Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám

1915. január 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Ötletek és módszerek Orgoványon A négyezer valahányszáz lakosú Orgovány a népesség számát, a gazdasági erejét tekint­ve nem éri el a nagyközségi szintet; de a közművelődési tényezők mennyisége és mi­nősége alapján nem egy nagyközséget meg­szégyeníthetne. Rögtön felmerül a kérdés: mi minden kell ahhoz, hogy egy községben., városban figyelmet érdemlő eredményeket érjenek el a kulturális életben, a műveltség elterjesztésében? Nézzük gyors felsorolásban: megfelelő, korszerű épület hozzáértő embe­rekkel; elegendő anyagi eszközök; ötletek és kikísérletezett, bevált módszerek: a helyi vezetők jóindulatú támogatása; s természete­sen igény a közönség részéről. Nos, mindez megtalálható Orgoványon. Kényelem, összhang, tisztaság • Művészek a kargalai tanyai iskola udvarán. Ez a kívül-belül fehér téglá­ból készült épület szinte köve­teli a tisztaságot; itt minden ha­nyagság sokszorosan láttatná magát. Az 1969-ben épült intéz­mény külső falán egy tábla; raj­ta ez a szöveg; „E művelődési ház a hősök emlékére épült, a Tanácsköztársaság 50. évforduló­jára.” Nem hiszem, hogy akad tisztességes ember, aki ne gondol­na legalább néhány percig e so­rok olvasása után a 19-es hősök kegyetlen meggyilkolására, az akkori véres eseményekre. Miközben végigjárjuk a föld­szinti és emeleti folyosókat, ter­meket, szobákat, három dolog tűnik a szemünkbe, szinte egy időben. Az első, hogy példás a tisztaság; a szépet szerető, jóér­zésű emberek kéznyoma látszik mindenfelé a fehér falak között. Ugyanakkor könnyen észreveszi az ember — még ha először Van is itt —, hogy kényelem várja a látogatókat. A meghitt sar­kokban alkalom nyílik az olva­sásra, zenehallgatásra, csendes beszélgetésre. A harmadik észre­vétel: az összhang. Kiállításra alkalmas folyosók, előadói ter­mek, tévészoba, klubhelyiségek; a kulturális környezetű büfé, fo­lyóiratolvasóval egybekötve; tá­gas előtér, függönnyel elválasz­tott ruhatárral. Semmi ormótlan- ság, semmi kongó üresség, sem­mi ridegség. (Mint amit — saj­nos — annyi helyen tapasztal­hatunk jártunkban-keltünkben.) rtíp r*- ■■ 1'Knn'fh A leleményesség példái Az orgoványi közművelődés gazdái ezt mondják: Igaz, ugyan, hogy ők szerencsésebb helyzet­ben vannak, mint a legtöbb fa­lusi művelődési ház, mert épü­letük már a korszerűbb műve­lődési elveket figyelembe véve készült. Igaz, hogy náluk nem a nagyterem a domináló önma­gában, mint annyi más helyen; itt több szakköri szoba, klubte­rem, előadásra és kiállításra al­kalmas helyiség található. Mégis: arra törekszenek, hogy minden talpalatnyi helyet kihasználja­nak: újabb és újabb ötlettel, kí­sérlettel, módszerrel siettetik a kultúra iránti érdeklődés növe­kedését, a műveltség elterjeszté­sét. Ezért találnak ki időről idő­re új módszereket. Nézzünk a fentiekre néhány példát. Hely hiányában csak fel­soroljuk ezeket. Az egyik oldal- folyosó falába üveggel zárt, nagy méretű vitrineket helyez­tek el; ezekben időről időre vál­toztatják a kiállítási anyagokat. Jelenleg a Huszonötödik Színház orgoványi szerepléssorozatának fotódokumentumait láthatják az érdeklődők, szép elrendezésben. A büfé előtti térséget kényel­mes ülőhelyekkel, s asztalokkal rendezték be. S ami kitűnő öt­letnek bizonyult: körben a fa­lakra kovácsoltvas újságtartókat helyeztek el. Ezekben naponta megtalálják az érdeklődők a friss lapokat, folyóiratokat: s ol­vashatnak kedvükre. Hasonlóan rendezték be a szomszédos tévé­szobát is; amikor nincs műsor, ez az olvasószoba. Régebben az emeletre vezető lépcsőház kongott az üresség­től. S mit tesz a keresgélő lele­ményesség. A honismereti szak­kör tagjai által gyűjtött sok száz néprajzi tárgyból állandó kiállítást rendeztek be. Ez foly­tatódik az emeleti folyosón. Itt láthatók a régi paraszti gazdál­kodás eszközei: billogvas, gönci béklyó, nádverő, tokmánv, cso- roszlya; s a háztartási eszközök. Jó, hogy ebben az intézmény­be a látogató akaratlanul is kiál­lításba, olvasnivalóba ütközik. Gyakran még az is - kedvet kap ezekhez, aki nem ilyen szándék­kal érkezett e házba: hanem mondjuk csak azért, hogy egy üveg sört megigyon. Szenvedélyük a kultúra Ha a fentiekhez hozzátesszük, hogy az évi négyszázezernél több költségvetési összegnek csupán egynegyedét kapják tanácsi tá­mogatásként, akkor rögtön nyil­vánvalóvá lesz előttünk: ennek az intézménynek a vezetői a tartalmat, a színvonalat szem előtt tartva képesek a bevételre is „sandítani”; legalább egyik szemükkel. Pontosabban szólva: a nagy közönségsikert eredmé­nyező műsorokat úgy tervezik, hogy ne csorbuljon túlságosan az igényesség elé. Példa rá a Huszonötödik Színház itteni sze­replése; a színvonal és a jó be­vétel megfért egymás mellett. Nincs igazuk hát azoknak, akik keseregve, úgymond „kénytele­nek” feladni az igényességüket — az eszmeiséget és művésii szín­vonalat — a nagyobb bevétel kedvéért. Öröm volt hallani, amint a művelődési ház dolgozói arról beszéltek, mennyire megértik ügyüket, és hogyan támogatják munkájukat a helybeli vezetők, beleértve a gazdasági élet irányí­tóit is. Ez utóbbira jó példa, hogy a két téesznek szocialista szerződésben foglalt kötelessége évi huszonötezer forinttal támo­gatni az intézményt. Cserébe színvonalas műsorokat, jó ren­dezvényeket kapnak; és segítsé­get saját rendezvényeik lebo­nyolításához. Szabó Gábor igazgató tíz éve népművelő; ismeri már a szak­ma minden csínját-bínját. Ebben a faluban még csak második esztendeje tevékenykedik, de má­ris számtalan eredményt könyvel­het el magának. Jó szövetségesekre lelt Orgová­nyon. Fekete György tanár csak­nem másfél évtizeddel ezelőtt kezdte szervezni a honismereti szakkört és a helyi néprajzi gyűjteményt. Olyan lelkes, hogy első ránézésre látszik rajta: szenvedélyes harcosa a művelő­désnek. Tóth Istvánné a karga- lai tanyavilágban „csodát mű­velt": a környék lakói otthon érzik magukat az iskolában, , jtír alakítoít klubban. Két és fél év alatt csaknem húszekef;-látóga- tójuk volt. Nem egyszer kevés az ülőhely; annyian eljönnek egy-egy rendezvényükre. Olvas­gatnak, tévét néznek, előadást haligátnak, színészek szép sza­vában gyönyörködnek a derék helybeli parasztemberek; Tóthné lelkes munkája folytán. Farkas Vilmos tanító szintén szervezett tanyai klubot az alsóvárosi is­kolában. Kiállítást, író—olvasó találkozót is szerveznek időn­ként. Szakkörök, művészeti csoportok Orgoványon a fiatalabbak és az idősebbek közt is szép szám­mal akadnak igényes emberek: őket nem elégíti ki az időnkénti táncos mulatság, a hagyományos nagytermi bál, vagy az ŐRI és a Déryné Színház nem egyszer bizony kifogásolható műsora. Ezért is próbálkoztak korszerűbb színpadi játékok előadásával'; a már említett budapesti Huszon­ötödik Színház művészeinek szín­vonalas produkcióit többször is megtapsolták. Gyakran hívnak meg művésze­ket. Volt már náluk Psota Irén, Bárdi György, Harsányi Gábor; vendégük volt Gvurkó László drámaíró. Aki az orgoványi em­berekkel megismerkedett, jóleső érzéssel távozott ebből a törté­nelmi nevezetességű faluból. Szakkörökbe, művészeti cso­portokba szervezik be azokat, akikben tehetséget látnak egy- egy művészeti ágban. Az irodal­mi színpadnak jelenleg tizenhá­rom tagja van. A község felsza­badulásának harmincadik évfor­dulóján mutatkoztak be egy mű­sorral. S máris készülnek az újabb produkciókra. Terveik közt szerepel: sajátos ezközeikkel mél­tóképpen megünnepelni a Ta­nácsköztársaság legközelebbi év­fordulóját. A nyolctagú citei a/.enekarban negvven-ötven éves emberek mu­zsikálnak, s gyönyörködtetnek másokat fellépéseik alkalmával. Együttműködnek a húsztagú asszonykórussal. Rendszeresen próbálnak ők is. Többen közülük tanyáról járnak be, nem kevés fáradsággal. A film- és fotó- szakkör gyűjti a változó élet do­kumentumait. Legalább kétezer felvétel és egy egyórás film bi­zonyítja, hogy nem tétlenkednek. A rajz- és honismereti szakkö­rük ugyancsak eredményesen működik. Tervek, elképzelések Elhatározták, hogy ezentúl nem rendeznek olyan bált, amikor csak tánc van. semmi más. Min­den esetben gondoskodnak mű­sorról, szellemes játékról, művé­szek szerepléséről is. Növelik a kiállítások számát: Pólyák Fe­renc, Pálfy Gusztáv, Bozsó Já­nos és Probstner János bemu­tatását tervezik ebben az évben. Meghívják Jobba Gabit és Men- sáros Lászlót, hogy önálló est­jükkel szórakoztassák a közön­séget. Megszervezik a helyi nép­zenei napokat,; szeretnék foko,zni a népi művészet iránti érdeklő­dést. Megpróbálják jobban be­kapcsolni a felnőtteket a közmű­velődési munkába. Filmklubot szerveznek a közeli jövőben; van igény erre is Orgoványon. A mo­zival közösen felszabadulási bér­letsorozatot szerveznek. A Népművelési Intézet megbí­zásából ebben az intézményben kísérletet folytatnak. A téma: a szakkörök és művészeti csoportok együttműködésének módszertana. Figyelmet érdemel az a törek­vésük, hogy szabadtéri állandó jellegű honismereti kiállítást rendeznek be az intézmény mel­letti téren. Elhatározták, hogy megvásárolják Pólyák Ferenc fa­faragó kétméteres parasztportré­ját. Ezt a kiállítás bejáratánál akarják felállítani. Varga Mihály Vitray Tamás A televízió népszerű főmunka­társa sohase titkolta, hogy alá- posan felkészül műsoraira. „Hoz- záolvas” a témához, érdeklődik, olykor egy tanulmányhoz elegen­dő információt összegyűjt, fel­dolgoz. Kecskeméten tapasztal­hattuk, hogy a műsor sugárzá­sával nem érzi munkáját befe­jezettnek. Szenvedélyesen érdek­li, hogy milyen színvonalon, mi­ként oldotta meg a vállalt fel­adatot, mit teljesített elképze­léseiből. A néha gyötrő önvizsgá­lat tanulságait konok követke­zetesseggel próbálja érvényesí­teni. Hatni akar, a lehető legjob­ban képviselni a felvállalt ügyet. Módszere a tények pontos, ér­zékletes sorakoztatása, a gondol- kodtatás. Maga is racionális al­kat és úgy véli, hogy a világot a józan ész viszi előre. A felelős­ségtudattal párosult megfontolt, szüntelen tevékenység, állandó jobbítás. Érdekelte, hogy a fiatalok klub­ja miként fogadja műsorait, mi marad meg az elhangzottakból, mire emlékeznek. Ezért jött el az Univerzum Klub és a TIT \ árosi szervezetének a meghívá­sára Kecskemétre. Találkozni akart a tévénézők égy csoport­jával. Az efféle összejövetelt munká­ja szoros tartozékának, részének tekinti, ezért utasítja vissza a felajánlott honoráriumot. Fáradtan lépett a Tudomány és Technika Háza kongresszusi termébe, nehéz napja volt. Dél­előtt az azóta bemutatott labda­rúgó-világbajnokságról tudósító összeállítást készítették, délután tanított, négy órát egyhuzamban. Maga vezette a tévé egyik sze­mélygépkocsiját, bekapott egy szendvicset, lehajtott egy pohár üdítőt és 150 percen át válaszolt a legkülönfélébb kérdésekre. Szüntelen szellemi készenlét­ben figyelte a közönséget, áí-át- véve olykor a házigazda tisztét is, fogalmazta feleleteit. Figyel­tem: mindig a legszemléletesebb választ kereste, egy pillanatra sem lazított. Játszott, igen ját­szott a szó legnemesebb értel­mében. Győzi-e szusszal, ötletek­kel, szellemes oldalvógásokkal, lényegláttató hasonlatokkal a kö­zönség — Vitray-párbeszédet. Bírta energiával, leleménnyel, olykor türelemmel. A „küzde­lem”, hála a köztiszteletbeh álló Sárkány főorvosnak, döntetlenül végződött. Vitray az est folyamán több­ször hivatkozott egy népszerű idős amerikai kollégájára, ö ma­ga úgy érzi, hogy már csak né­hány éve van a képernyőn, új, fiatal arcokat kívánnak az em­berek. A doktor úr á riporter teljesít­ményét köszöntő taps után egy pótkérdéshez szerzett hozzájáru­lást. A híres amerikai tévés élet­kora felől érdeklődött. A válasz ismeretében — 65 esztendős — a közönséghez fordult: — Szavazzuk meg, hogy Vit- rayt annyi idős korában is szí­vesen látjuk a képernyőn. Mindenki feltartotta a kezét. H. N. • Hogyan kerültem a tévéhez? Véletlenül én vettem töl a telefont!,., • Lollobrigida valóban szép. Közelről is ... • Emberi tisztesség, hit nélkül semmi se megy. • Kielégítő a válasz? (Tóth Sándor felvételei.) sy.»', SZILVASI LAJOS (41.) Kétségtelen, az volna a ké­nyelmesebb, kellemesebb, bizton­ságosabb, ha csak hatan férfiak folytatnánk az utat. Lehet, hogy nagy hülyeség, ami borzong ben­nem ... hogy mi lesz, ha soha többé nem látom ezt a lányt, és ha sohasem tudom meg, mi lett á sorsa? Háború van, és úgy hi­szem, egy eddig sohase látott ösz- szeomlás közeledik, s úgy sodród­nak ide-oda, végtelen távolságra az emberek, mint itt az ökömyál a levegőben ... Mi szól a lány mellett, és mi szól ellene? És mi vár miránk? Ha elcsípnek bennünket, ezer­szer nehezebb sorsot, borzalma­sabb megpróbáltatásokat kell el­szenvednie Olgának, mint ne­künk. férfiaknak. Rágom a cigarettavéget. A lány csöndben van. hagyja, hadd gon­dolkozzam. A két ló kinyújtja nyakát, és a fűszálakat tépdesi. Halk sivításokkal kerülget ben­nünket a szél, és hajtja, gyűri az égen a piszkosszürke. tépett fel­hőrongyokat. A közeli szántásról felkerekedik, és a levegőbe emel­kedik a népes varjúcsapat, s ká­rogva repül tovább. Bátortalanul töri meg a csön­det a lánv: — Mitől fél? — Csak magát féltem. Nem akarok semmi ostobaságot elkö­vetni — Mondja ... magukra nagyon sok veszély néz? — Sok. Csináltunk valamit, amivel legalább annyit vétettünk, mintha partizánok lennénk. — Nem akarom elmesélni kalan­dunkat a csendőriárőrreL Oda­kint a fronton kétszer láttam el­fogott partizánokat. Némelyik csont-bőr vi>!i rongyokban, mocs­kosán. betelni. És amit a né­metek csinállak velük, vagy a tábori csendőrség ... Nem aka­rom részletezni magának. A ná­cik tudományos kínzási módsze­rei... — Ha tudja, minek kell elébe néznie, maga miért vállalja, fő­hadnagy úr? — Nem vagyok nő, Olga. Megcsóválja a fejét: — Nagyon kevésre tartja ma­ga a nőket. — Ne higgye. De tudom, mit képes elviselni egv férfi, és mi az, ami meghaladja egy nő erejét. — Ebben a háborúban a nők többet szenvedtek, mint a, fér­fiak. — Lelkileg. . . talán. De a tes­tük, a felépítettségük végessé te­szi a teherbírásukat. — Ne folytassunk akadémiai vitát, főhadnagy úr. Higgye el, nem tud lebeszélni. Makacsságo­mat az apámtól örököltem. In­kább hallgassa meg, mit talál­tam ki közben. Maga azt mond­ta apámnak, hogy Pestre tarta­nak. igaz? — Igen. — Én már a múlt héten fel akartam menni Pestre, hogy az elutazásunk előtt még elintézzek egyel s mást. Az utam azért ma­radt el. mert túlzsúfoltak a vo­natok. Most azt mondom majd, hogy maguk hajlandók engem elvinni. Autón. — Nem hiszem, hogy útnak engednék egyedül, hat férfival. — Azt bízza rám. — Háború van. Ilyenkor kifor­dulnak sarkaikból a békeidők illemszabályai. — A szüleim ismernek engem. — Elhiszem, de... — Hadd fejezzem be. Ha ma­gukkal együtt indulok, időt nye­rünk. Maid útközben feladok va­lahol egv levelet, amiben min­dent megmagyarázok. Akkorra bottal üthetik a nyomunkat. — Ilyen céltudatos emberrel, mint maga, még nem találkoz­tam. — Ezt bóknak szánta főhad­nagy úr? — Nem. Nőkben nem rokon­szenvesek a túlságosan célratörő emberek — Legfeljebb nem fog rokon­szenvesnek tartani. A férfiak nem szeretik, ha egy nő teher a nyakukon. — Nem erről van szó. — Remélem, igazat mond. Ha igen, akkor magukkal visz... — Zsarol. Olga? — Ha zsarolni akarnám, azzal szorítanám sarokba, hogy be­árulom magukat, ha nem mehe­tek el az autójukon. Tehát szó sincs zsarolásról Egyszerűen szí­vességet kérek. — Nehéz szívességet... — Hozzászokhatott már a ne­héz dolgokhoz, főhadnagy úr. — Azokban az esetekben csak férfiakról volt szó ... — Ezt az ellenérvet már hal­lottam. — Azt sem tudom, helyesen tettem-e. amikor a fiúkat ma­gammal hívtam. — Szolgáljon megnyugvására, hogy engem nem maga hívott, hanem én akaszkodtam a nya­kába — Sa jnos, ez nem nyugtat meg. — Mivel tudnám megnyug­tatni? — Ha lemondana a tervéről, Olga. — Erre ne számítson. Magam­tól nem mondok le. lebeszélni pedig úgysem tud. A lánv arcáról most eltűnik a nyugalom. Megrándul a szája, pedig küszködik, hogy el ne árul­ja felindulását. — Miért... miért akar rosz- szat nekem? Azt karja, hogy be­lepusztuljak. Én élni szeretnék. Élni karok ... Nem tudom, mitől borzongok meg: a hűvös, nyirkos pusztai széltől-e vagy mástól. Csaknem rákiáltok Pedig ma­gamra vagyok dühös: ' — Élni akar, és ezért vállalná a halált? Hogyan biztosíthat­nám én, hogy élve ússzuk meg? Próbáljon megérteni, Olga, nem kéjutazásra indulunk Hogyan magyarázzam meg?! Találjon más módot! Miért éppen mivelünk akar jönni? Szökevényekkel. Hát­ha holnap már, biztosabb, ve­szélytelenebb kiút nyílna? Rám emeli hosszú pillás, sö­tétkék szemét: — Magában megbízom — ezt nagyon halkan mondja, és szin­te az Appassionata egy akkordja vibrál a hangjában. Egy fájdal­mas, dolce hangsor, szomorúan kérlelő dallamfoszlány. Magában megbízom ... Mintha kemény tenyér markol­ná meg a torkom, összeszorul et­től a két szótól és a lány tekin­tetétől. Mit tegyek? „Magában megbízom .. . Milyen sorsnak, mi­lyen végzetnek dobom oda, ha itthagyom? És mi vár rá, ha be­teljesedik, amitől rettegek, amire gondolni se akarok: ha elfognak bennünket? Arcomba fúj a puszta szele. Szájam sarkát csípi a szétrágott cigarettacsutka. Nézem a lovam fejét. Legel. Boldog lény. Mindjárt felelnem kell. A lány mereven néz rám. Egy gyerek szeme ez. És már a hang­ja is egy félénk, gyenge gyereké, nem a magabiztos, kemény tar- tású, öntudatos nőé: — Ugye, magukkal mehetek ... Együtt remeg a szavakban a remény és a félelem. Miért, mi­ért kellett éppen itt megszáll­nunk az éjszakára? Nem elég nagy a bajunk enélkül is? — Nem hagyhat itt... nem te­heti velem... A hangja suttogássá halkul. És a fűimben ott zúg az Appassio­nata, és látom az arcát, amint rárajzolódnak a halk sóhajok árnyai, ellágyul testetlen szája, lejjebb ereszkedik két barnás ár­nyalatú szempillája, sötétkék, vizsgálódóan komoly szemében fellobban valami addig nem lá­tott fény, arcbőrére furcsa, alig észlelhető, belülről fakadó ragyo­gás költözik, s lágy hajlású nyak- szirtjén ott borzong a muzsika feszültsége... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom