Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-24 / 20. szám
1975. január 24. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT. SPORT Országos cselgáncsverseny Kecskeméten NAPIRENDEN: Sportegyesületi értekezletek Megyeszerte folynak a sportegyesületi 'közgyűlések, amelyeket az alapszabályban rögzítettek szerint február 28-ig kell befejezni. December 15 óta, napjainkig a megye 154 egyesületéből eddig mintegy 50—60 megtartotta évzáró értekezletét. A megye nagyobb egyesületeinek közgyűlésére még ezután kerül sor. Január 25-én tartja á Solt- vadkerti TE, február 3-án a Me- zőfi SE, 4-én: a Kecskeméti Fémmunkás, 9-én: a Kecskeméti TE és a Kiskunfélegyházi Vasas, 11- én: a Kiskunhalasi MEDOSZ, 18-án: a Kecskeméti Spartacus, 21-én: a Bajai SK és a Kecske, méti MFSC, 24-én: a Kecskeméti SC, 25-én: a Kalocsai VTSK és a kecskeméti Építők. A közgyűlések fő napirendi pontja ezúttal is az előző évben végzett munka értékelése és a jövő évi feladatok megtárgyalása. Különös tekintettel felszabadulásunk 30. évfordulójára, az MSZMP XI. kongresszusára és a tanácsok fennállásának 25. évfordulójára. Ezúttal kerül sor a sportegyesületi tisztségviselők létszámának a kiegészítésére. Ezenkívül foglalkoznak az értekezletek az or_ szágos célkitűzéseknek megfelelő sportegyesületi gazdálkodással és az egyesületeket érintő takarékossággal, az egyesületek létesítményhelyzetével is. Január 26-án, vasárnap délelőtt 10.30 órai kezdettel országos felnőtt és serdülő cselgáncsversenyt rendeznek a kecskeméti Hunyadivárosi Általános Iskola tornatermében. A nagyszabású vetélkedőre több fővárosi és vidéki nagyegyesület is bejelentette részvételét. A verseny szervezőitől kapott értesülésünk szerint a hét végén edzőtáborból hazatérő válogatott kerettagok is indulnak a kecskeméti cselgáncsviadalon. A felnőttek ugyanis már ezen az idényeleji versenyen minősítési pontokért mérkőznek. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság sorsolása Közgyűlést tartott a Sükösdi MEDOSZ A megye sportéletének helyzetéről tanácskoznak A Bács-Kiskun megyei Testnevelési és Sporthivatal albizottsága ma 9 órakor tartja soron következő értekezletét a Kecskeméti SC nagykőrösi utcai székházában. A kibővített tanácskozás napirendjén szerepel a megye tömegsportjának helyzete és feladatai, a ’sportszakkáder-ellátottság, a káderképzés helyzete, továbbá a bizottság 1975. évi ülésterve és az 1974. évi sportmozgalmi tevékenység értékelése, . valamint az idei feladatok megtárgyalása. A Sükösdi MEDOSZ Sportkör nemrég közgyűlésen értékelte az 1974. év sportmunkáját. A mindenre kiterjedő beszámoló,, a szakosztályok tevékenységének és eredményeinek ismertetése mellet kitért a tömegsport helyzetére, a sportkör és a társadalmi szervek kapcsolatára is. A sportkör tagsága nagy figyelemmel hallgatta az egyesület gazdálkodásáról előterjesztett számadatokat. A Sükösdi MEDOSZ 1974. évi teljes bevétele például 128 ezer Ft volt, amiből 31 800 Ft saját bevétel, a többi pedig támogatás. A községi ta- “hács például 20 ezer Ft-ot a Május 1. Termelőszövetkezet 30 ezer Ft-ot, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság 40 ezer Ft-ot adott a sportkör fenntartásához. A közgyűlés ezután megerősítet. te tisztségében az elnökség jelenleg is működött tagjait, Lógó Andrást, Lógó Jánost, Kovács Ferencet, Laszinger Mihályt és Varsányi Józsefet, majd új elnököt választott. A Sükösdi MEDOSZ Sportkör elnöke dr. Maruzsa Vencel állatorvos lett. Továbbiakban az elnökség tagjai közé választották Pusztai Józsefet, a községi tanács vb-elnö- két, Radics Józsefet, a tsz-elnö- két, és dr. Alföldi Lajost, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság közgazdasági igazgatóját. A vita során, többek közt szót kért Schwarcz Iván, a Bajai Járási Hivatal Testnevelési és Sportfelügyelőségének vezetője, s az elismerő szavain leiül — a jelenlevők legnagyobb örömére — ígéretet tett arra, hogy a sportkör által tervezett atlétikai pálya építését támogatják. Varsányi József MA Rajt a Dánffy Antal Kupában Pénteken reggel a kecskeméti városi sportcsarnokban, az előzetes terveknek megfelelően megkezdődik a hagyományos Dánffy Antal Kupa férfi kosárlabdator- jB.a csoportmérkőzéseinek sorozata. Újság, hogy a MAFC váratlan visszalépése után mégsem lesz tizedik résztvevő, mert a felkért külföldi együttes sem tudta vállalni °Üz indulást. így az A. csoportban csak 4 csapat játszik körmérkőzést, s a műsort is módosították, ami egyébként a túlzsúfolt programnak nem is ártott. Reggel 9 órától folyamatosan így is nyolc mérkőzést ját- , szanak, s az utolsó pénteki ösz- szecsapás kb. 20 órakor ér véget. Szombaton reggel 8 órakor kezdenek, s 19 órakor fejeződik be az utolsó csoportmérkőzés. A pénteki, módosított program a következő: 9 óra SZEOL—Bajai SK 10.20 Ganz-MÁVAG—BSE 11.40 Kecskeméti SC—Pécsi VSK 13 óra Bajai SK—Videoton, 14.20 Vasas Izzó—Pécsi VSK 15.40 ' Ganz-MÁVAG—Videoton, 17 órakor ünnepélyes megnyitó 17.15 Kecskeméti' SC—Székesfehérvári Építők, 18.55 SZEOL—BSE. ’ A vasárnapi döntők időpóntja változatlanul 8 óra, .9,20 és 10,40. Csak Montreal után HAVANNA Harminc szabály módosítási javaslat, ról tárgyaltait Havannában, a Nemzetközi Ü«z ószövetség vízilabda bizottságának tagjai. Az egyhetes vélemény- cserén olyan elgondolások képezték a vita tárgyát, mint a két játékvezető működése a mérkőzésen, a lesvonal négy méterre, a büntető hat méterre való felemelése. Élénk érdeklődést váltott ki az a javaslat is, hogy szabaddobásból egyből gólt lehessen elérni és a pálya méreteinek csökkentésére Vonatkozó elképzelés. A bizottság a legéletképesebbnek látszó javaslatokat a nemzetközi szövetség legközelebbi kongresszusa elé terjeszti elfogadásra, de bevezetésükre csak a montreáli olimpia után kerülhet sor (MTI) Rekordok Kiskunfélegyházán Taggyűlés az MHSZ megyei repülőklubban Gazdag eredményekről adhatott számot vasárnap Kiskunfélegyházán a Fegyveres Erők Klubjában megtartott taggyűlésen az MHSZ megyei repülőklub vezetősége. A gyűlésen megjelent Bognár Ferenc őrnagy, MHSZ megyei titkár, Csécsei Imre, az országos központ főelőadója és Hajba Ottó, a Vegyipari Gépgyár igazgatója, a repülőklub elnöke. Az elnökségben foglalt helyet Naszódi János nyugalmazott rendőr alezredes, a klub alapító tagja is. A gyűlést Lajos Ferenc kiskunfélegyházi MHSZttótítflr - nyitotta meg, majd Miklóssy Sándor klubtitkár, a repülőtér parancsnoka terjesztette elő a vitorlázó szakosztály beszámolóját. Bevezetőben két példát említett az MHSZ eredményes nevelő-munkájáról. Elmondta, hogy az országos központ új repülési osztályvezető-helyettese megkérdezte tőle: Ugye, Kiskunfélegyházáról került a hadseregbe Magyart Béla hadnagy? Az igenlő válaszra megjegyezte, hogy a fiatal pilótát ő képezte át szuperszonikus gépre. Nagyon meg volt vele elégedve, s két esetet is említett, any. után Magyari Béla jutalomszabadságot kapott. Tapasztalatai szerint ugyanis a jól képzett vitorlázórepülők „otthon vannak” a levegőben, helyesebben ítélik meg az időjárási helyzeteket, mint akik nem vitorláztak. Amellett: a volt vitorlázórepülők bírják a kritikát, vagyis a kiképzés során felmerült hibákat nem igyekeznek megmagyarázni, hanem önkritikusan elismerik és teljes erővel igyekeznek legközelebbi felszállásuknál kiküszöbölni. — A szövetség munkájával kapcsolatban is elmondok egy esetet — folytatta Miklóssy elvtárs. — Mezőgazdasági vonalon dolgozom: húsz honvédségi gépkocsit kaptam az ősszel a cukorrépa-betakarításhoz. Az alig egy éve még az MHSZ-nél tanuló gépkocsivezető kiskatonák kiválóan megállták a helyüket. Olyan terepen, ahova az AKÖV- teherautók be sem mertek menni, közvetlenül a betakarítógép alól hordták a terményt. Az alakulat parancsnoka is dicsérettel mozgalmas ' nap kezdete. emlékezett meg az MHSZ-kikép- ző munkájáról. Ezután a vitorlázó szakosztály eredményeit ismertette a klubtitkár. A tavaszi műszaki szemlén ismét kiválp minősítést kapott a klub. így korán, már március közepén el tudták kezdeni a repülést. A lehetőséget ki is használták, a kiskunfélegyházi repülőtér történetében először lépték túl a háromezer felszállást. 652 órát repültek 3300 felszállás keretében. Júliusban háromhetes tábort tartottak, augusztusban pedig segítették a szolnokiakat, akik az árvíz miatt Kiskunfélegyházán rendezték meg a táborukat. Az év végéig nyolc kezdő tett , „B” és öt „C” vizsgát. Ezenkívül két 5 órás időtartamrepülést végeztek, 93 magassági és 50 távrepülést hajtottak végre. A versenyzők részt vettek a különféle szintű hazai versenyeken, á válogatott keret pécsi edzőtáborán. pedig Szekér József a 100 kilométeres háromszögpályán 95,4 kilométeres átlagsebességgel új nemzeti rekordot repült. A klubtitkár ezután részletesen ismertette a társadalmi munka eredményeit, amelynek köszönhetően a klub állami támogatás nélkül is ilyen sikereket ért el. Köszönettel szólt a Kiskunfélegyházi Városi Tanács, az MHS2Í megyei központ, helyi vállalatok, termelőszövetkezetek és elsősorban a Vegyipari Gépgyár önzetlen támogatásáról. Ezután Rác? Szabó Mihály, a klub ejtőernyős főelőadója ismertette az ejtőernyős szakosztály munkáját. Az ejtőernyősök is rekorderedményeket értek el, a tervezett 1100 ugrás helyett 2004-et hajtottak végre. Sikerrel rendezték meg a megyei ejtőernyő^ öttusaversenyt, s a területi döntőn csapatversenyben a két első helyet a Bács megyeiek hozták el, egyéni versenyben pedig az első három helyen a mi sportolóink végeztek. Az országos döntőül a Bács megyeiek a második helyen végeztek. Sportolóink eredményesen szerepeltek a Népköztársasági Kupa döntőin, és számos területi versenyen. A szocialista országok ejtőernyős többtusa versenyén Csehszlovákiában a magyar csapat a negyedik helyen végzett, s ennek a csapatnak tagja volt a kiskunfélegyházi Fekete Lajos. Az ejtőernyős szakosztályból jelenleg öten tagjai a válogatott keretnek. A beszámolókat követő vitában felszólalt Bognár Ferenc megyei MHSZ-titkár is. Méltatta a klub munkáját és további támogatást ígért; a többi között az ejtőernyősök részére egy új sporternyőt és fegyvereket a többtusa versenyekre való felkészüléshez. A klubban már megkezdődött a tavaszi felkészülés. A következő hetekben elvégzik a gépeken és a földi kiszolgáló eszközökön a szükséges javításokat és remélik, hogy kedvező időjárás esetén kora tavasszal megkezdhetik a repülést. 1975. március S. (szombat): Radnóti SE—Fájsz. Március 9: Vaskút—Soltvadkert, Sükösd— Hajós, Kalocsai VTSK—Érsek- ‘fcsanád, Gábor Áron SE—Kun Béla SE, Bajai SK—Tompa, Fémmunkás—Kiskőrös, Bácsalmás—Kunszentmiklós, Lakitelek —Izsáki MEDOSZ. Március 16: Kunszentmiklós—Lakitelek, Kiskőrös—Bácsalmás, Tompa— Fémmunkás, Kun Béla SE—Bajai SK, Érsekcsanád—Gábor Áron SE, Hajós—Kalocsai VTSK, Fájsz—Sükösd, Soltvadkert—Radnóti SE, Izsák—Vaskút. Március 22. (szombat): Radnóti SE—Vaskút. Március 23: Sükösd—Soltvadkert, Kalocsai VTSK—Fájsz, Gábor Áron SE— Hajós, Bajai SK—Érsekcsanád, Fémmunkás—Kun Béla SE, Bácsalmás—Tompa, Lakitelek—Kiskőrös, Izsák—Kunszentmiklós. Március 29. (szombat): Radnóti SE—Vaskút. Március 30: Vaskút—Kunszentmiklós. Kiskőrös—Izsák, Tompa—Lakitelek, Kun Béla SE—Bácsalmás, Érsekcsanád—Fémmunkás, Hajós— Bajai SK, Fájsz—Gábor Áron SE, Soltvadkert—Kalocsai VTSK. Április 6: Gábor Áron SE—Soltvadkert, Bajai SK—Fájsz, Fémmunkás— Hajós, Bácsalmás—Érsekcsanád, Lakitelek—Kun Béla SE, Izsák— Tompa, Kunszentmiklós—Kiskőrös, Sükösd—Vaskút, Kalocsai VTSK—Radnóti SE. Április 12. (szombat): Radnóti SE—Gábor Áron SE. Április 13: Vaskút—Kiskőrös, Tompa— Kunszentmiklós, Kun Béla SE— Izsák, Érsekcsanád—Laki telek,J Hajós—Bácsalmás, Fájsz—Fémmunkás, Soltvadkert—Bajai SK, Sükösd—Kalocsai VTSK. Április 20: Fémmunkás—Soltvadkert, Fájsz —Bácsalmás, Lakitelek—Hajós, Izsák—Érsekcsanád, Kunszentmiklós—Kun Béla SE, Kiskőrös —Tompa, Kalocsai VTSK—Vas- Fűt. Bajai SK—Radnóti SE, Gá- ......bor Áron SE—Sükösd. Á prilis 27: Vaskút—Tompa, Kun Béla SE —Kiskőrös, Érsekcsanád—Kunszentmiklós, Hajós—Izsák, Fájsz —Lakitelek, Soltvadkert—Bácsal. más, Radnóti SE—Fémmunkás, Sükösd—Bajai SK, Kalocsai VTSK—Gábor Áron SE. Május 4.: Lakitelek—Soltvadkert, Izsák— Fájsz, Kunszentmiklós—Hajós, Kiskőrös—Érsekcsanád, Tompa— Kun Béla SE, Gábor Áron SE— Vaskút, Bajai SK—Kalocsai VTSK, Fémmunkáss—Sükösd, Bácsalmás—Radnóti SE. Május 11.: Vaskút—Kun Béla SE, Érsekcsanád—Tompa, Hajós—Kiskőrös, Fájsz—Kunszentmiklós, Soltvadkert—Izsák, Radnóti SE.—Lakitelek, Sükösd—Bácsalmás, Kalocsai VTSK—Fémmunkás, Gábor Áron SE—Bajai SK. Május 18.: Kunszentmiklós—Soltvadkert, Kiskőrös—Fájsz, Tompa—Hajós, Kun Béla SE—Érsekcsanád, Bajai SK—Vaskút, Fémmunkás— Gábor Áron SE, Bácsalmás—Kalocsai VTSK, Lakitelek—Sükösd, Izsák—Radnóti SE. Május 25.: Vaskút—Érsekcsanád, Hajós— Kun Béla SE, Fájsz—Tompa, Soltvadkert—Kiskőrös, Radnóti' SE—Kunszentmiklós, Sükösd— Izsák, Kalocsai VTSK—Lakitelek, Gábor Áron SE—Bácsalmás, Bajai SK—Fémmunkás. Június 1.: Tompa—Soltvadkert, Kun Béla SE—Fájsz, Érsekcsanád—Hajós, Fémmunkás—Vaskút, Bácsalmás—Bajai SK, Lakitelek— Gábor Áron SE, Izsák—Kalocsai VTSK, Kunszentmiklós—Sükösd, Kiskőrös—Radnóti SE. Június 8.: Vaskút—Hajós, Fájsz—Énsek- csanád, Soltvadkert—Kun Béla SE, Radnóti SE—Tompa, Sükösd—Kiskőrös, Kalocsai VTSK —Kunszentmiklós, Gábor Áron SE—Izsák, Bajai SK—Lakitelek, Fémmunkás—Bácsalmás. Június 15.: Érsekcsanád—Soltvadkert, Hajós—Fájsz, Bácsalmás—Vaskút, Lakitelek—Fémmunkás, Izsák— — Bajai SK, Kunszentmiklós—Gábor Áron SE, Tompa—Sükösd, Kun Béla SE—Radnóti SE, Kiskőrös—Kalocsai VTSK. Június 22.: Vaskút—Fájsz, Soltvadkert— Hajós, Radnóti SE—Érsekcsanád, Sükösd—Kun Béla SE, Kalocsai VTSK—Tompa, Gábor Áron SE— Kiskőrös, Bajai SK—Kunszentmiklós, Fémmunkás—Izsák, Bácsalmás—Lakitelek. Június 29.: Fájsz—Soltvadkert, Lakitelek— Vaskút, Izsák—Bácsalmás, Kunszentmiklós—Fémmunkás, Kiskőrös—Bajai SK, Tompa—Gábor Áron SE* Kun Béla SE—Kalocsai VTSK, Érsekcsanád—Sükösd, Hajós—Radnóti SE. Búcsúzik Bajától az FTC Három hét óta Baján tartja alapozó edzéseit a Ferencváros népszerű labdarúgó-csapata. A búcsúra január 25-én, szombatod 14 óra 30 perckor kerül sor. A Ferencváros előkészületi mérkőzést játszik a Bajai SK labdarúgó-csapatával. A mérkőzés színhelye a Petőfí-szigeti pálya. A két csapat tervezett összeállítása: Ferencváros: Géczi (Dómján) — Bartos, Bálint, Muha, Megyesi — Juhász, Branikovics (Nyilasi) — Pusztai (Máté), Ebedli I. (Ebedli II.,) Szabó (Nérei), Magyar (Kelemen). Bajai SK: Magó — Andruskó, Molnár, Petresevics, Győrfy — Barát, Márity, Hohner — Radics, Kemény, Magyar. Cserék: Disztl, Juhász, Tumó, Karhecz, Vidosa, Zengő I., Zengő II., Szemző. Felszabadulási Kupa Január 13-án Kiskunfélegyházán folytatódott a teremlabdarúgó-bajnokság mérkőzéssorozata. A találkozók iránt ezúttal is nagy érdeklődés nyilvánult meg, habár az előző fordulóhoz képest valamelyest esett a játék színvonala. J A közönség a szombati fordulóban 40 góiít láthatott. Különösen Tánczos, Iványi IX., Hegedűs (Lenin Tsz) és Karsai (Vörös Csillag) pompás gólial emelkedtek az átlagos fölé. A találkozók közül pedig kiemelkedett a Kun Bélia SE—Vörös Csillag és a Kun Béla SE—Lenin Tsz mérkőzés. Sajnos, egy Ä Sérülés is történt, így Tánczos a Kun ® Béla SE gólerős csatára a Lenin Tsz ellen már nem Játszhatott A szombati forduló során több Jó egyéni teljesítményt Is feljegyezhettünk. Különösen Kuntez (Lenin Tsz), Juhász (Vörös Csillag), valamint Iványi II. tűnt ki. A szombati forduló részletes eredményei: Lenin Tsz—Húsos 8:2 (4:2). Kun Béla SE ,,B”—Vasutas 0:1 (4:0), Kun Béla SE ,,A"—Lenin Tsz 3:2 (2:2), Vasutas—Húsos 4:2 (2:1), Kun Béla SE „A”—Vörös Csillag 8:4 (4:2). A táblázat állása MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 4.05: Iskolatévé: Orosz nyelv. (Átt. isk 5. oszt.) Három meg kettő az öt. 9.05: Magyar irodalom. (Alt. isk. 8. oszt.) Józséf Attila — III. 10.05: Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt.) A házinyúl és a háziga• lamb. 13.35: Orosz nyelv. (Ism.) 14.30: Magyar irodalom. (Ism.) 15.25: Élővilág. (Ism.) 16.58: Hírek. 17.05: Alpesi Sí Világ Kupa (színes!) Női lesiklás. Közvetítés Innsbruckból. 17.55: ötösikrek. Lengyel rövidfilm. 18.35 18.40: 19.10 19.15 19.30 20.00 21.30 21.50 22.20 öt perc meteorológia. Politikai tanfolyam. Sémák nélkül. II. Reklámműsor. Esti mese. Tv-híradó. Nincs irgalom. Magyarul beszélő olasz film. 5-tusa. Mibe fogadjunk? Mesterek és művek. Látogatás Kass János grafikus- művész műtermében. Tv-híradó — 3. KOSSUTH 8.22: 8.50: 9.10: 10.05: 10.30: 10.35: 2. MŰSOR: 20.00: Képközeiben a fúvóshangszerek. 1.: A fafúvósok. 20.40: Közgazdászok párbeszéde. Tőkés vállalatbirodalmak. 21.20: Tv-híradó — 2. 21.40: Oly korban éltünk . . . Tv- filmsórozat IV. (befejező) rész: (Ism.) (14 éven felülieknek !) 11.00: 11.10: 11.49 12.35: 13.20; 13.45; 14.00; 14.25: 15.10: 15.25: Basszusáriák. Vallomás a műfordításról. Boross Lajos népi zenekara játszik. Iskolarádió. Édes anyanyelvűnk (ism.) A Svájci Olasz Rádió ének- és kamaraegyüttesének Mpnteverdi felvételeiből. Változó világtérkép. Chopin: e-moll zongoraverseny. Fenyő István könyyvszemléje. Tánczenei koktél. Népi együttesek felvételeiből. Napirenden a beruházások. Születésnapi ajándék. „Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. Magyarán szólva . . . Respighi: Római ünnepek — szimfonikus költemény. 15,49: Kóruspódium. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: lrószobám. Cseres Tibor vallomása. , 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.50: Mikrofórum. 18.10: Peter Pan. Részletek Chan-Fain filmzenéjéből. 18.19: A Rádiószínház bemutatója. Sizwe Bansi meghal Athol Fugard dokumentumjátéka. 19.38: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagyytermét. A Magyar Rádió és Télevízió szimfonikus zenekarának hangversenye az ifjúságnak. Közben: Kb.: 20.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb.: 20.30: A hangverseny közvetítés folytatása. Kb.: 21.18: 21.38; 22.20; 22.55! 23.05: 0.10: Gerhardt Rudolf Mever professzor bemutatja a Pergamon múzeumot. Népdalok. A Pro Arte vonósnégyes Haydn-felvételeiből. Meditáció. Egy éj Velencében. A Párizsi Fúvósegyüttes játszik. PETŐFI 19.10 19.39 20.28 20.58 21.08 21.13 22.00 23.15 Máté Rácz László népi zenekara játszik. Gondolatok filmekről. Félóra sanzon. Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? Két szem. Csorba Győző versel. Tullio Serafin operafelvételeiből. Egy óra dzsessz. Sosztakovics: V. szimfónia. 1. Kun Béla ,.A” 2. Lenin 3. Kun Béla ,,B” 4. Vörös Csillag 5 Vasutas 6. Húsos 4 4 ------- 40:16 8 3 2 — 1 10:5 4 3 2 — 1 17:16 4 3 1 — 2 16:17 2 3 1 — 2 5:8 2 4 ----------------4 12:38 8 .05: Fúvószene táncritmusban. 3. MŰSOR Az utolsó fordulót Január 25-én, szombaton tartják. P. J. A városi kosárlabda-bajnokság végeredménye Kiskunfélegyházán 8.15: Slágermúzeum. 9.03: Ezeregy délelőtt. 18.05: Iskolarádió. FÉRFIAK 10.00: A zene hullámhosszán. 18.25: Hermann Prey Richard 12.00: Az élő népdal. Strauss dalestje. 1. Pedagógus 7 7 — 414:191 14 12.10: Borisz Godunov. Részletek 19 35: Gyulai Gaál János: 2. Petőfi ,.A” 7 6 1 352:225 13 Muszorgszkij operájából. vitéz-szvit. 3. Móra „A” 7 5 2 469:288 12 13.03: Kamarazene. 20.04: tJj operalemezeinkből. 4 Kunruha 7 4 3 359:348 11 14.30: Virágkedvelők ötperce. 20.52: Kamaramuzsika. 5. Petőfi ,.B” 7 3 4 288:208 10 14.00: Kettőtől hatig...' 21.34: Európai Nemzetek Zenéje. 6. Móra „B” 7 2 5 308:319 9 18.05: Külpolitikai figyelő, (ism.) Spanyolország — XVII. 7. Petőfi „C” 7 1 6 185:376 8 18.20: Lépésváltás. rész. 8. Móra „C” 7 — 7 143:421 7