Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-15 / 12. szám
1915. január 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Ötletek és módszerek Orgoványon A négyezer valahányszáz lakosú Orgovány a népesség számát, a gazdasági erejét tekintve nem éri el a nagyközségi szintet; de a közművelődési tényezők mennyisége és minősége alapján nem egy nagyközséget megszégyeníthetne. Rögtön felmerül a kérdés: mi minden kell ahhoz, hogy egy községben., városban figyelmet érdemlő eredményeket érjenek el a kulturális életben, a műveltség elterjesztésében? Nézzük gyors felsorolásban: megfelelő, korszerű épület hozzáértő emberekkel; elegendő anyagi eszközök; ötletek és kikísérletezett, bevált módszerek: a helyi vezetők jóindulatú támogatása; s természetesen igény a közönség részéről. Nos, mindez megtalálható Orgoványon. Kényelem, összhang, tisztaság • Művészek a kargalai tanyai iskola udvarán. Ez a kívül-belül fehér téglából készült épület szinte követeli a tisztaságot; itt minden hanyagság sokszorosan láttatná magát. Az 1969-ben épült intézmény külső falán egy tábla; rajta ez a szöveg; „E művelődési ház a hősök emlékére épült, a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára.” Nem hiszem, hogy akad tisztességes ember, aki ne gondolna legalább néhány percig e sorok olvasása után a 19-es hősök kegyetlen meggyilkolására, az akkori véres eseményekre. Miközben végigjárjuk a földszinti és emeleti folyosókat, termeket, szobákat, három dolog tűnik a szemünkbe, szinte egy időben. Az első, hogy példás a tisztaság; a szépet szerető, jóérzésű emberek kéznyoma látszik mindenfelé a fehér falak között. Ugyanakkor könnyen észreveszi az ember — még ha először Van is itt —, hogy kényelem várja a látogatókat. A meghitt sarkokban alkalom nyílik az olvasásra, zenehallgatásra, csendes beszélgetésre. A harmadik észrevétel: az összhang. Kiállításra alkalmas folyosók, előadói termek, tévészoba, klubhelyiségek; a kulturális környezetű büfé, folyóiratolvasóval egybekötve; tágas előtér, függönnyel elválasztott ruhatárral. Semmi ormótlan- ság, semmi kongó üresség, semmi ridegség. (Mint amit — sajnos — annyi helyen tapasztalhatunk jártunkban-keltünkben.) rtíp r*- ■■ 1'Knn'fh A leleményesség példái Az orgoványi közművelődés gazdái ezt mondják: Igaz, ugyan, hogy ők szerencsésebb helyzetben vannak, mint a legtöbb falusi művelődési ház, mert épületük már a korszerűbb művelődési elveket figyelembe véve készült. Igaz, hogy náluk nem a nagyterem a domináló önmagában, mint annyi más helyen; itt több szakköri szoba, klubterem, előadásra és kiállításra alkalmas helyiség található. Mégis: arra törekszenek, hogy minden talpalatnyi helyet kihasználjanak: újabb és újabb ötlettel, kísérlettel, módszerrel siettetik a kultúra iránti érdeklődés növekedését, a műveltség elterjesztését. Ezért találnak ki időről időre új módszereket. Nézzünk a fentiekre néhány példát. Hely hiányában csak felsoroljuk ezeket. Az egyik oldal- folyosó falába üveggel zárt, nagy méretű vitrineket helyeztek el; ezekben időről időre változtatják a kiállítási anyagokat. Jelenleg a Huszonötödik Színház orgoványi szerepléssorozatának fotódokumentumait láthatják az érdeklődők, szép elrendezésben. A büfé előtti térséget kényelmes ülőhelyekkel, s asztalokkal rendezték be. S ami kitűnő ötletnek bizonyult: körben a falakra kovácsoltvas újságtartókat helyeztek el. Ezekben naponta megtalálják az érdeklődők a friss lapokat, folyóiratokat: s olvashatnak kedvükre. Hasonlóan rendezték be a szomszédos tévészobát is; amikor nincs műsor, ez az olvasószoba. Régebben az emeletre vezető lépcsőház kongott az ürességtől. S mit tesz a keresgélő leleményesség. A honismereti szakkör tagjai által gyűjtött sok száz néprajzi tárgyból állandó kiállítást rendeztek be. Ez folytatódik az emeleti folyosón. Itt láthatók a régi paraszti gazdálkodás eszközei: billogvas, gönci béklyó, nádverő, tokmánv, cso- roszlya; s a háztartási eszközök. Jó, hogy ebben az intézménybe a látogató akaratlanul is kiállításba, olvasnivalóba ütközik. Gyakran még az is - kedvet kap ezekhez, aki nem ilyen szándékkal érkezett e házba: hanem mondjuk csak azért, hogy egy üveg sört megigyon. Szenvedélyük a kultúra Ha a fentiekhez hozzátesszük, hogy az évi négyszázezernél több költségvetési összegnek csupán egynegyedét kapják tanácsi támogatásként, akkor rögtön nyilvánvalóvá lesz előttünk: ennek az intézménynek a vezetői a tartalmat, a színvonalat szem előtt tartva képesek a bevételre is „sandítani”; legalább egyik szemükkel. Pontosabban szólva: a nagy közönségsikert eredményező műsorokat úgy tervezik, hogy ne csorbuljon túlságosan az igényesség elé. Példa rá a Huszonötödik Színház itteni szereplése; a színvonal és a jó bevétel megfért egymás mellett. Nincs igazuk hát azoknak, akik keseregve, úgymond „kénytelenek” feladni az igényességüket — az eszmeiséget és művésii színvonalat — a nagyobb bevétel kedvéért. Öröm volt hallani, amint a művelődési ház dolgozói arról beszéltek, mennyire megértik ügyüket, és hogyan támogatják munkájukat a helybeli vezetők, beleértve a gazdasági élet irányítóit is. Ez utóbbira jó példa, hogy a két téesznek szocialista szerződésben foglalt kötelessége évi huszonötezer forinttal támogatni az intézményt. Cserébe színvonalas műsorokat, jó rendezvényeket kapnak; és segítséget saját rendezvényeik lebonyolításához. Szabó Gábor igazgató tíz éve népművelő; ismeri már a szakma minden csínját-bínját. Ebben a faluban még csak második esztendeje tevékenykedik, de máris számtalan eredményt könyvelhet el magának. Jó szövetségesekre lelt Orgoványon. Fekete György tanár csaknem másfél évtizeddel ezelőtt kezdte szervezni a honismereti szakkört és a helyi néprajzi gyűjteményt. Olyan lelkes, hogy első ránézésre látszik rajta: szenvedélyes harcosa a művelődésnek. Tóth Istvánné a karga- lai tanyavilágban „csodát művelt": a környék lakói otthon érzik magukat az iskolában, , jtír alakítoít klubban. Két és fél év alatt csaknem húszekef;-látóga- tójuk volt. Nem egyszer kevés az ülőhely; annyian eljönnek egy-egy rendezvényükre. Olvasgatnak, tévét néznek, előadást haligátnak, színészek szép szavában gyönyörködnek a derék helybeli parasztemberek; Tóthné lelkes munkája folytán. Farkas Vilmos tanító szintén szervezett tanyai klubot az alsóvárosi iskolában. Kiállítást, író—olvasó találkozót is szerveznek időnként. Szakkörök, művészeti csoportok Orgoványon a fiatalabbak és az idősebbek közt is szép számmal akadnak igényes emberek: őket nem elégíti ki az időnkénti táncos mulatság, a hagyományos nagytermi bál, vagy az ŐRI és a Déryné Színház nem egyszer bizony kifogásolható műsora. Ezért is próbálkoztak korszerűbb színpadi játékok előadásával'; a már említett budapesti Huszonötödik Színház művészeinek színvonalas produkcióit többször is megtapsolták. Gyakran hívnak meg művészeket. Volt már náluk Psota Irén, Bárdi György, Harsányi Gábor; vendégük volt Gvurkó László drámaíró. Aki az orgoványi emberekkel megismerkedett, jóleső érzéssel távozott ebből a történelmi nevezetességű faluból. Szakkörökbe, művészeti csoportokba szervezik be azokat, akikben tehetséget látnak egy- egy művészeti ágban. Az irodalmi színpadnak jelenleg tizenhárom tagja van. A község felszabadulásának harmincadik évfordulóján mutatkoztak be egy műsorral. S máris készülnek az újabb produkciókra. Terveik közt szerepel: sajátos ezközeikkel méltóképpen megünnepelni a Tanácsköztársaság legközelebbi évfordulóját. A nyolctagú citei a/.enekarban negvven-ötven éves emberek muzsikálnak, s gyönyörködtetnek másokat fellépéseik alkalmával. Együttműködnek a húsztagú asszonykórussal. Rendszeresen próbálnak ők is. Többen közülük tanyáról járnak be, nem kevés fáradsággal. A film- és fotó- szakkör gyűjti a változó élet dokumentumait. Legalább kétezer felvétel és egy egyórás film bizonyítja, hogy nem tétlenkednek. A rajz- és honismereti szakkörük ugyancsak eredményesen működik. Tervek, elképzelések Elhatározták, hogy ezentúl nem rendeznek olyan bált, amikor csak tánc van. semmi más. Minden esetben gondoskodnak műsorról, szellemes játékról, művészek szerepléséről is. Növelik a kiállítások számát: Pólyák Ferenc, Pálfy Gusztáv, Bozsó János és Probstner János bemutatását tervezik ebben az évben. Meghívják Jobba Gabit és Men- sáros Lászlót, hogy önálló estjükkel szórakoztassák a közönséget. Megszervezik a helyi népzenei napokat,; szeretnék foko,zni a népi művészet iránti érdeklődést. Megpróbálják jobban bekapcsolni a felnőtteket a közművelődési munkába. Filmklubot szerveznek a közeli jövőben; van igény erre is Orgoványon. A mozival közösen felszabadulási bérletsorozatot szerveznek. A Népművelési Intézet megbízásából ebben az intézményben kísérletet folytatnak. A téma: a szakkörök és művészeti csoportok együttműködésének módszertana. Figyelmet érdemel az a törekvésük, hogy szabadtéri állandó jellegű honismereti kiállítást rendeznek be az intézmény melletti téren. Elhatározták, hogy megvásárolják Pólyák Ferenc fafaragó kétméteres parasztportréját. Ezt a kiállítás bejáratánál akarják felállítani. Varga Mihály Vitray Tamás A televízió népszerű főmunkatársa sohase titkolta, hogy alá- posan felkészül műsoraira. „Hoz- záolvas” a témához, érdeklődik, olykor egy tanulmányhoz elegendő információt összegyűjt, feldolgoz. Kecskeméten tapasztalhattuk, hogy a műsor sugárzásával nem érzi munkáját befejezettnek. Szenvedélyesen érdekli, hogy milyen színvonalon, miként oldotta meg a vállalt feladatot, mit teljesített elképzeléseiből. A néha gyötrő önvizsgálat tanulságait konok következetesseggel próbálja érvényesíteni. Hatni akar, a lehető legjobban képviselni a felvállalt ügyet. Módszere a tények pontos, érzékletes sorakoztatása, a gondol- kodtatás. Maga is racionális alkat és úgy véli, hogy a világot a józan ész viszi előre. A felelősségtudattal párosult megfontolt, szüntelen tevékenység, állandó jobbítás. Érdekelte, hogy a fiatalok klubja miként fogadja műsorait, mi marad meg az elhangzottakból, mire emlékeznek. Ezért jött el az Univerzum Klub és a TIT \ árosi szervezetének a meghívására Kecskemétre. Találkozni akart a tévénézők égy csoportjával. Az efféle összejövetelt munkája szoros tartozékának, részének tekinti, ezért utasítja vissza a felajánlott honoráriumot. Fáradtan lépett a Tudomány és Technika Háza kongresszusi termébe, nehéz napja volt. Délelőtt az azóta bemutatott labdarúgó-világbajnokságról tudósító összeállítást készítették, délután tanított, négy órát egyhuzamban. Maga vezette a tévé egyik személygépkocsiját, bekapott egy szendvicset, lehajtott egy pohár üdítőt és 150 percen át válaszolt a legkülönfélébb kérdésekre. Szüntelen szellemi készenlétben figyelte a közönséget, áí-át- véve olykor a házigazda tisztét is, fogalmazta feleleteit. Figyeltem: mindig a legszemléletesebb választ kereste, egy pillanatra sem lazított. Játszott, igen játszott a szó legnemesebb értelmében. Győzi-e szusszal, ötletekkel, szellemes oldalvógásokkal, lényegláttató hasonlatokkal a közönség — Vitray-párbeszédet. Bírta energiával, leleménnyel, olykor türelemmel. A „küzdelem”, hála a köztiszteletbeh álló Sárkány főorvosnak, döntetlenül végződött. Vitray az est folyamán többször hivatkozott egy népszerű idős amerikai kollégájára, ö maga úgy érzi, hogy már csak néhány éve van a képernyőn, új, fiatal arcokat kívánnak az emberek. A doktor úr á riporter teljesítményét köszöntő taps után egy pótkérdéshez szerzett hozzájárulást. A híres amerikai tévés életkora felől érdeklődött. A válasz ismeretében — 65 esztendős — a közönséghez fordult: — Szavazzuk meg, hogy Vit- rayt annyi idős korában is szívesen látjuk a képernyőn. Mindenki feltartotta a kezét. H. N. • Hogyan kerültem a tévéhez? Véletlenül én vettem töl a telefont!,., • Lollobrigida valóban szép. Közelről is ... • Emberi tisztesség, hit nélkül semmi se megy. • Kielégítő a válasz? (Tóth Sándor felvételei.) sy.»', SZILVASI LAJOS (41.) Kétségtelen, az volna a kényelmesebb, kellemesebb, biztonságosabb, ha csak hatan férfiak folytatnánk az utat. Lehet, hogy nagy hülyeség, ami borzong bennem ... hogy mi lesz, ha soha többé nem látom ezt a lányt, és ha sohasem tudom meg, mi lett á sorsa? Háború van, és úgy hiszem, egy eddig sohase látott ösz- szeomlás közeledik, s úgy sodródnak ide-oda, végtelen távolságra az emberek, mint itt az ökömyál a levegőben ... Mi szól a lány mellett, és mi szól ellene? És mi vár miránk? Ha elcsípnek bennünket, ezerszer nehezebb sorsot, borzalmasabb megpróbáltatásokat kell elszenvednie Olgának, mint nekünk. férfiaknak. Rágom a cigarettavéget. A lány csöndben van. hagyja, hadd gondolkozzam. A két ló kinyújtja nyakát, és a fűszálakat tépdesi. Halk sivításokkal kerülget bennünket a szél, és hajtja, gyűri az égen a piszkosszürke. tépett felhőrongyokat. A közeli szántásról felkerekedik, és a levegőbe emelkedik a népes varjúcsapat, s károgva repül tovább. Bátortalanul töri meg a csöndet a lánv: — Mitől fél? — Csak magát féltem. Nem akarok semmi ostobaságot elkövetni — Mondja ... magukra nagyon sok veszély néz? — Sok. Csináltunk valamit, amivel legalább annyit vétettünk, mintha partizánok lennénk. — Nem akarom elmesélni kalandunkat a csendőriárőrreL Odakint a fronton kétszer láttam elfogott partizánokat. Némelyik csont-bőr vi>!i rongyokban, mocskosán. betelni. És amit a németek csinállak velük, vagy a tábori csendőrség ... Nem akarom részletezni magának. A nácik tudományos kínzási módszerei... — Ha tudja, minek kell elébe néznie, maga miért vállalja, főhadnagy úr? — Nem vagyok nő, Olga. Megcsóválja a fejét: — Nagyon kevésre tartja maga a nőket. — Ne higgye. De tudom, mit képes elviselni egv férfi, és mi az, ami meghaladja egy nő erejét. — Ebben a háborúban a nők többet szenvedtek, mint a, férfiak. — Lelkileg. . . talán. De a testük, a felépítettségük végessé teszi a teherbírásukat. — Ne folytassunk akadémiai vitát, főhadnagy úr. Higgye el, nem tud lebeszélni. Makacsságomat az apámtól örököltem. Inkább hallgassa meg, mit találtam ki közben. Maga azt mondta apámnak, hogy Pestre tartanak. igaz? — Igen. — Én már a múlt héten fel akartam menni Pestre, hogy az elutazásunk előtt még elintézzek egyel s mást. Az utam azért maradt el. mert túlzsúfoltak a vonatok. Most azt mondom majd, hogy maguk hajlandók engem elvinni. Autón. — Nem hiszem, hogy útnak engednék egyedül, hat férfival. — Azt bízza rám. — Háború van. Ilyenkor kifordulnak sarkaikból a békeidők illemszabályai. — A szüleim ismernek engem. — Elhiszem, de... — Hadd fejezzem be. Ha magukkal együtt indulok, időt nyerünk. Maid útközben feladok valahol egv levelet, amiben mindent megmagyarázok. Akkorra bottal üthetik a nyomunkat. — Ilyen céltudatos emberrel, mint maga, még nem találkoztam. — Ezt bóknak szánta főhadnagy úr? — Nem. Nőkben nem rokonszenvesek a túlságosan célratörő emberek — Legfeljebb nem fog rokonszenvesnek tartani. A férfiak nem szeretik, ha egy nő teher a nyakukon. — Nem erről van szó. — Remélem, igazat mond. Ha igen, akkor magukkal visz... — Zsarol. Olga? — Ha zsarolni akarnám, azzal szorítanám sarokba, hogy beárulom magukat, ha nem mehetek el az autójukon. Tehát szó sincs zsarolásról Egyszerűen szívességet kérek. — Nehéz szívességet... — Hozzászokhatott már a nehéz dolgokhoz, főhadnagy úr. — Azokban az esetekben csak férfiakról volt szó ... — Ezt az ellenérvet már hallottam. — Azt sem tudom, helyesen tettem-e. amikor a fiúkat magammal hívtam. — Szolgáljon megnyugvására, hogy engem nem maga hívott, hanem én akaszkodtam a nyakába — Sa jnos, ez nem nyugtat meg. — Mivel tudnám megnyugtatni? — Ha lemondana a tervéről, Olga. — Erre ne számítson. Magamtól nem mondok le. lebeszélni pedig úgysem tud. A lánv arcáról most eltűnik a nyugalom. Megrándul a szája, pedig küszködik, hogy el ne árulja felindulását. — Miért... miért akar rosz- szat nekem? Azt karja, hogy belepusztuljak. Én élni szeretnék. Élni karok ... Nem tudom, mitől borzongok meg: a hűvös, nyirkos pusztai széltől-e vagy mástól. Csaknem rákiáltok Pedig magamra vagyok dühös: ' — Élni akar, és ezért vállalná a halált? Hogyan biztosíthatnám én, hogy élve ússzuk meg? Próbáljon megérteni, Olga, nem kéjutazásra indulunk Hogyan magyarázzam meg?! Találjon más módot! Miért éppen mivelünk akar jönni? Szökevényekkel. Hátha holnap már, biztosabb, veszélytelenebb kiút nyílna? Rám emeli hosszú pillás, sötétkék szemét: — Magában megbízom — ezt nagyon halkan mondja, és szinte az Appassionata egy akkordja vibrál a hangjában. Egy fájdalmas, dolce hangsor, szomorúan kérlelő dallamfoszlány. Magában megbízom ... Mintha kemény tenyér markolná meg a torkom, összeszorul ettől a két szótól és a lány tekintetétől. Mit tegyek? „Magában megbízom .. . Milyen sorsnak, milyen végzetnek dobom oda, ha itthagyom? És mi vár rá, ha beteljesedik, amitől rettegek, amire gondolni se akarok: ha elfognak bennünket? Arcomba fúj a puszta szele. Szájam sarkát csípi a szétrágott cigarettacsutka. Nézem a lovam fejét. Legel. Boldog lény. Mindjárt felelnem kell. A lány mereven néz rám. Egy gyerek szeme ez. És már a hangja is egy félénk, gyenge gyereké, nem a magabiztos, kemény tar- tású, öntudatos nőé: — Ugye, magukkal mehetek ... Együtt remeg a szavakban a remény és a félelem. Miért, miért kellett éppen itt megszállnunk az éjszakára? Nem elég nagy a bajunk enélkül is? — Nem hagyhat itt... nem teheti velem... A hangja suttogássá halkul. És a fűimben ott zúg az Appassionata, és látom az arcát, amint rárajzolódnak a halk sóhajok árnyai, ellágyul testetlen szája, lejjebb ereszkedik két barnás árnyalatú szempillája, sötétkék, vizsgálódóan komoly szemében fellobban valami addig nem látott fény, arcbőrére furcsa, alig észlelhető, belülről fakadó ragyogás költözik, s lágy hajlású nyak- szirtjén ott borzong a muzsika feszültsége... (Folytatjuk.)