Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-21 / 44. szám
1975. február 21. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT•SPORT Ülést tartott a KSC elnöksége Szerdán, február 19-én ülést tartott a Kecskeméti SC elnöksége, amelyen részt vett Gödör József, a Kecskeméti Városi Tanács elnöke is. Az elnökség több napirendi pontot tárgyalt. A többi között megvitatta az intéző bizottság által korábban tárgyalt és elfogadásra javasolt múlt évi értékelést és az idei esztendő legfőbb célkitűzéseit. Az elnökség A KTE nyerte a „Halas Kupát” A vasárnap lejátszott mérkőzésekkel véget ért a nők részére kiírt „Halas Kupa” teremké- zilabda-bajnokság idei küzdelemsorozata. Az utolsó fordulóban a Soltvadkerti TE — nem kis meglepetésre — legyőzte az esélyesebb Kiskunhalas AC csapatát, s •ezzel harmadik lett. A Kecskeméti TE viszont nagy arányú győzelmet aratott a Kiskunmajsa -csapata ellen, s ezzel a „Halas Kupa” védője lett. Eredmények: Kiskunmaj sa— Kiskőrös 14:12 (7:7), vezette: Simon, Babos. Góldobók: Tóth 6, Kovács 4, illetve Krepeta 11. Soltvadkert—Szilády Á. Gimn. ■25:6 (13:2). Vezette: Óbendorf, Rasztik, Góldobók: Deák 5, Má- yer 5, illetve Tari 3. KAC—KTE 15:13 (7:6). Vezette: Simon, Babos. Góldobók: Kocsis 4, Erdész -4, illetve Tomasovszki 4, Búzás Öt dobogós helyezést szereztek a dunaegyháziak A falusi dolgozók téli sparta- kiádjánák asztalitenisz-versenyeit tartották meg vasárnap Dunave- csén. A kalocsai járási döntőben 50 férfi és 20 női versenyző állt asztalhoz. Eredmények, női egyéni: 1. Jó- zsa Éva (Dunaegyháza). 2, Virágh (Dunaégyháza), 3. Csizmadia (Solt). Párosban: 1. Józsa Éva— Virágh Rozália (Dunaegyháza), 2. Csizmadia—Nagy (Solt), 3. Varga—Szabó (Úszód). Férfi egyéni: 1. Zvaló László (Dunavecse), 2. Gaál (Dunaegyháza), 3. Balázs (Úszód). Párosban: 1. Zvaló László—Kovács Endre (Dunavecse). 2. Gaál—Rékási (Dunaegyháza) 3. Faragó—Szilasi (Duna- pataj). A legeredményesebb utánpótlás-nevelésért járó díjat a Du- naegyházi Sportkör kapta. A legeredményesebb női versenyző díját Józsa Éva. illetve a férfiak mezőnyében Szilasi Tamás érdemelte ki. A legeredményesebb dunavecsei versenyzőnek jutalmat Zvaló Lászlónak adták. A Határőr Dózsa a lovassport bázisa Mint arról már lapunkban beszámoltunk a Határőr Dózsáinál is lezajlott az értékelő köz- | gyűlés. Akkor egy tudósításban nem tudtunk mindent részleteden elmondani. A lovassport kedvelőinek tájékoztatására még arról is be kell számolnunk, íhogy a közgyűlésen megjelent I Dudás István alezredes, kerü- 'eti parancsnok, Tánczos Sándor városi tanács elnöke, Bútor "ándor az Országos Lovas Szövetség főtitkára, a felszódalók között további támogatásról nyilatkozott. Ez mind az elkövetkező i tervek, a további sikeres műkö- [ dés feltételeit biztosítják. Bútor Sándor főtitkár mond- jíta: — A Határőr Dózsát továbbira is a magyar lovassport legfőbb bázisaként .