Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-13 / 61. szám
1975. március 13. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT - SPORT Újabb győzelem a röplabda NB I-ben ASZTALITENISZ Kecskeméti SC— TFSE 3:0 (7, 11, 12) NB I. férfi. Kecskemét, 300 néző. Vezette: Pécsi. KSC: Mizsei. Hegedűs Z., Kocsis — Konyári. Hegedűs S., Bör- csök. Csere: Nagy T., Maczák. Edző: Dunszt Ferenc. TFSE: Szeghalmi. Fodor, Kiss — Oláh. Járosi. Bácskai. Csere: Németh. Edző: Vocskó György. Remekül kezdett a kecskeméti csapat. Az ütések ellenállhatatlanok voltak és a sáncolások is sikerültek. 5:0 után már 7:1 arányban vezetett a KSC, amikor a főiskolások összeszedték magukat és szépítettek. A játszma közepén jártunk, amikor a TFSE csapatának egyik játékosa, a Kecskemétről TF-re került Járosi a hálónál súlyos bokasérülést szenvedett és kórházba szállították. A második játszmában a magas színvonalú játék és az időnként felbukkanó bosszantó hibák váltogatták egymást. A TFSE 7:2-re vezetett, majd jött a KSC és • Egy kis megbeszélés. Pécsi játékvezető a két csapatkapitányt inti sportszerűbb játékra. • Mizsei nagy leütése elsüvít a sánc mellett. ll:ll-nél utolérték ellenfelüket és megnyerték ezt a játszmát is. A harmadik játszma tartott a legtovább. Rengeteg forgás volt, s időnként hosszú lahdamenetek. Sokáig mindkét csapat sorra elnyerte a másik nyitását és nem tudott pontot szerezni a sajátjából. ll:10-re a KSC vezetett, majd 12:ll-re a főiskolások. Végül a kecskemétiek jobban összpontosítottak és ezt a játszmát is megnyerték. A KSC teljesítménye vasárnap óta ugrásszerűen javult és a győzelem ilyen arányban is megérdemelt. Börcsök pompás sáncolásával tűnt ki és olykor ütései is védhetetlenek voltak. Mizsei, Konyári és Kocsis is egymást múlták felül. Nagyszerű teljesítményt láttunk a Hegedűs testvérektől és különösen Hegedűs Zoltántól. Az ő szervező játéka lassan már meghatározója a KSC játékának és ez számára mindenféle szempontból felelősséget jelent. A TFSE csapatából igazán jó teljesítményt senkitől sem láttunk. Talán csak Eácskai és Fodor játékát lehet a jobbak közt említeni. A. S. Az NSZK válogatottja a szigetországban vendégszerepei 9 Elöl Franz Beckenbauer, u kapitány. Az angliai Sadburyban edzést tartott a nyugatnémet válogatott az angolok elleni barátságos mérkőzés előtt. (Telefoto — AP—MTI—KS) Európa nem látja, nem hallja a montreali olimpiát? Továbbra is kilátástalan a helyiét, s az a veszély fenyeget, hogy íz 1976. évi montreali nyári olimpiai játékok Európa felé irányuló televízió- és rádióadása meghiúsul, az öreg kontinens sportbarátai se nem látják, se nem hallják az erdekes eseményt. Erre lehet következtetni abból i nyilatkozatból, amelyet Sir Zharles Curran, a BBC igazgató- ia, az európai rádiós szövetség 'EBU) elnöke adott egy montreali íjságnak Londonban. Curran hangsúlyozta, hogy a montreali ■zervezők 20 millió dollárt kértek az Európának „szóló” adásokért, miközben az EBU 1,7 nillió dollár kiadásra számított, ehát pontosan ugyanannyira, mint amennyit a müncheni olim- iia közvetítéséért fizetett. — A montreali szervezők nem hajlandók az árak csökkentésére. Mi viszont nem állunk úgy, hogy alkudni tudnánk. Ha a televíziós adásokat nem sikerül nyélbe ütni, akkor annak csak egy következménye lehet: a rádióközvetítések is kudarcba fulladnak — állapította meg kesernyésen Curran. Curran interjújáról értesülve az olimpiai szervező bizottság egy szóvivője így foglalta össze véleményét: „Fenyegetésnek vesszük az EBU vezetőjének szavait. Ha a vita nem zárulna megegyezéssel, azért csak az EBU a felelős... A kötélhúzás tehát tovább tart. (MTI) A tázlári asztaliteniszezők vendégszereplése Kunszentmiklóson MA: Az elmúlt szombaton érdekes és színvonalas sporttalálkozóra került sor a tázlári és a kun- szentmiklósi asztaliteniszezők között. A két sportkör versenyzői nem először találkoztak, s mindkét fél számára hasznos találkozók lassan hagyományossá válnak. Meggyőződésünk, hogy a mostani összecsapások is kitűnően szolgálták a tavaszi idény versenyeire való eredményesebb felkészülést. A tehetséges és nagyszerű küzdőszellemű vendégek először a VáV Vasas ifjúsági csapatával mérkőztek és kitűnő teljesítménnyel biztos győzelmet arattak. Ezt követően a VÁV Vasas felnőtt csapatával mérték össze erejüket. Ezen A mérkőzésen bár vereséget szenvedtek, de komoly küzdelemre késztették a vendéglátók felnőtt versenyzőit. A tázláriak közül Judák Zsolt nyújtott kiemelkedő teljesítményt, aki a kunszentmiklósiak mindhárom felnőtt és két ifjúsági versenyzőjét is legyőzte. Eredmények: Tázlár—VÁV Vasas ifjúsági: 6:3. Gy: Horváth 2, Judák 2, Pethő 2, illetve Pothocz- ki 2, Cser 1. VÁV Vasas felnőtt— Tázlár: 6:3. Gy: Komáromi 2, Molnár 2, Erdős 2, illetve Judák 3. A csapatmérkőzések után a vendégek részvételével egy kieséses rendszerű egyéni versenyre került sor .16 indulóval. A tázláriak játékerejét és kitűnő erőnlétét dicséri, hogy itt is jól szerepeltek. Komáromi, Erdős mögött Judák és Pethő végeztek a harmadik helyen. A hét sportkrónikájából Most aztán igazán nem panaszkodhattak a sportkedvelők. Ezen a hétvégén annyi volt az izgalmas, érdekes sportesemény, hogy alig győztük kapkodni a fejünket. Kezdődött szombaton a megyei kosárlabda rangadóval, folytatódott a kézilabdával. Vasárnap újból a kosarasok kezdtek, majd délután — sajnos egy- időben — a KSC—Mezőfi SE helyi rangadó és az NB I-es röp- labda-nyitanyj, Végül este ismét válogatott kézilabda-mérkőzések. A szurkolók — dicséretükre legyen mondva — győzték szusszal és olykor pénztárcával is. Mert fizetni például a sport- csarnokban, többször is kellett. A helyi rangadó után A NB III. őszi fordulójában az volt a meglepetés, hogy a KSC — a hosszú NB I B-s múltjával — éppen a megyei testvércsapatoktól nem, vagy csak alig tudott pontot szerezni. Mindössze kettőt. Most tavasszal úgy látszik fordított a helyzet. Két helyi rangadón jutott túl a KSC, mégpedig 4 ponttal és 4:0-ás gólaránnyal. | Amikor vasárnap Simon már a harmadik perc elején beperdítet- te a labdát Horváth kapujába, a szurkolók gólarányjavításról álmodoztak. Csakhamar kiderült azonban, hogy ebből aligha lesz valami. Akadt ugyan még helyzet, sőt érvénytelen gól is, de a folytatás sehogy sem akart bejönni. Inkább a Mezőfi SE középpályásai jöttek egyre gyakrabban a KSC kapuja felé, és rendszerint hozták a labdát is. Gól mégsem lett, hiába tátongott a KSC hadrendjének közepén ismét a megszokott nagy rés. A honvéd támadók hűek maradtak az őszi formájukhoz. Nem tudták bevenni Gór Pista kapuját még 3, lépésről sem. Pedig egypárszor megpróbálták. A mérkőzés végül csak Szabó ritkán látható hatalmas gólja után dőlt el véglegesen. Játékvezetőt nem szívesen bírálunk, s. most sem azt tesszük, amikor megállapítjuk, hogy Pó- csi játékvezető meglepően jól látta meg a szabálytalanságokat. Ami hibájául felróható, hogy túlságosan is hitt a partjelzőinek. Azok pedig integettek szorgalmasan. Csak éppen az volt a baj, hogy a leseknél nem a labda elrúgásának, hanem az átvételének pillanatát figyelték. Ebben viszont következetesek voltak. Baj persze nem lett, legfeljebb néhány góllal kevesebbet kellett feljegyeznünk. A rájátszásról Most nem a múlt évi NB I-es kosárlabda-bajnokságot befejező külön fordulóról van szó, hanem arról a rájátszásról, amit a kosarasok mostanában oly gyakran produkálnak mérkőzés közben. Amióta „divatba jött” a kosárlabdában a támadó hiba, pontosabban az, hogy a támadó játékos sem lökheti ki, vagy ütközhet össze a szabályos védőállásba helyezkedett védővel; azóta szokás az is, hogy a védőjátékos — többnyire persze a rutinosabbak — már úgy helyezkednek, hogy amint a támadó hozzájuk ér, vagy csak közelükbe jut, már mint a liszteszsák dőlnek hátra. Láttunk ilyent bőven a szombati megyei ra; jadón is, s olykor valóban sí’’ rült is megtéveszteni a játékvezetőket. A rangadóra egyébként nem ez volt mégsem a jellemző. Inkább a hatalmas küzdelem. A BSK a jobb csapat, ezt mutatják az eddigi- eredményei. De most, ezen a mérkőzésen a KSC felülmúlta a bajaiakat. Elsősorban a fegyelmezett védekezéssel és a pontosabb dobásokkal. Nem volt szerencsés... Mármint a sportcsarnok kiürítése a szombati és vasárnapi kézilabda-mérkőzés előtt. Emlékszünk, a müncheni olimpia után írták meg, s ott sem volt valami népszerű szokás, hogy a birkózó-, kosárlabda-, vagy ökölvívó-csarnokokat 3—4 óránként szellőztetés címén és szünet ürügyén kiürítették, s amikor később folytatták, mindig új jegyeket kértek. Valami ilyesmit próbáltak most a kecskeméti sportcsarnokban is szombaton és vasárnap, s az • Egy kép a KSC—BSK kosárlabda-rangadóról. Most rosszul zárt a KSC védelme és Karácsonyi „zicccrczik”. eredmény ugyanaz lett mint ott Münchenben. Aki egyszer kiment, az már ritkán jött vissza. Szombaton a kosárlabda rangadó után a közönség alig egynegyede, vasárnap valamivel többen voltak, de ezek kivétel nélkül szinte a labdarúgő-rhérkőzésről jöttek át. Szóval nem valami szerencsés intézkedés, nem beszélve arról, hogy mennyivel szebb lett volna például, ha szombaton telt ház várja a csehszlovák vendégeket. Szurkolásban persze így sem volt hiány. Igaz, ez kizárólag annak a néhány lelkes fiatalnak köszönhető, akik szemmel láthatóan élvezték, hogy most „nemzetközi szinten” szurkolhatnak, s biztatták is a magyar csapatot percnyi szünet nélkül. A kézilabda érdekes, látványos sport, mégha a mi — inkább a kosárlabdához szokott szemünknek — néha kissé túlkeménynek tűnik. Végül a győzelem után szinte túlboldog csehszlovákoknak ép- penúgv kijutott a tapsból, mint a magyar együttes tagjainak. És ez így volt jó. Szabó Zoltán • Ez is nagy helyzet volt. Pasek beadása után Szabó túlságosan is ravasz megoldással próbálkozott. Pedig éppen szemben állt a kapu közepével, s külsővel mégis a léc mellé perdített.. 1 Végül a magyar női válogatott. Balról: Lengyel Gábor edző, Veréczi, Fidler, Kokovai, Nyerges, Weisz, Rupnik Károly másodedző. Alsó sor: Huj, Drexler, Rácz, Bajor, Csizi, Beregszászi. MAI MŰSOR rELEVÍZIÖ 8.05: Iskolatévé: Kémia (Alt. Isk. 7. oszt.) Természeti kincsünk: a kőolaj és a földgáz. 9.00: Énekeljünk együtt. Nézzél rám -padkáim 9.05: Környezetismeret (Alt isk. . „ *■ .oszt > A ló9.35: Ovibolt. Óvodások műsora. >•35: Kémia (ism.) «.20: Énekeljünk együtt. (Ism.) 1.25: Környezetismeret (ism.). 4.55: Ház a sziklák alatt. Magyar film. (ism.) (A filmet a középlsk. Ili—IV. osztályosainak ajánljuk a 16.25: 17.11: 17.15: 18.00: 18.05: 18.30: 19.10: 19.15 f 19.30: 20 .00: III. 20—22-i filmesztétika adásokhoz.) Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Térgeometria I. Hírek. Perpetum mobile (7.) Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. Reklámműsor. TELESPORT. Családi mérleg. Dokumentum-riportfilm. Reklámműsor. Esti mese. TV-híradő. A Thtbault család. Magyarul beszélő francia TV- filmsorozat IV. rész. Pillantás a karosai dombról. Dokumentumfilm. Dzsesszpódium. Balogh Jenő. (színes!) TV-hlradó 3. 2. MŰSOR: 13.40: 20.00: Don Lurió műsora. NSZK zenés film. (színes!) 14.00: 20.30: Petra az ősi nnbateus 14.45: város. Olasz klsfilm 14.51: 20.55: TV-híradó 2. 21.15: Az Ilecscvl kikötő. Szovjet rövidfilm. 17.05: 21.30: Szeptember és május között. (színes!) Magyarul beszélő lengyel dokumentumfilm. 17.22: KOSSUTH 18 07: 8.22: Népzenei Magazin. (Ism.) 18.32: 9.02: A műanyagok és az évsza- 19.25: kok időváltozása. (Ism.) 19.35: 9.27: A köpeny. Részletek Puccini operájából. • 20.14: 10.05: Iskolarádió. 10.30: Bruno Walter vezényel. 11.29: Mindenki Könyvtára. Ka- 20.28: levala. (Ism.) 12.35: Melódiakoktél. Vita a korszerű mezőgazdaságról. De Falla: Bűvös szerelem A világgazdaság hírei. Rádiószínház: Bánk bán. Katona József drámájának rádióváltozata. Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának és zenekarának új felvételét. Hallgassuk együtt! Beeth'o- ven-művek. Körmikrofon. Vitaműsor. Fortunio-dala. Részletek Kritikusok fóruma. Mikrofonközeiben: Louis Armstrong. A Maevar Rádió és Televízió kamarakórusa népdalokat énekel. Prokoíjev: Három narancs szerelmese. Négyfelvonásos opera. ' 23.40: Verbunkosok, nóták. PETŐFI 8.05: ».03: 9.30: 10.00: 11.50: 12.00: 13.03: 13.20: 14.00: 18.10: 19.13: 19.43: 20.25: 20.28: 21.10: 22.00: Szimfonikus zene. Operettkettősök. Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. (Ism.) A zene hullámhosszán. Szemforgatás nélkül. Kamarazene. Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. Táncok — operákból. Randevú a tudománnyal. Csak fiataloknak! Szolgálat egyenruhában. A politikai irodalom új könyveiről. tJj könyvek. (Ism.) Bemutatom a vőlegényemet. Kamarás István rádiójátéka. (Ism.) Nótacsokor. Rádióhangversenyekről. 22.30: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.15: A haj. Részletek MacDer- mot musicaljéből. 23.40: Francia kórusmuzsika. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. (Ism.) 18.25: Gilgames. Részletek a világirodalom legrégibb eposzából. I—V. tábla. (Ism.) 18.57: Zenekari muzsika. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Onczay Csaba gordonkaestje. Közben: 20.20: Magyar irodalmi arcképcsarnok: József Attila.' Kb.: 21.33: Vásárláz. Aruház a stúdióban. 21.48: Benny Goodman zenekara játszik. 22.27: Zenei panoráma. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS: Kecskeméti TE—Ceglédi Bem SE. Városi pálya lő óra. . KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG: Bányai Júlia Gimnázium—Székesfehérvári Ság- vári Közgazdasági Szakközépiskola fiú visszavágó mérkőzés. Városi Sortcsarnok 13.15-kor. Serdülő bajnokság: Sportiskola VII. o.—Bányai Gimn. MFSC-te- rem 15 óra. FELSZABADULÁSI KUPA LABDARÚGÓTORNA: (Kecskemét) KSC II.—Mezőfi SE II. 15 óra, Nagykőrös—Kecskeméti MÁV 15 óra, Lászlófalva—He- téryegyháza 15 óra. Felszabadulási Kupa Gara—Hercegszántó 3:1 (0:1) Hercegszántó, 300 néző, vezette: Martines Kiegyensúlyozott első félidei játék után súlyos védelmi hibákból szerezte meg a győzelmet a garai csapat. A 70. percben Barna (Hercegszántó) a kiállítás sorsára jutott. Góllövők: Takács 2, Forrai, illetve Nyírna. Jók: Osztrogonácz, Forrai. 'Takács, illetve Gyurkity, Glavatiyt. Bajai Tsz SK—Bácsbokod 1:0 (1:0) Bácsbokod. 200 néző. vezette: Ulakitv. Változatos iramú, közepes színvonalú mérkőzésen a Szerencsé-' seb’o csapat győzött. Góllövő: Mio- kovics. Jók: Pumacs. Batics, Farkas, illetve Berger, Havasi. Birkózóverseny Kiskunfélegyházán A hét végén Kiskunfélegyházán rendezik meg a Tiszántúli ifjúsági egyéni ökölvívó versenyt, amelyre máris rekordnevezés érkezett. A háromnapos vetélkedőn az előzetes becslések szerint mintegy százharminc fiatal lép majd szó- rítóba a MŰM 608-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában. A mérkőzések március 14-én, pénteken 17, szom- ' baton 16 órakor kezdődnek. A döntőket vasárnap délelőtt 10 órakor tartják. HORGÁSZOKNAK... Ismerjük meg halainkat! 8. AZ AMUR ÉS HORGÁSZATA A fehér amur a hazai zárt vizeinken először 1963-ban jelent meg. Az első ivadékot Kínából és Szovjetunióból importáltuk. Őshazája a kinai folyamok, amelyeknek felső folyásaiban ívik, nvajd az ikra a vízben lebegve kerül le az alsó szakaszokra, ott kel ki az ivadék. 6—7 éves korában ivarérett. Hazánkban a természetes vizekben nem szaporodik, ezért a mesterséges keltetőái'lomások oldják meg a szaporításukat. Ivadéka a halastavakban legalább olyan gondos kezelést, takarmányozást kíván, mint a pontyé. A lágyszerű vízinövényzetet — hínárfélék, keményszárúak, nád — s leveleit fogyasztja, alkalmilag zöldtakarmány gyanánt a frissen kaszált füvet, lucernát is. Tógazdaságban a ponty takarmányainak jó részét is felveszi. Kétnyar-as korára negyedkilós, há- romnyaras korára a 2 kg-ot is eléri. A növényzettel erősen benőtt halastavak, valamint holtágak megtisztítását1 várjuk az amurtól. Ennek folytán nemcsak közvetlenül, hanem saját halhús-termelésével is emeli á hozamot, valamint közvetve is, mert a káros, túlburjánzott vízinövényzet kiirtásával, vagy legalábbis megfékezésével a ponty és más hasznos halaink számára biztosít kedvezőbb életteret. Testalkata hengeralakű, nyúlánk. Testét sűrű pikkelyek fedik. Farkúszója erőteljes, ezért horogra nka- dáskor szinte repülni tud a viz felett. Hátúszója teleszkópszerűen sokszor kilátszik a vízből. Száia alsó állású, kemény szélű. Korr/oly fogazattal rendelkezik. Sok horgásztársunknak szép állkapocsszerű fogazat-gyűjteménye van. Ma már a zárt vizeinken nem ritka a 18—20 kg-os példány. Fogása többféle csalival történik. A leghasználatosabb a zgfenge. a főtt kukorica, a kukoricád ara-gyurmák variációi. Az amur horgászatához nehezék helyett önetetőt használnak, melyet gyurmával tömnek meg. Az oroszlányi Bokododi-tóban, amily az elsők között lett amurral betelepítve, nagy pusztítást végzett az amur. Minden növényt felélt. Itt az anzurt zsenge salátalevéUlel Is fogiák. A tapasztaltabb amurhorgászok állítása szerint, ha a növényzet elfogy, az amur ragadozóvá váüik. Ezt az állítást még hivatalosan nem támasztották alá halászati szakemberek. Bart os Gyula Női sakk-vb elődöntő A TASZSZ moszkvai jelentése szerint véget ért a női sakkvilágbajnok- j elöltek rr.’arathoni elődöntő mérkőzése Alekszandria és Levltyina között. A 17. — a rájátszásban az ötödik — játszmát a 36. lépésben Alekszandria megnyerte és ezzel 9:8 arányú győzelmét aratott ellenfelével szemben. Ezzel Alekszandria vivta ki a jogot, hogy ez év őszén asztalhoz üljön a világbajnoki címet védő Gaprindasviüvel a döntő párosmérkőzésen.