Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-22 / 45. szám

TÖFI NÉPE C 1975 február 22. ARCOK, TÖRTÉNELMI VERŐFÉNYBEN Mosó Lakatos János Minden évben többet Tudom, Lakatos János nem ha­ragszik meg rám, hogy leírom a ragadványnevét is, amit barátai, harcostársai találtak ki, hogy a sok kalocsai Lakatostól megkü­lönböztessék: Mosó Lakatos Já­nos. Ö nem szégyelli, tudja, gyötrel- mes, másokért vállalt harcainak élő emlékezete ez a szó: Mosó. Tudja, hogy a bizalomé, tudja, hogy a szegény ember tréfálkozó- csúfolkodó jókedvéé. Ki tudná, ha Ö nem? Ki? Mert megsárgul­tak már a göcsörtös írásával ki­töltött birtoklevelek, jegyzőköny­vek. de az emlékezet nem, azok­nak az emlékezete, akikkel fogta a kisbaltát és a cövekeket és azt mondta az érsek kasznarának, hogy elmegy a... — és kimond­ta, mert ő kimondta," talán a bal­tát is jobban megszorította erős, inas, munkában szikárult keze. Mert az a kimondás is' a tör­ténelem nagy fordulatának lé­lekből kipattant örömujjongása, s ahogy Bálint György írta: „A káromkodás a szegény ember imádsága” Mert ezzel, mindezekkel együtt emberarcúak a földosztó Sógo­rok, Mosók és Gatyások, Tolla­sok meg Szárazak, meg Sánták és hosszan sorolhatnám még, akiket nem feledhet a történelem. Az ól körül eszkábált volna va­lamit János bátyám, amikor jó hangos jónapotot köszönök az udvaron. Mondja is: „Ez a gye­rek beföstötte ezt a deszkát, hát nézze meg milyen lett a kezem. Na, jöjjön beljebb, ma,d meg­mosom. — A Nemzeti Parasztpártban voltam. Hát a földigénylő bizott­ság? Megbíztak az elnökének Csináltuk, végrehajtottuk a tör­vényt. Nem volt ám öl, meg mé­ter. Azt mondja a Végh Sándor, hogy mérjük lábbal. Léptük az­tán levertük a karót. Hű, de ré­gen volt! Nagy munka volt. — Hát, ahogy a Ruzsinkó meg az Istella elvtárs megjöttek Deb­recenből, akkor választottak meg. Elfoglaltuk az érsekuradalom fő­intézői irodáját a bizottságnak. Veres Márton volt az irodaveze­tőnk, meg kaptam egy gépírónőt, a Józsa Lászlónét. Először Drág- szélen voltunk Csóti Jánossal — vagy Istvánnal? — ki emlékszik már pontosan a keresztnévre, hát Csótival meg Pirisi Károllyal és Galambos Istvánnal osztani. Az­után a Kégetőn, az érseki palo­ta mögötti részen osztottunk a cselédeknek. A Sághy kormány- -zóval de sokat vitatkoztam, mert többször követelte a magáét. Megmondtam, hogy a száz holdat kiadom, meg hozzá állatokat, mindent és slussz. Mondtak ám a gyerekek, ha elmegyek hozzá, nehogy megetessenek, megitassa­nak aztán meg engedjek a ti­zenkettőből! Nem, olyan isten aztán nincs! A Madarász Dezsővel, az ér­sek ügyvédje volt, azzal is sokat vitatkoztam. Egyszer fölhívott te­lefonon, hogy menjek el az irodá­jába, hogy az érsek úrnak mi jár, abban tárgyaltunk. Én nem megyek a maga irodájába, ha akar valamit akkor eljön. Kicsit keményen dolgoztam • akkoriban, de máshogy az istennek se ment volna! — Voltak vitáink a foktői meg rí. • „Szegény asszony dolgozott, meg hát a gyerekek...” a rniskei bizottságokkal, meg az uszódiakkal is. Tudtam én, hogy mekkora a kalocsai határ, ebből volt a probléma. Az uszódiak kidobálták a mi karóinkat. Mond­tam az embereknek, hogy holnap legyetek a földeteken. Visszarak­tuk a mi karóinkat. A miskei el­nök fól is jelentett, de nekem lett igazam. Kubikosoknak kel­lett a föld! A rendőrség is sokat segített. Lengyel István volt a parancs­nok. Erősen szociális érzelmű ember volt, velünk tartott. Baksa Jóskával, az MKP-titkárral min­den este tárgyaltam. Megbeszél­tük a másnapi teendőket. Én ezt úgy tiszteletből csináltam. Otthon semmiben sem tudtam se­gíteni sokáig, csak az asszony meg a gyerekek dolgoztak a ház körül. Neiiéz idők voltak----­C sorna pusztairól behoztuk a csikókat, mert abból akartuk ki­elégíteni a cselédeket, meg az érseket, mert neki is kellett ad­ni. Jövök haza, látom osztják. Leállítottam, hogy először a cse­lédek kapnak a földhöz, csak utána más. A városréti osztás is jó volt. Tudja, a gyöngébb föld után nem igén kapkodtak. Én azt csináltam, hogy emberek, ez ki­nek kell? Mindig jelentkezett va­laki. — Az is jó volt, amikor min­dent szépen már kiosztottunk — én is fogtam magamnak a gye­rekek után tizenkét holdat — akkor jött az ukáz,'hogy szövet­kezet! Képzelje, senki sem volt odahaza, mert mindenki dolgozta a földjét. 'Csak este tudtam vé­gigjárni az új gazdákat. Mit győzködtem én őket. de mit?! Azt maga el sem tudja képzelni! De sikerült az is. Egy hónap után, de sikerült a százhúsz tag! Aztán akkor megcsináltuk a birtokíve­ket, meg leadtam az egész anya­got és vége. Hát ez volt, ezt tet­tem.” A ház előtt, amikor egyik is­merősével beszélgetett János bá­tyám, odaszól nekem: „Ez, ez a sógor is, ennek is sok földje volt, ettől is elvettem, de nézze meg, hogy nem haragszik! Igaz, sógor?” Csaté Károly Négyezer-ötszáz járművezetőt képeznek ki a megyében 1975-ben A statisztika eddigi adatai szerint a megyében ugrásszerű fejlődés tapasztalható a motorekrékpárok, személygépkocsik és .tehergépkocsik számának növekedésében. Ezek természet­szerűen megkövetelik, hogy a gépjárművezetők kiképzésé­vel foglalkozó szervek — az Autóközlekedési Tanintézet, az MHSZ és a Gépjárművezető-képző Munkaközösségek — fel­mérjék lehetőségeiket, és igazodjanak a várható, illetve je­lentkező igényekhez. A megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya úgy ítéli meg, hogy a gépjárművezetők képzéséhez szükséges feltételek az országos átlaghoz viszo­nyítva, a megyében a legjobbak. Erre utalnak a következő szám­adatok: csupán az Autóközleke­dési Tanintézet két — kecskeméti és bajai — iskolájában 1973-ban 27 motorkerékpár-vezetőt, 1536 személygépkocsi-vezetőt. 239 sze­mély- és tehergépkocsi-vezetőt, 290 autóbuszvezetőt. 46 mezőgaz­dasági vontatóvezetőt. 240 hivatá­sos gépjárművezetőt képeztek ki. Az aránv 1974-ben tovább növe­kedett. hiszen az Autóközlekedé­si Tanintézet iskoláját 3850 vég­zett „hallgató” hagyta el. A je­lenlegi elképzelések szerint ebben az évben a két iskola 300 motor­kerékpár-vezetőt. 2755 személy- gépkocsivezetőt. 420 személy- és tehergépkocsi-vezetőt. 200 autó- buszvezetőt. 420 hivatásos gépjár­művezetőt képez ki. Az ehhez szükséges feltételek­ről gondoskodott az Autóközleke­dési Tanintézet igazgatósága, hi­szen a két iskolán kívül szerve­zett oktatás folvik Kalocsán, Bácsalmáson, Kiskunhalason, Kis­kunfélegyházán, Soltvadkerten és Solton is. Baján van az ország legkorszerűbb tanpályája, ahol 13 személy- és 3 tehergépkocsival történik a gyakorlati oktatás. Itt az V. ötéves tervben a személy- gépkocsik száma 18-ra. a teher­gépkocsik száma pedig 5-re nö­vekszik. Baián 1980-ra tervezik az iskola bővítésével kapcsolatos munkálatokat. Ennek már 1,6 mil­lió forint fedezete van. A VI. öt­éves tervben erre az iskolára 14 millió forintot fordítanak. Fejlesztés előtt áll a kecskemé­ti iskola is. Itt elsődlegesnek tart­ják a korszerű tanpálya megépí­tését. amelvre 1975-ben 3 millió forintot fordítanak. Üi iskola épí­tését is tervezik. Az építés és be­ruházás előkészítésére 3,4 millió forintot irányoztak elő. s 1981-ben már 16 millió forint áll az épít­kezés rendelkezésére. Jelenleg a kecskeméti iskolának 20 személy- gépkocsija. és 3 tehergépkocsija van. s nem kevesebb mint húsz oktató foglalkozik a vezetők kép­zésével Nem volna telies ez a felmérés, ha nem mondanánk meg, hogy mindkét iskola jelentős számban bocsátja vizsgára a segédmotor- kerékpár-vezetőket és a lóhaj to­kát. Csupán a kecskeméti iskolá­nál 1974-ben 6100-an szereztek segédmotorkerékpárra, munkagép és lovas Ijocsi vezetésére jogosít­ványt. Információink szerint a kecskeméti iskola ebben az esz­tendőben nyolchetes tanfolyamo­kon képezi ki a személygépkocsi­vezetőket. A korábbiaktól eltérően, most már nem kell várakozniok az ilyen jogosítványt megszerezni szándékozóknak. A tanfolyam dí­ja 2100 forint, saját gépkocsival 1200 forint. A motorkerékpárosok kiképzése 250 forint. Mindezt azért tartottuk szükségesnek kö­zölni, mert szerekesztőségünkhoz elég sok ilyen kérdés futott be. A fenti számok és fejlesztési el­képzelések lehetővé teszik, hogy 1976 és 1980 között, a megyében több mint 17 ezer különböző tí­pusú járműre vezetőt, képezze­nek ki. Gémes Gábor O L V A S ( ) IN K É A S Z 0 ErEEE Importgép — alkatrész nélkül örvendetes tény, hogy a háztáji, 11- letve kiskerti gazdálkodók muinkájá- nak megkönnyítésére az utóbbi idő­ben többféle praktikus, külföldi gyárt­mányú gépet hozott forgalomba a ha­zai kereskedelem. A gazdag választék­ról Szabó Sándor, Kiskőrös, KÁirucz u. 17. szám alatti lakos is meggyőző­dött, s rövid szemlélődés után vásá­rolt magának egy motoros permetezőt. A japán konstrukció tökéletesnek bi­zonyult, segítségével egyáltalán nem volt fárasztó művelet a szőlő beszórá- sa. Az örömet azonban csakhamar fel­váltotta az üröm, ugyanis elromlott a berendezés indító tekercse. Az eset tavaly nyáron történt, azóta olvasónk alkatrészért járja a megye műszaki üzleteit, de hiába. Mindenütt az a válasz: ilyen termék hosszabb ideje nem kapható, s a közeli árusí­tására sincs kilátás. Mindez jogosan keseríti öli a tulajdonost, aki aggódik amiatt, hogy a borsos áron beszerzett permetezőt még az idén sem használ­hatja. ..Illetékesek a jövőben fokozot­tabb gondot fordítsanak az Importból származó mezőgazdasági kisgépek al­katrészeinek rendszeres forgalmazásá­ra is!” — fejeződik be a levél. A mentők nem mulasztottak Lapunk december 12-i számának ugyanezen rovatában jelentettük meg a Köszönet és kérdőjel című írást. Eb­ben kifogásoltuk — Lénárt Istvánné olvasónk soraira hivatkozván —, hogy a kecskeméti egvik helyijáratú autó­buszról való leszállás közben lépését elvétett, majd hirtelen fájdalmat, rosz- szullétet érző és később eszméletét veszített nőért ,,kis baleset”-re hivat­kozással: nem küldtek gépkocsit a mentősök. A beteget egy autótulajdo­nos vitte a kórházba, de ott. a mentő- szolgálat révén beszállított sérültek élveznek elsőbbséget. Végül a megyei rendelőintézetben részesült megfelelő gyógykezelésben. Cikkünk végén meg­kérdeztük: a mentősök és a kórháziak vajon mennyiben mulasztottak, ami­kor megtagadták a beteg azonnali el­látását? A panaszra levélben reagált az Or­szágos* Mentőszolgálat Főigazgatóságá­nak vezetője, dr. Bencze Béla. Mint írta, részletesen kivizsgálták a történ­teket. Megállapításuk: azon a regge­len bokaficam miatt szorult sürgős ápolásra a beteg, aki érdekében a szemtamú. a városi szolgáltató vállalat főkönyvelője telefonált a mentőállo­másra a közeli üzem portáiéról. A szolgálat irányítója jegyezte is a hal­lottakat. s közölte, a helyszínre küldi a kocsit. A következő pillanatokban viszont már el is szállította a bajba­jutottat egy magánautó. Mikor ezt lát­ta a főkönyvelő, azonnyomban nyúlt a telefonhoz, s lemondta a hívást. Summa summárum: q baleset kapcsán nem mulasztottak a kecskeméti men­tősök. / A szerk. megjegyzése: Köszönjük az érdemi tájékoztatást. Sajnáljuk azon­ban, hogy az egészségügyi ellátottsá­gunkat tekintve oly nélkülözhetetlen megyeszékhelyi gyógyimtézménynek, a kórháznak vezetői nem tartották ér­demesnek a nekik is címzett • két hó­nappal ezelőtti sajtóanyag megvála­szolását. VÁLASZOLNAK AZ ILLETÉKESEK Zárva tart a termálfürdő A kecskeméti fürdőszolgá Itatással lapunk 1974. december 17-1 számának Olvasóinké a szó rovatában foglalkoz­tunk. s ennek során közzétettük — Masir József és Oláh János bejelenté­se alapján — a termálmedence hasz­nálatával kapcsolatos panaszt, misze­rint hétköznaponként 17 órakor, vagy­is túlságosan korán van záróra, pedig ez idő tájt a munkából érkezők közül sokan megmártóznának a kellemesen meleg, gyógyhatású vízben. Majd tol­mácsoltuk az olvasók kérését: Illeté­kesek engedélyezzék, hogy koraeste is lehessen fürödni! írásunkra Benkó Zoltán, az Észak- Bács-Klskun megyei Vízmű Vállalat igazgatója válaszolt. Leveléből kide­rül, hogy a szabadtéri medence zár­óráié két okból sem módosítható. Az első érv a vendégek egy részének erő­sen kifogásolható magatartásából kö­vetkezik. Mert sainós. nem egyedi eset, hogy a sötétedést követően né- hányan meg nem engedhető módon viselkednek, fittyet hánynak a közer­kölcs írott és íratlan szabályaira. Az úszómesterek szigorú fellépése ered­; . .7 ........ (.«!»!> : öv fi m ényes ugyan, de óhatatlan előidézi a hangoiskodást. E kínos jelenetek csak oly módon előzhetők meg: alkonyat után távozásra szólítják fel a vendé­geket. Mindezt egyébként technikai okok ld Indokolják. Tudni kell ugyanis, hogy a műszak nem fejeződik be a kapuk lezárásával, hiszen azt követi a medence kiürítése, tisztítása, fertőtlenítése és vízzel való újbóli feltöltése. A munka sok időt vesz igénybe, tehát a 17 órai zárás szükséges ahhoz, hogy másnap reggel normális feltételek álljanak a fürdőz­ni vágyók rendelkezésére. Az Igazga­tó végezetül arról informált, pár hete zárva tartják a létesítményt, még pe­dig állagmegóvás miatt. így szándé­koznak elejét venni annak, hogy a 36 —38 Celsius-fokú' víz és a medence külső részét érő 0 fok, vagy még ala­csonyabb hőmérséklet közötti eltérés feszültséget okozzon a betonszerkezet­ben. amely esetleg meg is repedhet. Ha a hőmérő higanyszála nppoal és éjjel tartósan a fagypont fölé emelke­dik, újra megnyílik a termálfürdő és. várja kedves vendégeit. kendőzetlenül Mostoha A napokban egy tájékoztatót kaptam a MÁV Szegedi Igazgatóságától, amelyben az arc­képes vasúti igazolványok cseré­jével kapcsolatos teendőket is­mertetik. Természetesen azonnal olvasni kezdtem. Először nem hit­tem a szememnek, azt olimsom, ami a tájékoztatóban van. Érde­mes idézni belőle, nehogy azt gondolja bárki, csak kapásból be­szélek; „Amikor a gyermek nem a jo­gosult dolgozó nevét viseli, a tu­lajdonos rovatban a gyermek ve­zetéknevét is fel kell tüntetni és a jegyzet rovatba pedig az édes, mostoha, vagy örökbefogadott szó feltüntetésével kell a dolgozóhoz való tartozását igazolni ..Hát kérem szépen, úgy tudom, hogy a mostoha szót jó néhány éve tö­röltük a szótárunkból, annak meglehetősen keserű íze és rossz emlékei miatt. Tudomásom sze­rint ma már csak á mesésköny­vekben „él” a gonosz mostoha. De miért kell ezzel a szóval meg­bélyegezni a gyereket, aki sem­miről sem tehet, s akit talán a „mostoha apja” éppen úgy szeret, mini tulajdon fiát, lányát. Azt is tudom, hogy az állami gondozás­ból örökbe fogadott gyerekeknél sem jegyzik be, hogy ő örökbe­fogadott, csupán a MAV-nál tart­ja magát még ez a régi, rossz ízű megkülönböztetés? Szocializmust építő társadal­munknak nem az a fontos, hogy ki milyen családi kötelékben nőtt fel, hanem hogy becsületes, mun­káját, a közösséget szerető,' tár­sait tisztelő és segítő ember le­gyen a mai gyerekből. De hason­lóan bosszantó a további diszkri­mináció is: „Itt jegyezzük meg, hogy a szülők újabb házasságkö­tése alkalmával a dolgozó férjé­nek, vagy feleségének előző há­zasságából származó gyermeke nem nevelt, hanem mostoha ...” Van aztán a tájékoztatóban olyan rész is, amit sajnos nem értek. A térítési díjak címszó alatt többek közölt a következő­ket olvashatjuk: „Az arcképes igazolványok térítési díja szemé­lyenként 25 forint... ugyancsak 25 forintot kell fizetni személyen­ként a hajlirokkantak és család­tagjaik után... .4 vak hadirok- kontak arcképes igazolványának kiállítási díja 50 forint...” Hát ezt nem értem, hogy a vakoknak miért ötven forint, amikor köz­tudottan ők kevesebb jövedelem­mel rendelkeznek, hiszen leg­többjük rokkantsági nyugdíjas. Akkor nekik miért duplája, ahe­lyett, hogy — ezt diktálná az ész­szerűség és a humanizmus — a fele lenne, netán díjmentes. Nem értem továbbá azt sem, hogy miért kötelezi a MÁV a kér­vényezőket arra, hogy a megle­hetősen bonyolult kimutatás táb­láinak kitöltése után még — az általa megadott — tíz gépelt sor­nyi „záradékot" is lemásolja az ember, rendeletek számaival, uta­sítások megjelölésével sió. Nem lehetne ezt az egészet valamivel egyszerűbben, a sértő és megalázó diszkriminációk nélkül? Halasi István SZILVÁSI LAJOS (74.) Alig hallhatóan lenyomó­dik a kilincs. Fény vetődik be az ajtónyíláson. Ki ez? Ösztönösen reagálnak az idegeim. Akár oda­kint a fronton: majdnem kinyúl­tam oldalra a takaró alól, hogy kézbe vegyem a fegyverem. Még­sem mozdulok: úgy sincs a ke­zem ügyében semmiféle fegyver, másodsorban .meg fölösleges: itt senki sem akar ellenem törni. Olga! Nem mozdulok. De — mintha csak megijedtem volna — tor­komban ver a szívem. Mit akar itt ? Bejött a szobámba... Rám vi- lágít a petróleumlámpával. Nem nyitom ki a szemem. Megrezzen bennem a gondolat: valahogy jó lenne most, ha ideülne egy ki­csit az ágyam szélére és olyas­mit mondana, hogy .. Mit is kellene, hogy mondjon? Nem bánnám, akár ne szólna egy ár­va szót se... Ülne le egy ki­csit némán.. Apró rést hagyok a szempil­lám alatt. Körülvilágít a szobában a lám­pával. Mögötte nyitva az ajtó. Észreveszi a szekrény melletti székre dobott zubbonyomat, csizmanadrágomat. Odalép láb­ujjhegyen. Felveszi mind a két ruhadarabot, hóna alá szorítja, aztán ugyanolyan neszteltül, ahogy bejött, kilép az ajtón. Be­húzza maga mögött. Tanácstalanul fekszem az ágy­ban. Mi volt ez? Bejött a szo­bámba, de nem ébresztett fel. Eredetileg nyilván nem azért jött, hogy magával vigye átázott holmimat. Vagy talán mégis... Furcsa lány. Itt kellett volna maradnia egy kicsit. Hadd érez­tem volna az illatát, azt az eny­he, kissé kesernyés levendula­szagot, ami a szappanjától vagy a parfümjétől a nyomában jár ... És ha... Nem, tovább nem gondolko­zom róla. Tulajdonképpen jobb is, hogy nem maradt itt egy percre sem. Pocsékul nézek ki, azt hiszem. Borostás az arcom, kicsit részeg is vagyok... Nem szeretném, ha így látna. Hiúság­ból? Igen... meg aztán... Nos, igen, m,j van abban kivetnivaló, hogy imponálni akarok neki? Melyik férfi nem akar imponál­ni egy csinos nő előtt? És miért lennék én más, mint a többi fér­fi? Végeredményben minden emberben ugyanazok az erők hatnak, nagyjából egyforma ref­lexekkel felelünk azonos dolgok­ra ... Ki ez a lány? Miért nem ba­rátkoztam össze vele? Több mint egy hónapja 'ismerem, és azon áz első beszélgetésen kívül, ami akkor esett, amikor kilov'agol- tunk, őszinte szót nem váltot­tunk egymással. Még arra sem törekedtem, hogy hangsúlyozot­tan udvarias legyek hozzá. Ügy kezeltem, mint a fiúkat... Még rosszabbul. Mert ami közöttünk, férfiak között, természetes be­szédtónus, azt ő joggal érezhet­te nyerseségnek ... Nagyon Is éreztettem vele, hogy kölönc a nyakunkon. Bizonyára mások is cseleksze­nek megmagyarázhatatlan dol­gokat. Mást tjtnne az ember, és mintha nem engedelmeskedne saját magának, azt teszi, amit nem akar. Bántja ezt a lányt, hogy nem vagyok elég kedves hozzá. Ö mindig igyekezett... Amikor az úton vert bennünket az eső, odaadta a zsebkendőjét, hogy töröljem az arcom. Soha­sem volt terhemre. Még azzal sem, hogy kérdezősködött volna. Itt a kolostorban pedig... Itt más módjában volt elkerülnie, hát el is került. Bizonyára úgy gondolta, hogy nem szívelem, még látni sem szeretem. Igencsak erőt kellett vennie magán, ami­kor — mielőtt elindultunk Szoj- kával — belépett ide hozzám. Nagyon aggódott. Kérte, hogy vigyázzunk magunkra. Akarata ellenére engedelmeskedett a jó­ságának. Ügy gondolta, hogy még nekem is jól eshet, ha érzem, hogy aggódnak értem. Kedves Volt tőle... És most is. Eltit­kolta, hogy a többiekkel együtt ő is átvirrasztotta az éj­szakát, elbújt, amikor megérkez­tünk, hogy utána bejöjjön, és elvigye a ruhadarabjaimat. Ki akarja vasalni, ki akarja kefélni belőlük a sarat... Szegény kis­lány ... Érzem, hogy mindjárt elal­szom. Jótékony lebegés. Álom előtti állapot. Minden súlytalan­ná válik. Puha, sötét közeg ... Hullámzó moraj. Meg-megre- zegnek tőle az ablak üvegei. Brummogás, egyhangú, szakaszo­san gyengülő és erősödő mor­gás ... Repülőgépek. Rengeteg gép. Itt fölöttem! Hová lettek a többiek? Hol hagytam az embe­reket? Elkószáltam és elaludtam. Kint fekszem a szabadban, sem­mi sem fedez!, Fölöttem a gépek! Elzsibbadt a karom. Fedezéket kell keresnem! Gyorsan, amíg észre nem vesznek... Ott, abban a mélyedésben lehasalhatok! Tíz- tizenkét lépés. Most! — Rosseb ... Beleverem a kezem valami ke­ménybe. Kinyitom a szemem. A falba ütközött az öklöm. Zúg a fejem. Megfájdult az alvástól. De odakint tényleg repülőgépek mo­rognak. Kiugrók az ágyból. Nem ér­zem a zsibbadt karom. Most kezd visszatérni belé a vér. Mintha millió kis tű szurkálná a bőröm. Meglóbálom a karom. A zsalugá- ter rései között fény szivárog be. Nappal van. Meddig aludhattam? Hol az órám? Ide szoktam tenni az ágy mellé, a székre. Részeg voltam valamennyire, amikor le­feküdtem. Hová kevertem el az órám? Itt van a karomon. A fene egye meg, elfeledtem lecsatolni. Negyed tizenkettő. Miért nem keltettek fel előbb? Még mindig zúgnak a repülő­gépek. Felrántom a zsalugátert. Felnézek az égre... Fehér ködcsí­kok. Eltűntek a felhők. A tiszta égen, szabálytalan, néha egymást keresztező barázdák, húzódnak a kondenzcsíkok. Zárt rendben repülnek. Már elhaladtak a ko­lostor felett. Csak a feliér köd­nyomok jelzik, hogy itt jártak. Észak felé tartanak. Megrázom a fejem. Pillantásom megakad a szekrény mellett álló széken. A szék ülőkéjére terítve vasaltan fekszik a nadrágom. A szék tám­láján ugyancsak frissen vasaltan a zubbonyom. A sarokban fé­nyesre pucóltan a csizmám. Ol­ga ... Még a csizmám is kivik- szolta. Nyelnem kell egyet. Nem érdemiem meg tőle. Nagyon, na­gyon kedves... Kinyitom a szekrényt. Kihúzom a mosdó alkalmatosságot. ' Tele vízzel a porcelán tál. Beledugom a fejem. Hideg a víz, de jólesik. Addig tartom benne a fejem a vízben, amíg bírom lélegzetvétel nélkül. Prüszkölve egyenesedek fel. Pffü... Ez finom volt. Derékig megmosakszom. Ér­zem, hogyan élénkül meg ben­nem a vérkeringés. Kiemelem a jókora mosdótálat. Mosdás végig. Habzik a házi­szappan. Körömkefével sikálom a lábam. Kancsóval öblítem le magamról a szappanhabot, piros­ra dörzsölöm a bőröm a bolyhos törülközővel. Most még a borotválkozás ... Ehhez nem éppen háziszappan való, de hát jobb híján ... Az a fő, hogy habzik. Hagyom, hadd álljon egy keveset a hab a képe­men. Addig megfenem a borot­vát a derékszíjamon. Apám bo­rotvája. Akkor adta nekem, ami­kor bizonyossá vált, hogy a front­ra indulunk. Egészen keskeny már a penge. Nem csoda: apámat is kiszolgálta. Végigjárta vele az egész első világháborút. Prze- mysltől az Isonzóig ... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom