Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-30 / 254. szám

Harminc évvel ezelőtt Kecskemét megszabadult csaknem hatszáz éves történelmének gyötrő nyűgétől, a népét nap mint nap nyomasztó megprobaltátásoktol, a fasizmus nagy- hatalmú helyi uraitól. /’ fl* Űj élet kezdődött 1944 októberében romok és ki- látástalanság mindenütt: a va­gyonától és lakosságától meg­fosztott város haldoklott. Sok tíz­ezren menekültek az ország nyu­gati vándorútjain. Csupán há­romszáz itthon maradva megbújt hívogatta haza a távollevőket. 1944 őszén a szovjet csapatok már átlépték az ország határát. A német és a magyar hadsereg képtelen volt útjába állni a höm­pölygő előrenyomulásnak. A ke­letről és délről menekülők ezrei demoralizálták a város lakossá­gát. Már szeptember elején pom­pás lovak vontatta díszes'hin tók- ban vonultak nyugatnak a békési és a csongrádi földesurak. Éjsza­kára a Beretvás Szállóba tértek, ahol hajnalig tartó pezsgős tivor­nyákban szövögették az illúziót: visszajönnek! De nemcsak külön­böző rendű, rangú urak, hanem a megtévesztettek vagy a fegy­verrel otthonuktól elkényszerített, egyszerű emberek tízezrei is át­kelőhelyként választották Kecs­kemétet. Parancs az Alföld kiürítésére A szovjet hadsereg közeledté­re a kormányzat gyors intézke­désekre kényszerült és október 9-én parancsot adtak az Alföld kiürítésére, mondván: „A had­műveleti helyzet megköveteli, hogy a Duna—Tisza közén né­hány megelőző rendszabály ke­rüljön végrehajtásra.” Egy nap­pal korábban, október 8-án, a Magyar Távirati Iroda a követ­kező jelentést tette közzé: „A M. Kir. miniszter dr. Katona Mi­hályt, Kiskunhalas polgármeste­rét, Duna—Tisza közi hadmű­veleti kormánybiztossá kinevezi.” A katonai közigazgatási parancs­nok Bisza Ferenc vezérőrnagy lett. (Szálasi hatalomra kerülése után Bisza altábornaggyá, és egy páncélos hadsereg parancsnoká­vá lépett elő.) A kormánybiztosig október 9-én „a polgári lakosság teljes hátravonásáról” megjelent első hirdetményében megjelölte a ki­ürítés földrajzi pontjait, amelyek összekötése képezte a határvona­lat. Melyek voltak ezek a pon­tok? Solt déli szegélye; Fülöp- szállás déli szegélye; Izsák északi szegélye: izsák^kecskemeti régi makrámét» liV, a «ádunaföldúáF-^íaa kecsfefhéti'béíöftűttal való tattal' kozásté' * * 193. '<ttfn%őnél), onnan a betonúton az 59. km-ig, Kecske­mét belső sarkáig; onnan a város körüli szőlőhegyek külső szegé­lyén áthaladva, a kecskémét— nagykőrösi vasútvonal/ Nagykő­rös nyugati szegélye. „E területek összes lakosai, az asszonyokat és gyermekeket is beleértve, lehetőleg mellékutakon induljanak útba Solt, Apostag, Dunavecse és Szalkszentmártbn irányító állomások és felvevő te­rületek felé. Az összes állatok el- hajtandók... Az esetleges vona­kódokkal szemben karhatalmat leszek kénytelen alkalmazni...” Az akkori vezetés kiürítéssel kapcsolatos intézkedéseit befo­lyásolta az, hogy a szovjet csa­patok egyik, a Tiszán átkelt egysége október 10-én hajnalban megközelítette Kecskemétet. En­nek a hadosztálynak a parancs­noka Kovtun gárdavezérórnagy volt, aki időközben Kecskemét város díszpolgára lett. Ezen a napon ismét fellobbant a • mene­külési láz, amelyben elöljártak a város vezető tisztviselői. A visszaemlékezők szerint a reg­gel fél hat óra körül elhangzott első ágyúlövés után a Jókai ut­cán négyes sorokban indult meg ■ az emberek áradata. „a) 1944. október 10. napján, .amikor a harcok túlnyomó több­ségben még a Tiszántúl déli ré­szén folytak, egy kisebb orosz alakulat átkelt a Tiszán és köze­ledett Kecskeméthez. Ezen a na­pon a kora reggeli órákban a város környékén tartózkodó né­met alakulatok felrobbantották a nagyállomás közelében és a bel­ső' városrész közvetlen közelsé­gében futó vágányokon álló, hoskZírlőSZerVönatot.1 'E robbantás ,!köT»2t£b§n sok-MüfÍf& b)1 ugyanezen a napon, _ s ugyancsak a kora reggeli órák­ban, német repülő alakulatok re­pülőgépről ledobott nagyméretű gyújtó- és robbanóbombákkal felrobbantották a városhoz kb. 8 km-re fekvő csalánosi erdőben levő lőszerraktárt, illetve az ott felhalmozott nagy mennyiségű tü­zérségi és egyéb nehéz robbanó­anyagot. E művelet következté­ben a környező szőlőkben még egy-két kilométer távolságra is nagyon sok súlyos épületkár ke­letkezett.” . A félelem agitációja Közben a városban a szovjet- ellenesség, a szovjet csapátoktól való félelem érzését kiváltó agi­táció erősödött. Az október 10-i nagy menekülés után néhány nappal á megijedt rendőrség, s a városi vezetők, sok más szerv­vel együtt, visszaszivárogtak és mindent ott folytattak, ahol ab­bahagyták. A hadműveleti kor­mánybiztos a leventeparancsnok­sággal tárgyalt, hogy a 18—48 év közötti katonaköteleseket százas csoportokban elszállítják a Du­nántúlra. Ugyanakkor intézkedés történt az ipari üzemek, vállala­tok, malmok, a Platter-, és az I. Kecskeméti Konzervgyár lesze­reléséről és elszállításáról is. A polgármester október 19-én egy újabb hirdetményt tesz köz­zé, utalva az október 9-i kiüríté­si közlésre. „A hirdetmény kifüg­gesztése tehát nem azt jelenti, hogy a város közvetlen ellensé­ges támadás előtt áll, hanem csupán azt, hogy a várost ismé­telten veszélyeztetheti az ellensé­ges támadás. A hirdetménynek két nagyon fontos rendelkezése van:1 * 1 „a katonaköteles ■ férfiak és leventék hátravonása, valamint a felesleges jószágállomány idejé­ben való elhajtása.” Újból hangoztatom tehát, hogy riadalomra nincs ok, az óvatosság azonban bizonyos intézkedések megtételét feltétlenül megköve­teli és a kifüggesztett hirdetmény csak ezt célozza.” Akik a szabadságra készültek A katonai helyzet alakulásából jól volt látható, hogy hiábavaló minden ellenállás, hiszen a szov­jet hadsereg feltartóztathatatlanul nyomul előre, s ennek következ- méhyeként az ország keleti és déli részének jelentős területei szabadultak fel. De a város urai, mint annyiszor, ez alkalommal is az erőszak, a letartóztatások eszközéhez folyamodnak. Még a főispáni székből államtitkári ba­bérokért elszegődött dr. Kiss Endre is megintette a gyűlölkö1 déstől elvakultakat: „ ... amikor az orosz csapatok Kecskemét kapuit döngetik, maguk még mindig embereket tartanak fog­va?” A fennmaradt iratanyag­ból és a visszaemlékezésekből is megállapítható, hogy 1944. októ­ber 11—23. között újabb letartóz­tatásokat hajtottak végre. Köz­tük volt dr. Molnár Erik, Hege­dűs László, Farkas Viktor, Hor- . váth Ádám, Gömörl István, Fejes Pál, .Schmidt József, Lajos Imre, Olajos János, Recski István, Ko­vács Jenő, Szinnyai Sándor, Haj­nal József és Panamarinka Iván. Az események alakulása azon­ban nem maradt teljesen hatás­talan a város egyes személyisé­geire. Dr. Molnár Erik visszaem­lékezése szerint a letartóztatása után néhány nappal egy küldött­ség jelent meg nála: Bajor Kál­mán csendőr alezredes és dr. Sándor József városi tiszti fő­ügyész. Előadták, hogy a város polgárságának kérésére szabad­lábra helyezik azzal, hogy le­gyen tagja a szovjet csapatokat fogadó bizottságnak, s hogy vál­lalja el a polgármesteri tisztsé­get, Ebben az időszakban már szin­te teljes mértékben a törvény­telenség, az erőszak uralkodott. A város senkiföldje volt. Az el­menekültek otthonait a német katonaság fosztogatta, amit le­hetetlen volt megakadályozni. A városházára a panaszok özöne ér­kezett, jelezvén, hogy a németek teherautókkal, személygépkocsik­kal járják a házakat, minden va­lamirevaló értéket magukkal visznek. Az október 15-i Horthy-prok­lamáció megcsillantotta a re­ményt a kecskemétiekben is, hogy a háború gyorsan véget ér, hiszen az ágyúk a Tisza mentéről szűn­ni nem akaróan morajlottak. Ä Szálasi-puccs azonban hideg zu­hanyt zúdított a reménykedőkre. A Kecskeméti Közlöny október 16-i számában vitéz örményi al­ezredes állomásparancsnok alá­írásával egy felhívás jelent meg: „Felszólítom Kecskemét város lakosságát, hogy őrizze meg nyu­galmát ... Semmiféle rendelle­nességet; erőszakoskodást nem tűrök, ellenük a legszigorúbban járok el. Mindenki engedelmes- sen kövesse a katonai és polgári lakossági utasításokat. Vala­mennyi üzem munkása azonnal álljon munkába, aki nem foglal­ja el munkahelyét, internálta­tom.” Szinte természetes, hogy min­den nehéz helyzetben alakulnak olyan csoportok, amelyek a megoldás lehetőségét keresik. Kecskeméten is volt ilyen. Joós Ferenc, a város megbecsült ve­teránja erről többek között a következőket írta visszaemléke­zésében : „A Kossuth-szobor előtt, a fe- rencrendi házfőnök szólít meg, tudakolja, ráérek-e délután 3 tájban. Ha igen, délután 3 óra 4 perckor legyek a templom melletti oratóriumban, ott majd megtudom, miért.” „Az oltár mellett nyílik az ajtó a gyóntatóhelyiségbe, onnan a sekrestye utáni ajtó az orató­rium ajtaja. Ott már többen van­nak. Szokatlan társaság ezen a helyen. Nem is ismérek minden- „kit, de ott látom dr. Molnár Eri­iket, Tóthi:LászlÖt/'HbV£(cs,'LásZlót, 'Schmidt-/ Ferencet:AP város , 1 tisztviselő! r°köáül ’ égy aljegyzőt és dr. Sándor József főügyészt találtam az összejövetel résztve­vői közt... A megbeszélés akö­rül folyt, hogy a közelgő szovjet csapatok parancsnokságával ho­gyan lehetne felvenni a kapcso­latot, hogy megkímélje a várost a nagyobb károsodástól. Minde­nekelőtt azt akarták tudni, hogy a megjelentek a szovjet csapatok ideérkezése után is Kecskeméten kívánnak-e maradni. Egyhangú igen volt a válasz ... Számba vet­ték azokat, akik orosz nyelvtúdá- suk révén alkalmasak lennének az összeköttetés felvételére, vagy legalább egy olyan levél fogal­mazására, amelyet más, erre vál­lalkozók adnának át a szovjet parancsnoknak. A szöveg vala­mi olyasféle lett volna, hogy a‘ városban maradt lakosok dolgoz­ni kívánnak, akik a háborúért felelősek, eltávoztak.” Az október 14-én a ferencren- di zárdában megkezdődött tár­gyalás a Jeney-vendéglőben foly­tatódott. A Gestapo megfigyelé­se és egyéb okok következtében arra a megállapodásra jutottak, hogy több megbeszélést nem tar­tanak. Tóth László polgármester a város felszabadulásának! első évfordulóján mondott ünnepi be­szédében elmondotta: „Akiket nem tévesztettek meg a valósá­got napról napra elködösítő ha-, dijelentések, már október elején összejöttünk a munkásosztály képviselőivel, készültünk a város felszabadítására. A felülről irá­nyított és gyáva vezetők lecsap­tak ránk, s itt maradt népünk á nagy próbára, és veszélyre készü­letlenül, tanács nélkül, teli szo­rongással ...” A katonai helyzet a német és a magyar csapatok számára egy­aránt katasztrofális volt. A Ti­szántúl felszabadítása már a tel­jes befejezéshez közeledett. A Kecskeméthez földrajzilag közel zajló események kiváltották a vá­roson belüli helyzet további rosz- szabbodását. Az ezután következő napok • mindegyikének megvolt a kétség­beejtő története, egészen addig, míg a szovjet csapatok október 31-én ki nem verték végérvénye­sen a fasisztákat. A lakosság teljes hátravoná- sára és a város kiürítésére vo- nakozó távirati parancs, Szálasi hadügyminisztere, Beregffy-Ber- ger aláírásával október 23-án ké­ső este érkezett a hadműveleti és a katonai közigazgatási kor­mánybiztoshoz. Éjfélkor a városházára hívták dr. Tóth Lászlót, a nyomda igaz­gatóját és követelték tőle a ki­ürítési hirdetmény azonnali ki­nyomását. Tóth László ezt nem vállalta, de a város életének eseményei, ha 24 órás késede­lemmel is, drámai , gyorsasággal peregtek. Időközben a városban elterjedt a 'totális kiürítési parancs híre, és érthetően nagy pánik keletke­zett. Több tízezren csomagoltak, s kocsira, különböző járművekre rakodva menekültek északi és nyugati irányba. A kiürítésre emlékezők elmondják, hogy a legértékesebb szállítóeszköz a kerékpár volt, mert arra minden­nél többet fel lehetett pakolni. Persze sok ezren1 nem tudtak meg­nyugodni abban, hogy el kell hagyni otthonukat, és tömegesen keresték fel a polgármesteri és a főispáni hivatalt, de a hadmű­veleti kormánybiztosságot is. Kér­désükre azonban semminemű vá­laszt nem kaptak, legfeljebb váll- vonogatást, s a teljes tehetetlen­séget bizonyító kijelentést: mi nem tehetünk semmit sem! Tóth László és dr. Révész László (ellenzéki képviselő) meg­próbálták a kiürítési parancs visszavonását. Felkeresték dr. Horváth Ödör főispánt, s java­solták, hogy együtt menjenek fel Budapestre és járjanak el a kor­mánynál. Hajdú Ernő emlékeze­te szerint: „Dr. Horváth Ödön azonban elutasító álláspontra he­lyezkedett és kijelentette, hogy maga megy fel, ami tudomásom szerint október 24-én meg is tör­tént. De minden eredmény nél­kül tért vissza.” van. nevezetesen Kecskemét ki­ürítése. Innen kb. 80 ezer em­bert karhatalommal igyekeztek hátraszállítani. A kiürítést teg­nap kezdték meg, de ma már csak kb. ezer ember menetel Du- naföldvár felé, a többiek időköz­ben szétszéledtek.” Miután azonban Kecskemétet teljes érté­kű próbának tekinteni nem le­hetett az arcvonaltól nyugatra számítva, .mintegy 20 kilométeres sáv teljes kiürítését vették terv­be, hogy a szükséges gyakorlati tapasztalatokat megszerezhessék. A város gazdátlanságának ide­jén az őrizetlenül máradt magán- és középületet a német hadsereg alakulatai fosztogatták. Az Újjá­építő magyarok című könyv két esztendővel a felszabadulás után hírül adja, hogy „a fosztogatás következtében a lakosság túlnyo­„Október 29-én, vasárnap dél­utántól kezdve, rohamosan kezd­tek peregni a befejező esemé­nyek ... A harci zaj egyre erősö­dött a város környékén. Délután egy orosz, repülőgép felgyújtott néhány lőszeres vagont a nagyál- : lomáson. A sűrű, ijesztő robbaná­sok még sötétedés után is hallat­szottak.- Legtöbben nem ismer­ték az okot, és a városiak, vala­mint az arcvonalban a katonák azt hitték, hogy már bent a vá­rosban folyik a harc... Vasárnap délután és hétfőre virradó éjsza­ka nagy tömegek hagyták el a várost a küszöbön álló harcokjtól való félelmükben... .Hétfőn reg­gel 6 órakor a katonai parancs­nokságok is eltávoztak _ anélkül, hogy bennünket értesítettek vol­na. A hadműveleti kormánybiz­tos és katonai közigazgatási pa­k én y szer ki ür í lés • Szovjet páncélosok az Alföldön nyomulnak előre. Az emberek október 25-én reg­gel olvashatták a kényszerkiürí­tési hirdetményt amelyet a pol­gármester írt alá, s amelynek az lett a következménye, hogy a pincékben meghúzódva, mind­össze háromszázan maradtak a városban. A kiürítési hirdetmény — még 30 év múltán is újra olvas­va —' döbbenetes kijelentéseket tartalmaz. „A Duna—Tisza közi hadmű­veleti kormánybiztosság a M. kir. kormány utasítása alapján elren­delte Kecskemét thj. város aláb­biakban körülírt területéről a polgári lakosság átmeneti teljes^ kivonását. A lakossággal együtt kell hátravonni minden jármű­vet, lovat és egyéb állatot, vala­mint a lakosságnak ezekre fel­rakható legfontosabb életszük­ségleti cikkeit.” A felhívás záradéka a követ­kező volt: „Nagyon kérem mind­nyájukat, hogy testvéri szeretet­tel és együttérzéssel igyekezzenek egymásnak segítségére lenni. Is­ten oltalma kísérje minden eltá­vozó kecskeméti testvérünket.” Isten oltalmának kérése azon­ban semmit sem ért, mert Kecs­kemét lakossága számára októ­ber 25-én reggeltől kezdve, hat napon át. az első számú gond a menekülés volt. Távoli helyekre viszonylag csak kevesen mentek, a lakosság zöme a várost övező tanyavilágban, főként a szarkási, hetényi és a nyíri részben ütötte fel ideiglenes szállását. Ezekben a tanyavilági részekben hatalmas embertömeg zsúfolódott össze. Egy-két nap múltán, mivel sem­minemű harci cselekményre nem került sor, megkezdődött a visz- szaszivárgás a városba, de a tá­bori csendőrök éberen vigyáztak arra hogy Kecskemét kiürítését kíméletlenül végrehajtsák. Akit megtaláltak a város átfésülésé után, a legdurvább kényszerítő eszközökkel távolították, el ottho- nábóL A kényszer egyik drámai következménye Farkas Ignác, a városban közismert gyógyszerész esete. A tábori csendőrök az el­lenőrzés során rátaláltak és felszólították az azonnali távo­zásra. Farkas pár perc türelmet kért, majd felment a padlásra, és felakasztotta magát. A kiürí- tők hasonló módon léptek fel a város kiterjedi 'anyavilágában is. Kecskemét hosszú ^történelme során sohasem szenvedett na­gyobb kárt, a hivatalosak azon­ban mégsem voltak teljesen elé­gedettek. Az országos elhelyezé­si kormánybiztosság 1944. októ­ber 25-i értekezletén készült jegyzőkönyv tanúsága szerint: 5 „A teljes kiürítésre nézve eddig csak egy közeli tapasztalatunk A felszaba­dító szovjet csapatok mozgásának vázlatos térképe. mő részének ruházati felszerelé­se, bútorzata, háztartási berende­zése stb. nagy részben elkallód­tak vagy megsemmisültek. A _ ki­ürítés alkalmával a tűzoltóságot is elvitték, valamennyi felszere­lésével. Ennek következtében a keletkezett tüzeket oltani , nem lehetett, több helyen a tűz pusz­tított el értékeket. A város csak­nem 90 ezer főnyi lakossága 1944. november elején 12 ezer főre csökkent. Ennyi volt azoknak a száma, akik tanyákon meghúzód­va várták meg a harcoknak fö­löttük átviharzását, majd akiknek menekülését az orosz hadsereg gyors hadműveleti tevékenysége útközben megállította.” A kiürítés idején az egykori nyilvántartások szerint elveszett 8400 szarvasmarha, 28 ezer ser­tés, 7 ezer ló, 15 ezer juh, 95 ezer baromfi és sok tízezer más apró­jószág. A példák sokaságát említhet­nénk még. Időközben azonban a hadihelyzet is nagy gyorsasággal változott. A legfelsőbb szovjet parancsnokság főhadiszállása a kialakult helyzetet, különösen a magyarországi uralkodó klikk la­bilis politikai pozícióját és a II. Ukrán Front balszárnya előtti el­lenséges védelem gyengeségét mérlegelve, október 28-án direktí­vát küldött a II. Ukrán Front pa­rancsnokának, amelyben elren­delte, hogy a 46. hadsereg és a 2. gépesített gárdahadtest október 29-én menjen át támadásba a Duna—Tisza közén, göngyölítse fel a Tisza nyugati partján kiépí­tett ellenséges védelmet, és bizto­sítsa a 7. gárdahadsereg átkelé­sét a folyón. A szovjet csapatok támadása megindulásának napjá­ról dr. Horváth Ödön főispán a népbíróság' előtt tett vallomásá­ból a következőket tudjuk' meg: SilLstca ráncsnok, egész törzsükkel együtt, még vasárnap délután el­hagyták a várost” Fehér zászló a városházán Mindezek után még az történt, hogy dr. P. Nagy Konstantin fe­rencesrendi pap október 30-án a • városházára kitűzte a fehér zász­lót, és másnap, október 31-én, Kecskemét felszabadult. A felsza­badulás napjának délutánján Vö­rös János itt megbújó vezérezre­des, a honvéd vezérkar főnöke levetette a barátcsuhát, és jelent­kezett az első szovjet járőméL A városban tartózkodó legmagasabb rangú szovjet tiszt akkor Szusz- •manovics alezredes volt, aki az esetet nyomban jelentetteí,a felső katonai parancsnokságnak. A fe­rences rendházba sokan mene­kültek abban az időben, többek 1 között Beregi Oszkár, a nagy szí­nész és veje Pataky Kálmán, a világhírű tenorista. A város pol­gármestere dr. P. Nagy Konstan­tin részére elismerő igazolást adott ténykedéséről, mert „Kecs­kemét városának 1944. október végi ostroma alkalmával igen so­kat befogadott a ferences rend­házba, kb. 150—200 szehnélyt, aki­ket fekvőhellyel és élelemmel el­látott.” * Kecskemét átlépte egy új viláj küszöbét. Szegényen, meggyöt rötten, de nem vesztette hitét hogy új életet fog teremteni e szinte teljesen kiürült városban. Az új élet meggyökeresedett, és most három évtized múltán lát­juk igazán a különbséget a ré­gi és a teljesen megújhodott Kecskemét között. Weither Dániel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom