Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-07 / 5. szám

Közlemények A DÉMASZ értesíti a lakosságot, hogy Helvécián a Fekete P. és társai, vala­mint Szabó J. és társai részére létesí­tett kisfeszültségű légvezetéket 1975. ^január 9-én feszültség alá helyezi. Fenti időponttól a létesítmények érin­tése és megközelítése életveszélyes és tilos! 29 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon roko­noknak, jó barátoknak, ismerősök­nek, a kecskeméti Pft. munkatársai­nak, a Centrum Aruház minden dol­gozójának, akik szeretett férjem és édesapám HOLLENDA PÁL temetésén részt vettek, mérhetetlen fájdalmunkban mellettünk álltak es velünk együtt éreztek. Gyászoló fele- sége és fia. Kiskunfélegyháza. 2352 GYASZHlR Mély fájdalommal _ tudatjuk, hogy szeretett nevelőanyám özv. Molnár Sándorné (volt, Miklós Lajosné) Bíró Mária Kecskemét, Wesselényi u. 7. sz. alatti lakos rövid, de súlyos szenvedés után, 1M5. jan. 2-án 80. évében elhunyt. Temetése f. hó 9-én, háromnegyed 2 órakor lesz a kecskeméti köztemető­ben. Gyászolja leánya Liszkai Sándorné és annak családja és volt menye. 35 447 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a MÁV PFT, a. MÁV Állomás- főnökség és KPM Közúti Igaz­gatóság vezetőinek és dolgozói­nak, akik szeretett jó férjem, édesapánk, apósunk, nagy­apánk Komlós Ferenc MÁV-nyugdíjas temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétüket nyilvánították, mély fájdalmunkban velünk ogyütt- éreztek. özv. Komlós Ferencné és családja. 35 422 ÉRTESÍTJÜK fogyasztóinkat, hogy 1975. január 8—31-ig naponta 7—Ifi óráig vezetökátépítési munkák miatt a Vak Bottyán u., Hajnal u.. Károlyi u.. Böszörményi u., Tavdsz u.. Bercsényi u.. által határolt területen áramszünet lesz. Fogyasztóink szives elnézését kérjük. DÉMASZ Kecskeméti Kiren­deltsége. 30 GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága jó férjem, édesapánk, fiam és testvérünk Mancz György I Kecskemét, Homokbánya II. ép. 39. szám alatti lakos életé­nek 41. évében hirtelen el­hunyt. Temetése f. hó 9-én 13 órakor lesz a kecskeméti köz­temetőben. Gyászoló család. 35 506 GYASZHlR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, nagyapánk és testvé­rünk id. Fái Ferenc Kerekegyháza, Ságvári u. fi. sz. alatti lakos, életének 63. évében hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 7-én du. 2 órakor lesz a ke­rekegyházi temetőben. Gyászoló család. 35 508 GYASZHlR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, jóságos édesapám Vecsei Lajos általános iskolák központi konyha dolgozója Kecskemét, Rózsa Ferenc utca 9. szám alatti lakos, életének 56. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése f. hó .9-én, csütörtökön délután negyed 4 órakor lesz a kecskeméti köz­temetőben. Gyászoló felesége és fia Lajos. 54 A KÖZLEKEDÉS- és postaügyi mi­niszter — az Országos Anyag- és Ar- hivatal elnökével egyetértésben — 464 643 1974. KPM. sz. alatt 1975. január 1 -i hatállyal módosította a tehertaxi díjtételeket. A taxiórák átalakítása az új díjtételek szerint folyamatosan 1975. június 30-ig fog megtörténni. A KPM. 465 523 1974. sz. engedélye alap­ján az átalakítás időpontjáig a taxi­órák által mutatott díj összege 20 szá­zalékos pótlékolással kerül felszámí­tásra. illetve beszedésre. A 20"„-os pót­lék felszámításának jogosságáról T. fu- varoztatóink úgy tudnak megggyözöd- ni. hogy a régi taxiórával közlekedő tehertaxi vezetőfülkéiében új taxióra kicserélésének időpontjáig sorszámmal megjelölt és az adott gépkocsi forgal­mi rendszámára szóló bélyegzővel el­látott engedély lesz kifüggesztve. Amennyiben ezen engedély. a lehet— taxi vezetőfülkéiében nem található, úgy ezen tehertaxi már az új taxi­órával közlekedik és így plusz 20 szá­zalék felszámításának helye nincs. Volán 9. sz. Vállalat Kecskemét. 5663 GYASZHlR Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy szeretett testvé­rünk, sógornőnk és nagyné- nénk. Kosa Anna Kecskemét, Nyíl utca i6. szám alatti lakos, életének 78. évé­ben, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése január 10-én fél 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család. 52 GYASZHlR Szomorú szívvel közöljük m nd- azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy Gerber Ferenc a hajdani Kecskeméti Takarék- pénztár Egyesület nyugdíjas igazgatója 1974. december 13-án, életének 89. évében elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása Buda­pesten, 1975. január 10-én fél 11 órakor lesz a budafoki te­metőben. Minden külön értesí­tés helyett. Gyászoló esalád. 51 i Apróhirdetések, apróhirdetések iugatian ELADÓ egy szoba, konyhás házrész. 100 négyszögöl te­lekkel és külön 30 négy­szögöl telek. Érdeklődni: mindennap #—17-ig. Kecs­kemét, Kiskőrösi út 3. MÉH Vállalat portáján. _____5536 H ETENYEGYHAZA; Belső, nyírben, vasúthoz, autó­buszhoz közel 2200 négy­szögöl szőlő, szántó eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Ka­tona József tér 3. 35353 AZONNAL beköltözhető ház eladó, nagl László u. 12. sz. Érdeklődni: Bite László, Kecskemét. Cz.ollner tér 22. 33353 ELADÓ Kecskemét, Mun­kácsy u. 45. számú ház. ___________________________3602 K ETTŐ db. egy szoba, konyhás házrész eladó. Kecskemét. Egressy u. 1. (Színház, mögött.)______35397 E LADÓ beköltöz.hetően ház­rész. Kecskemét, Szalvai M. krt. 21. (Szoba, konyha, kamra.) Érdeklődni a hely­színem___________,______35384 E LADÓ kétszobás, fürdő­szobás családi ház., elíoglal- hatóan. Érdeklődni: Kecs­kemét, Erzsébet krt. 32. alatt.__________ 35422 L AKAS kerttel, bérbeadó. Erős Ferenc, 7627. Pécs, I.. Gyöngyösi István u. 6, 3 200 NÉGYSZÖGÖL hobbyk föld eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Zalka Máté u. 7. III 12.__________________5621 B ALATONFÖLDVARON el­adó 413 négyszögölön, két­szintes, 30 férőhelyes nya­raló. Vállalatnak, tsz-nek megfelelő, privátnak meg­osztva is. Érdeklődni Moso- nyi Antal, Kiskunfélegyhá- za, Damjanich u, 6. 2372 ELADÓ egy szoba, komfor­tos házrész, a városköz­pontban. A konyha és für­dőszoba külön van. Levele­ket ,, Százhúszezer forint 402 375" jeligére a Kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ___________________5646 S ÜRGŐSEN eladó, Kecske­mét, Méntelek 108. szám alatti 2 szoba, konyhás ház, gazdasági épületekkel és gazdasági felszereléssel be­költözhetően. 1600 négy­szögöl szőlő gyümölcsfák, kai, 400 négyszögöl földi­eper. 1000 n.-öl szántó val Bénél útban, 65-ös ki­lométerkővel szemben. Ér­deklődni: helyszínen, özv. Bodon Istv’ánnénál. 5649 szelidi-töNAl vízközel. ben nyaraló eladó. Dr. Mit- tlnszky, Jánoshalma. Tel.: 277. _______ 929 E LADÓ Kecskemét, Kos­suth körút 12. számú ház­rész azonnal beköltözhető, külön bejáratú két szoba, konyha, 2 garázs. Bejárat a Takács György utcából. Érdeklődni: vasárnap 8-tól 14 óráig. Kedd, péntek 8— 15 óráig. ____ 5674 E LADÓ Kecskemét, Kertvá­ros V. u. 3. 1/7. sz. kétszo­bás tórsasházrész garázzsal plusz OTP-hitel átvállalás­sal. Érdeklődni lehet min­dennap 16 óra után, Lévai. ___________________________35424 KERESEK családi házat megvételre, 100 ezer Ft készpénzzel plusz havi két. háromezer forintos törlesz­téssel. Leveleket ..Sürgős” lengére a kiadóhivatalba kérek. __________ 35426 KÉT szoba, konyhás ház, egy hold szőlővel eladó. Villany van. Felsöszéktó 34. Érdeklődni: Kecskemét, Nagykőrösi u. 30. 31 Lakás KÉTSZOBA összkomfortos I. emeleti lakás garázzsal, családi ok miatt, »sürgősen eladó. Érdeklődni: minden­nap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Kecs­kemét. István király krt. lfí/a. (Miikertvárosit 'Boclo-, rék. _______________________35430 E LADÓ Hétszobás komfor­tos, I. emeleti öröklakás plusz garázs. Kisebb csere­lakást Kecskeméten bárhol beszámítok. Nagyon szép környezet, igényeseknek is megfelel. Megtekinthető 1022 Budapest, II.. Bimbou. 105. Zilah.v István. 35420 EGYSZOBA összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Kertváros i. ut­ca. VII. épület, fszt. 3.. egész nap.___________________7 KETTŐ szoba, komfortos OTP-s lakás eladó. Kecske­mét. Míikertváros, IV. u. 12. földszint 1, Szénásinc. 12 SÜRGŐSEN elcserélem szo­ba. konyhás, spejzos, pinccs KlK-lakásomat központi ha­sonlóra. vagy kisebbre. Ér­deklődni: Kecskemét. Bat­thyány u. 7. c-1<31 1 óráig. 5650 ELCSERÉLEM tanácsi egy- szoba összkomfortos, köz- pontifűtéses lakásomat, kel- szoba összkomfortra, meg­egyezés szerint. Leveleket ..Külterületi nem érdekel 402 341” jeligére a Kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. __________________5612 K ÉTSZOBA összkomfortos, gázfűtéses lakás készpén­zért eladó. Érdeklődni: min­den este 6—8 óráig. Kecske­mét, Wesselényi utca 7. (Bocskai kapu. fszt. 4. azonnal elfoglalható.) 35395 /’i r • r ff ixepjarmu 11 000 kilométert futott Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni: Alvári. Csá­szártöltés. Bajai út 34. 35363 JŐ állapotban levő, 601-es Trabant eladó. Érdeklődni lehet Baja, Báthori u. 30, mindennap az esti órákban. _____________________________919 6 01-ES Trabant Combi el­adó. Érdeklődni: Kecske­mét, Kőrösihegy 40. alatt. ____________________________35352 A MAGYAR Államvasutak kecskeméti szertárvezetősé. ge vállalatoktól, vagy MG. termelőszövetkezetektől könyvjóváírással átvenne üzemképes FRAK B. 1-es típusú rakodógépet. Ajánla­tokat a- fenti címre kérünk. ____________________________35437 ELADÓ 3011-es Zetor. Kun- szentmiklós, Damjanich u. L___________________ 35415 T RABANT megkímélt álla­potban eladó. Kecskemét, Széchenyi krt. 8.________5603 K ERTITR AKTOR Agroszt- roj permetezővel és kocsi­val eladó. Kiskőrös, Ker­tész u. 25. 24 ALFA Rómeó most vizsgá­zott, kitűnő állapotban el­adó. „Colorádósárga” jel­igére a Bajai Magyar Hir­detőbb_____________________928 4 07-ES Moszkvics eladó. Al­katrészenként is. Bácsbo- kod, Dózsa Gy. u. 18. szám. (Szakái.)___________________927 1 08-AS Moszkvics motorhi- áás. príma karosszériával eladó. Érdeklődni: Kocsis Gábor. Kerekegyháza, Pap­szék dűlő 93. sz. (az 52-es útról a kerekegyházi bekö- tőúton., a 3-as km-kőnél.) , 35440 RENAULT—10. jó állapot­ban eladó. Kecskemét. Benke J. u. 26. Rendőrfalu. __________________________35414 T RABANT Limousine eladó. Izsák, Fürst Sándor utca 14. szám. 35445 5,6 KW 220 '380 aggregül. BL —7-es Diesel stabil motor­ral eladó. Leveleket ..Teljes felújítás 1974-ben” jeligére a kiadóhivatalba kérek. ________________________35356 K ONYHABÚTOR olcsón el­adó. Érdeklődni: 15 óra után. Fábián Sándor, Kecs­kemét. Mátyás király krt. 4L________________________35351 VEGYESTÜZELESU fürdö- szobakályha eladó. Kecske- mét. Szarvas utca 29. 5565 REKAMIE. két fotel, sez- lon eladó. Kecskemét. Bocs­kai iiica K,_______________5572 D ISSOU gázpalackot ven­nék. Sárosy. Baja, Kölcsey F. u. 19. sz.________________914 U J „-Komfort” gáztűzhely, palackkal., nyomáscsökken­tövei eladó. Érdeklődni: Kecskemet, Vak Bottyán u. 21. Pápai, egész nap. 5640 110—120 KG-OS hízott sertés »eladó. Kecskemét. Matköi út 5. (Rendörfalu)._____35416 E LÄDÖ 2 db húsjellegi» ku­koricás hízók. kb. 150 kg-osak. Kecskemét, Farkas Sándor u. 5._____________35417 E LADÓ húsjellegu hízott sertések. Kecskemét, Árok u. 17. ______________________5635 E LADÓK: szép hálóbúto­rok, konyhabútorok, reka- miék. sezlon. Kecskemét. Vak Bottyán u. 9. (Rákóczi üt végénél.)_______________5555 G ÁZTŰZHELY vagy gázre­zsó gázpalackkal eladó. Kecskemét. Nyár utca 3. Nagyné. délután._______ 5620 25 DB 2.9 kg-os és 2 db 250 kg-os. hízott sertés eladó. Kovács György, Kecskemét. Városföld II. kér. 6. 5618 NAGYOBB mennyiségű trá­gya eladó. Kecskemét. Baj- csy-Zs. u. 45. (Bejárat a Zöldfa utca felől.)_______5588 KETTŐ db, fehér hízott ser­tés (180—200) kg közötti el­adó. Kecskemét. Dózsa György u. 15. szám._______1 U E—28-AS traktor ekével, utánfutóval eladó. Lakite­lek, Bánk bán u. 6. szám. ______ _____16 K ETTŐ ágy, ágy beiéi tel. akasztós ruhásszekrény, ágy, férfi rövid téli kabát el­adó. Kecskemét, ^Rigó u. 1. ___ _ 5648 1 0 HÓNAPOS, rajzos né- metiuhász kan, kiváló szü­lőktől eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Halasi út 3.. földszint 4. 5663 Vegyes TÖBB éves tüzeléstechnikai gyakorlattal rendelkező szerviztechnikusok (olaj­gáz) munkát keresnek. Le­veleket „Gépkocsi — tele­fon” jeligére a kiadóhiva­talba kérünk.____________35383 K ÖZÉPISKOLÁS diáklány mellé albérlő szobatársat keresek. Kecskemét, Szé- chenyi körút 8.__________5647 T ANYA kiadó 1600 négy­szögöl szőlővel, szarvasmar­ha-tartásra berendezett, gé­pesített gazdasági felszere­lésekkel jól ellátott. Házas­párnak lakást is biztosítunk. Leveleket „1975-ben villa­mosítás” jeligére a kiadó- hivatalba kérek. 35357 KÉT kisgyermek mellé, egésznapos elfoglaltsággal (fél 8-tól fél 5-ig). megbíz­ható személyt keresünk. Kecskemét. Széchenyivaros. Stádium u. 4. Böjthéék. ______5653 E LVESZETT múlt vasárnap rövidszorü. sárga him iars- <«ki>kutya.. megtaláló vagy nyomravezető 200,— Ft ju­talmat kap. Kecskemét;** Marx tér l‘>. alatt. 35432 kiadó Máriahegyben bú­torozott lakás. Ólai kályha eladó. Kecskemét, Széche- nyiváros, Hitei u. 4. 52. a. (Délután)._______________35419 K ÜLÖN bejáratú bútorozott vagy üres szoba kiadó. Kecskemét, Hunyadi János utca 24. 5619 MINDEN Igényt kielégítő, egészséges. száraz. nagy szoba részben bútorozva ki­adó. Megbeszélés munkana­pokon reggel 7—15 óráig. Kecskemét. Korhánközi út 7. FÖLDGÉP Vállalat portá­lán._____________ 5617 P IACHOZ közel pincehelyi­ség raktárnak kiadó. (90 négyzetméter). Érdeklődni: 3—6 óráig. Kecskemét. Bu­dai utcai 3.____ 13 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba, konyha, gyermekte­len házaspár részére kiadó. Kecskéinél. Puskin u. 6. 17 SZÖKTELENÍTES véglege­sén nyomtalanul rövidhul­lámmal. pattanások, KZtíp- lök. foltok, ráncok gyors eltávolítása. Faragó kozme­tika. Szarvas, Szabadság u. 45. Telefon: 282. 17 VÁLLALATOK vagy tsz-ek részére üzlethelyiség azon­nal kiadó. Nagykörös köz­pontjában irodáknak vagy üzletnek alkalmas. 63 négy­zetméter alapterületű. 3 he­lyiségből álló. kirakattal, mosdóval ellátott üzlethe­lyiség. Nagykörös. Hősök tere l. szám. Frigycsné. 5655 GARÁZS központon kiadó. Érdeklődni: Kecskemét. Csóka utca, 25._____________28 H ÁROMÉVES kislány mellé gondozót keresünk. Kecske­mét. Galamb utca 7. (Bel- ső porta.)___________________32 BUDAIHEGYI 4 családos társasház építkezéséhez egy társat keresünk. Érdeklőd­ni: Kecskemét. Budaihegy 57. Szentéék. Délután. 34 Házasság JÖ megjelenésű, 170 cm, barna, nyugdíj előtt álló. minden káros szenvedélytől mentes férfi házasság célja, bői keresi 47—52 évig csi­nos, nem dohányzó nő is­meretségét, aki szeretetre és boldog családi életre vá­gyik. Leveleket ..Szeretné­lek megtalálni” jeligére a hirdetőbe. Kiskunfélegyhá­za. Ady Endre utca 8. kö­reim _______.______________2368 3 5 EVES, 165 cm magas, el­vált, egyedülálló, barna szakmunkás férfi házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő, lakással rendelkező elvált, vagy öz­vegyasszonnyal. Leveleket „Harmonikus otthon'402 395” jeligére a Kecskeméti Ma- gyar Hirdetőbe kérek, 5666 64 ÉVES, özvegy, MÁV- nyugdíjas férfi megismer­kedne házasság céljából nem dohányzó önnyugdíjas özvegyasszonnyat 55—60 évesig. Leveleket „Nem jó egyedül 402 396” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérek, 5667 Egyéb adás-vétel GYASZHlR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Patai János Kecskemét, Fürdő u. 46. szám alatti lakos, az SZTK-dolgozó- ja, 1974. december 31-én, életé­nek 62. évében, hosszú súlyos szenvedés után elhunyt. Teme­tése 975. január 8-án fél 3 óra­kor lesz a kecskeméti közteme­tőben Gyászoló esalád. 50 GYASZHlR Mély fájdalommal tudatjuk. hogy Gilly László nyugd. kereskedő 80. évében elhunyt. Temetése f. hó 8-án du. háromnegyed 2 órakor lesz a kecskeméti köz­temetőben. Gyászoló család. 35 441 GYASZHlR Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett testvérünk Kürtösi Mária Kecskemét, Vaesihegy 203. sz. alatti lakos életének 49. évében. hosszas betegség után elhunyt. Temetése f. hó 8-án negyed 4 órakor lesz a kecskeméti köz­temetőben. Gyászoló család. 35 442 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mély fájdalommal mondunk köszönetét volt osztálytársai­nak, tanárainak, barátainak és mindazoknak, akik drága jó fiam és drága jó testvérünk Soltész Ferenc temetésén megjelenésükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Bálmonostor. 926 Munkaalkalom MÁV Szertárvezetősége Kecskemét, keres szénkirakó fizikai munkásokat. Jelentkezés a helyszínen, órabér meg­egyezés szerint. 35438 GÉPÍRÓKAT felvesz a Kecskeméti Já­rásbíróság. Kecskemét. Rákóczi u. 7. 35435 KISKUNFÉLEGYHÁZI Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályázatot hirdet kereskedelmi elő­adói állás, valamint a tiszanlpári tü­zelő és épitőanyagtelep vezetői állás betöltésére. Jelentkezés az ÁFÉSZ sze­mélyzeti vezetőnél. 7 A PV. Szentendrei Papírgyára felvé­telre keres 18. évet betöltött női mun­kavállalókat betanított borítékkészílö gépi munkára, hárommüszakos mun­karendben. Távolabbi helységekből je­lentkezők részére szállást biztosítunk. 19 AZONNALI belépéssel felveszünk köz­ponti gyógyszerraktárunkba férfi fi­zikai dolgozókat, valamint női dolgo­zókat szakképzettség nélküli raktári munkakörbe. Jelentkezés: Kecskemét, Izsáki út 8. Raktárvezetőnél. 5571 EGÉSZ napos elfoglaltsággal takarító­nőt felveszünk kecskeméti gyógyszer- tárba. Jelentkezés: Kecskemét, Jókai utca 14. Munkaügyi előadónál. 5576 ROZSA BARACK Mg. Szakszövetkezet azonnali felvételre keres legalább 5 éves gyakorlattal, vezetői engedéllyel, rendelkező vontatóvezetőt. Jelentkezés központi irodánál. Kecskemét, Szolno­ki út 7. Fizetés megegyezés szerint. 9 KOZMETIKUS szakmunkást felve­szünk tiszakécskei üzletünkbe. Jelent­kezés Fodrász Szövetkezet Kecskemét, Május 1 tér 2. II. cm. iroda. 19 FIATAL építészmérnököt, vagy építő­mérnököt felveszünk. Jelentkezés sze­mélyesen vagy levélben, Kecskemét, Várost Tanács V. B. Műszaki Osztá­lyán. Kossuth tér 1. sz. I. cm. 47. 21 GYAKORLATTAL rendelkező gépko­csivezetőket, valamint rakodókat ke­res felvételre a Kecskeméti Ingatlan- kezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecske­mét, Villám István u. 2. sz. Munkaügyi csoport. 24 8 ÉS 4 órás elfoglaltsággal takarítónőt felveszünk. Fodrász Szövetkezet, Kecs­kemét, Május 1 tér 2. II. emelet, iro­da. 5584 FELVÉTELRE keresünk háromműsza­kos munkahelyre férfi portást, vala­mint vagyonőröket éjszakai szolgálat­ra. Fizetés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: Szék- és Kárpitosipari Vállalat Kecskemét, telefon; 13-758. Munkaügy. 5669 A KŐBÁNYAI Sörgyár kecskeméti ki- rendeltsége azonnali belépéssel felvesz gépkocsirakodókat és raktári munká­sokat jó kereseti lehetőséggel. Jelent­kezni lehet Kecskemét,. Bodzái út 1. szám alatt. 5613 TÁVFŰTŐ részlegünkhöz magasnyo­mású gáz- és olajfűtői vizsgával ren­delkező fűtőt, valamint hőközpontke- zelői munkakörbe segédmunkásokat keres felvételre a Kecskeméti Ingat­lankezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecs­kemét, Villám István u. 2. Munkaügyi csoport. 22 Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére béke—barátság különvonat indul Kecshemétről Leningrad—Moszhvába Készvételi díj: kb. 4000,— Ft. Utazási Irodában, Kecskemét, Széchenyi tér 1—3. 36 Nyolcadik osztályos fiúk jelentkezhetnek szakmunkástanulónak: villanyszerelő, központifűtés-szerelő, víz vezeték-szerelő, szobafestő-mázoló, műanyagburkoló, vasbetonszerelő, bádogos, épületlakatos, gépszerelő, épületburkoló, ács-állványozó, kőműves, épületasztalos, üvegező, esztergályos, korszerű építőipari és házgyári szakmákra! A szakmunkásképzés helye: KECSKEMÉT, KISKUNFÉLEGYHÁZA, KISKUNHALAS, KALOCSA, BAJA, CEGLÉD ÉS NAGYKÖRÖS (a jelentkező lakóhelyétől és a választott szakmától függően). Indokolt esetben kollégiumi elhelyezést (teljes ellátást! biz­tosítunk. A helybeli és a bejáró tanulók részére is biztosítjuk az ösz­töndíjat, munkaruhát, ebédet. Szakmunkásvizsga után minden ifjú szakmunkás részére ál­landó jellegű munkát biztosítunk vállalatunk építkezésein, és a házgyár zárt üzemű munkáin. Szülők és tanulók részére mindennap ügyeletet tartunk vállalatunk központi irodájában 8—16 óráig. Szombaton 8—12 óráig. Jelentkezés: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. 5550 I.ÖRINCi Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő: 1 hónap. Vidéki lányok részére szál­lást és kedvezményes hazautazást biz­tosítunk. Felvétel esetén az útiköltsé­get visszatérítjük! Cím: P. F. V. Lő­rinci Gyár. 1183. Budapest, Gyümröi út 85—91 Kérésére részletes tájékoz­tatót kUlZünk! 22 ORGOVANYI Sallai Mg. Tsz marós szakmunkásokat, valamint anyagrak- tárost keres azonnali belépéssel, orgo- ványi munkahellyel. 35 A KECSKEMÉTI Mentőállomásra men - tőápolót és gépkocsivezetőt, a kiskun, félegyházi mentőállomásra mentőápo- lói felveszünk. Jelentkezni írásban, vagy személyesen lehet, Kecskemét, Bajcsy-Zs. u. 8. alatt. 35372 TAURUS Ab­roncsgyár felvesz szakmanélkiili férfi és női dol­gozókat. akik a 18. életévüket be­töltötték. Három­müszakos mun­kákra. Jelentke­zés a munkaügyi főosztályon 196.7. Budapest. VIII.. Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. 18 DKGAZ Kiskunfélegyházi Kirendeltsé­ge felvesz érettségivel rendelkező fia­tal adminisztrátort. Jelentkezni lehet a DÉGAZ-kirendeltségen, Kiskunfél­egyháza, Nyomás 24. sz. alatt hétfőn és szerdán 8—10 óra között. 28 A KECSKEMÉTI Dohányelosztó nő dolgozót keres raktári munkára. Je­lentkezni lehet; mindennap de. 8—du. 15 óráig. Kecskemét, Rákóczi u. 12. 35404 KISLÉTSZAMű üzemi konyhához sza­kácsnőt felveszünk. OAF. Teljesit- ményvizsgáló Állomás. Miklóstclcp. 35128 A KISKUNHALASI Vízmű Vállalat bajai üzemegysége felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: műszaki raj­zoló, vízvezetékszerelő, segédmunkás, útburkoló, kövező. Jelentkezés: Baja, Mártonszállási 11. 81. (Bajaszentistván.) 898 A BÁCSKA Építő és Ipari Szövetkezet felvesz kőművest és segédmunkást kecskeméti munkahelyre. Fizetés meg­egyezés szerint. Vidékieknek utazási térítést biztosítunk. Jelentkezés helye: Kecskemét, Marx tér 11. 5371 VILLANYSZERELŐT felvesz a Helvé­ciái Állami Gazdaság építörészlege, karbantartási munkákra, ötéves szak­mai gyakorlat szükséges, motorkerék­párral rendelkezők előnyben. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentke­zés: a gazdaság központjában az épí­tésvezetőnél, minden reggel 7—8 óra között. Esetleg 17 óra után a központ­ban levő lakásán. 5544 A BKKM. Építési és Szerelőipari Vál­lalat gépkocsivezetőket keres felvétel­re. „D"-kategória vizsgával rendelke­zők előnyben. Jelentkezni lehet a vál­lalat gépészeti osztályán. Kecskemét, Tatár sor 1 á. 5587 ALFÖLDI TÜZÉP Vállalat felvesz gyors- és gépírói és gépi hét-könyve­lőt. Jelentkezés Kecskemét, Nagykő­rösi U. 32. 5592 NYUGDl IAS nőt adminisztratív mun­kakörbe felveszünk. Jelentkezés: Al­földi TÜZÉP Vállalat Kecskemét. Nagykőrösi u. 32. Munkaügyi osztály. 5594 A BARNEVAL Kecskeméti Mezőgaz­dasági Üzeme (Kecskemét, Belsőnyír 2.) azonnali belépéssel felvesz: takarí­tónőt, baromfigondozót és adminiszt­rátort. 35378 PÁLYÁZAT! HÁZGYÁRI LAKÁSOK ÉPÍTÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉT IRÁNYÍTÓ OSZTÁLY VEZETŐ-HELYETTESI — CSOPORTVEZETŐI — BEOSZTÁSRA. JŐ SZERVEZŐ. ÁTTEKINTŐ. IRÁNYÍ­TÓ ÉS TÁRGYALÓKÉSZSÉGGEL RENDELKEZŐ. LEHETŐLEG MÉRNÖ­KI KÉPESÍTÉSSEL E:S IRÁNYÍTÓ MUNKAKÖRBEN GYAKORLATTAL RENDELKEZŐK PÁLYÁZATÁT VAR­JUK. RÉSZLETES ÖNÉLETRAJZZAL A BAÉV SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁ­NAK KÉRJÜK A PÁLYÁZATOT MEG­KÜLDENI: 6(101, KECSKEMÉT, PF.: 86. 6 FESTŐ, asztalos, bádogos és tetőfedő szakmunkásokat keres felvételre a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecskemét. Villám I. u. 2. sz. Munkaügyi csoport. 3616 MEZŐGÉP Vállalat Központi Gyára tmk-ba és forgácsoló műhelybe felvé­telre keres marós és esztergályos szak­munkásokat, valamint gyakorlattal rendelkező betanított munkásokat. Je­lentkezés a forgácsoló főművezetőnél. MEZŐGÉP Kecskemét. Külső-Szegedi út 136. 23 KÖZGAZDASÁGI technikumot vég­zett könyvelőt, gyors- és gépírót és műszaki főiskolát végzett fiatalt felvé­telre keresünk. Alföldi Cipőgyár sze­mélyzeti osztály, Kecskemét, László Károly u. 16. 5670 MAGASÉPÍTÉSI építésvezetői munka, körbe, állami vállalat, azonnali belé­péssel felvételt hirdet. Legalább öl­éves szakmai gyakorlat szükséges. Je­lentkezést „Műszaki 402 403” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérünk 5672 KAZÁNFŰTŐKET, lakatosokat és se­gédmunkásokat felveszünk. Jelentke­zés helye: ÉBKM Vízmű Vállalat mun. kaügyi osztálya. Kecskemét, Izsáki út 13. sz. 5673 A BACS megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres: beruházási előadót! — területi fögépészt — műve­zetői munkakörbe épületgépészt — tel- jcsíimény-elszámolót — műszaki raj­zolót — szerkesztő munkakörbe — gyors, és gépírókat. Érdeklődés és je­lentkezés a vállalati személyzeti osz­tályún, Kecskemét, Klapka u. 34. S VÁROSI Tanács Szociális Otthona fel­vételre kerts adminisztratív munka­körbe női. továbbá ápolónői munka­kör betöltésére 8 általános iskolai vég­zettséggel dolgozót. Szakképzést mun­kaidőn belül biztosítjuk. Jelentkezés délelőtti órákban. Kecskemét, Műkért. 5601 GYORS- és gépírót keres felvételre a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecskemét, Villám T. u• 2. Személyzeti főelőadó. 5615 A BUDAPESTI Rádió Lechnikai Gyár Magnetofon Gyáregysége felvételt hir­det az alábbi munkakörök betöltésé­re: ipari gyakorlattal és megfelelő is­kolai végzettséggel rendelkező belső- elenört, statisztikust, gyártásclőkészl. töt, programozót, valamint vegyész- technikust, gép- és gyorsírói. Jelent­kezés a gyáregység 'munkaügyi osztá­lyán. Kecskemét. Szolnoki út 16. 5625 NŐI segédmunkásokat keresünk fel­vételre. Jelentkezés az Alföldi Cipő­gyár munkaügyi osztályán. Kecske­mét, László Károly u. 16. 5622 KÖTÖÜZEMÜNKBE műszerészeket, szerszámkészítőket felveszünk. Bajai Háziipari Szövetkezet, Engels u. 4. 904 KŐMŰVESEKET, kőműves brigádot, épületasztalosokat felveszünk. MEZŐ­GÉP Vállalat Építési Üzeme. Kecske­mét, Külső-Szegedi út 136. 5598 A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat Kiskunhalasi Gyára gyakor­lattal és középiskolai végzettséggel rendelkező gyors-gépírót vesz fel. Je­lentkezni lehet a gyár személyzeti ve­zetőjénél. 1415

Next

/
Oldalképek
Tartalom