Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-20 / 43. szám

1975. február 20. • PETŐFI NÉPE • 5 Az osztályfőnöki óra anyaga: állambiztonság Kecskemét, 607-es Ipari Szak­munkásképző Iskola 3/14 osztály. A gyerekek, leendő könyvkötők, címfestők, cipészek, tőlük (szo­katlan csendben hallgatták dr. Viszmeg Balázs rendőr őrnagyot, aki a hozzá előre eljuttatott kér­désekbe válaszolva az állambiz­tonságról beszélt. Gyakorlott elő­adóként, pedagógusként szőtte a mondatokat, amellyel nemcsak felcsigázta az érdeklődést, de pon­tos válaszokat is adott. Több, mint hat éve rendszeresen lá­togatják a középiskolákat, a szakmunkásképző intézeteket, a megyei rendőr-főkapitányság jól képzett tisztjei, s míg a közép­iskolák második osztályában a közrendről, közbiztonságról, kü­lönböző bűncselekményekről vi­lágosítják fel a gyermekeket, a harmadik osztályokban már az állambiztonságról, s az ezzel kap­csolatos bűncselekményekről tá­jékoztatják a fiatalokat. A gyerekek korukhoz képest naivak, s egyben komolyak is, de e kettősség ellenére rendkívül érdeklődők. Kérdéseik között ilye­nek szerepeltek: „A soproni he­gyekben van-e olyan alagút, amelyen keresztül csempészárut tudnak külföldre szállítani ?” Vagy ,.Miért büntetik azokat, akik különböző honvédségi épü­leteket lefényképeznek?”, „Egy gyár fejlesztési tervének más or­szágba való átjuttatását hogyan nyomozzák ki?”, s sorolhatnánk tovább. A rendőrtisztek azonban ezekre a naivnak tűnő kérdések­re is pontos válaszokat adnak, eloszlatják azokat a romantikus elképzeléseket, amelyek a gyer­mekek fejében vannak a kémke­désről, a lázadásról, a kártevés­ről, a rombolásról. A cél — s ezt a rendőrtisztek el is mond­ják — a társadalmi együttélés normáinak elfogadására ösztö­nözni a fiatalokat, s egyben egy­fajta jogi felvilágosítással is szol­gálni. Rádöbbenteni őket a fe­lelősségükre, s arra, hogyan le­het elkerülni az államellenes bűn- cselekményeket. A naiv kérdések mellett azonban akadnak nagyon is gyakorlati problémáik ezeknek a fiataloknak. Néhányat ezek kö­zül is' „A Szabad Európa hall­gatása államellenes bűncselek­mény-e?”, „Ha valakinek sike­rül átlépnie a határt és egy tő­kés országba eljut, mi történik vele?”, „Ha egy fiatalkorú ki­szökik külföldre, s visszajön, mennyi büntetést kap?”, „Devi­zával való üzérkedés milyen kö­vetkeményekkel jár?”. Lengyel tudósok egyedülálló munka előkészítésén fáradoznak. Tíz kötetben akarják megjelentet­ni az ősszláv nyelv szótárát, mely közel 10 000 szót és kifejezést fog tartalmazni. A tudós kollektíva rendkívül nehéz munkára vállalkozott. Ar­ról van szó ugyanis, hogy egy 12 évszázad óta nem használatos nyelvet kell leírnia. Nem áll ren­Ezek a kérdések mar azt bi­zonyítják, hogy a fiatalok, fő­leg ezek a serdülőkorúak gon­dolkodnak azon, hogy az ország illegális elhagyása, vagy a haza­térés megtagadása, milyen hátrá­nyokkal jár. Dr. Viszmeg Balázs, rendőr őr­nagy ezekre a kérdésekre pon­tosan idézte a Büntető Törvény- könyv paragrafusait, ám a szá­raz büntetési tételek mellé azon nyomban magyarázatot fűzött, hiszen nemcsak az állam törvé­nyei sújtják az ilyen bűncselek­ményt elkövetett fiatalokat, de a környezet, a jó barátok, a szü­lők is csalódnak bennük. Hát­rányba kerülnek természetesen a közvetlen hozzátartozók is, hiszen államunk tőlük is megtagadja a külföldre való távozás lehetősé­gét. Utalás történt éppen e kér­déscsoport kapcsán arra is, hogy a fiatalok számára lehetőséget kínálnak a különböző utazási irodák arra, hogy megismerked­jenek hazánk határain túl is a természet szépségeivel, az építé­szet remekeivel, vagy más hoz­zájuk közelebb álló, az érdek­lődésűknek megfelelő dolgokkal. A negyven perc — amíg az osztályfőnöki óra tartott — nem­csak a külső szemlélőnek, hall­gatónak tűnt rövidnek, de a gyermekeknek is. Annak ellené­re, hogy kérdéseikre választ kap­tak, sőt útmutatást ahhoz, hogy hogyan éljenek, viselkedjenek, tanácsot a bűncselekmény felis­meréséhez, mégis körbefogták a szünetben ez előadót, újabb kér­désekkel rohamozták meg. Éle­téről,' munkájáról kérdezték, s arról, hogyan lehet valaki rendőr, nyomozó, hogyan leplezik le az ál­lamunk biztonsága ellen törő ügynököket, kémeket, diverzán- sokat. Dr. Viszmeg Balázs „ki­vitte” a lányokat és a1 fiúkat a folyosóra, tömör tőmondatokkal •válaszolt, s megígérte, ha a fia­talok kérik, újból eljön előadást tartani. Osztályfőnöki óra, amely negy­ven percig tart, s talán egy élet­re eligazítja a fiatalokat. A gye­rekek ezt az időt kevésnek tart­ják, többre kíváncsiak, s ez a kíváncsiság nemcsak jogos, de érthető is. Az idő azonban- véges, sí már ez az egy tanóra is be­pillantást enged számukra, olyan „tantárgyba”, amely az élethez nagyon is hozzátartozik. Gémes Gábor delkezésre semmiféle írásos em­lék erről a nyelvről, mely az összes mai szláv nyelv őse volt. A legrégibb írásos emlékek a IX. század második feléből származ­nak és egyházi szláv nyelven íródtak. A szótár olyan szavakat és ki­fejezéseket fog tartalmazni, .ame­lyeket a VII., VIII. században használtak a szláv törzsek. lawski Könyv zenekarra című művének hazai bemutatója. A máj műveket egyébként is sze­retem és szívesen vezénylem. — Kérem, mondjon valamit példaképeiről, a felkészülés mun-, kajáról. — Ügy gondolom, hogy a kar­mester legfontosabb támpontja maga a mű: ugyanakkor saját magából, saját egyéniségéből kell táplálkoznia. Toscanini rit- mikussága mindig megragad fel­vételein, de leginkább talán Bru-, no Walter áll közel hozzám. Nemcsak zenélése, hanem emberi magatartása, személyisége is rendkívül rokonszenves nekem. — Hallhatnánk néhány szót terveiről, a várható feladatok­ról? — Külföldön eddig a Szovjet­unióban és az NDK-ban jártam. A közeli jövőben egy bulgáriai és egy kubai turné vár rám. De talán ennél is fontosabb Prokof- jev A három narancs szerelme­se című nagyszerű muzsikajú operájának betanítása és vezény­lése. A második szereposztást vezénylem, jórészt kitűnő fia­tal énekesekkel. Az első karmes­ter Lukács Ervin lesz. I. M. Műemlékké nyilvánított ítOIXrOI/raí A Balkán-hegységtől délre, a Tundzsa folyó partján elterülő, 70 000 lakosú Jambol városában álló bezisztent, a fedett piacot műemlékké nyilvánították. A1 XV. században emelt épület nem­csak kereskedelmi célokat szol­gált. 1970-tól 1973-ig a bezisztent res­taurálták. s most tervbe vették, hogy egy föld alatti átjáróval ösz- szekötik Jambol kereskedelmi központjával. Az ismert török utazó, Evlija Cselebi 1667-ben járt a városban, és elmondta, hogy ilyen hatalmas és ilyen szép fedett vásárcsarnok nincs az egész világon. Európá­ban mindössze tíz hasonló épület maradt fenn, de a jamboli be- ziszten az egyetlen, melyet res­taurálták. (BTA) Bemutatjuk Bolberitz Tamást ksolberitz TaülásL Báes-Kiskunban elsősor­ban a Bajai Vízügyi Igazgatóság kamarazene- karának vezetőjeként ismerik. Sikeres szerep­lések jelzik ottani működését, de bemutat­koztak már Kecskeméten, Veszprémben és Zomborban is. A tavalyi televíziós karmester- verseny középdöntőjében Mendelssohn Skót szimfóniáját hallottuk vezényletével. Brahms I. Szimfóniájáról lemezfelvételt készített. A napokban a Kecskeméti Szimfonikus Zene­karral ifjúsági* hangversenyen lépett fel. A zenekart biztos kézzel, kitűnő karmesteri technikával vezeti. Technikai és zenei igé­nyesség jellemzi próbamunkáját, ritmikai igé­nyessége külön is kiemelkedő. Magyar szer­zők műveiből összeállított műsorában Kadosa Pál Concertinójának szólistájaként Lőte Eni­kő zongoraművésznő működött közre. „Tehetségeket keresünk!” A kislánynak nagyszerű hallá­sa van, mondta az alma-atai ze­neiskola igazgatója, a jKazah SZSZK egyik távoli jurtájában a szülőknek. Küldjék el hozzánk tanulni! Ez egy évvel ezelőtt történt. Azóta a kislány már az alma-atai zenei középiskola, hallgatója. Az iskola igazgatója és peda­gógusai minden nyáron felke­resik a köztársaság legtávolabbi vidékeit is, hogy kiválogasság a zeneileg tehetséges gyerekeket. Zeneiskolákba, úttörőházakba, zenei szakkörökbe, sőt még óvo­dákba is ellátogatnak. Családról családra járnak, vizsgáztatják a gyerekeket és Őrülnek minden fel-' fedezett tehetségnek. A gyere­kek tanulmányaikat a zenei kö­zépiskolában folytatják, amely ■ nek jelenleg 300 különböző nem­zetiségű tanulója van. A szokásos középiskolai anyagon kívül tanul­mányozzák a zene addig isme­retlen világát. Hangversenyekre járnak, zeneszerzőkről szóló fil­meket néznek meg, hangleme­zekről ismerkednek meg a leg­nagyobb művészekkel. Az iskolának zongora-, hege­dű-, cselló-, karmesteri, fúvós- hangszeri és népi hangszeres tan­szaka van. A tanulók rendszere­sen fellépnek a különböző elő­adásokon iskolájukban, de más városokban is. Nemrég nagy si­kerrel szerepeltek Moszkvában, a Lumumba egyetemen. Az állam évente 480 ezer ru­belt bocsát az iskola rendelke­zésére; ebből ingyenesen bizto­sítják a gyermekeknek a ruház­kodást, a napi négyszeri táplál­kozást, orvosi ellátásukat, sőt a nyári szünidőben ingyenes beuta­lókat kapnak hazai és külföldi úttörőtáborokba, üdülőkbe. Azl iskola jó munkájának eredményeként az eddig végzett 60 tanuló csaknem kivétel nél­kül zeneművészeti főiskolákon folytatja tanulmányait. Többsé­gük az alma-atai művészeti fő­iskolán, néhányan pedig a moszk­vai zeneművészeti főiskolán ta­nulnak tovább. Megnyílt előttük a művészet nagyszerű világa, melyben az első lépéseket az alma-atai zenei középiskolában tették, ahol a legfőbb jelszó: Te­hetségeket keresünk! Revmira Yoscscnko (APN — KS) — Szívesen vezényelek kon­certen, bár fő működési terüle­tem. az opera — mondotta Bol­beritz Tamás. — 1968-ban vé­geztem a Zeneművészeti Főisko­la karmesterképző tanszakán, Kóródi András növendékeként. Rögtön az Operához kerültem korrepetitornak. Az énekesek be­tanítása most is fontos munkám, de már egy év után vezénylési feladathoz jutottam: Kacsóh Pongrác János vitéz című daljá­tékának zenei vezetését bízták rám. Ezt követte Johann Strauss Cigánybárója, majd Gershwin nagyszerű operája, a Porgy és Bess. Ez a darab igen népszerű lett az operalátogatók körében: már a századik előadáshoz kö­zeledünk, s ebből mintegy hat­van előadásnak én voltam a karmestere. A karnagynak kü­lön öröm, ha olyan kitűnően hangszerelt muzsikát vezényel­het, mint ez a mű. — A hagyományos repertoár­ral hogyan ismerkedhet meg a fiatal karmester? — Az úgynevezett „beállások” révén elsősorban: már hosszabb idő óta játszott operák vezény­lését — olykor beugrásszerűen — vesszük át. Ilyenkor termé­szetesen nem mindig tudja az ember saját elképzelését hiány­talanul megvalósítani, mert pró­bára nincs, vagy csak al’g van lehetőség. Mégis úgy érzem, hogy például a Carmen vagy az Álar­cosbál előadásai most már ösz- szeszokott, jó produkciókat hoz­nak. — A sok operai feladat mel­lett hogyan jut idő a bajai ka­marazenekar vezetésére, s a koncertekre? — A bajai együttes lelkes és szorgalmas tagjai akkor is ké­szülnek a szereplésekre útmuta­tásaim alapján, ha egy-egy alka­lommal nem is tudok részt' ven­ni a próbán. Rokonszenves és ked­ves emberek, akiket valóban a muzsika szeretete tart össze. Ezért öröm nekem is velük a munka. Most — a barokk művek és Far­kas Ferenc Jelky-szvitje után — Mozart-estre készülünk. Egyéb koncertek is akadnak. Főként a rádió teremt számomra jó lehe­tőségeket. Legutpbb Komlóssy Erzsébet áriaestjét vezényeltem a nagyszerű akusztikájú Csepeli Munkásotthonban. Romantikus operarészletek és Kodály alkotá­sai szerepeltek a műsorban. Nagy, szép feladat lesz Lutos­ALKOTVA TANULNAK Ifjú Történelembarátok Köre káját, felépítését!.' s, a , .levéltár rendszeresen a rendelkezésükre bocsátja a történeti-helytörténe­ti forrásokat. Egyelőre a kör kísérleti jelleg­gel működik, tagsága csupán a Katona József Gimnázium tanu­lóiból verbuválódott. Az a ter­vük azonban, hogy később a többi középiskolára is kiterjesz­tik szervező tevékenységüket. Féléves tervet készítettek, annak alapján láttak hozzá a munká­hoz. »Amennyiben ez a most kez­dett kísérlet eredményes lesz, át­térnek a hároméves időtartamú tervezésre. A kör tagjai csoportosan és önállóan készítenek különböző források felhasználásával dolgo­zatokat, tanulmányokat, ame­lyekkel többek között részt ve­hetnek majd az országos és me­gyei diákpályázatokon. V. M. Egy nemrégiben készült szociá- ' lista szerződés másolatát juttat­ták el szerkesztőségünkbe. Az derül ki belőle, hogy Kecskemé­ten megalakult az Ifjú Történe­lembarátok Köre, amely a TIT megyei szervezetének irányítása alatt működik ezentúl. S terveik megvalósításában segíti őket a levéltár, a megyei könyvtár és a Katona József •Gimnázium. A kör fő célkitűzése: megte­remteni az alkotva tanulás lehe­tőségét azoknak a gimnazisták­nak, akik a történelem iránt a tananyagon túl is érdeklődnek, s akik ezen a szakon kívánják továbbfolytatni tanulmányaikat felső szinten. A szerződésben foglaltak sze­rint a gimnázium gondoskodik tanárainak közreműködésével a kör mindenkori vezetéséről; a könyvtár megismerteti a fiata­lokkal az intézmény belső mun­• Mindennapos gyakorlat a jobb teljesítmény alapja. SZILVASI LAJOS Appassionata (72.) Menni Tulajdonképpen me- tünk is. Ámbár, ami azt illeti, szívesebben üldögélnék itt. Igaz, hogy ott a kolostorban várnak bennünket. Találgatják, merre já­runk. Most Hegedűs a soros őr. Biztosan hallgatózik ott fenn a falon, hogy mikor zúg fel a Bo- tond motorja. Várhatod, öreg fiú... A Botond motorja nem gyullad be többé. Ott pihen az öreg masina, szétzúzva pihen a mélyben. Ezután sohase ül oda Szojka a volán mellé. Én se ka­paszkodók fel többé rá. Szebb te­metést érdemelt volna ... Befolyik a nyakamba az esővíz. Hát akkor... induljunk mégis. — Segítsd fel a váltamra... — mondom Szojkának. miközben az akkumulátorért hajolok. — Majd én viszem. Én vagyok fi soros... —■ tol félre. Nem elleni e in. Feladom a vállára. Ö indul elöl. Bizonytalan léptekkel baktatok mögötte, válla­mon a két, géppisztollyal Megbolondult az idő. Még itt a fák között is úgy fúj a szél, hogy néha erőlködve bírunk csak előbbre jutni. Bőrig áztunk mind a ketten. Üjr*a az én vállamon ez a nyavalyás akkumulátor. Egye­netlen a talaj is, az előbb majd­nem kificamítottam a bokámat. Az a fontos, hogy most már nincs messze a kolostor. Akár négykéz­láb is odajutunk. Szerencsém, hogy szoros a csiz­mám szára, és nem folyik bele a víz. Szojka már káromkodik itt előttem, mert a bakancsába bele- szivárgott az eső. és töri a kapca a lábát. Ritkulnak a fák. Magasan já­runk. Kedvem volna ledobni az akkumulátort. Mi a fenének ci­peljük? Talán már el is ázott, kifolyt belőle a sav. Nem dobom le mégsem. Nem fogok kényel- meskedni. Kihúzom magam. Szá­molom a lépteimet. Mindjárt vége az erdőnek. Szojka már ki is lépett a fák közül. A sűrű esőben csak nagy nehezen tudom kivenni, amikor utolérem Szojkát. hogy ott kígyó­zik néhány száz méterre, a szer­pentin. A kolostorig nem lehet el­látni. Szojka megint átveszi az akku­mulátort. Lefelé ereszkedünk. Csúszós, agyagos talaj. Itt a sza­bad térségen még erősebb a szél, mint a fák között volt. És hideg az eső. Melegem van, mégis di- dergek. Hagynunk kellett volna valamit a pálinkából. Már -egyál­talán nem érzem a hatását. Be­tegség ez nálam, hogy nem tudok huzamosabb ideig spicces lenni? Mintha a hideg szél, meg az eső mosta volna ki a fejemből a szesz hatását. Ha megérkezünk, ledobálok ma­gamról minden ruhát, és akkorát alszom!.. . Hátrafürkészek, hol van Szojka. Itt csuszkái, botorkál, néhány lépésnyire mögöttem. — A rosseb egye meg azt az akkumulátort.. . — Add ide — mondom és nyji- lok érte. — Bírom ... Csak éhes vagyok. Most eszembe jut, hogy én is éhes vagyok. Legszívesebben jó zsíros sertéspörköltet ennék, sok galuskával, bő szaftban, összefut számban a nyál. Borsos tokány se volna rossz ... Esetleg rizses hús, belesütött zöldpaprikával puha, foszlós kenyérrel. És savanykás bor melléje ... — Mit ennél legszívesebben? — kérdem Szojkát. — Főtt marhahúst tormával... Gyerekkoromban mindig az volt az ünnepnap, hogy szombaton anyám megvett másfél kiló jó mó- csingos marhahúst, meg egy nagy velőscsontot... Sohasem maradt belőle vasárnapra. Kenyér nélkül ettem, csak úgy tormával... Én is szerettem mindig a főtt marhahúst. — Egy a gusztusunk... — mon­dom. — Köllene vételezni valahol egy tinót... — morfondíroz Szojka. — Eleszegetnénk pár napig ... Ahogy ott Kolozsvár mellett... — Akkor jól telezabáltuk ma­gunkat ... — nevetem el magam. — Hol szerezted azt a marhát? — Vételeztem ... Ott pihentek meg a németek a major mellett. Répával csalogattam el a szegény párát... A rosseb! Megcsúszik, és az ülepére hup­pan. Odaugrok hozzá. — Majdnem a lábamra esett ez a dög... — emeli fel az akkumu­látort. Átveszem tőle. Unalmas már ez a cipekedés. Az ai jó, hogy itt van már a szerpentin. Felfrissülve, egyszerre lépve in­dulunk el a törtköves úton. Csil­lapul az eső is. Kelet felől dereng. Szürkül az ég alja. De itt még sö­tét van. Egyébként is, most már mindegy. Negyedóra, és ott va­gyunk a kolostorban. Megszapo­rázzuk lépteinket. Még az akku­mulátort sem érzem a vállamon. Akkorát alszom, csak érjünk ha­za ... Haza ? Most érzem először, hogy egy kicsit otthonommá vált a kolostor. Mindkettőnket kifullaszt a szer­pentin meredek emelkedője. Amúgy is fáradtak vagyunk, rá­adásul a kolostor közelsége is arra késztet bennünket, hogy siessünk, amennyire csak tudunk. Lihegünk az erőlködéstől, mert most tör ki rajtunk az a belső fáradtság is, amit az egész út izgalma okozott. Szembe fúj a szél. Köhögés vesz erőt rajtam. Fuldokló kö­högés. Meg kell állnom. Ügy érzem, mindjárt a tüdőm szakad ki. Megfáztam az esőben. Csu­rom víz rajtam a köpeny is, a zubbony is. Hiálja, az egy hó­nap, itt a kolostorban, elpuhított bennünket. Odakint a fronton fel sem vettük a fagyokat, még náthásak se lettünk a hidegtől. Itt meg . .. Ugatva köhögök. Aztán egy­szerre kiáltást hallok: — Állj! Ki vagy? Hegedűs hangja. Szegény fiú, nem tudja mire vélni, hogy gya­logosok közelednek a kapuhoz. Nem bírom abbahagyni a köhö­gést. Szojka kiált vissza Hegedűs­nek: — Mink vagyunk, te! — Szojka? — Naná, majd a szellemem... Nyisd ki a kaput. — Szojka el­veszi tőlem az akkumulátort, és hátba ver, hogy szűnjön a kö­högésem. Ez használ. Csikorogva nyílik a nagy, va-‘ salt kapu. Hegedűs odavan az örömtől. Elém ugrik, közel ha­jol, megbámul a sötétben, hogy igazán én vagyok-e, s tudom, ha nem tartaná magát a beideg- ződött három lépés távolsághoz, megölelne örömében. Ahogy Szoj­kát meg is öleli, és nagyokat paskol a vállára. — Hát a Botond? — Majd elmesélem... — igyekszik vidáman szólni Szojka. — Mindenki ébren vár ben­neteket ... Én is. majd beleva­kultam már a sötétbe.. Csak bámultam folyton, mikor veszem már észre a lámpátokat... Meg mindenfélét hallottam a fülem­mel, hogy berreg a motor, meg minden ... — Hegedűs csak be­szél, hadar örömében, hogy vég­re megkerültünk. Leemeli Szojka válláról az akkumulátort, és na­gyot füttyent. Jelzi a bentieknek, hogy itt vagyunk. Mi meg elindultunk a kolos­torépület felé. Kutyafáradt va­gyok. Vigyorogni próbálok, ami­kor Simon Pista átölel méteres karjával, aztán Zuárd atya szo­rongatja a kezem. Vezetnek ben­nünket az ebédlőbe,: ahol nagy tűz lobog a kandallóban. Kedves tő- tük, hogy ennyire vártak bennün­ket. Pálinkásüveg áll az asztalon. Bontatlan palack. Nem nyúltak hozzáj Nekünk készítették oda azt is. Gaszton most húzza ki belőle a dugót. Ragyog a képe. (Folytatása következik.) Az ősszláv nyelv szótára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom