Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-06 / 285. szám

1974. december 6. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT CSELGÁNCS Úttörőolimpia országos vidéki döntő Kecskeméten Először sze­repel az idén a cselgáncs az úttörőolimpia műsorában. Az egyre nagyobb népszerűségnek 'örvendő sport­ág vidéki leg­jobbjai most Kecskeméten adtak egymásnak találkozót. — Szombaton és vasárnap Kecskeméten a városi sportcsar­nokban rendezzük meg a csel­gáncs úttörőolimpia országos vi­déki döntőit — mondta Farkas Ferenc általános iskolai szak- felügyelő. Az első ízben kiírt verseny sikerét mutatja a jelentkezés is. A 19 megyéből 21 csapat ponto­san 171 versenyzőt nevezett. Nem lesz könnyű dolga a versenybíró­ságnak, hiszen például a 40 kg- ban pontosan 50-en indulnak, de a többi súlycsoportban sem lesz­nek sokkal kevesebben. Mikor kezdődik a verseny? — Szombaton délután 15 óra­kor lesz a megnyitó, és utána mindjárt kezdés. Vasárnap reg­gel 8.30-kor folytatjuk és délre fejeződik be. Megyénk képviselői? — Mind a kecskeméti, mind a bajai fiúktól jó szereplést vá­runk. Egy gól, egy pacal és... • A két válogatott: fent a magyar, lent a svájci. Papp László élménybeszámolót tart Félegyházán „Papp Laci”. így kimondva is rangot jelent az egész világon, szinte fölösleges leírni, hogy ki­ről van szó. Háromszoros olim- paiai ökölvívóbajnokunkat, a földkerekség srácai közül, ki tudja hányán választották példa­képüknek. Egy ember, aki le­győzött mindenkit, s akinél nem tudni, hogy kötelességtudása, munkabírása vagy szerénysége a nagyobb. Papp László, aki London után még kétszer, Helsinkiben és Mel­bourne-ben állt a dobogó legma­gasabb fokára, a Fegyveres Erők Klubja meghívására december 12-én, csütörtökön Kiskunfélegy­házára jön, s a Móra Ferenc Művelődési Központban „Mexi­kótól Münchenig” címmel film­vetítéssel egybekötött élménybe­számolót tart. Közreműködnek: Szécsi Vilma, Halász Tivadar, Kanyó János, Szántó Márta, Ré­pás Imre. ' , Az élménybeszámoló 18 órakor kezdődik. ASZTALITENISZ A megyei asztalitenisz szövet­ség Kecskeméten, a Hosszú utcai iskolában rendezte meg az asz­taliteniszezők megyei tízek baj-^ nokságát. “ Férfiak: 1.' Dézsi (K. Sparta­cus) 8 győzelem, 2. Kara (K. Spartacus) 8 győzelem, 3. Petőfi (Tiszakécske) 6, 4. Rácz (Khalasi Fémmunkás) 6, 5. Szalai (Kha­lasi Fémmunkás) 5, 6. Gyenizse (Khalasi Fémmunkás) 5, 7. Illés (K. Likőripar) 3, 8. Szentendrei (Tiszakécske) 3, 9. Pákozdi (Ti­szakécske) 1, 10. Ladányi (K. Spartacus) 0 győzelem. Nők: 1. Nagy IX. Klára 9 győ­zelem, 2. Bízó II. 8, 3. Trepák 7, 4. Bízó I. 5. 5. Laczkó 5, 6. La­dányi 4 (eddig mind K. Sparta­cus), 7. Zsaludek (Kunszentmik- lós) 3, 8. Benkó (Kunszentmiklós) 2, 9. Nagy III. (K. Spartacus) 1, 10. Zeller (K. Spartacus) 0 győ­zelem. * Kalocsán, az Űttörőházban tar­tották a X. téli úttörőolimpia megyei asztaliteniszdöntőit. Két korcsoportban mintegy ötven út­törő mérte össze erejét. Eredmé­nyek: Lányok: I. korcsoport: 1. Virágh Rozália (Dunaegyháza), 2. Karagity B. (Gara), 3. Szilágyi Cs. (Kiskőrös). II. korcsoport: 1. Józsa Éva (Dunaegyháza), 2. Széles Zs. (Csólyospálos), 3. Szőke J. (Kun­szentmiklós). Fiúk: I. korcsoport: 1. Kávássy Lo- ránd (Kecskemét), 2. Judák (Táz- lár), 3. Mácsai (Kalocsa). II. korcsoport: 1. Judák Róbert (Tázlár), 2. Tilli (Dunaegyháza), 3. Vörös (Kunszentmiklós). Csapatversenyben: 1. Kalocsa, 2. Kiskőrös, 3. Kecskemét. A győztesek 1975. január 2—5- én Zalaegerszegen, az országos döntőn képviselik megyénk szí­neit Szolnok jó házigazdához illően fogadta a magyar—svájci labda­rúgó-mérkőzés főszereplőit és résztvevőit. A 900 éves évfordu­lójára készülő város az építkezés és szépítkezés lázában égett. A nagy arányú építkezési munká­latok miatt feltúrt városközpont­ból azonban jó szervezéssel irá­nyították a forgalmat a stadionba. Fél órával a mérkőzés előtt már megkezdődött a „hajrá, magya­rok!” — biztatás. S attól függően erősödött, vagy gyengült a hang­orkán, hogy milyen volt az elő­játék. Mert az is volt. Avatáshoz mél­tó. Kukri Béla. Szolnok város ta­nácselnöke ünnepélyes külsősé­gek között adta át a 20 ezer né­zőt befogadó tiszaligeti stadiont Sárkány Gézának, a megyei test- nevelési és sporthivatal elnöké­nek. Majd ezt követően Baróti Lajos, az MLSZ nevében köszön­tötte az aktív játéktól, a váloga­tottságtól búcsúzó Göröcs Jánost és Szentmihálvi Antalt. • Egy barátságos kézfogás két kapitány között. A himnuszok. elhangzása után Horváth és Kunh. a két csapat- kapitány választott. Már kezdtük azt hinni az első félidő vége felé, hogy az a kézfogás a megegye­zésé volt. amikor Mathias „kar­mester” határozott mozdulattal letette a labdát a 11-es pontra. A gól felpaprikázta a kedélye­ket, de nem nagyon. Az a rövid­ke kis szünet is elég volt hozzá, hogy kihűljenek. A második fél­időből már csak arra emlékszem, hogy a svájci kapu mögötti „fo­tóskonferencián” az alábbi érté­kelés született. — Mondd kérlek, érdemes volt lejönni? — Hogyne! — válaszolta a kér­dezett. — Olyan príma pacalt et­tem a csárdában, hogy én ebből a kirándulásból másra nem is emlékszem... — bi — . r nana IasTÍV-aBÍ • A lelkes közönség, amely bízott, várt, szurkolt • öröm és tragédia — — de hát... (Banczik István felvételei.) Előretörtek a sereghajtók a sakkversenyen • A fiúk I. korcsoportjának győztese, Kávássy Lóránd. A jelek arra mutatnak, hogy most már véglegesen kerékvá­gásba került a Kecskeméti Épí­tők jubileumi sakkversenye. Ren­deződtek a sorok a részvétel szempontjából, de nem így a pontokért folyó küzdelemben. A korábbi sereghajtók „tekintélyt” nem tisztelve, szinte megtálto­sodtak, s bizony néhány mes­terrel szemben győztesen álltak fel a 64 kockás harcmező mellől. Előretörésük párosult a sorrendi előrelépésben is. így a mezőny . hátsó fele szinte fordulóról for­dulóra változik. Egyre érdekeseb­bé válik a küzdelem. Minden mérkőzésnek van tétje, mert meglehetősen kiegyenlítettek az erőviszonyok. A VI. forduló eredményei: Lovas—dr. Sallay 1:0, Tokaji Nagy—Szttrikinácz 1:0, Pusch­mann—Papp 1:0, Ábel—Lénárt 1:0, Kormányos—Kádas 0 :í, Ba­kos—Csala függő, Radnóti sza­bad napos volt. A VII. forduló eredményei: Radnóti—Lovas 1:0, Csala—Kormányos 1:0, Lénárt— Bakos 0:1, Papp—Ábel 0:1, •'Sztrikinácz—Puschmann 1:0 (!), dr. Sallay—Tokaji Nagy 0,5:0,5, yádas szabadnapos volt. A VIII. fordulóból lapzártáig az alábbi játszmák fejeződtek be: Lovas— Tokaji Nagy 0:1, Puschmann— dr. Sallay 0,5:0,5, Abel—Sztriki­nácz 1:0 Bakos—Papp 1:0. Az élmezőny állása a VII. for­duló után: 1. Radnóti Béla (Szál­lítók) 5, 2. Lovas Imre (Kecske­mét) 4,5, 3. Puschmann László (Bp. Postás) 4 pont. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ Iskolatévé. Orosz nyelv. (ált. isk. 5. oszt.) Jól van kenguru! Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.) Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Az elektromos áram hő­hatása. 12.10: Francia nyelv. (KÖzépisJc- IU—IV. oszt.) Orosz nyelv* fism.) Magyar irodalom (ism.) Fizika (ism.) (ált. isk. 7. oszt.) ».05: ».55 11.05 13.35 14.30 15.25 15.50: 16.25: 17.00: 18.00: 18.05: 18.40: 18.45: lS.lSj: 19.30: 20.00: 20.30: 21.20: 22.25: Napköziseknek — szakkör röknek. Vadvédelem. Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Képes Sport Kupa Ü. Dózsa—Vasas Teremlabdarúgó-mérkőzés Hírek. Papírsárkány, öt perc meteorológia. Józan számvetés. Esti mese. TV-liíradó. A napsugár nyomában Déry Tibor: Portugál királylány« Tévéfiim. Gyökeret sresztve. Bohony Nándor tanár-könyvtáros portréja. Képes Sport Kupa. DVTH-ZTE Teremlabdarúgó-mérkőzés közvetítés Miskolcról, felvételről. TV-híradö 3 2. műsor 1 20.00: Műhely. Beszélgetés a „Magyarország felfedezé­se” című szociográfiai sorozatról. 20.50: Örök kísérők, (színes!) Bolgár rövidfilm. 21.00: TV-híradó 2. 21.20: RENDEZTE: SZÖNYI G. SÁNDOR Fejes Endre. Mocorgó. KOSSUTH 8.22: Kórusok és népi zeneka­rok műsorából. 9.00: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. 9.19: Két szimfónia. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Vásárhelyi Zoltán vezé­nyel. 11.00 11.10 11.49 12.35 13.20 13.45 14.00 14.25: 15.10: 15.25: 15.39; 16.00: 16.05: 17.20 18.10: 18.25: A telefonkábeltől az orvo­si varrótűig. Zongoraművek. Kritikusok fóruma Tánczenei koktél. Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. Sok kicsi sokra megy. : Csicseri bolt. ..Nyitnikék” Magyarán szólva ... Sebestyén András: Szvit f ú vószen eka rra. Külföldről érkezett. A világgazdaság hírei. Tanács és képviselet. A Magyar Rádió és Te­levízió szimfónikus zene­karának új felvételeiből. Arany János . élete és művészete. Franco Corelli énekel. Láttuk, hallottuk — a 18.45: Részletek Homberg film« zenéiből. . 19.40: Az én közönségem! 20.58: Dupla vagy semmi. Schu­bert élete és művészete. 22.20: Bach: C-dűr szőlőszvit. 22.41: Tudósítás helyett... 23.01: Zenés játékokból. 0.10: Éji zene. PETŐFI 8.05: Magyar előadóművészek Mozarí-f elvételeiből. 9.03: Ezeregy délelőtt. 30.00: \ zene hullámhosszán. 12.00: Iphigonia Aulisban. Rész­letek Gluck operájából. 12.55: Orion. 13.03: Versenymüvek. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. 19.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Liszt Ferenc kamaraze- «nekar Vivaldi hangverse, nye. Kb. 20.55: Slágermúzeum. 21.34: Katedra. 21.54: Nóták. 22.45: Hangversenynaptár. 23.15: Mathis, a festő. Részletek Hindemith operájából. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Magyar zeneszerzők. 18.51: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. Ady Endre. 19.121 Nagykanizsai Dzsesszhét- vége. 19.42: Bellini: Norma. Kétfelvo- násos opera. Közben: 21.19: Sztereózók klubja. Játékvezetői tanfolyam Kalocsán Labdarúgó-játékvezetői tanfo­lyamot indít december hónapban Kalocsán a járási labdarúgó-szö­vetség. A tanfolyamra jelent­kezni lehet Kalocsán a sportfelü­gyelőségen. (Szabadság tér 4.) Középfokú iskolai bajnokság Labdarúgásban első a Kalocsai I. István Gimnázium Befejeződött a középfokú isko­lai labdarúgó-bajnokság megyei döntője. I. István Gimn.—Kkhalasi Szilády Gimn. 2:1 (0:1) Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Dobra. I. István Gimnázium: Hermann — Szalontai, Zsáky, Perényi, Horváth — Czár, Mohácsi, Bota — Tomay (Vajda), Halász, Tóth. Szilady Gimnázium: Ágoston — , Szabó, Kövecses, Dusnoki, Tán- ezos — Jenei, Vörös, Mondi — Barkóczi, Fux, Halász. Az első félidőben kalocsai tá­madások közben kapushibából a Szilády Gimnázium szerzett ve­zetést. Vörös szögleténél Her­mann aláfutott a lábdának és Mondit senki sem zavarta, úgy fejelt a hálóba. 0:1. Utána any- nyira megzavarodott a kalocsai csapat, hogy csak Hermann bra­vúros védései mentették meg a további góloktól. A szünet után az 55. percben egy kavarodás végén Mohácsi a jobb sarokba emelt. 1:1. A halasi csapat be­szorult és a 80. percben Vajda szögletét Mohácsi a hálóba fe­jelte. 2:1. I. István Gimn.— Kiskunhalasi Szilády Gimn. 2:0 (0:0) Kalocsa, 250 néző. Vezette Ki­rály. I. István Gimnázium: Hermann — Szalontai, Zsáki, Perényi, Kle- ment — Czár, Mohácsi, Bóta — Tomay, Halász, Tóth (Vajda). Szilády Gimnázium: Ágoston — Szabó, Kövecses, Dusnoki, Bar­kóczi —1 Jenei, Vörös, Mondi — Tánczos, Fux, Halász. Sártengerré változott a p^lya, T jb ^wlgcsafa^j. %£Kelső félidőben, sorra-eTugyeUenkedfték a gólhety-"1 zeteiket. A félidő végefelé a ha­lasiak támadtak, de ők is siker­telenül. A szünet után a vendégek el­fáradtak. Az 55. percben először hagyták szabadon az addig szi­gorúan őrzött Mohácsit, aki Bóta szabadrúgását mindjárt a hálóba fejelte. 1:0. A 85. percben Mohá­csi lerázta a védőket, s kereszt­belőtt labdáját Tomay előreve­tődve fejelte a jobbsarokba. 2:0. A Kalocsai I. István Gimnázi­um tehát nagyon biztosan — ösz- szesítésben 4:1 arányban — le­győzte a tavalyi bajnok halasia­kat. Reméljük sikerrel képviseli megyénket az országos döntőkön is. Természetbarátoknak Egy elfelejtett turistairóra emléke­zett a Hajdú-Bihar megyei Természet- barát Szövetség Nagykerekiben. K. Nagy Sándor, a község szülötte 1883- ban „Bihar-Ország” címmel jelentette meg, a mai igényeket is kielégítő úti­kalauzát, amely Bihar megye egyik első leíró ismertetője volt. Szerzője szegényparaszti családból származott. Az egykori debreceni kollégista szol­gadiák jogi tanulmányai befejezésével a nagyváradi ügyészséghez került. Be­járta vasúton., gyalog, lóháton vagy szekereken a megye útjait, elkerült annak legtávolibb részére ^ is, megis­merte népét, természeti értékeit, kin­cseit. Személyes tapasztalatait helyszíni jegyzétei alapján írta meg könyvében, amelyet ma nemcsak a megye termé­szetjárói hasznosítanak, hanem a mú- zeulógusoknak és helytörténészeknek is hasznos forrásmunkául szolgál. Könyvének sikerét igazolja, hogy nem egészen öt hónap múlva, 1884-ben má­sodik kiadásban is megjelentették. Még számos müvében foglalkozott sző­kébb hazája-vidéke ismertetésével. Nemcsak a tájat látta meg, hanem az egyszerű szegény sorban, élő embere­ket és elesettségüket is. Jogi ismertető jellegű könyvein és cikkein kívül is­meretesek elbeszélő és lírai írásai is. Majd félszáz könyvet, tanulmányt, több mint száz cikket irt. Az „Ügyes- bajos ember könyvéiben főleg a fa­lusi ember életére vonatkozó törvé­nyeket. rendeleteket gyűjtötte össze, ismertette, mondván: „Vegyék hasz­nát azok, akiknek szántam. Fogadják szívesen ezt a könyvet az én' falusi atyámfiai és használják egészséggel. Az 1514-i jobbágy felkeléssel .,A job­bágyság története” című írásában fog­lalkozik. ..Régi történetírók — írja — nagyobb része minden vadat -a lázadó parasztokra fordít. De ezen legkevés­bé sem csodálkozhatunk hiszen a ré­gebbi történeteket ^többnyire nemesek és nemesek számára írták”. így fr to­vábbá: „Vajon kit lehet inkább kár­hoztatni, azt-e, ki bűnt követ el. vagy azt. aki oka bűn elkövetésének. Fellá­zadt a nép, de kik voltak a lázitók? Azok, akik a népet évek óta hallha­tatlan módon zsarolták. És ha a fel­bőszült nép kegyetlenséget követett el; nem volt-e sokkal kegyetlenebb a visszatorlás. mely, a vétkessé tett apák bűneiért századokon keresztül kínozta a bűntelen utódokat...” A Hajdú- Bihar megyei Természetbarát Szövet­ség emléktúrájával egy haladó gon­dolkodású. tiszta szándékú emberről emlékezett meg nagykereki emléktáb­lájánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom