Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

1975. január 1. • PETŐFI NÉPE • 5 Falinaptár-baki * Be kell vallani, nem sikerült a Petőfi Népe idei falinaptára. Pedig a szervezők és tervezők — ahogy mondani szokás — bele­adtak apait-anyait. Vita volt pél­dául, hogy lehet-e egy falra való naptár hosszúkás alakú, mit szólnak majd hozzá azok, akik­nek a konyhája négyszögletes. Nem kell-e kilógatniok a naptárt az előszobába, sőt a gangra is! Aztán a színe zöld legyen vagy narancssárga? Mert ugye a kony­hát kevesen fogják a naptár miatt átfesteni. Töprengeni kel­lett a betűk és számok nagysá­ga fölött is, hogy azokat el le­hessen olvasni legalább 3—4 di­optrics szemüveggel, s ne kell­jen másik szemüvegért sorbaáll- ni az amúgy is túlterhelt SZTK- ban. Figyelembe vették a hirde­tő ügyfelek kívánságát a szép és dekoratív külsőre vonatkozóan, hogy a reklámok egy év után se váljanak unalmassá, sőt egyre nagyobb kedvet csináljanak pl. a paradicsomitalhoz, a családi biztosításhoz, az autó garanciá­lis javításához, a konyhakész ba­romfihoz és a kalocsai ropihoz. Nagy vita volt a névnapok fö­lött is, mert ahány naptár any- nyiféle dátumot jelöl, minden névnapból akad évente négy-öt is. „írjunk két nevet a napok mellé!” — csapott a homlokára az egyik illetékes, és a csattanás- tól azóta is visszhangzik a me­gye, mert az olvasók nem tud­ják, hogy új fajta totó-játékot küldtek-e nekik vagy egy nagy­méretű keresztrejtvényt naptár­ba beoltva. Egyszóval mindenre gondoltak a falikalendár-tervezők, csak ép- J>én arra nem, hogy meg kellene kuksizni, mii művelnek a többi naptárcsinálók széles e hazában. S valami becsületes, államilag is jóváhagyott naptárból kiírni, hogy mikor lesz. húsvét meg pün­kösd, nehogy március 30—31-e és május 8-a helyett például áp­rilis 13—14-e és június 1-e ke­rüljön a falinaptárra — ahogy végül is történt. A bakinak persze mindig van gazdája, de azzal most már nem sokra megy a Lapkiadó Vállalat, ha — Arany tigris módjára — el­helyezi a kirakatban az illetőt, nyakában egy emblémával: „Hely­reigazítás helyett!” Pedig megér­demelné, mert a leviccesebb a dologban az, hogy a Petőfi Népe kis zsebnaptárában — igaz, hogy azt Szekszárdon nyomták! —■, melyet- propagandacélból oszta­nak el erre-arra, minden a he­lyén van, húsvét is, pünkösd is, a névnapok is. Ami persze az olvasók egy részét, akik szeretik ha jó naptár van a falon, meg nem nyugtatja. írják is a nem éppen hízelgő leveleket kiadóhi­vatalunknak. Remélhetőleg azért egy teljes évig mégsem fogfák szidni őket. Hogy a válasz mi le­het? Talán valahogy mégis kár­pótolni kellene az olvasót. Hogy hogyan? Törjék a fejüket azok, akik « hibát elkövették. Esetleg kötelezni lehetne őket, hogy a saját zsebnaptárkészletükből küldjenek a kárvallott emberek­nek. Újévi jókívánság helyeit. Mert amit az olvasók nekik kí­vántak, azt ugye mégsem tehet­jük ki a kirakatba ... (T-l.) Mint az időjárás... A zt mondta a szerkesztő, hogy írhatnék egy olyan hab­könnyű micsodát, szóval afféle szilveszteri visszatekintést a há­tunk mögött hagyott esztendőről. Nem álltam kötélnek az első szóra, mert mit tudom én, hátha valakinek nem tetszik, hogy visszatekintek, ráadásul hab­könnyű micsoda keretében. Ha már visszanéz az ember, akkor ügyeljen arra, hogy közben elő­re is tekintsen, bár ennek az ajánlott módszernek a techniká­jával még nem .vagyok egészen tisztában, félő, hogy esetleg ki- tekeredik a nyakam. Mindenesetre próbáljuk meg. A legcélszerűbb volna talán ar­ról elmélkedni, hogy milyen volt az időjárás, Igen, ez jó lesz, mert az időjárás ezúttal csakugyan olyan sezszélyes volt, mint az időjárás. Emlékszem, az év ele­jén papíron télnek kellett volna lennie, ám a valóságban szokat­lan enyheség uralkodott. Mond­ták is az öregek, hogy ez nem jól van így, ők inkább azt sze­retik, ha télen csikorog a hideg, mert különben meglesz ennek a böjtje. Magánszámításaim szerint ekkoriban az idősebbek közül 960 ezren jelentették ki, hogy nem eszi meg a kutya a telet. Ez csak látszólag nagy szám, volta­képpen lehetett volna nagyobb is, hiszen ma már a lakosság ti­zenhat százaléka, egymillió-hat­százezer nyugdíjaskorú, így mondhatták volna többen is, hogy nem eszi meg a kutya a te­let. T Tgyanis tényleg nem ette ^ meg. Pedig újabban ren­geteg a kutya és minőségük is örvendetesen javul. Hol vannak már azok az idők, amikor min­denféle korcs, kutyának számí­tott. A fejlődés vonala töretlen: kezdetben az igényesebbek is megelégedtek keresztezett kuva­szokkal, aztán jött a német ju­hászok divatja, majd a foxterri- ereké, az airdeleké, s végül, ami­kor a boxerek már-már kiszorí­tották a többi ebet, megjelentek az afgán agarak, jöttek, látták őket és aki győzte forinttal, az máris büszkén sétáltathatta a hosszúszőrű elegáns kutyát, puk­kadjon akinek csak vacak vizs­lára futotta a pénzéből. Felte­hetően ebből indult ki az ün­nepelt táncdalénekes is, aki előbb a régi kocsiját cserélte le, majd a kutyáját, csak az lett a baj, hogy előbbit összetörte, utóbbit pedig elvesztette, ami szerencsére a hangjával már nem nem történhetett meg. De nem is, erről akartam beszélni, hanem arról, hogy ezek az úri kutyák már nagyon finnyásak, olyany- nyira válogatnak, hogy egyebek között a telet sem eszik meg, tő­lük ezt nem is várhatjuk el. A nyár különben március vé­gére esett, kiderült az ég, majd az is, hogy ez volt a tavasz ti­zenhét pillanata. Ragyogóan sü­tött a nap, zöldbe borultak a fák, mindenki alig várta, hogy megjelenjen a Stirlitz, ám csak ritkán szólalt meg, inkább hall­gatott. És az üdülők hiába les­ték a hosszú, forró nyarat, mert az idén sehol sem volt. Ezt on­nan tudom, hogy a feleségemre megint rájött az utazási láz (ér­dekes, mindig éppen három évenként jut az eszébe, hogy kel­lene látni egy kis nyugati vilá­got) és összekuporgatott pénzün­kért olasz napfényt kívánt vá­sárolni. Mondanom se kell, hogy nem kapott, pedig ott viszont mi voltunk a külföldiek. Haza­felé végig szakadt az eső és ak­kor még azt hittük, hogy majd eláll. /Ssszel aztán megkezdődött a tanulás. Egyebek közt megtanultuk, hogy esőből is megárt a sok és a mezőgazda­ságban átmenetileg szünetelt az öntözéses gazdálkodás propa­gandája. Ismét’divatos lett a .gu­micsizma, mintí ’praktikus viselet és a városi lakosság, valamint a diákság körében új erőre ka­pott a méltatlanul elfelejtett fa­lujárás, amelyet sikerült össze­kötni a Csináld magad, ha enni akarsz — mozgalommal. A nem­zetközi enyhülés következménye­ként katonáink békésebb foglal­kozás után néztek, legtöbben cu­korrépaszedéssel ütötték el az időt a hosszú és unalmas őszi napokon. Megtanultunk továbbá olyan új fogalmakat, mint a be­gyűrűzés. Ma már a gyerekek is tudják, hogy ezen mit kell érte­ni: ha nyugat felől megnövek­szik a felhőzet és beborul az ég, akkor itthon is célszerű készen­létben tartani az esernyőt. Annál is inkább, mert a leg­frissebb előrejelzés szerint az új esztendőben szintén lesz időjárás. A. J. MOSZKVA — Vanya, miért nem csináltad meg a számtanleckédet? — kér­dezi a tanító néni az első osztá­lyos kisfiútól, — Mert az édesapám elutazott a nagymamához ... PÁRIZS . — Kivándorolok Kanadába — mondja Jean-Paul a feleségének, Yvonne asszonynak. — Olvasom az újságban, hogy ott vannak gazdag nők, akik a férfiaknak fizetnek. Minden egyes szerelmi szolgálatért húsz dolárt. — No. fiam, oda én is elme­gyek — így Yvonne.' — Szeret­ném látni, hogyan tudsz megélni havonta húsz dollárból... BERLIN Tavaszi séta Berlinben. — Apu, miért áll a Győzelmi Oszlopon mindig nő és nem fér­fi? — Nos, fiacskám — sóhajt fel az apa —, majd megérted, ha egyszer megnősülsz ... PRÁGA — Szükségtelen ennyire kitá- tania a száját, asszonyom — mondja a fogorvos. — De hiszen azt mondotta, hogy fogóval akar dolgozni. — Stimmel. De én kint mara­dok ... LONDON Két lord beszélget a klubban: — Érdekes dolgokat olvastam a lélekvándorlásról — mondja sir Chesterton a barátjának, sir Lowrynak. — Van hely, ahol az emberek azt hiszik, hogy állat képében újra a világra jönhek. — Kész őrület! Tehát még én is lehetek például teve, John? — Nem hiszem, Hugh ... Két­szer ugyanaz nem megy .., Újév, 1975 Mottó: Bennünk forrj ki, le kor! Immár embert formálni segédkezz! VÍZSZINTES: 1. Kiváló költőnk „Üj- esztendőre” című versének két sora (folytatás a függőleges 12. szám alatt). 12. A M. Ped. Társ. elnöke, a nevelés tud. kandidátosa (Béla). 13. Mással­hangzó kiejtve. 14. Balaton-melléki. 15. Hollandiai város. 18. Erős illatú nö­vény. 19. Suba b^/etűi. 20. Zenész. 23. Kossuth-díja-s írónk ford. 24. Sár i>zé- leL 25, Arao,y Jápos ..Szilye^z^er-^jen” című., versében; ígjr "ÜíúHúzik Jáz *' óév­től. TPöiytatás á függőleges 16. tízám alatt). 27. ... ana. Irán ókori neve. 28. Az egyik vezér. 30. Tudna, ford. 31. Országos legfelsőbb bajnokság. 33. Ro­kon. 34. Számító. 36. Francia Henrik, fon. 37. Némán bús. 38. Fiú becenév. 39. Része. 40. Erdélyi völgy. 41. Csoki- fajta. 42. Jövedelmű. 43. Görög betű. 45. Kiválasztást. 47. CK. 48. SLD. 50. Menetrendi röv. 51. VAH. 52. Félig köntörfalaz. 54. A vers írója. 56. ... rrhea. bőrgyulladás. 57. Rendez. 59. Kudarc. 61. Ezt. sokat hozzon az újév. 63. puska. FÜGGŐLEGES: 1. Óriás bolygó. 2. L. . női név. 3. Ruhának van. 4. TZC. 5. Annak használója. 6. Csodálkozás. 7. Most. 8. Határozószó. 9. Világhírű filmszínésznő utóneve. 10. Olasz folyó ford. (E—U). ll. Horvát realista író, költő, politikus, utónevének kezdőbe­tűjével. 17. Fordítva elültet. 21. T----­f őváros. 22. SF. 26. Drávamenti város. 29. Közép nélküli templom. 32. Fran­cia kikötő. 35. Téved. 36. Latin kor. 39. Idegesít. 40. Távolabbi lakótárs. 42. Mészkő felszín. 44. Remek, kitűnő, zsargon kif. 46. Angol csapat. 49. Ko­márom megyei község. 51. Becsmérel, hibát kitereget.. 53. Malomkő belseje. 55. Írország betűi. 56. Sérülése. 58. Ezen nevetett 1974 MILÁNÓ Giuseppe, a világjáró turista dicsekszik: — Jártam Párizsban, London­ban, Tokióban, Madridban... . — Akkor ön bizonyára jól is­meri a geográfiát. — Hogyne ismerném, ott is voltam — nyolc napig!... VARSÓ — Hallom. Janek, vásároltál egy házőrző kutyát. Éberen őr­ködik? — Meghiszem azt, Juliusz! Két napja egy barátomnál alszom, mert engem sem enged be a la­kásba ... BÉCS A volánnál ülő hölgy sokáig turkál a retiküljében, aztán csábmosollyal így szól a rendőr­höz. aki megállította: — Kérem, uram, nézze csak meg, hová tettem a jogosítvá­nyomat. Szemüveg nélkül nem látok tovább az orromnál... BUKAREST Osztályfőnöki óra, a helyes és a helytelen magatartásról beszél a tanár: — Mit gondoltok, fiúk, kit ne­vezünk álszentnek? Alexandru jelentkezik: — Álszent az a gyerek — mondja —. aki reggel mosolyog­va jön az iskolába... SZÓFIA Atanasz megkérdi szomszédjá­tól: — Miért olyan levert, Georgi? — Ne is kérdezze — sóhajtja Georgi. — Szép, fiatal feleségem van, de amilyen fiatal, olyan be­teg. — Maga panaszkodik? — le­gyint Atanasz. — Mit szóljak én? Nekem csúnya, öreg feleségem van, és amilyen öreg, olyan egészséges... BELGRAD A jugoszláv kiscsapat elveszít egy mérkőzést, a játékosok szo­morúan ballagnak le a pályáról. A csapatkapitány ' vigasztalni próbálja őket: — Fel a fejjel, fiúk! Nélkülünk ők sem győzhettek volna! HAMBURG Négy férfi szalad egy huligán elől. Valaki megkérdi őket: — Miért félnek ennyire? Hi­szen maguk négyen vannak! — Ez igaz, de nem tudjuk, hogy melyikünket akarja meg­verni ... SEVILLA — Tudja, Miguel Federico, ha jól meggondolm, mindkét házas­ságom balul ütött ki. — Hogyhogy? — Az első feleségem már a második nap megszökött — ez a mostani meg kilenc év után sem akar megszökni... BUENOS AIRES Este tíz óra után megszólal a telefon a plébános szobájában: — Hallo, itt Gonzalesné be­szél, a Honduras utca tízből. Ké­rem, küldjön három palack bort a jobbikból a lakásomra, de sür­gősen! Az Arany Liba vendéglő­vel beszélek? — Asszonyom, én a plébános vagyok... — De plébános úr! Mit keres ön késő este a kocsmában?... Révész Tibor Amerikai szabadságharc egyik vezére. 60. ... i, orvosi kif. szóösszetételekben a gerincre vonatkozóan. 62. TN. 63. Képző. Beküldendő: Vízszintes 1., folytatás a függőleges 12., vízszintes 25., folyta­tása a függőleges 16., vízszintes 54. G. K. Síi msm SZILVÁSI LAJOS (30.) Errefelé már sok a gyerek, apróbb-nagyobb szép számmal, né­melyik pendelyben, a másik tér­den alul érő, foltos-rongyos nad­rágban, a legtöbb meg rövid, fekete gatyában, s mezítláb va­lamennyi, pedig nedves is, hideg is a föld. Kiabálva ugrálnak a Botond körül, szaladnak után- nunk, s az élelmesebbek egyike fel is kapaszkodik hátul, hogy visszakiabálhasson valamelyik társának! — Idesüss! Idesüss! Az udvarház jegenyékkel sze­gett út végén áll. Jókora, régi épület, erős, bizonyára vastag, fehérre meszelt falakkal, széles tornáccal, amelyet vaskos oszlo­pok tartanak. Kilenc kémény so­rakozik a mohos zsindelytetőn — legalábbis szemben ennyi lát­szik —, arról árulkodva, hogy szép számmal van szoba a ki­sebb kastélynak is nevezhető épü­letben. Ahogy közelebb érünk, észreveszem, hogy kétoldalt me­rőleges szárnyak csatlakoznak a főfronthoz, ami azt az előbbi fel­tevésemet igazolja, hogy az ud­varház valóban beillik kisebb kastélynak is. Zöldre festett zsalugáterek fe­dik az ablakokat a homlokzati részen. A zsalukat leeresztették. Valószínűleg senki sem lakja eze­ket a helyiségeket. Könnyű homokfutó vesztegel a tornác előtt, két jól táplált, fia­tal csikóval a rúdja mellett. Ko­csist nem látok sehol. Bizonyára bent van a kastélyban. Véget ér a jegenyesor, s a Bo­tond begördül a vasrácsos, nyi­tott kapun át az udvarra. Jobb- , ra, balra megkapált virágágyak, földbe hajlott fejű rózsavesszők­kel. Csak az egyik ágyásban her­vadozik néhány bordó őszirózsa. Hátraszólok Simon Pistának: — Ha van a házban telefon, keresd meg. Ültesd mellé Hege­dűst, Amíg mi itt vagyunk, sen­ki sem telefonálhat a kastélyból az engedélyem nélkül. — Aztán Gasztonhoz fordulok: — Mondd meg Gilbertnek, hogy szigorúan tartsa magát ahhoz, amit kita­láltunk. Szojka odafordítja az autót a homokfutó mögé. Leugrálunk. Mielőtt bemennék a házba, rend­be hozom az egyenruhámat. Igencsak meggyűrődött a köpe­nyem a négynapos útban. A fiúk is elhanyagoltak. Nem keltünk nagy bizalmat szakálas képünk­kel sem, de hát mindegy, majd csak kitalálok valami magyará­zatot. Magam mellé intem Simon Pistát. — Egyelőre ketten megyünk be — mondom a többieknek, aztán felsietek Pistával a lépcsőn. A kastély főbejáratán, a nyi­tott, faragott, kétszárnyú ajtón át, amit kívülről megvasalt, behajt­ható, de most ugyancsak nyitott lapok védenek, valami előcsar­nokfélébe lépünk. Első pillanat­ban senkit sem látunk, s mind­ketten meglepődünk, amikor bal­ról hangot hallunk: — Kit keresnek a tiszt urak? Szürke mellényes inas áll ol­dalt a félhomályban egy alacsony asztalka mellett, amelyen lapos ezüsttálcát látok. — Az intéző urat keressük — mondom, miközben zubbonyom felső zsebéből előkotrom levéltár­cámat, s névjegyet veszek elő. Az inas odalép a névjegytálcá­val hozzám. Ráteszem a papír­szeletet. Halk léptekkel tűnik el az inas bal felé, egy faragott ajtó mö­gött. Ránézek Simon Pistára. Kérdő az ő tekintete is. Várunk. Köz­ben körülpillantok az. előcsarno­kul szolgáló helységben. Jókora tágas, de alacsony mennyezetes terem, fehérre me­szelt falakkal, s a falakon vadá­szatot ábrázoló nyomatokkal és néhány szarvasaganccsal, amit a kastély gazdája bizonyára a he­gyek között lőtt. Ebből a helyi-' ségből jobbra és balra egyfor­mán faragott, egyszárnyú ajtók nyílnak, a főbejárattal szemben azonban ugyancsak domború fa­mintás, de kétszárnyú és ma­gas, majdnem a mennyezetig érő ajtót latok. A bal sarokból meg pácolt falépcső vezet felfelé, ar­ról árulkodva, hogy a többi he­lyiségek magasabban fekszenek, mint ez az előcsarnok. Az inas lép ki a balra nyíló szobából, de közelebb jön. — A tekintetes úr kéri az urakat legyenek kis türelemmel. Bólintok. Az inas visszaáll a kis áztál mellé, és helyére teszi a névjegytálcát. Néhány percig csend van. Az­tán lónyerítés hallik a kastély előtti virágágyás udvarról. A ho­mokfutóba fogott csikó prüsszen­téssel válaszol rá. Odalépek az egyik fali képhez. Angol felira­tú nyomat, elnyúlva futó aga­rakkal, lóháton vágtató piros va- dászfrakkos urakkal, akik zso­késapkát viselnek. Az agarak elölt nyulak menekülnek, hát­racsapva hosszú fülüket. Hajtó vadászat. Egyszerre felfülelek. Ügy tűnik, hogy a falépcső felől, ahová a lépcső vezet, zongora­szót hallok. Előbb lágyak, álmo- dozóak az akkordok, majd hir­telen vad, gyors és zengő hang- zatok zúgnak fel. önkéntelenül a hang irányába fordulok. Nem ismerem a zongoradarabot, amit hallok, de azt rögtön észreveszi a fülem, hogy rendkívül isko­lázott, gyakorlott muzsikus já­tékát hallom. A zongora fortis­simo zeng, zúg az ajtókon túl, örvénylő vízként kavarognak a hangok, s mindez anyira meglepő ebben a puszta közepére dugott udvarházban, hogy érthető, ha csodálkozom .rajta. Odafordulok az inashoz: — Ki zongorázik? — kérdem, de mindjárt meg is bánom, ami­kor érzem az inas kelletlen, hű­vösen kimért hangából, hogy csak azért felel, mert ő inas, és köte­lessége válaszolni, ha egy katona­tiszt, egy úr kérdést intéz hozzá: — A kisasszony ... Volna még mit kérdeznem, de inkább lenyelem, s elfordulok a borotvált arcú, egyenes tartású, bár idősebb férfitól. Bizonyára az az oka barátságtalanságának, hogy nyilaskeresztes karszalagot lát a karomon, s nincs hozzá­szokva, hogy egy tisztességes úri udvarházba efféle nyilaskeresztes jottmentek — akikről bizonyára rossz a véleménye a gazdájának — minden hívás nélkül betehes- sék a lábukat. Kénytelen vagyok tudomásul venni a rideg fogad­tatást, de bánt, hogy kényszerből megtűrt tolakodóként kell eltölte- nem még oly kurta időt is ezek között a vén, vaskos falak között. Ha az eszem be is látja, hogy muszáj megjátszanunk ezt a sze­repet a nyilas karszalagokkal, belső viszolygásomon nem tudom minden további nélkül túltenni magam. Egész életemben azon , igyekeztem, hogy kellemes em­bernek tartsanak mindenütt, ahol megfordulok, lehetőleg ne bánt­sak meg senkit, ne sértsem senki­nek az ízlését vagy ítéletét, s ugyanolyan mosolyogva, ugyan­olyan szívélyesen beszéljenek ve­lem, ahogy én társalgók mások­kal. Bárhol megfordultam eddig, mindig ehhez tartottam magam — még akkor is, amikor Vinyi- cában egy ottrekedt orosz pati­kushoz szállásoltak be —, s most boszankodom, hogy görbe szem­mel fognak rám nézni ebben a házban. Közben tovább áramlanak a zongorahangok, kavarognak, hol vad erővel, hol meg szelíd me­lankóliával, megadó bánattal, mint amikor egy lélekben a düh és a beletörődés váltakozik, az egyik zajosan kiabál, háborog, a másik fáradtan, rezignáltan só- haitoz... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom