Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-26 / 22. szám

4 • PETŐFI NÉPÉ • 1975. január 26.

A külváros, téli napsütésben

A reggeli köd felszállt. Ragyog a nap. Előttem a Zománcipari Művek kecskeméti gyára pöféke. li a sok gondot, bosszúságot okozó fluorgázt Jobbra is a Lenin- város, balra is. Csillogó ablakszemek villannak az égre, útra.

A Lenin tér a Tizedes utcánál véget ér. A négysávos Erzsébet körút hullámokban ontja az autókat, de a modern' utak világa külön világ.

A sarki bádoggarázsok sora egy düledező téglakerítésnél ér véget. Az időben porladó téglafal, magas fakerítés vajon mit takar?’ Milyen tenyérnyi múltat, ami még a jelen valósága, s ami már a városrendezési tervben talán egy ötemeletes betonház helyeként szerepel.

Tizedes utca 12. a házszám. Az utcára néző ablakok bedesz- kázva. A szobák elhagyottak. Tulajdonosaik már valahol a Széchenyivárosban laknak.

'P. Kovács Ádám ajtaján kopogok. Nincs itthon. Másik ajtóhoz lépek, ahol a postaládán Chlebik vezetéknév olvasható. A hangos köszönésre nem válaszol senki.

Az udvar másik oldalán melléképületek, de lakás céljait szolgálják. Az egyik szoba ajtaja félig nyitva. Két fiatalember éppen takarít. Egy kartondobozba kiürült üvegek kerülnek. Nem akarják magukat megnevezni, de szívesen tájékoztatnak. A hét különböző nagyságú lakrészből már csak háromban laknak, mert az épületet szanálják. A fiatalemberek kuckója melletti szoba ajtaja lepecsételve: „Kecskeméti Városi Tanács V.B. Igazgatási Osztálya” — aláírások. Egy öreg néni élt itt, de meghalt. Hozzátartozói- bizonyára nincsenek. AZ udvar végében a huszonnégy éves Fekete István "lakik, de édesanyja már a Széchenyivárosban él.

— Tudja mit? Itt vannak ezek az üres lakások két éve. Azért én odaadnám őket olyanoknak, akik méregdrága albérletben élnek, azzal a feltétellel, hogy amikor bontani kell, mert bontani fognak, akkor elköltöznek Ismét albérletbe. Nagy segítség lenne az, ha két évig nem kellene kllencszáz forintot fizetni, hanem csak ütvenet, mert ezek ol- KlK-lukrtsuk. l-egulnbb ösz- •zeruknánuk egy kis pénzt Induláshoz. Igazam van? .... r.- Bóllntok, bár nem Ilyen egyszerű az ügy. A lényegével egyetértek. Kevés a lakás, s vannak, akik takarékoskodnának. amíg

• Molnár Sándorék a Belső-szegedi út 45. szám alatt laknak.

földübörögnek majd a falbontó markológépek, egy másfajta életnek talajt egyengető bulldózerek.

Anna néni

Belső-szegedi út. A sarkon „Falatozónak” becézett kocsma. Az itteniek — a vasúton rakodó munkások és a környező házak lakói — Simon-kocsmának keresztelték el, mert az üzletvezetőt Simonnak hívják. Az E—5-ös út másik oldalán, a sorompó melletti falatozó" pedig Fodorkocsma, mert a ház valamikor Fodor nevezetű emberé volt. Az utca sarkán márványkereszt. Valamilyen üdvösségért vagy bűnbocsánatért 1892-ben állíttatta Király Sándor és neje, Gyurkó Mária.

Az Alsó-pályaudvar felöl jövet megpillantok egy idős asszonyt. Négykerekű deszkakocsit húz, amely megpakolva zsákkal, papírral és egy elnyűtt kézitáskával.

Farkas Józsefné, Anna néni, Kecskemét, Boldog utca 15. szám alatti lakos. Ízes beszédű, mosolygós. Kenyér- és krumpli- hulladékot gyűjtött, azt viszi haza a kézikocsin.

— Három kis tyúkorn van, tudja! Azoknak kell, mert szeretik ám!

— Nyugdíjas, Anna néni?

— Nem, fiam. A Mészáros Tiborkát nevelem és azután kapok pénzt. A Tiborira már tizenhárom éves, annyj a lelkem. Hathónapos korától nevelem, mert eldobta magától az anyja. A húgom lányáé, azért fogadtam magamhoz. Az apja riiIaUn.sz.foMn magát, az anyjának meg nem kel. ‘lett I Nerti! Éli neveiéin. Nagyon beteges volt szegényke. Nagyon sok fillért elvittem a Janik doktor úrnak, amire meggyógyító! • üres lakások a Tizedes utca 13-ben.

0 Farkas Józsefné, Anna néni, Mészáros Tiborka nevelője.

ta ... — Ahogy hallgatom szép beszédét arra gondolok, számára már csak ilyen marad az élet? Erre gondolok, de tudom, túl nagyok még a mai élethez is a külvárosok, akármilyen gyorsan is tűnnek el a Tizedes utcák. Akármilyen gyorsan — ismétlem — Anna néni azért itt él köztünk, ilyen. Ami nagyon fontos, ami a holnapi bizakodást, a holnaputáni jobb életet jelenti: g,Tiborka”, ahogy Anna néni mondta, s ahogy én mondom most: MÉSZÁROS TIBOR, talán tudós, talán orvos, talán asztalos, talán kőműves lesz? Egy emberrel mindig új reménysége nő fel a jövőnek, akit Anna néni nevelt, akit Anna nénik neveltek a külvárosokban.

Még sokáig nézem a Belsőszegedi úton tovazörgő négykerekű kézikocsit.

Molnárék

' — Nincs itthon a szomszéd- asszony, azt hiszem elment az SZTK-ba. öt tetszik keresni?

— Nem, nem — válaszolom Molnár Sándornénak és észre sem veszem, hogy megismerkedtünk. Kedvesen invitál, hogy térjek be hozzájuk. '

— Szép ez a kis szőlő itt a ház előtt. Hány tőke?

— Ne tessék mondani. Tavaly egy szem sem termett. A gyár, a vasgyár (ZIM) elpusztította a fluorral. Talán tetszett is olvasni, hogy milyen kellemetlen erre a fluor. Hát lepörkölto legnagyobb virágzásban n termést.

Molnár bácsi a meleg, tiszta konyhában üldögél az asztal melletl. Beszélgetünk az eleiről. Or is rlohoz/a a szülő!.

— Kilencen peri is indítottunk n zománcipari gyár ellen a múlt. nyáron és most novemberben (léitek meg kártérítésként 2240

• Lepecsételte a városi tanács

forintot, de még nem kaptuk

meg.

— Nyugdíj?*

— Én vagyok a nyugdíjas — mondja Sándor bácsi — a MÁV- tól. Ott voltam negyventől. Ezeregyszáz, meg száz forint az asz- szony után. Kevéske, azért kijövünk ebből is.

— Én, tudja — veszi át a szót Molnár néni — nem mehettem dolgozni, csak itthon voltam, mert beteg vagyok régóta a vesémmel és az epilepszia is. Most meg a lábam lett beteg. A gyerekeket azért tisztességgel fölneveltük, már van négy unoka is. Az egyik fiam a DÁV-nái főművezető, a lányom Félegyházán pedagógus, a Sándor fiam meg Lajosmizsén dolgozik szintén a DÁV-nál.

— Mióta laknak itt? — kérdezem Sándor bácsit.

— Most volt január ötödikén harminc éve. Ezek itt a vasút mellett KIK-lakások. Százöt forintot fizetünk lakbért. Száraz ez a lakás, de a fal már salét- romos. Hiába, régi épület. Nézze, leveri a zománcot.

Nézzük a tiszta szobában a családi képeket, majd szóba jön a múlt.

— Én Halebrin Mária vagyok, liiptnn születtem, de nőin ismertein az anyám, mert az árvaház. kapujába tettek. Tiszakécskén voltam kihelyezve Németh I .ász- lónál, olyan mezőőr volt. Az állatokat g.uidja/.lam, azért is van (•spk bárom osztályom, de olvas-' ni. azt nagyon jói megtanultam, magamtól. Most is olvasol; könyveket. meg van ez a kis rá dió. még a fiam volle, amikor kitanult...

Az életút? Küzdelem, küzdelem a megélhetésért, a betevő falatért. Sándor bácsinak négy osztálya van. Volt kaná.-z, kocsis és úgy került a vasúthoz. Katonának sem kellett elmennie, mert a mérnök fölmentette. Kezében egyetlen puska sem sült el életének hetvenkét éve alatt. Csákányhoz, rakodóvilláhaz szokott, az egyszerű élet egyszerű tisztességéhez és ahhoz is, hogy néhány lépésre a ház előtt az ötös főútvonalon rohan autócsodáival Európa és egy másmilyen élet, amely öregségükre békét, biztonságot adott.

Csátó Károly

Akik új életet kezdtek...

Ha valaki nagyapjától örökölt nedves, omladozó, nádfüde- les lakásból kétszoba-összkomfortosba költözik, szinte új életet kezd, csinosítja, védi, óvja új lakását.

A VOLÁN 9. sz. Vállalatának bajai telepe hét hónappal ezelőtt a korszerűtlenség szinte minden jegyét magán viselte. Az ott dolgozókat valóban csupán a szakma szeretete kötötte oda, hiszen ugyanannyi, vagy több órabérért már régén elhelyezkedhettek volna másutt is.

A Volán 9. sz. Vállalat bajai telepe 1944. júniusában új, korszerű telephelyére költözött. 54-en voltak olyanok, akik a nagy távolságra hivatkozva ott hagyták a telepet,

60-an pedig egyéb okokból távoztak. A nagy létszám- csökkenés feladta a leckét a Volán-telep vezetőinek.

Akik maradtak, magukénak érezték a telepet. Igaz két hónapig visszaesett a

• Felvételünkön Yaradi Béla szocialista brigádjának két tagjával szerelés közbe«. ,

(Szabó Ferenc felvétele)

javító százalék. Meg kellett szokni az úi telepfe- gvelmet, a diagnosztikai sort, as új műszerezettséget, hiszen azelőtt „füllel" hallgatták a motort. A telep berendezéseire ugyan egyéves garancia volt, de a közben megmutatkozó hibák kijavításával nem várhattak az alvállalkozóra.

A nehézségeket fokozta, hogy 1974-ben 7 millió forinttal többet kellett fordítani autóbusz-felújításra, mint a megelőző . években. Mégis a vállalati eredmény: a tervezett 11.7 millióval szemben 13,2 millió volt. A telepen tavaly 46 szocialista brigád dolgozott 441 taggal. A telep dolgozóit az átállás, az úi környezethez való alkalmazkodás közben érte a rendkívüli őszi időiárás okozta, nagy erőfeszítéseket követélő szállítási feladatok megoldása.

Az úttalan utak, a tengelyig érő sár rengeteg kárt okozott a gépkocsikban A szerelők nem győzték a tengelykapcsolók, motorok, sebességváltók javítását. Kommunista szombatok, .szabad szambátok és vasárnapok tellek u hibák iriidüehoz.ásav.'ii A kommunista helytállás igazi példáját mulatta Váradi Béla szerelő szocialista brigádja, amikor látva a tornyosuló javítanivalókat három szabad szombatjukat ajánlották fel, hogy mielőbb üzemképesé tegyék a szállításból kidőlt tehergépkocsikat.

Sokan emlegették abban az időben Lennér József és Körmö- czi János rakodógépkezelőket, akik a cukorrépa felrakásánál végeztek példamutató munkát. , A tehergépkocsi-vezetők közül a szakmabeliek elismerését is kiérdemelték Hegedűs Ferenc, Farkas János. Földes János. Balogh István és még sorolhatnánk tovább a sár és víz. az eső és hideg legyőzőit. November 16-án és 17-én 96 vagon ki- és berakását végezték a Volán bajai telepének dolgozói. Ezekben a napokban 181 gépkocsi vett részt a közúti fuvarozásban és összesen 1441 fuvarórát teljesítettek, s ezalatt 4414 • tonnát mozgattak meg. Ugyancsak 16-án 600 köbméter folyamkavicsot szállítottak a bajai keverőtelepre az 51-es út építéséhez, 550 köbmétert a bajai lakóházakhoz. a gabonasiló építéséhez, illetve az ATI raktárépítéséhez.

Jelenleg rekonstrukció alatt ájl a tehergépkocsi-állomány. 34 járművet kiselejteztek. 50 újat vásároltak és megkezdték a ZIL típusú tehergépkocsik beszerzését.

A személyszállítás követelményei lassan túlhaladták lehetőségeiket. Üj városrészek épültek Baján, ahová indokolt úi járatok beállí- ■ tása

A buszjáratok célszerűbb elosztása a tehergépkocsik jobb kihasználása lehetővé tette, hogy 1974. első felében mintegy 58 272 liter üzemanyagot takarítsanak meg. Ebben élen jártak a szocialista brigádok, hiszen 24 ezer litert takarítottak meg. A Gulyás József vezette Jelkv András brigád — a vállalat kiváló szoeiulis- la brigádja — egymaga 16 062 liter üzemanyaggal fogyasztott kevesebbet és 9 millió kilométert tett meg balesetmentesen.

A telep dolgozói 1974-ben 50 százalékkal több újítást nyújtottak be. mint az előző évben. A szocialista brigádok jelenleg készítik vállalásaikat az 1975-ös évre, amelyben elsőrendű feladatként szerepel a takarékosság.

Helyszűke miatt csak néhány példái ragadtunk ki. ami a kóce- rájból a korszerű autótelepre költözve nemcsak a munkakörülményeket. de az emberek gondolkodásmódját is megváltoztatta, s a példák bizonyítják, hogy ma már egyre inkább megtanultak szocialista módon dolgozni, tanulni és élni.

Szabó Ferenc

SZIL VASI LAJOSAppassionata

<51.) Erős ujjak fogják meg a karom. Kinyitom a szemem. Simon Pistára nézek, ö nyúl hozzám, ráncbán a homloka, aztán hirtelen magasra ugrik ék alakú szemöldöke. Üjra megmozdul jókora ádámcsutkája is a nyakán. Majd rácsap óriás, lapáttenyerével Szojka izmos vállára, aztán meg rám néz, és elvigyorodik:

— Azt hiszem, okosat találtam ki! Idehallgassatok! — Nyúl a térképtáskámért, és böngészni kezdi. Végre rábök a Vértes hegység egyik pontjára. — Itt. Igen, itt...

Gyorsan rágyújt, csak azután folytatja:

— Van nekem egy nagybátyám. Nyugalmazott premontrei szerzetes. Fabriczius Zuárdnak hívják. Tanár volt a gödöllői premontrei gimnáziumban. És vad hazafi... látni nem bírt-németeket. Nyugdíjazták is. Büntetésből, mert sokat kiabált... — A térképre mutat: — Itt van egy premontrei kolostor. Fent a hegy tetején. Nyugdíjas papok otthona. Csupa öreg szerzetes, hatvan és a halál között Ennek a kolostornak a rendfőnöke a bácsikám. Zuárd atya ... Olyan a kolostor, mint egy vár. Senki nem jár oda. Csak a szolgájuk. József közlekedik a falvi, a völgy, meg a kolostor közötti hogy beszerezze a szükségeseket ...

— Odamennénk? A kolostorba?

— kérdem, és sehogy sem tetszik az ötlet. — Az öreg papok...

— Öhozzáiuk Palikám! — lelkesedik Pista a maga gondolatán.

— Ideális hely volna nekünk! Legalább is addig...

— Amíg valamelyik vén pap meg nem tudná, hogy katonaszökevények vagyunk, és föl nem jelentene bennünket... — néz fel Pistára Szojka, és ő is húzogatja a száját.

— Ott Zuárd atva a parancsnok — legyint türelmetlenül Pista. — Lehet, hogy az öreg papok nem fogadnak szívesen bennünket, de amíg ő azt mondja, hogy márpedig mi a kolostorban maradunk, senki riem fog ellenünk szólni. És különben is, Zuárd atyán kívül senkinek se kell megtudnia, kik vagyunk ... Idegen nem jár a kolostorban sohase... Maid beadunk valami mesét az öregeknek... És addig meghúzhatjuk magunkat, amíg valami kínálkozik ...

Nézi a térképet. Ujja hegyével mutogatja az útvonalat, amelyen megközelíthetjük a Vértes-hegységet ...

Csend. Töprengünk. Kolostor ... fene tudia.

— Kikerülünk minden lakott helyet... ahogy eddig ...

összenézek Szóikéval. Vállat von.

— Ha a ‘többiek is jónak látják ... — Szojka belebámul a levegőbe, s valamit számolgat. — Talán kitart odáig a benzinünk ...

Elindulunk a többiek felé. Ott ácsorognak az autó körül. Gasz- ton és Gilbert a lány két oldalán. Hallgatnak, Olga éppen kivesz egy Symphoniát az orvosnövendék cigarettás dóznijából.

Mindenki beleegyezett Pista javaslatába. Vita nélkül.

Hát jó. Okosabb ötlet híján. Majd meglátjuk. Előbb el kell jutnunk odáig.

Este van. Hamarosan sötét lesz. Jól tettem, hogy átaludtam a délutánt.

végignézek az arcokon, amelyekre kiült valami elevenség, talán éppen amiatt, hogy végre megfogható célt találtunk magunknak.

Sóhajtok kicsit, aztán nekikezdek ahhoz, amit el akarok mondani, mielőtt újra útrakelnénk:

— Amint hallottátok, maga Olga, és maga, öregúr — intek a cigánynak, —, nem szerepelnek a körözési parancsban. Gondolják meg. Mi törvényen kívüli emberek vagyunk, most már hivatalosan és mindannyiunk által tudot- tan is. Ha továbbra is velünk tartanak, törvényen kívül állóak maguk is. Ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint mi. Tessék, döntsenek. Olga, maga még hamar hazaérhet, vissza a szüleihez. Maga, öregúr, nehezebb helyzetben van, de még mindig jobb dolog elkallódott munkaszolgálatosnak lenni, mint szökött katonának, akit ez a ... hogy is hívják ...

Szenvtelen a lány hangja, amikor kisegít:

— Nemzeti Számonkérő Szék ...

— Igen, szóval ez a Nemzeti Számonkérő Szék csak minket köröz... Nagyon nyomatékosan kérem mindkettőjüket, fontolják meg!

Hallgatás. Aztán csak az öreg cigány morog valamit.

— Mit mondott? — kérdem.

— Csak azt — ismétli hangosabban —, hogy jó nekem a fő-'

hadnagy úrékkal. Ugyebár ... Ha eddig segítettek rajtam . ..

— Segítsünk ezután is, mi?

Mindenki nevet. Az a jóleső

érzés csendül á halk nevetésből, hogy végre adódott valami, amit meg lehet kacagni.

Olgára nézek. Állja a tekintetem.

— Nos? — kérdem.

— Megmondtam. — Ennyi a válasza.

— Sajnálom — vonok vállat.

— Ezután magáé a felelősség. Nem vág vissza. Azt hiszem, megbántottam. Jóvátenném:

— Hát jó... — Elmosolyodok:

— Szedelőzködhetünk. Amint egészen besötétedik, tovább indulunk.

Percek alatt összeszedi mindenki a holmiját, s már kászálódnak is fel az autóra. Csak Gaszton várakozik. Aztán hirtelen odalép hozzám. Zavartan pislog egyet- kettőt, majd — amikor ránézek

— nagy nehezen kirukkol a kívánságával :

— Főhadnagy úr, kérlek... — krákog egyet, s újra nekidurálja magát: — Én azt hiszem, szűkén vagytok ti ott az első ülésen. Hátul meg, rhinálunk ... Gondoltam, hogy Olga jól elférne, meg — most már sebesen beszél — nem is verné annyira a szél, mint ott elől. — Gyorsan előszedi cigaret- tadózniját, és nyújtja az orrom alá: — Megtisztelnél, ha rágyújtanál. Gyújts rá... — erőlteti.

Kénytelen vagyok kivenni egy cigarettát. Alig állom, hogy el ne nevessem magam. Lám, ez hasonlít Gasztonra. Nem, hogy

' egyenesen megmondaná: tetszik neki a lány, azért akarja, hogy mellette ülhessen ... Nem, ő hátulról kezdi, ravaszkodik, pedig talán sejti, hogy átlátok a szitán. Beleszívok a cigarettába. Nem ízlik a Symphonia. Hiába, elszoktam már a jobb dohányoktól.

— Jól van, kiskomám — mondom. — Szólj Olgának, aztán ültesd ahová akarod .. . vagy ahová ő akar ülni.

Látom a sötétben is, hogy felragyog az arca, s már fordul is sarkon, ugrik a lányhoz, aki éppen fellépne az autó első hágcsójára.

Én 'meg belépek a bokrok közé.

Mire visszaérek, már minden- . ki a helyén ül. Megnézem a hátsó ülést. Valóban kellemes kuckót rezervált Gaszton a lánynak. Olga már ott kuporog.

— Jó helye van? — kérdem.

Felém se fordul, úgy felel hűvösen:

— Jó.

Sértett, bosszús a hangja. Mi ütött belé? A jó isten se igazodik ki a nőkön. Éppen én törjem a fejem? Ha morcos a kisasszony, ám tegye.

Zseblámpámmal még egyszer végigvilágítok rajtuk. Odafordulok Hegedűshöz:

— Igazítsa meg az öreg hátán azt a pokrócot — s a cigányra ^mutatok, aki úgy terítette magára az amúgy sem valami meleg takarót, hogy éppen a nyakába fog fújni a szél.

(Folytatjuk