Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-18 / 15. szám

1975. január 18. • PETŐFI NÉPE • 3 Pedagógus képzőművészek tárlata Egy évtizede már, hogy esztendőnként megren­dezik a Bács-Kiskunban élő pedagógus képzőmű­vészek csoportos tárlatát. Újra és újra beszé-. desen bizonyítják ezek az események a közönség nagy nyilvánossága előtt, hogy azok a nevelők, akikben művészi alkotó tehetség van, a minden­napi nehéz és fárasztó iskolai oktató-nevelő munka mellett képesek időt és erőt áldozni szép szenve­délyüknek. Ismeretes, eléggé széles körben, Rogy ebben a megyében az elmúlt években több olyan peda­gógus élt és dolgozott, akiknek művészi rangját, tehetségét, a szűke bb haza kulturális életében be­töltött szerepét senki sem vonhatja kétségbe. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány név, mely mutatja: gazdagodott az ő nemes törekvésük által Bács-Kiskun megye közművelődési élete. Ifjú Éber Sándor, Diószegi Balázs, Gál Sándor és Goór Imre egyaránt elismerésre méltóan szerepelt, szinte }va- lamennyi régebbi csoportos bemutatkozáson, ame­lyet a pedagógus művészek számára rendeztek a művelődés irányítói. A felsoroltak azóta részben nyugdíjasok lettek, részben pedig az élet más, nem kevésbé fontos területére kerültek; ezért nem láthatjuk majd ott műveiket ezúttal az immár tizedik pedagógus kép­zőművésztárlaton, melyet az idén Kalocsán rendez­nek. A megnyitót január 26-án tartják az I. István úti kiállítóteremben. Ám most is, mint egy idő óta már, közönség elé lépnek újabb alkotásaikkal azok a művészek, akiket szintén ismer már a szélesebb közönség is. Kalmár Sándornéra, Palkó Józsefre, Marostordai • Szappanos István metszete. Annára, Weintrager Adolfra, Baloghné Boros Iloná­ra és Szabó Zsuzsára gondolunk elsősorban. S Szappanos Istvánra, akinek a csoportos bemu­tatkozással egyidőben és ugyanazon a helyen lesz most a kamarakiállítása. Tizenkilenc olajképéi, tusrajzát és metszetét láthatja majd a képzőművé­szetet kedvelő közönség Kalocsán. A kettős kiállí­tást Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője nvitja meg 26-án 11 órakor. V. M. A Krimszka Pravda írja Sztereo filmszínház nyílt. Szimferopolban. Az átalakított „Kozmosz” mozi látogatói a film­művészet új eszközével, a térha­tású ábrázolással ismerkedhetnek. A bonyolult berendezések segít­ségével a távolság, a térbeni ter­jedelem illúzióját kelti a néző­ben a mozivásznon bemutatott kép. * A szimferopoli „Zavodszkoe” repülőtér mezőgazdasági repülői 1974-ben 3 millió hektár terüle­ten végeztek növényvédelmi és növényápolási munkálatokat. A Mi—1, Mi—2 helikopterekből és AN—2 típusú repülőgépekből ál­ló légiflotta jelenleg az őszi ve­tések fejtrágyázásával foglalko­zik, eddig közel 100 ezer hektá­ron végezték el ezt a munkát. * A szovjet színművészet fejlesz­tésében elért kiemelkedő ered­ményekért az Ukrán SzSzK Leg­felsőbb Tanácsa díszoklevéllel tüntette ki a szevasztopoli „A. V. Lunacsarszkij” orosz drámai színház kollektíváját. Négy szí­nész részesült kormánykitüntetés­ben. S. B. Szovjetunióval ismerkednek a félegyházi diákok Kukoricatárolás fóliával és széndioxiddal A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem termelésfejlesztési inté­zetében sikeres kísérleteket foly­tatnak a kukorica tárolására. Az elmúlt rendkívül csapadékos őszön, három termelőszövetkezet­ben — Keszthelyen, Sávolyon és Hercegszántón — kísérleteket kezdtek a kukorica fólia alatti tárolásával. A fóliatakaró alá az erjedés és romlás megakadályo­zására széndioxidot hivattak. Az üzemi méretű kísérletek tapasztalatai igen kedvezőek: a fólia alatt a hőmérséklet nem emelkedett 8 fok fölé, s a szén­dioxid a silókban minden er­jedést és romlást megakadályo­zott. (MTI) Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskola folyosóján el­helyezett táblán ez a felhívás ol­vasható: Vegyél részt a Ki tud többet a Szovjetunióról elneve­zésű vetélkedőn. A selejtezőre ja­nuár 22-én, az iskolai házi ver­senyre január 29-én kerül sor. Az iskolában hagyománya van a különböző szellemi vetélkedők­nek, házi versenyeknek. A diá­kok szeretik ezeket a kulturális rendezvényeket, de mint azt Dombóvári Ottó iskolai KISZ- titkár mondta, a Szovjetunió gaz­dasági, politikai, társadalmi, kulturális életével, sportjával kapcsolatos vetélkedőre a várt­nál is többen jelentkeztek. A 274 tanuló közül jelenleg 125 diák készülődik a selejtezőre. Két hónappal ezelőtt dr. öve­ges Lászlóné orosz tanárnő tájé­koztatta a középiskolásokat az Oktatási és Munkaügyi Minisz­térium, a KISZ Központi Bizott­sága és a Szovjetunió című ké­pes folyóirat szerkesztősége által meghirdetett vetélkedővel kap­csolatos tudnivalókról, s a ver­seny lebonyolításáról. A diákok négy témakörben vetélkednek, s így négy csapatot alakítottak. A csapatok politikai és történelmi, technikai, illetve tudományos, földrajzi, valamint sport, s mű­vészeti kérdésekre készülnek. Az egyes csapatok felkészítését szak­tanárok vállalták. A középiskolások közül hat- vanketten megrendelték a Szov­jetunió című képes folyóiratot, s emellett az iskolai KISZ-bi- zottságnak is jár tíz példány. A megjelent cikkeket a csoportok­nak megfelelően négy témakör­re osztják, s így tanulmányozzák a Szovjetunió életét, fejlődését. — Felkészülésünket kissé ne­hezíti, hogy kevesebb példányt kapunk a folyóiratból, mint amennyit megrendeltünk — ma­gyarázta Dombóvári Ottó. — Szóltunk a postának, türelmet kértek, egyelőre nem tudják megoldani a problémánkat. így a könyvtárból, hivatalokból, a gyárak klubjaiból kai\üok fo­lyóiratot. A január 22-én sorra kerülő selejtezőn a csapatok teszt-kérdésekre írásban vála­szolnak, az iskolai versenyt pe­dig írásban és szóban rendezik meg. A Ki tud többet a Szovjetunió­ról vetélkedő mellett a félegy­házi középiskolások tablókat is készítenek a Szovjetunió fejlődé­séről, eredményeiről. A2 osztá­lyok tablóit a KlSZ-klubban ál­lítják ki Lenin halálának évfor­dulója alkalmából. A legsikere­sebb fényképes tablók készítői jutalmat kapnak majd. T. L. A szülők és a pályaválasztás Mostanában — különösen ép­pen napjainkban, a pályaválasz­tási hetek keretében — meglehe­tősen sok szó esik a fiatalok pá­lyaválasztásáról. A cikkekben, nyilatkozatokban, felszólalások­ban és egyéb megnyilatkozások­ban legtöbben elsősorban az is­kolák, a nevelők, s természetesen a lélektani-pedagógiai „műhe­lyek”, a tanácsadó intézmények szerepét és felelősségét hangoz­tatják. Éppen ezért mi most a másik oldaláról közelítjük meg a kér­dést: azt próbáljuk a megadoti keretek között taglalni, hogy mi­lyen és mekkora szerep juthat ebben a cseppet sem lebecsülhe­tő, az egész társadalom s annak jövőjére kiható, nagy és szerte­ágazó munkában. Bizonyára sokan emlékeznek olyan esetre, jelenetre, amikor az apa így szól, ha gyermeke jö­vőjéről esik szó: „Agyonütöm, ha az én szakmámat választja!" Az ilyen kijelentés mögött legtöbb­ször az rejlik, hogy az illető el­rontotta az életét, neki nem meg­felelő a munkaterület, ahol műn- kálkodik, s ezt ő — anélkül, hogy figyelembe venné gyermeke adott­ságait, érdeklődési területét — gé­piesen „átviszi” vérszerinti utód­jának jövőbeli életére. Talán fe­lesleges hangsúlyozni, hogy ez mennyire helytelen. Az ilyen szülő jobban tenAé, ha egyrészt elbeszélgetne a fiá­val vagy lányával, meghallgatná elképzeléseiket, figyelembe venné álmaikat, titkolt vagy nyíltan hangoztatott törekvéseiket; más­részt sietne beszélni a gyermek tanáraival, elsősorban az osztály ­főnökével. S közösen — a gyer­meket bevonva a beszélgetésekbe — megpróbálnák a fiatalnak leg­jobban megfelelő életutat válasz­tani, és a továbbjutáshoz a se­gítséget, támogatást megadni. Szociográíusok, a valóságot ku tató újságírók, felméréseket vég­ző pedagógusok megfigyelték és sokszor leírták, hogy sok fiú és leány viszont éppen az apa vagy az édesanya jó példájából kiin­dulva, legközelebbi hozzátartozói­nak életét, eredményeit szem előtt tartva döntött úgy, hogy ezt vagy azt a szakmát, élethivatást választja. Viszont igyekszünk leszögezni, amilyen mértékben örülni tudunk az egyes „szakmai dinasztiák” évtizedeken áthúzódó sikereinek, megmaradó tekintélyének, olyan mértékben, vagy inkább még jobban elítéljük, ha az apa, a szülő mereven ragaszkodik ahhoz, hogy fia ,leánya úgymond az ő nyomdokain haladjon tovább. Sajnos, még sokszor lehet hallani fiatalok szájából a panaszt: „Apám erőlteti, hogy én is pe­dagógus legyek, pedig semmi ked­vem sincs hozzá.” Sok esetben az Jép be a csa­ládi pályaválasztási gondok kö­zé zavaróan, hogy bizonyos ma még élő, meglevő előítéletek „súgnak” a szülőnek. Például az, hogy mondjuk az orvos vagy a zenész papa elképzelhetetlennek, sőt szégyennek tartaná, ha a fia elektroműszerész, autószerelő vagy éppen vegyésztechnikus len­ne. Találkozunk még nem egy­szer olyan szülővel, aki fenyege­tésnek szánja a mondatot közép­iskolás fiának, hogy „vigyázz, mert ha nem érettségizel kitű­nően, mehetsz ipari tanulónak!” Nem is érdemes vitatkozni bő­vebben az ilyen maradi foltozás­sal. Mit mutatnak a fentebb el­mondottak? Azt, hogy a család­nak igenis rendkívül nagy szere­pe lehet a fiatalok életre való felkészítésében, a megfelelő pá­lyára való irányításában a válasz­tásban. Hiszen a tizenéves fiú és lány sok esetben nem elég érett arra, hogy egyedül, segítség nél­kül döntsön; másrészt a pedagó­gusok sok esetben nem képesek annyira megismerni őket, hogy a döntésben helyesen tudják be­folyásolni őket. Ahhoz, hogy a szülők elmond­hassák: teljesen nyugadtak gyer­mekük továbbtanulásával kapcso­latban, izgalom nélkül nézhetnek az elkövetkező évek elébe, az kell, hogy sok-sok időt, fárad­ságot áldozzanak számukra. Ne sajnálják tőlük az időt, ha kér­déseikre választ, kétségeikre meg­nyugtatást várnak el tőlük. Meg­érdemlik. A társadalom meg jo­gosan elvárja a szülőktől gz ilyen irányú alapos ténykedésüket. V. M. Baráti kedvességnek köszönhe­tem, hogy sikerült csütörtökön este ülőhelyet szereznem a kecs­keméti kórház egészségügyi klub­jában. Jóval a kezdés előtt elfog­lalták a pótszékeket, megtelt a terem. Gyorsan röpült az idő, az egészségügyi klubok vezetőinek második országos tanácskozásán, bőven akadt megbeszélni való té­ma. Újra felidézték a siófoki, sárd- bogárdi klubok délelőtti érdekes műsorait. Mellettem a szegedi Farsang Jánosné, és Szendi Hor­váth Judit versengve dicsérte a Fejér megyei nagyközség egész­ségügyi dolgozói által irányított Komarov Expresst. A többieknek is nagyon tetszett a gazdag ra- kományú műsorszerelvény. Dr. Végh Sarolta siófoki klub­vezető a szíves fogadtatást em­legette. örvendetesnek tartja, hogy a kórház igazgatója milyen fontosnak tekinti a kecskeméti klub működését. (Erről dr. Gu­bacsi László, főigazgató-helyettes is szólt, a mintegy félszáz részt­vevőt köszöntő megnyitójában.) A fiatal szakorvos nagyon hasz­nosnak tartja az Orvos-Egészség­ügyi Dolgozók Szakszervezete szakmapolitikai és művelődési osztálya kiadásában megjelent írásos tájékoztatót. A tartalmas összeállítás tucatnyi érdekes klubprogramot tartalmaz. Az estére hirdetett előadás megkezdése előtti percekben so­kan hivatkoztak dr. Fáyné Fran­czen Margit a kórház szakszerve­zeti titkárának színvonalas be­számolójára. örvendetesnek te­kintik, hogy Kecskeméten a szakszervezeti művelődési ház és a városi tanács anyagilag is tá­mogatja törekvéseiket. Dr. László Gyula, egyetemi tanárról, a művésztelepre éven­te ellátogató tudósról köztudott, hogy bármiről szól, élvezet hall­gatni. Tegnapelőtt este, módszer­tani remeklésnek minősíthető előadásán újra bizonyította, hogy magvas mondandóját mindig szemléletesen, a hallgatóság fi­gyelmét elbűvölve tálalja. Arra kérte a jelenlevőket, hogy kövessék őt. egy csíki faluba, ahol Zsögödi Nagy Imrével ta­lálkoznak. A festőművész íróba­rátainak szavait, Kohut Magda, a Nemzeti Színház művésze tol­mácsolta, az erdélyi népdalok csodás világát Szabó Zsuzsa idéz­te. Tegnap a Népművelési Intézet munkatársának a vezetésével megvitatták a bemutatott műso­rokat, a klubmozgalom időszerű kérdéseit, majd Pécsiné Ács Sa­rolta szóban és nagyszerű kiál­lítás segítségével ismertette Ka­locsa népművészetét. Kora délutáni órákban még élénkebbé vált a címek és a műso­rok cseréje. Elmondható, hogy élénk volt a forgalom ezen a módszertani vásáron. Dr. Fűzi István az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet országos titkára elis­merően nyilatkozott a klubok első vidéki találkozójáról, kiemel­te a dr. Kiinger Istvánná irányí­tásával működő kecskeméti klub változatos, folyamatos tevékeny­ségét. H. N. Az úttörőcsapat öröme i A kiskunhalasi 1916. sz. Szat­mári Sándor úttörőcsapat hazánk felszabadulásának 30. évforduló­ja tiszteletére kiállítást rendez. Szocialista iparunk és mezőgaz­daságunk felődését szeretnénk be­mutatni, s ezzel a pajtások pá­lyaválasztását elősegíteni, isme­reteiket bővíteni. Úttörőink az ország különböző gyárainak, üzemeinek írtak és kérték, segítsék a törekvésünket különböző termékmintákkal, ki­állítási anyagokkal. Azóta sor- ra-rendre érkeznek az igen meleg hangú levelek és csomagok. Több szocialista brigád, közöttük pél­dául a^ Beremendi Cement és Mészművek egyik szocialista bri­gádjának képviselője személyesen is eljött, s örömmel fogadtuk az úttörőcsapatunk további patroná- lására vonatkozó ajánlatát. Nagyon lelkesítő, hogy szocia­lista társadalmunk dolgozói ilyen ügyszeretettel törődnek a felnö­vekvő ifjúsággal. Baka Jenőné csapatvezető Etiópia ébren a táborban Végelgyengülés, végelgyengülés, végelgyengülés... sorakoznak egymás után a kórlapokon. A dessiéi kórház igazgatója, dr. Za- raj rakja elém őket. A kórház folyosóján beszélge­tünk. Aránylag korszerű egészség- ügyi intézmény, tíz éve épült, s amire itt büszkék, már etióp or­vos igazgatja. A múlt évi tragé­diára fordítva a szót. drámai je­leneteket idéz. Elgyengült anya ölében hogyan halt meg az alig néhány hónapos csecsemő, a ví­zért könyörgő kétségbeesett te­kinteteteket. wiha (vizet,, vizet) hörögték százak és ezrek elha- lóan szerte az utakon. És víz egy csepp sem volt. A város kútjai kiapadtak. S amikor végül a vi­lág tudomást szerzett a tragédiá­ról, s igyekezett az éhezők segít­ségére sietni, még az sem jutott el a szerencsétlenekhez. Ma már mindenki beszéli, hogy a csá­szár cinkosai az ide szánt élelmi­szert és ruházatot már Dzsibuti kikötőjében eloanamázták, azaz egyszerűen eladták. Járjuk a kórház termeit, köz­ben betegek érkeznek. Nem be­utalással. a maguk szándéka sze­rint. Itt nincs SZTK. se körzeti rendelő. Mielőtt vizsgálatra en­gednék őket, már a bejáratnál le kell szurkolniuk egy-egy etióp dollárt. Ez a belépő. így hát egyelőre csak a tehetősebbek zse­be bírja, a szegényebbek el sem jutnak a kórházig. Külön kell fi­zetni a vizsgálatot, majd a gyógy­szert, s ha beutalják, a kezelést és a kórházi ágyat. Egynapi kór­házi ápolás a legalacsonyabb szinten is legalább öt dollárba kerül. Egy munkás ötnapi kere­sete. A kórházi ..vizit” alkalmával eljutunk az alagsorba is, A lejá­rónál csaknem beleütközöm a fal mellett oszlopban sorakozó szója­bablisztes zsákokba. A zsákokon felírás, jól láthatóan: az UNI­CEF küldeménye. És a dátum: 1973. július! — De hisz ez már több, mint egy éve érkezett — nézek kér­dően a direktorra. — Sajnos, igen — válaszolja. Itt felejtették. Ide hozták, hogy majd szétosztják, aztán az isten • Fiatalemberek, akik túléltek a szárazság okozta éhínséget. se gondolt vele többet. Mi meg nem szólhattunk. — Mennyi lehet? — Húsz-huszonöt, mázsa. Hány ember életét menthette volna meg! — ezt magamban mondom már. nem hangosan, de érzem, hogy dr. Zarájban hason­ló gondolatok fordulnak meg. A szárazság sújtotta tartomány­ban most már javában folyik a rehabilitációs munka. Táborokba gyűjtötték azokat, akik túlélték az éhínséget. Most ott éldegélnek, öt tábor is működik a környé­ken. A szögesdróttal elkerített terü­letre fából ácsolt kapun lépünk be. Belül elszórtan barakkok, va­lamennyi fából. Az erős napsü­tés, meg a gyakori eső alaposan megbarnította őket. Mindez úgy fest. mintha koncentrációs tábor­ban járnánk, de a különbség lé­nyeges: itt az élet van újjászü­letőben. Járjuk a tábor barakk­jait. Megszólítom az egyik fiatal­embert. Nevét kérdem, s csak néz bambán. Azt, hogy hová való, — üres tekintet a válasz. S hogy hogyan érzi magát, de csak néz egykedvűen, bambán. Mintha fel sem tudná mérni, mi történt ve­le. Csak van. létezik. A tudat nél­küli vegetáció formája. Teste épülőben, lélekben mindörökre sérült / Hányán laknak itt? — Talán ötszázan — válaszolja a tábor ve­zetője, etióp felcser. Eredetileg ötezernél is többen lehettünk. Közben azonban sokan „eltávoz­tak”, pontosabban elvittük őket. — Hová? — Vidékre. Valamelyik telepü­lésre, vagy épp üres területre. Kaptak földet, meg pénzt is hoz­zá, hogy igás jószágot vehessenek. Így talán könnyebb lesz nekik újra kezdeni az életet. Az egyik barakk előtt sürgés­forgás. — Most készítünk elő egy újabb szállítmányt. Közben motyogó férfi áll meg előttünk. Rólunk tudomást sem vesz. Valamit mániákusan ismé­telget, de értelmet még amharául tudó kísérőim se vesznek ki sza­vaiból. Megzavarodott, sajnos, nem ő az egyedüli. Belőlük már aligha tudunk új fembert faragni — mondja a tábor igazgatója. Egy másik barakknál világtala­nok csoportja, trahomásak. Majd fölöttünk helikopter ber­reg el hatalmas zajjal. Viszi a magot, az élelmet és a rovarirtó- szereket. Oda. ahová már út sem vezet, ahová a madár se igen jár. De a segítség eljut. Néhány nap­pal ezelőtti kép villan fel az em­lékezetemben. Amikor a főváros­ban, egy kültelki raktárban nagy­követünk a magyar nép ajándé­kát adta át az etióp Vöröske­resztnek. Milyen jó volt látni a Hungary feliratú ládákat, s a lá­dákban a konzerveket és a kü­lönféle bébiételeket. Wollóban aratnak. Vágják a ' teffet, amiből majd a kenyér lesz. Az esős évszakban bőséges csapadék hullott. Így hát meg­lehetősen jó termés várható. Az éhhalál képében járó kaszás azonban korántsem fújt még ta- karodót. Olvasom, most más tar­tományokba tette át működési te­rületét. Ogaden vidékén, Harar- ban 250 ezer embert fenyeget az éhínség. És nagy a szárazság da- nakil földön is. Valkó Mihály (Következik: A danakil siva­tagban.) KLUBVEZETŐK TANÁCSKOZÁS\ Kelendő módszerek vásárán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom