Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-16 / 40. szám

•* • PETŐFI NEPE • 1975. február 16. EGY TÉMÁRÓL HÁROM MEGKÖZELÍTÉSBEN Az ősi mesterség folytatói... Y adhaj tások Harminc éve szövetkezetben dolgoznak a bajai halászok • A nagy hálóból kiszákolják a fogást. • Alighanem mindenki ismer olyan embereket, akiknek ez az «letelvük: először én. aztán is én, «s harmadszor is én. Általában nem rokonszenves ez az önmagá­nak. élő típus. De egyértelműen ellenszenves, ha ez az önző élet­vitel ügyeskedő spekulációval, az egyéni haszonszerzés tisztességte­len megnyilvánulásaival párosul. Mert sérti a köz érdekeit, erköl­csét és — rontia a közérzetet. Ez utóbbira gyakorolt hatást “hadd érzékeltesse P. Istvánná .kecskeméti olvasónk levele: „Ügy érzem, nemcsak az egyé­ni gondolataimat írom le az aláb­biakban. A közös ügyeink iránt közömbös emberek csoportja mintha tovább fejlődne. Ez nyil- ván_azért van. mert a maguknak élés, ügyeskedés és harácsolás jól kifizetődik nekik Arról nem be­szélve, hogy majdnem lenézik azokat az embereket, akik a ke­nyérkereső foglalkozásuk mellett a társadalmi munkából is szívvel- -lélekkel kiveszik a részüket. Engem különösen az bánt, hogy akadnak olyanok is közöttük, akik a munkatársaik segítségével végezték el a felsőbb iskolát, és az így megszerzett tudást első­sorban a saját anyagi gyarapodá­sukra kamatoztatják. Egyszerűen «lfelejtik vagy eszükbe sem ju- "tott, hogy amíg tanultak, a sza­kik értük és helvettük is dolgoz­tak. Valahait illene visszaadni ezért. Ezzel szemben elvégzik a főműszakot, utána rohanás pél­dául a másodállásba. Forint azt- tán már van bőven, no. és per­sze nem hiányzik a szocialista” összeköttetés sem. De nem foly­tatom, mert hosszúra nyúlna a levelem. El kell azonban monda­nom, hogy nemegyszer megkér­dezik tőlem baráti vita során: te még mindig politizálsz? Ugyan mire mentél vele?! Csakugyan,'” egyénileg mire is .mentünk? Kinézünk az ablakon és feltétlenül meglátjuk a fejlő­dést, munkánk gyümölcseit. Többségünk ilyenkor megköny- nyebbül. Újra erőt merít, rendít­hetetlenül marad a szocialista közösség érdeke mellett, tovább halad a párt által megjelölt egye­nes úton. Csak átmenetileg rom­lik meg a közérzetünk. De van­nak. akik feladták, mert idegileg és erkölcsileg belefáradtak a küz­delembe. A kenvérkereső munká­jukat igyekeznek becsülettel elvé­gezni, de elmarad az a többlet, amellyel jobb közérzet mellett a .közösségnek is használnának.” • Lényegében ugyanezt a té­mát a Zománcipari Művek l-es -pártalapszervezete vezetőségvá­lasztó taggyűlésén Kmetovics Já- -nos szocialistabrigád-vezető így közelítette meg: — Mélységesen meg vagyok győződve róla, hogy a dolgozók túlnyomó többsége becsületes munkával keresi a kenyerét. Va­lamennyien tudjuk azonban, mennyire igaz az irányelvekben, hogy van még tere a tisztesség­telen haszonszerzésnek... De hogy ne legyen, rajtunk is mú­lik!... A téma harmadik, s a legtelje­sebb megközelítéséül pedig hadd szolgáljon dr. Csemyus István­nak! a kecskeméti járás vezető ügyészének a járási pártértekez­leten elhangzott felszólalásának ide illeszkedő részlete: — A pártbizottság beszámolója helyesen tükrözi azt az általános tendenciát, amely járásunk párt­szerveinek egyre magasabb szin­tű' és hatékonyabb munkájában jut érvényre. Ugyanakkor nem felejtkezhetünk meg arról, hogy az 1970-es pártértekezlet óta el­telt időben bizonyos negatív je­lenségek is tapasztalhatók, ame­lyek nem egy esetben az állami szervek eljárását is igényelték. Hangsúlyozom: ezek a jelenségek korántsem jellemzőek, de az ese­tenkénti előfordulásuk közvéle­ményt érintő hatása abban a szű- kebb-tágabb környezetben, ahol megtörténtek, nem lebecsülendő. • Járásunk kedvező gazdasági fejlődéséről tanúskodó számada­tokban a lakosság nagy többségé­nek erőfeszítései, a párttagok és párton kívüli dolgozók, vezetők együttes munkája tükröződik. Eredményeink igazolják, hogy a közvetett gazdasági irányítás mel­lett az önálló gazdálkodás fejlő­désünk kedvező útja. Nagyon jó, hogy párttagságunk felismerve a hibákat, igényli és követeli a megszüntetésüket. A szabályta­lanságokat, törvénysértéseket, visszaéléseket nem gazdaságpoli­tikánk eredményezi. A baj. ott van, hogy egyesek a helyes gaz­dasági célkitűzéseket a! visszájára fordítják és ezzel erkölcsi, de gazdasági kárt is okoznak. Ha visszapillantunk gazdasági fejlődésünk utóbbi éveire, egy- egy alapjaiban helyes gazdasági intézkedés, vagy kezdeményezés mellett mindjárt megtalálhattuk a vadhajtásokat. Ezek nem vol­tak szükségszerűek. Az 1970-es évek elején sok gondot okoztak a segéd- és melléküzemágakba befurakodott ..kincsekeresők”, akik. ha rövid időre is. megtalál­hatták számításaikat. Azután jöt­tek a gebines gépkocsikázások. Most a közös vállalkozásoknál kell ügyelni a rendre. Baj van azonban a saját járművek hasz­nálatáért megállapított átalányok­nál is. Egyes esetekben ez már — mintegy fizetéskiegészítésként — önálló munkabérnek megfelelő összeget tesz ki... Mindezekből egyetlen tanulsá­got vonhatunk le: gazdaságpoli­tikánk tisztasága szüntelen éber séget követel meg mindannyi­unktól. • Különösen egy-egy új gazda­sági intézkedés kapcsán kell fi­gyelnünk alrra, hogy szocialista gazdálkodásunk egyetlen intéz­ményét se torzítsák el egyéni, vagy rosszul értelmezett csoport- érdekből. P. I. Nagymúltú szövetkezet tartotta zárszámadási közgyűlését a hét elején. A bajai Üj Élet Halásza­ti Tsz az idén novemberben ün­nepli megalakulásának 30. év­fordulóját. Az elődök a bajai pro­letár halászok már 1919-ben szö­vetkezetei alakítottak. A forra­dalom leverésével ugyan elhalt, de bármennyire is tiszavirág életű volt, mély nyomokat ha­gyott a halászokban. így hát nem is véletlen, hogy a felszabadulás után az elsők között voltak az országban, akik a közös mun­kát óhajtva a szövetkezeti moz­galomba bekapcsolódtak. A halászati szövetkezet az el­múlt 30 esztendőben, ha nem is látványos, de számottevő ered­ményeket ért el. A mezőgazda- sági szövetkezeteknél lassúbb a fejlődése, s a munkakörülmények a halászoknál a legmostohábbak. Ennek az ősi mesterségnek a sze- retete, romantikája lelkesíti nap mint nap a szövetkezetieket, az áldozatos munkára. A gépesítés itt sem maradt el, de a kétkezi munka még a nagyobb részt teszi ki. Gazdálkodásukat 1945-ben pénz nélkül kezdték, öreg bár­kák, agyonfoltozott hálók, s a szorgalmuk volt összes vagyonuk. A kis halászati gazdaságok egye­sülése után megnövekedett a te­rületük, így ma már 2 ezer hek­tárt kitevő vízfelületen gazdál­kodnak, és több tó is a szövet­kezethez tartozik. Fokozatosan gyarapodot a va­gyon, 1952-ben 100 ezer forintot ért, ma már 12 milliót. A nyílt vizen a múlt évben több mint 1200 mázsa halat szákoltak. Töb­bek között hálóba került 90 má­zsa ponty, 130 mázsa növényevő hal és csaknem 600 mázsa ke­szeg. így sem érték el a terve­zett fogási mennyiséget, de ennek oka a rossz iőjárás és a Duna egyre nagyobb szennyeződése mi­atti halpusztulás volt. A tógazda­ságokban a lehalászáskor több mint 800 mázsa hal került partra, csaknem 200 mázsával meghalad­va a tervezettet. Jelentős munka folyik a szö­vetkezet karapancsai halkeltető­jében. Itt mesterségesen végzik a halak ívatását, és az ivadékok nevelését. Munkájukkal megte­remtik a nyíltvizek és tavak hal­állományának pótlásához szük­séges halmennyiségt. A beruházásra az elmúlt év­ben sem tudtak sokat költeni. Gyarapodott ugyan a szövetke­zet egy kis fűtőházzal, halszállitó • Fenti képünkön: a karapancsai halkeletetőben a ponty mesterséges ívatása történik. Az anya. és apaállatoktól vett ikrát és tejet összekeverik és az így meg­termékenyült petéket megfelelő hőmérsékletű vízben oxigén­adagolás mellett kádakban nevélik. • Baloldalt: húzzák a hálót a halászok a Duna egyik holt ágában. járművekkel, kisebb berendezé­sekkel, de az álló és forgó eszköz értéke így sem éri el a 10 mil­lió forintot, s : csupán másfél mii-*' lióval haladja meg az öt évvel ezelőttit. A harkakötönyi tó re­konstrukciójába kezdtek tavaly. Többek között létesítenek egy íva- tót is. Az itteni munkára eddig 400 ezer forintot költöttek, de a beruházás java még az idén va­lósul meg. Két halcsarnokban és nyolc időszakos árusítóhelyen több, mint félmillió forint értékű ha­lat adtak el. A bajai halászcsár­dában pedig 153 mázsa halból készítettek ízletes ételeket az el­múlt évben. A szövetkezet ipari és szolgáltató üzemeiben a halá­szok feleségei, családtagjai dol­goznak. Az ipari tevékenység múlt évi árbevétele meghaladta a 10 millió forintot. A halászati tsz-ben az árbevételek növeke­désével a termelési költségek is emelkedtek. Az 1969-es árbevétel még a 14,5 milliót sem érte el a tavalyi pedig 23 miliő 600 ezer forint volt. A költségek viszont csupán 5 millió forinttal nőttek. A tavalyit a kedvezőtlen évek közé sorolják. A nyereségük alat­ta maradt az 1973-as eredmény­nek, de huszonháromszor több — így 849 ezer forint —, mint 1969- ben. Ügy tartja egy régi mondás: „Halász, vadász, madarász, üres tarisznyába kotorász”. A halászati szövetkezet megalakulásának első éveiben így volt ez a bajai ha­lászoknál. Még mostanság is ha hálóját a szerencse elkerüli, ha nagyvizek zúdulnak a K>unán, vagy éppen patakká zsugorodik a folyó, aiig csurran-cseppen. A rossz időjárás, a vízviszonyok, a í'olyószennyeződés, a halászok munkáját zavarja legjobban. Á céltudatos gazdálkodással azon­ban sikerült az „üres tarisznya” emlékét is felejteni, s még egy olyan rossz év után is, mint a tavalyi, a jó eredmények tudatá­ban kezdhetik a remélhetőleg ke­vésbé szélsőséges időjárású évet. Csabai István Vasárnap lVfikor az ember egy verőit nyes február eleji vasárnap délelőtt zsebébe süllyeszti a kapukulcsot, még nem is tudja pontosan, hogy merre menjen. Túl sokat persze nem gondol­kozik ezen. mivel otthon úgyis csak fölöslegesnek véli magát, miután ki­derült, hogy a különlegességekkel ke­csegtető vasárnapi ebéd készítésénél nem lehet rá számítani. Elindul tehát mondjuk a Rákóczi úton, s az egyik sarkon véletlenül ösz- szetalálkozik a szomszéddal, akit szin­tén sétálni küldtek, s aki az út célját Illetően hasonló gondban van. Bolyon- ganak tehát egy darabig, mígnem a bútorüzlet előtt valamelyikük megáll, s szemügyre veszi a könyvespolcokat. A másik hiányolja az olasz állólámpát, melynek ára valamivel több, mint két. havi keresete, s egy forgónzék árának másfélszerese. Azt állapítják meg, hogy valószínűleg megvették, s men­nek tovább. Ilyenkor el lehet beszélgetni a szom­széddal arról, hogy milyen műsorok voltak a televízióban, játszottak-e va­lamilyen jó filmet a mozikban, és köl­csönösen biztosítják egymást, hogy nem is ollyan régen még sokkal jobb filmek voltak. Körülbelül ezzel egv- időben jut eszükbe az is, hogy két- három éve még nem volt tévéjük, s mozi helyett fusizni jártak. Sétájukat hangulatosan a vasárnapi koktél festi alá zeneileg, ebbe azonban belekeve­redik egy-egy hang foszlány a felsőfo­kú matematikai adássorozatból is. Így, ha még a járókelők derűs csevegését is beleszámítjuk, olyan hangkép jut az ember fülébe, hogy becsukott üzem­mel, s némi fantáziával akár valame­lyik kisebb forgalmú pesti utcán is érezheti magát. Következik egy presszó — talán a DeMcates — ahol meg lehet inni egy- egy kávét két kis vodka kísérővel. Jó ácsorogni a Centrum Aruház előtt, miközben a Szél átfúj a kabát alatt, s mintha csiklandozná az embert, meg­borzongatja. Jó érzés fürge kocsikkal találkozni a villanyrendőrnél, mert eszébe jut az embernek, hogy a Mer­kur már 1977-re visszaigazolta a Tra­bantot. Az utcákon néhány katona ődöng, jól megérdemelt kimaradás alkalmá­val isznak pár sört a Halászban, belá­togatnak a Jaltába is, ábrándoznak a nyárról leszerelésről, és úgy tesznek, mint akiknek sok pénzük van. A főutcán, ahol a járművek farából áradó füst bizonyos ménekben eltörni az ember szaglóingereit. nem érezni azokat az illatokat, melyek a mellék­utcákban hol a gépi kultúra mégnem oly nagy hatású, csodálatosak. Csak egyetlen szippantás a levegőbe, és gyakorlott orrai könnyen megállapít­ható, hogy a különleges vasárnapi ebéd csontlevesét ki ízesíti Vegetával, ki Delikáttal, s kik főztek marhacson­tot, avagy csirkemellet az első fogás­ba K derühető. hogy a különleges va­sárnapi ebéd főétele melyik házban marhanörkölt galuskával, melyikben sertéssült burgonyával, s hol esznek ínycsiklandó disznótorost. Az ember még filmszerűen rögzít magában két-hlrom felbukkanó toa­lettet, néhány ismerőse nevét, hogy legyen miről beszámolni otthon, mi­vel már jó ebédhez szól a nóta, az ab­lakokból kiszűrődő hangok szerint. Valóságosan is különleges az e heti vasámápi leves, húsleves Vegetával, második fogásként rántott máj rósejb- nivel és ecetes uborkával, s végén egy kisfröccs. Ebéd után, átengedve magát a kel­lemes emésztésnek, az ember elgon­dolkozik, hogy ennek így együtt meny­nyire vasárnapi hangulata van. Kö­rülbelül ekkor szokta kivenni a hűtő­szekrényből. s elszopogatni a sört, s ily-entáit gyújt rá egy illatos vasárnapi cigarettára is. Délután, mikor már majdnem este borul a városra, a ka* ropszék mellett megpillantja a szunyó- kálás közben kezéből kiesett vasárna­pi lapokat (vasárnapi versekkel, -ár- canoveüékkal, riportokkal) megkérde­zi, milyen nap is van tulajdonképpen. Legtöbbször megállapítható, hogy eb­ben az időben már szinte senki sem figyel szavára, ugyanis az egé'z csa­lád a Deltát néz*. A világ halad. Jö­het a kávé. a második sör. a hétköz­napi cigaretta' az esti tévénézés. Jö­hetnek az új vasárnapok, csodálatos hangulatokkal, különleges ebédekkel, vodkával, sörrel, suhanó gépkocsik­kal. unalmas műsorokkal. S jön a hétfő. Ballai József SZILVÁSI LAJOS Appassionata — Tessék... — álmos a hang­ja is. (69.) Szájához emeli a fiaskót. Ci­garetta után keresgélek a zsebem­ében. Hová is tettem? Az úton, a ködben és a szakadó esőben Tiem volt kedvem rágyújtani. Ezek szerint a zubbonyomban lesz Nem találom. Most teszi le a nő a fehér író­asztalra az üveget. Odanézek. Az annyaj Tisztességes a nővér hu­zata! Legalább másfél decit ki­húzott egyetlen slukkal! Front- jkatonár.ak is becsületére válna. Ügy teszek, mintha észre sem •venném. Éppen az első kortyot jiyelem le. amikor nyílik a belső jgzoba ajtaja, és sebtében magá­za kapott köpenyében kilép a ■doktor. Tömzsi, széles vállú fér­fi, ötven körül. Táskás a szeme .alja. Ráncos a homloka. Elnyűtt .arc. összehúzott szemmel néz jfäm okuláréja mögül. Bemutatkozom: — Szabó főhadnagy... — mindegy mit mondok, éppen csak illemből. — Egy kis beteget hoztam, meg egy levelet.—- Zub­bonyom felső zsebéből előveszem a cédulát, amit Zuárd atya adott át Előbb a gyerekre vet egy pil­lantást a doktor, csak aztán nyúl a papírosért. Átfutja. — Honnan ismeri Zuárd atyát? — kérdi. — Csak futólag ismerem — válaszolok gyorsan, — Amikor át­hajtottunk a falun, ami fölött a kolostor áll, akkor találkoztam vele. Rám bízta a gyereket. Zsebre gyűri a papírt. Odalép a bőrdíványhoz. Kibontja a kis­fiút a pokrócból és a sátor- lapból. — Lázas... — Tüdő — mondom. — Maga nélkül is tudom — veti oda barátságtalanul. Aztán a nővérre néz: — Elviheti. Vet- kőztessék le. Reggel megröntge­nezzük. — A nővér felnyalábolja a gyereket és kimegy. Látom, hogy az ajtóból vet még egy pillantást a pálinkásüvegre. El­mosolyodom. — Óhajt még valamit? — reccsen rám a doktor. Miért ilyen barátságtalan? — gondolom magamban. Aztán — mit csináljak, nem szeretem, ha az emberek barátságtalanok hoz­zám? — a pálinkásbutykosra mu­tatok. — Esetleg annyit, hogy ha ked­ve van hozzá, kóstolja meg ezt a papramorgót... Megnézi az üveget, és megráz­za a fejét. — Nem kérek. — Rendben lesz minden a gyerekkel? — kérdem, miközben zsebre dugom a palackot. — Rendben. Ha egyszer Zuárd atya küldte... — Köszönöm. — Jó éjt. — Isten vele — nyitja ki előt­tem az ajtót. Nem nyújt kezet. VI. Hát ez rendben ment. Ügy lát­szik, a doktor úr nem szíveli a nyilasokat. Rágyújtunk Szojkával, aztán kihajtunk a kórházudvar­ról. Csikorogva csukódik be mögöt­tünk a nagy kapu. * Nézem az órám. Negyed három. Igyekeznünk kell, ha hajnal előtt vissza akarunk érni a ko­lostorba. Márpedig vissza akarok érni. — Zavard meg egy kicsit a masinát — mondom Szojkának. — Meglesz. Már úgysem esik az eső. Most már ismerjük az utat. Simán, szinte zajtalanul, enyhe motordohogással rohan a Botond. Jobbra a park. A felhők mö­gül előbukkan a hold. Vé?na, sokkarú kísértetekként nyújtóz­nak az ég felé a park fái. Akár kifosztott, kopasz, meztelen kol­dusok. Itt, a park mellett jobbra kell fordulnunk, hogy elérjük az or­szágutat. Szojka fordítana is a kormánykeréken, de egy kiáltás megállítja a mozdulatát. — Tilos befordulni! Hát ez mi? Szojka fékez. Két katona lép a kocsi mellé. Az egyik magyar, a másik német, ahogy a holdfényben látom. — Nekünk erre kell mennünk —* mondom. Az országúira ... — Most tilos! — ismétli meg ellenmondást nem tűrően a ma­gyar katona. A német megerősítően bólint. Szojka cigarettája elaludt. Fel- lobbantja öngyújtóját. A fény egy pillanatra megvilágít ben­nünket. Ügy látszik ,a nyilas észrevette, hogy tiszt vagyok, és hogy nyilas karszalag van rajtam, mert közlékennyé válik: — Néhány perc múlva tovább lehet menni — világosít fel. — Egy kis elintézni valónk van itt. — s háta mögé mutat, a fák kö­zé. Odanézek. Semmit sem látok. A katona közelebb lép. — Pipadohányuk nincs? — kérdi. Cigarettáért cserélnék. — Nincs. Miért zárták le az utat? Cigarettát adok neki. — Van nekem is... — mond­ja, de azért elveszi. Rágyújt az én cigarettám parazsánál. S hogy valamivel megszolgálja a szívni- valót, közelebb hajol: — Máma délután elkaptunk egy pár kom­munistát. Meg a nyakunkon élős- ködött egy csomó zsidó is. Mi a fenének egyék a kosztunkat, amikor spórolni kell? Nem szólok semmit, összené­zek Szojkával. Mindketten ért­jük, miről van szó. Kivégzés. Semmi izgalmat nem érzek, pedig akár mi is ott lehetnénk azok között, akiket itt intéznek el a park fái között. Sortűz ropog fel a fák között, összerezzenek. Csend. Szólni akarok Szojkának, hogy gyerünk! Gyerünk innen a fené­be, ahol embereket végeznek ki. Két perc múlva minket is elin­tézhetnek ! De tudtam, hogy, nem szólha­tok. Jó ez a sötétség. Eltakarja az arcunkat. Nem látszanak az indulatok. Nem látom Szojka ar­cát sem. Mire gondolhat? Tétován motozok a géppiszto­lyomon. Jó érezni, hogy hideg a csöve. Leglalább van valamim, amivel védekezhetnék, ha ráke­rülne a sor. Elszórt lövések. Tudom, mi tör­ténik. Láttam Ukrajnában. A pri­békek sorbajárják a kivégzette­ket. Mindegyiket megnézik, meg­halt-e, vagy halálos-e legalább a sebesülése, aztán amelyikben még sok életet sejtenek, tarkón lövik. Száraz a torkom. Tovább már innen, tovább! És mégis várnunk kell. Még szaporább lélegzéssel sem szabad elárulnom magam. — No, ez is megvolt — állapít­ja meg mellettem a katona. — Lehet továbbmenni. Szerencsés utat. Nincs erőm, hogy feleljek neki. Megfájdult a fejem. Érzem, hogy alattam megrándul a kocsi. Csak bámulok előre, a sötétbe, és nem látok semmit. Szojka hogyan lát? Itt zajlott le egy kivégzés, jó­formán a szemünk láttára. És szerte az országban, a maradék országban ugyanez folyik nap nap után. Embereket ölnek meg szemrebbenés nélkül. Ügy beszél­nek róla. mint ez a csirkefogó, akinek cigarettát adtam: egészen mindennapi dolognak tartják. Mennyivel különb az ember az állatnál? Az állatot nem rendíti meg, ha öl. Ma már az embere­ket sem. Hozzászoktak, mint a húsevő vadak. De a tigris, az oroszlán legalább azért öl, mert enni akar ... Ostobaság. Hányán elgondolták már mindezt énelőt- tem is? Hányám estek már két­ségbe az emberek elaljasodása miatt? És mit változott a világ? (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom