Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-17 / 294. szám
» 1974. december 17. • PETŐFI NÉPE • 9 KÖNYVESPOLC VENDÉGÜNK VOLT A gyümöcstermesztés alapjai A magyar gyümölcstermesztés az elmúlt évtizedben kétszeresére, gyümölcsexportunk pedig háromszorosára növekedett. Ezt a korszerű nagyüzemi gyümölcsösök termőre fordulása tette lehetővé. A gyümölcstermesztés előtt azonban még nagy feladatok állnak, ki kell elégíteni nemcsak a növekvő belföldi fogyasztást, hanem az exportigényeket is. Ezért van nagy jelentősége a tudomány segítségének. Huszonnégy szerző összefogott, valamennyi ismert gyümölcsszakértő, -s megírta a további tennivalókat. Ezt foglalta össze dr. Gyúró Ferenc két vaskos kötetben. A könyvet a Mezőgazdasági Kiadó jelentette meg sok illusztrációval, rajzzal és grafikonnal. Tankönyv, de kézikönyv is, amelyet nagy haszonnal forgathatnak a gyakorlati szakemberek is a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban. Az első vaskos kötet a gyümölcstermesztés alapjait tárgyalja, a második, amely az elsővel egyidőben jelent meg, a gyümölcstermesztés technológiájával foglalkozik behatóan és minden részletre kiterjedő figyelemmel. Sorra veszi a gyümölcsfajtákat és a szaporítóanyaggal kapcsolatos kérdésekre ad választ. Ismerkedés a formákkal # Gyúr mázók az óvodában. <MTI fotó: Molnár Edit felvétele —KS) A tam-tam reneszánsza Zaire Köztársaság kormánya nemrég határozatot hozott arról, hogy az állami ceremóniákon ezentúl a díszlövéseket a tamtam-dobok dübörgése helyettesíti majd. Visszanyeri tehát ősi jogait az afrikai dzsungel „távírója”. A tamfam-dobosok közt 1megkezdték az állami szolgálatba lépők kiválogatását. Vadász Ferenc — Fájó szívvel búcsúztam 1949-ben. Szerettem itt dolgozni. Komáromtól, szülővárosomtól elszakadtam, második otthonomnak éreztem Kecskemétet. Az Univerzum Klub vendége, az 1945-től 1949- ig itt tevékenykedő Vadász Ferenc emlegette így a Tudomány és Technika Háza tanácstermében Bács-Kiskun megye székhelyét. Fél napig maradt mindössze, különösebb hírverés sem előzte meg jöttét. Mégis megtalálta több régi ismerőse. Volt aki csak látni akarta, mások örültek, hogy felidézhetik a régi emlékeket. Egy nyugdíjas az őt ért méltánytalanságról számol be. Lakásügy... Vadász Ferenc! az egyik helyi vezetői arra kéri, hogy vizsgálja meg az ügyet, s ha lehet, ha kell. segítsen. Senkinek, barátainak sem igényel különleges bánásmódot: a társadalmunkban kialakult elvek gyakorlati érvényesülését szorgalmazza. * Vendég? Otthonosan viselkedett a Berkes Ferenc Kollégiumban rögtönzött — minek is nevezzem —. író-olvasó, tapasztalt kommunista és a felnőtt életre készülő fiatalok találkozóján. Baráti légkör alakult ki a Táncsics Kollégiumban is. — Mikor adták ki az első kötetét, hány könyvet írt eddig? — érdeklődtek többen is. — A Szeged, Csillagbörtön • című emlékiratot 1949-ben jelentette meg a Szikra Kiadó, őszintén szólva sohasem gondoltam, hogy valaha nyomtatásban viszontlátom az internálótáborban készült feljegyzéseimet. A Horthy-hatóságok büntetésem letöltése után is őrizetben tartottak és drótkerítés mögött róttam a sorokat. Egy befőt- tes üvegben rejtettem el a kéziratot, amikor Né- meországba szállítottak. Felszabadulásom. felszabadulásunk óta már csaknem négy esztendő telt el, amikor volt fogolytársam, a Szikra Kiadó egyik vezetője hajdani feljegyzéseim felől érdeklődött. Az ő biztatására hozattam el a Csehszlovákia területén levő lágerból, szerencsére jól megválasztott rejtekhelyéről. 15 könyvem elsősorban tanúságtétel, a történelmi idők kisebb-nagyobb eseményeinek a rögzítése, kiváló elvtársak tetteinek, áldozatos magatartásának a megörökítése. Úgy érzem, hogy kötelességem elmondani, amit tudok róluk, megőrizni alakjukat a múló időben. Előreláthatólag a jövő év első felében kerül a könyvesboltokba száz igaz embert bemutató kötetem. Olyan partizánok, ellenállók, akikről keveset tudunk, akiknek a hatósugara, tevékenységi köre nem volt nagyon kiterjedt. Aligha akartak hősök lenni: csak tisztességes, ahogyan ti mondjátok, klassz emberek. Tudták, hogy mindenki saját magáért felelős. — Ilyennek képzelte-e az új világot az illegalitás körülményei között, a börtönben? — ígjy hangzott az egyik érettségiző diák kérdése. — Részben megvalósult amiről 18 éves koromban álmodtam, részben még nem. Megvan az örömem, hogy sokadmagammal küzdhetek, a dolgok rendjében és az önmagukban is kiteljesedő szocializmusért. Mert az ember az új társadalom legfontosa^.'jmtp^g^aga. Nem vagyok hajlandó lemondani arról a nézetemről, hqjgy az emberek nagv-.többsége': igáz, ■ tartalmas ép-etet akar élni. A haladás folyamata feltartózhatatlan. Nemrégiben jártam Spanyolországban. A turista is láthatta, hogy a felszín alatt ott is mozdul valami; Lukács György-könyveket nézegethettem az egyik könyvesboltban. Sokkal fontosabb számomra az itthoni gyarapodás, a közgondolkodás fejlődése, a társas felelősség érvényesülése. Legyenek mindig olyanok, akik ráütnek azok kezére, kik a közösség javaival, az emberek bizalmával nem jól sáfárkodnak. Ma délelőtt elgyönyörködtem a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Gyár új épületében. Jól emlékszem az államosításra. Kimentünk a gyárba, talán 100—200, többnyire szakképzetlen munkás hallgatta a történelmi bejelentést: köztulajdonba kerültek a nagyüzemek. Tapsoltak, de tán senki sem tudta felmérni, hogy az ő életében mit jelent, milyen változást jelent a döntés. Őszintén szólva, magam sem tudtam volna egészen pontosan meghatározni, hogy milyen hatással lesz mindez a rögtönzött gyűlés résztvevőire. Jobb lesz, abban biztos voltam, de azt is, hogy ezeknek az asszonyoknak sokáig még nagyon nehéz körülmények között kell dolgozniuk. Csak annyit mondhattam: megteremtettük az ipar fejlesztésépek, az emberi lét gazdagításának korszerű feltételeit. így történt. Ki ismerne rá a Benedek-telepre? Valaki közbeszól: ,.130 színházi bérletes van a gyárban.”, Három kérdést és három rövid feleletet jegyeztünk föl este Vadász Ferenc és az Érdekes Találkozások Klubja tagjainak a beszélgetésén. — őriz-e kellemetlen emlékeket Kecskemétről? —,Akad néhány. Nem éreztem magam túlságosan kellemesen, amikor Rákosi Mátyás a helyi iparosok, munkások társadalmi munkájával felújított, csinosított szociális otthonból kilépve intett, hogy üljek az ő kocsijába „Micsoda őrültség ez!”, fordult hozzám dühösen. Mit foglalkoznak ilyesmivel, azért dolgozunk országosan, hogy ilyen intézményekre ne legyen szükség; valami ilyesmiket mondott, én csak annyit éreztem, hogy most keli segíteni a nehéz' sorsú embereken, és ki se- ■ gítsen. ha nem a forradalmi párt. Másik eset. Az éles koalíciós harcok idején azt terjesztették, hogy az MKP-vezetők fejedelmi körülmények között élnek. Tudtam, hogy a másik munkáspárt egyik helyi vezetője is felült az ilyen ostobaságoknak. Nagy nehezen sikerült egyszer valamilyen ürüggyel felcsalni a lakásomra. Alig akart hinni a szemének. Néhány bútor szomorko- dott csak a tágás helyiségben. — És derűseket? Lelkesítőket? — Hetekig mesélhetnék. A lakosság összefogásával gyorsan eltüntettük a háború nyomait. Kecskemét megkezdhette évtizedes igények teljesítését. Sokan tamáskodtak, hogy a második világháború előtt hosszú ideig tervezgetett OTI székhazat megépítjük. 1948. augusztus 20-án a városi, szakszervezeti vezetők jelenlétében ünnepélyesen megkezdődött az építkezés. Hat hónap múltán már a bokrétaünlnepélyt is megtartották. saőikJnmai? SZTK ;ÍépítékéC'<iL: egyidőben hirdettük meg a Dolgozók, az iskoláért akciót. A Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége helylí szervezetének a kezdeményezésére alakult meg az előkészítő bizottság. 76 hivatal, üzem, vállalat megbízottai ajánlották fel általában fizetésük egy százalékát. • A Gyufagyár a Halasi úti, a Gépgyár egy másik iskola rendbehozását vállalta. A jól megválasztott helyi célok érdekében szívesen munkálkodott a város lakosságának túlnyomó része; kommunisták, más pártok tagjai, pártonkívüliek egyaránt. Vadász Ferencre ma is jó szívvel emlékezik sok ezer kecskeméti, mert a felszabadulást követő években következetes humanista magatartásával, szervezőkészségével, új iránti fogékonyságával, személyes példamutatásával meggyorsította a háborús sebek eltüntetését, gyorsította az újjáépítést, az MKP, majd az MDP politikájának érvényesülését. - - ; Ilyen „vendéget” köszöntöttek a kollégisták, az Univerzum Klub fiataljai. Keltái Nándor NYfXVŐR „Érvényes meghívás” Nem én találtam ki ezt a szószerkezetet. A rádióban hallottam egyszer régebben a reggeli krónika harmadik kiadásában. Magnetofonszalagról ugyanis megszólaltatták a New York-i tudósítót. Az elmondta, hogy Ford elnök folytatni kívánja a szovjet—amerikai kapcsolatok további' fejlesztését. Azért utazik Kissinger Moszkvába, hogy előkészítse Leonyid Brezsnyev amerikai útját. Majd így fejeződött be a magnótudósítás: „Leonyid Brezsnyevnek 19T5-re érvényes meghívása van Washingtonba” (a tudósító az érvényes szót hangsúlyozta). Ez az érvényes meghívás Petőfi szavaival élve „fél szender- gésemhől” teljesen felébresztett. Hát ez mi? — gondoltam ijedten. — Annyira elmaradtam volna a nyelv fejlődésétől, hogy ezt a szokatlan kifejezést nem értem? Ha ilyen van, akkor van érvénytelen is. De engem még senki sem hívott meg érvénytelenül. Igaz, érvényesen sem, mert minden meghívás érvényes. Nem szoktunk például így meghívni : Érvényesen meghívlak szombat estére egy jó baráti murira. Ha pedig valakinek azt mondjuk: Érvénytelenül meghívlak ... stb., az is arra gondol, hogy valóban meghívtuk. Érvénytelenül? — gondolja az illető —, ez valami úi szóhasználat lehet, hiszen újabban sokszor fejeznek ki valamit úgy, hogy éppen az ellenkezőjét lehet érteni rajta. Tovább elemeztem a kérdéses mondatot. Érvényes meghívás? Talán a tudósító az erre és erre a járatra vagy előadásra érvényes jegy vagy érvényes útlevél mintájára használta ezt a jelzős szerkezetet. De hamarosan megbizonyosodtam, hogy rosszul hangsúlyozott. Bizonyára 1975-re érvényes meghívásról lehet szó (az évszám a hangsúlyos). Így már kezdett értelme lenni. De így is csak a szavak magyarok, a .szerkezet angolból van fordítva. Bizony itt a híreket mindig nagyon értelmesen közlő tudósítóban egy mondat erejéig szellemi rövidzárlat keletkezett, vagy ahogy ma általában mondják:, leblokkolt. És amikor be kellett volna olvasni a szöveget, eltévesztette a hangsúlyozást. Tehát közmondással élve: nem tudta megenni a saját főztjét. I Végül mégis arra gondoltam, hogy talán rosszul hallottam ezt a mondatot. Izgatottan vártam tehát a 8 órát, amikor újra felolvassák a krónika külföldi híreit. Papírt, ceruzát is előkészítettem, hogy pontosan lejegyezhessem ezt a furcsa megfogalmazású hírt. De meglepetésemre nem a magnót nyekeregtették, hanem egy kellemes hang olvasta fel az Amerikából jött hírt Ford elnök szándékáról, Kissinger moszkvai' utazásáról és ... És mit tagadjam, így fejeződött be a tudósítás: „Leonyid Brezsnyevet jövőre Washingtonba váriák.” fTehát vagy a szerkesztő vette észre az adás közben a magyartalanságot, vagy valaki telefonon figyelmeztette a helytelen mondatra.) Feloldódott bennem a feszültség : megkönnyebbültem állapítottam meg, hogy ezek ugyan egyszerű szavak, de legalább értelmük is van. A meghívás gondolatát valahogy így szokták magyarul kifejezni. Más megoldás is lehet, de semmi esetre sem az angolból átfordított és a magyarban csikorgó mondat. Sem személyeskedés, sem gúnyolódás nem vezetett, amikor tollhegyre tűztem ezt a hibás mondatot. 1 Sajnos, nem ez az egyetlen, és nem is ez volt a legutolsó. (Lesz még szó ebben a rovatban más hasonló mondatokról is.) Szándékom az idegenből fordítók figyelmének a felhívása volt: ha nem vigyáznak könnyen véthetnek a nyelv- helyesség és a magyarosság ellen. Kiss István TV-FILM A „FELELETÉBŐL • A Magyar Televízió Déry Tibor: „Felelet” c. regényéből , TV-fiimet,'. készített, amelyet a jövő év elején nyolc folytatásban láthatnak a tv-nézök. A film rendezője Zsurzs Éva, operatőr Lukács Lóránt. Képünkön: az egyik utolsó forgatási napon az 1930-as tüntetésről készítettek filmrészletet. SZILVÁS í LAJOS (19.) — A kommunisták titoktudó í emberek, főhadnagy úr. Tudunk légy titkot. Majd egyszer elmon- I dóm, mi az, aminek köszönhet- i jük, hogy élesen látunk, tisz- j tábban, mint a többi ember. Elő- I re látunk sok olyasmit, amit má- í sok csak későn vesznek észre, I és akkor azt mondják'rá, hogy ... I végzet, sorscsapás, Áltatják ma- I gukat, hogy ami történik, vé- I letten. Mi tudjuk, hogy nem véI letten, hanem következmény. Elő- | re megmondtuk, hogy ez a há- I ború előbb-utóbb kitör /.. Nem II tehettünk többet, jósolgattunk, | nyitogattuk , az emberek szemét, l'ha hagyták. A kommunisták fci- í kiabálták a tüdejüket, hogy vi- } gyázzatok, emberek! Nem hall- ! gattak ránk. Mire észrevették, , hogy igazunk lett, már késő ! volt... j Közbevágok: J< i — Sosem esett meg velem, hogy egyetlen kommunista is figyelmeztetett volna. — Talán mégis megtörtént, de az illető nem azzal állt oda a főhadnagy, úr elé, hogy kérem, és a kommunista párt tagja vagyok, szükségesnek tartom felhívni az ön figyelmét arra, hogy baj lesz, mert tele van az ország német ügynökökkel, a nácik ötödik hadoszlopa sehol sem olyan erős Európában, mint Magyarországon, s ha nem lesz résen az ország, a némétek magukkal rántják a háborúba. Pusztába kiáltott szó ... rosszul mondom: suttogás volt a hangunk. Nekünk lett igazunk. Nem gondolja a főhadnagy úr? Nyugodtak a szavai, halkan, elgondolkodva beszél, szinte re- zignáltan, mint aki már sokszor eltöprengett, mindazon, amit most elmond. Bennem mégis ingerültséget kelt ez a higgadt hang, s keserűen bököm ki a kérdést: — És most örül, hogy igazuk lett? Mintha csalódottság vibrálna szomorkás félmosolyában. Nem néz rám, maga elé mondja a szavakat: — Undorodom a pusztulástól. A pusztítástól még inkább. Nem nagyon figyelek a szavakra; az jár a fejemben, amit ezerszer hallottam már: a kommunisták moszkovita ügynökök, bomlasztok, felforgatok, hazaárulók. Nemzetközinek mondják magukat, valójában pedig Moszkva érdekeinek kiszolgálói. — Az én országom pusztul, főhadnagy úr ... Magyarország ... — hallom ekkor újra a hangját. — Ennek kellene örülnöm? Mintha a gondolatomra felelt volna, mintha tudta, volna, mi jár az eszemben, s azt cáfolná. Pedig nem tudhatta, mit forgatok a fejemben. És a hangját őszintének hallom/ Ügy érzem, mondanom kellene valamit, valamit, amivel élét vehetném előbbi keserű kérdésemnek, de nem jut eszembe semmi okos. Ehelyett cigarettát kotrok elő. Meggyújtok kettőt, az egyiket odaadom neki. S ezzel együtt el is. szégyellem magam. Kétségek nyilallnak belém. Kettőnk közül Szojka a lova- giasabb. Hiába akarnám azzal vigasztalni magam, hogy „úgysem tehetett egyebet, nieg kellett alkudnia a kialakult helyzettel: velem kell tartania mivelhogy nem engedtem át az oroszokhoz, s ennek folytán a kellemesebb megoldás neki is a szökevény- mivolt, mint a további harc a fronton ...” Ha erre gondolnék — önmagam igazában —, becsapnám magam, és le is alacsonyí- tanám magam ... Szojka gentlemanlike viselkedik — mondaná Gilbert, ha tudná, miről van szó kettőnk között. Gilbert nem mondhatja, de én tudom, hogy ez az igazság. És azt is megtehetné Szojka, hogy itthagyjon engem. Kihez fordulhatnék panasszal? Senkihez, hiszen magam is katonaszökevény vagyok. Éppen én nem panaszkodhatom senkinek. Szojka pedig itt van, velem és velünk együtt, vállalja a közös kockázatot, segít nekünk, s ha jól meggondolom, a legtöbbet teszi mindannyiunk közül... Nézem oldalról, fürkészem előrefigyelő arcát, nyomott orrát, a szeplőket az orra tövén, értelmes szemének egy-egy csillaná- sát, s érzem, hogy közöttem és őközötte az a különbség, hogy ő a jobb jellem ... Mindnyájan hálásak lehetünk neki, de elsősorban én magam. Mert ha már nem hagyott is cserben bennünket, annyit minden joggal megtehetett volna, hogy igencsak rám olvassa hitványságomat, mondván: ha magamnak vindikálom, hogy éljek emberi jogaimmal, s megszökjem a frontról, akkor — ugyanezen az alapon — néki is biztosítanom kellett volna az ő leg- elpmifah : emberi fosát* hogy az egész zászlóaljjal együtt átállhasson az oroszokhoz ... Én nem adtam meg neki ezt a lehetőséget. Éppen ezért kettőnk közül ő a különb ... Már látjuk a ceglédi templom tornyát. Talán másfél kilométerei előttünk lovaskocsisor közeledik a nyílegyenes betonúton. Katonák. — Bemegyünk Ceglédre, főhadnagy úr? — Szojka hangja újra mentes minden érzelemtől, tárgyilagos. ■ _ Térdemre fektetem a térképtáskát. A mezei utakon kikerülhetjük a várost, s elérhetjük a Kecskemét felé vivő utat. — Mit gondol, nagyon felázett a föld? Megveregeti a Botond kormánykerekét: — Terepjáró ... Kibírja ... — Hát akkor ... Elkerüljük a kocsioszlopot, és a legközelebbi mezei úton bekanyarodunk balra. Nézem az órám. Még csak négy óra, de már alkonyodik. Az égen vastagabbak a felhők, mint reggel, és megállás nélkül, egyen- letes-lassan esik, esik. Most nagyon fáradt vagyok. Hat vagy hét kilométert tettünk meg a me- ■ zei utakon át a kecskeméti országúiig, és a i kocsi úgy összerázott, hogy enni sem volt kedvem, amikor megálltunk negyedórára, hogy Gaszton nyugodtan átköthesse Gilbert karját. Belázasodott az angol, s az orvosnövendék ultraszeptillel eteti. Senki sem panaszkodik, de ahogy elnézem a fiúk arcát, mindegyikről lérí, hosry mpétörtf* őhpf háromnapos utazás. Simon Pista arca öregesebb, mint máskor: éles fekete vonalakká váltak a szája két sarka mellől lefelé futó függőleges redők. Gaszton kerek képén még hosszabb a szökés, ritka sörte; ráférne már a borotválkozás. (Ami azt illeti, énrám is.) Hegedűs'bajusza sem helyke már: eláztatta az eső, lekonyul a szája két oldalán, mintha elszomorodott volna az. időjárástól. Amíg Gaszton bekötözte az angolt, meghallgattuk a híreket a rádióban. Debrecen körül heves harcok folynak, a város előtt az utóbbi idők legnagyobb tankcsatáját vívják a német és a szovjet páncélosok. A szpíker lelkesen méltatta a német páncélos erők hősiességét és elszantsá- gát, az áldozatokat, amiket Debrecen védelméért hoznak. Megállították a Szolnok irányában előretörő erős szovjet seregtesteket is. Belgrád védelme szintén sikeresen folytatódik. Egy tény mindenesetre világosan kitűnik a hírekből: a németek mindenütt védekeznek, az oroszok mindenütt támadnak. De mindez oly messze van tőlünk ... Mink most itt haladunk a Kecskemét felé vezető országúton. Haladunk? Igen, lépésben. Amikor annyira kitisztul előttünk az út, hogy ötven—száz métert előrehajthat Szojka a kocsivaL Mert jobbára teljes szélességében elözönlik az utat a menekülők járművek amelyek a Szolnok—Budapest műutat akarják elérni. (Folytatjuk.)
