Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-18 / 65. szám
Tovább folytatódott a szocialista társadalom építése, erősebb lett rendszerünk, hazánk Kádár János elvtárs előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját azMSZMPXI. kongresszusán Hétfőn délután 2 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdte tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. A termet az alkalomhoz illő ünnepélyességgel díszítették, virágokkal, feliratokkal ékesítették. „Tovább a lenini úton!” — ez a mondat foglalta el a homlokzaton a fő helyet, alatta Marx, Engels és Lenin domborművű portréját ölelte át a nemzetközi munkásmozgalmat jelképező vörös szalag, s a piros-fehér-zöld drapéria. Feliratok a körbefutó karzatokon: „Éljen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom!” „Köszöntjük hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját!”, „A szocializmus útján, a párt vezetésével, együtt a néppel!” Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke lépett a mikrofonhoz: megnyitotta a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusát, köszöntötte a küldötteket és a meghívottakat. Bejelentette, hogy a budapesti és a megyei jogú pártértekezletek a kongresszusra 848 küldöttet választottak meg. A küldöttek közül a kongresszuson jelen van 843 elvtárs. Igazoltan távol van 5 elvtárs. Apró Antal megállapította, hogy a párt Szervezeti Szabályzata értelmében az MSZMP XI. kongresszusa határozat- képes. Ezt követően bejelentette, hogy a kongresszus küldöttcsoportjai megvitatták a XI. kongresszus elnökségére tett javaslatot, s azt elfogadásra ajánlják. mann Rezső, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke. Meghívták a tanácskozásra a központi sajtó, a rádió és a televízió, illetve a megyei lapok felelős szerkesztőit, s ugyancsak jelen vannak a kongresszuson a baráti szocialista országok nagykövetei. Az elnökség tagjai nagy taps közepette foglalták el helyüket, majd Apró Antal mondott megnyitó beszédet. Az indítványnak megfelelően a kongresszus az elnökség tagjává választotta Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét, Aczél Györgyöt, Apró Antalt, Benke Valériát, Biszku Bélát, Fehér Lajost, Fock Jenőt, Gáspár Sándort, Kállai Gyulát, Nemes Dezsőt, Németh Károlyt, és Nyers Rezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjait, Győri Imrét, Óvári 'Miklóst, Pullai Árpádot, az MSZMP Központi Bizottságának titkárait, Brutyó Jánost, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnökét, továbbá Csehik Ferencnét, a főváros V. kerületi tanácsának elnökét, Cservenka Ferencnét, az MSZMP Központi Bizottságának tagját' a Pest megyei pártbizottság első titkárát, Erdei Lászlónét, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnökét, Friss Istvánt, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, Állami-díjas akadémikust, Fülöp Zoltánná Szolnok megyei pedagógust, Hunya István nyugdíjast, a ME- DOSZ elnökét, Juhász Bélát, a Dunai Vasmű olvasztárét, Katona Imrét, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a budapesti pártbizottság első titkárát, Kiss István Kossuth-díjas szobrász- művészt, a budapesti pártbizottság tagját, Koltai Nándornét, a Herendi Porcelángyár porcelán- festőjét, Körtvélyes Istvánt, a Borsodi Vegyikombinát Államidíjas vezérigazgatóját, dr. Ma- róthy Lászlót, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a KISZ Központi Bizottságának első titkárát, Mórocz Lajos vezérőrnagyot, Parnicsán Lászlót a 43. sz. Állami- Építőipari Vállalat szocialistabrigád-vezetőjét, a budapesti pártbizottság végrehajtó bizottságának tagját, dr. Pál Lénárd Kossuth-díjas akadémikust, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatóját, a budapesti pártbizottság végrehajtó bizottságának tagját, Pothornik József nyugdíjast, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, Szabó Jánosnét, a zalaegerszegi városi pártbizottság első titkárát és Szarka Sándort, a beregda- róci Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnökét, ugyancsak az elnökségbe választották a testvérpártok delegációinak vezetőit. A terem széksoraiban ott üllek a kongresszus vendégei: meghívták a kormány tagjait, az államtitkárokat, több országos főhatóság vezetőjét, a tömegszervezetek és -mozgalmak vezetőit, a Magyar Népköztársaságnak a szocialista országokban akkreditált nagyköveteit. Az MSZMP Központi Bizottsága meghívta a tanácskozásra a munkásmozgalom több veterán harcosát is: Fehér Lászlót, Hidas Antalt, Kakuk Józsefnét, Kászonyi Istvánt, Kelen Jolánt, László Aladárt, Mózes Viktort, Palkó Sándort, Radó Sándort, Solti Andrást, Török Jánost, Tő- zsér K. Jánost, dr. Vadász Gyulát és Zgyerka Jánost. A kongresszusra meghívott közéleti személyiségek, illetve tudósok és művészek között van Benjámin László Kossuth-díjas író, Bernáth Aurél, Kossuth-díjas festőművész. a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, dr. Bognár József akadémikus, Fábri Zoltán Kossuth- díjas filmrendező, Illés Endre író, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója, Illyés Gyula Kossuth- díjas író, Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő, Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, Lengyel József, Kossuth-díjas író, Nagy Dániel nyugdíjas, Nánási László, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa felügyelő bizottságának elnöke, dr. Órtutay Gyula akadémikus, a TIT elnöke, dr. Pes- ta László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának alelnöke, Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző, országgyűlési képviselő, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Nép- köztársaság kiváló művésze, Tamás Aladár író, és dr. TrautApró Antal megnyitó beszéde • Kádár János, az MSZMP KB első titkára előterjeszti a Központi Bizottság beszámolóját. A beszédet a 3. oldalon közöljük. ót együtt küzdöttek velünk népünk szabadságáért, szocialista hazánkért. — A X. kongresszus óta eltelt években a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom számos kiemelkedő harcosa távozott az élők sorából. Haláluk érzékeny veszteséget jelent mindannyiunk számára. Közöttük olyan kimagasló személyiségek voltak, mint Walter Ulbricth elvtárs. a Német Szocialista Egységpárt elnöke, Abdel Khalek Mahgub élvtárs, a Szudáni Kommunista Párt fótit-, kára, Marc Drumaux elvtárs, a Belga Kommunista Párt elnöke. Tim Buck elvtárs. a Kanadai Kommunista Párt elnöke, Salvador Allende, a Chilei Szocialista Párt elnöke. Elhunyt elvtársaink, harcostársaink, barátaink emlékét kegyelettel megőrizzük. A kongresszus néma felállással . adózott emléküknek. Apró Antal ezután így folytatta: — Pártunk XI. kongresszusának megnyitásakor szeretettel és tisztelettel köszöntőm a küldött és meghívott elvtársakat. Szívélyesen üdvözlöm párton kívüli barátainkat és vendégeinket. Köszöntőm pártunk több mint 750 ezres tagságát, mindazokat a kommunistákat, akik felelősséggel szolgálják a nép ügyét. Tisztelettel köszöntőm munkásosztályunkat. termelőszövetkezeti parasztságunkat, alkotó értelmiségünket, hazánk minden dolgozóját, akik áldozatkész munkával segítik a szocialista Magyarország felépítését. Valamennyiünk nevében üdvözlöm a kongresszusi és felszabadulási munkaversenv minden egyes résztvevőiét. Köszöntőm e nagyszerű munkaverseny-mozga- lom élharcosait, a szocialista brigádokat, amelyek mind szélesebb körben valósítják meg a szocialista módon dolgozni, élni és tanulni gazdag tartalmú jelszavát. — Pártunk Központi Bizottsága XI. kongresszusára meghívta a szocialista országok kommunista és munkáspártjai, és az európai tőkés országokban harcoló testvér- pártjaink küldöttségeit, örülünk annak, hogv meghívásunkat elfogadták. s képviseltetik magukat tanácskozásunkon. Valamenv- nyiünk nevében forró elvtársi szeretettel köszöntőm testvérpártjaink küldöttségeit. — Őszinte tisztelettel és forró szeretettel, egész pártunk, dolgozó — Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Kedves vendégeink! — Nagy jelentőségű eseményhez érkezett pártunk, szocialista hazánk: megkezdi tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. A Központi Bizottság a XI. kongresszust a párt Szervezeti Szabályzata előírásainak megfelelően a pártdemokrácia legszélesebb körű biztosításával készítette elő. Jogos magabiztossággal láthat munkához pártunk legmagasabb fóruma. Teljesítettük a népünknek tett vállalást. A Magyar Szocialista Munkáspárt az elmúlt négy esztendőben is érvényesítette fő politikai irányvonalát, azt a politikát, amelynek helyességét immár csaknem két évtized gazdag tapasztalatai igazolják; azt a politikát, amelyet alkotó munkával, felelősségvállalással támogat az egész magyar nép. A Magyar Szocialista Munkáspárt teljesítette nemzetközi kötelezettségeit is. Pártunk, a kommunista mozgalom felelős harci osztagaként, népünk és a nemzetközi munkásosztály ügyét szolgálva haladt előbbre a szocializmus építésének útján. Pártunk egész tevékenységének alapja, vezérfonala a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus. Elvi politikánkból következik, hogy állandóan erősítjük. szélesítjük testvéri barátságunkat, szövetségünket a felszabadító Szovjetunióval, amely felbecsülhetetlen áldozatot vállal a szocializmus, a haladás és a világbéke győzelméért. Eredményeink gyarapodásában jelentős szerepe van a testvéri szocialista országokkal, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal való szoros együttműködésünknek is. — Munkánkat az elmúlt években a korábbinál kedvezőbb nemzetközi feltételek között végezhettük. Tovább növekedtek a szocializmus, a társadalmi haladás és a béke erői. reális lehetőséggé vált a világháború elkerülése, a nemzetközi enyhülés érvényesülése. Ehhez, a szocialista országokkal szorosan együttműködve erőnkhöz mérten mi is hozzájárultunk. — Kongresszusunk tanácákozá- sa egybeesik hazánk felszabadulásának 30. évfordulójával. A három évtized alatt népünk nagyobb utat tett meg, mint korábban évszázadok alatt. Romjaiból újjáépült Magyarország, megszületett és megszilárdult a népi hatalom, megteremtettük a szocializmus alapjait, s most a fejlett szocialista társadalom felépítésén munkálkodunk. — Tisztelt kongresszus! Pártunk X. kongresszusa óta a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom sok kiváló harcosát vesztettük el. Fájdalmas kötelességünknek teszünk eleget, amikor' megemlékezünk harcostársaink, elvtársaink haláláról. Elhunyt Egri Gyula, Erdélyi Károly, Háy László, Ilku Pál, Komócsin Zoltán, Nógrádi Sándor. Somoskői Gábor, Soltész Istvánná és Vályi Péter elvtárs. a Központi Bizottság tagjai. Kaszás Ferenc és Papp Lajos elvtárs, a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai. Kegyelettel és tisztelettel emlékezünk azokra az elhunyt párton kívüli harcostársainkra, társadalmi és közéleti személyiségekre is, akik sok éven VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 65. szám Ára: 90 fillér 1975. március 18. kedd népünk nevében köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségét, élén Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárssal, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával. — Forró szeretettel üdvözlöm a Bolgár Kommunista Párt küldöttségét Todor Zsivkov elvtársnak, a központi bizottság első titkárának vezetésével; Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttségét dr. Gustáv Hu- sák elvtársnak, a központi bizottság főtitkárának vezetésével; a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttségét Edward Gierek elvtársnak, a központi bizottság első titkárának vezetésével; a Német Szocialista Egységpárt küldöttségét Erich Honecker elvtársnak, a központi bizottság első titkárának vezetésével; a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttségét Jure Bilics elvtársnak, a központi bizottság elnöksége végrehajtó bizottsága titkárának vezetésével; a Koreai Munkapárt küldöttségét Szó Csői elvtársnak, a politikai bizottság tagjának, a központi ellenőrző bizottság elnökének vezetésével; a1 Kubai Kommunista Párt küldöttségét Pedro Miret elvtársnak, a központi bizottság titkársága tagjának vezetésével; a Mongol Népi Foradalmi Párt küldöttségét, Demcsigijn Molom- zsamo elvtársnak a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; a Román Kommunista Párt küldöttségét Ilié Verdet elvtársnak, a politikai végrehajtó bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; a Vietnami Dolgozók Pártja küldöttségét Hoang Van-Hoan elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Francia Kommunista Párt küldöttségét René Piquet elvtársnak, a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; az Olasz Kommunista Párt küldöttségét Alfredo Reichlin elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Portugál Kommunista Párt küldöttségét Carlos Aboim Inglez elvtársnak, a központi bizottság tagjának vezetésével, Ausztria Kommunista Pártjának küldöttségét Alois Peter elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Belga Kommunista Párt küldöttségét Frans van den Branden elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának küldöttségét Georgosz Krisztodu- lidesz elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Dán Kommunista Párt küldöttségét Preben Henriksen elvtársnak, a politikai bizottság tagjának. a központi bizottság titkárának vezetésével; a Finn Kommunista Párt küldöttségét Anna- Liisa Hyvönen elvtársnőnek, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Görög Kommunista Párt küldöttségét Harialosz Florakisz elvtársnak, a központi bizottság első titkárának vezetésével; Nagy-Britannia Kommunista Pártjának küldöttségét Victor Eddisford elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Német Kommunista Párt küldöttségét Hermann Gautier elvtársnak, a párt elnökhelyettesének vezetésével; a Norvég Kommunista Párt küldöttségét Arne Jörgensen elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt küldöttségét Bruno Küster elvtársnak, a vezetőség irodája tagjának, a vezetőség titkárának vezetésével; a San Marino-i Kommunista Párt küldöttségét Ermenegildo Gasperoni elvtársnak, a párt elnökének vezetésével; a Spanyol Kommunista Párt küldöttségét Juan Gomez elvtársnak a' végrehajtó ijizottság tagjának vezetésével: a Svájci Munkapárt küldöttségét Franz Dübi elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével: a Svéd Baloldali Párt — Kommunisták küldöttségét Per Jsraelsson elvtársnak a központi bizottság tagjának vezetésével: a Török Kommunista Párt küldöttségét I. Bilen elvtársnak, a központi bizottság főtitkárának vezetésével. Apró Antal ezt * követően bejelentette, hogy ,a kongresszus küldöttcsoportjai kézhez kapták a XI. kongresszus munkabizottságaira vonatkozó javaslatot, azt (Folytatás a 2. oldalon)