Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1975. január 25. AZ EGYKORI FUTÁR EMLÉKEZIK Illegális megbízatás Ságvári Endrétől... Tisztán látni Három könyv az „új baloldalról Földvári Józsi bácsi az Országos Ifjúsági Bizottság tanácskozásán, kongresszusán találkozott személyesen Ságvári Endrével. A már akkor nagy tekintélyű, ifjú politikus a fővárosban dolgozott, Jóska akkoriban a debreceni fiatal'szakikat képviselte. Harminc év múltán Kecskeméten, a Postás Klubban idézi az emlékeket. A "KlSZ-szervezet meghívására utazott a hírős városba, hogy közreműködésével segítse a kor jobb megértését — Meglepődtem, amikor magához intett és arra kért, hogy Kőbányán adjak át egy üzenetet. Így szólt: „Sintér, tűnjön el.” Noha alig ismertem a pesti közlekedést, Sikerrel .teljesítettem a feladatot. Így kezdődött. Majd kért, hogy maradhatnék-e még Pesten, a kongresszus után is. Táviratilag szabadságot kértem, s kaptam. Így. Ságvári mellett dolgozhattam. Kiderült, hogy azért esett rám a választása, mert engem a fővárosban nem ismertek, nyugodtan mozoghattam. Kiváló taktikus volt. Még az akkori nehéz időkben is volt gondja továbbképzésünkre. Arra intett, hogy csak jó dolgokat érdemes olvasni, tisztult gondolatokat tanulni. Meglepődtem, amikor egyszer Peyer Károly egyik művét nyomta a kezembe. — Olvasd! — Peyert? — Lapozz a könyvbe! Majd hanyatt estem, amikor a, 100%-ból és más kiadványokból kivágott tanulmányokat találtam az óvatosságból egy Pe- yer-mű borítójába kötött könyvben. Ságvári elmosolyodott: — Látod, látod. Peyertől is lehet tanulni. A felszabadulást követő években fontos szakszervezeti tisztségekben bizonyíthatta Földvári József, hogy a Ságvári Endre mellett töltött hetek tapasztalatait a megváltozott körülmények között is hasznosítani tudja. A KISZ-oktatás keretében szervezett veterán—ifjúmunkás- találkozó elérte célját. Közelebb hozta a mai fiata-okhoz a történelminek monaott időket és a munkásmozgalom egyik kimagasló egyéniségét. H. N. Mi az igazság a jánoshalmi óvodaügyben? Szerkesztőségünkbe az utóbbi időben több azonos tartalmú levél érkezett Jánoshalmáról. Feladói anyukák és apukák voltak, akik az óvodai visszásságokkal kapcsolatos tapasztalataikat vetették papírra. Soraikból arról értesültünk: hovatovább gyakorlattá válik a nagyközségben, hogy a kisgyermekeket az egyik óvodából „átirányítják” a másikba. Jóllehet ezek a pöttöm emberkék fölöttébb ragaszkodnak a megszokott óvó nénikhez, játszópajtásaikhoz, az ismerős környezethez és nagyon idegenkednek az új közösségtől. ám mindezzel kevésbé tőrödnek az illetékesek. Csakúgy mint a szülők tiltakozásával, akiknek e sajátos átszervezés miatt olykor a lakásuktól másfélkét kilométerre fekvő intézménybe és vissza kell kísérniük csemetéiket nap mint nap, pedig ők korábban az alig pár száz méterre levő óvodába járhattak. Bevalljuk, a történtek számunkra is furcsának, érthetetlennek tűntek, ezért döntöttünk úgy, hogy a feltehetően nem is kevés családot érintő, tehát;' voltaképpen közérdekűnek i^nősülő panaszt nyilvánosságra hozzuk a levelezési rovatunk Olvasóinké a szó című rovatában. Minderre né- hánv héttel ezelőtt Került sor. Azóta számos pro-kontra bejelentést kaptunk e témakörben. A magát megnevezni nem akaró egyik jánoshalmi lakos felháborodva mondta: jelenleg is minden a régi az óvodai bosszúságokat illetően. s a cikk csak azt eredményezte, hogy még kellemetlenebb helyzetet teremtettek a reklamáló szülők, illetve gyermekeik részére. Másik olvasónk — aki szintén a névtelenség homályába burkolózott — viszont beszámolt arról, hogy szerencsésen, a sérelmek orvoslásával feleződött be az ügy. Nos, az ellentmondások már-mar arra késztettek bennünket, hogy az igazság kiderítésére a felsőbb szervek segítségét kérjük, amikor megkaptuk a nagyközségi tanács elnökének. Harczi Jánosnak írásbeli válaszát, amely egyértelműen tisztázta a dolgokai. Tartalmát részletesen ismertetjük, elsősorban a tévhitek eloszlatása, a felkorbácsolt kedélyek megnyugtatása céljából. A levélből egyebek között megtudtuk. bár Jánoshalmán régóta megkülönböztetett figyelmet és jelentős összeget fordítanak az óvodai helyzet javítására, de az ilyen igények fokozatos növekedésével itt sem tudnak sajnos, lépést tartani. A gondok mérséklését van hivatva szolgálni az a tanácsi, óvodai, szociálpolitikai és ifjúsági szervezeti képvselőkből- álló bizottság, amely a jelentkezőkről előzetes környezettanulmány birtokában határoz. Alapelv, hogy csak olyan óvodás korú felvételét utasíthatják el, akinek az édesanyja nem dolgozik, vagy gyermekgondozási szabadságon van. Lehetőség van azonban arra, hogy a kedvezőtlen szociális körülmények között élő családok gyermekei az említett feltételek ellenére is óv,ódába járhassanak, ói A nagyközségben, .e®: idő szerint két gyermekintézmény található. A legnagyobb a központban, a Szabad Május téren levő. mely 20 éve épült, s azóta már nemegyszer bővítették is. a kisebb befogadóképességű pedig 1970-ben létesült a Pacsirta lakótelepen. Férőhelyeik száma összesen 300. Ide tavaly 340 gyermek felvételét kérték a szülők. A 3—6 évesek közül negyvenen sajnos, nem lehetnek óvodások az 1974 75-ös évben. Az említett testület körültekintő munkáját bizonyítja, hogy az elutasításokat nem követték sorozatos fellebbezések. Ami pedig a sokak által kifogásolt átszervezést illeti, az lényegében következménye az óvodai körzetesítéssel összefüggő évenkénti intézkedésnek. De vajon mi indokolja ezt? — merül fel önkéntelenül a kérdés. A tanácselnök erre vonatkozóan is informálta lapunkat. Az örvendetes demográfiai változás. a születések számának emelkedése Jánoshalmán is bizonyított tény. Érthető hát. ha, egyre többen vannak olyan — elsősorban fiatal — családos szülők, akik óvodai. elhelyezést, kérnek, mivel a féri alacsony keresete miatt a feleségnek is dolgoznia kell, ám ennek ellenére az iskolába járásra is fel akarják kellő- képepn készíttetni a gyermekeiket. Jogos igényeik jelenleg is kielégíthetők ugyan, de számolniuk kell azzal, hogy a kislányaikat. fiaikat áz otthonaiktól mesz- szebbi intézménybe is elszállítják, illetve hazaviszik rendszeresen. ha szükséges módosítani az óvodai körzet határát. Ilyen eset már néhányszor bekövetkezett, ugyanis az újonnan felvettek között mindií; van olyan gyermek, aki ,a többiekhez viszonyítva igen nagy távolságról, sőt tanyáról jár be, s hogy az útját lerövidíthesse, a lakáshoz legközelebb levő óvodába kerül, azon közelebb lakó társa helyére, kit onnan a másik . intézménybe írattak át. Az illetékesek egyébként tapintatosan, gondosan végzik az átcsopprtosí- tásL.s mindent megtesznek' azért, hogy a gveírnek mielőbb íriegtóa-' ráfkózz'ék' ifi környezetévél. Áz ebből eredő kifogásokat egyébként lelkiismeretesen megvizsgálja a bizottság, s a lehetősége szerinti — de a közérdeket is szem előtt tartó — megoldással sem marad adós. Az aggályoskodó szülőket nem vonják, nem vonhatják felelősségre, s megtorlásban sem részesíthetik. EGYÉRTELMŰ, következetes marxista bírálatban kell részesíteni a közgondolkodás egészséges fejlődése mellett jelenlevő jobboldali, ultraradikális, dogmatikus nézeteket. Határozott harcot kell folytatni az eszméinktől idegen polgári, kispolgári szemlélet ellen” — olvashatjuk többek között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelveiben. Az ideológiai küzdelem mindig jelentős volt a két világrendszer harcában, különösen fontos ez napjainkban, amikor a szocialista és kapitalista országok közötti gazdasági, kulturális, politikai együttműködési megállapodások vannak napirenden. ,Ilyen helyzetben bonyolultabbá vált a politikában való eligazodás, nagyobb szükség van az ideológiai munkára. A békés egymás niellett élés harcot is jelent. Konkrétan, minden kérdésben. napról napra a tőkés országokból kiinduló antimarxista nézetek leküzdését, hazai jelentkezési formáinak feltérképezéséi és elutasítását. NAGY ÉS MEGHATÁROZÓ jelentőségű változások tanúi vagyunk; az elmúlt harminc évben gyökeresen megváltozott a magyar társadalom tudati képe is. Ideológiai problémák folytak eddig is, de némelyek lebecsülték vagy félvállról vették a társadalmunktól idegen nézetek elleni harcot. Előfordult, hogy ezek a csatározások mellékfronton folytak, miközben a társadalmat leginkább érdeklő kérdések körül gyakori volt a hosszabb ideig tartó hallgatás. Erről ma már többnyire csak múlt időben beszélhetünk, a Kossuth Könyvkiadó egymás után jelenteti meg az ideológiai tisztánlátást segítő könyveket. A sorból kiemelünk három olyant, amely érdeklődésre tarthat számót. (Köpeczi Béla: Az „új baloldal” ideológiája, Fencsik László: A mai trockis- ták, Józef Horgász: Herbert Marcuse és a harmadik erő filozófiája.) A HÁROM KÖNYV szellemi munícióval' szolgál a mindennapok elkerülhetetlen vitáihoz, ideológiai csátározásaihoz. Ajánlható mindazoknak, akik politikával, agitációval és propagandával, társadalomtudományokkal, ifjúságunk és társadalmunk kérdéseivel foglalkoztak. Vagyis érdekel jelenünk, tenni akar jövőn kért. A romantikus antikapitalista, ' álforradalmi jelszavakkal, néha marxista külsővel jelentkező „új baloldal” híveinek köre viszonylag szűk, mégis izgalmas olvasmány — „alapkönyv” — Köpeczi Béla műve. Fő törekvése a nálunk olykor misztifikált, nem jól ismert s ezért néha íélremagya- rázott áramlatok bemutatása. E törekvést tudós alapossággal, a tények gazdag ismeretének birtokában, közérthetően valósítja meg. Különböző, sokszor egymással szemben álló csoportok használják önmaguk megjelölésére a± „új baloldali” kifejezést azzal a céllal, hogy elhatárolják magukat a polgári baloldaltól, de a kommunistáktól is. Köpeczi Béla, megvizsgálva az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az „új baloldal” társadalmi alapjait, jelentkezésének okait, öt tő irányzatot különböztet meg. Csaknem minden áramlat a marxizmusból indül ki, azt eltorzítja és polgári filozófiai, közgazdasági, szociológiai és pszichológiai elméletekkel házasítja. Az anarchisták, troc- kisták, maoisták, a harmadikutas, az élőbb felsorolt irányzatokhoz közel álló ultraradikális, nem szervezett értelmiségiek és tiltakozó .„újromantikus” csoportjai ideológialiag nem körülhatárolt, politikailag nem minden esetben szervezett : egységei között nemzeti különbségek vannak. A különböző irányzatok ugyanakkor igyekeznek nemzetközileg is együttműködni — többnyire sikertelenül. A sikertelen együttműködést részletesen szemlélteti könyvében Fencsik László. Ismeretei többek között a IV. In- ternacionálé létrejöttét, csoportokra bomlását, a troekizmus lényegét. Rövid fejezetben mutatja be a magyar trockisták tevékenységét is. A lengyel szerző Marcuse-ről és filozófiájáról irt műve kiegészíti az „új baloldal” ideológiájának, politikai gyakorlatának képét. Mindhárom könyv nemcsak ábrázol, de marxista módon bírál is. Gazdag jegyzetanyaguk teljessé teszi a műveket. NEM LEBECSÜLVE az áramlatok hatását, de napjaink történelmét figyelemmel kísérve igaznak tartjuk Illyés Gyula más kérdésben megfogalmazott gondolatát. „A rögeszmések elég gyakran letesznek rögeszméjükről. Egy másik rögeszméért. Náluk így megy a szeget szeggel.” Nekünk pedig nem rögeszmésekre van szükségünk. Komáromi Attila ,,Nem is kívánok jobb munkát magamnak” Egy fiatal pedagógus portréja Befejezésül arról tájékozódtunk, hotfy a iánoshalmiak településfejlesztési terve 1977-re iró- nvozza elő az Erzsébet téren megépítendő új. ötvenszemélyes óvoda megnyitását, amely a gyer- mekintézménvi ellátottság helyi problémájának végleges megoldását jelenti maid. Velkei Árpád Dr. Erős Istvánné Haincz Erzsébet eddigi életútja három szakaszra osztható: 12 évig járt a kecskeméti Ko- dály-iskolába, ahol az első zenei élményeket kapta; majd a Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakán készült fel hivatására; s ősz óta a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanít. Beszélgetésünket is e három „korszak” eseményei, tapasztalatai köré csoportosítjuk. — Mikor goncjolt ejljiször arra, hogy Igenei, pályára úmögy?- A--' dalairól az áitalán'ős iskola és a gimnázium határán. A Ko- dály-iskola légköre, a kórusének. lés sok szép élrpénye természetesen meghatározó jelentőségű volt számomra, a gimnáziumban kezdtem el zongorázni (addig csellóztam);- és zeneelmélettel foglalkozni. Mindkettő egészen új oldalról hozta közelebb a zenét. Különösen a kamarazenélés szerzett sok örömet. 1908-ban részt vettem a pécsi nemzetközi zenei táborban, ahol Agócsy László módszertani előadásai tudatosították bennem pedagógiai szempontból is, amit addig az, iskolai énekórákon tanultam. — Hogyan indult neki a felvételi vizsgának? — Hát bizony, elég izgalmas volt. 74-en jelentkeztünk akkor arra a szakra, és végül 14-et vet. tek fel. — Miután felvették. simán ment minden? — Nem mondhatnám. Eleinte nagyon keményen kellett dolgoznom, szinte nem volt egy szabad percem. Ű.j, összetettebb kö. vetelményekkel találtam magam szemben. A második évre sikerült eljutnom odáig, hogy a feladatok megoldása már könnyebben ment, s egyre Jobb, ,,P£$j£iej:, 4 iS" jelentett. A karvezetés,-; a szol. •iézs, a zongora és1'a zenetörténet: ezt a négy tantáV'gyáf'' 'szerettem a legjobban, ezek voltak tanulmányaim fő pillérei. A harmadik év után férjhez mentem, s mivel férjem Szegeden dolgozik — az orvostudományi egyetem- tanársegéde. egyébként ő is nagyon szereti a zenét — engedélyt kaptam, hogy az két utolsó évet összevonva végezzem el. Ez megint sok munkát jelentett; az utolsó félév végén például kilenc vizsgám esett két hétre. Karvezetésre még egy fél évig feljártam Szegedről, ezek után került sor december 14-én a diploma- hangversenyemre. — Hogyan esett választása az előadott művekre? — Hindemith: Frauenklage című kórusdalát egyszer kiyettem a könyvtárból, lejátszottam magamnak zongorán és nagyon megszerettem. A ■ Fancy című Kodály-mű viszont régi ismerősöm, még gimnazista koromból, a főiskolai kórus azonban az utóbbi években nem énekelte, ott szinte újdonságnak számított. Mindkét mű betanítása és előadása nehéz, de szép és hálás feladat volt. Jelest kaptam rá. — Mondana valamit eddigi tanítási tapasztalatairól? — Ügy érzem, az eltelt félévben sokat tanultam. A feladat, persze, teljesen új volt — hiszen-"a-négy főiskolai év alatt''általános- és középiskolában végeztünk gyakorlati tanítást —. de napról napra jobban megszerettem. Nagyon alaposan kell készülnöm minden órára; szerencsére a főiskolai oktatás szabadsága lehetővé teszi, hogy saját elképzeléseimet kipróbáljam és ■ megvalósítsam. Az utóbbi hetekben egy-egy, órán már „improvizálni” is mertem. Első perctől kezdve sokat jelentett a kollégák kedvessége, segítőkészsége. Ami pedig a hallgatókat illeti, felnőttekkel talán még jobb dolgozni: valamennyien pedagógusnak készülnek; tehát érdekli őket mindaz, amit tanulnak. Csak azt mondhatom: nem is kívánok jobb munkát magamnak! — Mi pedig azt kívánjuk, hogy ez a lelkesedés és hivatásszeretet kísérje végig egész pályáján. k. r. •Y»VAS SZILVÁSI LAJOS (50.) összenézünk. Már intenék Hegedűsnek, hogy kapcsolja ki a rádiót, amikor hirtelen felfigyelek. Körözéseket olvasnak fel. Szojka széles homlokát nézem és az orra mellett szeplőket, amíg a rádiószpiker szenvtelen hangját hallgatom. S bár minden szót pontosan értek, mégis oly hihetetlen az egész. Vagyis inkább ... jó volna nem elhinni... — A Nemzeti Számonkérő Szék körözi a HB 448 számú Botond mintájú katonai terepjáró gépkocsit, amely katonaszökevényeket és egy fogolytáborból szökött angol repülőtisztet szállít. A járművel menekült személyek a következők: Türr Pál főhadnagy, tartalékos tiszt, Simon István hadapródmester, Bakos Gaszton karpaszományos szakaszvezető, Hegedűs D. Sándor tizedes és Szojka Géza közlegény, aki egyben a gépkocsi vezetője. Az angol hadifogoly neve nem ismeretes. Nevezetteket utoljára a Dunaföldvárnál átvezető híd ellenőrzési pontjátnál látták, ahonnan a Dunántúlra vették útjukat. A Nemzeti Számonkérő Szék megparancsolja minden katonai és csendőralakulatnak, hogy ellenőrizze a körzetében húzódó utakat, a helységekben megforduló idegeneket, a szökevényeket pedig — elfogatásuk esetén — azonnal tegye ártalmatlanná. Amennyiben felszólításra nem adják meg magukat, fel- koncolandók. A Nemzeti Számonkérő Szék nevezetteket törvényen kívül helyezi. Közöljük nevezettek személy leírását: Türr Pál főhadnagy ... Azután a rádió további háom hasonló körözést olvas fel, s mi még mindig dermedten állunk. ' Ahogy a pillantásom végigjár az arcokon, önkéntelenül észre kell vennem, kire milyen benyomást gyakorolt ez a váratlan hír. Szojka nyomott orra mellett, a szeplők között apró ve- rejtékcseppek csillognak. Bakos Gaszton kerek képe sápadt, új- jai idegesen turkálnak dróthajában. Simon Pista szájának két széle mellett egyszerre mélyebbek és sötétebben rajzoltak lettek a lefutó ráncok. Minduntalan nyelnie kell, és inas nyakán le-föl szaladgál kiugró ádámcsutkája. Gilbert tanácstalanul tekinget arcról arcra. Az öreg cigány látszólag nem törődik semimvel: talán fel sem figyelt a rádióközleményre — hiszen a nevünket sem tudja —, egykedvűen guggol a tűz maradványai mellett, mintha a hamvadó parázs gyér füstjét szagolgatná. És hová lett Olga ? Nem látom sehol. Körülnézek. Akkor veszem észre, hogy alig egy lépésnyire ott áll mellettem. Hogyan került ide mellém? Arca most ugyanolyan szenv- telenül nyugodt, mint abban a pillanatban volt. amikor anyja oldalán belépett az udvarház ebédlőjébe, ott a homokpuszta közepén. Bőre sápadt, halántékán a gyenge 'levegőjárástól meg- meglibben egy árvalányhajszőke tincs. Amikor összetalálkozik a pillantásunk, rebbenés nélkül néz rám a szeme: hiányzik belőle minden érzés, aminek most helye lenne — az ijedtség is, a tanácstalanság is... Észreveszem magam, és eszembe jut, hogy most különösen magabiztosnak kell mutatkoznom. Zsebembe nyúlok, hogy elővegyem a cigarettás dobozt, s közbén erősen magamra parancsolok : ném szabad az idegesség legkisebb jelét sem elárulnom! Miközben előhúzom a papírtasakot, és belenyúlok, valamiféle megkönnyebbüléssel állapítom meg, hogy nem remeinek az ujjaim. Szám sarkába dugok egy cigarettát. Van gyufám, de nem veszem elő. Meg kell törnöm a csendet. Ránézek Szoikára: — Adj tüzet! — önkéntelenül tegezem. Gombszeme rám villan. Megértett, s már össze is szedte magát. Villan az öngyújtó lángja, és odaér a cigarettám végéhez. Nagyot szívok, és sokáig bent tartom a füstöt, hadd járjon át minél több zugot a tüdőmben. Aztán körülnézek. Minden arcon megáll a szemem. — Mindenki folytassa a dolgát. Majd Olgának szólok: — . Amennyire lehet, szárítsa meg a bekecsét ott a parázs melegénél — s ez egyben felszólítás, hogy hagyjon itt hármunkat: Simon Pistát. Szoikát és engem. Engedelmeskedik. Még látom, hogy amint odaér a kocsihoz, visszafordul egy pillanatra, aztán ránézek Szoikára és Pistára: — Szóval... így állunk ... Némileg módosult a helyzet... Most már legalább konkrétan is tudjuk, hogy körözött katonaszökevények vagyunk ... Törvényen kívül... Szojka már teljesen ura magának: — Legalább az egyik kérdés eldőlt. Székesfehérvárra már semmiképpen nem megyünk be... — mosolyogni próbál, de igen savanyú az arca. Gondolom, akár az enyém. Pista is megszólal: — Eszerint a balatoni műutat is el kell kerülnünk. Mert ott aztán igazán nagy lehet a forgalom. Nyilván ott bonyolódik le zömében az utánpótlás ... Magamra vagyok bosszús, mégis őrá mordulok: — Jobb volna, ha nem arról fecsegnénk, hogy mit ne csináljunk. hanem inkább ■»rról, mihez kezdjünk... Szojka higgadtan bólint: — Hiszen mindannyian arról gondolkodunk. Eddig abban reménykedtem, hogy talán csak elvergődünk valahogyan a főhadnagy úr szüleihez... De ebből már nem lesz semmi. Ott, Keszthelyen kerülnénk mindenképpen pácba... — Pistára néz! — Sopron meg olyan messze van ... Nem akarok rosszat mondani senkinek, de ahogy ismerem a rendőrséget... gondolom, a csendőrség még olyanabb... a körözés után elsősorban a szülőket veszik elő ... Nincs mást tenni: rejtekhelyét kell találnunk... Aztán csend lesz. Kétségbeesett igyekezettel gondolkodom, de — ahogy ilyenkor lenni szokott — semmi se jut eszembe. Mi is juthatna? Szojkának teljesen igaza van. Kilátástalan ... Egészen kilátástalan. Hogy az a jóságos . .. Na és az segít, ‘ha káromko- dok?... Nézem, nézem a fiúk arcát, s annyira elfoglalnak a gondolataim, hogy csak akkor szisszenek fel. amikor a cigarettám parazsa a körmömre ég. ösz- szeharapom a szám. és nagy ívben a bokrok közé hajítom a csikket. Aztán nekitámaszkodom a legközelebbi fa érdes törzsének, és szidom magam. Én vagyok ezeknek az embereknek a vezetője, én rántottam bele őket ebbe a kalandba, én felelek értük, előttük és önmagam előtt, s nem jut eszembe, az istenért se jut eszembe -semmi, de semmi... Szojka szólal meg újra, szinte csak azért, hogy ne legyen olyan nagy a csend: — Ezután nappal, világosban már igazán nem közlekedhetünk .. Nem szólok rá semmit. Érzem a hátamon, hogy a többiek, akik ott ácsorognak az autónál, feszülten figyelnek bennünket. Várnak, reménykednek, hogy jöjjön már valami ép gondolatunk, ami segítene rajtunk. És semmi, semmi... Már fái a fejem. Mintha présbe szorult volna a halántékom, valami nyomja, ropogtatja a halántékom csontjait. Lehunyom a szemem, és akarom, akarom, akarom erősen, hogy jusson eszembe valami.. (Folytatjük.)