értékeljük, az országos válogatott keret 40, a felnőtt keret 25 százalékot a Dózsásoktól igényeljük. A lovasszakosztály eddigi ered- nényeinek elismeréseként a szö- /etség — mondhatnánk úgy is, íogy jutalomként — az országos ovasbajnokság három fordulóéból kettőt kiskunhalasi járásban kíván megrendezni. Az igyiknek színhelye Mélykút, a másiknak Kiskunhalas lesz. A harmadik forduló színhelye pe- dik Győr város. Dudás István a lovassport iránti szeretetéről szólt. Tánczos Sándor a pártvezetőség és a városi tanács nevében tett a szakosztály tagsága felé ígéretet Mint mondta, a város és a járás, de ezen túlmenően a megye egész terültén is nagy az érdeklődés, figyelik és szeretik ezt a látványos és szép sportágat. A számvizsgáló bizottság jelentését követően kedves színfoltja volt a közgyűlésnek befejező része, amikor a sárbogárdi járás sportfelügyelője, a Sárbogárdi járási KlSZ-bizottságának serlegét adta át az ifjúsági csapatnak, s a simontornyai nagyközség hatalmas vándorserlegét a felnőtt csapat tavalyi első helyezéséért. A vándorserlegeket Tóth József, az egyesület elnöke vette át. Végül a sportkör elnöke több felnőtt, ifjúsági és serdülő versenyzőnek, valamint az 1974. évben eredményes munkát kifejtő aktíváknak nyújtott át jutalmakat. Szalai László Bács-Kiskun megye ismét negyedik lett a megyék bajnoki pontversenyében MA: kiegészítéssel elfogadta a KSC beszámolóját, amit Reile Géza elnök ismertet majd a legfőbb fórum, a közgyűlés előtt. Az elnökség a továbbiakban megtárgyalta és jóváhagyta a sportegyesület vezető testületének 1975. évi, első félévi munka- és üléstervét. A tanácskozás személyi kérdések megvitatásával ért véget. A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatal vezetőinek korábbi feltételezése helyénvaló volt; a megye sportja megőrizte az 1973-ban elért negyedik helyezését a megyék közötti bajnoki pontversenyben. 3. Kiskőrös—Szilády Á. Gimn. 21:11 (12:3). Vezette: Simon, Rasztik. Góldobók: Szabó, Soly- mosi, Havasi 4—4, illetve Tari 5, Szabó 3. Soltvadkert—KAC 10:9 (6:5). Vezette: Babos, Óbendorf. Góldobók: Kovács 3, Marosi 2, illetve Erdész 4, Riegler 3. KTE—Kiskunmajsa 25:10 (13:7). Vezette: Óbendorf, Rasztik. Góldobók: Búzás 7, Tomasovszki 5, illetve Tóth 4, Szalágyi, Kovács 2—2. Soltvadkert—Kiskőrös 17:14 (9:7). Vezette: Óbendorf, Rasztik. Góldobók: Kovács 5, Sörös 4, illetve Krepeta 6, Szabó 3. A torna végeredménye 1. KTE 5 4 — 1 93:44 -8 2. Kkh. AC 5 4- 183:4! 8 3. Soltvadkerti TE 5 4 — 1 86:62 8 4. Kiskunmajsa 5 2 — 3 72:89 4 5. Kiskőrös 5 1 — 4 63:72 2 6. Szilády A. Gimn. 5-------S 35:123 0 A z I. helyezett Fejér megye 705 pontot gyűjtött, a 2. Borsod 612-t, Heves 597-et, Bács-Kiskun pedig 494-et — az előző évi 431- el szemben. Figyelemre méltó, hogy a Bács-megyét követő 5., 6. és 7. helyezettek: Komárom, Győr, és Pest megye pontszáma is 400 fölött van. Tehát várható, hogy a „dobogósok” utáni négy megye között nagy lesz a versengés az előrelépésért. Vajon milyen esélyekkel vesz részt ebben a küzdelemben megyénk sportja? Megyénk legnagyobb egyesülete, a Kecskeméti SC az elmúlt évben 286 olimpiai pontot szerzett és két hellyel előrébb lépett az egyesületek közötti rangsorban. (Mint ismeretes 1973-ban 213 olimpiai ponttal a 13. helyet foglalta el azj ország legjobb egyesületeinek ragsorában.) Az egyesületen belüli korosztályonkénti pontszerzés a következőképpen alakult. A felnőttek 39. a juniorok 74, az ifjúságiak 104, a serdülők pedig 69 pontot szereztek. A Bajai SK majdnem megduplázta 1973-ban szerzett olimpiai pontjainak számát! Az 1973. évi 60 pontjával elért 50. helyéről a múlt évben szerzett 111 ponttal a 29. helyre rukkolt előre. Egyesületen belül a felnőttek 13, a juniorok 24, az ifjúságiak 44, a serdülők pedig 30 ponttal járultak hozzá az egyesület előrelépéséhez. A Kiskunfélegyházi Honvéd Kun Béla SE 1974. évi 42 pontjával a 61. lett az egyesületi rangsorban. (1973-ban 71. volt 31 ponttal.) A felnőttek 4, a juniorok 27, az ifjúságiak 4, a serdülők 7 pontot szereztek. A Bajai Spartacus 80. 24 ponttal. (1973-ban 106. volt 14 ponttal.) A Spartacus múlt évi 24 pontjából a felnőttek egyet sem szereztek, a juniorok 10-et, az ifjúságiak pedig 14 pontot tettek az egyesületi tarsolyba A Kiskunhalasi Határőr Dózsa 16 ponttal a 101. helyet foglalja el az országos egyesületi rangsorban. ,(1973-ban 75. volt 26 ponttal.) A felnőttek 3, a juniorok 6, az ifjúságiak pedig 7 pontot szereztek. A Kiskunfélegyházi Vasás 8 pontjával a 142. (Az előző évben még 79. volt 22 ponttal.) Tavaly a felnőttek 2, az ifjúságiak 3 és a serdülők ugyancsak 3 pontot szereztek. A Kalocsai VTSK 6 pontot gyűjtött és ez^el 155. (1973-ban még 135. volt, 9 ponttal.) Tavaly a juniorok és az ifjúságiak szereztek 3—3 pontot. A pontot szerzett egyesületek sorát a Kecskeméti Építők. zárja, amely 1 ponttal a 217. helyet foglalja el az egyesületi rangsorban. (1973-ban nem szerzett pontot.) Múlt évi egyetlen pontját junior versenyző szerezte. 1974-ben hét olyan sportegyesületünk: a Soltvadkerti TE, a Szamuely SE, a Kiskunhalasi MÁV, a Kunszentmiklós, a Ti- szakécske, a Kecskeméti Spartacus, a Szánk nem tudott pontot szerezni, holott még 1973-ban helyezett volt az országos egyesületi rangsorban. B. I. • Rajtol a labdarúgók 5000 m-es futóversenyének mezőnye. A hét sportkrónikájából .öfialo Nemcsak a labdarúgók, az atlétáink is alaposan kihasználják a februárban szokatlan tavaszias Időt. Megyeszerte folynak a járási-városi mezei futóbajnokságok, sőt mi több, néhány helyen soha nem látott hatalmas löme- gek indulnak el a különböző korosztályok versenyein. Kecskeméten például az új helyszínen, a Széktől strandfürdő területén találtak a szervezők remek terepet, amelyen aztán vasárnap és hétfőn kétezernél is többen rótták a köröket. — Igazán-jó érzés volt látni ezt a hatalmas tömeget — mondta Fekete Béla, a Kecskemét város Sportfelügyelőségének vezetője. — Amit még külön Is ki kell emelnünk — tette hozzá —, hogy a szervezésben az atlétikai szövetség vezetői igen jó munkát végeztek. A sok induló ellenére mindkét napon rend és fegyelem volt mindenütt, s igy a sok induló dacára, az értékelés is simán ment. A LABDARUGÓK IS... Új színt jelentett a mezei futóbajnokságokon a labdarúgó-csapatok megjelenése. Kecskeméten vasárnap a KSC és a KTE, hétfőn pedig — a vasárnapi mérkőzések miatt — a Honvéd Mezőfi SE labdarúgói futották le az 5. illetve hétfőn a 4 ezer méteres távot. Hogy mekkora lelkesedéssel? Hát erről kissé vegyes benyomást kapott az a sok fiatal, aki a saját száma után ottmalradt a focisták futását nézni. Mert. akadt bizony — még ázt sem állítjuk, hogy csupán az idősebb korosztályból — olyan is, aki szemmel láthatólag rangján alulinak érezte a nyilvános „szaladgálást”. Szerencsére nem voltak sokan. A többség igazán nagyon becsületesen igyekezett, sőt akadt olyah is, aki komoly atlétaerényeket csillogtatott. Kecskés például, aki pedig igazán nem tartozik a legfiatalabbak korosztályába, atlétákat megszégyenítő taktikai érzékkel vívta ki a győzelmet. Négy körön át ragadt az élen vezető fiatal KTE-s Kovácsra, aztán pontosan akkor, amikor kellett, otthagyta a mezőnyt, és úgy nyert, ahogy akart. Oskolás. Losonczi, Ónodi, Kovács (KTE) és Herbálv tartozott még az élmezőnyhöz, tehát többségében a KSC fiatalabb generációja. S, hogy kik voltak a sereghajtók? Ennek közlésétől most inkább eltekintünk, de ígérjük, hogy legközelebb — mert hiszen lesz még hasonló verseny — mi is a teljes névsort közöljük. Adósak vagyunk még a Honvéd Mezőfi SE hétfői szereplésével, s ennek sorrendiét nem is tudjuk. A rendezők csak egyet jegyeztek fel: hogy a Honvéd Mezőfi SE labdarúgó-csapatának minden egyes tagja nagyon fegyelmezetten és jól futott. Ezt az atléták ismerték el. s ez sem akármilyen eredmény. *• SEGÍTSÉG! A Bács-Kiskun megyei Birkózó Szövetség által vasárnap Kiskunfélegyházán megrendezett megyei ifjúsági birkózóbajnokságon rendkívül gyér volt az indulók létszáma mindkét fogásnemben. — Ilyenre még nem volt példa a megyei bajnokságok történetében ! — bosszankodott Kovács Sándor, a szakszövetség főtitkára. Kecskés Ferenc (KSC) majdnem 300 méteres clónnyei futott be a célba. — Az ok sokrétű. Baj van a sport, a birkózás iránti szeretettel. Hiányzik az igazi sportszív, a lelkesedés, amely — ki ne emlékezne rá — Bóbis Gyulát, Pólyák Imrét, Varga Jánost dobogóra segítette. — Tehát, hogyan tovább? — Lemegyünk a problémák gyökéréi«!. Fokozzuk a támogatást, de szigorítjuk az ellenőrzést is. Szeles alapokat kell lerakni ahhoz, hogy ne legyen ingatag a piramis. Arra kérjük az edzőket, a pedagógusokat, testnevelőket, hogy ehhez nyújtsanak makszi- mális segítséget. Szabó Zoltán és Banczik István MAI \lí SOR TELEVÍZIÓ >8.35 9.55: 5.25: 7.08: 7.15: 8.00: 1.35: Iskolatévé: People You Meet. Angol nyelv. (Kö- zéplsk. IV. oszt.) Valami újat. Fizika (Alt. isk. 7. oszt.) Egyszerű gépek alkalmazása II. rész. Fizika (ism.) Hírek. Nevező, tizem és közművelődés. Kispest (színes!) Doku. mentumfilm. öt perc meteorológia. portfilm. Reklámműsor. „Nem kerül pénzbe” Ri- Esti mese. Tv-hiradó. 20.00: Gép indul (színes!) Leningrad. utazás az Aeroflot járatain. 20.25: Fürdés (színes!) Tévéfilm Kosztolányi Dezső: A Kulcs és a FtVrdés című novelláiból. 21.85: Küzdelem. Dokumentumfilm. 22.05: Tv-híradó 3. 2. MC SOR: 20.00: Életem (színes!) Magyarul beszélő szovjet film Csehov elbeszéléséből. I—II. rész. Közben: 20.55: Tv-híradó. 2. KOSSUTH 8.22: Nótacsokor. 9.15: Illés Béla művei. Kárpáti rapszódia. Dramatizált epizódok. VI. (befejező) rész. 9.35: Nadia Boulanger ének- és hangszeregyüttesének Monteverdi felvételeiből. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Az úrhatnám szolgáló. Részletek Pergolesi operájából. 11.00: Hol járt — mit csináltz 11.10: Mendelssohn: Szentivánéji álom — szvit. 11.49: Könyvszemle. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, az OTP Bartók Béla kamarakórusa énekel. 13.45: Kicsi a bors, de erős. Riport. 14.00: Születésnapi ajándék. A Gyermekrádió köszönti a 10 éveseket. 14.25: „Nyitnikék” 15.10: Magyarán szólva . .. 15.25: Magyar szerzők műveiből. 15.44: Rudolf Schock operettdalokat énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az új földesúr. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Székely Mihály operafelvételeiből. 17.52: Mikrofórum. 18.12: Könnyűzene — hangszerszólók. 18.30: Borsod megye 50 hónapja. Dokumentumműsor. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye az ifjúságnak. Közben: Kb.: 20.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb.: 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.18: Népdalok, néptáncok. 22.20: Bach-művek. 22.50: Meditáció — a fiatal diplomásokról. 23.00: A víg özvegy. Részletek Lehár Ferenc—Mérey Adolf operettjéből. 0.10: Operakórusok. PETŐFI 8.05: Magyar előadóművészek Mozart-felvételeiből. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.03: Ezeregy délelőtt. ,A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Az élő népdal. Vanyarc 3. 12.10: Magyar muzsika. 13.03: Eileen Farrell és Jon Vickers énekel. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külnolitikai figyelő. 18.20: Walter Gieseking zongorázik. 18.45: Dicsőségvágy. féltékenység és 17 ezer halott. II. rész. 19.00: Nóták. 19.25: Közvetítés a Magyarország —Románia vízilabdamérkőzésről. 20.28: Polpresszó. 21.18: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. 22.15: Könnyűzene Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. 23.15: Századunk zenéjéből. 3. MŰSOR 18.05: 18.25: 18.55: 19.16: 19.53: 20.39: 21.41: 22.07: Iskolarádió. A Montreuxi dzsesszfeszti- vál felvételeiből. Magyar irodalmi arckép- csarnok. Arany János. VIII. rész. Zenei panoráma. A trubadúr. Részletek Verdi operájából. Schumann-müvek. Rimszkij-Korszakov: Az aranykakas — szvit. Rádiószínház. Az ember teremtése. Vihar Béla hangjátéka. A Bajai SK közgyűlése: Baja, a városi tanács nagyterme, 15 óra. Hírős Kupa férfi röplabdakupa, 8.15: Spartak Subotica—Zalaegerszeg, 9.25: Bp. Honvéd—Székes- fehérvár. 10.35: Kecskeméti SC— MTK-VM SK. 11.45: Bp. Vasas SC—TFSE. 13.45: Zalaegerszeg— MTK-VM SK. 14.55: Székesfehérvár—TFSE. 16.05: Spartak Suboti- ca—Kecskeméti SC. 17.: ünnepélyes megnyitó. 17.15: Bp. Honvéd—Bp. Vasas SC. 18.25: MTK VM SK—Spartak Subotica, 19.35: TFSE—Bp. Honvéd. SOROKBAN Vasárnap Tatabányán hét egyesület részvételével rendeztek országos serdülő és úttörőcselgáncs- versenyt. A mezőny 142 indulója között ott voltak a BSK versenyzői is, és több jó helyezést értek el. Kacsur János, Tamás László, Szilaski Tamás és Sztruhák László- az első, Vadász István és Forgács Gyula a második, Gyurkity Mátyás, Reile János. Odor Sándor, Novák József, Horváth Tibor, Laki János és Szilaski László a harmadik helyet szerezte meg. A Szegedi VárostTanács V. 13. Test- nevelési és Sportfelügyelöségének Kézilabda Szövetsége "február :!3-tól rangos kézilabdatornát rendez a szegedi sportcsarnokban. A küzdelemsorozaton a flekéscsabai Előre Spartacus, a Békéscsapai Konzerv, a Hódmezővásárhelyi Spartacus, a METRIPOND és a Szentes mellett a Kiskunhalasi AC is részt vesz. \ Az elmúlt hét végén Szegeden rendezték meg a délterületi ökölvívó-bajnokságot, ahol szép sikerrel szerepeltek a Kiskunhalasi Szövetkezeti SE fiatal ökölvívói is. Félnehézsúlyban Komlos Károly a döntőben pontozással győzött az ifjúsági válogatott kerettag Antal ellen. Ezúttal nemcsak a bajnoki érmet vehette át. hanem az ifjúsági válogatott-keretbe való meghívást is. Kisváltósúlyban Mókus László a második, középsúlyban Horváth Károly a harmadik helyen végzett. A Kecskeméti Spartacus NB II-es női aisztallteniszezői sikeresen szerepeltek a bajnoki idény nyitányán. 10:6 arányban győzték le a Szegedi KSZVSE együttesét. Győztesek: Bízó II. 4. Nagy II. 3, Bízó I. 2, Pataky 1. A bajnoki nyitány' előtt ugyancsak Szegeden rendezték meg a vidék-kelet ifjúsági és serdülő asztalitenisz- bajnqjcsggát. A.yótglhedőn Nagy II. 2 ezüstérmet szerzethez,.ifjúságiak rpp-.. zőriy^ien, mí^éizó' rí:; a legjóbbha* ” bizonyult a serdülő korcsoportban. Ébresztő, bírók! U i látott már ilyen /ebruárt? Süt a nap, zöldell a pályák gyepszőnyege, s egymás után játsszák a különböző kupamérkőzéseket. Hát nem nagyszerű? Az év második hónapjában, reális körülmények közt, tétmérkőzéseken lehet focizni ... Azaz lehetne ... illetve lehet, de néha mégsem. Olykor ugyanis nincs bíró. Berki Zoltán, a KTE labdarúgó-csapatának vezetője panaszolta: .— Végre eljutottunk oda, hogy az ifjúságiaknak is kiírták a Felszabadulási Kupát. Ügy látszik azonban nincs teljes öröm. Vasárnap majdnem hiába ment ki a KTE és a KSC ifjúsági csapata. Ott álltunk a pályán, és bíró nem jött. Végül mégis játszottunk, mert Szőczey Lajos, a KTE másodedzője kezébe vette a sípot. De, ha ö nincs ott, akkor játék nélkül megyünk haza. A múlt héten az MFSC elleni felnőtt mérkőzésen is csak egy játékvezető jött. Ügy hallottuk, akadt hasonló probléma másutt is. Mi örültünk a játéklehetőségnek, a tétmérkőzéseknek. De, ha a sportfelügyelőség, vagy a labdarúgószövetség sem veszi komolyan, akkor mit' várhatunk a többitől. Azt mondják: Nincs elég bíró! Vagy nem vállalják. Még pihennek. Nos, bíró sporttársak: Ébresztő! A küzdelem már megkezdődött. A gyakorlás senkinek sem árt. Nekünk még ezen felül is van egy javaslatunk. Megfelelő ellenőrzés mellett a most folyó játékvezetői tanfolyam hallgatóit is be lehetne dobni. Ifjúsági mérkőzésre, esetleg partjelzőnek a felnőttékiiél is. Hadd szagoljanak egy kis „puskaport”. Sz. Z.