Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-08 / 6. szám
1975. január 8. 0 PE'ÍÖFI NÉPE § 5 Evenkek 'Szibéria kras/nojars/ki területén. 7(i7 ezer négyzetkilométer területet foglal, el az. Evenk Nemzetiségi Körzet. A végtelen tajgát itt nagy szánni, tiszta vizű • í'olyo szeli at. amelyek partjain húzódnak a kisebb-nagyobb települések. Az evenkek .(regi nevükön uingu- zok) — Szibéria egyik legősibb népe. Az archeológusok szerint Szibéria végtelen tajgáit több mint másfél ezer éve lakjak. Az ügyesk-ezii vadászok és rénszarvasi enyosztók hesszú szá/átlókon at erejüket megfeszítve küzdöttek a létért A szovjet hatalom eveiben átalakult a vidék arculatú. A 3u-as evekben nie«j íele ntek ; «/ első k olho: Aik ho/L k. I Kulim ális léteki i . korháza kát . ben l lakásos isko lak.n 1 •pitdtek. N,r ‘Piain kban ;>/. Eve nk Ne mzetiségi Kö r/et rejlett da*-aggal rend ciki e/<> te •rtilet. A/ di szén ál lat t en vesztesse 1 és UN, rgtermos. dés se 1 1 óglalkozi Jak. A/ itobbi évek ben lejlód' esne k i ntlult a kör/ et : ipai*n. Meg jele ntek a z oh ;ö l'úrótoi •ny< >k is. Á gec >lösi; ■i i k :ut; tt ások kinn j tat Iák. 1 áogy a t öld inéi ve ii t ;:s jelen itös kőül áj- és í> .'1 dg; izké szí. eteket tart a lm; (APN*-KS) # Galina Nyikilyina Eeningrád- ban az Északi Népek Egyetemén tanul. # Arkagyij Gyuljubesiny cvcnk rénszarvastenyészlö. # A 10<> éves Kszeiioíontovies Kaplin, aki szemtanúja Szibéria nagy átalakulásának. Biológus szakkör ? . A Fővárosi Művelődési Házban több éve működik az általános iskolai biológiai szakkör. Horvai László Tibor, a Soproni úti általános iskola igazgatója foglalkozik a kis biológus- jelöltekkel. A nyolchónapos tanfolyamon a gyerekek elsajátíthatják a szakszerű dísznövénykezelést, sőt. a komolyabb kísérletezésig is eljutnak foglalkozásaikon. (MTI foto — Balaton József felvétele—fíS) „SOKAT TETT A MAGYAR TANÍTÓK ÉRDEKÉBEN" Akire büszkék a bunyevácok XVII.. SZÁZADBAN a hercegovinál Buna folyó mellól a Bácskába s a szomszédos részekre települt kát. délszláv népcsoport Tájszólásuk melleit a szerb irodalmi nyelvet használják. Sokan tudnak közöttük magyarul is. Nagy családjaik házközösségben éltek. Kitűnő földművelők és álla ttenvész.t ők. Jelentősei', a jellegzetesen tarka színű hímzéseik. ' háziszőttes szőnyegeik: népviseletükben is szeretik a tarka selymeket bársonyokat. Tarsas mulatságaik. táncaik (prelo. kóló. díván) és ünnepi szokásaik is jellegzetesek." Ki nem kíváncsi vajon a bu- nyevácokra az ilyen tömör jellemzés után. amit az Új Magyár Lexikon első kötetében olvashattunk? S kiben nem ébred fel á kíváncsiság: voltak-e, vannak-e olyanok, akik ennek a maidén jel szerint érdekes történetei nemzetiségi lakosságnak a sajátos kultúráját. hagyományait kitartó szorgalommal ápolták? Műknek életműve nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bunyevacek megtartva sóját szokásaikat, megőrizve nyelvüket, .munkálkodva s békésen tudjanak beilleszkedni választott új hazájukba? Szerencsére mindenkor voltak ilyen emberek. S ezek közt is a legnagyobb, legemlékezetesebb férfiú Mándily Mijo, akire, a Bácskában élő bunyevácok. és so- lácok máig is büszkék. Pedig a halála óta már kereken barom évtized telt el. Halála évfordulóján meghűl emlékezés színhelye volt a szülőfalu. Katymár. ide gyűltek ösz- sz.e azok, akik valamilyen formában részt vesznek nemzetiségi politikánk gyakorlati megvalósításában. Mijo Máriáit)/ gazdag és felejthetetlen életéről Velin István kutató írt tanulmányt. Ez képezte alapját a tudományos emlékülésnek. KI IS VOLT HAT Ivlijo Mán- . dlty ? Először is a sokoldalúságát kell felemlíteni. A katymári és garai tanító mint író, újságíró, szerkesztő, lapalapító, tankönyvíró, tanfelügyelő, valamint könyvtár- és múzeumigazgató volt egy személyben. S ami mindezekhez kapcsolódik: kiváló és fáradhatatlan népművelő. 1857-ben született Katymáron, szegény bunyevác paraszcsálád- ban. Az, elemi iskolában kilünően tanult; tanárai már ekkor telli- gveltek á'lagon ielüli tehetségére. Kofa ifjúsága óta szinte minden érdekelte; lankadatlan szorgalommal vetette beltí marat számára sok gyönyörűséget 1 du;-, zó tudományok elsajátításába. Kalocsán tanult tovább egy jóindulatú mecénás. Ivan Antunovity anyagi támogatásával. Itt szerezte meg tanulói oklevelét is. Ebben az időben már jól ismerte és beszélte a magyaron kiriil a hor- iát, a német, a latin e.s a szlovák. nyelvet. MINT TANÍTÓ került vissza szeretett szülőfalujába, Katvmár- na. Nem sokkal később egy Bo- gyán nevű község , választotta meg tanítójának. Itt sem időzik sokáig, s máris megy tanítani Madarasra., a magyar nyelvű iskoláira. Hamar megszercUék a nagy- felkészültségű fiatalembert. De ő érthetően bunvevác iskolaira. délszláv faluba vágyott. Hiszen előtte már régen megérlelődött benne az elhatározás: egész éleiét a bunyevác lakosság kulturális felemelkedésének szánja. S két esztendeig tarró forró vágyakozás után eljött számára végre ez az ürömi Gara község bunyevác iskolájában taníthatott. Érdekessége ennek az. időszaknak. hogy ebben a ma is több- nemzetiségű községben abban az időben magyar iskola nem is volt: csak német és délszláv. Gálán gyönyörűséges napokat töltött: az ottani emberek, különösen a fiatalok a szivükbe zárták,, megszerették, s jó szívvel támogatták a munkáját, igyekezett megismerni a nép életét, a szegények sorsát. Megfigyelte, s gyűjtötte a szokásokat, tanulmányozta a lakosság nyelvét, Bunyevác olvasókörbe szervezte azokat, akik tanulni, művelődni akartak. Közben megházasodott, s boldogan teltek napjai. Időben őszrereite, hogy menynyire elmaradottak a népiskolák. így írt 1882-ben a zombori „Bunvevác” című lapban: ,,A népiskoláknak — többek között — még tankönyve sincs. A nagy fali olvasótáblák még a török időkből valók. Ezek is régi. szakadozott foszlányok." Ezért sietve hozzáfogott, hogy tankönyvet írjon. Méghozzá kettőt is. és saját költségén jelentette meg azokat. Nagy segítséget jelentett ez akkor a sokác-bunvevác iskoláknak a tanítási munka javításához. Mijo Mánditv li!íi:!-ban ismét Katymárra költözött; ezentúl ott tanított az elemi iskolában. Itt határozta el véglegesen, hogy bunvevác nyelvű lapot int! i t. Egy évvel később már (heg is jelent a Katymáron általa szerkesztett, de Baján nyomott „Névén" című lap. A szerkesztő ezt írta az első szám bevezető cikkében: „A népet és' a hazát szolgálni nem csak szép. hasznos, és szükséges, de szent kötelessége is minden hazafinak.” A ..Névén" legfőbb célja az volt, hogy a sokát' és bunyevác lakosság .anyanyelvén — bunyevác-il- lir nyelvjárással —• művelje az embereket. Ez. a felemelő célzattal indított újság egészen 1940-ig rendszeresen megjelent. Először mint hetilap, később — 1918-tól •— mint napilap kopogtatott be a művelődni vágyó bunyevácok ajtajún. A tartalmas katymári években — kilenc esztendeig — fáradhatatlanul és sokoldalúan munkálkodott Mijo Mánditv. Majd 1892-ben Szabadkáira költözött. Az egvik iskolában bunyevác nyelven tanított, s később iskolaigazgató lett. Közben u .-.Szabadka es i vidéke" című újság munkatárs;). És ismeretterjesztő élő- adásokat tartott a legkülönfélébb témakörökben. Elve volt, hogy az emberek minél jobban ismerjék a világot. Tanfelügyelő lett később, majd rtyúgdíjaztatása után a városi könyvtár és ,a helybeli múzeum igazgatója. Munkája elismeréséül 1933-ban Szabadka város díszpolgárává avatták. AMIBŐL OLY SOKAT álmodott, megérte — 88 éves korában — a felszabadulást. 1945. január 9-én halt meg Szabadkán. Az egyik Budapesten megjelent almanachban ez olvasható róla: „Vezető bunyevác személyiség. A szerb királyság ideje alatt sokat lett a magyar tanítók érdekében.” Ötvenöt éves munkássága alatt számtalan cikket, elbeszélést irt. A történelem és a jelen egyaránt érdekelte mindvégig. Élete sokaknak például szolgálhat. Varga. „Mihály Köztársaság tér, 1956 Könyv az ellenforradalomról Negyvenezer példányban jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában Hollós Ervin és Lajtai Vera munkája, a Köztársaság tér, 1956 című könyv, amely rövid idő alatt elfogyott. Mi a titka ennek a népszerűségnek és egyáltalán titokkal állunk-e szemben, amikor az olvasók nagyarányú érdeklődéséről beszélünk? A könyv nem regény, s nem tart igényt a szerzőpár arra sem, hogy munkájukat irodalmi értékkel mérjék. Egyetlen szempont vezérelte őket: az igazság, a tárgyilagosság, a tényékhez való feltétlen ragaszkodás. Ez önmagában elegendő ahhoz, hogy a könyv végig lebilincselő, ugyanakkor felháborító, majd megnyugtató legyen. Több, mint tizennyolc évvel az ellenforradalom leverése után is érdemes gondolkozni mindazon, ami 1956-ban Magyarországon, s közelebbről Budapesten, a Köztársaság téren történt. Akik netán kételkednének az ellenforradalmi, burzsoá restaurációra törő erők szervezettségében, azok most a könyv tényei alapján meggyőződhetnek arról, hogy igenis irányított és szervezett erők fogtak ösz- sze 1956-ban azzal a megfogalmazott céllal, hogy megdöntik a népi demokratikus államrendet. Ebben a törekvésükben rendszeres segítséget, tanácsot kaptak a Szabad Európa Rádiótól, s egyéb olyan külföldi csoportoktól, szervezetektől. arhelyeknek elsőrendű érdeke volt az ellenforradalom győzelme. Amint tudjuk, erre nem került sor. viszont a könyvből azt is megtudjuk, hogy kik voltak azok. akik életük kockáztatásával. feláldozásával az utolsó leheletükig védték a népi hatalmat. Erre olyan körülmények között került sor. amikor az állam vezetésében, a legfelsőbb helyeken meginogtak, sőt kifejezetten jobbra fordultak emberek. Hollós Ervin és Lajtai Vera könyve az ellenforradalomnak arról az akciójáról szól amelyet a budapesti Köztársaság téri pártház ostrom^ és bevétele jelentett. Amint a szerzők írják: „Mivel a Budapesti Pártbizottság volt az egyik legfontosabb csomópont, amely útjában állt előrenyomuló ellenforradalomnak, ezért határozták e‘ már október 28-án, hogy a további térnyeréshez, a teljes frontáttöréshez erőteljesebb csapást -mérnek a harcoló, ellenálló erőikre', közöttük is az éévlk IegjelentősebbÉé; 'á BüHapfeíti Pártbizottságra...” Ez az erőteljes csapás csakis úgv vezethetett az ellenforradalmárok átmeneti sikeréhez, hogy közben több szinten és több időpontban árulás segítette az útjukat. A pártház védelmezői szinte az utolsó pillanatig hitték, hogy segítséget kapnak, ám a segítségükre küldött három harckocsi — amely elegendő lett volna a téren akkor már összegyűlt és a pártházat ostromló gyülevész társaság szétzavarásához — parancsnokai a tankok ágyúcsövét szintén a pártházra irányították és lőttek. Ez azonban csak egy árulás volt, amely újabb erőt és lendületet adott a már őrjöngő ellenforradalmároknak. A pártház hamarosan elesett és védőiket — közöttük Mező Imrét, a pártbizottság titkárát — kegyetlenül lemészárolták. Az ellenforradalom igazi arcát éppen a Köztársaság téren mutatta meg. Ez pedie a vérengzés, a mindenkive] való leszámolás, a lincselés, a sortűz, a gyilkolás volt. Leírják a szerzők azt is, hogy miként szerveződtek újjá a különböző pártok a Nyugatról visz- szaszivárgó egykori horthysta tisztek, földesurak. s egyéb erősen jobboldali beállítottságúak aktivitásaként. Szó van a könyvben Nagy Imre dicstelen szerepéről, többszörös árulásáról, Mind- szenthy hirtelen felébredt szervezőkészségéről, hajdani ezredesekről, SS-legényekről stb. Bemutatják a szerzők azt a gépezetet is, amely már 1954 januárjában megkezdte a magyarországi belső ellenforradalmi erők szervezését, tömörítését, majd később mozgatását is. Külön fejezet foglalkozik a Budapesti Pártbizottság székhazának védőivel, vandál legyilkolá- sukkal, s azokkal, akiknek szinte a véletlen folytán sikerült kimenekülniük a vérszomjas lincselők gyűrűjéből. A könyv legnagyobb értéke azonban mégis az, hogy bemutatta az ellenforradalmaink szervezettségét, eloszlatva ezáltal az esetleges kétségeket valamiféle spontán „összejövetelről’-. A másik érdem — noha ezzel akkor és azóta is tisztában vagyunk —, hogy megmutatta azokat az erőket — kommunistákat és a népi demokratikus rendszerhez hű, azt támogató embereket —. akik végül is ered rnény esen szálltak szembe az ellenforradalmárokkal. A könyvet — tudomásunk szerint — nagy példányszámban újra kiadják még január folyamán. G. S. Nemzeti park Észtországban , Üj nemzeti parkot létesítenek Észtországban, a Finn-öböl partján, Lahemaa vidékén. A 44 ezer hektáros területen építészeti és néprajzi müerrtlékek. élővizek és eidök alkotnak egységes egészet. Van itt rezervátum, ahol a kutatók a helyi növény- és állatvilágot tanulmányozzák, motelekkel, kempingekkel, turistabázisokkal ellátott iidülözóna, valamint mezőgazdasági zóna, amely a többi között élelmiszerrel látja el a park vendégeit. A jövőben idelátogató turisták Padespea faluban régi halászházakat, Kasmu szigetén hajóépítési kiállítást láthatnak. Natturi halásztelepülésen a múlt századból fennmaradt építményekben a köztársaság halászatának történetét ismertetik, míg a Loobu folyó partján különböző korok észt vszaunáit mulatják be, s a vendégek kiadós gőzfürdőt is vehetnek. (APN—KS) <35 ) Nem lehet nem érezni, hogy a szőke, összeszorított ajkú leány önmagában szűri ál a szélrohamokká csapkodó zenét, valósággal szenved tőle, s fehérré fakul vékony arca. Majd ellágyul a testetlen száj, lejjebb ereszkedik a kél barnás árnyalatú szempilla is, amikor megszelídül a dallam, és éneklőn felivel a zongorából újra a melléktéma, az érzés, ahogy az ekeseredett ember felnéz a verőfényes égre, s felismeri, és bizton tudja, hogy a naptól ragyogó magasság az övé is, és vegyenek búr el tőle mindent, fosszák meg mindentől, amit szentnek, drágának érzett. . . ezt az egyet, az élő végtelent nem ragadhatja el tőle semmi gonosz, meri a napfény, az égragyogás nem gyűrhető tarisznyába, nem birtokolható, hiszen mindenkié és senkié, s aki mégis magáévá akarja lenni, csak egyet cselekedhet: eggvé válik vele... Frontot járt férfi, sokat próbált katona fel képes fogni ezt a muzsikát, de a finom, szőke leány, akinek ujjai alatt egyszeregyszer szinté már vágtába csapnak a hangok, hogyan érzi a drámai vitejt, amely, a melódiában az emberre nehezedő idegen hatalom és a lélek között bomlik ki? Szinte suttogva esdekel a lélek a panasz egy-egy kirobbanó felkiáltásával, apró, jajongó sikolyokkal, amelyek azonban belevesznek a szemben álló láthatatlan óriás egyre erősödő, majd valósággal mennydörgéssé növő basszusába. A sápadt női arcra, amely újra összepréselt ajakkal birkózik a művel, rámjzolódnak a halk sóhajok árnyai, a mindenséget is, annak hallatán, hogy az erős élet a durva tagadás robbanó hangsoraival felel a vergődő, de a megadáshoz nem elég gyenge léleknek. Maga sem veszi észre, amikor egy ízben néhány pillanatnyi szünetet tart. A dübörgő hangok után oly nyomasztóan kísérteties a csend, hogy szinte fázni kezdek. Egyáltalán kísérteties ez az egész este. Itt ülünk a homokvilág közepén kinőtt birtok udvarházában, szökevény katonák, akiknek fejére talán már ki is tűzték a vérdíjat, és Beethovent hallgatjuk. De kinek szólna inkább ez a muzsika, mint nekünk. akik számkivetésre ítéltük magunkat? Nem nekünk íródott-e akik körül ott leskel a halál. aki. Két holnap elfoghatnak, és rövid ítélettel agyonlőhetnek egy erdő- szélen ? Hála rezzen meg bennem ahogy elnézem a lányt. Elmaradnak az előbb még fel-felcsillanö trillák, a tudat összeszedi magát, jedten fülel a sorsra, amely valahonnan nagy-nagy mélységekből kopog, szinte rémítően. tompa végzet-hangokkal. Olga szeme a klaviatúrára réved, szemöldöke felemelkedik. Rárajzoló- drk arcára a muzsika tétovázása. Ez a komoly meditáció illik lee- inkább a lényéhez. Könnyedebbé is lgsz a játéka, már nem érzik rajta az erőfeszítés, az akaratos erőösszpontosítás. Itt már otthon van, úgy találom, saját gondolatainak ismeretében igazodik el a dallamban kifejlett érzések és érvek között, hogy egészen váratlanul robbanjon ki ujjai alól az erős elhatározás, a beethovenj eltökéltség. Simon Pista egyenes derékkal ült. Ék alakú szemöldöke alól szigorúan. majdhogy szúrósat, villog elő fekete szeme. Gasztpn a térdére támaszkodik: elálmo- sította a muzsika. Zorkóczy uj- jai között mozdulatlanul füstölög a szivar, amelynek végén mar hosszú hamu szürkéink. Az asz szonv arca megtelt színnel a lánya játékától. Tőle örökölhette Olga u muzikalitását, természetes zeneérzékét, erre kell gondolnom, ahogy rápillantok Zor- kóczynéra, aki behúzódik a karosszék mélyére, s elernyedten tárulkozik ki a féléié hullámzó hangok előtt. Olga ujjai határozottan vágnak bele a billent vükbe. Rohamba csapnak a hangsorok. A lány még mindig összezárja ajkát, de már nem préseli- egymáshoz őket. A niegedzett lélek ott a zongorahúrokon magabiztosan száll vitába az erőkkel, amelyek föléje magasodnak, s ha időnként újra alázatossá szelídül is. ezekből a pianókból és pianissimókból sem hiányzik az energia, önmaga ere- ,tét leplezi le. önnön lelkének titkát árulja el ez a lány, amikor ennyi tartással és méltósággal, szinte férfias eltökéltséggel megtöltve hívja elő. impozáns ma- gábanhízással tölti meg a dallamot, amely már önuralommal ékes, fegyelemmel, hogy saját hangját is tompítsa olykor-olykor. Arcbőrére most valami alig észlelhető szín költözik, és ezzel egyszerre zeng elő a szenvedély, elválaszthatatlan, de érthetetlen egységben a magabiztos hittel... A fehér ujjak energikus és mégis táncos ritmusokat vernek ki a klaviatúrán — az előbbi tétova meditáció szülötteit. A tudatos és elszánt gondolat önbizalmát, a lélek taloraállását árasztják a dallamsorok, olyan ember győzelmét, aki még csak ezután verekszi meg a maga csatáját, de már elkészült rá. eltökéltséggel vértezte egész lényét, és nekive- tettfe hátát a falnak, s a szemében ott csillog a feszült várakozás. Nincs feloldódás, dinamika remeg minden egyes hangban, ott vibrál a feszültség a lány szemoilláin és a hosszú, fekete zongora felett is ... Aztán egyszerre csend lesz. Csaknem összerezzenek tőle. Vége az első tételnek. A haliás idegei íelajzottak. Várják a második tétel megkapőan egyszerű melódiáit. Megütődöm. amikor mozdulni látom Olgát. A szempárok mind a lányra szegeződnek, aki lassú mozdulattal feláll a zongoraszékről, s ahogy kiegyenesedik, mintha fiatal lűzvesszők hajladoznának derekában Gaszton lelkesen összeveri két tenyerét, talán azért, hogy izmait mozgatva vegyen erőt álmosságán. Simon Pista udvariasan csatlakozik hozzá. Olga kényszeredetten rájuk mosolyog. Fáradtnak látom. Érthető. A test erőit, az érzékeny idegeket is kimeríti ez a szonáta. Mintha meg is bor- zongana egy pillanatra a lány. Akár a hirtelen ébredő ember, tétován mozdul. Amikor könnyű, de lassú léptekkel — finom rajzú szőke fejét lágyan hátrahajtva — odamegy a dohányzóasztalhoz, és cigarettát vesz a kezébe, remegnek az ujjai. Mohót, mélyet szív a cigarettából, ahogy a szomjas ember esik neki a víznek. Nézem. Miért hagyta abba az első tétel végén? Gaszton a lány játékáról áradozik Zorkóczvnénak. Az asz- szony mosolyogva hallgatja, s az arcára kiül némi büszkeség is. Zorkóczy feláll, és odalép a lányához. Átfog Olga vékony, egyenes vállát, s valamit mond neki. de olv halkan, hogy csak ok ketten értik. Olga arca bosz- szúsan megrezzen. — Nem tudok megbékélni a gondolattal, papa! — tiltakozást hallok a hangjából. . Türelmetlen, tiltó mozdulatot tesz a kezével, amikor az apja tovább suttog. Egy percig sem tart ez a párbeszéd, de úgy érzem. valami komolv dologról lehet szó. Zorkóczy fejezi be, most már nem suttog, hallom, amit mond: — Igazat fogsz adni nekem ... Elengedi a lánya vállát. Olga mindjárt el is lép mellőle, talán azért, nehogy az apjának esetleg eszébe jusson még valamit mondani. s gyorsan leül a mellettem álló fotelba, összeszorított szájának kis résén engedi ki a cigarettafüstöt. Közelebb hajolok hozzá: — Hogyan jutott eszébe éppen az Appassionata? Nem figyel rám, saját gondolataival foglalkozik, gépiesen felel: — Nem tudom. (Folytatjuk.)