fokú intézményekben, így a Kecs­keméti Jogakadémián is. Horthy- ék hamarosan visszavonták az intézkedést, de a szerzett jogo­kat érintetlenül hagyták. A művelt kislány ettől kezdve bevásárló piaci kosár helyett ak­tatáskával felszerelkezve hagyta el lakását. A délelőtti órákat a főiskolán töltötte, délután édes­apja irodájában segédkezett. 1922 őszén két fiatalember hasztalan kopogott Konczéknál. Az otthon levő kisasszony nem fogadta a számára ismeretlen, furcsa ruházatú férfiakat. Édes­apja derítette ki, hogy a két Mol­nár fiú, Erik és René szeretett volna megismerkedni Erzsébet­tel. A fiatalokat hamarosan az azo­nos világszemléleten, gondolko­dásmódon alapuló rokonszenv kötötte össze. „Eleinte Renével találkoztam többet, hiszen éve­kig egy útvonalon jártunk. A Gáspár András utcai lakásunk­tól néhány házra dolgozott dr. Iványosi Szabó László irodájá­ban René ügyvédjelöltként.” A két fiatal szenvedélyes kí­váncsisággal birkózott az új fo­galmakkal, eszmékkel. Órák hosz- szat vitáztak, beszéltek a szo­cializmus új gazdasági rendjéről, a Szovjetunióról. Sűrűn emleget­ték H. G. Wells, Shaw, Marx, Mommsen, Engels nevét. Az Er­zsébet környezetében levő fér­fiak szorgalmasan ismerkedtek az új tanokkal. — A két Molnár fiú nézetei egyformák voltak, természetük mégis sokban különbözött. Erik volt a magasabb, csinosabb. 1926-ban kezdte rneg ügyvédi te­vékenységét, engem 27-ben avat­tak doktorrá. Kénytelen voltam elhagyni a várost, mert az Ügy­védi Kamara nem vett fel jelölt­nek. 1932 augusztusában kerül­tem haza. Renével 1929 elején ta­lálkoztam utoljára. Úgy tudom, hogy ugyanebben az évben, vagy a következő év elején Pest kör­nyékén nyitott ügyvédi irodát. Mi 1932-ben már a Mátyási ut­cában laktunk, és gyakran talál­koztunk Erikkel. Ügy látszott, hogy befelé élő ember, mintha más világban járna, annak a törvényeit követné. Az intellek­tuális barátság továbbra is meg­maradt, de furcsa tárgyilagosság­gal viselkedett. Tudok dr. Aszódi Ferenc ügyvéddel való barátsá­gáról. Azon kevesek közé tarto­zott, aki előtt Erik megnyilat­kozott. Bennem dr. Koncz Mihály leányát és egy 1918-as rendelet alapján kiképzett nő-ügy védet lá­tott; bizalmát ennek és a szocia­lizmus iránti rokonszenvemnek köszönhetem. Tárgyalásokon is találkoztunk 1935 után, amikor végre tagjai közé jegyzett a kecs­keméti ügyvédi kamara. A felszabadulást követő napok­ban, hetekben munkakapcsolat kötötte össze a két jogászt. No­vember 2-án tért haza dr. Koncz Erzsébet Kerekegyházáról és még azon a héten levelet küldött Mol­nár Erik Nagykőrösi utcai laká­sára Tudatta, itthon van, szíve­sen részt venne a város újjászer­vezésében. Visszaüzent, hogy az V. tizedben dolgozzon. — November 10-én dr. Kosa Ferenc útján arra kért, hogy menjek fel a városházára, ahol ő polgármester-helyettesként dolgo­zott. Arra kért, hogy szervezzem meg társadalmi erőforrásokból a szociális ügyosztályt. Üres a vá­rosi kassza, s gondoskodni kell a hazatérő hadifoglyokról, öre­gekről. Minden héten munkaér­tekezletet tartottak. Harminc kilométerre voltak a németek a városól, amikor az orosz parancsnok kérésére mint­egy 25—30 kecskeméti értelmisé­gi összegyűlt a polgármesteri iro­dában. A megbeszélést nem Vá- radi József, hanem helyettese, Molnár Erik vezette. Az éjféltáj­ban megjelenő, magas rangú orosz katonatisztnek mindnyá­junkat bemutatott, engem, mint szocialista ügyvédnőt, aki nem ült fel a propagandának és ké­pességeit a város szolgálatára fel­ajánlotta. Megjegyzem, hogy ittléte alatt végig Molnár Erik intézte — vé­leményem szerint — a város ügyeit. A tanácskozáson a német uralom alatt sínylődő magyaro­kat biztattuk: várják, fogadják szeretettel a szovjet csapatokat. Emlékezetem szerint mindnyájan aláírtuk a felhívást, amit sok tíz­ezer példányban sokszorosítottak és repülőgépekkel terjesztettek. Népjóléti miniszterként is so­kat törődött dr. Molnár Erik a kecskemétiek gondjaival. Több­ször hivatalból kértem segítségét. Az ő támogatásával emeltük fel az ellátást a gyermekmenhelynél. a népjóléti kereteket, javítottuk 49 tbc-s gyereket az ő közremű­ködésével helyeztünk el a fővá­ros környékén levő tüdőbeteg­kórházakban. Az volt a benyo­másom, hogy az egyéni segítés he­lyett az üzemi, hivatali szerveken keresztül történő társadalmi se­gítést szorgalmazta. Sajnos, 1949 karácsonyán meg­betegedtem, s csak 1950 júniusá­ban álltam ismét talpra. Orvosi tanácsra minden megerőltető, fe­lelősséggel járó megbízatást visz- sza kellett adnom. A beszélgetés itt megszakadt Ügy terveztük, hogy márciusban folytatjuk. Addig előkeresi dr. Koncz Erzsébet az ügyvédi tevé­kenységéről megmaradt doku­mentumokat. A Petőfi Népe hasábjairól ér­tesültem, hogy az első kecskemé­ti ügyvédnő váratlanul meghalt. Az interjúból így lett akaratla­nul is megkésett, ám minden­képpen illő, az ilyen életműnek kijáró búcsúztató. Hcltal Nándor Sietünk, rohanunk, elmélye­désre nincs idő. Sok tudástól, szépségtől, a valódi megismerés örömétől fosztjuk meg magun­kat. A szükség a TIT munkatár­sait, tagjait is arra kényszeríti gyakran, hogy csupán vázlato­san, vagy némely részleteket él­hanyagolva szóljanak a válasz­tott témáról. Jól tette a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat Bács-Kis- kun megyei szervezete, hogy mél­tóképpen adózik az 500 eszten­deje született Michelangelo Buo­narroti emlékének. Kiváló előadók igyekeznek tel­jes és pontos képet adni az al­kotó géniuszról. Április 8-án Tát­rai Vilmos muzeológus Michel­angelo festészetéről, 10-én dr. Eisler János szobrászatéról, 15-én ugyanő építészetéről tart elő­adást. Michelangelo költői vilá­gát dr. Sallay Géza érzékelteti 17-én. A rendezvények a Tudomány és Technika Házában, este 6 órakor kezdődnek. A szépen megformált, kultu­rált meghívó szerint a TIT szá­mít a közönség megkülönbözte­tett érdeklődésére. A sorozatot Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályának a ve­zetője nyitja meg április 8-án, az első előadás előtt. Kedves kecskeméti olvasóink figyelmét ezúton hívjuk föl a színvonalasnak ígérkező esemé­nyekre. Téli régészeti expedíció Kelet-Szibériában. az irkutszki területen, szovjet tudósok meg­vizsgálták az Uda folyó partján található kőkorszakbeli sziklaké­peket. A rajzok egész sokaságát találták, amelyeket hajdani