Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-14 / 11. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1974. január 14. A Szaljut-4 űrállomáson dolgoznak a kozmonauták (Folytatás az 1. oldalról) is végrehajtanak. Közülük az első végrehajtása tehát már folyik. Konsztantyin Busujev profesz- szor, a Szojuz—Apollo program szovjet műszaki igazgatója .egy sajtókonferencián szintén óvta az újságírókat annak feltételezésétől, hogy a közös kísérlettel teljesen egybeolvadna a szovjet és amerikai űrprogram, és rámutatott, hogy az együttműködéstől függetlenül megmaradnak a szovjet űrkutatás önálló célkitűzései. A mostani szovjet űrrepülés programjából különösen érdekesnek ígérkeznek azok a kísérletek, amelyek folyamán az űrhajósok helyettesítik a kísérleti célból „csütörtököt mondó” űr- automatikát. Alekszej Gubarev parancsnok és Georgij Grecsko fedélzeti mérnök ebben máris nagy jártasságot árult el a Szojuz—17 szállító űrhajó és a Szál jut—4 űrállomás összekapcsolásakor. Mint ismeretes, amikor az űrhajó 100 méterre megközelítette az űrállomást, a dokkolás további manővereit mindvégig „kézzel”, tehát az automatika igénybevétele nélkül maguk a kozmonauták végezték — mint a szakemberek rámutatnak fényes sikerrel. (MTI) Izraeli támadás Arkub térségében Részletes jelentést adott ki a hétfőn délelőtti órákban a libanoni hadügyminisztérium a vasárnap éjjel és hétfőn hajnalban dél-libanoni területek ellen intézett újabb izraeli támadás-sorozatról. A minisztérium szóvivője által ismertetett jelentés szerint az izraeli tüzérség hétfőre virradó éjszaka Arkub térségében négy falut lőtt. Négy falura — Kfar Shuba, Kfar Hamman, Khe- ribe és Rasaja — 86 ellenséges tüzérségi lövedék csapódott be. A falvakban többen megsebesültek, s mintegy húsz ház rombadőlt. Hétfőn — 24 óra alatt második alkalommal — heves harcok folytak Libanon délkeleti részén, a határtól mintegy másfél kilométerrel északnyugatra, Kfar Shuba falu térségében palesztinai gerillák és izraeli katonák között. A WAFA palesztin hírügynökség jelentette, hogy az izraeli betolakodók az invázió előtt záró- tüzet zúdítottak a falura. Ezt követően mintegy kétszáz izraeli katona és páncélozott járművek so- kosága hatolt be Libanon területére. A palesztinai gerillák nyomban harcba szálltak a betolakodókkal, s súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Tel-Aviv az újabb terrorakcióját a palesztin gerillák ellen „óvintézkedésnek” tüntette fel. Izraeli alakulatok egyébként a vasárnapi órákban is behatoltak Dél-Libanon területére. A támadás során több személyt megsebesítettek, elpusztítottak három hidat és két vízvezetéket, megrongálták a távbeszélő- és villanyhálózatot. A palesztinai források szerint az izraelieket az első támadás során is súlyos veszteségek érték. Tel-Aviv viszont tagadta, hogy egységei veszteségeket szenvedtek volna. (UPI,—Reuter—AP—AFP) Húszezer chileit gyilkolt meg a katonai junta Megdöbbentő adatokat tártak a chilei terrorról a Russel-bíró- ság brüsszeli ülésszaka elé a meghallgatott chilei tanúk. Pob- lete repülőtábornok, aki maga is a junta foglya volt, elmondotta, hogy az Egyesült Államok segítségével már jóval a katonai puccs előtt megkezdődött a terrorlegények különleges kiképzése. Az Egyesült Államok haderejének panamai különleges iskoláján 2500 chilei tisztet és katonát képeztek ki „gerillaellenes hadviselésre” amelynek lényeges részét jelenti a különböző kínzások gyakorlása, annak oktatása, hogyan kell meggyötörni a foglyokat. A tábornok ismertette, hogy fogsága idején maga is részese volt a kínzásoknak, s tanúja volt már foglyok meggyöt- résének. Egy, a fogságból szabadult chilei tanú a politikai foglyok által összeállított adatokat ismertette a bírósággal. Január 5-ig mintegy 20 000 chilei állampolgár halt meg a puccsisták terrorja következtében : a junta fegyveresei agyonverték, lelőtték, vagy a fogságban gyötörték halálra őket. összesen 150 000 embert fogtak el, 14 000 baloldali érzelmű hazafit távolítottak el az országból. A száműzetésekkel kapcsolatban a bíróság meghallgatta Joinet francia jogászprofesszor véleményét. A professzor leszögezte: a száműzetések korántsem a junta „jószándékát” tükrözik, ahogy ezt a Pinochet-rezsim igyekszik feltüntetni, hanem olyan önkényes intézkedések, amelyek tételesen megsértik az emberi jogok alapokmányát. Tanúvallomást tett a bíróság előtt a CIA egyik volt ügynöke, Philip Agee, aki Ecuadorban, majd Uruguayban dolgozott, a mexikói olimpia idején pedig az olimpiai játékok színhelyére vezényelték. Elmondotta, hogy személyes tapasztalata szerint Uruguayban már 1947 óta a mindenkori belügyminiszter szorosan együttműködik az amerikai hírszerző hivatallal, a rendőrség pedig szinte teljesen a CIA kezében van. (MTI) Edward Gierek Kubában • A Kubában tartózkodó Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára (baloldalt) és vendéglátója, Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat — KS.) Amerikai repülők a VDK felett TOKIÓ Az Okinawán állomásozó amerikai tengerészgyalogos ezredek- nél továbbra is érvényben van a múlt héten elrendelt négyes fokú riadókészültség, — mutat rá jelentésében a Mainicsi Sim- bun. A lap amerikai katonai forrásokra hivatkozik és rámutat, a készültség tény, annak ellenére, hogy az amerikai katonai vezetés mind Okinawán, mind Washingtonban cáfolja. Vagyis az Egyesült Államok valamire készül Dél-Vietnamban. A japán sajtó arról is hírt ad, hogy decemberben az Egyesült Államok 4800 tonna lőszert szállított Okinawáról Dél-Vietnamba. Első ízben hagyta el az iwakuni légitámaszpontot az amerikai légierő tizenhat Harrier típusú harcigépe. Hétfőn kifutott Yokosuka kikötőjéből az 51 000 tonnás Midway repülőgép-anyahajó. Az amerikaiak nem voltak hajlandók közölni, hogy mi a hajó úticélja, de tokiói megfigyelők bizonyosra veszik, hogy a Midway útnak indítása is összefügg a dél-vietnami helyzettel. Az Egyesült Államok a párizsi megállapodást megsértve felderítő repüléseket hajt végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe felett — jelentette az amerikai hadügyminisztérium egyik tisztjére hivatkozva a New York Times hétfői száma. A lap szerint a minisztériumi szóvivő megerősítette, hogy az amerikai légierő felderítő repüléseket végez Dél-Vietnam és Kambodzsa felett is. (Reuter) Strauss egyetért Pekinggel PEKING A kínai külügyi intézet meghívására Pekingbe érkezett Franz Josef Strauss, a nyugatnémet Keresztény Szociális Unió elnöke. Strauss két hetet tölt1T Kínában, s eközben az ország vezetőivel tárgyal, illetve vidéki városokat keres fel. A jobboldali bajor politikus kínai látogatásának deklarált célja a véleménycsere, amely jobbára „európai kérdésekre” összpontosul majd. Mielőtt Pekingbe indult volna, Strauss több ízben is értésre adta, hogy akárcsak a kínai vezetés, ő maga is idegenkedik attól az állítólagos „eufóriától”, amellyel a kormányon levő szocciáldemokrata—szabad- demokrata koalíció (vagy éppenséggel a nyugat-európai politikusok egy tekintélyes csoportja) az NSZK keleti politikáját vagy az európai enyhülés problémakörét szemléli. Másfelől, mint ezt a CSU-vezér kijelentette, „nagyon hasznosnak” tartja, hogy Kína egységre és függetlenségre bátorítja Nyugat- Európát. « n. Strauss ezenfdúí kylöiL köszönettel nyugtázta azokat az ismételt kínai nyilatkozatokat, amelyek kiálltak a „német nemzet” és a német egység” CDU—CSU- félé értelmezése mellett, tagadván annak a lehetőségét, hogy az NDK-ban önálló szocialista német nemzet fejlődjék ki. Mint a DPA jelentetté, Franz Josef Strauss, a CSU elnöke és Csiao Kuan-hua kínai ktilüéymi- niszter hétfőn Pekingben megtartották első politikai eszmecseréjüket. A kétórás megbeszélésen kínai részről ismét elhangozttak az ismert szovjetellenes vádaskodások ezúttal azzal az állítással, megtoldva, hogy úgymond „a Szovjetunió Kína függetlensége ellen tör, és ez a két ország közötti konfliktus forrása”. (DPA, MTI) Washington és az „olajdiktatúra” A világpolitika színfalai mögött óriási arányú küzdelem folyik A tét: lehetőséget kap-e az Egyesült Államok a fejlett tőkés világ olajstratégiájának meghatározására. A küzdelem ezekben a napokban kezd voltaképpen kibontakozni. A Közös Piac kilenc országának pénzügyminiszterei Londonban január második hetében csatáztak azon. milyen álláspontot foglaljanak el az amerikai követelésekkel szemben. Az olajtermelők szövetsége, az OPEC pedig január 24-én Algírban tart konferenciát az ellenstratégiáról. A szokástól eltérően ezen már nemcsak az olajipari és pénzügy- miniszterek. hanem a tagállamok külügyminiszterei is részt vesznek. Az Egyesült Államok már 1973 végén, az olajválság kirobbanásának pillanatában, a nagy tőkés fogyasztó országok blokkja, az úgynevezett „fogyasztói kartell” létrehozására törekedett Ezt követelte Kissinger amerikai külügyminiszter. hírhedtté vált londoni beszédében 1973 karácsonyán az akkor Brüsszelben tanácskozó közös piaci csúcsértekezlettől. A fogyasztói kartell megalakítása mögött kettős amerikai elgondolás húzódott meg. Az első: Washingtonnak az a meggyőződése. hogy az olajexportáló országokkal, s ezen belül mindenekelőtt az arab államokkal szemben a nagy fogyasztók csak úgy állhatnak meg a lábukon, ha szigorúan összehangolják a maguk olajpolitikáját és szinte katonai fegyelmet tanúsítanak. A stratégia másik ága, hogy egy ilyen fegyelmezett blokk óhatatlanul nemcsak az olajpolitikát érinti —' hanem a politikát álta-' Iában! A „fogyasztói kartell” megalakítása tehát voltaképpen egyik formája annak a törekvésnek, amellyel az Egyesült Államok meg akarja szilárdítani az utóbbi évtizedben kérdésessé vált politikai vezető szerepét Nyugat- Európával és Japánnal szemben, s újra meg akarja erősíteni az ellenőrzést ezeknek az országoknak önálló külpolitikai kezdeményezései felett. 1973 karácsonya és 1974 decembere között hullámzó harc folyt a „fogyasztók kartelljét” követelő amerikai javaslat körül. A viszonylag független nyugat-európai álláspontot a leghatározottabban Franciaország képviselte Párizs a fogyasztók kartelljének létrehozása helvett háromoldalú olajkonferenciát követelt, amelyen a nagy tőkés fogyasztók, az olajtermelő- és exportáló országok, valamint az olajválság által rendkívül erősen sújtott, olajjal nem rendelkező fejlődő államok vennének részt. Ezt az elvi álláspontot Franciaország azzal párosította, hogy kétoldalú tárgyalásokat kezdett az olajexportáló országokkal (Algériától Iránig) és nagyszabású gazdasági megállapodásokkal igyekezett gondoskodni olajellátásáról. A többi nyugat-európai ország és Japán a hármas konferencia ügyében nem képviselt ilyen határozott álláspontot. A kétoldalú kapcsolatokat azonban ők is felvették a termelőkkel. Tavaly decemberben azonban — kihasználva a tőkés világban egyre jobban élesedő gazdasági válságot — az amerikaiak ellen- támadásba mentek át. Ez az ellentámadás részben sikerrel végződött Párizsban a fejlett tőkés országok legnagyobb gazdasági szervezete, az OECD úgy határozott, hogy létrehozzák az amerikaiak által követelt Nemzetközi Energiaügynökséget. Az amerikai győzelem kettős volt. Először is: Washingtonnak sikerült elérnie, hogy a létrehozandó ügynökségben a szavazatokat az olajfelhasználás arányában osztották el. Így 16 ország 148 szavazatából az USA egymaga 51 szavazathoz jutott. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha csak egyetlen számottevő szövetségesre (például: Japán, az NSZK vagy Anglia) tesz szert a vitában, már diktálhat a Nemzetközi Energiaügynökségnek, vagy megakadályozhatja neki nem tetsző döntések létrejöttét! A párizsi szavazás mindenképpen az első nagy lépés a „fogyasztók blokkjának” megvalósítására. Franciaország megtagadta a csatlakozást Ily módon azonban elszigetelődött a többi vezető tőkés országtól, s éppen ez volt az amerikai offenzíva második sikere. A szembenállás feloldódott Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök és Ford amerikai elnök Martinique-szigeti csúcstalálkozóján. A kompromisszum lényege az volt, hogy Franciaor- szág „beáll a sorba”; csatlakozik a Nemzeti Energiaügynökséghez. Ellenszolgáltatásul viszont az Egyesült Államok beleegyezik a Franciaország által eredetileg javasolt hármas értekezlet (nagy fogyasztók, olajexportőrök, fejlődő országok) megtartásába. Azóta — éppen a legutóbbi napokban — kiderült, hogy ezt a kompromisszumot a két fél eltérő módon értelmezi. Franciaország inkább a háromoldalú konferencia megtartását sürgeti Az egyesült Államok viszont hivatalosan kijelentette, hogy csak akkor megy el erre az értekezletre, ha előbb létrejön a „fogyasztóid kartellje”. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen — közben az összes vitatkozó résztvevők folytatják kétoldalú megbeszéléseiket a termelőkkel, hiszen mindegyik biztosítani akarja saját energiaellátását. A küzdelemben 1975, első hónapjai valószínűleg döntő fordulatot hoznak. Washingtonban ugyanis márciusra akarják befejezni a Nemzetközi Energiaügynökség teljes alapszabályzatának elkészítését. Akkor dől majd el, sikerül-e az amerikai diktátum terve A nagy ütközet előőrscsatározásai folynak januárban Athénben és Algírban. hírek - hírek NAPTÁR 1975. január 14.. kedd Névnap: Bódog Napkelte: 7 óra 29 perc. Napnyugta: 16 óra 17 perc. Holdkelte: 8 óra 06 perc. Holdnyugta: 18 óra 43 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, többfelé ködös idő, legfeljebb néhány helyen kisebb esővel. A mérsékelt, változó irányú szél időnként megélénkül és délnyugatira, nyugatira fordul. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 2— mínusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 3—8 fok között, a tartósan ködös helyeken: 0 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte párás, ködös idő, majd megélénkülő nyugatias széllel felhősödés. esők, havasesők. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz 2—plusz 4 fok között Legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 3—plusz 9 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható, az időszak végén. (MTI) 1 A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 12-én a középhőmérséklet 3,1 (az 50 éves átlag mínusz 2), a legmagasabb hőmérséklet 8 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 8. Január 13-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1.4, a délben egy órakor mért hőmérséklet 0, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,5 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 14. este 7 óra: JANOS KIRÁLY Somlav-bérlet. Baja, du. fél 5 és este 3 óra: SYBILL MOZIMŰSOR 1975. január 14.: KECSKEMÉT VÁROSI . fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz bűnügyi film KECSKEMÉT ARPÄD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ELEFANTKIRALY Színes, amerikai természetfilm MESEMOZI, A VÁROSI MOZIBAN fél 4 és háromnegyed 6 órakor PETI KALANDJAI Rajz- és mesefilm-összeállítás STÜDIOMOZI 8 órakor HATTYÚDAL Dobozi Imre müvének filmváltozata — Kallus László kiállítása. Bizonyára sokan emlékeznek még Kallus László nevére. A kitűnő- karikatúraművész műveit egy időben lapunk olvasói is láthatták több alkalommal a Petőfi Népe oldalain. Amikor a kecskeméti művésztelepen töltött hosz- szabb időt az alkotó, akkor szívesen bocsátotta rendelkezésünkre a hírős városban készített karikatúráit. Ma este hat órakor Fehér Klára írónő nyitja meg a művész kiállítását, a Fészek Művészklubban. Budapesten A tárlat a hónap végéig lesz nyitva, s naponta 14—20 óra között tekinthető meg. — A LEGNÉPSZERŰBB filmszínészek- A Reuter Hírügynökség 65 országból gyűjtött össze adatokat arról, hogy tavaly kik voltak a legnépszerűbb női és férfi filmszínészek. Az első Barbara Streisand, a férfiaknál pedig Robert Redford. Barcsay Jenő kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Barcsay Jenő Kossuth-dí- jas festőművésznek, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanárának, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének egész életműve, művészeti, művészetelméleti és pedagógiai munkássága elismeréséül, 75. születésnapja alkalmából a Magyar , Népköztár- saság Zászlórendje II. fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Kor- nidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője és dr. Orbán László kulturális miniszter. (MTI) — Madárvendégek. A Balatonpp csapatosan tűntek fel a csonttollú madarak és a kék jégmadarak, amelyek hidegebb tóikról érkeztek a magyáir tengerhez. Legtöbb a nádasokban és a keszthelyi öböl környékén tanyázik— Együttműködés. Eredményes volt 1974-ben Szabadszálláson a nagyközségi tanács es a helyi népfrontbizottság együttmű- ködése. A „Dolgozz egy napot az általános iskola korszerűsítéséért" és a „Dolgozz két napol a községi óvoda megépítéséért” közős akciók eredménye például 155', illetve 100 ezer forint önkéntes felajánlás, — FAZEKAS LAJOS filmrendezőt látja vendégül ma, kedden délután 5 órakor a kecskeméti Sajtóház klubja. A kecskeméti származású fiatal rendező Ámokfutás című alkotását nemrég mar látták be a filmszínházak. A Kertész Ákos novellájából készült filmről, a fiatal rendező eddigi munkájáról, terveiről beszélgetnek a mai ankét résztvevői. — Agrárfiatalok egyéves programja. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének ifjúsági bizottsága tegnap tartotta meg első ülését Kecskeméten. Király László, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője tájékoztatást adott a termelés fejlesztéséről, a szakember rek feladatairól. Ezt követően a bizottság megtárgyalta és elfogadta az egyéves munkát meghatározó programot. UNIVER Szövetkezet Helvécián, A költségekhez a községi tanács 230 ezes forinttal járult hozzá. — Lakások a fiataloknak. Minden fiatal, aki a kalocsai Iszkrá Termelőszövetkezetben 10 évet eltölt, ingyen telket — 200 négyszögölét — kap a gazdaságtól. Hatvan házhelyet mértek ki e‘ célból a város területén. Az építkezéshez szükséges szállítások b0‘ százalékát is elvégzi a szövetkezet. — Kihelyezett orvosi rendelők, A Kiskunmajsai Nagyközségi Tanács a külterületi lakosság orvosi ellátásának javítására Tájon, valamint Külső- és Belső- Kígyóson kihelyezett orvosi rendelőt létesít. A rendelőket — melyeket április 4-re adnak át — kézi gyógyszertárral is felszerelik maid. önjáró betonszivattyú. A Soproni Épületgépgyártó Vállalat elkészítette az első hazai gyártmányú. önjáró betonszivattyút. A berendezés szállítószalagot, konténert és más hagyományos szállítóeszközt is helyettesít. A tartályt és a szivattyút Csepel tehergépkocsira szerelték. A berendezés ára feleannyiba kerül, mint a hasonló NSZK-gyártmányúé A kuvaiti pénz- és olajügyi miniszter Bábolnán • Abdelrahman S. Al-Atiki, Kuvait állam pénz- és olajügyi minisztere Bábolnára látogatott. Űtjára elkísérte Faluvégi Lajos pénzügyminiszter és Ali Zakaria Al-Ansari, Kuvait magyarországi nagykövete. Képünkön: a kuvaiti miniszter és Faluvégi Lajos a bábolnai híres ötösfogaton. (MTI foto: Tormai Andor felvétele — KS.)