Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-08 / 6. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1975. január 8. Szíria segíti Libanont Izrael agressziója ellen Asszad-Frangié találkozó Hfiíez Asszad, sziriai államfő és kísérete kedden délelőtt Li­banonba érkezett, ahol Masznaa határállomásnál Frangié libano­ni államfő és más hivatalos sze­mélyiségek fogadták. A két kül­döttség ezután a Damaszkusz— Bej rút útvonal felénél levő Sta- urába utazott, hogy tárgyaláso­kat kezdjen a két ország közti kapcsolatokról, s ezen belül ar­ról a kérdésről, milyen mértékű segítséget tud Szíria Libanon­nak nyújtani a sorozatos izraeli agressziók kivédésére. Erről a kérdésről nyilatkozva Ahmed Iszkander, Szíriái tájé­koztatási miniszter elmondotta, hogy országa „a legmesszebbme­nőkig szívén viseli Libanon min­den irányú kérésének kielégíté­sét.” Ugyancsak sziriai források­ból származó közlések szerint az Asszad—Frangié találkozó leg­főbb célkitűzése a két ország kö­zös stratégiájának kidolgozása. Erről szólva azonban sziriai részről hozzáfűzték, hogy Da­maszkusz nem szándékozik csa­patokat állomásoztatni Libanon területén (AP, AFP) ESEMÉNYEK SOROKBAN Tanácskozik az USA «nergiabizottsága • Gerald Ford elnök a Fehér Ház úgynevezett kabinctszobá- jába összehívta az energiabi­zottságot. Tagjai a többi kö­zött Rockefeller alelnök (bal­oldalt) és Kissinger kiilügyinir niszter. . v. A Letup KB kétnapris plénuma ' Varsóban kedden délelőtt foly­tatta tanácskozásait a LEMP KB kétnapos plénuma, amelyen Ed­ward Gierek első titkár elnökölt. A kibővített telies ülés a párt eszmei-politikai és szervező mun­kájának időszerű problémáit vi­tatja meg. A vita alapjául a KB különbizottságának írásos jelen­tése és E. Gierek megnyitó be­széde szolgált. Mintoff máltai kormányfő Pekingbcn Az infláció és a recesszió ket­tős szorításából a Máltai Köz­társaság úgy próbál szabadulni, hogy növelni fogja gazdasági és kereskedelmi együttműködését Kínával „és más baráti szociális- ta országokkal”- — jelentette ki kedden este Pekingben Dom Min­toff máltai miniszterelnök. A kor­mányfő kedden délután érkezett hivatalos látogatásra Pekingbe. Este egy pekingi kórházban fo­gadta őt Csou En-lai miniszter- elnök. Phuoc Binh ismét a népi erőké Saigoni katonai körök beje­lentése szerint csapataik vereséget szenvedtek a fővárostól 120 ki­lométerrel északra fekvő Phuoc Binh tartományi székhelyen. A föld alatti bunkerrendszerben re­kedt parancsnoksággal minden összeköttetés, így a rádiókapcso­lat is megszakadt. Saigonban fel­tételezik, hogy a rezsim katonái egyesével, vagy kisebb csopor­tokban megpróbálnak kijutni Phuoc Binhből. Phuoc Bir.h felszabadításával Dél-Vietnamnak ebben a körze­tében helyreállt a párizsi megál­lapodás aláírásakor érvényes helyzet A tartomány — Phuoc Long — a DIFK ellenőrzése alatt álló „felszabadított terület volt; 1973 folyamán a saigoni fegyve­res erők az általuk birtokolt te­lepüléseket, köztük a tartomány székhelyét, kiindulópontnak fel­használva sorozatos támadóakció­kat hajtottak végre a felszabadí­tott körzetek ellen és különböző területeket foglaltak el. A népi felszabadító fegyveres erők mos­tani hadműveleteikkel -jogos ön­védelmet gyakorolva helyreállí­tották a párizsi megállapodás aláírásakor volt helyzetet, és egy­úttal katonailag biztosították en­nek a helyzetnek a fennmaradá­sát. (AP, Reuter, AFP) A SZU-nyilatkozat az újévi zavargásokról Böcz Sándor, az MTI tudósító­ja jelenti: Hivatalos formában első ízben minősítették „szélsőbaloldali ele­meknek” az újév napján lezaj­lott kairói tüntetések szervezőit és résztvevőit. Az Arab Szocia­lista Unió titkári tanácsa közzé­tett nyilatkozatában azzal vádol­ta őket, hogy rendbontó kísérle­tük a nemzeti egység és osztály­szövetség megbontására, osztály­harc szítására irányult. Az ASZÚ titkári tanácsa ugyan­akkor hatékony állami intézke­A Pravda keddi számában Le- cnyid Medvedko, a lap hírma­gyarázója megállapítja: "a nyu­gati sajtóban, amely megalapo­zatlanul azzal vádolja a kőolaj­termelő államokat, hogy ők a fe­lelősek a kapitalista világ gazda­sági bajaiért, mind gyakrabban jelennek meg leplezetlen fenye­getőzések, A reakciós Sújtó arról #; , r hogy -déliét; ’ sőt Szükségesv katonai erőt alkalmazni a kőolaj- lelőhelyek fölötti ellenőrzés meg­teremtése érekében. Sőt, konkré­tan meg is nevezik az ilyen ak­ciónál szóba jöhető országokat, például Kuvaitot, Katart és Líbi­át. Különösen aggasztó ez annak az interjúnak a fényében, ame­lyet Henry Kissinger a közelmúlt­ban adott a Business Week cí­mű folyóiratnak. A világsajtó számos orgánuma úgy értékelte ezt a nyilatkozatot, mint annak déseket sürgetett .a közellátás ja­vítására, az árak stabilizálására, az árueíosztás tökéletesítésére, a feketepiac visszaszorítására. A nyilatkozat végül arra figyelmez­tet. hogy a dolgozó tömegeket érintő problémák megoldásának halogatása az újévihez hasonló megmozdulások forrása lehet. Az A1 Ahram úgy értesült, hogy a kormány vasárnapi ülé­sén elhatározott’ élelmiszerimport összeértéke 485 millió egyiptomi fontnak, azaz 1150 millió dollár­nak felel meg. beismerését, hogy az Egyesült Államok úgynevezett „komoly válság esetén” kész nemcsak po­litikai nyomást, hanem katonai eszközöket is alkalmazni a kö­zel-keleti amerikai olajérdekek védelmében. Az olajháborút” szító monp- polista körök kísérletei, arra, hogy létrehozzák a kőolajfogyasztó ÓT- "Száfíöft Válaríiiíyén' ' tömbjét á'z olajtermelő államok ellen, vagy a csődbe jutott „ágyúnaszád-po- litikához” folyamodjanak, két­ségtelenül kudarcra vannak ítél­ve. A nemzetközi kapcsolatokban jelentkezett pozitív tendenciák mind sürgetőbben követelik meg, hogy minden ország az egyenjo­gú együttműködés fejlesztése út­ján keresse a világproblémák, köztük a gazdasági problémák megoldását .— hangsúlyozta a Pravda hírmagyarázója. (MTIp • Vasco Goncalves miniszterel­nök a portugál kormány ülé­sén. A minisztertanácson az ország gazdaságfejlesztési ter­vét vitatták meg. (Tclefoto — AP—MTI—KS) Amerikai flottamozdulatok A UPI hírügynökség saigoni amerikai diplomáciai körökre hi­vatkozva kedden délelőtt azt je­lentette, hogy Dél-Vietnam part­jai felé tart egy 11 hajóból álló amerikai llottaegység: az Enter­prise repülőgép-anyahajó, két ra­kétacirkáló, hat romboló és két kísérőhajó. A flottilla — tűzte hozzá a UPI — szerdán green­wichi idő szerint 12 órakor fog­lal állást a dél-vietnami partok mentén. Az Enterprise nukleáris meg­hajtású repülőgép-anyahajó, az Egyesült Államok hadiflottájá­nak legnagyobb hajója, és a Long Beach ugyancsak nukleáris meg­hajtású rakétacirkáló — folyta­tódik a jelentés — kedden haj­nalban futott ki a Fülöp-szige- teken lévő egyik amerikai tá­maszpontról,.. és szerdán reggel találkozik a többi kilenccel. Ügy tudják, hogy — ismeretlen számú kísérőhajóval együtt — a Coral Sea repülőgép-anyahajó is a Dél- kínai-tenger térségében tartózko­dik. Az Enterprise F—14 típusú, változtatható szárnyállású va­dászbombázókat hordoz, amelyek nyolc tonna bombateherrel órán­ként 2400 kilométeres sebesség­gel repülnek. A gépek számát nem közölték. Amerikai, szóvivők sem Sai­gonban, sem a Fülop-^zigeteken hem voltak há-jíánaök az Enter­prise vagy a 7. flotta bármelyik másik hajójának mozdulatairól nyilatkozni. (UPI) Harcok Kambodzsában / Nyolc állásukból vetették ki a Lon Nol-csapatokat a kambod­zsai felszabadító erők január 7- éri a 4. számú országút mentén, Phngm Penhtől délnyugatra — jelénti az AKI hírügynökség. Egyidejűleg meghiúsították az el­lenség kísérletét két helység visz- szaszerzésére. (VNA) PHNOM PENH A felszabadító erők kedden újabb rakétatámadást intéztek Phnom Penh repülőterének kato­nai berendezései ellen. Phnom Penh-i katonai körök szerint a felszabadító erők a repülőtértcil 5 kilométerre helyezték el kilö­vőállásaikat. (AFP, AP, Reuter) Pravda-kommentár Kissinger fenyegető nyilatkozatáról Gazdasági terv a portugál minisztertanács előtt HÍREK • HÍREK NAPTAR 1975. január 8., szerda Névnap: Gyöngyvér Napkelte: 7 óra 31 perc. Napnyugta: 16 óra 10 perc. Holdkelte: 3 óra 57 perc. Holdnyugta: 12 óra 56 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 6-án a középhőmérséklet 7.4 (az 50 éves átlag mínusz 1.3), a legmagasabb hőmérsék­let 12 CeLslus-fok volt. A napsütéses órák számá 6.8. Január 7-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 3,7. a dél­ben egy órakor, mért hőmérséklet 8.2. a legalacsonyabb hőmérséklet 2,9 Cel- sius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 8. este 7 óra: SYBILL Bérletszünet. MOZIMŰSOR 1975. január 8.: KECSKEMET VÁROSI: lél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A I.OPAKODÖ HOLD Színes, amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ARPÄD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! VÉGÜL Magyar film 14 éven aluliaknak nem aiánlott! MESEMOZI! A Városi moziban! fél 4 és háromnegyed 6 órakori A GÖRBE TÜKRÖK BIRODALMA Német mesefllm STODIpMOZI! 8 órakort "ÍEL A FEJJEL Színes, magyar lilmvígjáték — Az Union Helvetia kiadásá­ban hatnyelvű gasztronómiai szó­tár jelent meg, mely a vendéglá­tásban leggyakrabban használt kifejezéseket ismerteti német, an­gol, olasz, spanyol és portugál nyelven. A kötet nyelvenként 1200 címszót tartalmaz. Közli az egyes országok ételspecialitásai­nak elnevezését is. — MHSZ-élet. A megyei tanács határozata alapján komplex MHSZ-bázist kap Kecskemét. A 8 millió forint költséggel készülő kombinát magába foglalja majd a lőteret. a modellező pályákat, a könnyűbúvár-létesítményeket és az adóhelyiségeket. Bővítik ezen telül a Matkói úti gépjárműve­zetői iskolát is. — UNIVER-üzletek. Kecskemé­ten a Bethlen körúton nemrég nyílt meg, a Tatársoron pedig nyitás előtt áll az UN1VER Szö­vetkezet termény boltja. A KSC- klub épületében (Nagykőrösi ut­ca) e hónap végén adják át — a sportkör vezetőségével közösen létesített — sportvendéglőt. — Üj otthont kapott a kiskun­halasi városi ifjúsági könyvtár. Az évek óta helyiségproblémával küzdő intézmény az Úttörőházba, a Jurinovits Miklós ifjúsági klub termébe költözött, míg a klub a Gőzön István Művelődési Köz­pontban folytatja majd tevékeny­ségét. — ÜNNEPI MEGNYITÓ. Pén­teken ünnepélyes keretek között jelenti be Rakonczay Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hiva­tal elnöke g Kiskunsági Nemze­ti Park létrehozását. Az ese­ményre Kecskeméten a Tudo­mány és Technika Házában kerül sor. A megnyitót követően saj­tótájékoztatót tartanak, amelyre az ország valamennyi napilapjá­nak és számos folyóiratának munkatársát meghívták. — Karcsúsító torna. A Bács- Kiskun megyei Művelődési Köz­pont karcsúsító, kondicionáló tór- natanfolyamot indít nők és fér­fiak számára. A foglalkozásokat hétfőn 17 és-20 óra között, a mű­velődési központ tornatermében tartják. Jelentkezni január 25-ig lehet, a tanfolyam díja 40 forint havonta. — MŰVÉSZFILMEK. Kertész Ákos Makra című nagysikerű re­gényéből készült magyar filmmel Kiskőrösön kezdődött el pénte­ken a művészfilm-sorozot, amely a tavaszi bérletes előadásokat előzi meg. A Filmbarátok Köre által forgalmazott alkotást hét­főn Kecskeméten, kedden Fél­egyházán, szerdán Baján, csütör­tökön Halason, szombaton pedig Kalocsán mutatták, illetve mti- tatják be. — Pályaválasztás. Nyitott ka­puk napját rendeznek egész hó­napban Kalocsa öt ipari üzemé­ben. Szakmai bemutatókkal, ve­télkedőkkel egybekötött gyárláto­gatásokon vesznek részt az álta­lános iskolások. Ugyancsak Ka­locsán. a művelődési központban ma 8-tól 16 óráig információs pá - lyaválasztási ügyeletet tartanak. — Egy éve alakult Kiskőrösön az Alföldi Mezőkémiai Közös Vállalat, amely első mérlegét ké­szíti az idén. A cég fennállása óta másfél millió forint értékű szolgáltató munkát — szakmai tanácsadás, laboratóriumi vizsgá­lat stb. — végzett, az alapító 19 gazdaságban. — A panelházak színesítésére úi módszert vezetett be Dunaúj­városban az Építéstudományi Egyesület helyi csoportja. Színes hazai kőzúzalékból, műkötőanyag felhasználásával színezik a ház­gyári lakáselemeket. Színes fali­képeket is kialakítanak. A festék nélküli, több színű képek időál- lóak és gazdaságosan készíthetők a házgyárakban. — Felszabadulási emlékpark. Mintegy 30U ezer forint, költség­gel — ennek fele társadalmi mimi­ka — hoznak létre egy nagy par­kot Kecelen. a kenderföldí agyag­gödrök környékén., A földmun­kát és a fásítást mái- elvégezték, a sétányok, a játszótér és a pe- cázótó kialakításához tavasszal kezdenek. — Épül a sportcsarnok' Előre­láthatólag 1976-ban adják át Já­noshalmán azt a 10 millió forint beruházással épülő sportcsarno­kot, amely közel 300 aktív spor­toló tervszerű felkészülését és mintegy 1500 általános iskolai, gimnáziumi és szakmunkástanuló testnevelését fogja majd elősegí­teni. A kivitelezést 5.5 millióval támogatja a helyi szövetkezeti ta­■ nács WATERGATE ÉS CÍA Szakmai hibák Az amerikai történelem legvi­harosabb sorozatát tetézte be, hogy a Watergate-perben bűnös­nek mondtak ki négy volt kor- mány-főtisztviselőt. Az első John Michell, volt igazságügyminisz- ter, azután következnek Halde- man és Ehrlichman. Az első sze­mélyzeti főnök volt a Fehér Ház­ban, a másik belpolitikai főta­nácsadó, mindkettő szoros kap­csolatban állt a Cl A hírszerző- ügynökséggel és már nevükből is következik, német származású­ak és úgy nevezték őket, hogy „Nixon poroszai". Washington­ban alkalmam volt Haldemant meghallgatni. Ö akkor egy saj­tóértekezleten így szólt: „Mi sok mindent el tudunk intézni"’. A negyedik bűnösnek talált sze­mély Mardian, volt igazságügyi államtitkár, aki — megbízatásá­val, enyhén szólva ellentétesen — éppen az igazságszolgáltatás menetét akarta akadályozni. Nixon vezető munkatársait te­hat vétkesnek találták és az el­következőkben egy viszonylag szürke személy, Sirica bíró dönt majd. A vádlottak padján nincs jelen az első számú személy, Nixon volt elnök. Öl, mint is­meretes, Ford szeptember elején kegyelemben részesítette. Tanú- vallomást kellett volna tennie, de ebben — szerencséjére — beteg­sége megakadályozta. Ezzel per-" sze az ő ügye személy szerint a közvélemény előtt nem zárult le, sőt a nagylelkű Ford számára sem biztos, hogy a gesztus az új elnöknek jót tett. Ehriichman és Haldeman is arra fog hivat­kozni, hogy a per elhamarko­dottan fejeződött be. Eljárási és formai okokra utalnak és nyil­ván nem nyugszanak bele. hogy főnökük az elnöki kegy alapján szárazon ússza meg a dolgot. Ez érthető, hiszen ők vannak bör­tönben, miközben Nixon sok-sok milliójával a távolból figyeli az eseményeket. Szinte már a múlt eseményei közé tartozik, hogy nem is olyan régen Nixon még így beszélt: „Soha nem adom lel a harcot hivatalom megvédésére, nem mon dók le.” Akkor Mansfield és Byrd szenátor higgadtságra hív­ta fel a kongresszust, pedig ők Nixon ellenzékéhez számítottak. Abból indultak ki, hogy Nixon lemondása tisztázatlanul hagyja a kérdéseket. Persze meg­volt a taktikai vonaluk: a fur­csa védelem arra irányult, hogy Nixon járja végig az utat, ti vz- tázza, amit tisztázni tud. illető­leg mondja meg, hogy milyen szerepe volt a Watergate-ügy- ben. Nekik volt igazuk, Nixon semmit sem tudott tisztázni. És jelenleg is csak azért nem oszt­ja megbízottainak sorsát, mert Ford — nyilván az amerikai el­nöki tiszt tekintélyének megőr­zése végett — oda nyújtotta volt főnökének a kegyelem zöld ágát. S még nem zárult le a Wa- tergate-ügy, itt van az újabb bel­politikai botrány: a CIA-ügy. Ki­derült, hogy a „láthatatlan kor­mány”, a központi hírszerző ügy­nökség eredeti megbízatása, a külföldi hírszerzés mellett hazai tájakon is folytatta kémtevé­kenységét. A hírszerző hivatal több, mint kilencezer amerikai állampolgárról vezetett titkos dossziékat. Rendszeresen felnyi­totta levelezésüket, és különböző módon ezreket tartott megfigye­lés alatt. Hogy világosan lássuk: a CIA „alkotmány által megha­tározott feladata”, hogy külföl­dön kémkedjen. Csak belül nem lett volna szabad működését leg­alábbis úgy folytatnia, hogy az kiderüljön. Másszóval csak „szak­mai hibáról” lehet beszélni, mint ahogy szakmai hiba volt az is, hogy a Watergate-botrány kide­rült. Mind a Watergate-ügy.'mind • A CIA otthoni tevékenységé­nek kivizsgálására alakult bi­zottság elnöke: Nelson Rocke­feller. az Egyesült Államok al­elnöki. a CIA-akciók során csak szemé­lyi változások várhatók. Ez per­sze az USA belügye. Megoldják, ahogy tudják. Kérdés azonban, vajon véget ér-e ezzel Ameriká­ban a botrányok krónikája? S. E. — MTA-kiadvány. A Magyar Tudományos Akadémia másfél­százados iubileumát köszöntő ki­adványok sorában az Akadémia könyvtára megjelentette „A Ma­gyar Tudományos Akadémia ál­landó bizottságai” című kézi­könyvet. A kötet — az Akadémia régi levéltárában őrzött doku­mentumok alapján — első ízben összegezi a bizottságok tevékeny­ségét. — PÁRATLAN ÉRTÉKŰ gyűj­teménnyel gazdagodott a győri Xantus János Múzeum. Az or­szág és egyben a világ leggazda­gabb Madách-gyűjteménye ke­rült a múzeum tulajdonába. Sza­bó József történész, nyugalma­zott evangélikus püspök ötven éven át gyűjtötte a Madách-em- lékeket, amelyeket — hatezer da­rabot — most Győr városának ajándékozott. Téli pihenőben a csimpánzok • Schneller János, a Fővárosi Nagycirkusz artistája 1972-ben kezdett foglalkozni csimpánz- idomitással. Pasaréti lakásán öt csimpánzzal foglalkozik. Az öt csimpánz 1975-ben „lép” a közönség elé. (MTI foto— Balaton József felvétele -KS) l i

Next

/
Oldalképek
Tartalom