mű­vészek készítettek, a legkülönbö­zőbb korszakokban. De miért kellett télen útnak Indítani az expedíciót? Vezetője, Alekszej Okladnyikov akadémi­kus elmondotta a TASZSZ mun­katársának: „A magas vízállás idején a sziklák víz alá kerül­nek, ezért legokosabb őket jégen megközelíteni. Szándékunkban áll tovább kutatni az Uda-menti sziklákat és barlangokat, mert bizonyos adatok alapján joggal feltételezzük, hogy ezen a vidé­ken paleolit-kori településeket és sziklaképeket fedezhetünk feL” Leningrádban megjelent a „Dosztojevszkij, az ember” cí­mű könyv. Ebben a regényes életrajzban Borisz Burszov szovjet tudós a nagy orosz író jellemét tudományos alaposság­gal, korával szoros egységben mutatja be. A szerző kifejti, hogy Dosztojevszkij meglepő éleslátással figyelte meg korá­nak emberét az orosz történelem és a világtörténelem hirtelen fordulatainak időszakában. A tu­dós ebben látja az orosz író vtlághirének egyik legfontosabb okát. Dosztojevszkij nagyságának titka nem jóslataiban rejlik, amelyek olykor tévesek, hanem az, hogy az ember rendelteté­sét az igaz, a jó és a szép szol­gálatában látta — hangsúlyoz­za Borisz Burszov. (105.) — Komoly, csodálkozó sze­me lesz, mint a tiéd, és nagyra nyílik néha, mint a tiéd, és olyan nagyra kerekedett szemmel fog­ja hallgatni a mesét, és nem is tudja majd, hogy ő sohasem szü­letett volna, ha ez a mese igaz nem lett volna ... Most tovább mondom. Figyelj szépen ... Hát ahogy megérkezik a királyfi, és betoppan a kastélyba, észreveszi ám a szőke királylány, hogy ab­ban a pillanatban, ahogy nyílt a kapu, az ő ablakára is oda- szállt egy kismadár. Egy kis szürke, vékonypénzű cinke. Oda­röppent az ablakra, és befütyült a királylánynak. Felfigyelt ám a királylány, hogy ki fütyörész neki... Még a muzsikálást is abbahagyta. És egyszerre csak észrevette a kis cinkét. Odafu- tot az ablakhoz. Mit akarsz, kis­madár? A kis cinke pedig fél­rehajtotta aprócska fejét, és elmondta, mi járatban van. Hallgass ide. szép királylány. Nagy titkot árulok el neked. Most érkezett valaki a kastélyodba. Az a királyfi, akinek ki kell szaba­dítani innen téged. De nagy baj van ám! A királyfi nem tudja, mi a dolga. Okos legyél, szép ki­rálykisasszony! Ez az egyetlen al­kalom, hogy megszabadulj ebből a csúf kastélyból. Ha a királyfi ki nem ment innen, sohasem nyí­lik meg előtted a kapu, örökké itt maradsz, és itt is öregszel meg. Pedig te másra vágyói. Te sza­bad akarsz lenni, teli akarod szívni magad a mezők üde illa­tával. bolondozni és táncolni akarsz a rétek virágos pázsitján, és fürödni akarsz a határtalan világra ragyogó napfényben ... Hallgass rám. szőke királylány. Légy okos! Tudtára: kell adnod ennek a királyfinak, hogy az ő kötelessége és senki másé a te kiszabadításod. De úgy add tud­tára, hogy ő maga se vegye ész­re a szándékod, ám mindenkép­pen cselekedjed meg... Ha nem sikerül ügyesen rábírnod a te ki­rályfidat. örökre rád zárul a csúf kastély kapuja ... Valószerűtlen félálomba ringat a mese. Mintha egy régi érzés derengene fel bennem, egy na­gyon régi, emlékezet előtti han­gulat. Talán ugyanazt érzem, mint akkor, amikor először hal­lottam meg anyám szavát sosem­volt bölcsőmben... Mesélj kedves, mesélj... Rin­gass álomba, amikor minden megszűnik, ami való. minden ködve vész. anyagtalanná és meg- foghatatlanná nemesül, csak egy érzés marad: a Jó... Simogass álomba a meséddel, amit a fiunk­nak szánsz, és úgy szövögeted, mint régi idők asszonyai a pó­lyák puha vásznát... III. Zuárd atyát egyedül találom az ebédlőben. Láthatóan megreggeli­zett már. — Jó reggelt, atyám... — kö­szönök rá. — Ad jon isten... — biccent. — Mondd csak. az orvosotok felkelt már? — Gaszton? Bizonyára. — Szóljál már neki. menjen be Godefried úrhoz... — Godefried úrhoz? Mi baja Godefried úrnak? — kérdem kí­váncsian. — Fene tudja. Valami megfe­küdte a gyomrát. Nem evett már az este sem. most is visszaküldte a reggelijét. — Igazán? Értem. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki tudja, mi feküd­te meg kispolgár-Godefried gyom­— Szólok Gasztonnak ... Visszasietek a folyosón. Beko­pogok Gasztonhoz Remélem, éj­szaka óta lehiggadt már. — Tessék — hallom bentről. Benyitok. Gilbertet látom meg először. Derékig meztelen, Ki­nyújtva tartja jobb karját, ame­lyen már nincs kötés. Gaszton éppen a szekrényben keres vala­mit. Eltakarja a kinyitott szek­rényajtó. — Szervusztok. Gaszton kidugja fejét az ajtó mögül. — Szervusz... — csak egy pil­lantást vet rám. mintha óvakod­nék rám nézni, aztán Gilberthez lép. Kezében üvegcse. Tartalmá­ból ráönt egy keveset a zsebken­dőre. amit a másik tenyerében tart, megvárja, amíg a folyadék átnedvesíti a vásznat, aztán kife­szíti Gilbert karját, és bedörzsöli a nedves zsebkendővel. Gilbert arcát nézem. Uralkodik magán, de látom rajta, hogy fáj neki a procedúra. Meg is rándul az álla. amikor Gaszton behajtja a karját, és masszírozni kezdi az izmokat. Valamit mond angolul. Gilbert a fogai között szűri ki a feleletet. Fel is szisszen. Gaszton kérdez Ujjai szakértelemmél ta­pogatják a nemrég gyógyult seb­hely környékét. Gilbert felel. Gaszton leereszti a sérült kart. Int Gilbertnek, hogy felveheti NYELVŐR Bízunk benne? Természetesen. De miben? Mindenben, amiben azelőtt csak hittünk, amit reméltünk, vagy amiről meg voltunk győződve. „Abban bízunk, hogy tovább nem emelkedik a Bodrog” — ol­vastuk nemrég, a szokatlan idő­ben történő áradások idején. „Bízunk abban, hogy 48 óra elég lesz az átadáshoz” — hal­lottuk a tévében a budapesti Deák téri aluljáró átadása előtt két nappal. „Bízunk abban, hogy a mostani írásunk elolvasása után megteszik ezt” — olvastuk lapunkban. (Vagyis az illetéke­sek felfigyelnek a keceli műve­lődési ház ügyében írt segítő szándékú cikkre.) Szép a bizalom, fontos is, em-. legetni a beszédben nem is hely­telen. Csakhogy túlon-túl em­legetjük. Mindenben bízunk, más igéről teljesen megfeledke­zünk. Ha régen, egy apától megkér­dezték: Mit gondolsz, megáll- ják-e fiaid helyüket az életben? — azt felelte: remélem. Esetleg: azt hiszem. Vagy hangsúlyozva: hiszem, hogy megállják. A mai apa felelete: bízom benne. Amikor az építőktől megkér­dezik (ilyen kérdést sokszor hallhatunk a tévében és rádió­ban) : Bfefejezik-e határidőre a gyár felépítését? — ma ez a fe­lelet: bízunk benne. Régen így mondták volna: reméljük. Egy fontos megbeszélés után megkérdezett résztvevő (Sikeres volt-e a megbeszélés?) ma csak így felel: bízunk benne. Régen így feleltek volna: reméljük. Esetleg: meg vagyunk róla győződve. De nézzünk még néhány pél­dát, így jobban kitűnik majd a bízik ige gyakori használata. „Bízom benne, hogy megkapom a könyvtárban ezt a könyvet.” „Bízom benne, hogy barátom ma este megérkezik.” Mindkét mondatot kezdhetjük így is: Azt hiszem, hogy ... „Bízunk benne, hogy a mon­dottak alapján fogsz cseleked­ni.” „Bízunk benne, hogy lesz időnk a vizsgára való felkészü­lésre.” A „bízunk benne” he­lyett nyugodtan mondhatjuk, hogy „reméljük”. Ha egy költői tehetséggel megáldott fiatalember megkér­dezné tőlem, hogy írjon-e verse­ket, nem azt felelném, hogy „bí­zom benne, hogy neves költő le­szel”, hanem azt, hogy „hiszem, hogy neves költő lesz belőled”. (A „hiszem” hangsúlyozva szin­te határozott állítást jelent.) Ha fellapozzuk értelmező szó­tárunkat, az is eligazíthat ben­nünket ebben a kérdésben. Igaz, hogy csak főnévi vonzatokat em­lít. A bízik ige jelentése: hiszi, hogy) valami bekövetkezik. A hisz igének csak egy jelentése van benne: azt hiszem, vagyis úgy gondolom. Hiszem, de nem tudom biztosan. Hiányzik a .má­sik jelentése: szinte határozottan állít valamit, valami biztosan be­következik,-. megtörténik. A re­mél ige jelentései: 1. bízik, hisz abban, hogy valami megvalósul, 2. lehetőség van rá, hogy vala­mi bekövetkezzék. Ezek alapján arra is feleletet kapunk, hogy miért helytelen a „bízom benne” kizárólagos hasz­nálata. A nyelv fejlődik, változik, egyes fogalmakra új szók is ke­letkeznek. Ez a szókincsgyarapo­dás természetes; szükség is van rá. De ha egy új szó vagy egy meglevő régi eluralkodik a nyelvben, és kiszorít más sza­vakat, az már káros. Ha agyon­használjuk a bízik igét, a hisz és remél ige kifejezést árnyaló szerepéről le kell mondanunk. Tegyünk meg mindent, hogy a bízik ige ne kerüljön a. többi agyonhasznált szó sorsára. Gon­doljunk csak a következőkre: alapvető, komoly, döntő, messze­menően, biztosít, rendelkezik, eszközöl, képez. Bízzunk benne, hogy nem ke­rül ezek közé!’ Kiss István MAI TÉMÁNK Filmezés Kunszentmiklóson Mostanában gyakran adunk hírt arról, hogy kisiskolásaink rajzaikkal, batikjaikkal hazai és nemzetközi kiállításokon és pá­lyázatokon sikerrel szerepelnek. Egyre-másra kapják értékes munkáikért az arany- és ezüst­érmeket. Legutóbb az NDK-beli Schwedt városában rendezett kö­zös tárlaton értek el jó ered­ményt a gyerekek. A kunszent- miklósi általános iskolások közül is ketten aranyérmet kaptak; s többen oklevelét érdemeltek ki beküldött munkáikért. A Mózes Albertné tanár veze­tésével működő szakkörnek je­lenleg húsz tagja van. Évek óta több alkalommal mutatkoztak be kiállításokon. Galambos Sán­dor igazgató a napokban elmond­ta, hogy az NDK-beli sikeres sze­replésük nyomán a DEFA film­gyár munkatársai elhatározták: filmet készítenek a kunszentmik- lósi rajzszakkörről. Különösen a batik készítésének a módja^ ér­dekli őket; szeretnék a képzőmű­vészetnek ezt az ágát az NDK- ban is jobban elterjeszteni. A filmgyár megbízottai a na­pokban Kunszentmiklóson jártak, s megbeszélést folytattak az is­kola és a szakkör vezetőivel. El­mondták, hogy tudomásuk sze­rint a magyar gyermekrajzok iránt a svédek is melegen ~ ér­deklődnek. íme, egy újabb bizonyítéka an­nak, hogy mindazokon a helye­ken, ahol a nevelői gondoskodás, törődés a tanulók lelkesedésével, tervszerű és kitartó munkájával párosul, az eredmény nem várat sokáig magára. A kunszentmik- lósi általános iskolások, a szor­galmas úttörők méltán lehetnek büszkék arra, amit eddig elértek. Kívánjuk, hogy sikereket érje­nek el a jövőben is nagyszerű te­vékenységükkel. V. M. az ingét, aztán megrázza a fejét, és bosszúsan közöl valami ver­diktet. Gilbert ellentmond. Mél­tatlankodástól kankodóak a sza­vai. Miről beszélnek vajon? — Ügy látom, a seb egészen begyógyult — szólalok meg. — Van még valami baja? Gaszton kelletlenül válaszol, anélkül, hogy rám nézne: — Baja nincs, csak, ezzel a karral semmit se lehet kezdeni. Ha egy kicsit is megerőlteti, gyul­ladás lesz belőle, arra pedig sem­mi szükségem, elegem van az or­voskodásból Gilbert ki-be hajlítgatja karját. Valamit erősítget Gasztonnak. Gaszton bosszankodva inti le. Gilbert visszafelesel. Szavait hallva. Gaszton jóízűen elneveti magát. — Mit mondott? — kérdem. — Azt mondtam neki — ko­molyodik el Gaszton, talán attól, hogy nekem kell felelnie —, hogy ezzel a kézzel egy tisztessé­ges pofont se bírna lekeverni senkinek. Erre ő azt mondta, hogy ha én állom, ő majd adja a pofont, próbáljuk ki gyakorlat­ban ... — Próbáltasd ki vele! — kí­sérlem meg, hogy felderítsem a kedvét. 1 Rosszkedvűen legyint. — Ostobaság... Minden gyó­gyuló betegnek az a mániája, hogy egészségesnek tartja magát. Gilbert is azt hiszi, hogy fát bírna vágni a karjával, közben meg, ha egy erőset mozdul, ki­veri a hideg verejték... Gilbertre néz, és valami olyas­mit mond, hogy elmehet. Gilbert bosszankodva felesel vissza, de engedelmeskedik. Vállára teríti szűk zubbonyát, ami a levetkőz­tetett csendőrtől származik, kö­szön, és kimegy a szobából. — Te is beteg vagy? — néz rám Gaszton egy pillanatra. — Én nem. Viszont Godefried úr maródi... Eriggy át hozzá, vizsgáld meg a hasfájását... — Utálom azt a vén hülyét... — Biztosíthatlak együttérzé­semről, dé azért eriggy át hoz­zá, adj neki ricinust meg aszpi­rint, hadd tudja meg, hol lakik a magyarok istene... — Jó... — biccent kurtán. Be­rakja a sztetoszkópot a kistáská- jába, meg a többi orvosszert is melléje csomagolja. Nézem ideges mozdulatait. Nem szeretem, ha feszültség ront­ja a kedvünket. Én már nem va­gyok bosszús az éjszakai eset miatt. — Gaszton .... — Tessék? — kérdi közömbö­sen,. és fel sem néz rám, tovább rakosgat. — Szót kellene váltanunk ar­ról az éjszakai... — Azt hiszem — egyenesedik fel, és hóna alá vágja a kis or­vostáskát —, nem kell szót vál­tanunk semmiről... És most megbocsátasz, elmegyek az öreg paphoz... Szembenézek vele. — Gaszton, ne gyerekeskedj, mert... — még mindig tréfásra fogom a hangom. — Mert? — ismétli meg kihí­vóan a szót. (Folytatjuk.) Dosztojevszkij titka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom