Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-06 / 31. szám
1975. február 6. • PETŐFI NÉPE • 5 Az öregkor élettani, kórtani jellegzetességei Az öregedésről A gyermekgyógyászok régi mondása, hogy a csecsemő nem egy miniatűr felnőtt, hanem annak különleges élettana, sajátos kóros elváltozásai vannak, tehát a gyermekbetegségeket nem lehet a felnőttekéhez hasonló módon kezelni. Ugyanígy monciható, hogy az öregkor biológiája, kórtana és betegségeinek klinikuma. gyógykezelése sem azonos a fiatal korosztályokéival. EZT A TÉNYT a klinikusok már régóta ismerik, de csak újabban, a gerontológia geriátriái tudományágazatán belül foglalkoznak rendszeresen a már eddig észlelt megfigyelések felülvizsgálásával, ki egész! lésével, illetve az új, még eddig ismeretlen élettani, kórtani viszonyokkal, amelyek az öregkorban különösen jellegzetesek, hogy azokat jobban felismerhessék és gyorsabban kezelhessük. Korányi Sándor — aki hazánkban először foglalkozott az jpregkorral kapcsolatos kutatásokkal —, munkatársával, Barát főorvossal kimutatta, hogy a vas- omotorikus (érszabályozó) rendszer működése az öregeknél csökken. ugyanúgy az anyagcsere is — és fokozatosan gyengül az izomerő is stb. A véredény szabályozó rendszer működésének csökkenését, illetve a vasocons- trictorok (véredé nyösszehúzók) javára való eltolódását észleltem én is. Ebből magyarázható az is, hogy az öregek bőre hűvös, halvány, vérszegény. Ezért szoktuk az öregek hőmérsékletét is a végbélben mérni, mivel a hónalji hőmérsékletük sokkal alacsonyabb. A bőr vérszegénysége, valamint erős sorvadása magyarázza meg azt is, hogy az öregeknél az allergiás, illetve histamin mérések nehezen hajthatók végre és sokszor megbízhatatlanok az eredmények. Az orbánc és a tüdőgyulladás az öregeknél a rossz immunitási viszonyok miatt gyakori. Innen szárrnazhatik az is, hogy az öregek túl érzékenyek a meteorológiai tényezők változásával szemben. Általában véve öregeknél a nagyfokú hőemelkedés még tüdőgyulladás esetében is ritka, alig észlelünk rázóhideget, izza- dást stb. a súlyos betegségeket szubjektive jobban tűrik, mint a fiatalok és bizony emiatt van az, hogy súlyos betegségeiket későn ismerik fel és kezelik. Ezért is olyan sok náluk az elhalálozás akut megbetegedések miatt, krónikus betegségekben pedig viszonylag kevés. Mindezek okozzák azt, hogy öregeknél sokszor egészen súlyos betegségek nem látszanak olyan komolynak, mint ■amilyenek a valóságban. Például súlyos tüdőfolyamatokkal, ca- vernákkal egyáltalán nem fekszenek, hanem dolgoznak. Charcot párizsi professzor írja, hogy a Salpetriere kórházban fekvő öregek közül nagyon sokan reggel megágyaztak, reggeliztek, beszélgettek, utána lefeküdtek, majd — meghaltak, és a boncolás súlyos tüdőfolyamatokat mutatott ki náluk. Az érszabályozó ‘rendszer rossz működése jelentős részben magyarázatát adja bizonyos klinikai megfigyeléseknek, amelyeket az elhízott öregek érelmeszesedésében. cukorbajában, veseelégtelenségében tehetünk, mert a szív az egyes szerveket nem egyenletesen látja el vérrel, és megbomlik a szervek működésének egyensúlya. Ez természetesen visszahatással van a szívre, nagyerekre, ami végeredményben szívelégtelenséghez vezet, és legtöbbször ez vet véget életűknek. AZ ÖREGEDÉSSEL kapcsolatban még egy olyan ofvosí kérdésről szeretnék beszélni, amely az érdeklődés előterében van. Az a tévhit, hogy az öregedést a nemi mirigyek működésének lassú kiesése okozza —, nem felel meg a valóságnak. Legjobban igazolja ezt az, hogy az ivarmirigyeket újabb működésre serkenteni kívánó különböző eljárások (Steinach, Woronoíf), műtétek, hormonok, szérumok, Novocain befecskendezések stb. nem váltották be a hozzájuk fűzött várakozásokat. Az igaz, hogy ezek ideig-óráig használtak ugyan, de énnél? oka részben az önszuggeszció. részbea/pedig az, • | T bogy jól hatottak a korák öregedést előmozdító bizonyos betegségekre és jó közérzetet biztosítottak. De nagyon sokszor megtörtént az is, hogy az átmeneti stimuláló hatás után nagy ösz- szeroppanás következett be, az öregedés még gyorsabb ütemben haladt előre, és a már ilyenkor megismételt injekciók hatástalanok maradtak. Tény az, hogy a nemi mirigyek működésének csökkenése igen gyakran elhízással jár és a zsír a saját súlyánál fogva az alsóbb részekre süllyed. így keletkezik az állkapocs alatt a toka, a lógó mell, a kövér has, a széles csípő stb. Az. alapanyagcsere megbetegedés az öregedéssel kapcsolatosan kétféle lehet. Aa egyik olyan természetű, hogy az illetők 60 éven túl kezdik leadni a felesleges zsírokat, a másik csoportbeliek Dési Huber István pedig tovább híznak. Ez utóbbiak közül sokkal többen halnak meg korai halállal; hamarabb fejlődik ki náluk az érelmeszesedés, a hypothyreosis, a cukorbaj, a veseelégtelenség és más különböző közbeeső betegségek. Ezek okozzák a gyors, diszharmonikus elöregedést. Ezekkel ellentétben, akik soványak maradnak, inkább szív és érrendszeri betegségekben szenvednek. EZEK A PÉDÁK IS azt bizonyítják, hogy az öregedést nem egy szervrendszer működésbeli csökkenése (pl. a nemi rendszeré) okozza, hanem az egész szervezet öregedése, az összes szervek működésének csökkenése. Az azonban lehetséges, hogy egy-egy szerv vagy szervrendszer konsti- tucionális okokból hamarabb elöregszik, és ennek kiesése megbontja az egész szervezet egyensúlyi állapotát, s így korai, diszharmonikus öregedéshez vezet. Megállapították azt is, hogy bizonyos gyógyszerek és gyógy- eljárások másképpen hatnak fiatalokra és másképpen öregekre. Persze itt nemcsak mennyiségi, hanem minőségi értelemben is kell venni á kérdést, mert számításba jön az, hogy öregkorban megváltoznak az élettani viszonyok. E tények birtokában a legújabb gyógyszerkutatás iparkodik olyan gyógyszereket előállítani, amelyek az elöregedett szervezet működésbeli és alkalmazkodó képesség-csökkenésének megjavítását célozzák. Bevezetőben kimutattam, hogy az öregek száma igen rohamosan nő. Az SZTK-rendeléseken mind több és több öreg veszi igénybe az orvosi segítséget. A szociális otthonok — bár számuk az utóbbi időben igen tetemesen megszaporodott — férőhelyek szempontjából kevésnek bizonyulnak.. Mindez azt mutatja, hogy a társadalom"’'Wem'''féfhét ki az ötöge'd'és problémái elől. A gyakorló orvosnak éppúgy, mint a kutatónak, arra kell törekedniük, hogy az öregséget harmonikussá tegyék. Nagyon hosszú és meredek út vezet még ahhoz a célhoz, mely az embereknek olyan életet tud biztosítani, hogy szerveinket egyenletesen foglalkoztassuk és azokat a szervezet hanyatlása korában csak öregedésnek megfelelően terheljük meg. Ezért szükséges az öregkor kérdéseivel, orvosnak, szociológusnak, közgazdásznak egyaránt foglalkoznia. AZ IDEVONATKOZO munkák tanulmányozásakor azt látjuk, hogy az öregkor élettani, kórtani és pathológiai vonatkozásaiban még igen sok kérdés tisztázatlan, s hogy igen sok még a tennivaló is. Dr. Szarvas András „A sorsod ellenére voltál mester / és példakép, Hívő, igaz, okos; / a munkáló idő emel ma már, / hiába omlik rád sír földje most.. — e néhány sort a jóbarát, Radnóti Miklós költeményéből idézzük, „Nem bírta hát...” című verséből, amely szinte sűrítve összegzi a magyar szocialista festészet egyik legjelentősebb alkotóművészének, Dési Huber Istvánnak sorsát, életútját. Ma nyolcvan éve, 1895. február 6-án született Nagyenyeden. Ö is — mint a két világháború közötti magyar piktúra zsenije, Derkovits Gyula — munkásból lett, autodidaktaként, a hazai festészet egyik legerőteljesebb, irányt adó egyénisége. Volt kovácsinas, kifutó, pincér, zsákolt a Dunán, dolgozott a Gubacsi úton a sertésvágóhídon. □ □ □ Az első világháborúban negyven hónapot töltött a fronton, ahonnan beteg tüdővel és érett fejjel került haza. 1921-ben Budapestre jött. Hónaposszabában lakottt. Nappal gyárban dolgozott, este pedig makacs kitartással, különböző szabadiskolákban tanulta a rajzolás, a • festészet alapelemeit. A növekvő gazdasági válság elől 1924-ben Olaszországba ment. Milano egyik külvárosában ezüstművesként kereste a kenyerét. Itáliából hazatérve, feleségével együtt bekapcsolódott az illegális kommunista párt munkájába. 1928-tól a' Képzőművészek Üj Társaságának tagja lett és rendszeresen szerepelt annak kiállításain. Közben dolgozik, küszködik a léttel a megélhetéséit, s közvetlen közelről érzi, érzékeli azt a szorítást, rettenetét, amely rá és proletártársaira abroncsként feszül. De egyszersmind megsejti azt az erőt is, amely a munkásosztályban rejtezik, s amely képes harccal, tanulással, munkával összetörni a béklyót. • A művész önarcképe. „Egy munkássorból festővé fejlődő embernek — írja — a mai társadalomban végig kell járnia a legkülönbözőbb stílusokat fejlődése sprán, mert iskolázottság híján csak úgy szívhatja fel a művészet korszerű kifejezési eszközeit; nem veheti át az előtte éltek, eredményeit mesterektől, mint valami kezdő polgári festő, hanem állandó küzdelem közt, egyedül kell eljutnia hozzájuk.” □ □ n Mint a költő, József Attila a versben, úgy Dési Huber István is, a város peremének világát mutatta be festményein, grafikáin. Modelljei kétkeziek, az élet terhét cipelők, szénhordók, bányászok, hajókovácsok, guberálók és a gondolkodó, az olvasó, a jövőjét tudatosan megszerkesztő munkás — önmaga. S a • Dési Huber István: Déli pihenő tér, ahol ezek az emberek cselekszenek; gyárudvar, külváros, deszkakerítésekkel ölelt világ. „Az ember végül is önmagán át fejezi ki az osztályt, amelyben gyökerei élnek — írja egyhelyütt , —, s a népet, melynek osztálya egyik része.” Sajnálatosan rövid idő, mindössze másfél évtized adatott meg neki, hogy művészi elképzelését megvalósítsa. Ám ebből is sokat elvett a szanatórium, anol beteg tüdejét mind gyakrabban próbálták gyógyítani. 1932-ig dolgozott a szakmájában, aztán — orvosi utasításra ' — kénytelen volt megválni a számára mind megerőltetőbb *■ fizikai munkától. □ □ □ 1934-ben feleségével és huszonegy társával a Vörös Segélyben való közremCyiüdése miatt letartóztatták. Amúgy is gyönge egészsége íokról-fokra összeroppant. 1935—36-ban az év nagyobbik felét Budakeszin és Rákoscsabán, szanatóriumban tölti. A betegségen túl az Európát n^egétő .sötét árnyék, a fasizmus/ az attőj va}|) rettegés gyöngíti. „S itt van ez a szép, új világ... — írja kolozsvári barátjának —, ez a neovandaliz- mus, mely mint a dudva és a burján, úgy veri fel, lepi be életünket.” Utolsó alkotókorszakában főként tájképeket rajzol és fest, ezekbe sűríti ezt a rendet és tisztaságot, amely után annyira vágyódott, amelyért küzdött. 1944. február 25-én hunyt e* Bu" dakeszin. „Nem bírta hát tovább a roncsolt szív, s tüdő.” □ □ □ 1958. március 15-én a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa poszthumusz Kossuth-díjjal ismerte el munkásságát. Eszméit, szellemét pedig a magyar szocialista képzőművészet őrzi. Harangozó Márta SZILVÁS! LAJOS" Appassionato. <60.) — Derék, naív ember vagy, Szojka..- Van benned valami megható tisztesség, romantikus jó szándék. Hát nem érted, menynyire naiv az elképzelés, hogy itt, ahol az egész ország tele van i németekkel, nyilasokkal, csendőrökkel, az ujjadat is megmozdíthasd ... — Egész Európa megcsinálta ... — vág közbe rekedten Megfogom a karját: — Szojka... — úgy magyarázok már. akár' egy gyereknek. — Mindig ezekkel a sületlenségekkel jössz elő? Hányszor elmond- tátok már? Neked prédikáljak, egy frontkatonának? Ebben az •országban akarsz te munkásokat felvonultatni, fegyveres csoportokat szervezni? Hol vannak itt az ukrán erdők, meg a bjelo- russziai mocsarak vagy a szavo- jai hegyek? Olyan ország ez, mint Jugoszlávia, ahol a lakosság kilencven százaléka németellenes? Katona vagy, ember! El tudod te képzelni, hogy valamit is lehessen csinálni a németek megerősített vonalainak kellős közepén? Élelem nélkül, fegyver nélkül, robbanóanyag nélkül, puszta kézzel... arról ne is beszéljek, hogy a németbarátok száma sokkal nagyobb a nyilasok számánál. Gondolkozz ésszel! Csak arra lenne jó egy ilyen kétségbeesett vállalkozás, hogy elsodorja azt a néhány jóravaló magyar embert, akire talán szükség lesz a jövőben... ha egyáltalán lesz itt jövő... — Kitör belőlem a bosszúság: — Miért nem felelsz?! Hallgat Néz, bámul a völgy felé. Erős ujjai tétován játszadoznak a géppisztoly zárszerkezetével. Mit beszélek ennek az embernek? Fanatikus és fantaszta. Ügyse tudom meggyőzni. Észérvek? Idegesség, ingerültség szorítja össze a gyomrom. A mindenségit a jódolgotoknak! ‘ Visszafordulok egy pillanatra: — Az úton megegyeztünk, hogy én parancsolok. Nyomatékosan megkérlek, vedd parancsnak, amit mondok: egyszer, s mindenkorra verd ki a fejedből ezeket a sületlenségeket... Elhajítom a cigarettám, és rátaposok. ö meg ott áll, fenn a falon, felém fordulva, és most már engem néz. Hallgat és bámul. Két gombszeme sötét. És mintha megrándult volna a szája. Vagy tévedtem talán? Nem, jól láttam. Alig észlelhetően mozdult a szája sarka. Mi volt ez? Gúnyoros mosoly, amit időben elnyomott? Mire gondolhat ott fönt a falon? Gúnyosan el akart vigyorodni — most már esküdni mernék rá. Állunk, szemben egymással, ő odafönt, én idelent. Arra gondolt talán, hogy ... Nem, Szojka nem ilyen ember. Ámbár: a kényszerű tétlenség egy ilyen lassú víz, de dinamikus embernél előre nem látható reakciókat yált ki. Az villant az eszébe, hogy közöttünk senkinek sincs joga parancsolni? Meg kellene kérdeznem tőle. De hátha nem is erre gondolt. Hátha csak én képzelődtem. És akkor magam hoznám eszébe a gondolatot magam hinteném el benne a kísértést: hogy valóban, mi jogon parancsol itt Türr főhadnagy úr? Van-e joga megtiltani bármit? Nem, jobb, ha nyugodtan megfordulok, és bemegyek a rendházba. És ezután nyugodtabbnak kell ‘lennem. Sohasem engedhetem szabadjára az indulataimat, még annyira se, mint az imént tettem. Fölényesen nyugodtnak kell lennem. Parancsnoknak. Már lent vagyok az udvaron. Elindulok a rendház bejárata felé. A csizmám orrát nézem. De nem azt látoift. Szojka arca jár az eszemben. Igen, gunyorosan el akart mosolyodni. Vigyáznom kell. Keményen kézben kell tartanom őket. Mindnyájunk érdekében. Száraz a torkom. II.. Egyetlen alkalom naponta, hogy néhány öreg pap összeül, és közösen tölt bizonyos időt: az este, amikor a dohányzóban négyen- öten rádiót hallgatnak. Néha én is részt veszek a szeánszon. Zu- árd atya kivételével megdöbbentek az öregek, amikor első ízben éppen akkor léptem be, amikor a BBC német adását hallgatták. Én megjátszottam a fölényes intel- lektuel-nyilast, és azt mondtam, folytassák nyugodtan, még én is meghallgatom, hiszen tájékozódni kell az ellenség véleményéről is. Elvégre gondolkodó lények vagyunk. Most itt ülünk a rádió körül. Kevéssé zavarják az adást. Éppen egy angol szemle cikkét olvassa fel a londoni szpíker Ausztria jövőjéről. Irigységgel hallgatom. Lendületes szavakkal ecse- , telni az Ausztriára váró sok jót. Repkednek a szavak: független- ségb, vezető politikai és kulturális szerep a Duna-medencében ... nemzetközi megsegítés ... Bécs továbbfejleszti a Habsburg-biro. dalom legszebb hagyományait... Bécs nemzetközi politikai és kulturális centrum lesz... Zuárd atyát figyelem. Sápadtan hallgatja a bemondó tiszta német beszédét. Aztán eljön a pillanat, amikor nem állja tovább: — Miért? — fakad ki. — Miért ? Mindenki feléje fordul. — Udvarolnak Ausztriának, hogy szakadjon el Németországtól — közli véleményét egy kerek fejű öreg pap. Ha jól emlékszem, Kupa Godefriednek hívják. Nomen est omen? Én mindig így képzeltem el azt az embert, aki azonnal bevesz minden zsurnaliszta szólamot. Szojka kispolgárnak nevezi őket. Kispolgár -Go- defried? 'Egészen találó. — Megérné, ha sikerülne elszakítani Ausztriát a Reichtő!... S közben beszél, beszél a rádió. Valóságos paradicsomot ecsetel az osztrákoknak, míg Zuárd atya túl nem recsegi: • — Azért akarják jutalmazni Ausztriát, mert nácibb volt a náciknál? Mert kegyetlenebb volt Hitler ellenfeleihez, mint maga Hitler? Mert elfelejtette 'ősi katolicizmusát a hitlerizmu- sért? — Az öreg papok kétségbeesetten pislognak Zuárd atyára. Figyelmeztetni akarják, hogy én is itt vagyok, de az öreggel most nem lehetett beszélni. Vérmes ember, s ha egyszer kivörösödik keményvonású arca, és elragadja a hév, lehetetlen beléfojtani a szót: — Most az egész nyugati kultúrvilág azon töri a fejét, hogyan állítsa talpra a háború után Ausztriát? És velünk mi lesz? Magyarországgal mi lesz? Menynyivel vagyunk mi bűnösebbek, mint az osztrákok? — Csillapodj, Zuárd — motyog zavartan a kerek fejű, és hol rám pislog, hol meg a rendfő- nökre. miközben állán egy bibi rcsókot morzsolgat. »- Hol van még a háború vége? Álmodoznak ott nyugaton. Nem jut eszükbe, hogy a háború még egyáltalán nem dőlt el... Egyáltalán nem! — ismétli meg. Bornirt barom... — gondolom magamban, ahogy nézem kerek kopasz fejét. Ez a kispolgár! Nemcsak a fűszeres, a segédhivatali fogalmazó, a finánc, a borbély, a házmester a kispolgár. Ez a pap — középosztály. És a kispolgárok közé sorolható, bármilyen szomorú, a középosztály nagy része. Ezeknek a szelleme, erkölcse, íélmüveltsége volt a nyilas rendszer melegágya. Ezek ismételték gondolkodás nélkül és gépiesen a szólamokat, amit a lepénzelt újságokban olvastak. (Folytatjuk.)
