Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

1975. márcMs 25. ‘ • PETŐFI NÉPE • 5 Múzeumok belülről I. Szakemberek és összegek NYFJVŐR Egy és más „olló” szavunkról Több mint egy évvel ezelőtt folytatott vizsgálatot a megyei népi ellenőrzési bizottság annak megállapítására, miként tevé­kenykednek Bács-Kiskunban a múzeumok, s rendezett, megbíz­ható e a muzeális értékek védel­me? Akkor, 1973-ban meglehető­sen sok kifogásolni valót, sza­bálytalanságot találtak az ellen­őrök ezen a területen. Éppen ezért indokoltnak tartotta a NEB, hogy utóvizsgálat során meggyőződjön arról, vajon van-e Változás, előremutató fejlődés a múzeumok munkájában, a mű­kincsek védelmében.- A NEB az utóvizsgálat során a megyei ta­nács vb művelődésügyi osztá­lyánál, a múzeumok megyei Igazgatóságánál, hat múzeumnál és öt helytörténeti gyűjtemény­nél folytatott ellenőrzést. Túlméretezett Az utóvizsgálat lefolytatására a megyei NEB felkérte dr. Korek Lászlót, a Magyar Nemzeti Mú­zeum főigazgató-helyettését és dr. Rózsai Ágnest, a kispesti hely- történeti gyűjtemény vezetőjét. Nem lehet tehát kétségünk az­iránt, hogy a jelentés megálla­pításai szakszerűek. De nem szükséges szakembernek lenni ahhoz, hogy elfogadjuk a tételt: a múzeumi szervezet alapvető feladata a közművelődés szolgá­lata. A közművelődéshez kapcso­lódó határozatok kidolgozása so­rán a megyei tanács vb művelő­dési osztálya foglalkozik a mú­zeumi feladatokkal, csakhogy a tervek elkészítésénél, a döntések előtt nem kéri ki a szakemberek véleményét, de a feladatok vég­rehajtását sem ellenőrzi követ­kezetesen. Nem végzett felügye­leti vizsgálatot a megyei múze­umi igazgatóságnál sem. annak ellenére, hogy ez munkatervében szerepel. Megállapítja a jelentés, hogy a tartalmi munka fejlesztéséhez szükséges tudományos és segéd- személyzet a megyei múzeumi szervezetnél nem áll rendelke­zésre. A meglevő feladatokat 12 kutató, 3 restaurátor és 26 gaz­dasági, technikai és egyéb mun­katárs végzi. Az utóbbi időben számos kisebb intézménnyel gya­FILMJEGYZET rapodott a múzeumi szervezet, ■amelyeket többségében a múze­umi igazgatóság véleményezése nélkül alakítottak ki. így aztán érthető, ha a múzeumi hálózat túlméretezett, meghaladja a mu­zeális értékek védelmi szük­ségletét, s a belefektetett anyagi és szellemi energia nincs arány­ban a közművelődési hasznosí­tással. Ki-ki maga mesterségét... Az elmondottakból következ­tetve azt gondolhatjuk. hogy nincs a múzeumokat összefogó megyei szerv. Pedig van: a már említett igazgatóság, de éppen a túlméretezettség, a hálózat ál­landó bővülése, és az ehhez szükséges létszám hiánya miatt nem tud eleget tenni a követel­ményeknek. Az egész megyei múzeumi szervezetre inkább az egyes múzeumok elgondolása a jellemző. A feladatok nincsenek meghatározva, s ki-ki a maga mesterségét folytatva a saját el­gondolását igyekszik megvalósí­tani. Ezt annál inkább tehetik, mert nem érvényesül eléggé a megyei múzeum átfogó, irányító szerepe, gyűjtésében inkább Kecskemét városára szorítkozik, pedig akkor végezne szakszerű munkát, ha feladatai az egész megyére kiterjednének. Példaként megemlíthetjük a megyei múzeumnál levő egyetlen főfoglalkozású néprajzost, aki csak saját múzeuma gyűjtőterü­letén végez munkát. A megyei múzeumi szervezet munkája — állapítják meg az utóvizsgálat vezetői — csak akkor lesz ered­ményes, ha áttér a helyi kuta­tásokról a tematikus munkavég­zésre. Ezáltal a kevesebb lét­számmal, szakmai értelemben erősebb hálózat alakulna ki. Beszéltünk már — noha csu­pán érintőlegesen — a szakem­ber. és általában a munkaerő­ellátottságról. Nézzük meg né­hány adattal, hogy mennyi pénz állt a múzeumok rendelkezésére az utóbbi esztendőkben. A pénztáros könyvel Meglehetősen bonyolult a mú­zeumok pénzgazdálkodása. Nem azért, mintha a munka követel­Szerelmem, Elektra rÍV.'í né így, inkább, mert a dologi kiadások, a bérek, a pótelőirány­zatok. s az elszámolás, a pénz­ügyi adminisztráció bonyolulttá teszi. önmagukban a számok egyszerűen és világosan beszél­nek: 1972-ben 2 millió 950 ezer forint volt a múzeumi szervezet pénze, de ebben már benne van az 510 ezer forintos pótelőirány­zat is. Nem használták fel min­det. A következő évben 3 mil­lió 343 ezer forint volt az ösz- szeg, ebből 110 ezret nem hasz­náltak fel. Tavaly az éves elő­irányzatot egy millióval meg­emelték év közben, s így közel négymillió forinttal gazdálkod­hattak a múzeumok. De hogyan? Egyetlen példa: A kiskunfél­egyházi szélmalom tapasztására évenként 10—15 ezer forintot költenek, pedig az egyszeri ala­pos konzerválás hosszú időre elég lenne. Felmerül a kérdés, hogy miért szükséges minden évben pótelőirányzatokkal „in­jekciózni” a szervezetet. A jelen­tésből megkapjuk a választ, mi­szerint a benyújtott tervezetek nem felelnek meg a követelmé­nyeknek. A megyei igazgatóság a tervezés elkészítéséhez nem küldött ki irányelveket. így tör­ténhetett meg az az irreális ké­rés hogy a kiskunhalasi Thorma János Múzeum költségvetési ter­vezet nélkül több, mint négymil­lió forint igényt jelentett be egy évre. De nemcsak Halason csi­náltak így, hanem — amint az összefoglaló jelentésben olvas­hatjuk — a többiek is: „az egy­ségek tervezetük elkészítésé­hez ... csak az összeg igényét tüntetik fel, szöveges indokolás . nélkül... Ez a megyei költség- vetés elkészítését lehetetlenné teszi...” A szakemberhiányról szólva az összefüggésben van olyan je­lenségekkel, mint hogy a beszer­zett anyagokról bevételi bizony­latot nem készítenek, és jogsza­bályellenes gyakorlat folyik évek óta: „a számfejtő utalványoz, az utalványozó kifizet, a kifizető pénztáros könyvel, a könyvelő ellenőriz...” Gál Sándor (Folytatjuk.) Portré, 6000 év múltán Örményföld jelenlegi területén 6000 évvel korábban élt ember koponyája alapján Andranyik Dzsagarján, a neves örmény se­bész szoborportrét készített. A professzor különböző törté­nelmi korokban élt emberek ma­radványainak alkotó megmintá­zásával már több ilyen művet készített. A 300 színes ábrából ál­ló szívatlasz szintén az ő alkotása. Az orvosok külföldön is jól isme­rik az atlaszt, amelyért a brüsz- szeli nemzetközi kiállításon aranyéremmel tüntették ki. (APN - KS) Az ollót mindannyian ismerjük. Már az óvodában nagy igyeke­zettel használják a kicsik a pa­pírmunkák elkészítésekor. Sza­bóknak, szabászoknak, fodrászok­nak fontos munkaeszközük. A mindenapi életben is nélkülözhe­tetlen. Meghatározása már kis­sé nehezebb. Szakszerűen ezt mondhatjuk róla: két közös ten­gelyen forgatható pengéből álló nyíró eszköz. Tudunk-e még ró­la többet mondani? A nyelvtör­ténet alapján sokat is, és érde- . kését.. A honfoglalás előtti ótörök jö­vevényszavainkat felsorolva, az állattenyésztéssel kapcsolatos szavak között található a bika, ökör, tinó, kos, kecske stb sza­vak mellett az olió is. Olló? — kérdezhetjük csodálkozva. — Hogy kerül a csizma az asztalra? Illetve hogy kerül a szerszám­név az állatnevek közé? Feltéte­lezve, «hogy nem elírásból vagy szórakozottságból, arra kell gon­dolnunk, hogy a’z olló eredetileg állatné v volt. Valóban a mai olló szerszámnév azonos a kecskegi- da jelentésű török eredetű ollót szavunkkal. Hasonlóságon alar puló névátvitellel lett az állat nevéből szerszámnév, mivel a kecskegida hátsó lábai a nyitott olló száraihoz hasonlóan kereszt- . be állnak. Mindentudó értelmező kéziszó­tárunk két olló szót ismer. Az első a szerszám neve. Megjegy­zi, hogy ollója van a ráknak is, sőt a sportnyelv is ismeri az ol­lót (lábbal végzett ollózás, az ellenfél ollóba fogása). A má­sik olló szó tájnyelvi és régi jelzéssel kecskegidát, őzgidát, zergeollót jelent. (A zergeolló a zerge kicsinyje.) Tehát a nép­nyelv ismeri ezt a régi jelen­tést. Ugyanerre az eredményre ju­tunk, ha a magyar nyelv törté­neti-etimológiai szótárához for­dulunk felvilágosításért. A szer­számnév alapja tehát az ótörök eredetű, kecskegida jelentésű ol­ló szavunk, a szerszámnév azon­ban csak valószínűleg magyar fejlemény, mert egy török nyelv­ben megvan a szónak gyapjú­nyíró olló jelentése is, így te­hát az is lehet, hogy a szerszám­jelentést is átvettük. Az ilyenfajta névátvitel, a négylábú állatok ' nevének áll­ványszerű tárgyak és eszközök megjelölésére való átvitele nem elszigetelt jelenség. A kecskebak jelentésű bak szavunknak is van egyfajta állvány, fűrészbak és kocsiülés jelentése is. A bak to­vábbképzett boksa alakja fia­tal kecskebakot jelent. Ennek kínpad és szénégető máglya je­lentését is számon tartjuk. Kos szavunk cölöpverő eszközt, faltörő kost is jelent, sőt régen a szőlő­prés facsarvarját is evvel a szó­val jelölték. Kecske szavunk is jelent a népnyelvben fűrészba­kot. Az ugor korból eredő ló sza­vunk eredeti jelentése mellett koporsót tartó favázat, derest, sőt sporteszközt is jelent. A tör­ténelmünkből jól ismert deres szavunk jelentése tapadással ke­letkezett a deres ló (vagyis szürke ló) szókapcsolatból. A de­res tehát lovat is, büntetőpadot is jelent. Ez utóbbi jelentésben a szomszédos szláv nyelvekbe, a románba és az erdélyi szászba is átkerült. A teljesség igénye, nélkül még megemlítjük kutya, macska, zeb­ra, bika, mackó szavunkat is. Ezek sem maradtak meg csak állatnévnek. A kutyának van csille, csizmahúzó jelentése is, a macskáról pedig a vasmacska juthat eszünkbe. A csíkozott zebrának a közlekedésben van szerepe. A bika cölöpverő és emelőbak jelentésben is haszná­latos. A mackó átkerült a tol­vajnyelvbe páncélszekrény je­lentéssel. Ezért hívják mackós­nak a kasszafúrót. Még csak azt említjük meg, hogy ez a fajta névátvitel nem­csak a magyar nyelvben van meg. így pl. a latin csikó jelen­tésű equulus kínvallató eszközt, a francia lovacska jelentésű che- valet pedig állványt, fűrészbakot is jelent. Kiss István Rajzóra a múzeumban MAi Ismerni a diákokat k Legutóbb a megyei^ köz- művelődési bizottság ülésén dr. Jeney Jánosné, a jános­halmi gimnázium igazgató­ja hozzászólásában elmond-, ta, hogy a nevelőtestületi értekezlethez előzetesen anyagot gyűjtve felmérést végzett diákjai körében. A kérdések és az ezekre adott válaszok a hazafisággal, a forradalmisággal és az in­ternacionalizmussal voltak kapcsolatban. Dr. Jeney Jánosné fel­szólalása nagy visszhangot váltott ki a jelenlevők kö­rében; másokat is még in­kább rádöbbentett array hogy mennyire fontos is­mernidiákjainkat. E rövid írás keretében csak utalásszerűén emlí­tünk meg néhány adatot aból az izgalmas munkából, amelyet Jánoshalmán vé­geztek. A diákok felírták három kívánságukat. Feltűnő volt a válaszok realitás-értéke. Az, hogy nem üres álmodo­zásokat, hanem elérhető, megvalósítható dolgokat említettek, szinte egytől egyig. Első helyen a sike­res érettségi vizsga állt. Azután a továbbtanulás, majd a későbbi jó munka­hely következett. S szere­pelt a boldog, meghitt csa­ládi élet is. Arra is válaszoltak a fia­talok, hogy mi keseríti el őket leginkább. Legtöbbjü­ket valamilyen családi ok. Az például, hogy a szülők rosszul élnek. Az édesapa iszik, sok a veszekedés, be­teg valamelyik szülő. A példaképválasztás szo­ros összefüggésben van a hazafisággal, illetve a hazafias neveléssel. Arra a kérdésre, hogy ki a példaké­pük, legtöbben nem konk­rét személlyel válaszoltak, hanem bizonyos embertí­pust neveztek meg. Korunk nagy egyéniségei közé legtöbben Szentgyör- gyi Albertet sorolták. Töb­ben Allendét vagy Corva- lant említették ennél a kér­désnél. Egyikőjük ezt írta a papírra: „Azokat, akik az egész emberiség jobblétéért, boi^qgabb, életéért ki(zár­nék.” Jól látják ezek a fiata­lok — a válaszokból kitűnt — a forradalmiság szerepét korunkban. Nem szűkítet­ték le ennek fogalmát a harcokra. Többen a szebb­re, jobbra való törekvéssel hozták összefüggésbe a for- radalmiságot. Hasonló tar­talmú válaszok születtek az internacionalizmussal kap­csolatos kérdésekre is. A jánoshalmiak példája mutatja: helyes törekvés ilyen módon is jobban meg­ismerni a tanulókat, hiszen a nevelésüket nagyban meg­könnyíti ez. V. M. P. N. BARANNYIKOV: Nevek az emlékműn A színhely a magyar Alföld A "beavatottak s a környékbeliek “tudják, hogy Kiskunlacháza kö­zelében a látóhatárig elterülő pusztán épült fel a filmbeli Mykéne. A falak, a hatalmas boltív, a bástyakiszögellések — mint a díszletek és jelmezek mindegyike — elvontan, történeti konkrétság nélkül testesítenek meg egy elvet. A vár építménye a hatalmat érezteti, amelyért kö­nyörtelen, véres küzdelem zajlik. Az ókori görög mondavilág bíz-' vást legnagyobb hatású története az átokkal sújtott Atrida nemzet­ségéről szól. Gyilkosság gyilkos­ságot, bosszút újabb bosszúállás követ a családban, gyermeket, férjet és anyát megkülönböztetés nélkül pusztít el a fékevesztett szenvedély ... Agamemnon, Klytaimnestra. Orestes és Elektra története végigpereg az egész európai színházkultúrán, az idő­számítás előtti V. századtól nap­jainkig. Változó korok, világnéze­tek formálták saját képükre az ősi mondái anyagot, a mindenkor időszerű mondanivaló kifejtésére. Gyurkó László Szerelmem, Elektra című drámája egy az új­rafeldolgozások közül. 1968-ban .a Nemzeti Színház mutatta be nagy sikerrel, és ez a mű szol­gált Jancsó Miklós azonos című filmjének alapjául. Már az erede­ti drámai szöveg is eltávolította a cselekményt az egykori görög va­lóságtól, és az eszmék összecsa­pásává, a zsarnokság ellen lázadó tömegmozgalom tanúságává tette a történetet. Ez a filozófiai erő, ha lehet. Jancsó Miklós alkotásá­ban méginkább kifejeződött. A film cselekménye valójában egyszerű, mégis hihetetlenül bo­nyolult. Nemcsak azért, mert az első jeleneteket megelőző törté­netsor ismerete nélkül nehezen érthetők a látottak, hanem azért is, mert a dráma szereplőit nem csupán egyéni indulatok mozgat­ják. Elektra, Orestes és ellenfe­leik egy-egy emberi magatartást és gondolkodásformát képvisel­nek. Összecsapásuk ezért elvek, felfogások mérkőzése is. Aigiszthosz király egykor gyil­kosság révén jutott hatalomra. Nőül vette a megölt Agamemnon özvegyét, és az országban önkény- uralmat valósított meg. Csak Elektra, a halott leánya áll vele szemben, tagadva a rendszert, megvetve az elnyomott tömegek­ből kikényszerített alázatos hódo­latot. Magányos harcában test­vére, Orestes megérkezése segíti meg, s ketten pusztítják el a-zsar­nokot A történet Jáncsó Miklós ren­dezésében és Kende János kame­rájának lencséjén át az egyén és a tömeg, a táj és az ember, a lát­hatatlan börtön és a látható for­radalom hatásos víziójává válik. Egymással egyenrangú képi sze­replői az alkotásnak a végtelen­nek tetsző hosszú beállítások, a szüntelenül mozgó embercsopor­tok változatos tömegjelenetei, al­konyat és hajnalok, perzselő nap­sütés és készülődő viharok. A film hőseit Törőcsik Mari (Elektra). Cserhalmi György (Orestes). Madaras József (Ai­giszthosz). Balázsovits Lajos és Bajcsai Mária alakítják oly meg­győző hitellel, amennyire csak al­kalmazkodni tudtak a rendező ál­tal teremtett sajátos filmbéli vi­lághoz. Pavlovits Mikiéi XII. EGY IGAZI KAUKÁZUSI FÉR­FI. A Felszabadulási Emlékmű­vön ez áll: Prokopenko I. D. f. hadnagy A Magyarország szabadságáért és függetlenségéért elesett hősök között két olyan Prokopenko ne­vű tiszt is van, akik mind a ket­ten Ivánok és mind a ketten Da- nyilovicsok. Az egyik technikus főhadnagy, a 493. önálló harckocsiezred tü­zéroszlop parancsnoka, 1914-ben született, párttag. Eltemetve Bu­dapesten, a Kerepesi temetőben. A másik gárda hadnagy, a 9. kaukázusi gárda hadosztály 32. kaukázusi gárda ezredének sza­kaszparancsnoka. 1911-ben szüle­tett, pártonkívüli. Kitüntették a Honvédő Háboró érdemrend I. fokozatával és a Vörös Zászló renddel. A második kitüntetését nem kapta meg, hiszen valószí­nűleg nem is tudhatott róla, mert egy másik frontra vezényelték át 1944. október 8-án halt hősi ha­lált. Nádudvar főterén van elte­metve. A harckocsizó tiszt rokonainak nyomát nem sikerült fellelni. A másikról, a lovastisztről ki­merítő válaszokat kaptam. „Iván Danyilovics bátyja ír ön­nek... Egy 11 tagú családból származunk. Családunk csak nagy nehezen tudott megmenekülni az éhhaláltól. A gazdagoknál béres-, kedtünk, mert csak nadrágszij parcellányi földünk volt. Iván tizenegyben, és kilencben szület­tem. Furcsa dolog, de jól emlék­szem tizennégyre. Én már a ha­todik életévemet is betöltöttem. Én és Iván is később hajtőként dolgoztunk. Egyszer leestem a ló­ról és kificamítottam a kezemet. Engem gyorsan hazaszállítottak, visszarántották a kezemet. Egy­szer csak hallom, hogy félreverik a harangokat! Mindnyájan fu­tunk ki a térre. Az emberek a mezőkről rohantak a faluba. Ki­tört a háború! 1929-ben az elsők között lép­tünk be a kolhozba. 1935-ben Dmitrijt választották a kolhoz el­nökévé, én és Iván továbbra is a kovácsműhelyben maradtunk. Iván nagyszerűen dolgozott, min­denki csak dicsérte. Iván a területi katonai kikép­zést — elvégre kubányi kozá­kok vagyunk — a 67. kaukázusi ezredben kapta meg, amely a Krasznodár-vidéki Kavkazszkája kozáktelepen állomásozott. Az­tán maga irányította egy osztag kiképzését, Zubov tanyánk kö­zelében egyszer hetenként össze­gyűltek két falutanács — Aíar- jinszk és a szomszédos Leninszk — vörös katonái. Milyen hetyke lovas volt a mi Ivánunk! Vágtató ló hátán olyan mutatványokat csinált, hogy az emberek még ma sem tudják elfelejteni. Emlékszem a következő esetre. Házunk előtt ücsörögtünk. Anyánk is velünk volt. Egyszer­esük az utcán két párbakötött lo­von lovasok vágtatnak végig. Há­tuk mögött egyik lábával az egyik ló hátán, másikkal a másik lo­von egy harmadik ember. Anyánk felkiáltott: „Megörült ez a fickó?" „Mama, de hisz ez a mi Vá- nyánk!’’ — mondtam. „Teljesen megőrült. Ha leesik, nem marad ép egy csontja sem!" De Vány a kitanulta a sofőr- mesterséget is. Ebben a szakmá­ban is csak a dicséreteket hal­mozta. Általában olyan ember volt, hogy előbb másoknak. csi­nált meg mindent, s csak azután magának. Gépkocsijával együtt, annak kormánykereke mellett ülve vo­nult be katonának. Mégpedig 1941. július 23-án. Egy gépkocsi­oszlop vezetőjévé nevezték ki. Ügy történt, hogy amint leadta a gépkocsikat, máris rohant a had­kiegészítőbe. Természetesen nem gépkocsivezetőként került ki a frontra, hanem lovaskatonaként. Felesége és két lánya maradt otthon. De hát mit tehetett vol­na? Háború volt! Szevasztopolban harcolt. Ott se­besült meg, de nem ment hátra az első vonalból. Később egy bombaszilánktól megsebesült a hátán. A sztavropoli hadikór­házba került. Kubány felszabadu­lása után hazaszaladt. Abban az időben a 4. különleges kubányi gárda hadtestnél szolgált, amely­nek Kiricsenko altábornagy volt a parancsnoka (ha nem csal az emlékezetem). A Taganrogért ví­vott harcokban megsebesült, a lá­bán, a szocsi hadikórházban fe­küdt. Erről a három sebesüléséről tudok. Többről nem hallottam. Az érdemrendeken kívül volt még 2 vagy 3 érdemérme, de hogy milyenek, nem emlékszem. Vány a barna arcú, csillogó fe­kete hajú legény volt. Nagyon világos barna szeme, lányosán hosszú, szempillája volt. Ennyire emlékszem, ennyit tud- 4tam írni a fivéremről. Hogyha nem úgy sikerült, ahogy ön el­képzelte, azért elnézését kérem. Távolról sem írtam meg mindent, de azt hiszem, hogy a lényeg benne van. Mély tisztelettel: Aleksze} Da­nyilovics Prokopenko.” * „Én, Sztyepán Andrejevics Ah- tirszkij jól ismertem Iván Danyi- lovicsot, s az egész családját: Vány a ügyes, csupa energiával teli gyerek volt. Felnőtt korában pedig'jóvágású fiatalember. A vele egykorúnk közül kitűnt ará­nyos testalkatával, ügyességével és sok más tulajdonságával. So­kat adott magára, mindig mintha skatulyából húzták volna ki, csizmája kifényesítve, mint egy igazi kaukázusi megjelenésű fér­finak. S hogy tudott énekelni! Sze­relmét, Jevdokija Rudenkót vette feleségül. Két lánya született. Válja most Moszkva környékén lakik. Nagyezsda Ivanova Proko­penko Ordzsonikidzében dolgozik a mezőgazdasági főiskola szervet­len kémia tanszékén. A háború alatt csupán egyetlen egyszer találkoztam az én jóbará­tommal. Akkor már háromszor megsebesült, de még mindig, ugyanolyan mozgékony, olyan vi­dám volt... Nyíljanak örökké virágok az olyanok sírján, mint Iván Danyi­lovics Prokopenko.” (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom