Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-19 / 42. szám

1975. február 19. • PETŐFI NEPE • 5 Honismereti vetélkedő é „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülő­hazám ...” Ez a gondolat volt a mottója országjáró albumunk­nak, amikor úttörő voltam a ba­jai Kállai Éva Általános Iskolá­ban. A sok szén kirándulás, amellyel felfedeztük szép hazán­kat. ma is elevenen él bennünk. Tanulmányainkban és életünk egyéb területein is sokat haszno­síthatunk a tapasztalatokból. Hogy gimnazista társaink közül mi, a régi honismereti szakkörö­sök ismerjük legjobban szülőföl­dünket — nem kis büszkeséggel tölt el bennünket. □ □ □ Ezért többen visszajárunk régi iskolánkba, patronálni a mostani szakkört. Segítettünk Rózsi néni­nek, dr. Kuluncsich Józsefnénelc, szakkörvezetőnknek, akitől 4 éven át azt tanultuk, hogy akkor sze­retjük hazánkat igazán, ha ismer­jük szülőföldünket. Szívből örültünk, hogy akik utánunk következtek, ugyanúgy mutatják be városunkat az ér­deklődőknek. mint mi úttörő ko­runkban. Nemcsak megismerik szülőföldünket, de lelkesen segí­tenek az úttörőknek, kisdobosok­nak, középiskolásoknak, tanító- képzősöknek és a pedagógusok­nak. Szakpróbázott idegenvezető­ként járják az utcákat, és igye­keznek mégismertetni, megszeret­tetni Baiát! A szakkör 2 évi munkájának lemérhető eredményeit egy jól si­került honismereti vetélkedőn is tapasztalhattuk. Az úttörőház igazgatója. Kati néni december­ben felkérte a szakkört, hogy rendezze meg „Szülőföldem, Ba­ja” címmel a vetélkedőt. Öröm­mel fogadták a felkérést és telje­sen önállóan készültek. Az utolsó héten számoltak be terveikről. D □ □ ■ Baja hat úttörőcsapatának 7-es rajából öt-öt úttörő nevezett be. Hat kategóriából öt kérdést kap­tak. A kategóriák: Baja földraj­za, történelme, nagyjai, műemlé­kei, emléktáblái, utcái, terei, jele­ne és jövője. Egy-egy kérdés álljon itt pél­dának: Határozd meg Baja fek­vését! Melyik király és mikor vadászott a Czobor család vendé­geként a Baja környéki erdők­ben? Sorolj fel Baján született és Baján élt nevezetes embereket! Mi az a kronosztikon. hol talál­ható Baján és mi fűződik hozzá? Hány bajai utcának ismered a régi nevét? Hol és mit építenek városunkban? Mit tennél a váro­sért, ha tanácselnök lennél? A zsűri tagjai is a szakkörből kerültek ki. Gondosan értékeltek és megállapították a győzteseket. □ □ □ Kis pontszámkülönbséggel a Kállai Éva úttörőcsapat lett az el­ső helyezett, a második a Jelky András úttörőcsapat. Harmadik a sorban a Tóth Kálmán úttörőcsa­pat. Érdekes, szép esemény volt. Ha pedagógus leszek, hasznosíta­ni fogom ezeket a tapasztalato­kat. Székely Anna, III. o. gimnazista KISZ-ifivezető • \ Jöttek, láttak, nyertek...! „ELJÖVÜNK MÁSKOR IS” Hangverseny Bernstein módra A vidék vezet a múzeumok látogatottságban Mindig örömmel és büszkeséggel tölt el, ha látom, hogy egy-egy rangosabb fővárosi kiállítás vendégkönyvében — már a megnyitó napján — ott sorakoznak a bejegyzések Kecskemétről, Bajáról, Kiskunfélegyházáról- És sorolhat­nánk tovább a helyeket. Néha ilyen kis dolgokon is mérhe­tők az ország nagy változásai, hiszen sokat jelent közműve­lődésben, életformában, a gondolkodás alakulásában, hogy egyre több embert ültet vonatra, autóba egy tárlat híre, vagy a könyvekből megismert remekművek látásának vágya. * Tízmillió látogató Az érdeklődést, a múzeumok látogatottságának ütemes növeke­dését adatok bizonyítják. Tavaly löbb mint tízmillió látogatót szá­moltak össze, csaknem egymillió­val többet, mint az előző évben. Az országos összesítésből az is ki­tűnik, hogy a múzeumok „hasz­nálatában” a vidék vezet, hétmil­liót meghaladó látogatóval. Mennyi mindenre lehet követ­keztetni ebből az egyetlen, kifeje­ző adatból! Elsősorban arra, hogy nagyot változott a lakosság össze­tétele, falun is megnőtt az önmű­velést belső szükségnek érzők szá­ma. Néha még a sokat szidott té­vé is jó étvágygerjesztő: új híve­ket toboroz a képernyőn körbekí- nált látnivalókhoz. Persze, ma sem mindenki indul kizárólag a múzeumok kedvéért a városba. Sőt, sokan úgy vélik, hogy már csak azért sem érdemes a tájára menniük, mert majdnem . ingyen kínálják a látnivalót. Pe­dig éppen ez az „olcsóság” az egyik komoly ismérve annak, hogy társadalmunk művelődéspo­litikája az egész nép javát, fel- emelkedését szolgálja. Egyebek között éppen azzal, hogy hozzá­férhetővé teszik történelmünk, kultúránk legféltettebb kincseit. Aki járt külföldön, tudja, hogy egész kis vagyont kérnek egy mú­zeumi belépőért. A felszabadulás előtt hasonló volt a helyzet ná­lunk is. A Nemzeti Múzeumba 1,70 pengőért, a budai Várba 2 pengőért lehetett bejutni azokban az években, amikor 40 fillér volt egy mozijegy és pár fillér a tojás. Ezzel szemben a mi államunk nem meggazdagodni akar a láto­gatókon, hanepn, éppen, ellenkgjW- leg: őket akarja csekély belépti - díj fejében gazdagítani. Erre vall. hogy amíg 1945-ben mindössze 50 múzeuma volt az országnak, ma már 197-tei dicsekedhetünk. Új leletek, ritkaságok Amikor pár forint lefizetése el­lenében, illetve szombatonként díjtalanul, belépünk egy múzeum­ba, gondoljunk néha arra is: mil­liós vagy egyszerűen megfizethe­tetlen értékekkel ismerkedhetünk. A múlt év végi leltár szerint mú­zeumaink 6 millió 280 ezer egyedi műtárgyat őriztek, melyeknek ér­téke — a különböző gyűjteménye­kével együtt — 25 millióra tehető. Csak az elmúlt évben 269 ezer új tárggyal bővült a „kincstár”. Hogy csak egyet említsünk: a Budapesti Történeti Múzeum bir­tokába kerültek a múlt esztendő­ben feltárt, világviszonylatban is feltűnést keltett, gyönyörű gó­tikus kőszobrok. A múzeumok ta­valyi eredményeit ismertető saj­tótájékoztatón sikeresnek mond-' ták az ásatásokat is. Kiemelték az izsák-balázspusztai, honfoglalás kori lovassírból előkerült leletek értékét. A másik szenzációs lelőhelyre — az ország talán legnagyobb honfoglalás kori temetőjére — Algyőn bukkantak. A somogyvári bencés apátság ásatásánál pedig egy kápiolnát találtak a XI. szá­zadból. Érdemes megnézni Az olvasókat feltehetően az ér­dekli, hogy mit láthatnak a kö­vetkező hetekben, hónapokban. Az idei első kiállítások természetesen kapcsolódnak. felszabadulásunk 30. évfordulójához. A Műcsarnok­ban például a magyar képző- és iparművészet több sorozata mu­tatja be egy-egy művészeti ág há­rom évtizedének történetét. Máris megtekinthető a Köztulajdon 1945 —1975 című, nagyszabású kiállí­tás, amely arról ad számot, hogy a felszabadulás óta mennyi képző- művészeti alkotással, épületdíszí­tő plasztikával, ízlésfejlesztő tér­formával gazdagodtak városaink, községeink. Ezt a kiállítást hama­rosan a Magyar plakátművészet című tárlat követi, majd a leg­utóbbi tíz év anyagából ad válo­gatást az április elején megnyíló képzőművészeti bemutató. Áprilisban nyitja meg kapuit a budai Várban a Munkásmozgalmi Múzeum. A Budapesti Történeti Múzeum a főváros felszabadulá­sát és harmincéves fejlődését szemlélteti, a Petőfi Irodalmi Mú­zeum pedig a szocialista, magyar irodalom^báróm, eyíízeden kalau­zolja végig a látogatókat. A Szép- művészeti Múzeum harminc év legszebb szerzeményeit tárja a nyilvánosság elé. Az idei év más irodalmi évfor­dulókról is nevezetes. Jókai Mór születésének 150. évfordulója al­kalmából a Petőfi Irodalmi Mú­zeum rendezett tárlatot — a nagy író életművét leghívebben kifeje­ző könyvekből, kéziratokból, fo­tókból és Jókai személyes tár­gyainak darabjaiból. Néhány külföldi vendégkiállí­tásra ugyancsak sor kerül. A Szépművészeti Múzeumban egyip­tomi kiállítás nyílik október ele­jén. A tárlat anyagát — mintegy négyszáz páratlan kincset — a berlini múzeumtól kapjuk köl­csön. Novemberben érkezik Buda­pestre a moszkvai Puskin Mú­zeum francia festészeti anyaga, Leningrádból pedig a Volga menti • Két évszázad Faust-illusztráció- it mutatja be nemrég megnyílt tárlatán a Petőfi Irodalmi Mú­zeum. a mű jelenetei köré cso­portosított képek alkotói kö­zött maga Goethe is szerepel. Ez a ceruzarajza a „földszel­lem” megjelenését ábrázolja. • Még egy érdekes rajz a kiállí­tás anyagából. Kraaz: Mephis­to és a császár. népek művészetének legszebb al­kotásait küldik magyarországi vendégszereplésre. A tájékoztatón már most fel- Tímák’ &’ figyelmet á vidéki mú­zeumok várható rendezvényeire, •'így“a' Kalocsán, illetve Baján megrendezendő népművészeti ki­állítás sorozatra, amely mintegy keretül szolgál majd a 10. évébe lépő Duna menti folklórfesztivál­nak. Ez a néhány, kiragadott példa is érzékelteti, hogy múzeumaink az idén az eddigieknél is gazda­gabb anyaggal, sokféle témakör ötletes csoportosításával várják törzsközönségüket és azokat, akik talán most kapnak kedvet a né­zelődésre. Egy biztos: amennyi­ben nem maradnak távol az érde­kes, új látnivalóktól, elmondhat­ják, hogy jöttek, láttak és nyer­tek! Oj élményeket, ismereteket, amelyek nemcsak a munkában, tanulásban hasznosíthatók, hanem az ízlésüket, gondolkodásukat is formálják, gazdagítják. V. Zs. Egysiker két oldala — ezt a címet is adhattuk volna e rövid írásnak, amelyben egy zenei ren­dezvényről igyekszünk beszámol­ni olvasóinknak. A megyeszék­hely egyik külterületi kulturális központjában, a Ménteleid Álta­lános Iskolában a napokban hangversenyt szerveztek. S ez a közönség számát és az érdeklő­dő figyelmet tekintve igen szé­pen sikerült. A siker egyrészt annak tud­ható be, hogy a ménteleki peda­gógusok sok esztendő óta szá­mos rendezvénnyel igyekeztek a környék lakóinak kedvében jár­ni. Ehhez a szép igyekezethez társult legutóbb a Kecskemét Vonósnégyes vállakózása, hogy néhány lelkes közreműködővel együtt próbálják még jobban megszerettetni a komoly muzsi­kát az ott élő fiatalokkal és az érdeklődő felnőttekkel. Méghozzá „Bernstein . módra”. Vagyis úgy, hogy egy-egy klasz- szikus zenemű eljátszása közben rövid ismertető-magyarázó kité­rőket tartanak, kis „előadáso­kat” a könnyeb megértés kedvé­ért. A módszer — mint már máskor is — ragyogóan bevált. Így azok is képesek voltak élvezni a szá­mukra egyébként ismeretlen ze­nét, akik kevésbé járatosak a muzsika világában. A vonósnégyes Haydn-, Bartók- és Csajkovszkij-műveket szólal­tatott meg. Róbert Gábor zene­tanár összekötő szövegével. A közreműködő Homoki Ferencné virágénekeket adott elő, lelkes tetszésnyilvánítások közepette. A helybeliek érdeklődését növelte, hogy az iskola furulyazenekara is szerepelt ez alkalommal, ök is kiérdemelték a tapsot. A jelenlevőknek sokáig emlé­kezetes hangverseny után felje­gyeztünk- néhány véleményt. Dudás Éva nyolcadikos tanuló: — Nagyon örülök, hogy ilyen rendezvényeken részt vehetek. Úgy érzem, több leszek ezáltal is. Darányi Ferencné tsz-tag: — Izgalommal vártuk, hogy jöjje­nek hoznánk a zenészek. Mun­kából siettünk, hogy el ne kés­sünk. Jó volt a .magyarázat: so­kat tanultunk belőle. Eljövünk máskor is. Csókás Sándorné úttörőcsa­pat-vezető: — Büszkén valljuk, hogy a mi gyermekeink közel állnak a zenéhez. Szabad idejü­ket szívesen fordítják erre. Kö­szönet a szép szereplésért. Kovács Istvántól, az iskola igazgatójától megtudtuk, hogy ebben a tanyai iskolában har­mincegyen vásároltak az idei év­adra hangverseny-bérletet, s tíz fiatal részesül szervezett hang­szeroktatásban a kecskeméti ze­neiskolában. Ezek a számok is mutatják, hogy a zenei ismeret- terjesztés, a muzsika megszeret­tetésére irányuló törekvés nem marad eredménytelen. Varga Mihály A testvérváros gyermekparkjában Szimferopolt, Kecskemét szov­jet testvérvárosát joggal emle­gethetik a képzőművészek váro­sának is, hiszen már a régi idők­ben is szívesen keresték jel híres orosz festő- és szobrászművészek, költők és írók. Puskin, az orosz költőóriás szintén megfordult a tárosban, amelynek főutcáját ró­la nevezték el, s ahol emlékmű­vet emeltek tiszteletére. A. gyermekparkban a puskini mesevilág elevenedik meg. Gyer­mekek ezrei ismerkednek itt meg Puskin meséinek szereplőivel: a 33 daliával, a . szürkefarkassal, aki a gyönyörű királylányt elvi­szi szerelméhez, a boszorkánnyal, a manóval, a sellővel és más csodálatos mesehősökkel. Első képünkön szép a királylány, s a szürkefarkas. Alsó képünkön egy részlet látható a park mesealak­jaiból. Sz. G. . • A.'^.XaV&k O’A.ÚAi'i SZILVÁSI LAJOS (71.) Újra teljes sötétségben vágtatunk. — Kérek egy cigarettát — szól hozzám Szojka. Tompa, színtelen, üres a hangja. VII. Már percek óta figyelem, hogy valami baj van a motorral. Za­varó zörejek. Köhög. Szojka las­sít. Aztán megáll az autóval. Hátradől az ülésen. Odafönt az égen újra felhők mögött bujkál a hold. Nem lá­tom Szojka arcát. — Kész __ — szólal meg. — E lfogyott a benzinünk. Nem felelek. Talán nyolc kilo­méterre vagyunk a kolostortól. Szojka rápaskoi a kormányke­rékre. — Jól van öreg pajtás. Meg­tetted a magadét. •— Mit csináljunk? — kérdem. — Semmit. Hallgatunk, Tudom, mi követ­kezik. Rossz érzés fog el. Meg­nyithatjuk a veszteséglistát. De ezt a veszteséget nem kell jelen­teni senkinek. Nem kell írásos jelentést készítenem, hogy kidőlt öreg cimboránk. 1941-es gyártmányú Botond, amely megmentette az életünk- ket. Kész. Nem élőlény, mégis sajnálom, összeszoktunk. Erdély­től kísér utamon ez a gép. Hord­ta a század holmiját, aludtam rajta, elszállított bennünket ' a kolostorba. Talán sikerült vele megmentenünk egy kisfiú életét is. És mielőtt kidőlt volna, meg­öltünk vele egy embert... Akár azt a nyulat, Székesfehérvár felé menet... — Hát akkor... — Szojka a vállára akasztja a géppisztolyát. Lekászálódik az ülésről. Én is leszállók. Magaslaton állunk. Jobbra meredély, ötven-hatvan méteres mélység, legalábbis eny- nyinek ítélem, amikor a kis idő­re előbukkanó hold látni enge­di. Szojka itt áll a meredély szélén. Tudom, mire gondol. Mindent kipakolunk, amire szükségünk lehet. Szojka felnyitja a hűtő fedelét. Motoz. — Kivesszük az egyik akkumu­látort ... — mondia halkan. Segítek neki. Kiemeljük a ne­héz telepet. — Erre még szükség lehet... Igen, tudom. Zuárd. atya rádió­jához. Ha elfogy a telep, jó lesz ez az akkumulátor is. Odaállítjuk az út szélére. Szoika visszacsapja a hűtő fedelét. Szótlanul dolgozunk. Én hátul feszülök neki a kocsinak, Szojka elől. Bal kézzel tolia a kocsit, jobb kézzel a kormányt fogja. Odairányítja az autót a mere­dély széléhez. Aztán felegyenese­dik. Kár ezért a gépért. Lehet, hogy utána újabb veszteségek várnak ránk? Hagyjuk a gondo­latokat. Essünk túl mielőbb raj­ta.. . Szojka hátrajön a Botond fará­hoz. Nekidőlünk. Meglódítjuk. Érzem, hogy az első kerék már túljutott az út peremén. Még egyet lökünk a kocsin. Már a sa­ját súlyától mozdul tovább. Nem látunk semmit. Reccsenés, Valami csattan. Pillanatnyi csend. Aztán erős robaj. Valaminek nekiütődött a meredély oldalán a kocsi... Ropogás. Zuhanás. — Hol az a pálinkásüveg? — kérdi Szojka. Odaadom Elkeseredett-nagyot húz belőle. Odalent a mélységben még zu­han egyet-egyet az autónk. Csend lesz. ötven-hatvan méter mélyen pihen már. összezúzódva a kocsi. Hát akkor... Nyugodj ^békében, öreg Botond. Ne hara­gudj. hogy csak egy ilyen szimpla temetést adhattunk. Szebb lett volna, ha felgyújtunk, mint a vi­king hajókat szokták, amikor meghal a kapitány... Nem tehet­tük. Még él a kapitány. És to­vábbra is élni akar. — Gyerünk... Kétoldalt megfogjuk az akku­mulátort. Elindulunk. Nehéz, ké­nyelmetlen teher. Rossz fogás esik rajta. Mindegy. Nyolc kilo­méter áll előttünk. Elcipeljük. Mindjárt fél négy. Világosodás előtt elérhetjük a kolostort. Izzadunk. Felfelé kaptatunk a hegyoldalban. El kellett kerül­nünk a völgybeli bányászfalut. Ember nem járta ösvényen ka­paszkodtunk a magasba, hogy el­érjük a szerpentint. Most én cipelem az akkumulá­tort a hegyoldalban. Észrevettük, hogy sokkal könnyebb, ha egy ember viszi. Töri a vállam. Még nem pirkad. Lábam alatt megcsúszik egy kődarab. Csak­nem orra esem. De még időben visszanyerem az egyensúlyomat. Az a baj, hogy állandóan egyen­súlyoznom kell a vállamon az akkumulátort. Megállók, hogy szusszanjak egyet. Megint szemerkél az eső. Csak erősebben rá ne kezdjen. Nem akarok bőrig ázni. Leülünk egy vastag törzsű, ko­pasz cserfa alatt. Rágyújtunk. Egyikünknek sincs kedve be­szélni. Az esőtől átnedvesedett a cigarettám. Csípi a számat a füst­je. De azért csak szívom tovább. Percek óta ülüpk itt. a fa tör­zsének dőlve. Lassan szitál az eső. Nem törődünk vele Nincs ked­vem felállni. Szoika hallgat. Ö is a kocsira gondol. Kár volt érte. Jó lett volna, ha megéri velünk együtt a háború végét. Vagy ta­lán mi sem érjük meg? Talán a sors adta tudtunkra, hogy ne­künk már úgysem lesz szüksé­günk semmiféle járműre? Eh, ostobaság. Jobb lesz. ha iszunk valamit Most Szoikát sem kell biztat­nom. Lassan kortyol az üvegből. Szünetet tárt minden korty után. Ez a legjobb módszer, hogy gyor­san berúgjon az ember. Nekem se ártana, ha leinnám magam egy kicsit. Iszunk. Lassan, megfontoltan. Szaivak nélkül is értjük egymást. Körülöttünk áthatolhatatlan a sö­tétség. Esik. Egyenletesen esik, A fa kopasz ágairól csurog, csepeg ránk is a víz. Nem törődünk vele. Ülünk a jótékony sötétben, hang­talanul. Lassan elhatalmasodik rajtam az ital ereje. Kellemesnek érzem az eső halk suhogását. Az éjszaka elveszti realitását. Hátam mögött sem érzem már valóságosnak a fatörzset. Bizonyos mennyiségű ital után minden test veszít a sú­lyából. Én is. Kellemes, lebegés­hez hasonló állapot annak ellené­re, hogy az eszemmel pontosan tudom: becsapom magam. De azért jó ez így. Bőrig fogunk ázni. Nem baj. Kedvem jött dudorászni. Az a dallam motoszkál a fejemben, amit az öreg cigány Cincogott a hegedűjén. Játékos kis hangok ... Nincsen abban semmi szégyen.., ha a lány kap a legényen ... — Mindjárt berúgok ... motyog Szojka. Nem szólok rá semmit. Én ta­lán már be is rúgtam. Ha itt len­ne az öreg cigány, elhúzatnám vele ... Jaj, teremtőm, mennyi baj van ... míg a két szív össze1 dobban ... míg az első csók meg­érik ... míg a kislányt táncra ké­rik ... Mit csinálhat most Olga? Utolsó kortyok az üveg' alján. — Megfelezzük... — mondom. Odanyújtom az üveget Szojká­nak. Kortyint. Aztán megrázza az üveget. Alig maradt az alján. — Pedig... én meg akartam felezni... — mentegetőzik, — El­vétettem a mértéket... — Nem tesz semmit... — le­gyintek. Érzem, hogy nehezen fo­rog a nyelvem. Kiszopom az üveg aljáról a ma­radékot. Már erősen esik az eső. Feltá­madt a szél is. Arcunkba veri a vízcseppeket. — Menni kéne... — hallom Valahonnan Szojka hangját. Mint­ha nagyon távolról jönne a szó. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom