Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

1974. október 1«. * PETŐFI NÉPE • S MESEMONDÓK A FELVEVŐGÉP ELŐTT A tanyakörnyék felbolygatott méhkas. Százötven éves eperfák, százéves akácok alatt, fehérfalú, nádtetős ház mellett kábelrengeteg, állványok, sínek, apró kerekű kocsik. Sürgő­forgó emberek. A léckerítésen befőttes üve­gek, kukoricagóré, farakás. Kísértetiesen fúj a szél, szaggatja, cibálja, tépi a fák ágait s az ősztől még megkímélt leveleket. A két fekete . kutya: Vacak és Csuszi egykedvűen heveré­szik a fal mellett; közömbösen nézik a nyüzs­gést. „Figyelem! Felvétel! Csendet kérek! — hangzanak el az irányító mondatok. S azután: „Felvétel indít! Csap! Negyvenhat!’’ Ezután beszélni kezd, közel a mikrofonhoz, a hetven esztendős Mihály bácsi: „Egyszer volt hol nem volt-, volt a világon egy fehér ló. És ez a fehér ló egyszer.. A Magyar Televízió új nép- művészeti sorozatának az ^lsü­két darabja már elkészült; az egyiket a Dunántúlon, a másikat a Palócföldön forgatták. S a so­rozat harmadik darabját — há­rom napon keresztül — a Kecs­kemét környéki matkópusztai ta­nyavilágban. A huszonkét tagú stáb ebben a regényes környe­zetben szorgoskodott azért, hogy múltat idézve elénk tárulhasson majd a képernyőről a mesés népi világ. Az egyórás film író-rendezője a kecskeméti származású Faze­kas Lajos. Operatőr Káplár Fe­renc, aki festőművész is egyben. Ez a rendező szerint — azért jó, mert a filmben igyekeznek az idős emberek által elmondott me­séket sok-sok beszédes képpel is kiegészíteni, a nézők elé odava­rázsolni. A film szerkesztője Ascher Gabriella. □ □ □ Szerepel a műsorban a kilenc- venegy esztendős Combos Anna néni, a hetven éves dalos: Tánczos Péter bácsi, a „Népmű­vészet mestere”, Dudás Mihály bácsi, aki elkápráztatja hallgatóit csodálatos meséivel; és a többiek, húszán, huszonötén legalább, a matkói paraszti világ követei. „Gyermekkoromban nagyapám mondta...” — kezdi Mihály bá­csi újra, és mesél, mesél, szavai nyomán egy rég letűnt világ ele­venedik meg. A kispadokon ülő hallgatók arcán feszült figyelem, elragadtatás, a tekintetekben cso­dálkozás. A képzeletük elragadja őket egy időre: a mese szárnya­in messzire röppenek, a kísér­tetiesen zúgó fák koronái felett elszállnak a boszorkányok, tün­dérek, betyárok különös országá­ba. □ □ Majd megszólal a citera és fel­csendül a nóta Tánczos Péter bácsi ajkán, hogy: „Ha felülök a bugaci halomra, onnan nézem merre legel a gulya, onnan mon­9 Száll, a matkói nóta. dóm a- legkisebbik bojtárnak, csapja meg a balszárnyát a gu­lyának!” A film idős és fiatal szereplői: asszonyok, kucsmás és kalapos férfiak, menyecskék és apró gye­rekek a tábortűz körül ülnek, pattog a tűz és pattognak a ren­dezői „vezényszavak”, száll a mérges füst és száll a nóta, az énekhang, s időnként a feltörő, harsány jókedv, mely szinte az égig ér fel. ötezer, és tízezer wattos SPOTT-lámpák ontják a fényt és a meleget; segítik a Napot és a tábortüzet. □ □ □ A szünetben így szól a rende­ző: — A Népművészet a homo­kon című filmünkban többek kö­zött azt akarjuk bizonyítani, hogy az Alföldnek ezen, a ha­gyományokban szegényebb táján is él még a folklór, a népi mű­vészet. Dr. Ortutay Gyula aka­démikus, néprajztudós biztatá­sára Nagy Ilona kutató gyűjtött errefelé népmeséket, sikerrel. — Mi a .film legfőbb jellemző­je? — Minden mesemondó a meg­szokott, természetes környezet-: ben szerepel benne. S mindazo­kat az elemeket, melyeket az egyszerű emberek a mesék halla­tán komolyan is hittek, képek­kel megelevenítjük. Nem „ün- neplősítjük” a környezetet. no q. «2* ,.,fe Az érdeklődök gyűrűje Vészi' körül a mesemondókat és az őket hallgató kis közönséget. Itt van a helybeli téesz párttitkára, mel- ^ lette a Magyar Távirati Iroda munkatársai, fotóriporterek, s a szomszédban lakó kíváncsiskodók, meg a városból idevétődött idege­nek. Am ez a nagy érdeklődés cseppet sem zavarja azokat, akik nem „szerepelnek” tulajdonkép­pen, hanem a maguk megszokott természetességével élik a szá­mukra cseppet sem különös, „hétköznapi” életüket. Mozdula­tuk, arcuk rezdülése, hangjuk és tartásuk ugyanolyan most is, mint bármikor máskor, mint volt egész eddigi élétükben. A jövő esztendő elején viszont­látjuk majd őket a képernyőn. Varga Mihály A TETSZHALOTT IRODALMI SZÍNPAD Háztűznézőben Berkeséknél |Felébredek: nem vagyok az, ki voltam, Elalszom: holnap megint más leszek. De élve, holtan, utcán, kriptaboltban én emlékezem és én feledek.” (Weöres Sándor) Nagy igazság' van abban a megállapításban, hogy a művé­szet: teremtés. Égy irodalmi al­kotást elolvasni, önmagunknak felfedezni: igazi öröm. Eljátsza­ni: átlényegülés. Kicsit olyan, mintha egy lépéssel közelebb ke­rülnénk az alkotóhoz, mintha megéreztünk volna valamit a te­remtés pillanatából. S színpadra lépve elmondani, a szépség örö­mét átadni másoknak — ez me- gintcsak olyan dolog, amit nem lehet a megszokás mércéivel mér­ni. Búcsú — döbbenettel A kecskeméti Berkes Ferenc Irodalmi Színpad tagjai sokszor találkoztak már ‘ilyen élmény­nyel. Hirtelen leptek meg ezek a gondolatok, amíg a lányok ag- gódó-ifélő — mondhatnám úgy is: kétségbeesett — kérdéseit, be­szélgetésüket figyelem. Kétség- beesésüket elárulta tétova múlt­idézésük. Mégis, éppen a tegna­pok ■ emléke „táplálja bennük a szándékot, az akarást: folytatni, folytatni, folytatni kell! — Amikor az őszi iskolakez­detkor megtudtuk, hogy Takáts László, az addigi vezetőnk el­hagy bennünket, a döbbenettől szinte lefagytunk, és búcsúzóul semmit sem tudtunk neki mon­dani. Utoljára összehívta a szín­pad tagjait, tíz-tizenöt percig be­szélt nekünk, megértésünket kér­te. Némán végighallgattuk, aztán, hogy becsukódott utána a klub­szoba ajtaja, még percekig ül­tünk a padokban szótlanul — így emlékezik Surman Teréz, az iro­dalmi színpad jelenlegi titkára, a szakközépiskola IV. osztályos tanulója. Csak lenne valaki! — Azután, hogy magunkhoz tértünk, egymás közt emlegetni kezdtük a múltat, az eddig elért sikereket, a tanulás, a vajúdás gyötrelmeit, örömeit. Olyan volt ez, mintha védekeznénk valami ellen — folytatja Vallyon Zsu­zsa, s később már szinte követ­hetetlen gyorsasággal veszik át egymástól a szót a körülöttem ülők: Nagy Judit, Greksa Erzsé­bet, Csiszár Judit. Nemcsak a sikerek jelentenek' fedezetet a folytatásra. Sokan va­gyunk, akik megértettük az iro­dalmi színpad közösségi • lénye­gét, fontosságát. — Amikor a nyári szünet után visszajöttünk az iskolába, olyan hírek keringtek, hogy megszűnik a színpad, mert nincs vezető. Hát én el^be nem tudok belenyugod­ni. Most egyszerűen megtagad­nánk, a nagyszerű múltat?! — Nemcsak a hagyományok köteleznek. A jövő sem közöm­bös. — Mi nem csupán a magunk gyönyörűségére szeretnénk foly­tatni a színpad munkáját. Adni is képesek vagyunk, — Már az utánpótlást is felku­tattam az iskola elsőosztályo­sai között. — Buda Ferenc: Tanyahazám és Weöres Sándor: Magyar etű­dök című műveit szeretnénk fel­dolgozni a többi között az idén. Természetesen, ha a vezetőnek is tetszene. Csak lenne már valaki, aki megmondaná... — Pedagógusaink támogatnak bennünket. Talán mégis sikerül vezetőt találni. . — Mennyire szeretnénk! — Amit egy-egy felkészülés közben éreztünk, Weöres Sándor szavaival tudnám legjobban ki­fejezni: „Felébredek: nem va­gyok az, ki voltam, / Elalszom: holnap megint más leszek...” Nem engedik A Berkes Ferenc Kollégium igazgatói szobájában az egyik fa­lat szinte elborítják az ifjúsági klub, az énekkar, az irodalmi színpad oklevelei. Dr. Bozsó Fe­renc, a kollégium igazgatója bőr­kötéses naplókat mutat. Újság- kivágások, fényképes krónikák, gratuláló, köszönőlevelek, elis-, merő, lelkes, biztató szavak. Ha semmi mást nem ismernék, csak ezeket a naplókat nézegetném, akkor is megfogalmaznám: min­dent meg kell próbálni, hogy ezekben az emlékkönyvekben, a diákok krónikáiban ne marad­janak üresen a következő lapok! Dr. Bozsó Ferenc jogos büsz­keséggel emlegeti a múlt na­gyobb eseményeit az irodalmi Színpád megalakulásától — 1964 novemberétől — ez év tavaszáig. S amikor menni készülök így bú­csúzik: —í Nem hagyjuk annyiban! Nem fogjuk megengedni, hogy az irodalmi színpad — vezető hiá­nyában — megszűnjön. . Nincs okunk kételkedni a ki­jelentésben, amely a fennállás tizedik évében hangzott el.#Szép lenne együtt ünnepelni. Almási Márta Igény és igényesség Régóta foglalkoztatja a néprajzosokat, a népélet kutatóit, az 'esztétákat és más szakembereket: mi legyen a vélemé­nyünk a konyhai falvédőkről, a kerti törpékről és a mű­virágokról, valamint ezek társairól; mindazokról a tárgyak­ról, melyeket % egyetlen, tömören jellemző, elítélő szóval szoktunk jelölni: giccs? . Legkönnyebb ezzel az egyétlen szóval elintézni az ügyet, s úgy tenni, mintha aztán rendben is lenne minden. Igenám! De mit gondoljunk azokról az emberek­ről, akik azt már átérzik finom ösztönükkel, hogy kell valami a lakásba, az udvarba, kertbe, a falakra és az asztalokra, ám nem értek el még odáig, hogy jól tud­ják megválasztani a tárgyat, amit díszítésre szánnak, amiben tulajdonképpen örömüket akar­ják lelni. ­Másképpen fogalmazva: már van igény bennük a szépre, de még hiányzik belőlük az igényes­ség.- Azt felismerték, hogy a ko­pasz fal, a sivár udvar, a díszí­tés nélküli konyha ' nem szép, de azt képtelenek még eldönteni, hogy mi is teszi igazán széppé a környezetüket. S mivel az igény, magára maradva, nélkülözi az igényesség segítségét, így adódik aztán, hogy a díszítésre szánt tárgy nem válik esztétikussá. Úgy látszik, hogy az emberek­ben van egy eredendő, úgy ‘ is mondhatnánk velük született igény a szép környezetre. Ezt az emberré válás korszakától kézd- ve a mai napig, az emberiség eddigi hosszú útján mindenkor fellelhejük, ha megpróbálunk visszatekinteni a régi századokra, évezredekre. Az ember mindig megpróbálta csinosítani a háza­id ját és önmagát, ruházatát, hasz­nálati tárgyait. Sőt, éppen a legnehezebb sor­sú szegények, a néphez tartozó ínségesek bizonyították minden­kor legjobban: képesek jó. ér­zékkel, jó ízléssel díszíteni tár­gyaikat és környezetüket, szépí­teni szűkebb és tágabb világukat. A népművészet maradandó érté­kű alkotásai, dokumentumai bi­zonyítják, hogy ez mennyire igaz. Hosszú és meglehetősen bonyo­lult történelmi fejlődés következ­ménye, hogy.— főleg a legutób­bi évszázadban — a sekélyes, híg, felszínes, olcsón látványos, tar­talmatlan és üres díszítésre szánt tárgyak, eszközök — a giccses dolgok — ennyire elszaporodtak. Ma ott találjuk ezeket a kifes­tett erkélyek mintáiban, ;a gép­kocsik üvegablakai ban^a-szobák falain éppúgy,. tnint a blúzokra, ingekre festve vagy p. hivalkodó vaskerítéseken. Nincs az életnek olyan területe, ahol az esztétiku­mot megcsúfoló dolgok föl ne bukkannának. Még — elég nagy számban — a temetők síremléke­in is. Ez azt jelenti, hogy napjaink­ban a giccs még át- meg átszövi — társadalmi -méretekben — az. emberi életet. Ott van szinte mindenütt, ahol1 emberek élnek, mozognak, cselekszenek. S furcsa módon a jelenlétét az emberek­ben meglevő igény: valami szép­nek az igénye teszi lehetővé. Ezért olyan fontos, hogy az igény igényességgel párosuljon- Nézzünk néhány példát. Ä házi­asszony azt akarja, hogy ne le­gyen csupasz a szobája fala. Mit csinál? Telerakja kisebb-nagyobb méretű fényképekkel vagy félig meztelen cigánylányt, úszkáló ka­csákat, kislibákat, kék tavat áb­rázoló „festményekkel”. Ahelyett, hogy inkább feltenne egyetlen, igazi művész által festett képet. Vagy, ha nem tud mondjuk ezer forintot áldozni erre á célra,' legalább egy húsz- vagy ötvenfo_ rintos reprodukciót akasztana ki, valamelyik magyar vagy külföldi művész alkotásának hű másola­tát. ­Ám ahhoz, hogy ezekben a dolgokban bárki is el tudjon iga­zodni, elsősorban az kell, hogy tegyen szert bizonyos jártasság­ra, ismeretre a művészetek köré­ben. S ez vonatkozik az iroda­lomra meg a zenére is példáuL Csak az tud különbséget tenni egy szirupos szerelmi történetecs- ke és mondjuk egy Nagy Lajos- novella között, aki legalább va­lamennyire megismerkedett . már az irodalom lényegével. S csak­is az tudja megkülönböztetni a népdalt a magyarnótától, aki legalább egy kicsit áldozott az idejéből arra, hogy megismerje ezek jellemző sajátosságait, is­mertető jegyeit. Az igény csakis a megszerzett újabb ismeretek, a fokozódó mű­veltség, a nagyobb tudás által válhat igényességgé. Vagyis ez a szükséges minőségi változás csak­is ezáltal következhet be. Senki nem várhatja, hogy korszerűbb legyen az ízlése, emélkedettebb az igényessége, ha egyhelyben topog. Így lesz — törvényszerű­en — az igény és igényesség kérdése a mai közművelődésünk egyik, fontos -részévé. Olyan vala- süVéf-áfnihez- mindenkinek köze van. Joggal mondhatjuk azt is: ■ az igényesség fontos társadalmi ügy. V. M. HÚS IS, HAL IS—A KÖNYVVILÁGRÓL Több mint reklám SEMMIRE SE JÓ dolgokat il­let /lépünk a „se hús. se hal” szólással. Mintha a Könyvvilág című, havonta megjelenő újságot is így kezelnék néhányan. Egyik­másik népművelő a könyvszak­ma reklámkiadványának tartja és ekként kezeli. Egyetlen olyan művelődési in­tézményben. könyvtárban sem jártam, ahol jelentőségéhez mér­ten foglalkoztak vele. Az irodal­mi műhelyek, fórumok sem a ha­tékony szövetségest megillető fi­gyelemmel törődnek a nagy pél­dányszámú havi kiadvánnyal,-az egyik legjobban szerkesztett ha­zai folyóirattal, a szocialista köz- művelődés. a ió irodalom hiva- • tot népszerűsítőjével. Mikor olvastam róla ismerte­tést, netán méltatást? Mikor hal­lottam kulturális értekezleten a Könyvvilágot emlegetni? Napját nem tudom. Azt igen. hogy a pél­dányszáma állandóan emelkedik, hogy a jó, hasznos könyvek ez­rei. tízezrei kerülnek az olvasók­hoz cikkeinek hatására. És ez a lényeg! Hat ez az újság, formál­ja a közgondolkodást, ha nem Is emlegetjük. Adnak a véleményére, mert jól tájékoztat.' Kedvet csinál az ol­vasáshoz. Olyanok is megvásárol­ják, átnézik, kik soha irodalmi lapot nem vesznek kezükbe. Üj rétegeket kapcsol össze a „könyv­világgal”. Mit tagadjam, kedvelt olvas­mányaim köze .tartozik. A szűk lakás parancsolta időnkénti selej­tezéseket bizton átvészeli, mert híradásai pontosak, időszerűek, hitelesek, mértéktartóak. Gyak­ran fordulok útmutatásért régeb­bi számokhoz és kapok eligazí­tást a mind áttekinthetetlenebb 1 információreíígetegben és segítsé­get olvasóterveim kialakításához. LEGNAGYOBB ERÉNYE, hogy nem a rosszul értelmezett napi üzleti .érdekek irányítják a szer­kesztőket. Elenyésző kivételtől el­tekintve sohasem népszerűsítet­tek elhibázott, rossz és emiatt el­adatlan könyveket, mondjuk a raktárkészlet csökkentése érde­kében. Az olvasás, a kulturálódás szószólója kíván lenni a folyó­irat és nem egyes könyvek hír­harsonája. Módot találnak arra, hogy időnként tágabb összefüg­gésekben mutassák be a könyv­termést, így segítsék a tájékozó­dást. A májusi szám vezércikkében Garamvölgyi József Olvasási kul­túra — közművelődés című ve­zércikkének egyes megállapítá­sai tulajdonképpen egy kialakult szerkesztői gyakorlatot helyesel­nek? bátorítanak. . „Fokoznunk kell az értékes alkotások propa­gálását. hogy .az*, emberek képe­sek legyenek önmaguk is válasz­tani. dönteni.” Dr. Sarlós István, Mire tanít a betű? című. júliusi írásában a munkásmozgalom és az olvasás kapcsolatáról fejti ki gondolatait. Mátrai László filozó­fus — áprilisban — az informál cióáradat. tévé. rádió és a köny­vek lehetséges viszonyát elemzi. Tornai József A világlíra válto­zásait érzékelteti. Olvashatunk a szakkönyvek és a modern terme-, lési eljárások közötti összefüggé­sekről ... Külön öröm. hogy bő teret kapnak az elsőkötetes, arra ér­demes szerzők.* JÓ KALAUZ TEHÄT a köny­vek birodalmában a szép illuszt­rációkkal gazdagított, jól átte­kinthető. olvasmányos ■ folyóirat. Jó példa arra. hogy miként lehet egyeztetni csoport (könyvterjesz­tői) és általános érdekeket. A szerkesztők a közművelődés fon­tos részének tekintik az olvasást, s tudják, hogy tartós, széles körű könyvkultúra csak művelt, mű­velődő országban, társadalomban bontakozhat ki E felismerésből levonták a kö­vetkeztetéseket. ezért olyan a Könyvvilág, amilyen. Érdemes fi­gyelni rá. érdemes olvasni. Sok­féle feladatát sikerült sajátos egységbe ötvözni. A bevezetőben említett megállapítás helyett úgy jellemezhetjük: hús is. hal is. Mindenki megtalálja benne az olvasottságának, érdeklődésének megfelelő tájékoztatást. Heltai Nándor Filmesek a tanyán Működik a felvevőgép. Jobbra: a rendező és egyik szereplője. Lenn: „Hol volt, hol nem volt.. (Tóth Sándor felvételei.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom