Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-17 / 14. szám

1915. január 17. • PETŐFI NÉPE 0 6 „EZUTÁN GYAKRABBAN ” Látogatás a megszépült könyvtárban A kecskeméti könyvbarátok, a város olvasni szerető emberei a múltban gyakran panaszkodtak: a megyei könyvtárnak az a ré­sze, ahol keresgélhetnek, lapoz­gathatnak, s a ki nem kölcsönöz­hető köteteket tanulmányozhat­ják. jegyzetelhetik, olyan szűk, s annyira nélkülözi a csendet, nyu­godt légkört, hogy ez akadályoz­za az elmélyült kutatást, búvár­kodást. A segítőkész könyvtáro­sok hiába igyekeztek eddig feled­tetni a rossz körülményeket, buz- golkodósuk vajmi kevésnek bizo­nyult. Ezért is fogadta nagy örömmel könyvtáros és olvasó egyaránt a múlt év decemberében átalakí­tással korszerűsített megyei könyvtárat. Arra biztatjuk olva­sóinkat: tegyenek velünk egy rö­vid sétát a könyvek birodalmá­ban. □ □ □ A városi tanácsházát — ahol a megyei könyvtár található — ezekben a hetekben öltöztetik* dí­szesebb ruhába: tatarozzák Le- chner Ödön gyönyörű alkotását. Belépünk az épület színház felöli sarkán levő bejáraton. A tágas, világos, hangulatos kölcsönzőte- remben mosolygós-kedves könyv­tárosok fogadnak bennünket. Te­kintetük. arcuk derűje, szíves sza­vuk egyaránt arra biztatnak: érezzük otthon magunkat e falak között. Mondjuk, szeretnénk megismer­ni az átalakított intézményt. Fe- rencziné Bulla Katalin, az olva­sószolgálati csoportvezető a ka­lauzunk A több mint másfél év­tizedes gyakorlattal rendelkező szakember boldogan mutatja az egymásba nvíló (érmékét, s meg­nyerő szavakkal, magyaráz. □ u í.:i . A külső kölcsönzőhelyiségben van a ruhatár: s a terem egyik része a folyóirat-lapozgató; Leg­alább húszán ülve nézegetik a napi sajtót, a képeslapokat; így nem unalmas a várakozás. Ha 9 A tájékoztató szolgálat vendégei. beljebb lépünk az épületben, mindjárt a tájékoztató szolgálat tágas termében vagyunk. Két­ezer-ötszáz kötet lexikon, encik­lopédia. szótár és más kézikönyv áll a kiváncsiak rendelkezésére. A legkülönfélébb dolgok iránt személyesen, s telefonon érdek­lődnek az emberek. Vagy ke­resztrejtvényhez vagy valami­lyen vizsgadolgozathoz, esetleg fo­gadáshoz kell egy-egy adat, év­szám, név stb. — Mit kérdeztek az utolsó na­pokban? — Ilyeneket: mondjuk meg a tizenhárom aradi vértanú nevét; mit jelent az UNESCO; ki írta meg Majakovszkij életrajzát; mi a KGST: ki az a Szolzsenyicin —• és sok egyéb dolgot még. A meglehetőesen tágas helyiség másik felében legalább negyven­ezer kötet; könyv sorakozik a fémpolcokon. Ez a szabadpolcos könyvkiválasztó tér S 'itt nem csupán válogatni, de kényelmesen olvasni is lehet. Negyven személy leülhet a csendes zugokban és olvasgathat kedvére. □ □ □ A néhány évvel ezelőtt elhunyt Kocsis Pál. Kossuth-díjas szőlő­nemesítő özvegye egy halom könyv, folyóirat mögött lapozgat az egyik asztalnál. Kedvesen vá­laszol arra a kérdésünkre, hogy mit csinál itt: — Régóta, s meglehetősen gyakran járok ide. Jó. hogy át­alakították a könyvtárat. Jobban el lehet igazodni benne, s kényel­mesebb is Öröm itt lenni; néz­zenek körül! Az aranyos könyv­tárosok. Hédiké. Katika meg a többiek szívélyesek, mindenben 9 A friss lapokat lapozgatják a látogatók. 9 Az alsó képen: az új, tágas olvasóterem. (Tóth Sándor felvételei.) segítenek nekünk, olvasóknak. Ezután gyakrabban jövök; de úgy gondolom, más is, nerrt- csak én. — Most éppen mit olvas? — Elakadtam egy nagyobb ke­resztrejtvény megfejtésében. Itt keresem meg a hiányzó adatokat. S közben ezt. is. azt is olvasga­tok. Sok minden érdekel. □ □ □ Katika mutatja a katalógus- szekrényeket. Sorolja: szak- és betűrendes, analitikus katalógus; külön a régi — 1945 előtti — anyagról (ez legalább tizennégy­ezer kötet); s külön a folyóira-1 tokról. Mielőtt az újonnan kialakított olvasóterembe lépnénk, keresz­tül megyünk a folyóirattároló fo­lyosón. Nem túlzás: négyszáztíz féle folyóiratot találhatunk itt beköttetve! Több száz régi is: ötven-, százévesek, s ennél is’idő­sebbek. A kutatók édene. A szépen berendezett, olvasóte­remben asztalok, székek. S olyan csend van. mint egy kórházi mű­tőben. Körben mennyezetig érő állványokon szaklexikonok, fo­lyóiratok; s az olvasótermi kézi­könyvek. könyvtári szakrendben. Az asztaloknál lapozgató, jegyze- telgető fiatalabb és idősebb olva­sók. (Itt jegyezzük meg. hogy ezeket a belső termeket csakis a beiratkozott könyvtári1 tagok lá­togathatják. Míg a legkülsőt, a kölcsönzőhelyiségekben bárki el­üldögélhet. olvasgathat kedvére.) □ □ □ Székelv Endre harmadéves fő­iskolai hallgató: á kaposvári me­zőgazdasági főiskolán tanul. Most, éppen vizsgákra készül. Kéré­sünkre megmutatja, mit olyas. Alföldv-Nász: Mikrobiologia. Az asztalon sok teleírt papírlap Ne­ki is tetszik a megszépült intéz­mény: — Egészen megváltozott. Tága­sabb, szebb. S nagyobb a válasz­ték is. Nagyon kedvesek és segí­tőkészek a könyvtárosok. Jó itt lenni. Ugyanezt mondják a többiek is, akiket még megkérdezünk. Jó hallani, hogy a könyvtárosok szí­vélyességét, szolgálatkészségét mindannyian említik. □ □ □ :! o Akaratlanul is eszembe jut egy eset. A múltkoriban egyik vidéki ismerősöm az utcán, panaszko­dott : a vonat indulásig csaknem fél nap állt rendelkezésére, s csak úgy „lődörgött” az utcán. Azt mondta, hogy a kocsmát, presszót nem szereti: s ■ olyan klubról meg nem tudott, ahová csak úgy bemehetne az ember, aki kulturált, körülmények kö­zött szeretne eltölteni néhány órát. Nos. , most azt üzenhetjük neki: menjen be nyugodtan leg­közelebb a megyei könyvtárba. A háromforintos — nevetségesen olcsó beiratkozási díj befizetése után az intézmény valamennyi helyiségében otthon érezheti ma­gát; méghozzá egy teljes eszten­dőn keresztül! Varga Mihály ÚTTÖRŐÉLET így élnek a bugaci úttörők és kisdobosok Az elmúlt esztendő bizonyára sokáig emlékezetes marad a bu­gaci pajtásoknak: ők nyerték meg a televízióban is bemuta­tott Hortobány—Bugac vetélke­dőt. A vetélkedő igazi győzel­mét — úgy érzik — az jelenti, hogy felkutatták és összegyűj­tötték a község múltját, jelleg­zetes állat- és növényvilágának kialakulására utaló adatokat. Olyan mennyiségű régi, a hajda­ni pásztoréletmódhoz szükséges használati tárgyat sikerült meg- mentertiük a tönkremenéstől, hogy kiállítást rendezhettek be­lőle. Az idén az összesen hat isko­lában működő Hl 88-as Petőfi Sándor úttörőcsapatban több mint háromszáz kisdobos és út­törő tevékenykedik. A kisdobos rajok a Kincskeresők, illetve a Makai-tanyán működő kisdobos- raj a Vörös Csillag elnevezésű akcióban vesznek részt. A felső­tagozatosok a 30 tett a hazáért, a közösségért, a Mienk az or­szág, illetve az Alsómonostor I. iskolánál tevékenykedők a Vé­detté nyilvánítjuk akcióban vesznek az idén részt. Vala­mennyien nagy szorgalommal kutatták a község felszabadulá­sának körülményeit. Felkeresték azokat az embereket is akik sze­mélyes élményeiket mondták el a harminc esztendővel ezelőtti eseményekről. Az expedíciók munkájában részt vevő pajtások kutatásaik eredményeit őrsi- illetve raj­naplókba rögzítik, maid kiállí­táson mutatják be. Ezekén ,. á' 1 ^pojtbáp ,,, újabb ..próbán , a szaktárgyi vetélke­dőn vesznek részt, hogy a leg­jobbak a járási versenyeken is szerepelhessenek. Természetesen a vidámságban sincs hiány Bugacon! Csak né­hány hét és karneválon búcsúz­tatják a telet, köszöntik a közel­gő 1 tavaszt. Márciusban értékes programot készítenek elő: a csa­pat névadójának emlékére egy hétig tartó ünnepségsorozatot rendeznek. (Március 6—14-ig). Különösen emlékezetesen kíván­ják megrendezni a március 15-i ünnepséget. , összesen hat szakkörre jár­hatnak a tanév folyamán a paj­tások. A matematika- és kémia­szakkört — természetesen — a nyolcadikosok látogatják. A sportolásban a tornát ked­velik. Házi bajnokságukra feb­ruár közepén kerül sor. Sokat köszönhetnek a tanárok, a munkájukat támogató helyi és bpdapesti intézményeknek. A közeli állami gazdaság, a szö- i vetkezet, az erdészet vezetői pénzt, valamint szállítóeszközt adnak kirándulásaikhoz. A bu­dapesti MÁVTI Petőfi szocialis­ta brigádja sportfelszerelést kül­dött. Június 15-én nyári táborba vonulnak. élvezni a tanulás után, a megérdemelt tartalmas pihenést. Ttidósítóink jelentik A dimapataji úttörőcsapattól kót krónikás jelentkezett: Fa Julianna és AnfJi'ás Szilvia. Jól sikerült rajvetél­kedőről írnak levelükben, amelyen a pajtások szavaltak énekeltek. A csa­patott hon egyik termében asztalite­nisz-versenyt vartoUak * Galambos Kati. h kecskeméti Zója utcai iskolából küldött, beszámolót. A bizonyitványosztás ünnepélyesen zaj­lott le. — ahogyan náluk már hagyo­mány. Katiéknái névsor szerint szólí­tották a pajtásokat, akik több-keve­sebb szorongással indultak az ellenőr­zőért. Akiknek gyengébbre sikerült, nyomban elhatározták, hogy figyel­mesebben. jobban, tanulnak! A vaskúti úttörőcsapat tagjai a Kincskeresők nyomában akcióban vesznek részt. Az összegyűjtött hasz­nálati tárgyakból, ruhákból, a műve­lődési házban rendeztek kiállítást. Ké­pünk a kiállítás egyik részletét és az ifjú gyűjtőket ábrázolja., Rejtvény- fejtőknek A háromfordulós képrejtvényt har­madik részét közöljük. Január 25-ig kérjük a megfejtéseket beküldeni le­velezőlapon a következő címre: Petőfi Népe szerkesztőség 6001 Kecskemét. A helyes megfejtést beküldők között könyvjutalmakat sorsolunk ki vala­mennyi megfejtőnek kártyanaptárt küldünk. Selmeci Katalin (43.) Még hozzáteszi: — Amíg elhagyjuk a birtokot, a cigány megbújik a pad alatt. Aztán majd előjöhet. Csak csóválom a fejem, mást nem tehetek. — Rosszak a sejtelmeim, Szoj- ka ... Aggódom — Éppenséggel van miért... — a legériy erős fogú szája széles mosolyra húzódik. Sűrű szemöl­döke alatt megcsillan a két gomb­szem. Bátorításul szánja a mo­solyt. — Majd csak lesz valahogy, főhadnagy úr. Lám, itt a birtokon is szerencsénk volt. összevásá­roltam egy csomó élelmet meg hat üveg pálinkát. Meggyara­podtunk ... — Utasokban is ... — legyin­tek de nekem Is mosolyognom kell. A benzin ? — Átcsurgattam a mi tartá­lyunkba. öszenézünk. Nevetünk. — Na jó, barátom, de ha ezt ép bőrrel ússzuk meg... — Majd igyekszünk, főhadnagy úr. — Ebédeljenek meg, Szojka. Ebéd után azonnal indulunk. — Parancsára;, főhadnagy úr. Mire felérek az ebédlőbe, már ott gőzölög az asztalon a leves. Zorkóczy gondterhelt. A felesége még inkább. Aggódva kérdi: — Mikorra érnek Pestre, fő­hadnagy úr? — Este hétre, legkésőbb nyolc­ra ott leszünk, ha nagyon ké­nyelmesen haladunk. Ha sietünk egy kicsit, öt után odaérünk. — Nagyon kérem, siessenek! — az asszonyt láthatóan rossz sej­telmek kínozzák. Lopva rápillantok Olgára. Nyu­godt, fegyelmezett az arca, ké­nyelmesen kanalazza a levest. Tiszteletre méltó az önuralma, de rejtély, hogyan képes itthagyni a szüleit. Emögött valami titok húzódik meg. Végére fogok járni. — Remélem, jól felöltözik az útra — fordulok a lányhoz. — Hogyne — bólint, de nem néz rám. Az apjához szól: — Visszafelé könnyebb lesz utazni. Csak Pest felé nagy a tömeg a vonaton. Különben is Gézával együtt jövök ... Ez a Géza bizonyára pesti ro­kon, aki a Zorkóczy családdal együtt akar kimenni Ausztriába. Gaszton szemmel láthatóan örül, hogy velünk tart a lány. Nagyon tetszik neki Olga. Simon Pista nem figyel a társalgásra, egykedvűen, tempósan eszik. Né­kem sincs étvágyam, szeretnék már úton lenni. Ideges vagyok. Nem elég, hogy Olga velünk jön, ráadásul még a cigány is... Ott­hagyom a fele levest. Szeretnék rágyújtani, de az asztalnál nem illik. Nézem az órám. Negyed kettő. Talán kettőre elindulunk. Gé­piesen felelgetek Zorkóczy kér­déseire, biztosítom, hogy a két nap alatt, amíg Olga távol lesz tőlük, nem történik semmi lé­nyeges a fronton, az oroszok nagy német és magyar erőkkel állnak szemben, s nekik itt a birtokon elég idejük marad, hogy hozzá­készüljenek az ausztriai utazás­hoz. Közben lenyelek egy-egy fala­tot a tányéromra rakott sült ka­csából — kiadós búcsúebédet főz­tek a tiszteletünkre —. és idesto­va a hatodik pohár homoki kar­cosnál tartok. Jó volna már messze lennünk a birtoktól — ez jár folyton a fejemben, s úgy el­hatalmasodik rajtam valami rossz előérzet, hogy a sült felét is otthagyom. Aztán arra gondo­lok, hogy nem lenne jó, ha el­árulnám az idegességemet, s kényszerítem magam, hogy front- anekdótákkal szórakoztassam az asztaltársaságot. Néha összetalálkozik a pillan­tásom Olga szeme sugarával. Gyorsan elkapjuk egymásról a tekintetünket, mint az összeeskü­vők. Nagyon, nagyon szeretném, ha az utolsó pillanatban meg­gondolná magát. Csak a nőktől mentse meg az Isten az embert. Azok csak bajt okozak, bonyo­dalmat ... Bánom, hogy egyálta­lán ettem valamit; összeszorult a gyomrom, és most fáj. Utálatos érzés. Az almáslepényből már nem is veszek, s legszívesebben sürget­ném a többieket, hogy fejezzék már be az ebédet, induljunk Magamra is dühös vagyok, Szoj- kára is. Ügy tele lesz a Botond, mint egy cirkuszos kocsi. Megkönnyebbülten lélegzek fel, amikor Zorkóczvné asztalt bont, és Olga felsiet a szobájába, hogy magára vegye báránvbőr beke­csét, és fejére kösse gyapjúken- dőjét. Az inas az előcsarnokban vár a lány degeszre tömött kof­ferjével, amelyhez másik csomag is társul: jókora sonkát gondosan begöngyölve több réteg papírba. Már ott áll a Botond a bejárat lépcsői előtt, rajta ülnek a fiúk, a kormánynál Szojka. hátul meg Hegedűs és Gilbert. Az angol oly ostoba képpel bámul a vi­lágba, mintha valóban légnyo­mást kapott volna. Magunkra szedjük a köpenye­ket, felkötjük a derékszíját, és hozzákezdünk a búcsúzkodáshoz. Külön-külön ígéretet teszek az intézőnek és a feleségének, hogy igen, igen, nagyon vigyázunk Ol­gára, házilag szállítjuk Budapes­ten az Aladár utcába, és figyel­meztetjük, hogy azonnal,- a lehe­tő leghamarabb utazzon vissza azzal a Gézával együtt. Megkö­szönöm a vendéglátást és eköz­ben attól tartok, hogy égni kezd az arcom, amikor eszembe jut. hogy milyen fájdalmat segítek okozni ezeknek a rokonszenves embereknek. Felvillan bennem a kísértés, hogy le kellene leplez­nem Olgát, meg kellene akadá­lyoznom ostoba lépését, de aztán mégse szólok, hanem felsegítem a párnázott sofőrülésre Szojka mellé. Utoljára megrázom Zorkó­czy kezét, derékból meghajlok az asszony felé. Amint egy futó pil­lantást vetek Olga arcára, látóm, hogy sokkal sápadtabb, mint amilven lenni szokott, összeszorít­ja két fogsorát, és erőlködik, amikor mosolyogva búcsút int szüleinek. Micsoda önuralom! Kikanyarodik velünk a Botond az udvarház vasrácsos kapuján. A lépcsőről Zorkóczyék integet­nek. Valamelyik cselédszoba ab­lakából meg a szőke copfos kis parasztlány kezében lobog a keszkenő Hegedűs után. Meglódul a kocsi a hosszú je­genyefákkal szegett úton. Ciga­rettáért nyúlok a zsebembe. XVI. Nem haladtunk többet másfél kilométernél a gyér forgalmú or­szágúton, maris visszakorrná- nyozta Szojka a kocsit a mezőbe. Zötvög alattunk a karosszéria, ráz bennünket, hogy már hábo- rog tőle a gyomrom. Az ebéd az oka. Nem esett jól. Nem kellett volna magamba erőltetnem a kacsasültet. Nagyot zökken a kocsi. Egy­szerre erőt vesz rajtam a hány­inger. Homlokomon kiüt a hideg verejték. Nagyot lélegzek. de ez nem segít. Intek Szóikénak: — Álljon meg! Rám pillant, és észreveszi, hogy baj van. Fékez. — Mi .történt? — szól előre Gaszton. A visszatartott levegővel együtt fújom ki a szavakat: — Semmi... — Nincs kedvem panaszkodni. Nagy nehezen ösz- szeszedem magam, és felállók. Nyitom az ülés ajtaját. Lépek le a sáros földre. Megtorlóm a homlokom, aztán Szojkára né­zek: — Bújjon elő a cigány. Hegedűs a kocsi hátsó részé­ben már hajtja is fel az ülést borító pokrócot. — Ugorjék, bátyó! Szólította a főhadnagy úr! (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom