Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-21 / 17. szám

1975. január 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Rügyfakadás Tabdiban Együtt a szülőkkel A falusi művelődésben óriási eltérések mutatkoznak gyakorta. Egyik helyen kifogyhatatlanok a jó ötletekben, fáradhatatlanok az új utak. új módszerek keresésé­ben, a másik helyen ugyanakkor a visszahúzó erők érvényesülnek, vagy a közönyösség és nemtörő­dömség lesz uralkodóvá. Olyan is van aztán, amikor valamely hely­ségben az addig szunnvadó erők hirtelen felébrednek, s gyors fej­lődésnek indul a kulturális élet. Ez történik napjainkban Tabdi községben is; amolyan közműve­lődési „rügyfakadásnak” lehetünk tanúi. Az épület Alig több. mint fél évvel ezelőtt még elképesztően elhanyagolt, piszkos, visszataszító állapotban csúfította a község arculatát a művelődési otthon. Ezt szóvá is kellett tennünk akkor. S mi van ma? Az épület kívül-belül meg­szépült; új ruhába öltöztették a falu gazdái. Eltűnt a kultúra házához kap­csolt trágyaszagú tyúkól, meg­szűnt a ház körüli szeméttelep. Nem a tyúkok kapirgálására lesz figyelmes az odaérkező ma már, hanem elgyönyörködik a világos­ra festett falakban. S ha egyik helyiségből a másikba sétál a lá­togató, akkor bent is a rend, a tisztaság, az otthoniasság tűnik a szemébe. Műsorok, látogatók November hetedikére szép mű­sort állítottak össze; jól sikerült a Télapó-ünnepség is. Éledezik az ifjúsági klubjuk. A tévészobában naponta tízen, tizenöten művelőd­nek, szórakoznak, a műsoroktól függően. A magnós klubnak már húsz tagja van; a közösséggé for­málódás egyre jobb eszközének bizonyul a zenekedvelők kicsiny köre. Kéthetenként bált rendeznek. Ilyenkor különös gondot fordíta­nak arra, hogy mindenki kultu­rált körülmények között érezze jól magát. Szerveztek egy Petőfi- emlékműsort is. Jó ötletnek bizonyult, hogy az úttörők közül azokat, akik szeret­nek sportolni, odaédesgették az intézménybe; naponta tornázhat­nak, pingpongozhatnak az épület­ben. Amikor ott jártunk, nyolc-tíz gyerek szórakozott, játszott fel­szabadultan. Íme, néhány véle­mény; — Erősödünk, azért jó ide­járni — mondta Heipl Ibolya. — Jayul az egészségünk — így Sza­bó Edit. — Aranyos, kedves az új igazgató — vallja Na"-- Mária. Lelkesen, fiatalosan Szlama József szerelő a könyv­társzobában válogat, ö ezt mond­ja: Ma már több a szórakozási le­hetőség. Szebb a környezet, mint azelőtt; szívesen jön ide az em­ber. Jó, hogy köztünk élő fiatal az igazgató. Sutus Etelka fiatalon, közvetle­nül áz érettségi után vette át a meglehetősen „lerobbant” intéz­ményt. Szívesebben szól az elkép­zeléseiről, szép álmairól. Optimis­ta. Lelkes, frissen fiatalos. Nem hazudtolja meg az életkorát. Az iskolai évek alatt mindvégig kol­légista volt; ismeri a közösségi életet, közelről. A művelődés min­dig is szívügye volt- így foglalja össze a véleményét: — Rendkívüli öröm számomra, hogy kezdenek megszokni az itt élő emberek, a fiatalok. Eevre in­kább összeszoknak azok, akik ná­lunk otthonra lelnek. Örömmel mondom azt is: szaporodik azok­nak a száma, akik újságot, köny­vet egyaránt olvasnak. Mit szeretne? Erie a kérdésre így válaszol Sutus Etelka: — Ha a felnőttek közül is töb­ben járnának el hozzánk; hiszen a művelődési otthon őértük is van. Azután jó lenne, ha több pénz jutna a kultúrára; sok szép vá­gyunk teljesülhetne akkor. Sze­retnénk írókat, művészeket ven­dégül hívni; az élményt adó ta­lálkozások bizonyára sokak ked­vére lennének. Sajnos, kicsi a könyvtáruk; ha nagyobbítani le­hetne valahogyan, örülnének a könyvbarátok. Javítani kellene a fűtést is; bizony erre rászorulna az intézmény. Varga Mihály tinul, mint az ötödik, hatodik is­kolabeli gyerekek, mert engem nem kényszerítettek iskoláBá, mint az ottani gyerekek nagyobb részét, hanem tudvjágyam ösz­tönzött.” Szerették őt társai, tanárai és minden ember, kivel kapcsolat­ba került. A humanizmust elv­ként vallotta: „elvül tűztem ki magamnak ekkor, hogy annyi jót eszközlök másoknak, amennyire csak képes leszek.” Az 1824 25-ös , tanévben (150 esztendeje) is jeles bizonyítványt szerzett a gimnázium harmadik osztályában. Nyugtalan vére to­vább hajtotta Kecskemétről. Az 1825 26-os tanévben Nyitrán vé­gezte a 4* s ugyancsak 1826 27- es tanévben ugyanott az 5. osz­tályt. Ekkor Pestre költözik, ahol 1827—30-ig elvégzi a hátralevő három osztályt, ami utón jogi ta­nulmányokra gondol. Mi, kecskeméti diákok, tiszte­lettel emlékezünk példaképünkre, úgy is, mint kecskeméti diákra, úgy is, mint a korai magyar munkásmozgalom jelentős alak­jára. Szívesen látnánk a 150 éves évforduló alkalmából a for­radalmi demokratának, a job­bágyfelszabadítás, a nemzeti függetlenség harcosának, a nép barátjának, a volt kecskeméti gimnazistának, Táncsics Mihály­nak is a mellszobrát a kecske­méti múzeum kertjében. Kovács Tibor kollégista A tudomány szolgálatában 1826-ban Teleki József har­mincezer kötet könyvet ajánlott fel a Magyar Tudományos Aka­démiának könyvtár alapításhoz. A Tudományos Akadémia épüle­tében száztíz éve működik a könyvtár. Jelenleg nyolcszázezer kötet könyv, kétszázezer folyó­irat, háromszázezer kézirat és tizenháromezer mikrofilm segíti a tudósok munkáját. Képünkön: egy féltve őrzött XIII. századból való salzburgi kódex. (MTI Fotó — Balaton József felv. — KS) Hány utcája van Moszkvának? A sugárutakkal, terekkel, mel­lékutcákkal együtt számuk eléri a 4250-et. összterületük megha­ladja az 58 millió négyzetmétert, az utcák együttes hossza pedig 3500 kilométer. Ha Moszkva va­lamennyi utcáját „összetolda- nánk”, akkor egészes Novoszi- birszkig juthatnánk el. Az utak, ahol naponta járunk, a házak, amelvekberí lakunk', együttesen egy hatalmas együt­test alkotnak, és mindegyiknek külön megvannak a maga tervei, gondjai. Kerületenként szigorú statisztikai kimutatást vezetnek, amely az utcák pontos adatait tartalmazza. Így például színes, illusztrált térképen feltüntetik ne­vezetességeit, műemlékházait, az utca hosszát, szélességét, azt, hogy hány fa van az egyik, vagy a másik oldalán, az útburkolat minőségét, a mellékutcákat stb. Évente leltározás történik ilyenkor kiegészítik az adatokat, bejegyzik a változásokat. Az új lakótelepek felépülésével minden évben számos úi karton kerül a régiek mellé, amelyek mindenkor hasznos „tanácsadói" a városter­vezőknek. építőknek, mérnökök­nek (APN — KS) • Amikor a gyermek iskolás lesz. minden család életében új „korszak” kezdődik. Megmozdul a környezet, átformálódnak a na­pok. az esték, más életritmust követel az iskola. Pontosan kell érkezni, felada­tokat kell elvégezni és hol ez, hol az kell... és kell! Az új kis iskolás körül forog a család. Mindenki segíteni szeretne, hogy neki. a gyermeknek könnyebb le­gyen. A pedagógus is tevékenykedik. Ezekben a kis emberkékben új szokásokat kell kialakítania, és megtanítania, hogy ezek ma- radandóak is legyenek. Kö­vetelni kell! A nevelő mun­kája csak akkor lehet teljes, ha a nevelés a szülőkkel közö­sen történik. A szülőknek tud­niuk kell. mit szeretne elérni a nevelő, s törekvéseit támogatnia, segítenie kell. A szülői értekezle­teken erre bőven adódik alka­lom; a nevelő ilyenkor tájékoz­tatja a szülőket az elért eredmé­nyekről. a távlati célokról és az esetleges sikertelenségekről is. A szülők döntő többsége segít, mert gyermekéért, történik minden. • A tanterv módosítása óta sok korszerű eszközzel ismerkedhet meg a gyermek. S. ha a szülő se­gíteni szeretne, felmerül a kér­dés: hogyan? örvendezve érkezik haza a gyerek az iskolából: ..Anyu, ma színes rudakkal számoltunk...! ... és az anvuka csak nézni tud: mi még az ujjunkon számoltunk! Régen volt! „Ma logikai lapocs­kákkal játszottunk!" — a gyerek mesél, mesél, s a szülő csak hall­gat. És ehhez jön még a szöges­tábla. a Dienes-készlet. a zsá- kozás. a halmazás.. . és a szülő hamar rádöbben: hogy „kinőtte” őt a gyerek! Mérnök apuka áll a tanító néni előtt és töredelmesen bevallja: ..Tanító néni nem tudtam a meg­adott számot áthelyezni a kettes számrendszerbe. Segíteni szeret­tem volna, mert nem nagyon érti a gyerek, de... És ez csak a számtan, és csak az első osztály! Kapkodóvá válik a szülő, segí­tene. . de hol és hogyan? Fag­gatja a tanító nénit az édesanya: mit is csináljon? Hol segítsen? A tanító néni bizakodóan tekint a jövőbe és megnyugtatja a szü­Száz gyermek új óvodája Egerben Társadalmi összefogással épült föl Eger új óvodája, ahol száz aprósággal hét óvónő és négy dajka foglalkozik. Képünkön: Ár- vay Gyufáné óvónő felügyeleté­vel játszanak az új óvoda kicsi­nyei. (MTI—Foto, Érczi K. Gyula felvétele — telefoto KS) löt: csak bízza rá a gyermekét, majd ő megtanítja, de kéri a szü­lők segitségét. Ne érezze, hogy az iskola kirekeszti valamiből. El­lenkezőleg. kéri. és fokozottabban várja a segítséget az oktató-ne­velő munkájához. • Nagyon fontos, hogy érezze a tanuló az egészséges három­szöget: iskola, szülő, a gyermek. Ebben a háromszögben ő a köz­pont. Az iskola oktat és nevel; és az otthon is. A tanulás zavarta­lanságához elsősorban a nyugodt légkör megteremtése a fontos. Ezt megteremthetjük otthon is; ta­nulósarokkal. saját kis „zuggal”. Engedjük meg — ha nekünk sokszor nem is tetszik—. hogy a gyermek számára kedves dolgokat elhelyezhessen a saját, féltve őr­zött kis zugában. Következetesen ellenőrizzük a rendet is. de ne mi csináljuk meg helyette Naponta érdeklődjünk a murfkúja után. és mi magunk is meséljünk a miénkről. Fontos, hogy érezze a gyermek: a szülőt nagyon érdekli az ő munkája. Nemcsak akkor, amikor baj van. amikor rossz osztályzatot hoz haza. Minden kis eseményt türelme­sen hallgassunk végig, ha látszólag a mi szemszögünkből nem is érde­kes. Sokkal többet tudhatunk meg a gyermekről elbeszélései alapján, mintha ‘ faggatnánk. Ilyenkor felszabadultan nyilatko­zik. őszintén elmeséli élményeit. Nehézségeit is megértéssel, bará- tian fogad juk! Érezze, hogy a szü­lő mindig és mindenhol segíteni akar. Ha a gyermek érzi a meg­értést. a barátságot, a sikertelen­ségeket is könnyebben átvészeli. Ha otthon nyugodt a légkör, s a gyermek érzi a biztonságot, az is­kolai munka sem olyan ördön- gősen nehéz. Tudjuk, kevés az idő; rohanó ütemet követelnek a hétközna­pok és a vasárnapok is. Mégis: legyen időnk odafigyelni a gyer­mekre. Megéri a fáradtságot. • így a szülő is hasznos segí­tőtárs lehet az oktató-nevelő munkában. Megkönnyíti a neve­lő tevékenységét; mert kiegyen­súlyozott, nyugodt gyermekké’, könnyebb a munka Kis Jánosné Táncsics Mihály Kecskeméten Kecskeméten a középiskolás di­ákotthon Táncsics Mihály nevét viseli. A nyolcvan kollégista büsz­ke névadójára. Táncsics forradal­mi szelleme egybekovácsolta az ipari iskola és.négy középiskola kollégistáit. A kollégium előteré­ben látható Barabás Miklós Tán­csics Mihályról készült művének reprodukciója. A neves hazafi éppen 150 éve volt a kecskeméti gimnázium tanulója. Bakony rengetegének széléről, Ácsteszér nád fedeles házikójából került az alföldi Izsákra, ahol két évig községi tanítóként mun­kálkodott. Az izsákiak kegyelet­tel őrzik emlékét; meljszqbrot« emelték neki. ,r ,s —Ar„,ríM<Aásvágy továbbhajtotta >. Budán beiratkozott a tanítókép­zőbe. Szorgalmasan tanult: a hajnali fény és az alkonyat bí­bora gyakran találta a könyvek között. Huszonnégy éves, bajszos, érett férfi volt akkor. Elszánt, erős akaratot érzett magában, hogy latinul megtanuljon és ne gú­nyolják ki többé a „deákos em­berek”. Hatvanon át Gyöngyösre ment. Gimnáziumba akart iratkozni, de nem vették fel, mert túlkoros volt. Jászberényen át Kecskemé­ten keresztül Izsákra tért vissza: „de nem azért, hogy most már mint képesített okleveles tanító­segéd telepedjék le, hanem az ottani plébános Ladányi István­tól ajánlólevelet nyerjek, mely­nek folytan Kecskeméten az el­ső deák iskolába bevegyenek” — írja önéletrajzában. Óhajtása teljesült: „Nemcsak az iskolába való felvételtetésrül, hanem szállásrul és élelemről is biztosítva lévén." A barátok rend­házában kapott szállást, ellátást. Fizetnie nem kellett; munkájával egyenlítette ki a tartás- és szál­lásdíjat. Felszolgált és küldönc­munkát végzett. A sok munka mellett az 1823 24-es tanévbén jeles bizonyítvánnyal végezte el az első osztályt. 1824 nyarán a vakációban letette a második osztályt. .fcuA u rendhgzt>an mind .több és nehezebb .munkát, kellett végez­ni«, ; Tunulnj^yagy j icseíédeskédni, merült fel a kérdés benne. A ta­nulás vága győzött. Otthagyta a rendházat, de a gimnáziumot nem. Izsákról származó Deák Já­nos és családja hívta meg „lakás­ra és kosztra.” régi barátság fűzte a családhoz, _ mert Izsákon már tanította a Deák gyerekeket. Most is lelkiismeretesen foglal­kozott velük, ellátás és szállás fe­jében. A család egyik rokoná­nak, Tóth Mártonnak a gyerme­keit is tanította, akik szintén ott voltak a Deákéknál „szálláson és koszton”, mint írja: „kikért az akkori időben és körülmények­hez képest jól fizettek.” A Kecskeméten töltött második évéről most már a következőket írja: „Jobb sorsot nem kívánhat­tam a második évben. A harma­dik iskolában oly jól tudtam la­SZILVÁSI LAJOS (46.) — Köszönöm, főhadnagy úr. Eztán hátrakáált a sötétbe: — Rendben van, Miska! Futár­kocsi ... Fütyülhetsz. Szaggatott sípszó hasít bele a sötétbe. Nagyon messziről, a Du­na túlsó partjáról felel rá gyen­gén a másik füttyhang. — Tessék csak tovább menni, főhadnagy úr. A túloldalon meg­nézik még egyszer a papírt. — Isten áldja, fiam ... — mon­dom, pedig azt hiszem, kétszer annyi idős is lehet a katona, mint én. ötvenéves-forma a hangja. Póttartalékos. Lassan vezet Szojka a hídon. Vágja, csípi arcunkat a szél. Mellettem nagyot sóhajt a lány. — Mi baj? — kérdem. — Most már semmi — moso­lyog a hangja. — Féltem, hogy baj lesz... Ezzel a hamis iga­zolvánnyal ... Simon Pista bújik elő hátul a sátorlap alól. Odahajol hozzám. — Te, Palikám... a cigánynak nincs semmiféle igazoló papiro­sa... Csaknem elkáromkodom ma­gam. Erre nem gondoltam. És a híd túlsó oldalán újra ellenőrzik a kocsit. Aggodalmam beigazolódik. Alig érjük el a túlpart! hídfőt, már villog is az elemlámpa. Változa­tosság kedvéért fiatal hadnagy állít meg bennünket. De ezt csak akkor tudom meg, amikor már megnézte a nyílt parancsot, s je­lentkezik: — Főhadnagy úr. Surányi- Schrammel Imre hadnagy... Kérném az igazolványokat! ** V,* Nyújtom a magamét, majd hát­raszólok a ponyva alá: — Adjátok ide a passzusokat! —és odasúgom Pistának: — Egy­szerre add ide valamennyit! S nyújtom egy csomóban a könyvecskéket a hadnagynak. Visszafojtom a lélegzetem. Bön­gészi az igazolványokat, bele­belenéz a nyílt parancsba, egyez­teti a neveket, aztán megszólal: — A kisasszony papírja? Nyújtja Olga is a bejelentőlap­ját meg a főiskolai igazolványát. A hadnagy rávilágít: — Zeneakadémista? — Igen — Nyugodt, fegyelme­zett a lány szava. — Köszönöm — nyújtja vissza a pecsétgyűrűs férfikéz az iga­zolványt. Még nála vannak a katonapa­pírok. Kezem önkéntelenül a gép­pisztolyom agyán motoz. Hányán lehetnek itt őrségben? Ügy hi­szem, sokan. Bizonyára légelhá- rító ágyúk is lapulnak a sötét­ségben. Hídnál vagyunk. Legény­ség tanyázik az ágyúk mellett. Sok ember. Egyetlen lövés, és kész a riadalom. Képtelenség ki­vágni magunkat. Elalszik a zseblámpa. Csak a hadnagy hangját hallom: — Főhadnagy úr... Most fog szólni a cigány iga­zolványa miatt. — Ha beértek Székesfehérvár­ra. keressétek fel a Kaszap Ist­ván téren a szüléimét. Schram­mel János kelmefestő ... Pfü, de megkönnyebbültem. De, úgy veszem észre, ott a pony­va alatt is felszabadultak a lel­kek. Mert egyszerre mocorogni kezdenek a fiúk. Szaporán ígé­rem a hadnagynak: — Szívesen. Mit üzensz, kér­lek? — Csak annyit, hogy jól va­gyok. Nyújtja a sötétben az igazol­ványokat. Átveszem — Mondd meg nekik, főhad­nagy úr, hogy karácsonyra talán hazajutok szabadságra. Ha ugyan ... — Egy pillanatra csüg­gedtté válik a hangja, de rögtön fegyelmezi magát: — Remélem, addig megállítjuk a bolsevistákat. Mi a hír a fronton, főhadnagy úr? — Tartjuk magunkat — mon­dom biztatóan. Bárcsak messzebb lennénk már ettől az istenverte hídtól. Nyújtom a sötétben a ke­zem a hadnagy felé: — Hát, szervusz, kérlek. Katonaszeren­csét — Szervusz, főhadnagy úr. Jó utat, kisasszony ... Szojka beletapos a gázpedálba. Megszólal a sípszó Más jelet ad, mint a túloldali őrszem. Nyil­ván azt jelzi a távolabb felállított őrségnek, hogy rendben a szé­nánk. tovább engedhetnek ben­nünket. Hátulról a cigány hangját hal­lom. Hálálkodik: — Áldja meg az Isten magu­kat .. Az úton zseblámpa villan. Né^ metek. De csak állnak. Ök már nem igazoltatnak bennünket Vacog a lány foga. Szorítja össze, de ahogy elfeledkezik ma­gáról, újra csak össze-összekoc­can a két fogsor. Feléje fordu­lok: — Nagyon fázik? Nem felel. Előbb erőt gyűjt, hogy didergés nélkül szólalhas­son meg: — Nem ... Nem fázom ... Tartja magát szegény. Mi ke­vésbé érezzük a hideget, amely körülfog bennünket. Lépésben halad a kocsi, mert áthatolha­tatlan a sötétség. Eddig két sze­kerész oszlopot kerültünk el. Ma­gyar katonák voltak, felszerelést szállítottak. Ha nem halljuk meg idejében a kocsisok kiabálását, káromkodását, ahogy a lovaikat meg a sáros utat szidták, ment­hetetlenül karambol lett volna a találkozásból. De így idejében letértünk az út szélére, s meg­vártuk, amíg elvonulnak mel­lettünk. Cigarettáink parazsával jeleztük hollétünket, nehogy va­lamelyik mégis nekünk hajtson. Valahol távol vonat sípol. Hosszú, elnyújtott a füttyszó. Visszaverik a dombok, amelyek itt kezdődnek a közelben. Vacog a lány foga. Pihenésre pedig nincs kilátásunk. Mozdu­latlanul kuporog mellettem. Igyekszik olyan kicsire összehú­zódni, eldugni nyakát és fél ar­cát is a báránybőr bekecs gal­lérjába, amennyire csak lehet. Akár egy gyerek... Szerencsét­len kis gyerek... Alig néhány év a- korkülönbség közöttünk, de öreg embernek érzem magam mellette. Ezt tette velünk a front... Hátraszólok Hegedűsnek: — Ideje lenne kortyolnunk va­lamit. Már nyújtja is a pálinkás üve­get. Kiveszem belőle a dugót. Megcsapja az orrom a barackpá­linka zamatos illata. Odaadom a lánynak a fiaskót: — Csókolja meg — mosolygok rá. Keze nem talulja a sötétben az üveget. Nekiü V.ik az én ke­zemnek. Ujjai megérintik a csuk­lóm. Végre megtalálja az üveg nyakát. Fázósan szólal meg: — Nem szeretem a pálinkát... — Nem baj. Én se szerettem sok mindent, mégi < csinálom, mert muszáj. Igyék csak pár kor­tyot. Meglátja, utáni nem fázik annyira. — Nem tudok. Ráz az autó ... — Álljunk meg — szólok Szoj- kának. — Döccen a kocsi Cigarettára gyújtok. L.átom a gyufalángnál, hogy Olga éppen szájához emeli a palackot. Kortyol. Egyszerre kitör belőle a köhögés. Rázza a fejét. — Még! — parancsolok rá. — Nem tudok ... — Ne vitatkozzék! — paran- csolón csattan a hangom. Szin­te durva. Ijedten hallgat a lány. Hal­lom. hogy újra kortyol. — Most már igazán nem tudok többet inni... — Akkor adja Szojkának az üveget. — Köszönöm ... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom