Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-15 / 39. szám
* • PETŐFI NÉPE • 1975. február l£ A legjobbak a megyében A PÁRTÉRTEKEZLETEN HANGZOTT EL A belső ellenőrzés a vezetés fontos része Esztendők óta valamennyinket figyelem, szurkolok eredményeikért, sikereikért, őket, akik tü- hegyes, puha ceruzáikkal értekezleteken és megbeszéléseken rögzítik az elhangzottakat, felajánlásokat, Ígéreteket. Készítik jegyzőkönyveket, írják, fogal- azzák a felszólító, megkereső vagy köszönő leveleket, csak néhány mondatnyi utasítás alapján. Tulajdonképpen azért figyelek rájuk, a versenyeken szereplő gyors- és gépírónőkre, mert bizonyítani akarnak: mesterei ők a szakmájuknak. Nemrégiben lapunkban is közöltük a megyében dolgozó, versenyeken kiemelkedő eredményeket elért lányok és asszonyok neveit. Közülük „A megye legjobb gépírója 74” — és „A megye legjobb gyorsírója 74” — címet elért Varga Józsefnét, illetve Kocsó Ilonát szólaltatjuk meg. Négyéves munkánk eredményeképpen termelőszövetkezeteink tovább erősödtek, ütemesen növekedett az árutermelés és ezzel együtt a szövetkezeti gazdák jövedelme. Mindezek együttes hatása tovább erősítette a szövetkezeti parasztság szocialista gondolkodását, növelte kezdeményező készségét, a közöshöz történő ragaszkodását Vonatkozik ez a mi termelő- szövetkezetünkre is. Négy év alatt közös gazdaságunkban a bruttó jövedelem 40. a 10 órás munkanapra jutó részesedés 35 százalékkal növekedett. Mi is beléptünk több termelési rendszerbe. A kukorica terméshozamainak növelésére csatlakoztunk a Kukorica és Ipari Növények Termelési Együttműködéséhez, melynek gazdája a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet. A rendszeren belül egy év alatt kukoricából az egy hektárra jutó átlagtermés 13 mázsával emelkedett májusi morzsoltban számítva. Hasonlóképpen belépd tünk a lucernatermesztési rendszerbe is. Ezzel együtt szántóterületünk 70 százalékán korszerű módszerekkel folyik a gazdálko- kodás. A terméseredményeket azzal is növeltük, hogy fejlesztettük az öntözéses gazdálkodást. A természetes vizekből és a saját szakembereink által fúrt 40 csőkút- tal, a szántóterület 85 százalékát tudjuk öntözni. Az idén befejezzük a termelési rendszerekhez igazodó táblaméretek kialakítását és az utak építését. A korszerű termeléshez megépültek a szemesterményszárítók és a forró levegős lucernaszárító üzem. összegezve, tavaly 1840 tonna búzával. 1485 tonna kukoricával és 1500 mázsa hússal adtunk többet a népgazdaságnak, mint 1970-ben. Saját szövetkezetünk több éves tapasztalata alapján állíthatom — a gazdaságban dolgozó kommunistákkal egyetértésben — hogy a növekvő követelményeknek csak úgy lehet eleget tenni, ha magasabb színvonalon tevékenykednek a közös gazdaságban, megválasztott testületi szervek, a közgyűlés, a küldöttgyűlés, a vezetőség, a különböző bizottságok. Mi a vezetés fontos részének tekintjük a belső ellenőrzést. Ellenőrző bizottságunkról elmondhatjuk, hogy egyenrangú, jó partnere a termelőszövetkezet vezetőségének. A testületi munkában fontos részt vállalnak a többi bizottságok is. Ezek közül különösen a nő- és versenybizottság tagjai érdemelnek elismerést. Ez utóbbinak nagy érdemük van abban., hogy a szocialista munkaverseny, a brigádmozgalom, a gazdálkodásnak részévé vált. Jelenleg nyolc szocialista brigádunk van, amelyek a termelő- szövetkezet tagjainak csaknem 50 százalékát fogják össze. Az eredmények jelentősek, azonban ismerve a követelményeket, semmi okunk nincs az elbizakodottságra. Az egész termelőszövetkezeti tagság nevében állíthatom, hogy a jövőben még következetesebben akarunk tevékenykedni az MSZMP agrárpolitikájának és az irányelveknek szellemében. Szólni szeretnénk még arról, hogy munkánkban eddig is sok segítséget kaptunk a Bácskai Termelőszövetkezetek Területi Szövetségétől, amelynek mi is tagjai vagyunk. Termelőszövetkezetünk a többi közös gazdasággal együtt a jövőben is igényt tart, erre a támogatásra. A területi szövetség eddig is közreműködött abban, hogy a közös gazdaságok eleget tegyenek a cukorrépa-, napraforgó- és zöldségtermesztéssel kapcsolatos népgazdasági igényeknek, az ezzel összefüggő ellátási feladatoknak. Az egyik legjelentősebb kezdeményezés a bácskai húsfeldolgozó társulás. Ennek előkészítésében a területi szövetség eddig is sokat tett. Egyébként az együttműködés az elkövetkező időszakban is előrehaladásunk egyik legnagyobb tartaléka és lehetősége. Elmondta a bajai járási párt- crtekezleten Varga Pál. a- nagybaracskai Haladás Termelőszövetkezet elnöke. Megígérte önmagának Több mint 45Ó leütést ért el percenként — hibátlan minőségben Varga Józsefné Misányi Irén, a KISZ megyebizottság dolgozója. Ezzel az ered- -ménnyel nyerte el a legjobb gépírónak járó oklevelet. — Miért indult a versenyen? — önmagámnak akartam bebizonyítani, hogy Jól írok... — Ezt úgy mondta, mint akinek a gépírás már keserűséget is okozott. — Ez pontosan így van. A kecskeméti gépíró- iskolában tanultam, és nem tartoztam a csoportomban a legjobbak közé. De elhatároztam, hogy oda kerülök.. 4 Most sikerült, ez boldoggá tesz. — Nem látom írógépe mellett a helyesírási szótárt. Nem használja? — Szinte valamennyi munkatársamnak tanári képesítése van, ha hibát ejtenék, minden bizonynyal visszaadnák a munkámat, felhívnák figyelmem a hibára. De ilyesmi már nagyon régen fordult elő. Azonkívül villanyírógépen írok, tehát .még jobban oda tudok figyelni... — Mit szeret írni? — Jegyzőkönyvet. Ilyenkor önállóan döntök, hogy mit tartok lényegesnek és mit lényegtelen- -*iek. Csak a fontos dolgokat rögzítem. — A továbbiakban is indul az erőpróbákon? — Természetesen. Hiszen a verseny nagyszerű mérce — miért ne használnám önmagam ellenőrzésére? Egyébként úgy hiszem, közülünk sokan elérhetnék ezt a szintet, ha kevesebbet izgulnának. Sajonos én sem vagyok jó versenyző... csak akkor nyugszom meg, ha az első mondatokat már leírtam. — Tanul jelenleg valamit? — Befejeztem á marxista középiskolát, jövőre *sti egyetemre jelentkezem. „Szeretek versenyezni..." A megye legjobb gyorsírója az elmúlt nyáron érettségizett' Kecskeméten, a közgazdasági szak- középiskolában, nagyon jó eredménnyel. Most tanszéki adminisztátor a műszaki főiskolán. Csendes, szerény és tárgyilagos. — Falusi iskolából jöttem Kecskemétre továbbtanulni. Nem volt pontos elképzelésem a szak- középisokláról, csak azt tudtam, hogy itt az érettségi mellé szakmát is kapok... Dr. Saskői Ernőné nagyon megkedveltette velem a gyorsírást, mert felfedte a logikai összefüggéseket. Másodikos voltam, amikor versenyre küldött. Az elért első helyezés mellé a Gyorsírók Lapjának egy bekötött példányát kaptam. Nagyon sokat tanultam belőle. — Most mit szóltak a munkahelyén, hogy versenyre készül? — Nem kellett közölnöm, mert az „edzés” és a verseny munkaidőn kívül volt. Amikor kiderült, hogy első helyezést értem el, munkatársaim gratuláltak és kaptam ezer forint jutalmat. — Mit teljesített ezért az első helyért? — Percenként több mint 250 szótagot írtam le hibátlanul. Az időtartam 5—6 perc lehetett, a szöveg gazdasági jellegű volt. — Izgult? — Nem. Tudtam, hogy tisztességesen felkészültem. Nem vagyok drukkolós — tulajdonképpen szeretek versenyezni. — További tervei? — Szeretnék továbbtanulni. Közgazdasági egyetemen, számviteli főiskolán, esetleg Nyíregyházán, a pedagógiai főiskolán. — Szabad idejében mit csinál? — Angolul tanulok, marxista középiskolába járok, sokat segítek otthon. És rengeteget olvasok. Amikor elbúcsúztunk, hirtelen felém fordul: ha véletlenül bekerülök az újságba, kérem, az utolsó oldalra és egészen apró betűkkel... hiszen nem volt ez olyan nagy dolog... Selmeci Katalin Két asszony Ugyan kinek ne lenne ismerős a megszokott kép: egy asszony vezeti a kisfiát, másik kezében szatyor, táska; megy a boltba, piacra bevásárolni. Máskor ugyanő vacsorát készít, uzsonnát az iskolás gyermekének, majd mossa hajló derékkal a szeny- nyest, vasalja a férje ingét stb. Közbe” ”ip m?—*. ~zv helytáll a munkában, végzi a vállalt és rászabott feladatát. Ki mondhatná rá aztán joggal, hogy nincs elegendő elfoglaltsága, hogy nem állandó a lekötöttsége? Hány és hány fiatalabb és idősebb asszonyra: anyára, feleségre illenének pontosan a fenti szavak! S hát még azokra, akik a munka, a családi gondok és otthoni teendők mellett tanulnak. Közülük mutatunk be olvasóinknak ez alkalommal két kiskunhalasi fiatalasszonyt. Huszár Ambrus né i A. halasi múzeumban dolgozik. Adminisztrátor. Harmincegy éves. Közel sem látszik annyinak. Hát még, amikor megtudjuk két gyermeke van. Restaurátor tanfolyamra jár, Budapestre. Az alaptanfolyamon már sikeresen átesett, következhet a szakosító. Azután, ha azzal is végzett, irány az Iparművészeti Főiskola restaurátor szaka. Az lesz majd nagyon szép! — A férje mit szól ahhoz, hogy tanul? — Ö is azt teszi. Most éppen a műszaki főiskola felvételi vizsgájára készül. — Hallottam, hogy nagyon szeret olvasni, s kedveli a művészeteket. — Gazdagabb lesz ezektől az ember, úgy érzem. Mostanában Stendhal és Moravia műveit olvastam. A Szilády Galériában szép kiállításokat láttam. Kovács Margit kerámiáit, Barcsay Jenő képeit nehéz lenne elfelejteni. — Van saját könyvtára is? — Nem sok, tán háromszáz kötet. Jó társaság a könyv. Szeretném, ha egyszer nagy könyvtáram lenne. — Mit szeretne még? — Utazni sokat; színházba és hangversenyre járni. Növök Rostás Sándor né Huszonkilenc éves. Tavaly régi álma teljesült: könyvek között töltheti napjait. A kétszeresen kiváló címmel kitüntetett kiskun- halasi könyvtárban dolgozik. — Miért szereti a jelenlegi munkáját? — Mert könyv, könyv van itt mindenütt. Sokat tanulhatok, művelődhetek. S a főiskolai tanulásban is segítségemre van a munkaköröm. Ami fontos: nemcsak engedik a feletteseim, hogy tanuljak, de elvárják tőlem, biztatnak is erre. Rossz az, nagyon, ha valakit akadályoznak a tanulásban. — Hallom, hogy a népművelőkönyvtáros szakot választotta. Biztos benne, hogy elvégzi, hogy végigcsinálja? — Mindenképpen befejezem, eltökélt szándékom. — Miért nem közvetlenül az érettségi után tanult tovább? — Férjhez mentem. Jött a gyerek ... Enikő most nyolc éves. Rajong a mesékért. Ő most a Kisdobosok évkönyvét olvassa. • Két asszony, két különböző élet, életút. Ám egyben hasonlóak ők: hogy nemi elégedtek meg a régebben megszerzett tudással, az alacsonyabb képzettséggel. S nekivágtak férj, gyerek, család, munka mellett a további tanulásnak. Sok sikert kívánunk nekik. Varga Mihály SZILVASI LAJOS (68.) Hangosan is elmondom Szojkának, amit gondoltam. Érzem a hangján, hogy mosolyog, amikor válaszol: — Hatalom mindig volt és még sokáig lesz. És, hogy már magánál a létezésénél fogva rossz?... Mindig attól függ, kinek a hatalma, és mire szolgál. — Minden hatalom a rosszra szolgál — ismétlem meg. — Tehát minden hatalmat meg kell semmisíteni? — kérdi, és ingerkedést hallok ki a hangjából. — őszinte legyek? — gondolkodom él egy pillanatra. És kimondom: — Minden hatalmat! Kuncog: — Egyszer egy gyűlésen hallottam.: kapard meg az értelmiségi lázadót, mindjárt kibújik az anarchista. — Ne traktáli szólamokkal! — bosszús vagyok. — Csak az olyasmi szólam, ami mögött nincs lényeg. Mi is hatalom vagyunk, mert géppisztolyaink vannak. Ha nem lennének. mihez kezdenénk? Nem igaz? Ha viszont hatalom vagyunk, akkor a mi hatalmunk is rossz. Tegyük fel, hogy így van. Én viszont jobban érzem magam, ha géppisztolyt tudok a kezem ügyében, mint ha egészen fegyvertelen lennék... Akkora tócsába döccentünk bele, hogy az ülésre is felvág a sáros víz — Rosseb... — rántja jobbra a kormánykereket Szojka. Felvillantja a reflektort. Függönyt von előttünk az eső. Valami nekiütődik a sárhányónak. Csattan egyet, aztán beletoccsan egy pocsolyába. — Nofene! Szojka fékez. Mindjárt le is ugrik a kocsiról. 'Hátraszalad. Mielőtt megkérdezhetném, mi a baj, már vissza is ér. Valamit feldob a kocsi hátuljába. — Nyúl — nevet rám. — Elvakította a reflektor. Jó lesz vadasnak. Amint visszaérünk, megfőzetjük! Nyúlgerinc vadasan ... — Csintalan a hangja: — Nem adunk belőle senkinek. A nyúl lesz a munkabérünk ezért az útért... Nem felelek. Igaza van Szojkának. Fő a jó kedély, ördögbe minden filozófiával! Mit érdekel engem a többi ember sorsa? Minek kell nekem arról töprengenem mi lesz az efféle taknyosok- kal, mint aki ránk lőtt? Az ő sorsuk az ő dolguk. Megvan nekem a magam baja. Ügy szakad az eső. hogy jóformán semmit sem látunk. Ég a két reflektor. Szojka rágörnyed a kormánvkerékre. A karomban elaludt a gyerek. Igazam lett. Baj nélkül úsztuk meg. Már itt járunk bent a városban. Gyönge fényű légoltalmi lámpáK. Rengeteg veszteglő jármű a sötétben. Leponyvázott autók, ekhós szekerek. Útkereszteződés. Meg kell állnunk. Embereket hajtanak előttünk keresztbe. Zsidók? Munkaszolgálatosok? Katonaszökevények? őrmesteri hang ordít: — Szedje a lábát, ne sántikál- jon, mert elrúgom a bokáját! Kisvártatva újra ez a hang: — Lépést tarts! — Lépést! Valamelyik szomszédos utcában hernyótalpak csörömpölnek, csikorognak. Dörögve dolgoznak a páncélosok motorjai. Előttünk elvonul a sötét menet utolsó sora is. Tovább hajthatunk. Szojka átvág a kocsival az útkereszteződésen. Lámpa nélkül haladunk, közel a gyalogjáróhoz. Egvikünk sem tudja, hol a kórház. Zuárd atya megmagyarázta ugyan Szojkának, hogyan hajtson, utcákat és egy teret említett, de ki képes kiigazodni ilyen sötétségben? Valamiféle térre kanyarodunk ki. És most innen merrefelé? Szojka megállítja az autót. Elhallgat a motor. Felemelkedik a helyéről: — Megnézem • már az utcatáblát. Lépteket hallunk. Katonácsiz- mák vagy bakancsok, őrjárat. Zseblámpa villan. Előbb a kocsira, aztán énrám, majd Szojkára. Szojka is meggyújtja a maga lámpáját. Rávilágít az őrjáratra. Németek. Odaszólok nekik: — W issen Sie. wo ist das Krankenhaus ? — Ja ... — felel valaki, aztán megmagyarázza; hogy itt forduljunk balra, aztán majd meglátunk egy parkot, és azon túl találjuk a kórházat. — Danke vielmals — köszönöm meg az útbaigazítást. Szojka visszaül a helyére. Még két őrjáratot kell elkerülnünk. Nem igazoltatnak; A második patrul még zseblámpával se világít rá a kocsira. Egyébként jobbára csak lovas járműveket látunk vesztegelni. Így látszik, azok. akik autón közlekednek, az őrjáratok szemében valami magasabb kaszthoz tartozó egyédek — talán ennek köszönhetjük, hogy nincs igazoltatás. Egészen sötét a kórház épülete a fák között. Rácsos kapuja zárva. Szojka tülköl. Semmi mozgás. Üjra megszólal a duda. A kerítésen belül álló portásbódé ajtaja megnyikordul. Sánta ember léptei kopognak a kövezeten. Ideér a kapuhoz. — Ki az? — kérdi álmos hangon. — Beteget hoztunk — felel Szói ka. — Katonaság? — Az. Csikorogva nyílik a vasrácsos kapu. — Be lehet hajtani... Lassan befordulunk a kocsival. — Jobbra! — igazít útba bennünket a kapus. — Második pavilon. Odaóvakodik a Botond a második pavilon elé. Alig áll le a motor, már elénk is lép valaki. Női hang kérdi: — Was wünschen Sie? — Magyarok vagyunk 1— felel Szojka, miközben leugrik a kocsiról. — Beteget hoztak? — Naná... — mordul Szojka. — Németeket vártak? — Nem. — felel a nő. — Csak furcsa, hogy magyar katonáknak is van gépkocsijuk. Értem. Leszállók a gyerekkel. — A főorvost keresem — mondom a női árnyéknak. — Jókor. Éppen az előbb aludt el — Nem bai. Költse fel. — Jöjjön utánam — fog karon a nő. — Vigyázzon* lépcső. Sebesült? — Nem én vagyok a beteg. Gyereket hozok. Itt van a karomban. Óvatosan lépkedek felfelé a lépcsőn. A nő kinyit egy üvegajtót. Folyosón megyünk néhány lépést. Űjabb ajtó Belépünk. Villany gyullad. A nő szembefordul velem. Negyven év körüli asz- szony, karján vöröskeresztes szalaggal. Végigmustrál. Észreveszi rajtam a nyilas karszalagot. — Kitartás! Tessék várni, testvér ... — int a kezével, aztán bekopog a belső szobába. — Tanár úr! Nincs felelet. Újra kopog a nő. — Tanár úr! Valami morgás bentről. — Mi az? Beteget hoztak. — Jövök... — hallok egy álmos férfihangot. Lefektetem a bebugyolált, alvó gyereket a fehér huzatú bőrdi- ványra. Száraz a torkom. Szomjas vagyok. Eszembe jut, hogy indulás előtt a zsebembe süllyesztettem egy üveg pálinkát. Előhúzom. Kiveszem a dugót. Oldalról az ápolónő szótlanul néz. Odakínálom neki az üveget. Nézi egy pillanatig, aztán bátortalanul utánanyúl. (Folytatása következik.)
