Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-16 / 40. szám

1975. február 16. • PETŐFI NÉPE • 11 ÉVFORDULÓ TEBRUAR 16. VASÁRNAP 135 évvel ezelőtt 1840. II. hó 16-án született Kassai Vidor komi­kus és jellemszínész. Néhány vidéki szín­ház után, 1869-ben, fiatal feleségével, Já­szai Marival a ko­lozsvári Nemzeti Színházhoz szerző­dött és innen vonult —-------------- nyugdíjba. 1940-ben ■ megjelentek Visszaemlékezései. V FEBRUÁR 17. HÉTFŐ 375 évvel ezelőtt 1600-ban ezen a na­pon végeztette ki az egyházi inkvizíció Giordano Bruno olasz filozófust. Mint do­minikánus szerzetes az egyház világké­pével; éles ellentét­ben levő panteista filozófiát alkotott, el­vei miatt elhagyta kolostorát és bejárta Nyugat-Európát. Egyetemeken tanított, míg végre az egyházi inkvizíció börtönre vetette. Pőre 7 évig tartott, bírálnak azonban nem sikerült elvei megtagadáséra bír­ni. FEBRUAR 18. KEDD Alessandro Volta olasz fizikus 230 év­vel ezelőtt 1745-ben ezen a napon szüle­tett. ö készítette az első villamos erőfor­rást és állapította il meg az egyes anya­gok elektromos fé­rj szttltségi fokát. Tisz­teletére róla nevez­ték el a villamos fe­szültség és a potenciál gyakorlati egy­ségét „volt”-nak. FEBRUÁR 19, SZERDA 55 évvel ezelőtt 1920. II. hó 19-én gyilkol­ták meg a kelenföldi laktanyában a Hor- thy-pribékek Mészá­ros Gábort. 19 éves korában orosz fog­ságba esett, s a tomiszki fogolytábor­ban lett tagja a ma­gyar kommunista szervezetnek. Haza­kerülve, az I. Vörös Hadtest politikai biztosa volt. Az ellenforradalmi rend­őrség illegális pártszervezésért, szökés "közben, már osztrák területen fogta «L FEBRUAR 20. CSÜTÖRTÖK Horlogijn Csojbal­szan mongol állam­férfi, hazája népi forradalmának ki­magasló alakja 80 évvel ezelőtt 1895. februárjában szüle­tett. A Mongol Népi Forradalmi Párt egyik alapítója. 1924- től a forradalmi had­sereg főparancsnoka, majd 1939-től halálig (1952) Mongólia ».miniszterelnöke volt. KEBRUÁR 21, PÉNTEK SPORT - SPORT • SPORT Gyorsítják az olimpiai stadion építését j 195 éves Thaiföld királyi palotája és »templomvárosa, melyet 1785-ben épít­getett I. Rama király a mai Bangkok területének I/5-ére. Távolkelet ezen legnagyszerűbb építészeti együttesé­ben 409 buddhista templom van. Ezek­ének csak egyikében 394 Buddha-szo- bor van, köztük a 49 m hosszú, ara­nyozott „Pihenő Buddha”. Képünk; a Wat Árun templom Bangkokban. Karpov - a sakknagymester Anatolij Karpov, a 23 éves szovjet nagymester Viktor Korcsnojjal folytatott nagyszerű, kemény küzdelemben vívta ki a jogot, hogy megmérkőzzön a „sakk-királlyal”, az amerikai Ro­bert Fischerrel. A sakkvilág Anatolij Karpovot már régóta a legkiválóbb nagy­mesterek között tartja számon. A sakkrajongók lelkesen figyelték a világbajnokkal való mérkőzés jo­gáért folytatott küzdelemben Lev Polugajevszij elleni 3:0-ás és Borisz Szpaszkij exvilágbajnok ellerti 4:l-es győzelmét. Különösen kemény volt Karpov és Korcsnoj utolsó mérkőzése. A rendkívül nehéz öszecsapás, melynek során mind a 24 par­tit lejátszották, Karpov 3:2 ará­nyú győzelmével végződött. Míg Polugajevszij és Szpasszkij el­leni mérkőzésein a lerohanás tak­tikáját választotta, addig Korcs­nojjal szemben alkalmazott tá­madó játékát az ellenfél támadá­sának hozzáértő visszaverése és jó manőverező készsége jellemez- te. Rugalmas és sokoldalú játékstí­lusa szerezte meg számára a győ­zelmet. Komoly állóképességről tett tanúságot. Emlékezzünk visz- sza, hogy 3:0-ás mérkőzésállás­nál a 19. és 21. mérkőzésen két vereséget szenvedett. Ennek el­lenére meg tudta tartani előnyét, és ki tudta vívni a győzelmei egy olyan nagyszerű sakkozó ellené­ben, mint Viktor Korcsnoj. Jókai Mór 150 éve, 1825. február 18-án szü- tett Jókai Mór, a romantikus pró­zairodalom legkiemelkedőbb ma­gyar képviselője. VÍZSZINTES: 1. Így ír magáról áz írásával kapcsolatban (folytatása a függőleges 14. számú sorban). 15. Már­tírhalált halt bolgár költő. 16. Sporto­ló. 17. Bugac része. 18. Levél jellem­zője is. 20. Hívat. 21. DYS, 23. Kétes! 24. ... polis, több régi városnak a ne­ve. 26. Termelési röv. 27. Ókori nép. 29. Fiatal. 32. SMU. 33. Nógrád megyei község. 35. összevissza mentek. 37. Lé. tézik. 38. Repülőgéptípus. 39. Vetítés­fajta.. 41. Félig zengés. 42. ...eh, Dél- Tirali folyó. 44, Dunamenti véres.-45. A Jókai-kódex eredeti neve. 46. Most. 47. Végtelenül inog. 48. TÁI. 49. Euró­pai nép. 51. Szélhámos, csaló németül (e-i). 53. Facia ... 54. Mássalhangzó fon. 56. Suba betűi. 57. Féllntő. 59. Mi­nőségi átvételt. 60. Magyar Állami Biztosító. 62. Francia város fon. 65. NMO. 66. Titkos Írás. 68. Most aratják. 69. Növény neve mellett gyakori röv. 71. Minisztérium. 72. Német költő volt. 74. Szépirodalmi Kiadó ezen a címen jelentette meg műveit. 78. Keresztül­vészelt. FÜGGŐLEGES: 2. Második felesége. 3. Kettős mássalhangzó. 4. Színész (.. . Lajos). 5. Irodalmi mű. 6. A zörej. 7. . . ,zt, szovjet szabvány,*röv. 8. Két betű az ABC végéről. 9. Képző. 10. Sportegyesület. 11. Az élet. 12. Erdélyi község. 13. A munka eredménye. 15. Jókai szerint a regényírónál együtt kell dolgozni ennek a három adottság­nak (folytatás a vízszintes 77. szám alatt). 19. A második- nagy gyűjtemé­nyes kiadás ezen a címen jelent meg. 22. Ital régiesen. 24. Az első nagy gyűjteményes kiadás címe. 25. Sok ér­tekezlet jelzője. 28. Angolul vörös. 30. Tagadó névmás. 31. Mássalhangzó fon. 34. Egyetemi tanár, a KMP egyik ala­pító tagja utónevének kezdőbetűjévé!. 36. Báj. 40. Ebben a lapban írt egyik cikkéért börtönre ítélték. 43. Ismeret­9 Anatolij Karpov szovjet sakk- nagymester. (Foto: APN—KS.) Fischerrel esedékes mérkőzésé­vel kapcsolatban a következőket mondja: — Ha valaki nem akar győzni, akkor nincs miért játszania. Nem tudom azt mondani, hogy legyő­zöm Fischert, de úgy gondolom, hogy elég sok. esélyem van a si­kerre. (APN—KS) ASZTALITENISZ VB Jónyer negyeddöntőben Calcuttában az asztalitenisz vi­lágbajnokság utolsó előtti napján a férfi egyes negyeddöntőjében döntőnek is beillő mérkőzéseket játszottak. A világ legjobb 16 versenyzője között ott volt Jónyer István és Gergely Gábor is, de csak Jó- nyernek'sikerült a továbbjutás. A többszörös magyar bajnok a kí­nai Li Peng ellen bravúros győ­zelmet aratott. Kevesebb sikere volt Gergelynek, aki a világbaj­noki címet védő és eddig a leg­jobb formát mutató kínai Hsi En-tinggel mérkőzött. A VB legutóbbi győztese gyorsabb üté­seiben pontosabb volt Gergelynél és biztosan nyert. Ugyancsak ki­esett a svédek reménysége, Bengtsson, a négy év előtti egyé­ni világbajnok. Jónyer következő ellenfele a szovjet Sarhojan, győzelme ese­tén már érmes. Eredmények: Férfi egyes, nyolcaddöntő: Hsi En-ting (kínai)—Gergely 3:0 (11, 9, 18) Jónyer—Li Peng (kí­nai) 3:1 (12, 14 16, 10) • Montra! olimpiai stadionjának építési munkálatait a napokban meggyorsították, hogy a létesítmény időben elkészüljön a jövő évi nagy nemzetközi sportversenyekre, az olimpiára. (Teiefoto — AP—MTI—KS.) A sportolókat fenyegető gombás megbetegedések Az utóbbi időben á gombás meg­betegedések száma jelentősen meg­nőtt. Ennek oka elsősorban az, hogy az antibiotikum és a szteroid hormon készítmények használata és ez a gombák szaporodására elő­nyösen hat. A ma már szinte nép­betegséggé vált lábgombásodásnak Is ez az egyik oka. A másik fő ok — egyebek között — a gumitalpú cipők és a nylonharisnyák elterje­dése, amelyek a láb szellőzését akadályozzák. Mindez lényeges szerepet játszik a sportolóknál, s ezért dr. Balázs Tibor, megyei sportfőorvos cikkében ezzel a té­mával foglalkozott. A gombák életének első feltéte­le a víz, hiszen önmaguk is 80— 92 százaléknyi vizet tartalmaz­nak. Nélkülözhetetlen számukra a levegő oxigén.ie. Életfeltételeik között jelentős szerepe van a le­vegő hőmérsékletének. Az ember szempontjából legfontosabb kór­okozó gombák többsége a 37 Cel- sius-fok körüli hőmérsékletet kedveli. (Ennyi a szervezetünk belső hőmérséklete is.) A gom­báknak élettevékenységükhöz di­rekt napfényre nincs szükségük. Az ibolyántúli sugarak a gombák növekedését gátolják, sőt pusztu­lásukat okozzák. Elsősorban sportegészségügyi szempQiíEböli lényeges az a tény. hogy a-somnak es spóráik a für­dők és az uszodák talaján, a zu­hanyozók lábrácsain is kimutat­hatók. A gombás betegségek általában emberről emberre terjednek, azonban a beteg a spórákat és a gombafonalakat a környezetébe is szórhatja, ezért a sportszerek, a birkózószőnyeg stb. és a fürdők rácsozata is fertőzővé válik. A legyakoribb gombás betegség a lábujjak közötti gombás elvál­tozás, amely a sportolók között még gyakrabban fordul elő, mint a nem sportolókon. A folyamat enyhe bőrviszketéssel kezdődik, majd rugalmasságát elveszítve, a bőr az úthajlatban bereped. Ez a repedés tágul, vörös hámhiány keletkezik, amelyet fehér hám- gaillér határol. Az eddigi viszke­tést enyhe fájdalom váltja fel. A gombás folyamat továbbhalad, és ráterjedhet a talpra, a lábhátra. Egyik legfontosabb szövődménye ién. 47. Becézett női név. 50. Kártya­játék kifejezés. 52. Grízzé. 55. Varázs­lat. 58. Fogarasi-havasok legmagasabb csúcsa (i-a). 61. Fürdőhely. 63. Halo­gat. késleltet. 64. Szövetség. 67. Nem egész munka. 70. Régi súlymérték. 73. Rag. 75. Fél liba. 76. Mássalhangzó fon. Beküldendő: vízszintes 1. (folytatása a függőleges 14. szám); 45., 74., vala­mint a függőleges 2.. 15. (folytatás vízszintes 77. szám); 19., 24., 40. számú sorok megfejtése. G. K. A február 9-1 keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízsz. 1: Gyönyörűségem, gyötrelmem, Budapest. Vízsz. 21: Ma- linovszkij. Vízsz. 31: Tolbuhin. Vízsz. 56: üj kor nyitánya volt — ma már történelem. Vízsz. 73: Steinmetz M. Függ. 2: Öröm, s hála. Függ. 36: Za- mercev I. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyvju­talmat nyertek: Hegedűs Gyula, Baja; Dózsa Jenő, Madaras; Szenek Károly- né. Kecskemét; Pelikán Mihályné, Kiskunhalas. a lágyékhajlat nyirokcsomóinak és az odavezető nyirokereknek gyulladása, mert a lábujjak kö­zötti hámhiány megteremti a le­hetőségét annak, hogy gennykel­tő baktériumok jussanak a bőrbe. Másik gombás megbetegedés a körömlemez gombás elváltozása. Ez a köröm szélén indul meg sár­ga csíkozottsággal, ezek a csí­kok kiszélesednek, a körömlemez az alapjáról kezd leválni, és alat­ta törmelék található. A szabad­dá vált körömlemez végül a kö­römágyig letörik. Gyulladás nincs. A köröm gombás folyamatainak legfőbb veszélye az, hogy gomba­raktárként szerepelvén a beteget és a környezetét is megbetegít- hetik E betegségek — általában a betegségek — megelőzésében leg­fontosabb feladat a személyi hi­giénia fokozottabb betartása. A lábujjak' közét fürdés után szá­razra kell törölni, majd Mykofen hintőporral be kell szórni. A kör­möket rövidre kell vágni. Helyes módszer ha a lábbeliket is hintő­porral kezeljük, mert ezek belse­jébe kerülő hintőpor idővel imp­regnálja a lábbelik betegségét, és íodÖÉÍi a gombáit itt is elpusztulnák Elősegíti“ a. betegség terjed'éséí a közös tornacipő, a közös ruha használata is. ezért mindenki a saját sportfelszerelését használja. A fürdőhelyiségeket használat után jól ki kell szárítani a csa­pok, zuhanyozók csepegését meg kell szüntetni. A fürdők farácsait el kel} távolítani, és helyettük könnyebben tisztítható alumí­nium lábrácsot kell alkalmazni. A gyékénvszőnvegeket pedig gu­mi vagy műanyag szőnyegekkel lehet helyettesíteni. Ezek az in­tézkedések azonban a gombák életfeltételeit csak rontják, de az% újrafertőzések lehetőségét és a terjedését nem szüntetik meg. Ehhez a. fürdők fertőtlenítése is szükséges. Még egy megszívlelendő tanács: csak orvosi rendelésre szedjünk antibiotikumokat. (Maripent, Ve- gacilint, Tetránt stb.) Dr. Balázs Tibor megyei sportfőorvös FEBRUÁR 22. SZOMBAT Ma 100 éve, 1874. február 22-én halt meg Jean-Baptiste Corot (ejtsd: Koró) francia festő, rajzoló, grafikus. Tájké­pei a valóságot a költészettel vegyítik, portréi pedig gazdag színeikkel tűn­jek ki. Több ezer műve közül az utol­só alkotások m'ár az impresszioniz­mushoz vezető utat mutatják. Ké­pűink: a művész St. Angelói híd és Kastély c. műve. HUMOR — Papa, melyik a gyorsabb, a ver­senyló vagy a postagalamb? — Az attól függ hol. A földön a ló, ft levegőben a galamb. — Azonnal készítek egy képet ma­gáról — mondja a rendőrségi fény­képész. — Rögtön jövök, addig ne mozduljon. A fényképész visszatér és a letar­tóztatottnak hűlt helyét találja. „El­mozdult” — kiált fel bosszúsan. MAI Ml SOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.48: Sprechen Sie Deutsch? Né­met nyelvtanfolyam. Tud­nak az oroszlánok úszni? 9.15: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam haladók­nak. 9.30: Zsebtévé. 10.00: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora gyerekek­nek. „Lehunyja kék sze­mét az ég” (Ism.) 10.20: Diákabrak. Tarka műsor gyerekeknek. (Ism.) 10.55: Az éhes tenger (színes!). Ausztrál rövidfilm (ism.). 11.45: Leonard Bernstein a mu­zsikáról. Hangverseny fia­taloknak. Szokatlan hang- szerek 13.38: Kedves együttlakók. Ma­gyarul beszélő NDK-film- sorozat. VI. rész: Szép kis meglepetés. 14.25: Pedagógusok fóruma. Ak­tuális fórum. 15.00: Pergő képek. Amatőrfilme­sek műsora. 15.45: Reklámműsor. 15.50: Műsorainkat ajánljuk! 16.15: Rövidtávú gyorskorcsolya VB. (Színes!) Közvetítés Göteborgból. 17.15: Delta. Tudományos híradó. 17.40: Reklámműsor. 17.45: A látás hatalma. (Színes!) IV. rész: A kén és az em­ber. 18.05: Hanzák Magyarország. (Színes!) Dokumentum, film-sorozat. VI. rész: Theatrum Hungaricum. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek — sporthírek. 20.10: Színészmúzeum: Sárdy Já­nos. 21.25: Győztesek hangversenye a Zeneakadémián. Helyszíni közvetítés az 1974. évben Nemzetközi Zenei Verse­nyeken díjat nyert fiatal énekesek koncertjéről. 22.15: Hírek. KOSSUTH 8.03: Öt kontinens hét napja. 8.21: Hang-kép. A Magyar Rá­dió és a Magyar Televízió magazinja. 10.03: Trombita harsog, dob pe­reg ... III. 11.08: Az MRT szomfónikus ze- nekkarának Beethoven- matinéja. Közben: Kb. 12.10: Édes anyanyelvűnk. Kb. 12:15: Juhász Ferne versei. Kb. 12.20: A hangversenyközve­títés folytatása. Kb. 13.00: Nem azért mondom. Kb. 13.10: Pompadour. Részletek Fali operettjéből. 13.40: Rádiólexikon. 14.10: Mark Rejzen énekel. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.08: Nótakedvelőknek. 15.53: A Buddenbrook ház. Tho­mas Mann regénye rádió­ra alkalmazva, n. rész. 17.05: Dietrich Fischer-Dieskau Schumann-dalestje a Salz­burgi Ünnepi Játékokon. 18.05: Világlíra. 18.20: Tánczene. 19.15: Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházá­ból. Illés Endre: Törtetők. 21.11: Operaéneklés a század elején — I.. rész. 22.15: Népdalok. 23.00: Scumann: Az éjszaka da­la. 23.10: örökzöld dzsesszmelódiák. 0.10: Éji zene. PETŐFI 7.30: Buxtehude orgonaművei­ből. 8.00: Miska bácsi lemczesládája. 8.30: A Rádió Dalszínháza. Sullivan: A mikádó. 10.18: Mit hallunk? 10.45: Szívesen hallgattuk! 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.52: Orsi meg a Nyusziorosz­lán. Albert Gábor mese­játéka (ism.) 14.00: Táskarádió. 15.00: Könyvek és századok. 15.25: Az MRT gyermekkórusa énekel. 15.36: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.46: Cherbourgi esernyők. 16.05: Fúvószene. 16.15: A vasárnap sportja. 17.10: Earl Hines felvételeiből. 17.29: Jelenidőben. Szembesítés. 18.10: Takács Paula és Losonczy György énekel. 18.50: Világjárók klubja. 19.20: Színes népi muzsika. 20.15: Juhász Ferenc: Az arany­szeplős levelibéka (részle­tek) 20.30: Fauré-művek. 20.55: Hogyan készült az UNES­CO Tájékoztató' magyar nyelven? 21.05: A Jokers és a Hungária együttes hangversenye. 22.05: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 8.09: Szabp Ferenc: Ludas Ma­tyi — szvit. 8.41: Századunk kórusműveiből. 9.01: Beethoven: B-dúr vonós­négyes. 9.40: Színes fémforgács. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Két Händel concerto grosso. 11.09: Apám. Juhász Ferenc 12.10: Verdi operáiból. eposza rádióra alkalmazva. 13.00: Ella Fitzgerald énekel. 13.27: Kis magyar néprajz. 13.32: Mahler: III. szomfónia. regényének rádióváltozata 14.50: Golgota. Alekszej. Tolsztoj Ül. rész. 16.07: Művészlemezek. 17.05: Népdalok Jobba Gabi és a debreceni Délibáb együttes műsorából. 17.20: Montserrat Caballé opera­felvételeiből. 18.05: Rohmann Imre zongora­estje a 6-os stúdióban. Közben: 18.40: A magyar költészet szá­zadai. (ism.) 18.56: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.36: Csak fiataloknak! 20.36: A XX. század zenéjéből. 22.01: Epizódok Hemingway: Szigetek az áramlatban c. regényéből (ism.) Hétfő KOSSUTH 8.16: Verbunkosok, nóták. 9.12: Illés Béla művei. Kárpáti rapszódia. Dramatizált epizódok. IV. rész. 9.30: A hét zeneműve. Rimszkij- Korszakov: Az. arany­kakas. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Szimfonikus zene. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Bodza Klára és Marczis Demeter népdalokat éne­kel, Sára Ferenc furulyá­zik. 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.05: Édes anyanyelvűnk (ism.) 14.10: Szatirikus dalok. 14.18: Agay Karola és Réti Jó­zsef Offenbaeh-operettda- lakot énekel. 14.33: Jókai és korunk. III. rész 16.00: A világgazdaság hirei. műveiből. 15.50: Fúvószene Patachich Iván 15.10: Iskolarádió. 16.05: Bemutatjuk új felvételein­ket. 16.17: Népdalcsokor. 17.05: KülDOiitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. Portré muzsikával. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Sajtókonferencia a Köz­ponti Néni Ellenőrzési Bi­zottságnál. 19.30: SDorthíradó. 19.40: Made in Hungary A Ma­gyar Rádió tánczenei be­mutató hangversenye. 21.30: Mi. férfiak. 22.40: Mahler: VI. „Tragikus” szimfónia. 0.10: Virágénekek. PETŐFI 8.05: Orfeusz. Részletek Gluck operájából. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Városok a tenger alatt. 12.00: A Weiner vonósnégyes • felvételeiből. 12.50: Földeák János versei. 13.03: Látogatóban a Képzőművé­szeti Szövetségnél. Riport. 13.20: Haosaturján: Gayape — ; baletszvit. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) 18.20: Kalandozás. Drahota And­rea. Kozák András és Ta - mássy Zdenkó beszélgeté­se — sok muzsikával. 19.25: Schumann: Karnevál. 20.13: Rendezte Barlay Gusztáv, Bocsánat, téves kapcsolás. 20.48: A hét zenemüve,. Rimszkij- Korszakov: Az arany­kakas. 21.18: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Kodály, és Bartók-kórusokat énekel. 21.36: örökzöld dallamok. 22.20: Klara Kagyinszkaja énekel. 22.40: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. 23.15: Daljátékokból 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: A Zsebrádiószfnház bemu­tatója. órák és idő. Hámor János, Marsall László és Varga Károly hangkompo- zfciója. , ; 19.05: Zenei panoráma. ! 19.40: Kapcsoljuk a Zeneakadé-s mia nagytermét. A Buda­pesti Filharmóniai Társa­ság zenekarának hangver­senye. Közben. Kb. 20.30: Láttuk halottuk — a , színházban és a moziban,? Kb. 20.52: A hangversenyközvetí- tés folytatása. ? Kb. 21.38: Operaáriák. 22.11: Bemutatjuk új orgonalcme- zünket. Couperin: Orgona! mise. !

Next

/
Oldalképek
Tartalom