Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-15 / 293. szám

4 • PETŐFI NÉPE 1974. december 15. Iparosodó nagyközségek Annak idején a harmadik öléves terv iparfejlesztési programjában a megyei párt- bizottság Bács-Kiskunban tizenkét nagyköz­séget jelölt ki iparosításra: Dunavecsét, Izsá­kot, Kerekegyházát, Tiszakécskét, Kiskun- majsát, Jánoshalmát, Bácsalmást, Kunszcnt- miklóst, Szabadszállást, Lajosmizsét, Kecelt és a közben városi rangra emelt Kiskőröst. A kijelöléssel a telepítendő ipar szétaprózó­dását akarták elkerülni, mivel nyereséges termelés csak optimális nagyságú üzemekben végezhető. A fenti községek kiválasztása­I. Kerekegyháza Kerekegyháza a megyeszékhely közelében fekvő települések egyike. A jelenleg 586ö lelket számláló nagyközség kereső lakosai közül már 1970-ben 770-en dolgoztak helyi ipari üzemben, s számuk 1974-re megközelítette a 900-at. Ezek az adatok jelzik, hogy a két mezőgazdasági ter­melőszövetkezet, a két szakszö­vetkezet, a Kiskunsági Erdőgaz­daság üzemegysége és a Helvéciái Állami Gazdaság ottani kisebb részlege mellett az ipari üzemek fontos szerepet játszanak Kerek­egyháza életében. Á nagyközség legjelentősebb ipari üzemének, a MEZŐGÉP Vállalat gyáregységének történe­te visszanyúlik egészen 1949-ig. Akkor hozták létre Kerekegyhá­zán a gépállomást, amely 1961-ig működött, amikor is a gépeket átvették a kollektivizálással meg­alakult mezőgazdasági szövetke­zetek. Ekkor a gépállomást me­zőgazdasági gépjavító üzemmé szervezték át, s abból alakítot­ták ki 1968-ban a MEZŐGÉP 3. számú gyáregységét. A vállalat kerekegyházi üzeme közvetve a közúti járműprogram szolgálatá­ban áll: az autóbuszok utasteré­ben található alumínium szerel­vényeket gyártja az Ikarusnak. Az autóbuszgyártó vállalat fe­hérfémalkatrész-szükségletének nagy részét a kerekegyházi gyár­egység állítja elő. Az üzem az utóbbi négy évben tempósan fej­lődött, termelési értéke 67 mil­lió forintról 136 millióra emel­kedett. Munkásainak száma je­lenleg 421, ebből 180 nődolgozó. A női munkaerő foglalkoztatá­sában a fő szerepet a Habse­lyem .és Kötöttárugyár .üzeme játssza, amelyet 1967-ben hoztak ( létre.. A lányok és-, asszonyok, már t 1960-ban kérték a tanácsot, hogy teremtsenek számukra lakóhe­lyükön munkalehetőséget. Akko­riban körülbelül négyszázan in­gáztak naponta Kerekegyházáról Kecskemétre, közöttük mintegy 120 nődolgozó is, A korai munká­ba indulás és a későn való visz- szaérkezés nagyon megnehezítet­te az asszonyoknak otthoni kö­telességük. a gyermeknevelés és a háztartás ellátását. Legelőször a kecskeméti nyom­dával sikerült egyezséget kötni, amely dobozkészítő telepet ren­dezett be a községben. A mun­kára jelentkező 100 személy kö­zül azonban nem tudtak alkal­mazni csupán harmincat, ezért hamarosan másik, szabad mun­kaerőt kereső vállalattal kellett tárgyalni. A nyomda helyett a kor azt is figyelembe vették, hogy kisebb- nagyobb vonzáskörzetük van, tehát mint ipari bázisok a szomszédos településeken je­lentkező szabad munkaerő elhelyezésében is segíthetnek. Cikksorozatunkban ellátogatunk ezekbe a nagyközségekbe, és megvizsgáljuk, bogy a negyedik ötéves terv közelgő befejezése előtt hol tart iparosításunk, és hogy az ősibb földművelés mellett mekkora szerep jut éle­tükben, fejlődésükben az iparnak. • A MEZŐGÉP Vállalat kerekegyházi gyáregységében a Dózsa bri­gád tagjai autóbuszablak-kereteket gyártanak. (Opauszky László felvétele) Kiskunfélegyházi Kézműipari Vállalat lett a kerekegyházi nők munkaadója, amelynek konfek- ciós részlege száz lányt és asz- szonyt fogadott be. Később külön­böző okok miatt akadozni kez­dett a termelés, s a község nő­dolgozói részére kedvező és vég­ső megoldást csak a Habselyem és Kötöttárugyár üzemének meg­alapítása hozott. 1967-től a me­zőgazdaság gépesítése révén fel­szabaduló és a háztartásból ak­tivizálódó női munkaerő foglal­koztatása a nagyközségben meg­oldottnak tekinthető. A Habse­lyem gyáregységében női és fér­fifehérneműket készítenek, rész­ben tőkés exportra. Ki üzem lét­száma jelenleg — a gyennekgon- dosági szabadságon levő száz kismamát is beleszámítva — 320 * körül mozog. A kezdettől fogva két műszakban termelő gyáregy­ség 1970-ben 61 millió forintos tervet teljesített. 1974-re csak 45 millió forintos termelési ér­ték elérését tűzték célul, mivel a gyermeküket otthon nevelő anyáliH tá'üÖÍlété éíiatf' rf kapaci- ■htás csotÍKéht1, s újktíÖ míinkavál- 1 lalókra nem számíthatnak, a nagyközség vonzáskörébe tar- .iozó településekről sem. A Habselyem üzemében beta­nított munkásként dolgozó fiata­lok az idei ifjúsági parlamenten kérték, hogy a vállalat tegye le­hetővé számukra a fehérnemű­készítő szakma megszerzését. A Vállalat vezetői jövőre eleget tesznek a kerekegyházi fiatalok kérésének. A nagyközség gazdasági éle­tében nagy jelentősége van a Fafeldolgozó és Értékesítő Szö­vetkezetnek is, amely jelenleg 120 tagot számlál. Ez az ipari egység 1952-ben alakult meg he­lyi szakemberekből Vegyes Kis­ipari Szövetkezet néven. 1970- ben árbevétele elérte a 11 millió forintot, 1973-ban pedig már 13 milliót teljesítettek. A szövetke­zet termelésében döntő súlya van a készárutermelésnek, a nyílás­záró szerkezetek gyártásának. Emellett tíznél több különféle részlegben lakossági szolgáltatást végeznek dolgozóik. Kerekegyházán a 60-as évektől végbement iparosodásnak több­féle emberi kihatása volt.' Ural­kodóvá vált a községben az a családmodell, amelyben a szülők - egyike az iparban, másika pedig a mezőgazdaságban dolgozik. Ä földművelésben természetesen részt vesz az iparban elhelyez­kedő fél is a szabad idejében. Az ipari üzemek nagyban előse­gítették a lakosság körében a kollektív szellem térhódítását, amit mutat többek közt az em­berek társadalmi munkára való nagyobb hajlandósága is. A dolgozó nők számának gya­rapodása — jelenleg az ipari fog­lalkozásúak 70 százaléka nő — gyermekelhelyezési gondokot idé­zett elő a községben. A tanács az üzemek anyagi segítségét és 1111 tárótfdattílTOffká-léíajá-másaí^0' l01igéhyte;»vé’í,ie ■/két&éer‘bőv;rtéttéáiz3- óvodát, majd 1970-ben újat is épített. 1974-ben minden olyan óvodás korú gyermeket el tud­tak helyezni, akinek mindkét szülője dolgozik. Az iskolai nap­közi otthon szintén segít a csalá­dos dolgozóknak. Bölcsőde jelen­leg nincs a nagyközségben. A ta­nács az üzemek kezdeményezését várja, részéről semmi akadálya nincs bölcsőde létesítésének, i Kerekegyházán tehát férfi és nő egyaránt talál az iparban is helyi munkalehetőséget, ennek következtében az ingázók száma jóval száz alá csökkent. 1974-ben a három ipari üzemben összesen közel 20 millió forint munkabért fizettek ki a dolgozóknak. Az egy főre eső kereseti átlag ugyaneb­ben az esztendőben 26 548 forint volt. A. T. S. KENDŐZETLENÜL Ügy látszik, hogy az alkoholiz­mus elleni küzdelem falra hányt borsó csupán. A téma évtizedek óta szerepel az újságokban, meg­rázó riportokat látunk, hallunk a televízióban, hogy a legdrámaibb film, plakát, írás és kép is telje­sen hatástalan marad, mert' to­vábbra is virágzanak a kocsmák, a zugbormérők. továbbra is ré­szegek tántorognak a távolsági vonatokon, ittas emberek ülnek a volán mellé, szesztestvérek or­dítoznak az éjszakában legyen nyár. vagy tél, nekik csak egy számít: a nyakolaj. Az pedig van, bőségesen van és főleg minde­nütt és mindenkor van. □ □ □ De lehet e mindenhol és min­dig szeszes italt árusítani? Végre azt válaszolhatjuk, hogy nem, már régen nem.. A belkereske­delmi miniszter még 1972-ben ho­zott egy rendeletet (14/1972. VI. 17. Bk. M. sz.) a szeszes ital érté­kesítéséről. Ezt a jogszabályt szakmai körökben úgy emlegetik, mint szeszrendeletet. Tartalmazza többek között azt, hogy hol en­gedélyezhető szeszesital-árusítás: általános áruházban, illetve an­nak büféiében, éttermében, élel­miszer- és csemegeboltokban, ét­teremben, vendéglőkben, falato­zókban, cukrászdákban, presszók­ban, bárakban és éjszakai szó­rakozóhelyeken. s természetesen italboltokban, borkimérésekben és szállodákban. Ugyanakkor szabályozza a ren­delet azt is. hogy hol nem szabad, illetve csak korlátozott mennyi­ségben és, minőségben lehet szeszt árusítani. Ilyen például minden olyan üzlet, amit a tilalmak kö­zött nem találunk. Sajnos, azon­ban a rendeletet rugalmasan is lehet értelmezni. így például azt w O, Miszter alkohol... a fejezetét, amely kimondja, hogy ....... az elsőfokú hatóság kivéte­lesen indokolt esetben engedé­lyezheti kizárólag termelői pa- lackozású borok árusítását a zöldség-gyümölcsüzletekben. E ki­vétel más alkohol tartalmú ita­lokra nem terjed ki...” □ □ □ Mi a helyzet például Kecske­méten? A Rákóczi úti zöldség­gyümölcs boltban találunk pa­lackozott borokat, sört úgyszólván minden mennyiségben és a szesz­testvérek által annyiba kedvelt mini-palackos rumot, pálinkát is. Nem szerepel az engedélyezett üzletek listáján a tejbár sem, mégis a kecskeméti Széchenyi té­rén levő tejbárban megtalálható a pálinka, a likőr, a rum, a ver­muth is. Csak hogy — s itt jön a rugalmasság — á zöldség-gyü- mölcsboltot, a tejboltot is az élel­miszer- és cserpegeboltok kategó­riájába sorolták. Azokban vi­szont már szabad árusítani sze­szes italokat. . , Nézzük tovább a rendeletet, amely hatodik paragrafusában a következőket mondja: „Nem sza­bad szeszes italt árusítani, vágy kimérni a gyárak, építkezések és bányák területén működő büfék­ben munkaidő alatt, hivatalok, intézmények munkahelyi büféi­ben munkaidő alatt — palacko­zott szeszes italok kivételével...” Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az említett helyeken működő büfék palackozott boro­kat stb. minden további nélkül forgalmazhatnak munkaidő' alatt is. Vajon azt hitte a rendelet al­kotója, hogy nem tudják felnyitni, s így kénytelenek hazavinni? Gyakorlatilag a rendeletnek .ez a része először megtiltja azt, amit két mondattal lejjebb újra enge­délyez. Érdemes még megnézni a hetedik paragrafust is. Ez azt tartalmazza, hogy a gyárak, bá­nyák, üzemek környékén a bejá­rattól 200 méteres körzetben mű­ködő italboltok, borozók, termelői borkimérések, büfék, bisztrók, fa­latozók reggeli nyitása, illetve a árusítás nem előzheti meg a mun­kakezdés ideiét. Ha viszont a két­száz méteren belül a szeszes ital árusítására jogosult üzlet van, ott csak két decinél nagyobb palac­kozott szeszeket árusíthatna«. Tessék ezen gondolkodni..... Mert a kereskedői lelemény ar­ra is képes, hogy a poharazót, ter­melői borkimérést arrébb tegye, mondjuk 201 méterre, ahol viszont már munkaidő előtt is árusíthat, s aki szereti a pálinkát, vagy a „ferencvárosi koktélt”, az hajlan­dó még egy métert megtenni érte. A rendelet újra megerősíti, hogy 18. életévüket be nem töltött fiatalkorúaknak szeszes Utalt ki­szolgálni tilos, s akik a 16.'élet-1 évüket még- nem töltötték be, nem mehetnek se bárba, se italboltba, illetve ha mégis mennek, onnan ki kell küldeni őkea Ha nem akar­nak kimenni, rendőrt ken hívni... Volt-e már példa az utoomra? Mert arra naponta tudnánk pél­dát említeni hogy tizenévesek vidáman „szórakoznak” akár éj­félkor is. □ □ □ Nincs szükség itt annak bizony- gatására. hogy a „Miszter alko­hol” micsoda rombolást végez, s hogy ezek a romok mennyibe ke­rülnek anyagi és erkölcsi tekin­tetben. Határozott, egyértelmű és szigorú intézkedésekre van szük­ség, olyanokra, amelyeket nem le­het kétféleképpen értelmezni... — dorgál — Az öregember majdnem negy­ven évig dolgo­zott egyfolytá­ban, amikor agy­vérzés érte, s nyugdíjba kény­szerült. Az állan­dó járás-kelés után nehezen szokta meg a viszonylagos tétlensége).. Sokan [ ^.erették;:^^ postásokat frkndenki is- fperi. Az agyvérzés még egyj/eszélyes ^mellék'hatóssaí is sújtott«*'-egyik- olda­lára megbénult. Hosszú, keserves hó­napok következtek, papírt tépkedett óraszám, vonalakat, karikákat rajzolt az öregember: újból kezdte az életét. Lassacskán ismét a régi lett. Az orvo­sok csodálkoztak, hiszen már minden­re felkészítették a családot: feleségét, lányát, vejét és unokáját. Az öregember megszerette a hajna­lokat. gyönyörködött a napfelkelté­ben. hallgatta a csirkék zsivalygását, a verebek csivitelését. az eresz alatt. Nagy terveket szőtt: világot látni In­dult. Bejárta az országot, rengeteg fényképet készített. mindenhonnan küldött egy levelet az orvosnak és a családjának. Agyvérzése után tizenkét évvel meg­halt a felesége. Az öregember elvesz­tette életkedvét, látszólag. Meglátogat­ta régi barátait, kiment a temetőbe a már meghaltakhoz. többször végignéz­te fényképalbumát. Ügy tűnt: készül a halálra. Talán furcsának találják: az öreg­ember ekkor számolt le az elmúlással. Kinevette az újságok gyászhíreit, va­sárnaponként nem a templomba, ha­Az öregember nem a presszóba járt. kávézni. Vidá­man jöt*t ha^za egy-egy temetésről. „Satnyák voltak,''élhullottak” gondol­ta. Az «örégem&er megszerette az.^esté- két is: székét az ablakhoz húzta és a kályhán sülő alma illatát szippantotta be. Szerény nyugdíjából rengeteg könyvet vett, valamennyit elolvasta. Délutánonként hosszú utakra indult, elsétált a temetőbe megnézni, megszá­molni hány embert élt már túl (egyre tekintélyesebb volt ez a szám) meglá­togatta a koporsókészítőt, szemügyre vette munka közben. Csíkos nadrágo­kat, pillangós nyakkendőket, virág­mintás ingeket vásárolt, hordott. Nem kapcsolta ki a rádiót, ha beatet adott, ringatózott a ritmusra, szeme csillo­gott. „Túlélem én ezeket” — nevetett sokszor. Az öregember egy novemberi napon ágynak esett. Az orvos azt mondta, tüdőgyulladás, teljes nyugalmat, dié­tát írt elő. A családot felkészítette mindenre. Táviratot kapott tehát az unokája is, aki egy távoli építkezésen dolgozott. — Mi van öreg, nem kap enni? — kérdezte az, mikor hazajött. (Az öreg­ember igen lesoványodott.) Az öreg lassan bólintott. — Csinálok rántottét — mondta Ger­gő. (Így hívták az unokát). — Szalonnával? — hallatszott az ágy­ból. — Meg hagymával — tette hozzá az unoka. Utána kávét főzött Gergő. Később megittak egy-egy pohár bort egymás egészségére. A család csak nézett. Az orvos bosszankodva csóválta a fejét. Fenyegetődzött: nem kezeli tovább az . öreget. Gergő ráhagyta: menjen, nem gyógyszerrel kell gyógyítani. -Este a Radio-Luxemburg adása bömböl), dél­előtt magnóról a B eatfe s, ^ az Öm égá és az Emerson Lake Palmer. Gergő egyik haverjától kölcsön kért egy kocsit, el­vitte az öregembert az építkezésre, ahol dolgozott, megmutatott mindent. Mire hazaértek, az öregembernek sem­mi baja se volt. Bort kért, fagyos sza­lonnát meg szárazkolbászt. Nevetve olvasta fel az újságok gyászjelentéseit, kiemelte az elhunytak életkorát. — Túlélek én mindenkit *— harsog­ta. Megtanult autót vezetni, és több­ször elszáguldott meglátogatni unoká­ját. — Túlélem a halált — mondogatja az öregember ma is mindenkinek. Nem hisz neki senki: becsapott már mindenkit. Ahogy hallom, egy külföl­di úton gondolkozik, unokájával. Re­pülővel mennének. Mindenki bolond­nak tartja, nem köszön neki az orvos sem, miután az öregember megígérte neki. hogy még virágot se visz ki a sírjára. Az öregember: kortalanriá lett, nem öregszik tovább. Tavasszal neki nyílik a virág. Félnek tőle. Jó lenne öregembernek lenni, s Ballal József (18.) Ebben a pillanatban Szojka — nem tudom, honnan került elő 'Jiirtelen — már ugrik is az ülésre, .gyújtja a motort, megnyomja a sziréna gombját, és riekirohan az egyik törmelékhalom oldalának. A kocsi majdnem felborul, ahogy a legény nagTht fordít a kor­mánykeréken. de már kijutottunk az asszonyok közül. Szojka most nem törődik azzal, hogy rossz az üt, nyomja a gázpedált, s úgy ug­rál velünk a kocsi, alig tudunk fogód zni. Jobbról-balról felfröcs­köl ránk a sár. Valami gurul a lábam alatt. Odanézek. A pálin- kásüveg, amit Szojka hozott. Ha­jolok le érte. Miközben felveszem, nagyot ugrik á kocsi, s beleverem á fejem a szélvédőbe. Újra ká- romkodok, köpenyem zsebébe du- gom a pálinkásüveget, s ahogy visszanézek, látom, hogy a pékség előtt még mindig nagy a kava­rodás. — Fordítsa el rólam a géppisz­tolycsövet, főhadnagy úr! — hal­lom aztán Szojka hangját. A géppisztoly az ölemben fek­szik. lövésre kész állapotban, s a csöve valóban Szojka felé van fordítva. Bebiztosítom, és hátra­nyújtom Gasztonnak. Szojka mosolyog. Erre én is hi­degvért parancsolok magamra. Elvégre mégis én vagyok a ve­zetőjük. nekem kell a legnyugod­tabbnak látszanom. A műúton — csodálkoznom kell rajta — gyér a forgalom, csak nagy néha találkozunk szem­bejövő gépkocsikkal vagy szeke­rekkel. Szojka — tekintettel a sí­kos útra — óvatosan hajt. Har­minc-negyven kilométeres sebes­séggel haladunk. Egyre erősebben szitál az eső, veri az arcunkat. Felhajtjuk a kö­penyek gallérját, de az apró víz- cseppek megtalálják az utat az ember bőréhez. Egykettőre nya­kára hágunk a megkezdett üveg­ben maradt rumnak, s nekilátunk a pálinkának is. hogy ne rázzon bennünket a hideg. Menekülteket szállító, ponyvák­kal letakart, nyikorgó szekerek mellett robogunk el. Bámulom az esőben fürdő utat. s közben gon­dolkodni igyekszem. Ma október tizennyolcadika van. harmadik, napja vagyunk úton. Körülbelül ötven-hatvan kilométert tettünk meg, s most Cegléd felé szalad velünk az autó. Az qtvenkilomé- teres út alatt háromszor történt meg. hogy majdnem ráfizettünk: először a német frontvonalban, amikor kénytelenek voltunk elra­bolni az SS-altisztet. másodszor Szolnokon a piactéren, amikor megrémültem a járőrtől, és harr madszor a szolnoki vasútállomás közelében, amikor az asszonyok meg akarták lincselni Gilbertet. Mindez ötven-hatvan kilométer alatt... Ami azt illeti, elég nagy a veszély valószínűsége. Könnyebbségemre szolgál, hogy a fiúk nyugodtak, legalábbis igye­keznek fegyelmezetteknek, hideg- vérűeknek látszani. Mi lenne, ha még attól is rettegnem kellene, hogy elvesztik a fejüket? Szeren­csére, ennek kicsi a lehetősége. Frontesztendők sok próbája ffiz össze bennünket. Sok kutya hely­zetből másztunk már ki. elégszer hittük vásárra a bőrünket. Jól választottam, amikor őket hoztam magammal. És azért sikerült jól választanom, mert ismerem mind­egyiküket. Fél szemmel fürkészem Szojka arcát. Nyugodt, szinte mozdulat­lan minden vonása. Amióta isme­rem, mindig ilyen. Talán ez az oka. hogy mind ez ideig jóformán egyetlen bizalmas mondatot sem váltottam vele. De nem is a meg­hittségen múlik, hogy megbízha­tok-e valakiben ... Ösztönösen éreztem mindig, hogy nincs az a nehéz helyzet, amikor ne számít­hatnék Szojkára. Igaz is, tegnap­előtt meg akartam kérdezni tőle, hány éves. Megvárom, amíg elha­ladunk nyolc-tíz megrakott kato­nai lovas kocsi mellett, aztán Szojka felé fordulok: ­—: Mondja, hány éves maga? Azt várom, hogy csodálkozzék. Lehet, hogy meg is lepődött, de az arcán nem látszik. —Huszonkilenc. Tizenötben szü­lettem. — Tizenötben? Hirtelen eszembe jut egy kér­dés. De habozok néhány másod­percig, amíg elszánom magam, hogy ki is mondjam. Ügy érzem, ez a pillanat, az utóbbi napok eseményei során kialakult hangu­lat alkalmas rá: — Mondja... igaz, amit beszél­nek ... hogy maga kommunista? Csak nagy sokára felel. Előbb gondolkozik, s ez most látszik is az arcán. Homloka ráncba húzó­dik, szemét is összevonja. Gyors, kutató pillantást vet rám, de az a benyomásom, mintha valami mosolyféle is bújkálna a szeme sarkában, a ráncok között. — Hiszen hallotta a főhad­nagy úr __— És mindjárt kér­de z is: — Na és ha így *van..-. változik rólam a véleménye? Más embernek fog tartani, mint eddig? Kedves kötekedést érzek a hangjából. Amikor látja, hogy nem felelek, mégis komolyra for­dítja a szót: — Éveken át láthatta a fő­hadnagy úr, högy ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek, nem tartok kést a fogam között. Miért titkoljam most már, hogy ilyenképpen élek a világban? Nézem a szeme sarkában az apró szarkalábakat. Zavartan el- mosolyodok. Furcsán érzem ma­gam. Hiszen mondták, mondták nekem, hogy Szojka kommunis­ta, de most, hogy meg kell bi­zonyosodnom róla, mégiscsak... Érdekes! Most látom az első ele­ven kommunistát... Kíváncsi kérdés tolul a nyel­vemre: — És mondja, Szojka... Miért lesznek kommunisták az embe­rek? — Miért? Csúszós az út, egy ideig azzal van elfoglalva, hogy egyenesben tartsa a kocsit, mert a kanyaro­dóban, ahol járunk, jobbra lejt a beton. Ráadásul két katonai te­herautó is jön szembe. A Bo- tond fáról, Szojkának erősen kell tartania a kormánykereket. Közben már meg is bántam, hogy ilyen ostobát kérdeztem. Bosszús vagyok magamra. Gye­rekes kérdés volt. S eszembe jut, hogy három esztendővel fiata­labb vagyok Szojkánál. Üjra egyenesben fut a kocsi. Szojka felvonja a szemöldökét, ö is sületlennek találta a kér­désemet. — Semmiképpen nem passzió­ból, főhadnagy úr... — Ügy lá­tom,. töpreng, beszéljen-e arról, amire gondol. Segíteni akarok neki. — Igen, tudtommal még sen­kit sem dicsért meg a rendőr­ség azért, hogy kommunista... — Nem erről van szó.. i — ingatja csontos fejét. — Nem ... Az csak testi kellemetlenségek­kel, veréssel, börtönnel jár... Nem is tudom, hogyan mondhat­nám meg pontosan, hogy a fő­hadnagy úr megérezze a lénye­get ... hogy miért keserves do­log... Megint katonai lovas vonat­oszloppal találkozunk. Egy szélroham jó csomó eső­cseppet csap az arcunkba. Szoj­ka a kézfejével megtörli hom­lokát, széles, tömpe orrát.. (Folytatjuk) •ü ZILVÁSI LAJOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom