Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-16 / 13. szám

1975. január 16. csütörtök • PETŐFI NÉPE • Gárdonyi titkos naplója FOLYŐIRATSZEMLE 1 9 Részlet a pénztárkönyvből. Milyen utak vezetnek ki és hová, a közöny történelmi zsák­utcájából? — erre a kérdésre keres választ Kovács András új filmje, a Bekötött szemmel. Ez is háborús téma, időrendben a Hideg napokat követi, s vallató szigorúságával kapcsolódik Kása Hószakadásához, ugyanakkor úgy összegez egy korszakot, hogy a vakhit és a tényekkel való ra­cionális szembenézés jelenkori időszerűségét is érzékelteti. A film, két ember személyes sorsának alakulásából von le fi­gyelemre méltó következetetése- ket. Kovács honvéd — Madaras József játssza megrázó hiteles­séggel —, sima közkatona, egy­szerű magyar parasztgyerek, akit a háború Ukrajnába sodor, a hoz­zá hasonló sorsúakkal együtt. Csakhogy ő makacsul hisz ab­ban, hogy neki otthon a helye, a felesége mellett. A háborúval csak annyi baja van, hogy éppen a legnehezebb időben szólította el hazulról, de éppen ez fordít­ja szembe is vele. Nincs köze ehhez a háborúhoz, nem tud hin­ni benne, mert ellenkezik a saját önző érdekeivel. Nem politikai tisztánlátásból tagadja meg ezt a háborút, de megtagadja, önké­nyesen .kilép belőle, még azon az áron is, hogy ezzel a vesztébe rohan. Kovács honvéd alakjával film- művészetünk' nagyon messzire jutott el, a háborús filmtípusok ábrázolásában. A magasztos hő­siesség és a véres kezű hitvány­ság éles kontrasztjai között fel­bukkan egy szürke kisember, aki ugyan semmit sem ért meg abból, ami körülötte történik, sőt, éppen a korlátoltságával, önzésével magyarázható az is, hogy kilép a háborúból. Kovács honvéd ellenpólusa, az értelmes, fiatal káplán, akit Ko­zák András állít elénk, a tőle megszokott belső fűtésű eszköz- telenseggel. Kettőjük kapcsolatá­ra jellemző, hogy éppen Balog honvéd együgyű, de a háborút mégis konokul tagadó hite, a ve­le való találkozás ingatja meg a káplánt papi hitében és juttatja a gondolkodó ember súlyos, lel­kiismereti válságába. , Mi robbantja ki az okos és jó- ravaló fiatal pap drámáját? Egy „csodatétel”, amelyet Kaszap Istvánnak, a háborús évek fel­kapott szentjének tulajdonítanak, és amelynek híre futótűzként ter­jed a hinni akaró katonák kö­rében. És azok, akiknek egyebük sincs, mint a vakbuzgó hitük, hogy valami csoda folytán meg­menekülnek a pusztulástól, a káplánt ostromolják közbenjárá­sért. A pap fellázad a kétségbe­esett vakhitből teremtődött hazug mítosz ellen és szembetalálja magát az egyházzal, saját hitének menedékével, mint a gondolko­dást megbénító vallási propagan­da legfőbb terjesztőjével. És a film, miközben sorra ösz- szetöri a fejlődést eltorlaszoló, az emberek szemét bekötő ha­mis ideológia béklyóit, a kive- zétő utat is megmutatja. Eluta­sítja a bibliai kinyilatkoztatást: „boldog, aki nem lát, és mégis hisz”, de világosan kimondja, hogy az igaz emberi, célokba ve­tett hit fontos, mert egyedül ké­pes kimozdítani és előbbre vin­ni a világot. V. Zs. Tibetan grammar, a Tibeti nyelvtan — ez volt a felirata Gárdonyi Géza titkos feljegyzései­nek, melyet az egri emlékmú­zeumban őriztek, s egy fél év­századig nyugatalanította a ku­tatókat, a szenzációra éhes lai­kusokat egyaránt. A kalligrafikus ábrák mögött eleinte — a megté­vesztő cím nyomán — valóban valamiféle tibeti írást sejtettek, de később kiderült, hogy semmi köze ehhez, s legfeljebb formális hasonlóságokat mutat a keleti írásrendszerekkel. Jobbról balra és alulról fölfelé haladnak a so­rai. S nyilvánvalóvá vált az is, hogy az író által jelzett „tibeti” szó átvitt értelmű, az elzártság­ra, a nehezen piegfejthetőre utal. Gárdonyi maga is számított azon­ban a megfejtők igyekezetére, mert a könyvben található szi­nonima -gyű j temény bori t ójára ezt írta az általa kieszelt titkos­írással: „Gratulálok, ha megfej­tened sikerült: a magyar nyelv­nek magas, elzárt Tibetiébe talál­tál kaput. Ha eddig eljut4 ameddig é.n, megtalálod azt a. arany almafát is, amelynek fim . analógia.” De mivel sokáig nem akadt megfejtő, idővel valamiféle bo­garas, talán félbolond ember za­varos, kusza sorainak vélték egyesek a titokzatos könyvet, s az író „okkultizmusával” hozták összefüggésbe. Időközben előke­rültek más feljegyzések is. melyeket Gárdonyi szintén „ti­beti” írással írt, sőt egyéb mun­káit is ilyen széljegyzetekkel lát­ta el. Az egri múzeum felhívása adott újabb lendületet a kutatá­soknak. s ismert a sajtóból, hogy néhány évvel ezelőtt egyidőben két vállalkozó szellemű ember­nek is sikerült rájönni a titok nyitjára. Gilicze Gábor egyetemi hallgató és Gyürk Ottó honvéd alezredes különböző módon, de azonos eredményre jutott.' Az egyiknek betűket, a másiknak pe­dig számokat sikerült először be­azonosítania. Kiderült, hogy be­tű szerinti írást rejt a szöveg, csekély rövidítéssel, s a betűrend­szert pontvonal-körív elemekből, a dőlésirány kombinációiból ala­kította ki az író. Gondosan, öt­letesen kitervelt munkáról van tehát szó, s nem valamilyen el­meháborodott kusza kézjegyeiről. Ennél is érdekesebb volt a szö­veg nyomonkövetése, megfejtése, amelyből most a Szépirodalmi Könyvkiadó adott gondos váloga­tást. Ez tartalmazza az író nap­lóját 1915-től 1922-ig. s bepillan­tást enged Gárdonyi becsületes, nehéz életébe, munkával való gyűrkőzésébe, kiadókkal ' vívott csatározásaiba. De a köznapi dol­gok mellett ilyen sorok is akad­nak: „Ma eszméltem rá, hogy több realizmussal kell írnom ... Ma világosodtam rá arra az óriá­si igazságra, hogy a szeretet mér­téke a szenvedés, és hogy min­den elbeszélő műnek ezen fordul meg az értéke s érdekessége,” Megható, ahogyan leírja, milyen gyönyörűséget okoz neki a hege- dülés, s amikor rájön, egy-egy fogás titkára. Nyomon követhet­jük olvasmányait, az írókról al­kotott véleményét is feljegyzi rö­viden. A Morfiumcseppek-ben böl­cselkedéseit, az életről, írói, mű­vészi hitvallását találjuk. Például ilyeneket: „Az én hitem értelmi hit, nem fantázia ... Inkább be­csüljenek kevesebbre és érjek többet... Az író munkájának az emberjavítást kell szolgálnia: nem Misererét énekelni, hanem Alleluját az emberi élet jövőjén. Vödrönként hordani a tiszta vi­zet a lecsapolhatatlan mocsárba.” A Mesterkönyv című fejezet az olvasmányról, az irodalmi ér­tékről, az írói nagyságról, a té­mabecslésről, műfajokról, tehát az írói munka és alkotás egyes kérdéseiről, esztétikai elveiről kö­zöl megbecsülendő és értékes gondolatokat. Az irodalmi példák közt ott találjuk Gorkij, Shakes­peare, Dosztojevszkij, Gogol ne­vét is láttatva az „egri remete” széles horizontú irodalmi érdek­lődését és műveltségét. A Címszavak a drámáról írt fejezetben saját drámai kísérle­teire utaló megjegyzéseket ta­lálunk, míg A természet kalendá­riuma című feljegyzések az év­szakok változásainak írói fordu­latait rejtik. Talán legizgalmasabb és érde­kesebb fejezete a könyvnek a Más szóval a szót! című gyűjte­mény, mely elé ezt írta: Csak íróműbésznek való, piacra nem! (Ebből is látszik, hogy gondolt a titkosírás későbbi megfejtőire.) Itt különböző szavak egymással való helyettesítésére ad példá­kat. Jelzők sokaságát dobja föl, nyilvánvalóan saját műhelyének titkaként. Megdöbbentő milyen sok szava van a szegényekre, a nyomorultakra, a szegény osz­tályra, a szolgára, élvezeteikre, táplálkozásukra, de az örömre, vígságra, boldogságra is. Szógyűj­tő, szóelemző és újító szenvedé­lyére vet fényt a kötet, s kivi­láglik belőle Gárdonyi sokoldalú tudása, a magyar nyelv birtok­lása, megismerése érdekében tett vívódó, töprengő munkálkodása is. Nem véletlen, hogy könyvei­ből, nagy regényeiből nemzedé­kek tanullak szépen beszélni, tör­ténelmi korszakokat átérezni. A Titkosnapló közreadása sok új színnel gazdagítja majd az íróról alkotott — kissé talán merev és megcsontosodott — íté­letünket, feladva a leckét iro­dalomtörténészeknek és nyelvé­szeknek egyaránt. F. Tóth Pál Szokássá vált már, hogy lapunk­ban ismertetjük az irodalmi, mű­vészeti folyóiratok egyes számait, felhívjuk olvasóink figyelmét az azokban feHelhető és általunk fon­tosnak vélt művekre, írásokra. Ez alkalommal három oktatási, illet­ve közművelődési lap néhány cik­kéről ejtünk szót. Népművelés (Mindjárt egy kifogással kez­denénk. Országosan „száműz­tük” a gyakorlatban a „népmű­velés” szót. A tágabb értelmű — s nagyobb aktivitást feltételező — közművelődés szavunk nem csu­pán formai, hanem pontosan Kö­rülhatárolt tartalmi jelentőséget kapott. A cikkek tucatjai, sőt szá­zai foglalkoztak e témával az el­múlt hosszú hónapok alatt. A Kulturális Minisztérium áltál megjelentetett színvonalas — a közművelődésben valamilyen for­mában ténykedők részéről nél­külözhetetlen — orgánum, a Nép­művelés nyilván az olvasói be- idegzettség, a hagyomány, a meg- szokottság magyarázatával őrzi továbbra is régi nevét; A folyóirat januári számában közük, a tavaly szeptemberben lezajlott országos közművelődés­politikai tanácskozás írásban be­nyújtott hozzászólásait, Dr. Ma­jor Imre. Bács-Kiskun megye ta­nácselnök-helyettese — akkor még mint megyei TIT-titkár — három kérdéssel foglalkozik hoz­zászólásában. Kiemeli a munkás­művelődés és munkahelyi kultu­rális nevelés javításának fontos­ságát; sürgeti a megyei közmű­velődési intézményhálózat gyors megerősítését: valamint az értel­miség megnövekedett feladatát. Bírálja ugyanakkor azokat a munkahelyi vezetőket, akik még nem ismerték fel a közművelődés szerepét, s azokat, akik akadá­lyozzák a munkát. Közli a lap azoknak a névso­rát, akik az 1974-es teljesítmé­nyeikért. a kulturális életben be­töltött kiemelkedő szerepükért a Népművelési Intézet nívódíjában részesültek. Megkapta a megtisz­telő díjat a bajai kamarazene- kar, a tiszkécskei Szitakötő báb- együttes — s annak vezetője, dr. Tóth Géza —. Bodai József kecs­keméti néptáncoktató tanár és Kerényi Gábor, a kiskőrösi Pe­riszkóp Színpad vezetője. Szocialista Művészetért A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének havi folyóirata közli Kárpáti Sándor Közönség­ből közösséget című cikkét, mely­ben idézi Kodály Zoltán egyik emlékezetes mondatát. 1958-ban ezt írta a mester a kecskeméti éneklő iskoláról: ..Már eddigi ta­pasztalataink alapján elmondhat­juk, hogy a zene ügye az általá­nos iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés — közösségnevelés.” Eszmecserét is közöl az ízlés­ről a lap; s Mit mondanak a hi­vatásosok az amatőrök közti munkájukról címmel több nyilat­kozatot olvashatunk oldalain. Fribojszki Mátyás citeraművész, aki. Kecskeméten tűnt fel tehet­ségével annak idején, s ma. már elmondhatja, hogy hangszerével tizenhat országot bejárt, s fél évig Japánban vendégszerepeit, így nyilatkozott: „Számomra va­lóban nagy jelentősége van, hogy két év óta rendszeresen fellépek a Bihari Együttes műsoraiban.” Köznevelés Az. oktatáspolitikai hetilapunk új számában látott napvilágot dr. Gosztonvi János oktatási állam­titkár legutóbbi országgyűlési fel­szólalása. Vas megye képviselője hangsúlyozta, hogy ma már az oktatás, az iskola közügy lett. Szesztay András szociológus — akit közönségünk a Forrás című folyóiratból ismerhet — egy na­gyobb tájékoztató cikkben ismer­teti a lengyel közoktatás reform­ját. Vezető helyen közük a lapunk­tól nemrégiben megvált Kontra György újságíró Leninváros má­sik arca című szociografikus ri­portját. A ter jedelmes cikk őszin­tén, leplezetlenül tárja fel az eavik legifjabb városunk minden lényeges művelődési gondját, ke­resve az előrelépés útjait-módjait. A szerző külön hangsúllyal emel szót a munkásművelődés ügyéért. V. M. ALBERT SCHWEITZER UTÓDA Asztronautikai szótár Prágában szótár jelent meg, mely angol, orosz, német, francia, olasz, spanyol és cseh nyelven 6000 szakkifejezést tartalmaz az asztronautika területé­ről. A szótár összeállításában kilenc ország több mint száz kutatója vett részt. Televízió süketnémáknak Az olasz televízió új, kísérleti műsort kezdett sugározni. A műsort süketeknek és süketnémáknak szánják. A műsorban elhangzó párbeszédeket és tv-kommentárokat a süketnémák „ujj-beszédé- nek” bejátszásával kísérik. 9 Dr. Holm Habicht, a bajorországi Tegernsee kórházának 38 esztendős sebésze veszi át dr. Albert Schweüzc. híres dzsungel- kórházának veze ésé! a nyugat- afrikai Lambarenebu ii. Képünkön: dr. Habicht tegernsec-i otthona előtt. (Telefoto — AP—MTI—KS> (42.) „Magában megbízom ...” I Miért bízik? Mit tud rólam? Teg- j nap láttam először, azelőtt fo- í gal/na sem volt, létezem-e egyál­talán. Ez is megérzés?... Ha magammal vinném, megtennék ; mindent a biztonságáért. Hatvá­nyozottan óvatos lennék, mesz- I sze elővigyázatosabb, mint ez idáig. De ő honnan érzi ezt? És ha érzi, akkor igaza van. És hátha ugyanilyen igaz az álma í is, minden, amit mondott? Olga kesztyűs keze átnyúl hoz­zám, s ránehezedik az öklömre, : amelyben a kantárt tartom. — Maradjanak itt ebédig, s utána induljunk. Mit hozzak ma­gammal, mondja meg. Még mindig a kétségeimmel birkózom, amikor elsorolom, mit csomagoljon össze: — Fehérneműt, meleg alsóru- I hákat hozzon. Minél többet. Ha van báránybőr bekecse, azt is. Maradjon csizmában és lovagló- nadrágban, de húzzon a csizma alá gyapjúzoknit. Esetleg hozzon gyapjútakarót és vízhatlan eső­köpenyt. Ez mind hasznos szol­gálatot tesz. Szojkát, a legénye­met megbíztam, hogy vásároljon pálinkát. Szokott beteg lenni? — Néha fáj a fejem. — Gasztonnál kevés az orvos­ság. — Nekem van. — Azt is csomagolja be. — Élelmet? — Mondtam a fiúknak, hogy vásároljanak, amit kapnak, de ha több, az sohasem baj. — Becsomagoltatok egy son­kát. Azt mondom, hogy a pes­tieknek viszem. — Igen. Még valamit: meleg kendőt a fejére. Jön a tél. Me­leg holmit és még egyszer me­leg holmit, Ez a legfontosabb. — Értem. Cigarettára gyújtok, mintha a füsttel együtt kifújhatnám ma­gamból a bosszúsággal vegyes kétségeket. Miért csinálom ezt? A józan ész azt parancsolja, hogy ne tegyem. — Olga ... — Tessék? — Még egyszer megkérdem; igazán jól meggondolta? — Ha mondtam, elhiheti. Erős leszek, és sohase panaszkodom. Minden parancsát teljesíteni fo­gom. — Itt maradunk ebédre. Lesz még ideje, hogy újra meggon­dolja. Nézzen a szülei szemébe! Szeretném, ha elállna a szándé­kától, — Nem. — Nagyon nehéz helyzetbe ho­zott, Olga. — Az úton igyekszem majd mindenben segíteni, hogy köny- nyebbé tegyem a helyzetét. — És mi biztosítja magát, hogy nem élek vissza a kiszolgáltatott­ságával? Ne felejtse el, hogy ka­tona vagyok, csaknem négy esz­tendei frontszolgálattal a hátam mögött. Elmosolyodik: — Újra ijesztgetni akar. De én nem szoktam félni az embe­rektől. És ki tudnám olvasni a szeméből, Ka tartanom kellene valami miatt magától. Amikor azt mondtam, hogy bízom ma­gában, komolyan gondoltam. — Rendben van, Olga. Ami tőlem telik, megteszem ezért a lányért. Nem tudom, mi­ért vállalom ezt az újabb gondot, ami nehezebb, mint az öt fiú iránti felelősségem együttvéve. Megfordítjuk a lovakat, és be­lenézünk a pusztába. Rátenyerelt az ősz a határra, a végtelenre, amely addig terjed, amíg a pára engedi a látást. Nem süt a nap, a sivalkodó szél szétteregeti a felhőket az égen. Kirabolt, bo­rongó a síkság, elüt róla a lát­ható élet.Csak darvak húznak va­lahol nagyon magasan, s bá­mulják onnan föntről ezt a fony- nyadást, szomorúságot, elmúlást, szétterülő könnypárás nedvessé­get, ami belepi a határt — az őszt. Űsz ... Ettől iszonyodnak az öregemberek, mert figyelmezteti őket, hogy jön, ballag, közeledik már valaki, aki egy napon haj­naltájt bekopog az ablakon, és int, hogy ideje indulni. Ilyenkor őszidőben dagasztják a sarat nyűtt bakancsaikkal, hátukat gör- nyesztve, meg-megroggyanó láb­bal a vert hadak, és a. szájukból jajos sóhajok párolognak. Éjje­lente felnyüszít álmából az eb, s megtelik rettegéssel állati lelke, mert jönnek a tomboló hóviha­rok, a csontokig szúró fagyok, amikor kiverve kell kódorognia a ház körül... A lovak — a fényes szőrű vas­deres és a könnyű lábú pej — fe­jüket rángatva poroszkálnak ve- lün)c vissza, a birtok felé... XV. Ebéd előtt leszaladok Szojká- hoz, hogy megkérdezzem, mit si­került vásárolnia. Bent találom a legényt a kocsiszínben. Ott ül a Botond kormánya mellett, és a rádicít hallgatja. Amikor meglát, leugrik az au­tóról, odasiet a kocsiszín széles ajtajához és behajtja. Aztán sut­togva húz félre: — Főhadnagy úr, mondani akarok valamit. — Nos? Megfogja a karom, és odave­zet a Botond végéhez. A kocsi­szín félhomályában csak azt lá­tom, hogy az egyik pad pokróccal van letakarva. Szoika felhajtja a pokrócot. Ahogy közelebb hajo­lok, látom, hogy az ülés alatt ember fekszik, legalábbis valami emberforma. — Ki ez? — kérdem ütődve. Szojka visszahajtja a pokrócot, és suttogva elbeszéli, mi tör­tént. Egy öreg cigány fekszik az ülés alatt. Néhány napja szökött meg a birtokon levő munkaszol­gálatos szállásról, s azóta itt búj- kált, a kocsiszín padlásán, a szé­na közé bújva. Jellemző rá, mily kevéssé törődnek a munkaszol­gálatosokkal, hogy még csak nem is keresték. Szojka reggel mo- corgást hallott a szénából, fel­mászott, és megtalálta a cigányt. Könyörgött az öregember, ne bántsa, ne adja át az őrségnek. Elmondta, hogy muzsikus volt Pesten, a Nyugati-pályaudvar restijében. Egyik este italos tár­saság tért be. Kuruc nótákat ren­deltek. ő meg húzta. Arról éne­keltek, hogy „ne higgy, magyar a németnek”! Jöttek a detektí­vek, elvitték a beborozott mula­tókat, de velük együtt őt is. Meg­verték. aztán internáló táborba küldték, maid idekerült sorstár­saival együtt a birtokra. A na­pokban sikerült megszöknie. — És most mit akar kezdeni vele, Szoika? — kérdem, s már- már erőt vesz raitam a bosszú­ság. de szerencsére eszembe jut, hogy én sem jártam el okosab­ban, amikor gondjaimba fogad­tam Olgát. — Magunkkal kellene vinnünk, főhadnagy úr. — Ide figyeljen. Jöjjön csak... — félrehúzom, messze a kocsitól, nehogy meghallja a cigány, mit mondok. — Velünk jön az inté­ző lánya is ... Most Szojkán a meglepetés sora. — Ha így megy tovább, össze­jövünk egy szakaszra valóan ... — Erről van szó. Szojka. Simogatja az gjlát. — A cigány miatt nem lesz bajunk. — Minden újabb ember te­her ... — Igaz, főhadnagy úr, így van... De ha már egyszer meg­szökött, hagyjuk sorsára a sze­rencsétlent? — Hová tesszük? Kicsi a kocsi. — Legfeljebb kicsit szűkén lesznek ott hátul. A lány meg, akit a főhadnagy úr hoz.. — Szojka tapintatos, nem kérdi meg. hogy hát miért is engedem magunkkal a lányt — a lány meg majd ott ül közöttünk. Elférünk hárman a sofőrülésen. (Folytatjuk.) SZILVÁSI LAJOS 7--------------------------­I , ; FILMJEGYZET Bekötött szemmel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom