Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-30 / 76. szám

IRODAI. () M M V V K L O DES • I R () I) V I. () M HATVANI DÁNIEL: Nagypéntek Vályoggödrök száján herpesz és falvak vedlének mindenfelé fű csipog porzik a rozsvetés anyókák előtt feszület hajlong Fiatal gallyak dobolnak a Hold diszkivilágított krajcáros üstjén állapotos a világ méhében szavatolt bomba-ikrek rugdalóznak Mire befutnak az autós rokonok zsebükben a nyulak megfiadzanak temetőkapuk fölött kucorog 4i feltámadás vaksi angyala • Lisztes Cser Év» rajza. VLAGYIMIR OSZINYIN: Fenyők Fenyők a kedves erdőszélen. Törzsükön kibuggyan a gyanta. A lombjuk úgy hajol fölébem, mint kupola zöld boltozatja. A körüllengő tiszta csendben a gyantaillat szinte kéklik, majd a lombkoszorú meglebben s zúgás vonul az erdőn végig. ...E fenyők mennyi mindent láttak! viharában hadi füzeknek ... S talán azért ily óriásiak, mert kitartottak egymás mellett. Csillagok fénylenek Utam nincs térképre jelezve, erdőben és viharban mentem, s megyek. A célom messze, s meredek az utam. Utitársak mindig akadnak, és nehéz a teher, sötétség... vad, fagyos a szél, s nincs mindig tűz közel. Lehet, hogy érthetetlen, és hiába is utam. A szív tévedhet. téved is, de mindig célja van. És én arra felé megyek, amerről a csillagok fénylenek. (Antalfy István fordítása.) GÁL FARKAS: Impresszió Mint áldozati barmok, fejlehajtva (isznak komor, tajtékos feílegek; vörös homályban ég a húsuk habja egymást viszik, mint roppant terheket. Nagy súlyuktól legörbedett az este, behorpasztja az alvó dombokat, a parti fűz vörös-barnára festve lelógó hajjal bambán bólogat. Nehéz fejét a mély folyóba mártja, halkan csobbanva partra ttl a csend; terhétől roppan még a lomha bárka aztán a vízbe néző éj mereng ... Arra megyek, hol égretörve állnak fenségesen az érett Jegenyék s a lüktető, bozontos némaságnak kanyargó útján sietek feléd. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ÚJ TÁRLATA „A nő az évszázadok művészetében” Milyennek láttak, és ábrázoltak bennünket, nő­ket a különböző korok alkotóművészei ? Izgalmas felfedezőútra csábít a Szépművészeti Múzeum vi­lághírű grafikáiból összeállított kiállítás, amely változatos képzőművészeti stílusok, felfogások. íz­lések sokszínű anyagát illeszti egységbe és mu­tatja meg, hogy milyen helyet foglalt el a nő. az évszázadok művészetében. A sor természetesen Ádámmal és Évával kez­dődik. A bibliai első emberpárt Dürer alkotta re­mekbe. Dürer gondosan kimunkált asszonyalakjai határozott éles vonalakkal válnak ki az aprólé­kos gonddal megrajzolt-megszerkesztett háttérből. Egész kis világokat varázsolt rézlemezre, s ebben a világban a nő is erőt, méltóságot. klasszikus szépséget sugároz. És még hányféle alakban lép­nek elénk; kitárulkozva és szemérmesen, pajzánul és áhítatosan, felcicomázva és munkától elgyötör­tén, virulóan és elvirultan. szerelemreváróan és az anyaság gyönyörű csodájába beavatottan. A középkor mutat meg talán legkevesebbet a nőkből. Átszellemült madonnák néznek ránk sze­líd alázattal. Szépek, bájosak, angyalian tiszták, Raffaello híres Vénuszának gyöngéd, üde szépsé­ge sem ébreszt erotikus gondolatokat. Rembrandt viszont többre becsülte a kíméletlen őszinteséget, az igazságot, mint a szépséget és harmóniát. Elő­ítéletektől mentes rajzain a nők nem idealizált- földöntúli lények, hanem nagyon is hús-vér embe­rek. A nagy spanyol festő, Goya sem alkotott túl hí­zelgő képet a nőkről. Gyilkos gúnnyal távolítja ,cl róluk a bájos képmutatás álarcát, hogy a sza- badonhagyott vonásokat olyannak rajzolja, ami­lyet a főúri tulajdonosa megérdemelt: hiúnak, csúfnak, démoninak., kapzsinak, vagy egyszerűen csak üresnek. Ezután ismét „szalonképesnek” láthatjuk ne­münket, amint a rokokó agyondíszített világában önmaga is kecses dísztárgyként finomkodik, ki­öltözött gavallérok karjaiba omlik. Ettől a bódi- tóan mesterkélt, vitrin-világtól pár lépésnyi tá­volságra pedig feltűnik a rosszul értelmezett emancipáció találó karikatúrája. Daumier ijesztő kékharisnya modellje, aki íróasztalánál éppen va­lamit ír, miközben férje a gyerekkel van elfog­lalva. Az alkotó, küzdő, felvilágosult és a társadalom megújításán fáradhatatlanul munkálkodó asszonyt ugyancsak megtalálhatjuk a tárlaton, bár nein mint a képek főszereplőjét, hanem jó néhány kitűnő mű alkotójaként. A nő szereoének sors­döntő változásairól tudósítanak Käthe Kollwitz szorongató szépségű, harcosan elkötelezett művei. • Dürer: Lovon ülő hölgy zsoldos katonával. Talán nem véletlen, hogy nő, Angelica Kauffmann volf az, aki megmintázta a gondolkodó nő magá­nyos alakját is. A távozó pedig Picasso világhírű képének emlékét viszi magával. Az Anya gyer­mekével szinte magába sűríti a nők leglényege­sebb tulajdonságait: a gyermekét féltő, ölelő anya ősi ösztöneit és a mindennapi megélhetésért ké­ményen küzdő asszonyok erkölcsi fölényét, pél­dás emberi nagyságát. Ádámtól és Évától indultunk el,. Picasso zárta a rendkívül színes; elgondolkodtató tárlatot. Egye­dül azt sajnáltuk, hogy a mi társadalmunk asz- szonyai kimaradtak a seregszemléből, pedig nem ártott volna — legalább egy-két kép erejéig — őket is bevonni az allegorikus nőalakok vonzó körébe. Vadas Zsuzsa l O * * t fáradt, megtépett és éhes fel­derítő ereszkedett alá a bokros domboldalon a vénséges vízi­malomhoz, mely úgy nyikorgóit, mint egy viharba került gálya. A kövek alatt Ivanov, Solubenko, Abranov és Pocelujko feküdt, gör­csösen markolták lövésre kész fegy­vereiket. Tamerlanov pedig a hatalmas, penészzöld malomkerék mellett tartott, a nyitott ajtó felé. — Fegyverbe, fiúk! — kiáltott fel. A felderítők felpattantak, már el is dördült az első lövés. A nyilasok rend- szertelenül viszonozták a tüzet. A lö­vedékek forgácsokat téptek a falból, a zsákokból lisztsugarak fröccsentek. A félkarú hasra vágta magát a iSá-í'q kok között egyet magára döntött. Látva, hogy karabélyaikkal nejn A lisztködben, ame­lyet valahonnét felülről egy játékos fénysugár tört át, degeszre tömött gabonás, kissé távolabb lisztes zsákokat pillan­tott meg. A zsákokon félrebillent fejjel ült egy állapotos asszony. Cserzett, szenvtelen arcú, báránybőr- süveges, félkarú férfi lépett a fény- nyalábba. A mellén meg-megcsörren- tek a keresztek és érmek, de a meg­jelenése, járása is kiszolgált katonát árult el. Tamerlanov a nyikorgó lép­csőkön felment a malomkövekhez, kör­bejárta a helyiséget, meggyőződött, hogy az asszony és a félkarú molnáron kívül nincs más a malomban. Csak ezután hívta be a többieket. A felderítők beléptek. Melegre vágy­tak, éhesek voltak. A félkarú, aki nyilván egy szót sem értett oroszul, «okáig hallgatta Abranov szakaszveze­tőt, majd nehézkes mozdulattal kinyi­tott egy ládát, amelyből zavaros színű borral telt agyagkorsót, néhány száraz korpalepényt, darabka főtt húst vett elő. A bor átmelegítette őket, a hús el­verte éhségüket, a fáradság a zsákok­ra döntötte a felderítőket. Ivanov még gyutacsokat csavart a kézigráná­tokba, közben bajtársait szólította. Vá­laszt nem kapott, már aludtak. „őrséget kellene állítani” — gondolta a katona, de sajnálta felkelteni a tár­sait. Ügy döntött, egyelőre maga áll őrségbe. Leült és hallgatta az alá­hulló víz csobogását. Körülötte minden elcsendesedett, egy óriási bölcsőnek érezte a malmot, ame. lyet a malomkövek monoton zúgásá­nak és a hajtószíjak nyikorgásának ütemére óvatosan ringat egy hatalmas, gyengéd kéz. Ledőlt a lába alatt sziszegő szalmára, élvezte a zsongító meleget, egy pil­lanatra lehunyta szemét, Nem vette észre, hogyan mászott ki a félkarú az ablakon, és tűnt el a sötétben. Ivanov néhányszor lerázta magáról a maka­csul rákúszó álmosságot, majd felkelt. Csend honolt a malomban, egyhan­gúan csobogott a víz, a levegőt megülte az édeskés lisztillat. Az asszony válto­zatlan nyugalommal pihent a zsákokon, összekulcsolva kezeit hatalmas hasán. Pirkadat előtt tért meg a félkarú egy szakasz katonával, akiket a kövek njögött hagyott, maga visszalopakodott * jP?tos feleségéért a malomba. A padló nyikordulására pattant fel Iva- Poy. Az ajtó szürke nyílásában élénk­zöld parolinos, dohányszínű köpenye­ket pillantott meg. Nyilasok voltak. SZ. BORZENKO: Ember született sokra mennek, aknavetőt hoztak a nyilasok. A malomkövön robbant az első akna, szilánkja Golubenko vállát érte. Sebét Abranov kötözte be, közben felfigyelt az állapotos asszonyra, aki­ről meg is feledkeztek. Ki meredt szemekkel ült, elnehe­zült lábait szétvetette. — Megsebesültél? — kérdezte tőle Abranov, de válasz nélkül is felfogta, mi van az asszonnyal, és megijedt. — Hűha, fiúk, szül... A második akna valahol fent találta el a keresztgerendát. Por és galamb­piszok hullott rájuk." Abranov elvá­gódott. Felemelte fejét és tekintete megpihent a beeső napsugáron, azután felfedezte, amint az ablakból, láthatat­lan szálon sietve ereszkedik le egy pók. Ez is élni akar — gondolta. Hirtelen összerezzent, arca mellett meglátta az asszony szenvedéstől eltorzult száját. — Te miért nem vagy a helyeden, Abramka? — kérdezte az ajtóból Po­celujko. — Nem látod, micsoda meglepetés ... — Mit álmélkodsz? Segíts! Hiszen ember születik. A golyók megvadult darazsakként cikáztak a levegőben. Abranov köze­lebb kúszott az asszonyhoz, ekkor látta csak, hogy vége felé jár a szülés. Hallotta egyszer, ilyenkor segíteni kell az anyának. Mindent elkövetett, míg kezében nem érezte a gyermeket. Feleségének kétségbeesett kiáltása térítette magához a félkarút. Előbújt bizonytalan rejtekhelyéről, talán fel sem fogta, mi történik körülötte. Egy­szerre csak látja, amint egy orosz ka­tona kihajol a malom ablakán, vizet merít markával és mosogatja a mor­zsányi vörös és síró emberkét. Majd a hátát paskolja, azután tiszta törülköző­jébe csavarva adja át a kiabáló cso­magocskát boldog és nagyon zavart anyjának. Egyre sűrűbben hullottak az aknák. Egy szilánk megölte Pocelujkot. A rob­banásoktól felforrósodott a malom le­vegője. Annyira nem fért össze az át­kozott halál, a fojtogató füst és go- lyósivítás az ember születésének fenn- séges titokzatosságával, hogy a fél­karú váratlan felüvöltött: Hagyjátok abba a lövöldözést. Ebben a pillanatban - egy lövedék mart a gyomrába. Ki tudja, mi játszódhatott le a fél­karú lelkében. Lehet, hogy a vörös- kátöna nagylelkűsége döbbentett^ meg, Maradék erejét megfeszítve'feieméike- dett, ■1 végígtápogatta Jtfáéá 'küí$Frjfcf113 mocskos padlót, azután, hogy meg­találta Pocelujko élettelen teste mel­lett a kézigránátot, fo­gával kirántotta a biz­tosítógyűrűt, és a gráná­tot szörnyű átkokkal ve­tette a . nyilasok közé. A következő sortűz ol­totta ki életét. Az ösz- szeroncsolt tetőn fürge lángkígyók futkároztak. szemüket füst marta, nemsokára lángokban állt a malom. — Ivanov és Golubenko, adjátok ide a lőszereket. Vigyétek magatokkal a gyereket, az anyját is. Abranowal megpróbálom feltartóztatni a nyilaso­ENVER BIKCSENTÁJ* Frontnovellák • Stotz Mihály illusztrációja. kát. amíg elvonultok. Gyorsan, gyor­san! — adta ki parancsát Tamerlanov, közben új tárat helyezett géppiszto­lyába. Golubenko nem vitatkozott. Ügy he­lyezte el óriási tenyerében a csecsemőt, mint egy bölcsőben. Ivanov ügyetle­nül támogatta a támolygó asszonyt, aki iránt valami megmagyarázhatatlan szánalmat érzett. Óvatosan leereszked­tek a patak mentén, nemsokára elta­karta őket a cserjés. ’ Estére a négy felderítő, anya és gyer­meke a szovjet tábori kórházban vol­tak. Kecskemét, 1944. Megjelent a „Krím” Könyvkiadó gondozásában kiadott Szimferopol— Kecskemét című antológiában. Fordította: Sávolt Béla Á katona kitárja a bunker ajtaját Margit azelőtt a negyedik emeleten lakott, Attila a má­sodikon. A környező házak la­kói a tűz után költöztek le a bunk,erbe. Cfimentfalak. Pelenkaszag. Gyertyája csak Margitnak van. A bunker kilenctized rJ^sze sö­tét, csupán a szemek fehérjének sápadt fénye látszik. Mindun­talan .egyró: folyik a szó: — Mikor lesz már véget. Már megszoktak a roouaná­sok zaját. Már az a szörnyű, amikor csönd van. — A József körúton a néme­tek felrobbantottak egy házat — tárgyalták suttogva az asz- szonyok. — Mindenki odaveszett á pincében. Attila, aki az ostrom előtt pgy töltény gyárban dolgozott a rob­banások hangjáról már szak­szerűen meg tudta állapítani, ki lőtt. — Német... Orosz ... Né­met ... Orosz... — sorolja egy­más után, mialatt a többiek a robbanások nyomán aláhulló kövek zajára füleltek. Reggelre egyre távolabbról hallatszottak á robbanások. Senki sem tudta, kik jönnek: oroszok, németpk? Délben Sza- niszló, Margit fivére óvatosan felmerészkedett a lépcsőn. Né­hány perc múlva már hozta is a hírt: — Oroszok! Nem tudták, mitévők legye­nek: örüljenek-e, vagy féljenek. Túlságosan hosszú ideig ijeszt­gették őket az oroszokkal. És ekkor hirtelen megnyikordult a pinceajtó, mindnyájan a köze­ledő lépéseket figyelték. Az ide­gen súlyos léptekkel jött lefe­lé a lépcsőn. Margit odabújt a bátyjához, Szaniszló félreállt az ajtóból. A csinos Erikát a' vas­ágy alá bújtatták. Lépcsőnyikorgás. Csizmatalp dobogása. Zseblámpa fénye ha­sít a bunker sötétjébe. Elsőnek Attila kelt fel a vaságyról, utá­na sorban a többiek; Maguk sem tudták, miért tesznek így. A szürke köpenyes katona fi­gyelmesen végigfürkészte a pincétv aztán mondott vala­mit. Senki sem értette, és egy­szerre sajnálni kezdték, hogy már nincs itt a zsidó Schneider úr, aki nyolc nyelven beszélt. A katona újból mondott va­lamit. A bunker hallgatott. Ek­kor az ajtóra mutatott, a be­áramló fényre, aztán intett,mint­ha elköszönne, és elment. Meg­értették, hogy vége a szenve­déseknek. Az orosz katona kitár­ta a bunker ajtaját. — Ismered a járást? — kérdezte Izabella asz- szony, a görbeorrú patikus. Mostanában a hátsó udvaron keresztül jártak be a gyógyszertárba. Gizi, a kislány inkább a sze­mével — apró fekete mazsolákkal —, mint a szá­jával rebeqett köszönetét Izabella asszonynak. A kis kuncsaft mögött becsukódott a vasrácsos ajtó. Kilépett a Múzeum körútra. A fal mellett osont► félt a nép télén utcáktól, és ... az emberektől. Januárban orosz és német gépek köröztek Bu­dapest felett. A jövedékek és aknák vijjogva re­pültek át a Dunán. Befordult a Rákóczi útra, innen még óvatosab­ban lépkedett tovább, A Duna túlsó oldaláról tűz alatt tartották az egész utcát. Gizi hirtelen egy orosz lovas katonát pillantott meg. Rémületében el akart bújni egy kapualjban, de erős ütést ér­zett és a földre zuhant. Ott feküdt a jeges aszfalton. Az orvosság szét­szóródott. Gizi szemei — az apró fekete mazso­lák — fennakadtak egy borbélyüzlet cégérén. A felrobbant lövedék nemcsak Gizit terítette le. Ló és lovasa is az úton feküdt. A katona felnyögött, szitkozódott, aztán feltápászkodott, Súlyosan sebe­sült lova görcsökben vonaglott. Egy pisztolylövés­sel megváltotta a szenvedéstől hű társát> aki a Don partjától hozta el idáig. Aztán odabicegett a kapu­aljhoz, amely előtt a kislány feküdt eszméletle­nül. A lábán sebesült meg. A katona letérdelt, bekötözte a sebet. Gizi egy pillanatra magához tért: közvetlen közelről meglátta a katona nagy kék szemeit. Ilyen kék szemeket eddig csak a sampon-reklámon látott. Aztán újból elveszí­tette az eszméletét. A katona a. maga sebét is bekötözte. Arrafelé nézett, ahol hű bajtársa a földre zuhant, de már csak a maradványait látta. Az .éhes pestiek máY fejszével darabolták a lótetemet. — Hé, emberek! — kiáltott oda nekik. Hanem ezzel csak megijesztette öket< vissza­bújtak a pincékbe. Egyedül egy sildes sapkás fiú maradt ott. A katona nagy nehezen összeszedte néhány szavas magyar tudását és megkérdezte tőle: — Hol lakni kislány? A fiú az Apponyi tér felé mutatott. Gizi az anyjával és a nagyanyjával lakott a pincében. A nők megrémültek, amikor a katona belépett, karjában a kislánnyal. — Ez a ruszki kötözte be — mondta a kisfiú. A katona is megszólalt a maga nyelvén: — Mifiek engedik egyedül az utcára?! Hiszen harcok folynak! A két nő egyszerre kezdett beszélni, ám a katona nem tudott annyi magyar szót. Csak ak­kor értette meg. mit beszélnek, amikor a nagy­mama megcsókolta a kezét. A katona indulni készült. Odakint egyre sű­rűbben lövöldöztek. Az asszonyok megpróbálták visszatartani• de hiába. ...Az Apponyi téren lakik a kis Gizi, szemei szomorú kis fekete mazsolák. Az ágya fölötti samponreklámról nagy kék szemek néznek le rá. Gizi csak megmentője nagy kék szemére emlék­szik. Igazi fénykép nem maradt a katonáról. (Zahemszky László fordítása.) * Szovjet-baskír Író. 1913-ban született urában. Irodal­mi főiskolát végzett. Részt vett Magyarország felszaba­dításában. Kék szemek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom