Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-21 / 17. szám
Segítség, támogatás a pályakezdő fiataloknak 1'. Petőfi NEPE Ruha, játék, bútor gyermekeknek Az idén előreláthatólag mintegy 2 milliárd forint értékű gyermekellátási cikk készül az ipari szövetkezetekben. Az egyre korszerűsödő kis- és középüzemekben különösen sok gyermekruházati cikket állítanak elő, ez adja a termékcsoportban a szocialista ipar termelésének mintegy 40—50 százalékát. 113 szövetkezetben szabják, varrják az ízléses gyermekruhákat, a gyermekholmik 70 százalékát belföldön értékesítik. Tizenhárom szövetkezet készít gyermekcipőket, ezekből az 1970. évi 270 ezer párral szemben az idén már 1,2 millió párat gyártanak. Az utóbbi időben választékosabb a szövetkezeti gyermekbútorok kínálata. Termelésük négy év alatt megnégyszereződött, s különösen kelendőek a különféle típusú, fából készült szekrénysorok, heverők, gyermekgarnitúrák, íróasztalok, mini-fotelek. Az óvodák, bölcsődék korszerű berendezését szolgálja a Kalocsai Asztalos- és Építőipari Szövetkezet „Katty-patt” elnevezésű garnitúrája, amely 139 variálható alkatrészből áll. E típusból a szövetkezet az idén 140— 150 garnitúrát készít, s gyártásának bővítésére új üzemrész kialakítását határozta el. Az ipari szövetkezetekben készülő gyermekjátékok értéke a múlt évben megközelítette a 180 millió forintot, s a hazai játék- áru-termelés 50—60 százalékát tette ki. Termelésüket az idén további 20 százalékkal növelik, s különösen sok műanyagjátékot készítenek, amelyek viszonylagos olcsóságuk mellett változatos formájuk, szép színeik, higiénikus tulajdonságaik miatt egyre kedveltebbek. (MTI) A fiatalok életében nagy változást jelent az, amikor az iskolapadból kikerülve dolgozni kezdenek. Megváltozik az életformájuk, más környezetbe kerülnek, s új követelményeknek kell megfelelniük. Nagyon , lényeges tehát az, hogy a pályakezdő fiatalokat segítsék, támogassák a munkahelyeken. A pályaválasztási hetek keretében erről, vagyis a pályakezdő fiatalok beilleszkedésének problémájáról tanácskoztak a szakemberek tegnap Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házának nagytermében. Mint azt tudományos igényű előadásában dr. Verők István, a Bács-Kiskun megyei Pályaválasztási Intézet pszichológusa mondta, nem közömbös az, hogy a munkahelyek, a vezetők és a munkatársak bemutatásakor milyen érzelmek alakulnak ki a fiatalokban. Egy felmérés szerint azok a fiatalok, akik munkába lépésük után 3—6 hónap múlva kilépnek, ■szinte valamennyien a munkatársakkal való rossz kapcsolatra hivatkoznak. Ezért fontos az, hogy bár a pályakezdők általában kisebb feladatokat kapnak, a csoporttársaik, kollégáik ne » becsüljék le őket, hanem inkább segítsék, bátorítsák. A fiatalokkal való foglalkozás nem azt jelenti, hogy leszoktassuk a fiatalokat az önálló gondolkodásról. Sőt, ellenkezőleg. A pályakezdőket úgy kell segíteni, hogy közben fokozódjon az önállóságuk. Az előadást követően Sohajda József, a 9-es számú Volán igazgatója és Kanyó Miklós, a Bács- megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatóhelyettese konkrét példákon keresztül mutatta be a pályakezdőkkel való foglalkozás jelentőségét. T. L. Postásvetélkedők Hazánk felszabadulásának közelgő 30. évfordulója tiszteletére ifjúsági rendezvénysorozatok zajlanak megyénkben is. Ennek keretében került sor január 19-én, vasárnap délelőtt a postásfiatalok szellemi vetélkedőjének elődöntőjére. Baján, Kiskunhalason és Kecskeméten összesen kilenc- venhárman mérték össze tudásukat. A tesztlapok 25 kérdésére csak azok tudtak hibátlanul válaszolni, akik széles körű gazdasági, kulturális, társadalmi, politikai, stb. ismeretekkel rendelkeznek, s a szakmában is otthonosan mozognak. A résztvevők zöme nagyszerűen megfelelt a követelményeknek, a feleletek egyértelműn bizonyították: a postás lá- nyok:és fiúk nemcsak munkaköri feladataikkal vannak teljesen tisztában, de általános műveltségük is elismerést érdemel. Az egyik lajosmizsei versenyző például rövid gondolkodás után folyamatosan sorolt fel 31 olyan ipari létesítményt, amely országos jelentőségű. Mások a mozgalmi, illetve a népesedés- és szociálpolitikai témakörökben jeleskedtek. A résztvevők közül húszán érték el a legjobb eredményt, ők február 23-án indulnak majd a megyei postásvetélkedőn. Az ottani győztesek képviselik Bács- Kiskunt a területi döntőn, melyet a forradalmi ifjúsági napok alkalmával, március 15-én rendeznek meg Szegeden, ahol a posta- igazgatósághoz tartozó Békés és Csongrád megyéből érkezett postásfiatalokkal versenyeznek majd a helyezésekért, az értékes díjakért. —velkei— Űj hazai korrózióvédő Oj korrózióvédő anyagot állítottak elő a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet szakemberei Klorosil néven. A szilikát tartalmú újdonság az Egészségügyi Minisztérium engedélye és minősítése alapján kiválóan alkalmas ivóvizrendszerek védelmére. Biztonságosan megóvja majd a korróziótól a nagykapacitású csőrendszereket, tárolókat, hidroglóbuszokat Az új korrózióvédő anyag olyan szilárd belső réteget képez, amely két atmoszféra nyomásig nem szakad át és az esetleges cső meghibásodáskor is megakadályozza a hirtelen vízkitörést. Az elmúlt évi kísérletek után a Klorosil gyártását ebben az évben kezdi meg a Budalakk. (MTI) Téli munka Harkakötönyben • Jól telelt eddig a búza a harkakötönyi határban. Az Egyesülés Termelőszövetkezet gazdái most fejtrágyázzák, hogy kitavaszodáskor még erőteljesebben fejlődjön. Képünkön Felber István és Feketű Mihály gépkezelők ammónium- nitrátot adagolnak, a műtrágyaszórógéppel. i (Pásztor Zoltán i el vétele.) Újjáválasztotta vezetőségét a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet A FIGYELMEZTETÉS NEM HASZNÁLT Jogosítvány nélküli közlekedésért ötezer forint bírság Vasárnap tartotta vezetőségválasztó közgyűlését a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet. A választást megelőzően beszámoló hangzott el a szövetkezet négy éve-* munkájáról, amely csak körvonalazta a számokkal kifejezhető eredményeket, hiszen a mérlegzáró közgyűlésre egy későbbi időpontban kerül sor. Mégis, az előzetes adatok alapján elmondható, hogy a bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet jó évet zárt az 1974-ben. Mint a beszámoló megállapította, a fejlődés elsősorban a termelés meny- jiyiségi növekedésével mérhető. A mezőgazdasági üzemekben kisebb-nagyobb termelési szerkezetváltoztatásokra kerül sor az idén, mert az eddiginél nagyobb mennyiségű alapanyagra van szüksége a növényolajiparnak. A téeszek és az állami gazdaságok 1975-ben 201000 hektáron termesztenek különféle olajtartalmú növényeket. Ez 50 000 hektárral haladja meg az elmúlt évi területet, és — ha jó lesz a termés — elegendő., nyersanyaghoz jut majd az ipar. A tervek szerint 126 000 hektárra napraforgó kerül. A terület legnagyobb részén korszerű fajtákat termesztenek, ezek hozama helyenként meghaladja a hektáronkénti 20 mázsát, s így a gazdaságok számára kifizetődő a termesztés. Az olajos növények feldolgozására elegendő az ipari kapacitás. Ezen a télen részleges belső korszerűsítést végeznek a bajai Türr István Múzeumban. Ezúttal az irodahelyiségeket újítják fel, s szekrényeket kap a múzeumi könyvtár. Mint dr. Sólymos Ede kandidátus, az intézmény igazgatója elmondta, egyidejűleg készülnek az idei rendezvényekre is. Év végéig hét kiállítást terveznek. Elsőként februárban Pálfy Gusztáv szobrászművész alkotásait láthatja Míg 1971-ben 80 milliót, 1974- ben 99 millió forint termelési értéket állítottak elő. A szövetkezet vagyona 1970-ben 14 millió forint volt, 1974-ben elérte a 36 milliót. Három év alatt 15,5 millió forint értékű beruházást valósítottak meg. A dolgozók átlagkeresete négy év alatt 23,7 ezerről 27,3 ezer forintra emelkedett. Ezután megválasztották az új vezetőséget, a nőbizottságot és a szövetkezeti bizottság tagjait és két küldöttet a KISZöy-küldött- értekezletre. A hazai mezőgépipar új gépek gyártásával segíti a gazdaságokat. Egyebek között a nagy teljesítményű külföldi kombájnokra szerelhető adaptert készítenek sorozatban, ezzel a betakarítási munkákat gépesíthetik. A talajelőkészítésnél és a vetésnél is korszerű gépeket alkalmazhatnak a termelők, akik az eddiginél nagyobb mennyiségű műtrágyával és növényvédő szerrel is biztosíthatják a magaS hozamokat. A tervek szerint tovább növelik a szója termőterületét is. Az állattenyésztők elégedettek a szója fehérjetartalmával; a proteintartalma országosan eléri az 50 százalékot, ami jó eredménynek számít. (MTI) majd a bajai közönség. Március végén itt nyílik meg a városi-járási gyermekrajz-kiállítás, a tanácsi szervek által meghirdetett felszabadulási rajzpályázat legjobb munkáiból. Azt követően megrendezik a Baja környéki magyarok népművészete című tárlatot. Az őszi program szeptemberben Türr István-em- lékkiállítással kezdődik, majd további két képzőművészeti bemutatóra kerül sor. A szabálysértőkkel szemben a rendőrség két módon próbálja kifejteni nevelő tevékenységét: figyelmeztetéssel és pénzbüntetéssel. Nos, akadnak olyanok, akiknek nem használ a figyelmeztetés, s ezt természetesen követi a súlyos pénzbüntetés. Így járt Flaisz Ferenc Kecel, Bartók Béla u. 18. szám alatti lakos is. A 22 éves fiatalembert egymás után négy alkalommal érték tetten, hogy az IV—08—65 forgalmi rendszámú személygépkocsiját jogosítvány nélkül vezette. Miután Flaisz Ferenc már három esetben követett el hasonló szabálysértést, ezúttal a maximális ötezer forint pénz- büntetés kifizetésére kötelezték. Levizsgázatlan motorkerékpárral, vezetői engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban Bálint Imre Kiskunhalas* Kármán u. 7. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság jogerősen kétezer forint pénzbírsággal sújtotta. Nem járt jobban Szécsényi János Tázlár, III. kerület 62 szám alatti lakos sem. Soltvad- kerten állította meg a rendőr, s miután nem került elő a fiatalember vezetői engedélye, feljelentette. A szabálysértési hatóságon derült ki, hogy Szécsényit Szombaton reggel az 5-ös számú főútvonalon, Lajosmizse belterületén halálos baleset történt. Csillik László, Lajosmizse, Bene 543. szám alatti lakos Zsiguli személygépkocsival Budapest felé haladt. Amikor észrevette az úttesten áthaladó Lefkó Istvánná Lajosmizse, Temető köz 4. szám alatti lakost, nem állt meg, csupán lassított, s emiatt elütötte az idős aszonyt. A baleset következtében Lefkó Istvánná olyan súlyosan megsérült, hogy a megyei kórházba szállítása közben meghalt. A gépkocsivezető ellen halált okozó gondatlanul elkövetett közlekedési bűntett miatt eljárás indult. Vasárnap délután Szabadszállás belterületén részegen kerékpározott Gergő Miklós Szabad- szállás, Móricz Zsigmond utca 9. szám alatti lakos. Részegsége miatt hirtelen áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára. Vele szemben szabályosan haladt egy motorkerékpár, amelyet Monmár hasonló szabálytalanság miatt már megbüntették. A mostani, második büntetés háromezer forint. Ez pontosan másfél havi jövedelme Szécsényi Jánosnak. Benkovics Mihály Szalkszent- márton, Homokpuszta 6. szám alatti lakos szintén jogosítvány nélkül ült fel motorkerékpárjára, s a községbe utazott. A rendőr' fényjelzésére nem állt meg, elhajtott. A Jjettős szabálysértésért háromezer forint pénzbírsággal sújtották. Ennyiért már jogosítványt is lehetett volna szerezni. Ügy tűnik, hogy Szalkszent- mártonban a többszörös szabály- sértések sűrűn előfordulnak. Ezt mutatja Pásztor Imre Szalk- szentmárton* Kádár u. 1. szám alatti lakos esete is. Motorkerékpárjával bukósisak nélkül vett részt a közúti közlekedésben, s nem rendelkezett vezetői engedéllyel. Neki is háromezer forintja bánja ezt a „szabálytalan kiruccanást”. Gáspár József Solt belterületén az IB—17—21 forgalmi rendszámú személygépkocsijával a megengedett 40 kilométeres sebességet 49 kilométerrel lépte túl. A szabálysértési hatóság 3900 forintra bírságolta. dók Gábor Szabadszállás, Aranyegyháza 4. szám alatti lakos vezetett. A motorkerékpár vezetője ki akarta kerülni az ittas kerékpárost, aki járművével másodszor is a motorkerékpár elé kanyarodott, s így összeütköztek. Mindketten fejsérülést szenvedtek. A balesetért Gergő Miklóst terheli a felelősség. Tűz rövidzárlatból Rövidzárlat miatt keletkezett tűz Kecskeméten, a Lugossy István u. 5. szám alatti házban. A ház tetőzete és mennyezete kigyulladt, s mintegy 10 ezer forint kár keletkezett. A kecskeméti tűzoltók gyors közbeavatkozásukkal mintegy 300 ezer forint értéket mentettek meg a pusztulástól. A rendőrség a tűzoltóság szakértőinek bevonásával a felelősség megállapítása céljából vizsgálatot indított. G. G. Olajtartalmú növények harminc százalékkal nagyobb területen Kiállítások a Türr Múzeumban Halálos baleset Lajosmizsén • Magyar—NDK kereskedelmi megállapodás. Gerhard Nitzschke külkereskedelmi miniszterhelyettes és Baczoni Jenő külkereskedelmi államtitkár aláírta a magyar—NDK árucsere-forgalmi megállapodást az 1975. esztendőre. (MTI foto — Tormai Andor felv —. KS) • Lapzártakor érkezett • Kitelepítik a lakosságot. A libanoni Kfar Chouba faluban kitelepítik a lakosságot a szüntelen izraeli ágyúzás miatt. (Telefoto—AP—MTI—KS) • Búcsú Ék Sándortól. Hétfőn a Mező Imre úti temetőben mély részvéttel temették el Ék Sándor Kossuth-díjas kiváló művészt, a párt, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosát. Koporsója mellett díszőrséget állt az MSZMP Központi Bizottságának és a kormánynak több tagja, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Főiskola képviselői, a munkásmozgalom régi harcosai. (MTI) • Összehívták az Arab Liga védelmi tanácsát. Rendkívüli tanácskozásra hívták össze február 5-re az Arab Liga védelmi tanácsának tagjait, a külügyminisztereket és a hadügyminisztereket — közölte hétfőn a szervezet szóvivője Kairóban. A közlés szerint Mahmud Riad főtitkár a szervezet húsz tagállamának, továbbá a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek küldött táviratot, és felszólította őket, hogy Libajion kérésére tárgyaljanak az utóbbi ellen intézett sorozatos izraeli agressziókról. (UPI, MEN) • Gustáv Husák Szófiában. A BKP KB meghívására hétfőn csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett Szófiába. A delegációt Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára vezeti, tagjai: Lubomir Strou- gal, kormányfő, Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a központi bizottság titkára, Josef Simon miniszterelnök-helyettes és más magas rangú párt- és állami vezetők. A főtitkárt Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke köszöntötte. • Nyugállományba vonult az NDK külügyminisztere. Otto Winzer, az NDK külügyminisztere azt a kívánságát közölte áz NDK minisztertanácsával, hogy egészségügyi okok miatt adja meg az iéngedélyt felmentéséhez, és helyezze őt nyugállományba. A minisztertanács éleget tett Otto Winzer kérésének. Horst Sindermann miniszterelnök új külügyminiszterré a minisztérium eddigi államtitkárát: Oskar Fischert nevezte ki. y , • Bagdadba repültek a palesztin terroristák. A három palesztin terroristát szállító Boeing 707-es gép hétfőn délután a bagdadi repülőtéren szállt le. A Párizsból jövő gép ezt megelőzőleg átrepült Kairó felett, majd Libanon felé folytatta útját. A terroristák leszállási engedélyt kértek a bejrúti repülőtértől, de a libanoni hatóságok ezt elutasították. A bejrúti repülőtéren, majd később a damaszkuszi repülőtéren is intézkedéseket tettek annak megakadályozására, hogy a gép leszállhasson. (Reuter, AP) • Földcsuszamlás. Dunaföldváron a Duna hídjától Paks irányában levő „öreghegy” lösztalaja a folyóba csúszott. A földcsuszamlás, amely négyezer négyzet- méteres szőlőterületet érintett, tetemes anyagi kárt okozott, • de sérülés nem történt. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065