Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-02 / 77. szám
1975. április 2. • PETŐFI NÉPE • 5 LEHET-E KÉT TANTEREMMEL KEVESEBB? KÖNYVTÁR, KÉPZŐMŰVÉSZET, KONCERT Iskolai gondok Kiskőrösön Az általános iskolai képzés fejlesztését az elsőrendű feladatok között szabja meg az MSZMP XI. kongresszusának határozata. Mi várható olt, ahol ma még nem kielégítőek a körülmények? Városként első ízben készít ötéves fejlesztési tervét Kiskőrös. Sok gonddal járó, felelősségteljes munka ez, mert bármily nagy volt az előrehaladás a felszabadulás óta eltelt 30 esztendőben, ha várossá lépett is elő a nem túl rég még nádfedeles falu, sok hiányt kell pótolni. Egyebek között az oktatásügy is olyan terület, amelynek fejlettsége elmaradt a kívánalmaktól. A fiatal város vezető testületéi, illetékes vezetői sokat foglalkoznak ezzel. Az oktatás korszerűsítéséről határozatot hozott a városi tanács végrehajtó bizottsága, s erről beszélt kérésünkre A'edró Mihály, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője is. Fövik eredm°nvkónt könvvel- het^ . ho'*v ° v*■'Ha’ín-r. iskoláiban az átlagosnál több szaktanár tanít. Az intézményeket viszonylag jól ellátták szemléltető eszközökkel. Gondot jelent, viszont, hogy a Bem iskolának nincs tornaterme. A berendezése, bútorzata is felújításra szorul. Kevés a tanterem. A Bem iskolában például 17 tanulócsoportnak nyolc tanterme van. Sokkal rosszabb a Petőfi iskola helyzete. Itt 33 osztály 14 helyiségben szorongana, ha tudna. Minden egyes teremre 2,35 tanulócsoport jut. Egyes osztályok ide-oda vándorolnak. A „Petőfisek” egv-egV tanulócsoportja állandóan a szabadban tartózkodik. Tantermeknek használják a szertárakat, a kémiai előadót, tanítanak a folyosókon, az úttörőszobában, a városi könyvtárban. A legrosszabb körülmények között a 6 éve meglevő állami zeneiskola működik. Nincs is saját épülete. Kétszáz zeneiskolás a művelődési központ öltözőiben, klubhelyiségeiben, s két napközis szobában tanul. Az intézmény létszámfejlesztése — az igények ellenére — egyelőre lehetetlennek látszik. A krónikus teremhiány okozza, hogy jelenleg csupán kétszáznyolcvan kiskőrösi tanuló részesülhet napközi ellátásban. E kedvezményből még az alsó tagozatosok egy része is kimarad. Hiányzik legalább 150—200 új napközis hely. A most óvodába járó, vagy óvodába lépő kicsinyek számából ítélve, a jövőben minden évben szaporodik eggyel az iskolai tanulócsoportok száma Kiskőrösön. A fejlődő Kiskőrösön ma két tanteremmel kevesebb van, mint évtizedekkel ezelőtt volt. A mostaniak hiába szebbek, egészségesebbek, jobban felszereltek a régieknél —• kevésnek bizonyulnak. A városi tanács végrehajtó bizottságának említett határozatában szó van egy új iskola, illetve új tantermek létesítéséről. A testület megjelöli azokat a lehetőségeket is, amelyek kihasználásával tovább javíthatók a tanítás egyéb feltételei. Mindez nagyon biztató, akkor is, ha főként anyagiak miatt, nem lehet szó azonnali megoldásról. A városnak bizonyára megyei segítségre lesz majd szüksége. A hivatásukat szerető kiskőrösi pedagógusokat dicséri, hogy a tanítás ilyen helyzetben is megfelel a követelményeknek. Azonos az eredmény a járási átlaggal. vagy egy-két tizeddel jobb is annál. A tanítók, tanárok a szorosan vett napi munkájukon kívül is igen sokat tesznek a gyerekek előmeneteléért. Csak egy új iskolát kell felépíteni, hogy több tanterem legyen, mint régen. A megye illetékesei jogosnak tartják a kiskőrösiek iskolafejlesztési igényét. A Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője, Bodor Jenő szerint — elsősorban az ottani tanulólétszám gyorsabb növekedése miatt — Kiskőrösön sokkal nagyobb a tanteremhiány, mint más városokban. Épp ezért, mondja, a következő ötéves tervben ezen javítani kell. S bár az ezzel kapcsolatos tervszámok ma még nem véglegesek, remélik, az új városnak is sikerült majd néhány osztályterem felépítéséhez megyei támogatást nyújtani a jövő években. Mi pedig abban bizakodunk: hogyha minden fórumon jóváhagyják az iskolafejlesztés újabb középtávú tervét, kedvező megoldásról írhatunk majd. Rapi Miklós-J A nagyhercegnő látogatása Tisztelettel tudatjuk. hogy az elmúlt napokban a vártnál kisebb fénnyel és kísérettel Kecskemétre. a Katona József Színházba érkezett a Gerolsteini Nagyhercegnő. Hiába öltöztették rikító selymekbe, bársonyokba: csalódást ' okozott. Néhány szál katona vigyázott biztonságáéra, noha egy bizonyos Offenbach nevű fickó, fölkapott komponista ■■már száz esztendeié kigúnyölta az efféle nagyzoló, nyárspolgár- kéní kardot csörtető, hamis dicsfényben sütkérező, szoknyák, illetve nadrágok után szaladgáló előkelőségeket. Honfitársai tudták. hogy a csípős szatírát nemcsak a Gerolsteini Nagyhercegnőnek címezte. Kérem, ne tekintsék felségsértésnek, ha azt mondom, hogy jobban ügyelhettek volna hírére-ne. vére. Olyan világban élünk, ami kor sokan azt tartják, hogy az operettek kora leiárt. Minek érveket adni a kezükbe? A Hevesi András által irányított zenekar dicséretesen igyekezett. Részben nekik. Péter Miionnak (Géczy József) és Esztinek (Ribár Éva) köszönhető, hogy olykor az alkalomhoz illő hangulat-c: ® Pál herceg (Juhász Tibor) és Krisztina (Balogh Rózsa) a nagyhercegnövel (Gyólay Viktória). (Szilágyi Mihály felvétele) kialakult. Az uralkodót és környezetét a kissé szegényes ceremónia — mintha egyet s mást elspóroltak volna belőle — akadályozta az illúzió maradéktalan megteremtésében. Becsülettel, jobb ügyhöz méltó buzgalommá látták el tisztüket, noha sejthet ték, hogy ezt a nagyhercegnő ilyen formában aligha hívják új ra Kecskemétre. H. N. Tritéka Furcsa kifejezés, körülményesen magyarítható. A Kecskeméti Óvónőképző Intézet könyvtárának azt a törekvését fejezi ki, hogy a „tékában” kapjon helyet képzőművészet és koncert, a nyomtatott betű, a vonallal, színekkel térformákkal örökített pillanat, a muzsika. A nemes szándék eddig három pompás kiállítást gyümölcsözött. Major Sándor nyugdíjas pedagógus tányérkompozícióit és festményeit mutatták be elsőként. A vendégkönyv bejegyzései a látogatók lelkes elismerését tanúsítják. A hajdani helvéciai tanító hívta föl az intézet könyvtárosainak a figyelmét a Tiringer családra és Békési Károly gyógypedagógiai tanárra. A műkovácscsalad alkotásai március elején gyönyörködtették a látogatókat. A száz esztendeje született Tiringer Ferenc aranykoszorús műlakatos mester munkáiról készített felvételek kivételes tehetségű, szorgalmas művészt idéznek Mmdössze 26 esztendős volt, mikor kikalapálta a csupa élet, csupa szenvedély Táncosnőt. Párizsi műhelyben formálta a vasat. Egy évtizedes vándorlásának talán legtermékenyebb hónapjait töltötte a világ művészeti életének akkori központjában. Idehaza kamatoztatta felgyülemlett tudását, munkakedvét Kecskemét legrégibb templomának bejáratához fiaival, tanítványaival készített csodálatos barokk kapujáról külföldi művészettörténészek is elragadtatott elemzéseket írtak. Öt bízták meg a drámaíró születésének százados évfordulóján Katona József új koporsójának az elkészítésével. Idősebb fia remekmívű ék-- szer dobozié tőkkel tanúsította, hogy méltó folytatója az édesapa művének. A másik fiú, Lajos munkásságáról tavaly, nyugdíjazásakor írtunk hosszabban. Láthatták az érdeklődők az 1974- ben kovácsolt képkeretét, fiatalkori kovácsoltvas hangulatlámpá. ját, madaras díszítésű gyertyatartóit. Az óvónőképző könyvtárában a kilencesztendős ifjú Tiringer Lajostól is kiállítottak egv-két munkát. A műkovács- család harmadik nemzedéke a jelek szerint tovább növeli az iparos dinasztia jó hírét. Békási Károly tárlata a beavatottakat is meglepte. A gyógypedagógiai tanár a kötelességből csinált hivatást, napi munkából művészetet. Azt a feladatot kapta öt esztendeje, hogy a rábízott gyerekekkel készíttessen egyszerű., bőrből készült használati cikkeket. Maga is megszerette a nehezen formálható anyagot. Próbálgatta, hogy mit kezdhet a vékonyabb, vastagabb bőrökkel Klisékkel mintákat teremthet a „cipőtalp-anyagra”, égethet, átfúrhat, lyukaszthat. A felsőfokú intézet diákjai közül többen maguk is kedvet kaptak, hogy maguk is alakítsák, formálják ezt a sajátos hatású anyagot. A Tritéka tárlatai kevéssé ismert értékek népszerűsítését segítik. Heltai Nándor • Kovácsolt Kapu (Kecskemét, Kossuth tér) Tiringer Ferenc és tanítványai • A Tóth Józsefné és Abrahám Sámlorné könyvtárosok által rende zett kiállítás egyik szép részlete.. • Békési Károly bőrdíszművel csoportosított asztali készlete. (101.) összehúzom nyakamon a kockás sálat, amit Olga tukmált rám, nehogy meghűljek. Okos volt tőle. Kopasz, gyér ligeten haladunk át. Avar sustorog. Szojka biztos a dolgában, nem vigyáz a lépteire, nem törődik a nesszel, amit okozunk. Errefelé nyilván senki se jár. A ligeten túl törpefenyves. Derékig eltakarnak mindkettőnket a fenyőbokrok. Letépek néhány tűt, és rágni kezd«!). Szeretem a fenyőtű gyantás, illatos ízét. A karácsonyra emlékeztet. Milyen lesz vajon ez az idei karácsony ? Tévedtem az előbb: nem vonat sípolt. A bánya aknatornyán jeleztek, amely ott áll, valahol a domb mögött. A vasútállomás másik irányban fekszik. Már nem lehetünk messze a munkaszolgálatosok karámjától. Szojka szerint idébb van a tábor, mint a bánya. Szojka megtorpan előttem. Belefülel a csendbe. Aztán hátrafordul : — Mindjárt odaérünk... Egymás oldalán haladunk tovább. Kényelmetlenül letyeg a vállamon a géppisztoly. Le is veszem. Kézben kényelmesebb vinni, így nem is akadhat bele semmibe. Utoljára Erdélyben jártam felderítőben. Völgyszoros volt előttünk, s nem tudtuk, megszállták-e a románok, vagy akadálytalanul visszavonulhatunk-e rajta. Az ezredtörzset kellett fedeznem századom maradékával. Mi lett azóta a századdal? Hova került a nyolcvaneg.vnéhány szedett-vedett ember az átállás után? És mi lett a kis Komoróczival? Fogságba kerültek vagy szélnek eresztették őket? Mintha esztendőkkel ezelőtt történt volna a szökésünk, pedig csak másfél hónapja oldottunk kereket. És most kénytelen vagyok katonásdit játszani a fiúk kedvéért. Szojka megbotlik egy ágban, ami a földön hever. Félrerúgja. Itt állunk a domb tetején. Lábunk előtt már lejt a terep. Vérszegény holdfényben hallgat a völgy. — Ott! — mutat előre Szojka. Meg kell erőltetnem a szemem, hogy lássak valamit. Igen, ott látszik egy négyszög. Tehát az a karám. — Közelebb kell mennünk — mondom. Felelet helyett Szojka elindul. Semmi sem fedez bennünket. Csak odébb látok valami cserjést. Szerencsénk van: a cserjés elég közel húzódik a karámhoz, onnan elég jól szemügyre vehetjük a helyszínt. Gyufa villan a karám oldalán. Aztán fel- parázslik egy cigaretta. Tehát ott az egyik őrszem. Minél közelebb érünk, annál nagyobbra nőnek a karám arányai. Már azt is látom valamennyire, hogy a középen oszlopokra helyezett tetőt építettek, nyilván azért, hogy oda húzódhasson a gulya, ha esik az eső. Itt a cserjés. Most már nem vehetnek észre bennünket, mi pedig tisztán látunk a kopasz bokrok közül. Kétrét görnyedve lopódzunk előre. Minden lépésnél óvatosan rakjuk a lábunkat a talajra. Ilyen zavartalan csöndben messzi elhallik a száraz ágak ropogása. Szojka int, hogy álljak meg. Letérdelünk, és két bokor közül kémleljük végig a terepet. Pontosan látom a holdfényben, hogy a karám kerítését szögesdróttal szőtték be, nehogy valamelyik fogolynak eszébe jusson megmászni. Három sarkát látjuk a karámnak. Mind a három sarkon őrbódé. Nyilván a túloldalon, a negyedik sarkon is. Tehát valóban négy őr posztok A cigarettázó őrszem az innenső oldal mentén sétál. Puskát hord a vállán. Még azt is észre lehet venni, hogy nem karabély. Hosz- szabb a csöve: Mauser. Hát itt többet úgysem láthatunk. Oldalba bököm Szojkát. Közelebb húzódik hozzám, úgy súgja: — Egy-egy ember elintézi az őröket. Utána felnyitjuk a kaput, és szétzavarjuk az embereket ... — Arra nem gondoltál — kérdem —, mihez kezdenek utána a szerencsétlenek? Elképzelem, milyen rongyosak ... Papírjuk sincs. Az első járőr, amelyik elkapja őket... — Ezzel ne törődj! — súgja vissza, és a karám felé int: — Odabent már egy hete készek a szökésre. A környéken a bá- nvászok segítenélek nekik elrejtőzni. Én üzentem nekik, hogy addig ne kezdjenek odabent semmit, amíg mi nem biztosítjuk a dolgot száz százalékra... Kedvem volna káromkodni. De ha most összeveszek vele, olajat öntök a tűzre. Cselekedni akar, és nem hagyná megakadá- lyözni. Szép szóval kell bírnom vele. Ehhez meg idő kell. — Na jó, gyere most, én látni akarom a túlsó oldalt is. Mi az az épület odébb? — mutatok egy házra, amely talán százötven-kétszáz méternyire sötétlik a karámon túl. Derékban meghajolva surranunk tovább a cserjés oltalmában. Már látom a másik őrszemet is. Ott ül a bódéja mellett, nekitámasztva hátát a faköpönyegnek. Teljesen biztonságban érzik tehát magukat, unják az őrséget. Meg lehetne lepni őket... Vége a cserjédnek. Nem mehetünk tovább. Kockázatos lenne. De mi lehet az a ház amott? Meg kell tudnom feltétlenül. A hold meg éppen most búvik be egy felhő mögé. Feltámadt a szél is. A legrosszabbkor, amikor leginkább kellene a világosság. Mit tehetünk? Várni fogunk. — Igazam volt? — kérdi Szojka. — Miben? — fordulok feléje. — Hát... hogy meg lehet csinálni ... A békék yita kedvéért tárgyilagosan próbálok felelni: — Van, ami a terved mellett szól.. . Mit gondolsz, honnan jön a váltás? — Biztosan a bányatelepről... Lehetséges, de ez az az eset, amikor semmit sem szabad feltevésekre építeni. Meg kell várnunk az őrségváltást. — Várunk... — mondom. Nem felel. Jobbra magamtól fatönköt veszek észre. — Tulajdonképpen le is ülhetünk . . . Egy pénzbe kerül... — Üljünk — egyezik bele. Letelepszünk a fatönkre. Kedvem volna rágyújtani, de most nem lehet. Szojka köhögéssel küszködik. Tudja, hogy minden hang életveszélyes lehet, hát minden erővel vissza igyekszik fojtani köhögését. Háromnegyed tíz. Tizenegyre vissza kell érnünk a kolostorba. Megígértem Olgának, hogy akkorra otthon leszek. Mikor valt- ják vajon az őrséget? Kétórán- ként? Négy óránként? Észre sem vettem, mikor hallgatott el a messzeségben az ágyúdörgés. Néma az éjszaka. Jobb híján az őrök mozgását figyeljük. Az innenső sarkon posztoló katona nyilván elaludt, mert nem mozdul a faköpönyeg tövéből. A szél elhajtotta a felhőt a hold elől. Újra látom a túloldali őrszemeket. Két őrszem összetalálkozott. Beszélgetnek. Ha tudnák, hogy itt hasalunk alig több, mint száz méterre tőlük! De hát ez mindig így van... A katona sohasem tudhatja, honnan leselkedik rá veszély. Mi se tudjuk. Mire használják vajon azt az épületet? Már csípi az arcom a lassú szél. Újra fütyül a bánya aknatornya. Közel vagyunk hozzá, tisztán hallom, hogy megindul a nagy motor a gépházban. Dohogva dolgozik. Újra megkezdték a szállítást. Elindulnak felfelé a mélyből a sorba kapcsolt csillék. (Folytatjuk.)