Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-24 / 249. szám
1 1974. október 24. # PETŐFI NÉPE • 5 (Pásztor Zoltán felvétele.) Jjj évad, új arcok Albert Éva Évekig szerepelt színpadokon, de egy szót sem szólt közönség előtt. Arcjátékkal, testmozgással fejezte ki a rábízott figura jelleméi, a drámai cselekményt. Pantomimcsoport tagjaként járta az országot. Négy esztendeig dolgozott Kárpáti Zoltán csoportjában. Többen tanácsolták: ,.próbálj megszólalni”. Veszprémben megpróbálta. Négy esztendeje. Diploma nélkül, segédszínészként. Gyorsan bizonyított. Az 1971-es évadtól szí- nészi státusban működött vidéki együtteseknél. A névválasztás váratlan izgalmat jelentett a pályakezdés heteiben. Nyilvánvaló volt, hogy családi nevét nem használhatja, hiszen az első számú Almást Évát már ismert művészként tartották számon. Pethes Györgyhöz fordult segítségért. Jókor. Éppen győzött a Kecskeméten is népszerű rendező csapata: az öröm sugallta a választ. Legyen Albert Éva. tgy történt. , y Nagyszerű feladatokat kapott a fejlődő dunántúli városban. Ju- lika volt a Részeg eső című Dar- érre a 'Tékézik''legszívesebben. ' Kitünően érezte magát Veszprémben, sikerei voltak, mégis Szolnokra költözött. Miért? „Szeretem a zenét, a táncot. Az egy- tagozatos Petőfi Színházban csak prózai szerepekre számíthattam. Békéscsabán is eltöltöttem egy évadot." örülök, hogy újra együtt dolgozhatok Pethes Gyurival. Várom a találkozást a közönséggel. Egy-két nap és joggal kecskeméti színésznek mondhatom magam. Most megint szerencsém volt: az Illyés—Simon—Rónai: Tüvé-tevők zenés komédia mulatságos história. A próbákon úgy éreztem, hogy egy hullámhosszon van az egész társaság. Bízom benne, hogy a közönség is erre hangolódik. Rajtam, pontosabban a „szolgálólányon" nem múlik. A Don Carlos szereplői magasra tették a mércét. Mi sem akarjuk alább adni. H. N. A matkói népdalénekes „Kiskoromban árvaságra jutolíam. Tánczos Péter bácsival találkoztunk már kiál- litásmegnyitáson; szépen csengő népdalokat énekelt, igy tette még emlékezetesebbé az eseményt. Láttuk a kecskeméti tanácsháza dísztermében; nagyszámú ünneplő közönség előtt lépett fel országos rendezvényen. Hallottuk értőn szólani tudós folkloristák, néprajzgyüjtök előtt életéről, népi szokásokról, önmagáról. Tanúi lehettünk, miként teremt szép hangulatot nótáival. Ültünk mellette kétszázéves eperfa alatt a tanyaudvaron, amikor mesélt az őt hallgató ismerősöknek. S nézhettük az arcát, miközben a filmvetítőgép előtt szerepelt. Volt alkalmunk tehát megismerni és megszeretni ezt a hetvenéves embert, a kecskeméti Matkópuszta egyik tanyájának lakóját, a „Népművészet Mesterét”: Tánczos Péter népi énekest. □ □ □ Pólyák Ferenc fafaragó tanyáján beszélgetünk egy szeles, esős őszi délutánon. — Tősgyökeres matkói Péter bácsi? _ Dehogy is vagyok az! Csak 1922-ben kerültem i de; azelőtt Alpáron éltem, ahol születtem. Gulyásbojtár voltam kezdetben. Zubornyák Miska bácsi volt a számadóm. — S azután? — Nem kellettem a mostohaanyámnak. Hányt, vert a sorsom, mint a barlangot, sokáig. A Wolf erdésznél cselédeskedtem, majd gu./ás lettem. — Milyen volt akkor ez a táj? — El se tudja képzelni, aki csak mai képét látja! Csupa pusztaság volt mindenfelé: se fa, se erdő, csak sima pusztaság. — Azt hallottam, kocsis is volt Péter bácsi. — Voltam hát! Űri fogatos. Akkor azt úgy neveztük. Hordtam az urakat Kecskemétre. □ □ □ Péter bácsi mesél, s szavai nyomán megelevenedik a régmúlt, élővé lesznek a ködbe veszett tegnapok; az a világ, amit — szerencsére — már magunk mögött hagytunk. — Péter bácsi honnan ment nyugdíjba? — Tudják, megváltozott ám későbben nekem is minden, az egész életem, a sorsom. Az Izsáki Állami Gazdaságba kerültem, s onnan, mint tehenészeti brigádvezető mehettem nyugdíjba. De azért még dolgozom ma is, Raktáros vagyok a „Fémmunkásban”. Az ipari tanulók ruháit őrzöm. Néha beszélgetek velük, elmondok nekik ezt-azt az életről, a világról. Hej, de sok mindent nem tudhatnak! De ne is tudják, amit mi tudtunk! Például a kínlódást, a hányódást, ilyeneket. — Mióta dalol, énekel? _ Gyermekkorom óta. De akkoriban — meg később se nagyon — bizony nem értékeltem én ezt a tudásomat, dehogy is! Csak úgy, jöttek a nóták, nem gondoltunk különösebben semmire, igy, mint mostanában: hogy szereplés van, meg film. meg gyűjtés. Akkor olyan egyszerű dolog v^t.ji,qgtázás nekünk, mint ahogyan fúj a fezéi .yáfflfcg&jj^ap.^ Ti23 Még Alpáron, mint gyerek, elmentem sokszor a halászcsárdához, és az ablaknál hallgatóztam. A feleségem nagybátyja, Peregi István szépen dalolt, sokat tanultam tőle. Sok pásztornótát tudott; hej, de szépen mondta! Például, hogy ..Kutyakamarási csárda, zsandárral van kirakva”, és a többit. □ □ □ Elmaradhatna ez a kérdés, hogy van-e kedvenc nótája annak, aki a magyar népdalkultúra ápolásáért megkapta a „Népművészet mestere” kitüntetést? A kérdésre a hetvenéves szálfatermetű ember pödör egyet tekintélyes bajuszán, és egy dalba kezd: „Kiskaromra árvaságra jutottam, / nagykoromban szolgálatra szorultam,, / Megtanultam, hogy kell tűrni, szenvedni, / hát a rózsám mért nem tudnám szeretni?” Száll a nóta, csengőn, hangosan. A hangok mélyéről kiérződik az átélt szomorúság. Miért is? Péter bácsi már magyarázza: korán árva lett, ezért is nőtt úgy a szívéhez ez a dal. — Értik, ugye? — kérdi. — Hiszen ebben a nótában az én életem is benne van; de benne ám, egészen! Most, hogy újra azt látja, érzi, hogy akik hallgatják, azoknak öröme telik a szép dalokban, gyorsan megörvendeztet bennünket egy másikkal (Tóth Sándor felvétele.) is. Azzal, amelyik úgy kezdődik, hogy: „Ai-valány- haj lengedez a hegytetőn; / azt hallottam elhagyott a szeretőm.” A hirtelen beállt csendben így szól később: _ Tudják, olyankor is, amikor egyedül vagyok, c sak nekikezdek valamelyik nótának; amelyik éppen eszembe jut. — Van felesége, családja, ugye? — De van ám! És senkinek nem kívánok jobbat! Van négy dédunokám, jön hamarosan az ötödik is. Az unokák már mind az iparban dolgoznak. Mondogatom is magamban: ezek közül se lesz már pásztor senki se! Nadehát nem is baj; így jó ez, ha előre halad az élet. És azt mondanám én még: olyan asszonyt és családot adjon minden becsületes embernek az élet, mint nekem, akkor elégedett lesz! — Szokott mérgelődni olykor? — Ajjaj! Ha például fel akarom venni a zsákot, de nem megy a hetven évem miatt, olyankor vagyok dühös. — Szép a tanyája. Minden rendes, tiszta. — Jöjjön el bárki hozzám, nézze meg: zsebében elfér a gaz, amit nálam talál. Szeretem a rendet. — Igaz, hogy film készül ismét Pgter, bácsiról ? — Így igaz. Az író és a rendező} a napokban raft kint nálamr 3««« -b — Szívesen jár társaságba, összejövetelekre? — Sokszor hívnak lagziba. disznóvágásba. Főzök pörköltet; marhát és birkát, ami kell. Jó ösz- szejönni a régi cimborákkal. Zsámboki Lászlóval, Romhányi Bélával és Imrével, Marozsi Józseffel. Terem egy kis oportó, eliszogatunk, eldanolgatunk, emlegetjük a régi időket. — Igaz, hogy annak idején lovagolt, méghozzá nem is akárhogyan? — Hogyhogy annak idején! Ma is még, hetvenévesen! Bárki megnézheti! Valamikor ezredössze- kötő lovas hírvivő voltam. — Sokáig volt katona? — Hét esztendőt lezörgettem komiszban; elég volt belőle. □ □ □ Tánczos Péter bácsi népművész. Itt él Kecskemét szomszédságában, Matkópusztán. egy tanyán. Azon a vidéken, mely őrzi még a múltat a nyelvben, dalban, s tárgyakban egyaránt. S ez a ma már ligetes-hangulatos, megszépült táj épp azért képes megőrizni a múlt legértékesebb emlékeit, mert élnek itt Tánczos Péterek és követői. Varga Mihály SZEMLE — KITEKINTÉSSEL Vita a szociográfiáról A szociográfiáról nem csak nálunk, hanem másutt is viták folynak. Ezekben a napokban Kecskeméten rendezik meg a műfaj íróinak második országos találkozóját. Aligha érdektelen egy pillantást vetni arra, hogy a határainkon túl milyen vélemények csapnak össze. Magunk keresése A mai romániai magyar irodalom lényeges vonása, hogy költők, prózaírók java riportokban, útirajzokban vállalja a valóság szociográfiai igényű megközelítését, elemző feltárását. A változatos eszközökkel, de azonos törekvésekből fogant írások közös célját mondja ki Beke György egyik ríportkönyvének címe: Magunk keresése. Ugyanezt szolgálta — és szolgálja ma is — az utóbbi evek egyik legnagyobb könyvélménye, Sütő András műve, az Anyám könnyű álmot ígér, valamint Sütő újabb munkái, a Rigó és apostol, az Istenek és falovacskák. A valóságábrázolás különféle módozatait, a kiindulópontok, a módszerek sokrétűségét jól példázza az elmúlt néhány esztendő könyvtermése. Többek között lírai monográfiát olvashattunk Benkő Samutól Murokország, ri- portkönyvet Bővizű patakok mentén címmel, és éppen a napokban jelent meg a Forrás sorozat szociográfiai kötete, Gálfalvi György Szülőföldön, világszélen című munkája. A szociogáfia egyik rangos műhelye— főleg 1971 óta — a Marosvásárhelyt havonta megjelenő Igaz Szó, Románia Írószövetségének a folyóirata. Az első félévben hét riport jelent meg hasábjain. A publikálási lehetőség azonban még kevés ahhoz, hogy igazi alkotóműhely alakuljon ki. Ezért is jelentős állomás az a vita, amelyet — készülődve Románia felszabadulásának 30. évfordulójára — nemrég rendezett a szerkesztőség a szociográfia műfaji gondjairól, minőségéről, lehetőségeiről.'-- .. .. .iihüil iafi.-iBf.0bi ősöd ,IRÓ(| Hagyományok folytatása Vitaindítójában Bajor András abból indul ki, hogy a szociográfia elnevezés a divatszavak listájáról való. A mai romániai magyar szociográfiai írások származása kettős: kultuszát nyugati hatásra vették át, a lejáratott vívmányriportot pedig formai, tartalmi módosítások után kinevezték szociográfiának. Az elmarasztaló véleménnyel többen szembeszállnak. A valóságábrázolás gazdag örökségéből kiemelik a román Gusti profesz- szor iskolateremtő munkásságát, amely nagy hatással volt az erdélyi fiatalok falukutató mozgalmára. Olyan hagyománymentő- és -ápoló, jellegzetesen romániai magyar, szociológiai hitelű műveket mutatnak föl, mint Bözödi György: Székely bánja, Nagy István: Külváros, Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, Kós Károly: Kalotaszeg. A műfajelmélet problémái A valóság feltárására törekvő írásokat Bajor András riportoknak nevezi „a szociográfia divatos, de nem éppen a reális hagyományokhoz kapcsolódó címkéjével”, s művelői közül elsősorban Beke Györgyöt és Farkas Árpádot emeli ki. Nagy Pál a „társadalomtudományok tartományában” látja a szociográfiát, amelynek „művelése inkább tudósi, mint írói hozzáállást kíván”. Herédi Gusztáv határműfajnak tartja: „A szociográfia bizonyos fokig riport, de tudomány is, irodalom is, politika is. Mindez pedig emeli értékét, növeli hitelét.” Veress Zoltán a szociográfiai, riportázs megnevezést használja, míg Beke György következetesen, jelző nél- Kül, riportot ír: „Ha a riport egyszer irodalmi műfaj, akkor ' minek a megkülönböztető jelző? Van irodalmi regény, vagy irodalmi vígjáték?” Gálfalvi György a vita tulajdonképpeni alapkérdését bontja ki: „Szociográfiai jellegűek-e azok az írások, amelyeket az utóbbi években az Igaz Szó riport, vagy — néhány esetben — szociográfiai riport megjelöléssel közölt?" A hiányosságök okait a „módszerbeli bizonytalankodásban” keresi, s megállapítja: „A nem eléggé szuverén módon rendszerezett és kiérlelt anyag kapkodáshoz vezet, s ebben a kapkodásban elsikkad az indulat, lehetetlenné válik a szuggesztív beszéd.” Utak, lehetőségek Veress Zoltán a kuriózumok keresésétől óvja az írót, Nagy Pál a modern városi életforma míg Nemes László az „egy üzemre, mint közösségre vonatkozó felmérést” sürgeti. Beke György az írói hitel erősödését várja. A korszerű riport témaválasztásának , {Jgnvjeggt ■, .pedig így ■. ■ határozza ,>3megj t /„Mai .életünk újdonságait nem a szenzációkeltés kedvéért, hanem józan önbecsülésünk, jövőkeresésünk, önismertünk jegyében, elmulaszthatatlan felelősségünk jogán kell megkeresnünk. Cseks Péternek a Korunk 1974 4. és 3. számában Egy valóságfeltáró műfaj teherbírása címmel értékes elemző tanulmánya jelent meg a riportról. A mostani vita kapcsán elsősorban azt vizsgálja, hogy a riport, mint a „társadalom önellenőrzésének egyik leghasználhatóbb eszköze” igazi rangra csak akkor emelkedhet, ha szembesíthető a valósággal. Javasolja a folyóiratnak, hogy „A riportok történéseinek színhelyén tartson találkozókat az olvasókkal, s a lap érdekében kamatoztassa azokat az erőket, amelyek Az irodalom visszahatásaként szabadulnak fel a legtávolabb eső faluban éppúgy, mint egy nagyüzem munkásai között.” Lezsák Sándor Vadkerti szüret SZOMBAT délelőtt még úgy, ahogy szétárad az őszi nap maradék ragyogása a soltvadkerti határban. délutánra azonban egyhangú szürkeség lepi be az eget. A filmesek, akikkel kint járok, szentségelve szidják a meteorológiát, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy a felvevőállványt leállítsák a nagyközség szélénél, a helységnévtáblánál, s elpörgessenek néhány méternyi szalagot a műúton vonuló, kádakkal megrakott motoros csihegőkre. Az operatőr elégedetlen, az eredménnyel. De amíg a csihegők sűrűbb vonulására várunk, egy rozoga, minden eresztékében nye- ltergő zöld Moszkvics fékez mellettünk. Vezetője, egy kék munkaköpenyes. 50—60 év közötti alacsony férfiú, dús ősz hajkoronával a fején, bámulatos fürgeséggel pgttan elő. s harsány kiabálásba kezd: — Uraim, maguk itt vesztegetne a drága filmet és időt az országút mellett? Nálam legalább húszán szüretelnek. Azt vegyék filmre.. Bólintunk, hogv rendben van, ÍPP ilyet keresünk, összepakoljuk a cókmókot. s a cirkálóméretű filmes járgánnyal követjük a kis Moszkvicsot. Pár kilométer után dűlőútra kanyarodunk Az előző napok csapadéka jókora foltokban üli meg a dűlőút mélyebb részeit, de végül mindegyiken sikerül átevickélnünk. A helyszínen, a dűlőút szélében. szemközt a farostlemezekből összetoldozott i fantasztikus kalyibával az ebéd utáni szieszta látványa fogad bennünket. Olyan az egész, mint egv neorealista látomás. Férfiak és nők vegyesen, a serdülőtől a nyugdíjas korig, némelyik rikítóan tarka öltözékben A puttonyos levágott 'karimájú kalapja török fezre emlékeztet. A tányérokon az elfogvas.ztolt birkapaprikás zsírtól ragyogó cu- bákjai meredeznek. Bentebb, a szőlősorok között állították fel a szolgafát. azon lóg még most is a kondér. Mellette propánbutángázpalack. A férfiak kezében egy- egv sörösüveg — időnként húznak belőle eg’vet. MELLETTEM a gazda sugdosva magvarázza: — Délelőtt bor is volt. Elfogyott ... Tartaléknak hoztam egy láda sört. Némelyiket az isten se győzné itallal. Majd az időjárásra panaszkodik: — A múlt szombaton, pontosan egy héttel ezelőtt el akartuk kezdeni. Már megvettem a fél birkát is... De jött az eső. s a húst hétfőn csak nagy üggyel-bajjal tudtam szétmérni, hogy ne menjen veszendőbe. AZTÁN VALAMI dolga akad. rtirge léptekkel elsiet, s miután a filmesek is szalagra rögzítették a szieszta „csendéletét”, a napszámosok közé telepszem. Csakhamar megtudom, hogy kisebb részük a helybeli. A többség Kiskörösről. Kiskunhalasról, a Tiszántúlról. Pécsről, a fővárosból, s az ország ki tudná felsorolni hányféle sarkából érkezett. Többnyire segédmunkások, ilyenkor veszik ki a szabadságot, hogy egy kis mellékkeresethez jussanak. A munkábaállás módla az. hogy kora reggel a kultúrház előtt' parkolóhelyen gyülekeznek. Ide futnak be a gazdák is kocsijaikkal. Kiszállnak vagy ki sem szállnak, csak a lehajtott ablakon át rámutatnak az emberekre: ..Maga. maga. meg maga velem jön!” De újabban már egyre gyakrabban a vasútállomásra hajtanak ki. Hogy ott kapkodják el a munkába érkező embereket... Mert egyre kevesebb van belőlük. Így azután a napszámbér fölött sincs sok alku. szokásjogon alapuló egységes tarifa ez: az idén már 150 forint, plusz napi teljes ellátás, ki- és visszaszállítással. a gazda kocsiján. És ha több napról van szó ugyanannál a gazdánál, akkor szállással is, az alsókonyha vagv a fészer rögtönzött fekhelyein Történetek kelnek szárnyra a különböző gazdák ió vagy rossz 'szokásairól. Az ittenire nincs panasz. s kis idő múlva magam is arról győződöm meg. hogy a kondér alján jókora halom birkapaprikás maradt uzsonnára. Nem úgy, mint egv másik gazdánál^ aki tíz embernek összesen egy kiló birkahúst főzetett meg. s a borból is csak egv-egv decis pohárral adott. Egyszerre csak feltűnik a gazda. s nyomban elhangzik a harsány parancskiadás is: — Munkára, emberek! Ma még csinálni kéne valamit... Nem gondolják? A NAPSZÁMOSOK komótos mozdulatokkal felszedelözködnek, legutoljára a 66 éves nyugdíjas halasi bácsi, hangjában tömény alázattal köszöni meg az ebédet, a két üveg sört. meg ..mindent”, s a többiek után ő is fog magának égv sort. Közben beszél .. Elmondja, hogv valamikor ő is gazdálkodott, volt 230 holdja is. meg több mint tíz lova. de a tsz- ben csak két vagy három évet dolgozott, valamilyen nagykereskedelmi telepről ment ayugdíjba, ahol volt éjjeliőr, portás, meg udvaros. Maid az áttekinthetetlenül kusza családi bonyodalmait kezdi részletezni, aminek a lényege az. hogv néhány év óta teljesen magárahagyottan él. Kap havi 777 forint nyugdíjat. Újból a gazda hangjára figyelek: — Kinek a sora ez. ki hagyta itt ezt a rengeteg szőlőszemet? — s közben az egyik szőlősor tövére mutogat. — Mennyi must van ezekben! Tessék csak nézni, legalább húsz szem! KÖZBEN a gazdaasszony végez a tányérok elmosogatásával. Aztán, mintha csak úgy mellékesen, véletlenül arra sétálna, a halasi •bácsi által hátrahagyott sort vizslatja. Méltatlankodva szól: — Papa. hátra lesz kötve a sarka, ha itthagyogatia a fürtöket! Igyekszik hangjának azt az árnyalatát érzékeltetni, hogy amit mond, nem kell százszázalékos komolvan venni ' Tőle tudom meg. amikor a parcella végénél beszélgetünk, hogy qk maguk sem vadkertiek. Pestiek. Hat-hét évvel ezelőtt vették csak a szőlőt, az egy katasztrális holdnál nem sokkal nagyobb területet, kúttal. préssel, kádakkal, holdókkal együtt 25 ezerért. Akkor lett a férje nyugdíjas — mint tisztviselőt idegösszeroppanássái leszázalékolták —! s hogy legyen elfoglaltsága, nyugalmas lekötöttsége a „természet csendjében”, ezért tettek szert a birtokra. — Tudja, kezdetben én is örültem neki — magyarázza az asz- szonv. — Ma már nem bánnám, ha nem volna. Vesződség ez., | És most sem olyan a termés, hogy különösebb haszon lenne rajta. Jó. ha lesz tizenöt fokos a must. Ha nem adunk hozzá cukrot, felfordul. Elhallgat, maid kis idő múlva igy folytatja: — Különben meglehet, hogy csakugyan hamar megszabadulunk tőle.. Nézze csak ott. mindjárt a szőlőnkön túl azt a nagy darab parlag, sima területet. Oda telepit majd az egyik tsz kordonos. magasművelésü szőlőt. Egyre gyakrabban mondogatják. hogv erre. mifelénk terjeszkednek. egészen az erdőig. Csak azt nem tudom méff. ha tényleg így lesz. utána miiven elfoglaltságot talál magának a férjem. EZT BIZONY én sem tudom. Apró sikongásra leszek figyelmes: a puttonyosnak sikerült egv szőlőszemet bepöccintenie a dundi kamaszlány pulóverének kivágásába. Hatvani Dániel
