Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-11 / 289. szám

1974. december 11. • PETŐFI NÉPE • 5 — Miért lett festő? — Miért? Micsoda ötlet! Eszem- se se jutott soha, hogy más le­gyek. Egyébként még most sem hiszem, hogy az vagyok. Amikor az adataimat kell valahol kitől- tenem, a foglalkozási rovat előtt mindig egy ütem szünetet tar­tok magamban. Nekem Egry a festő és Vajda. Hogy én is festő lennék? Hát lehet az?... A kiskunfélegyházi születésű Szántó Piroska műterméből a Dunára látni.. Hintaszékében se­lyemszőrű macskák alszanak, jó­ízűen nyújtózkodva. A heverő­kön durva szőttes, a székeken kalotaszegi hímzett párnák. Egy tálban kavicsok, zöld köcsögben száraz mákfejek. A falon is el­nyúló mákszár: művészetének jellemző motívuma. Rajzain élet­re kelnek a növények: a kuko-( ricák táncolnak, el akarnak re­pülni, vagy bántják egymást: a rózsa haragos pofát vág, a Pity­pang szeplősen nevet: a fűzfa ezüst bundában alszik; a mákvi- rág lenge öröm, remegő haldok­lás, és a mákgubók koronás ha- . talmasok. vicsorító koponyák, vagy magvas életek. — Számon tartja-e pályakez­dő élményeit? — Ó igen. Három nagy pofon volt. A nagyanyámtól kaptam, mert vasalószénnel telerajzoltam az istálló falát. Mindenkit leraj­zoltam; nagyapámat, nagyanyá­mat, a lovakat, a kutyát és ön­magamat ... ~ Az életemről ne kérdezzen, mert csak hihetetlen közhelyeket tudnék mondani, a szegény kis árvalány meséjét, akit eltiltottak a rajzolástól, hogy tisztességes szakmára ne­veljék. Ettől nem lettem igazán boldogtalan, mert ha nem vettek festéket, ceruzát; találtam agyag­gödröt a faluvégén, és az agyag­táblákra már nagyszerűen lehet rajzolni... Festéknek meg jók voltak a virágszirmok, papírra dörzsölve színeznek, különösen a lila és a piros ... Szavai egyszerűek, pontosak, kopognak, mint a kő, vagy az igazság. Keresetlenül egyszerű, mint kékfestő ruhái, vászon blú­zai. Minden megnyilvánulásával őszinteségre, a valóság megkö­zelítésére törékszik, mint képei­vel. Nagy szenvedéllyel olvas. Állandóan. Mindent. És legin­kább a falut szereti. 1944-ben, amikor körözték, Bo­ris néni bújtatta Bajóton. A nagyszerű parasztasszony így hívta magához: „Kedves Piri! Maga a nípért dolgozik. Nem akarom, hogy megőjjék. Gyűjjék el hozzám, olyan dóga lesz, mint szűzmária kötőjibe.” Bajóton szénát hordott, kapált, aratott, még kendert is nyűtt és sokat festett. Megkérem, árulja el nekem magatartásbeli törekvését, tulaj­donságát. — Ügy gondolom, hogy önma­gámmal mindig jóba kell 'len­nem, ezért megpróbálok követ­kezetesen őszinte lenni önma­gamhoz. Hazudni nem szabad. A művészetben sem. Lehetőleg má­soknak sem. Bár másoknak, saj­nos, olykor kell, már csak az irántuk érzett szeretetből is, vagy tapintatból; hogyan mondjam meg valakinek például, hogy bu­ta?... A munkámban szeretek szinkronban lenni a bennem le­vő és a felém irányuló igények­kel. Ritkán sikerül. Nem tudom azt tenni, ami nem belülről jön... Büszke vagyok. Nem biz­tos, hogy ez jó, de hát így van. . — Művészetében mit tart a legnehezebb feladatnak? — Nem a szépet — az igazat megfesteni: a rondával és a széppel együtt. Azt szeretném kifejezni, aminek a megfestése nélkiül rosszul érezném magam. — Munkája öröme és kinke- serve? — Nekem rajzolni, festeni ma­nuális élvezet. Ha egy hétig nem jutok munkához, olyan hiányér­zetem van, mint amikor az em­ber éhes vagy szomjas. Ha gyö­nyörű dolgokat látok, mint leg­utóbb a jugoszláv tengerparton, s azt nem lehet azonnal megfes­teni, az kín. Legalábbis hasonlít a kínhoz. — Mit lehetne kifejezni ab­ban, hogyan lesz egy élményből kép? — Sokkal több időt fordítok a kép megfogalmazására, mint a gondolat megfestésére. Sokszor megesik, hogy hónapokig gon­dolkozom égy képen, de amíg teljesen kész nincs a fejem­ben — nem fogok hozzá. Leg­többször a környező világ adja meg a lökést, mért változatla­nul és divatjamúlt módon csu­dálatosnak tartom mindazt, ami körülöttem van, a nagyszerű új házaktól és gépektől egészen ad­dig, hogy a mákmagból mák nő, és a macska mozdul. Rettenete­sen érdekel az Egész, és ha van Valami fájdalmam a festéssel kapcsolatban, az, hogy ezt az Egészet nem sikerül igazán meg­közelíteni, a töredékét is alig. Voltaképpen szeretném a lét minden fájdalmát és örömét be­lerakni egy-egy képbe. — Mi a legfőbb vágya? — Sose legyek aljas, megalku­vó. Sose hagyjam magam elcsá­bítani a könnyű megoldásoktól. Időt, egészséget szeretnék a munkához, és jó képeket szeret­nék festeni. Szántó Piroska Munkácsy-dí- jas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze a megvalósí­tás szüntelen sürgető kényszeré­vel él; az elmúláson szeretne diadalt ülni, nyomot akar hagy­ni. Boris néninek igaza volt; ő ma is a „nípért” dolgozik: leg­nagyobb öröme ma is, ha vala­ki megáll a képei előtt. Önody Éva MENTŐSZOLGÁLAT A GYERMEKEK ÉLETÉÉRT Moszkvában jelenleg 8 gyer­mekmentő brigád dolgozik. Jövő­re azonban számuk megkétszere­ződik. Hasonló szolgálatot szer­veznek más nagy szovjet városok­ban ig. rM» Jí-i/'v«».■■'«‘.■ivtonr A mentőállomások gyermek­részlegei ' a ’ kerületi mentőszolgá­lat mellett működnek. A hívások a központba futnak be, ahonnan közvetlen telefonvonalon vagv rá­dión továbbítják, s a hívástól szá­mított 4 perc alatt indulnia kell a kocsinak a beteghez. A diszpécser- szolgálat az utcanévjegyzékből nemcsak a címet, hanem a legrö­videbb útvonalat is megjelöli. A mentőautók igen jól felsze­reltek, műtétet is végezhetnek szükség esetén, hordozható labo­ratórium segíti a diagnózis meg­állapítását, vérátömlesztést és in­fúziót is adhatnak, elegendő oxi­génpalack, altató áll rendelkezé­sükre, így a beteg gyermeket nagy távolságra is szállíthatják a Moszkva környéki repülőterek­ről, úttörőtáborokból, ha kórházi kezelésre van szükség. Eduard Andzelevics t Munkában a gyermekmentő. (Foto: APN — KS) Képek, szobrok a lakásban „Félek a kopár falaktól” — írta egy újságíró valamikor, s elítélően szólott azokról, akik környezetükben megtűrik a csu­pasz falakat, akik — bár mód­juk volna hozzá, hisz kitűnő festmények, szobrok reproduk­cióira nem kell nagy összeget áldozni — nem vágynak az íz­léses, szép környezetre. Ám sze­rencsére szép számmal akddnak olyanok is, akik számára nélkü­lözhetetlenek a festmények, szob­rok, grafikák — tehát a műal­kotások. Vagy az ezekről készült másolatok. A díszítési szerep mellett az ilyen embereknek már életszükségletükké vált a mű­vészi alkotás látványa; ezáltal érzik gazdagabbna.k magukat. * Dr. Szabó Dénes szakorvos is ilyen ember. Kilenc év óta él Kecskeméten, s azóta egy t oly tá- b an gyűjti a művészeti alkotá­sokat. Szenvedélyévé vált már; el sem tudná képzelni kedvenc műtárgyai nélkül az életét. Sze­reti rendezgetni őket, jó érzés el-elgyönyőrködni bennük. Lá­togatóinak szívesen 'mutatja meg mindegyiket; s elmeséli, hogy melyik képhez, szoborhoz, rajz­hoz milyen emléke fűződik. * Nézzük csak, mi mindent lát­hatunk a kellemes berendezésű, kicsiny lakásban, a Nagykőrösi utca egyik házának emeleti szo­bájában? Stefániái Edit tűzzománcait és Túri Endréét, aki már igazi kecskemétinek számít; Révész Napsugár grafikáit; Tóth Meny­hért festményeit; Pálfy Gusztáv szobrát — és sorolhatnánk to­vább. * Száz és stáz képzőművészeti szakkönyv, sok színes album, számtalan néznivaló. Lapozgat­hat kedvére az ide érkező jó­barát, rokon; bárki, akit szíve­sen lát a házigazda. Artnerc Évezredek művészete; Perruchot: Cezanne élete; Pogány: Róma. Íme: ízelítőnek néhány könyv­eim a gyűjteményből. * Képek, szobrok a lakásban. Vonzóvá, széppé teszik a szű- kebb környezetet, finomítják az ízlést; örömet adnak a házigaz­dának, s mindenkinek, akinek alkalma nyílik élgyönyörködni a kisebb-nagyobb gyűjtemények­ben. Képünkön: Dr. Szabó Dénes kedvenc képei között. V. M. (Tóth Sándor felvétele) LÁTÓHATÁR Könyv a Föld grandiózus játékáról Hogyan keletkezett a Himalá­ja? A Szaharában volt-e egykor a Déli-sark? Igaz, hogy Ausztrá­lia és Új-Zéland távolodik egy­mástól? Afrika tényleg közeledik Európához, s Izland területe nö­vekedik? S mellette tíz éve való­ban új sziget született? Vannak tengerszint alatti hegyek a szá­razföldön? Afrika fokozatosan kettészakad a jövőben, és a Vö- . rös-tenger óceánná válik? Lehet­séges, hogy India valamikor szi­get volt, s úszott a Csendes­óceánban? Nem a szenzáció kedvéért írtuk le e sorokat: s nem is afféle be­ugratásnak szántuk. Egy olvasmá­nyos — a nem szakember által is hasznosan forgatható — 'tudomá­nyos ismeréttériésátő'LöhyyFSíjze- G retnénk ráirányítani ázólt figyel­mét, akik szeretnek nyitott szem­mel járni a világban, s ismerni akarják azt a szűkebb és tá- gabb környezetet, ahol az életün­ket leéljük. . A Kossuth Könyvkiadó a téli politikai könyvhetekre jelentette meg Hédervári Péter új kötetét a népszerű Univerzum Könyvek so­rozatban. A címe: Születő óceá­nok — haldokló tengerek. A hu­szonötezer példányban napvilágot látott mű olvasása közben hátbor­zongatóan izgalmas világ tárul elénk. A négy és fél milliárd esz­tendős bolygónkról mindent meg­tudunk. ami igazán lényeges. A legutolsó hatszázmillió év földtörténeti múltját tudósaink — amint mondani szokás — úgy is­merik. mint a tenyerüket. Tud­ják, hogy mikor és hogyan szü­lettek meg a tengerek, óceánok, milyen körülmények között kö­vetkeztek be bolygónk alakválto- * zásai — vagyis mikor és miként nyerte el a Föld a ma ismert alakját —s milyen erők mű­ködtek belsejében az egyes kor­szakokban. Ám e könvv elsősorban nem az ilyesfajta általános ismertetés kedvéért íródott. A szerepe sok­kal több — vagy más — ennél. Századunk egyik legizgalmasabb, beláthatatlan horderejű tudomá­nyos forradalmáról igyekszik tá­jékoztatni, meggyőző ismertetést nyújtani. A globális tektonika — az óceánaljzat1 szétsodródásának az. elméletig—sü€S?§s l ttidósokd véle­ménye' ’szerint - jelentőségében és hatásában bátran hasonlítható Einstein relativitáselméletéhez. Ez az elmélet, amelyen a világ leg­kitűnőbb tudósai hosszú évekig elmélyülten dolgoztak, forradal­masította a földtudományokat. Több magyar szakember is hoz­zájárult a nagy jelentőségű el­mélet végső kialakításához. A panta rhei — hogy minden mozog — már az ókorban ismert­té vált a legjobb elmékben. Még­is: számtalan téves nézet, rossz elképzelés élt a további száza­dokban. Például a. földfelszín vál­tozásait — hegyek kialakulása, szigetek, tengerek születése és el­tűnése stb. — a Föld állandó ösz- szezsugorodásával próbálták ma­gyarázni. Mígnem egy merész álmodozó, Wegener grazi professzor előállt szenzációt keltő feltevéseivel. Szerinte a Föld kontinensei vala­mikor egy tagot képeztek, s csak később szakadoztak le. s váltak el egymástól. A tudóst kinevették; minden erőfeszítése kudarcba ful­ladt. Zseniális felismerése csak jóval halála után nvert fényes bi­zonyítást Az óceánaljzat szétsodródásá­nak elmélete közelebb vitt a Föld valamennyi titkának megértésé­hez. Ma már világos például, hogy Eurázsia és Észak-Amerika épp úgy egy testet képezett va­lamikor. mint Afrika és Dél- Amerika. S az is, hogy India Af­rikához tartozott, stb. Ez utóbbi a leszakadás után vándorolt az óceánban mindaddig, míg egyszer — felgyűrve a Himaláját —, Eurázsiának része lett. A tudós szerző nemcsak ennek a világraszóló elméletnek a lé­nyegét igyekszik velünk megér­tetni. hanem a földtannal kap­csolatos legizgalmasabb kérdé­sekhez visz közelebb bennünket. A vulkánkitöréseket, a földrengé­seket. az óceáni árkok és a hát- ságrendszer kialakulását s termé­szetét magyarázza a legújabb ku­tatási eredmények alapján. Sok ábra. fotó. rajz és táblázat segít a tökéletesebb megértésben. Hé­dervári a Föld grandiózus játé­kának nevezi mindazt, ami öreg bolygónkon naponta lejátszódik. Nem hiszem, hogy van izgal­masabb regény ennél a közérthe­tő nyelven megírt, új tudományt népszerűsítő műnél. Varga Mihály SZILVÁSl LAJOS (14.) Ocsmány hadjárat volt, meg kell hagyni. Először még hába- rogtam magamban, de amikor semmi sem változptt, mindig és mindenütt ugyanaz a borzasztó kép fogadott, beletörődtem. Há­ború van. Ezzel vigasztaltuk ma­gunkat, amikor láttuk, hogy so­vány kislányok, szinté még gye­rekek, jöttek felajánlkozni a ka­tonáknak egy darab kenyérért... Néha ott tartottam, hogy inkább, vállaltam az első vonalbeli szol­gálatot, csak ne kelljen látnom a mögöttes területek pokol-nyomo­rúságát ... i És még nekem legyenek skru- pulusaim? Isten engem úgy se- géljen, én nem akartam ezt a há­borút. Építészmérnök vagyok, egyéves praxis alatt is kiderült, hogy a szakma jobbjai közül vá­jó, meglettem volna én békes­séggel odahaza. De háborút vi­selt az ország, tízezrével mentek az emberek a frontra, s amikor behívtak katonának, szégyelltem volna magam, ha kibúvót ke­resek. Odakint Oroszországban az első vonalban nem voltam gyáva katona. Féltem, ha nagy volt a veszély, de senki sem vádolhat azzal, hogy gyáván viselkedtem. Vitézségi éremmel tüntettek ki kétszer is és nem oktalanul. A vinyicai ellentámadásnál az én századom három rohamot vert vissza. És ebben volt nekem is érdemem: napokon át hajtottam a fiúkat, hogy erős fedezéket építsenek, merj: az ösztönöm azt súgta, hogy nem vagyunk biz­tonságban. Nekem lett igazam. A szomszédos egységek, ahol el­hanyagolták a fedezést, vérrel fizettek tisztjeik hanyagságáért. Mi is majdnem kárát láttuk az ő mulasztásuknak. Bekerítettek bennünket, tizenegy órán át tar­tottuk magunkat, amíg nem jött az ellenlökés, de igenis kitar­tottunk, és kevesebb volt a vesz­teségünk, mint a feletteseink gondolták. Négy halottunk volt és tizenhét könnyebb-nehezebb sebesültünk. A másik vitézségi érmet is annak köszönhetem, hogy körül­tekintő voltam. Kora délutánra el kellett érnünk a Don partját. A parancs gyors frontális táma­dást írt elő, de én mégis jobb­nak láttam, hogy előbb felderí­tőket küldjék ki. Igazam is lett. Hallgattam a felderítőkre, és frontális támadás helyett olda­lazó mozdulattal nyomultunk előre. A szovjet alakulat attól tartott, hogy bekerítődik, és visz- szahúzódott, kitért jobbfelé. Az én századom érte el elsőnek a Don partjait. Egyetlen halott és egyetlen sebesülés nélkül. Akkoriban nem fogalmaztam meg szavakkal^ de az az elv ve­zetett, hogy óvjam az embereket, vigyázzak a század minden egyes katonájára, s ne legyek oka egyetlen alárendeltem felesleges halálának sem... De, hogy örö­mömet leltem volna ebben a háborúban, ezt nem lehet rám fogni, örömüket lelték esetleg az aktív tisztek, akik messziről figyelték, a törzsparancsnokság­ról vagy Magyarországról, hogy mit végzünk mi odakint, hogyan véreznek el, az alakulatok, ho­gyan morzsolódik fel a budapes­ti gyorshadtest és a második ma­gyar hadsereg. De mi, akik a saját vérünket csapoltattuk meg — mire bekerültem a hadikór­házba, alig volt pulzusom —, mi nem találtuk sem diadalmenet­nek, sem örömök forrásának ' a frontot... Elég volt! Eddig mások sak­koztak velem. Most már le aka­rok lépni a tábláról. És aki az utamba áll, ahhoz nem leszek könyörületes... Fél ötöt mutat az órám. Már pirkad. Nehezek a tagjaim az italtól, de a fejem friss. És nem fázom. Ez is valami. Egyre gyak­rabban fészkelődnek a fiúk, húz­zák magukra álmukban a pok­rócokat. Hideg a hajnal. Észre sem vettem, mikor szállt le a harmat. Cseppekben csillog az akácfák levelein. Néhány nap múlva dér lesz. Megjönnek. az őszi fagyok. Fel-alá sétálok a fák között, zsebre vágom a kezem, és a vál- lam közé húzom a nyakam. Most kedvem volna aludni, de már nem lehet. Fel kellene kattin- tanom a rádiót. De még várha­tok vele. Hadd aludjanak a fiúk, amíg hagyja őket a hűvös hajnal. Csizmám latt halkan zörögnek a lehullott és elsárgult, elszá­radt akáclevelek. Szőnyegként borítják a fák alját. Itt egy cso­mó levél egészen sötétbarna, szinte fekete. Mintha vér száradt volna rá. Egy lépéssel odébb szintén. Most már lehajolok. Nem, ez nem tévedés, megisme­rem én a vért... Itt valaki vér­zett! Lassan követem á nyomokat Kevesebb, kevesebb a vér, de aki elhullatta, még itt is vér­zett. Nem nehéz a nyom után mennem. Mi történt ebben az akácerdőben? Visszasietek az autóhoz. Meg­rázom az orvosnövendék vállát. — Gaszton! Morogva ébred, dörzsöli vér­ágas, világoskék szemét. Mélyen ül a szeme a szemöldökei alatt és csak egészen közelről lehet észrevenni, hogy világoskék a szempár, amely távolabbról sö­tétnek látszik. Lágy vonalú a fiú szája, és mindig cserepes, mintha folyton lázas volna. Nap­barnított, szinte bronzos az arc­bőre. Minden pihenő idejét a napon töltötte a nyár folyamán. — Maradj ébren! — parancso­lok rá, de csak azért szigorú a hangom, nehogy újra elaludjon. — Én mindjárt visszajövök. .És már kanyarítom is vállam- ra a géppisztolyt. Gaszton sze­mét dörzsölve, bámul utánam. Még nem rendezte s fejében az ébredés utáni benyomásokat — Ott a rum az ülésen — in­tek az autó felé, aztán elindu­lok a vémyomokon. Egyformák, egyenesek a fák. Amíg fiatalok voltak, nem bán­totta őket a szél itt az erdő bel­sejében. Észreveszem, hogy egy helyen a fakéreg is véres. Mint amikor valaki összevérezi a ke­zét és a fakéregbe törli bele. Szárazak a vérnyomok, lehet, hogy több naposak, de az is le­het, hogy csak néhány órásak. Ki járt itt? Az első nyomot az autótól tíz-tizenkét méterre vet­tem észre. Nem, nem az éjszaka történt, ami történt, én meghal­lottam volna. Lehajtok, és felveszek egy biz­tosítótűt, amely mgcsillan az avarban. A tűz rozsdásnak lát­szik a rászáradt vértől. Kibiztositom a géppisztolyt. Mit lehet tudni... A legváltozatosabb feltevése­ket gondolom ki, amíg gyors lép­tekkel megyek a nyomon. Talán két féltékeny parasztlegény bics- kázott egy lány miatt? Sebesült katona lett volna? De, hogy ke­rülne ide sebesült katona? Va­dász? Ugyan, itt nincs vad. Ka­szába lépett valaki? Ez sem va­lószínű: aki a mezőn kaszába lép, nem bolyong utána az erdő­ben ... Ijedten hőkölök vissza, ami­kor egyik fa tövében fekvő em­beri testet látok. Önkéntelen mozdulattal fogom rá a géppisz­tolyt — belém idegződtek a fron­ton ezek a reflexek —, de egy pillanat múlva látom, hogy ez az ember vagy halott, vagy ájult. Aztán észreveszem azt is, hogy egyenruhában van. Fakó fűzöld a nadrágja, felsőtestét pe-' dig prémgalléros bőrzubbony fe­di. Amint közelebb lépek, jelzé­seket is látok a zubbonyon, s ekkor végleg felismerőn. Az an­gol légierő, a Royal Air Force hajózó egyenruhája ez. Majdnem Rittyentek. Angol repülőtiszt! (Folytatjuk.) V V Festői vallomás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom