Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. április 4. % A. A felszabadítók között Néhány héttel ezelőtt egyik E> spiránstársammal a Moszkvai Televízió adását néztük. A képernyőn a nemzetközi nőnap alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlés résztvevőit látjuk. Az operatőr az elnökségre irányítja a kamerát, s ekkor barátom felkiált: „Odanézz! Ott van Marija! A kedves Marija Alekszandrovna. 0 az. ismerem., Tudod — mondja felém fordulva — részt vett a magyarországi felszabadító hadműveletekben.” A képernyőn jól látható: kitüntetések tanúskodnak arról, Tiogv ez az asszony lényegesen többet tett az emberiségért, mint az átlagember. Még aznap felhívtuk telefonon, s köszöntöttük. A szíves meghívásra másnap délben barátommal becsöngettünk Moszkva centrumában egy toronyház hatodik emeleti lakásába. Hetven év körüli asszony nyitott ajtót Tekintete szigorú, de rokonszenves, Hellyel kínál. Otthonában a' féltve őrzött kincsek között gazdag kézikönyvtár. benne magyar művek, emléktárgyak tömkelegé, köztük magyarországi ajándékok. A kitüntetések sorában rábukkanok egy piros-fehér-zöld zászlócskára. rajta arany hímzéssel és magyar betűkkel: „A Szocialista Hazáért” érdemrend — 1967. A külföldi levelek meghatározott rendben sorakoznak az asztalon és a polcokon. Igen: Marija Alekszandrovna. a Szovjetunió néphadseregének nyugalmazott ezredese, ma is élénk levelezést folytat. Jól beszél németül, angolul, franciául és spanyolul. Néhány perc múlva vaskos iratköteggel lép be a világos szobába: a magyarországi felszabadító hadműveletekkel kapcsolatos dokumentumok — levelek, fényképek, hadparancsok, tudósítások. Kérdésemre elmondja. hogy 1944—45-ben Tolbuhin marsall egyik felderítő osztagparancsnokának helyettese volt. Alapvető • Marija Alekszandrovna For* túsz. a Vörös Hadsereg őrnagya 1944-ben. • ... és ma. feladatként kapta a fronton átdobott felderítők felkészítését és az átdobás megszervezését. — Ügy tudom. Kecskeméten is járt. — Igen — válaszolja. — 1945. január első napjaiban történt. Az általános hadihelvzet ismeretes. Tolbuhin marsall parancsára Ercsinél keltünk át a Dunán kompon. Hóvihar tombolt. A németek szakadatlanul szórták a bombá'kat. Sikerült eljutnunk egy tanyáig. Kopogtam az ajtón, majd az ablakon zörgettem. Senki sem akart ajtót nyitni. Érthető, féltek. Gyermeksírás hallatszott belülről. Végre egv férfi megjelent az ajtóban, kezében petróleum- lámpa. Hiába hajtogattuk, hogy „ne félni, barát”. Végre, amikor konzervet bontottunk, s a gazdát szpirttel is kínáltuk, némiképp megnyugodtak, s «előkerült a finom házikenyér. Más élelem talán nem is volt a házban ... Másnap Kecskemét irányába mentünk. Parancs szerint a főtér közelében kellett szállásról gondoskodni. Ma is megismerném a házat és kedves lakóit: Zsuzsanna asszonyt akinek férjét megölték, mert, kommunista volt. Remélem. eljutok még Kecskemétre! — Demeter Gábornak hívták ezt a kommunistát — mutat egy fényképet. — A kiskunfélegyházi tiszti fogolytáborból kellett őt kihoznom, hogy felkészítsem az átdobásra. Azután Zsarnai István fényképét mutatja, aki szolnoki származású telefonkezelő volt, tehát értett a rádióhoz is. — Elláttuk őket eredeti dokumentumokkal — mondja —, s átdobtuk őket a zalaegerszegi körzetbe. A németekkel együtt vonultak vissza, s rendszeresen tájékoztatták a felszabadító erőket. Ez hallatlanul fontos volt, jelentősen csökkenhetett a vérontás. A háború már történelemmé vált, de Marija Alekszandrovna Fortusz a részletek hűségével őrzi az emlékeket Mint amilyen hűséggel harcolt akkor azért, hogy az utókor csak könyvekből, szavakból ismerje a fasizmus rémtetteit. Á T. Brigádgyűlés a laboratóriumban ■ Dohányozni tilög! "”^-B figyél- méztéti az érkezőt a’ Kecskeméti Konzervgyár laboratóriumának szobája faián függő tábla. Mégis ketten-hárman fújták a füstöt. A lombikok, üvegedények alatt ugyanis eloltották a lángot, kikapcsolták az elektromos berendezéseket. A lányokból, asszonyokból álló tizenhét tagú Erdey László szocialista - brigád értekezletet tartott. A laboratórium dolgozói a XI. pártkongresszusról, az egy hetes tanácskozás eseményeiről, a párt legfelsőbb fórumának határozatáról beszélgettek. Egymás gondolatait fűzték tovább. Egy-egy, számukra érdekesebb hozzászólást idéztek is, valahogy így: „Emlékeztek arra a fiatalemberre, aki a szocialista munkaversennyel, a kisebb közösségek, munkacsapatok erejével kapcsolatban elmondta, hogy vállalatuknál a kongresszus és a fel- szabadulás 30. évfordulója tiszteletére olyan lendületes, aktív munkaverseny-mozgalom bontakozott ki, amelyet a korábbiakban még nem tapasztaltak.” — Tetszett a fiatalember megjegyzése, mert ez a Kecskeméti Konzervgyárban is így történt — magyarázta Sánta Ilona brigádvezető. —, S nemrég, amint sorra vettük a pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére tett vállalásainkat, örömmel állapítottuk meg, hogy mind megvalósítottuk a feladatainkat. Nyomban átvette a szót Váczi Pálné aztán Prikkel Márta, majd Bagaméri Lászlóné és a többiek is. Sorolták az eredményeket, amelyeket a pártkongresszusra készülve értek el. S mivel főként társadalmi munkaakciókról, diákok patronálásáról, a különböző szakmai és politikai oktatásokon való részvételükről, művelődésükről beszéltek, mintegy magyarázatként hozzátették, hogy a jól. becsületesen véfezett munka alapvető követelmény, tehát az ezzel kapcsolatos vállalások nem merítik ki a szocialista brigádmozgalom követelményeit. Az, hogy például helyesen állapítják meg egy termék olajtartalmát, nem tévednek a vizsgálataik, kémiai eljárásaik során, szorosan a munkakörükhöz tartozik. A fentiekből kiderül, a szocialista munkaverseny lényegét helyesen értelmezi a laboratóriumi brigád. Munkakörükhöz tartozó feladataik elvégzését nem könyvelik el brigádjuk eredményeként, hanem ennél többre kötelezik önmagukat. A gyárnak nagyon nagy segítséget nyújtottak például azzal, hogy jó munkaszervezéssel, új munkamódszerek bevezetésével, egymás kisegítésével, olykor helyetA naplóban új fejezetet nyitnak felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére. (Tóth Sándor felvétele) tesitéssel időben és pontosan elvégezték a borsó- és paradicsomszezonban jelentkező- többletmunkál. — Nem volt könnyű feladat — jegyezte meg Ökrös Julianna laboráns, aki minthogy korábban más üzemiészben dolgozott, még az ottani szocialista brigád tagja. — Nyáron ugyanis nagyon ritka az az alkalom, amikor munkaidőnk után hazamegyünk. Gyakran késő délutánig a laboratóriumban dolgozunk. Innen az ablakból látszik, amint a zsúfolt autóbuszokon, személygépkocsikon, kerékpárokon mennek az emberek a Tőserdő- be napozni, fürödni. Tudom, rajtunk kívül még nagyon sok dolgozónak éppen a nyári hónapokban van a legtöbb munkája. Ebből a szempontból a brigád jelentősége abban áll, hogy ne csupán egy-két dolgozóra háruljon a munka zöme, hanem a brigádtagok egyenlő részt vállalva közösen oldják meg a feladatokat. Az Erdey László brigád esetében a jó kollektív szellem abban is megnyilvánul, hogy az elmúlt évben 250 óra társadalmi munkát végeztek. Egyebek között a gyár óvodájában megjavították az elromlott játékokat, az új KISZ-klub létrehozása után takarítottak, kommunista műszakokon vettek részt. Segítettek az őszi betakarításban is. Rendszeresen fejlesztik ismereteiket a laboratóriumban dolgozó lányok, asszonyok. Négyen középiskolába, öten' KlSZ-okta- tásra járnak, s többen részt vettek a téli politikai tovább*' zésen. A brigádban, ok tál. A KISZ-esek egyéni feladat- vállalása szerint patronálják a kisfái általános iskola tanulóit, akiket több alkalommal meghívtak a gyárba, s bemutatták nekik a termelés folyamatait Felvették a kapcsolatot a budapesti 15-ös számú Vámos Ilona Szakmunkásképző Intézet KíSZ-szer- vezetével. A szakmunkástanulók a szakmai gyakorlatokon játékokat is készítettek, s ezeket a gyár óvodájának adták. Eredménye van annak is, hogy rendszeresen művelődnek, olvasnak, színházba, moziba járnak. Szellemi vetélkedőkön kamatoztatják tudásukat. Tavaly az Utazz velünk a Szovjetunióba elnevezésű szellemi vetélkedőn elsők lettek. Harmadik helyezést értek el a Magyar—Szovjet Baráti Társaság által indított vetéllkedő-sorozat döntőjében. A cigarettafüstöt pillanatok alatt „kiszívta” a ventillátor. A brigádértekezlet után a mikrobiológusok, laboránsok folytatták a munkát. Az analitikus szobában oldatokat készítettek az olajvizsgálathoz. A másik te remben épp egy borsókonzerv minőségét ellenőrizték, A ref- ráktrométeren pedig a nyersáru nedvességtartalmát állapították meg: . . Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni — olvasom brigádnaplójukban a szocialista munkaverseny hármas jelszavát. E mondat jelentőségét, lényegét megértették az Erdey iLászló szocialista brigádban dolgozó lányok, asszonyok, mert szocialista módon dolgoznak, tanulnak. ólnek. Tárnái László Élni a szabadsággal... Zalai Sándor visszaemlékezései Nincs olyan ember az országban — a gyerekeket is beleértve —, aki ne tudná felmondani a történelmi leckét: 1945. április 4- én szabad lett az ország. Ne tudná, érezné, hogy akkor külön-külön, de társadalmilag, politikailag is újjászülettünk. Óriási lehetőségek bontakoztak ki a hatalomból hajdan kirekesztettek előtt, de az sem volt kicsi, amit elvártak, megköveteltek tőlük. A romok helyén új országot kellett felépíteniük, a jogfosztott dolgozó népet igazsághoz, demokratikus jogokhoz; a tanulásból kirekesztetteket tudáshoz, az éhezőket kenyérhez kellett juttatni. Mindezt úgy, hogy az emberek szeméről a politikai tisztánlátásukat akadályozó hályog is lehulljon. — A mai fiatalok irigylésre- méltóan szépnek, romantikusnak képzelik el azt a korszakot, vagyis - az önök fiatalságát. Valóban ilyen lett volna ? Zalai Sándor, akit 1945 júniusában bíztak meg a Pest-Pi- lis-Solt-Kiskun és Bács-Bod- rog vármegyék szakszervezeti ügyeinek vezetésével, elmosolyodik. , — Beváltom, magam is szívesen gondotok rá vissza, hiszen valóban nem minden nemzedéknek jutott ki, ami nekünk. Rendkívüli időket éltünk és ez természetesen tőlünk is több bátorságot, lelkesedést és áldozatot követelt. A felszabadulás utáni párt- és tömegszervezeti vezetők zöme régi kommunista volt, aki az illegalitásban, vagy a fasizmus elleni nyílt, fegyveres harcban, szerezte meg ajánlólevelét az új társadalom felépítésére. — A fiatal kereskedelmi alkalmazott saját megélhetését, biztos állását is kockáztatta, amikor 1937-ben belépett a kommunisták közé. Mi volt az indítéka? — Elég jó állásom volt, ez tény, . de .nem tudtam belenyugodni azokba az óriási különbségekbe, amelyek akkor az osztályokat elválasztották. Ezt észre kellett vennie mindenkinek, aki nyitott szemmel járt, bár tagadhatatlanul sok, egyébként becsületes embert visszatartott a félelem attól, hogy közénk álljon. Féltették a családjukat, a nagyon gyenge kis egzisztenciájukat: a hovatartozás inkább ösztönös volt bennük, mint tudatos. Ezért aztán megalkudtak a helyzettel, ki így, ki úgy. — Tulajdonképpen ezzel is a Horthy-rendszer tarthatatlanságát bizonyították? — Hát, a korszak kitermelte a sírásóit, az biztos, de azért nem lehet azt mondani, hogy győztünk volna a saját erőnkből. A szabadság régi és szép álma volt ennek az országnak, de csak 1945. április 4-én válhatott először visszavonhatatlan valósággá. Azok közé tartozik, akik harcoltak is érte. 1943-ban kivitték a Donhoz, ahogy ő mondja „államköltségen”, 214 emberből kilencen maradtak élve. Innét Jugoszláviába irányították, a bori bányába, megszökött és beállt partizánnak. A HomoJjska Pla- nina hegységet megszállva tartó 16. brigádban harcolt. — Amikor a szovjet csapatok átjöttek a Dunán, egyesült a két sereg és együtt vonultunk Bel- grád felszabadítására. Az volt csak a tűzijáték! Grocka és Belg- rád között kiterítve láthattuk a balkáni német hadsereg nagy részét. Nekünk öröm volt nézni a szétlőtt Tigriseket, az örökre elnémított ellenséget, de féltek is tőlünk! Egyszer elfoglaltunk egy malmot és látjuk ám: mozognak a zsákok! Azokba bújtak a németek... A legszebb pillanat: újra hazai földön. Itt már egy szovjet tüzérhadosztály alakulatai között töltötte be az összekötő szerepét. Munkásokat toborzott, fát szerzett, amikor Majosházán a hidat • A Zalai házaspár, ma. verték át Csepelre, kézihajtásos vasúti járgánnyal hozta-vitte a híreket Csengődre, Miskére. Ha úgy vesszük, ekkortól keltezhetők Bács megyei kapcsolatai. — Ez az előzmény vajon szerepet játszott-e abban, hogy később, komoly politikai megbíza* tással ebbe a megyébe került vissza? — 1945 első felében behívattak Apró Antal elvtárshoz, ő volt akkor a párt- és tömegszervezeti osztály vezetője. Ott volt Kossá elvtárs is, vele még az illegalitásban dolgoztunk együtt. Azt kérdezték, hová akarok menni, Sopronba, vagy Kecskemétre? Kecskemétet választottam, pedig nem is titkolták, hogy nagyon nehéz terület. „Nem baj — válaszoltam —, mi lesz a tennivalóm?” „Majd meglátod!” — közölték röviden és már indultam is. Ma is őrzi a megbízólevelét, amely a megyei sáákszéfVfeZéti mozgatom élére állította. Ma sem felejti el. hogy megbízói igazat mondtak, amikor a munka nehezére figyelmeztették. — Milyen feladata volt a fel- szabadulás után a szakszervezeteknek? — Egészen más, mint most. Zömmel politikai munkát kellett végeznünk, azonkívül beindítani a termelést. A Plaller-gyár — a mai konzervgyár elődje —■, például 17 munkással kezdett, de nem volt szenük a kazán befűté- sére. A szovjet elvtársak szerencsére „kisegítettek” 50 mázsával. Nagyon jó volt a kapcsolat a szovjet parancsnoksággal. Sokat köszönhetünk Ponomarjov őrnagynak és Bucsanov politikai biztosnak, rájuk mindig lehetett számítani. — Hogyan indult az élet, a termelés Kecskeméten? Milyen szerepet játszott ebben a szak- szervezet? — Először is munkaalkalmat kellett teremteni az embereknek, aztán elintézni, hogy ne pénzt, hanem természetbeni juttatást kapjanak. Az inflációs időkben ez lényeges volt. Néhány helyen nem okozott gondot, például az olajütőben, ahol olajjal, a gyufagyárban gyufával fizettek, vagy a baromfifeldolgozónál és a szeszgyárakban, ahol élelmiszerre cserélték az alkoholt. A többi üzem dolgozói bizony nehezen éltek, éppen ezért nehéz is volt politizálni velük, mint minden éhes emberrel. Mi aztán úgy politizáltunk, hogy igyekeztünk a gondjaikon, az éhségükön enyhíteni. Az üzemekben érezhetően nőtt is a párt befolyása, a járási székhelyeken sorra megalakultak a szakszervezeti szakmai bizottságok, amelyekben igen komoly és eredményes harcot vívtak a párt tekintélyének megszilárdításáért. — Erre azért volt szükség, mert az üzemek akkor még kapi- ' talista tulajdonban voltak. A dolgozók egy része a szociáldemokrata párthoz húzott, olyan is akadt, aki sehova sem tartozott, s az ő rokonszenvüket is meg kellett nyerni. Másrészt egy darabig együtt kellett működni azokkal, akik nem álltak ugyan a mi oldalunkon, de volt szakmai, vezetési tapasztalatuk. Mellénk kelllett állítani őket, amíg a mieink nem szereznek akkora tudást, hogy ők is bele tudjanak szólni a termelésbe. Kávét tölt, megpihen az elbeszélésben. A szobába besüt a nap, a falról az unoka kedves arca mosolyog, csend van, nyugalom, béke. Sokat jelentett az is, hogy olyan asszony állt mellette ezekben a zivataros években, aki maga is azért küzdött, amiért a férje. Kecskeméten ő volt az MNDSZ ügyvezetője, neki a nőket kellett megnyerni a párt, a szocializmus ügyének. —A nulláról indultam én is, mint a férjem — meséli most már mosolyogva, pedig akkoriban sokszor jött haza azzal, hogy ezt nem bírja tovább. Szerencsére, a munkásasszonyok szívvel- lélekkel mellénk álltak, még a polgárasszonyok közül is sok támogatott bennünket. Jártunk ki a tanyákra, próbáltuk megmagyarázni az asszonyoknak, hogy ezentúl másként élhetnek, csak rajtuk múlik, változtatnak-e a sorsukon? A csatát itt is tettekkel nyerték meg. Egyebek között azzal, hogy bölcsődét építettek egy romházból a kecskeméti munkások apróságainak. — Ez volt az első bölcsőde Kecskeméten, s talán szebb is, mint amit megengedhettünk volna akkor még magunknak, de ebbe Molnár Erik népjóléti miniszter is „besegített” egy kis pénzzel. És a bölcsőde bizonyult a legjobb agitációnak. Csapatostul jöttek hozzánk az asszonyok, hogy kivegyék részüket a mostani megyei kórház újjáépítéséből is. Zalái Sándor ma már nyugdíjas, de mint a II. kerületi népi ellenőrző bizottság tagja, felelős és hasznos pártmunkát végez Budapesten. Hatalmas dobozt tesz az asztalra, színültig tele vörös dísztokkal. Szeretettel keresi ki a legelső kitüntetést, a Munka Érdemérem arany fokozatát, 1948. május 1-én kapta. A többit felsorolni is nehéz volna, a Szocialista Hazáért Érdemrendtől kezdve egészen a számtalan miniszteri kitüntetésig. — Egy élet van ebben a dobozban — jegyzi meg kicsit boron- gósan, hogy már mögötte van mindaz, amiben tegnap-tegnap- előtt még fáradságot, félelmet nem ismerve benne élt. — De így van rendjén! — szögezi le bölcs megértéssel — hagyni kell valamit a fiataloknak is! Most már rajtuk a sor. És ha hiszi, ha nem én legalább annyira, irigylem őket az előttük és általuk kibontakozó gyönyörű jövőért, mint amennyire ők „irir gyeinek” bennünket, öreg harcosokat, a küzdelmes, romantikus múltunkért. Vadas Zsuzsa Háromezer-hatszáz kilométer hosszú szibériai szupergázvezeték A Szovjetunióban 3600 kilométer hosszú gázvezetéket építenek a tyumenyi terület lelőhelyeitől az ország központjáig. Az építők útközben 23 vízi akadályt — mint például az Ob, a Volga, az Oka, a Vjátka stb. — küzdenek le. A vezetéknek át kell haladnia az Ural hegységen és egy 410 kilométer széles mocsáros területen. Közel 1200 kilométeres hosszban kell erdőirtást végezni a szupergázvezeték nyomvonala mentén. Később egészen Murmanszkig kiépítik a távvezetéket, ahol majd cseppfolyósítják a földgáz* különleges tankhajókon szállítják az Egyesült An nokba. /
