Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-16 / 242. szám

1974. október 16. PETŐFI NÉPE SPORT-SPORT Az atlétikai sportág fejlesztéséről tanácskoznak Szép győzelem a röplabda NB I-ben Á szép hagyományokkal ren­delkező magyar atlétikai sport az utóbbi időszak nagy világver­senyein egyre lejjebb csúszott a nemzetközi ranglistán. Az egye­sületek szakmai munkája nem érte el a követelményszintet. A sportág iskolai szinten való ok-- tatását sok helyen mellékein kezelték. Sorolhatnánk a példá­kat tovább. A lényeg az, hogy a sportág a jelenlegi helyzetében nem alkalmas arra, hogy az if­júság testi nevelésében és a sportban ráháruló feladatokat megoldja. Gyökeres megváltoz­tatása azonban csak határozott intézkedésekkel, valamennyi ér­dekelt állami és társadalmi szerv hathatós, szemléletformáló se­gítségével és támogatásával valósítható meg. Ennek érdeké­ben az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a Honvédelmi Mi­nisztériummal, a Művelődésügyi Minisztériummal, a KISZ Köz­ponti Bizottságával és a Magyar Űttörök Szövetségével egyetér­tésben állásfoglalást tett az at­létikai sportág fejlesztésére. Az OTSH állásfoglalása alap­ján csütörtökön megyei értekez­let tárgyalja az atlétikai sport­ág fejlesztésének feladatait Kecskeméten, a ,megyei tanács tanácstermében. A nagy jelentő­ségű értekezleten felszólal dr. Greiner József, az MSZMP Bács- Kiskun megyei Bizottságának titkára is. Borszéki Lajos, a me­gyei testnevelési és sporthiva­tal elnöke tart vitaindító beszá­molót a sportággal kapcsolatos megyei állásfoglalásról és fel­adatokról.. Dr. Balázs Tibor me­gyei sportfőorvos orvosegészség­ügyi szempontból elemzi majd az atlétika jelentőségét az ifjú­ság testi nevelésében. A tanács­kozás során minden bizonnyal többen mondják majd el hasz­nosítható, javaslataikat, vélemé­nyüket a sportág fejlesztéséről, amelyek teljesebbé tehetik az előttünk álló gyakorlati felada­tok megvalósítását. B. I: Kecskeméti SC—MALÉV SC 3:0 (7, 5, 13) t NB I. férfi. Kecskemét, 300 néző. Vezette: Szele (Juhász). KSC: Mizsei, Pápai, Hegedűs S. Börcsök, Hegedűs Z„, Kocsis. Cse­re: Maczák. Edző: Dunszt Ferenc. MALÉV: Bárány, Ardon, Brág- da — Hlatky, Gulyás, Dembitz. Csere: Velmovszki, Berényi, Ka- zai, Lőrincz. Edző: Főrévi Gott­fried. Az első játszmában 2:l-re a MALÉV vezetett, majd 5:2-re a KSC. Az első ütők magukra von­ták az ellenfél sáncát, majd a feladott labdákat Kocsis és He­gedűs S. biztosan ütötte be. Ez­zel a taktikával a MALÉV nem tudott mit kezdeni. 13:3 .után láttunk néhány könnyelműskö- dést, de a végén biztosan nyerték ezt a játszmát. A második játsz­mában sorra -bejöttek a „lebe- gő”-nyitások. Simán lett 15:5. A harmadikban 5:3-as KSC vezetés után feljött a MALÉV és 7:6-nál már vezettek, majd 10:7-re el is húztak. A KSC 10:10-nél egyenlített, majd 13:12- nél ismét a MA,LÉV vezetett, de a- KSC, ezt a játszmát sem en­gedte ki a kezéből. Az első két játszma után úgy tűnt, hogy a két csapat közt . osz­tálykülönbség van. Ügy látszik ezt a játékosok is érezték, mert könyelműsködni kezdtek, s eb­ből könnyen játszmavesztés is kialakulhatott volna. Szerencsé­re nem így történt. Jók: Kocsis, Hegedűs S., Hegedűs Z., Pápai, illetve Gulyás. RÖPLABDA NB. I. FÉRFIAK 1. Ü. Dózsa 2. Csepel 3. Bp. Spartacus 4. Bp. Honvéd 5. V. Izzó 6. Kecskemét 7j Vasas 8. ZTE 9. TFSE 10. VM Egyetértés 11. MALÉV SC. 12. Szfv. Volán 13. Szombathely 14. HBNA 1T7 16 16 15 16 14 16 13 16 10 16 16 16 16 Í7 16 16 16 1 50 1 47 ? 44 3 43 6 36 7 33 6 10 27 6 10 26 6 10 23 5 12 24 5 11 22 5 11 21 8 13 18 :12 33 :12 31 :16 30 :15 29 :21 26 :31 25 ;35 22 :35 22 :34 22 :40 22 :39 21 :38 21 :42 10 16 — 16 4:48 16 MA: NB I-es női tekemérkőzés: Kecskeméti MÁV—BKV Előre, Kecskemét. MÁV-tekecsarnok, 14 óra. • Felszabadulási Kupa labdarú­gó-mérkőzések: Kiskunhalas—Bp. Spartacus. Kiskunhalas, 13.30. Mezőfi SE—Pénzügyőr. Kecske­mét, Városi pálya, 13.30. NB H-es női kézilabda-mérkő­zés: Kecskeméti TE—Váci PE- NOMAH. Kecskemét Városi pá­lya.-14.30 Öt kiállítás a Katymár-Csávoly mérkőzésen A Csepel Autó nyerte a pontversenyt A pénteki fajt után szombaton 44 pár küzdelmével folytatódott a Ti­szántúli terület serdülő ökölvívó-baj­noksága, s vasárnap délelőtt pedig 22 pár döntőivel fejeződött be a küz­delem a Fémmunkás ökölvívó-edző­termében. Megyénk versenyzőinek jó szereplése szombaton is folytató­dott, mert összesen hatan jutottak tovább a döntőre. A döntők eredményei: AZ 1958-AS SZÜLETÉSŰEK: Kispapírsúly (1 ind.): 1. Benke (Hajdúhadháza, edző: Gábor László). Légsúly i (2 ind.): 1. Szabó (Kiskun­halas, edző: Csenki Ferenc), 2. Far­kas (Cs. Autó). Harmatsúly (5 ind.): 1. Zöldi (Debreceni Sí, edző: Ko­vács András), 2. Vajda' (CVSE), 3. Berki {Petőfibánya) és Győri (Zal­ka Sí), pehelysúly (7 ind.): 1. La­katos* (Debreceni Sí, edző: Kovács András), 2. Kovács (Bajai SK), 3. Kincses (MÉMTE) és Fehér (Kun B. BE). Könnyűsúly A. (5 ind.): 1. Nagy (Zalka Sí, edző: Tóth Miklós), 2. Csollár (Békési SE), 3. Szilád! (Kun B. SE) • és Majláth (Szegedi Dózsa). Könnyűsúly B. (4 ind.): 1. Erős (CVSE, edző: Dávid Ferenc), 2. Me­ző (Bcs. Előre), 3. Pató (Hajdúhad­háza) és l’óth (Petőfibánya). Kisvál-« lósúly A. (5 ind.):"n. .Varga (Debre­ceni Sí, edző: Kovács András), 2. PAtaki (CVSE), 3. Danyi (SBTC) és Szél (Debreceni Dózsa). Kisváltósúly B. (6 ind.): 1. Herbert1 (Békési SE, edző: Béliéi Lajos), 2. Szűcs (Béké­si SE), 3. Babály (Nyíregyháza) és Hegyi (Petőfibánya). Váltósúly A. (5 ind.): 1. Mészáros (ózd, edző: Szabó József), 2. Kovács (Debrecen), 3. Kovács (Eger) és Holló (Zalka Sí). Váltósúly B. (4 ind.): 1. Bozsogi (Szegedi Dózsa,1 edző: Kovács Pál), 2. Fülöp (Petőfibánya), 3. Oláh (Ózd) és Kovács (Békéscsaba). Nagy váltó­súly • (8 ind.): 1. Halász (KSC, edző: Zsiklai Tibor), 2. Pintér (Kun B. SÉ), 3. Harnos (Petőfibánya) és Ko- hán (Cs. Autó). Középsúly (5 ind.): 1. Pesti (Törökszentmiklós, edző: Za- kar Mihály), 2. Horváth (Kiskunha­las), 3. Péter (Petőfibánya) és Pias- kó (Bcs. Előre). Nagyközépsúly, (5 ind.): 1. Abonyi (CVSE, edző: Dá­vid Ferenc*), 2. Énekes (Kiskunha­las), 3. Smigura (Eger) és Hajtős (MVSC). Félnehézsúly (5 ind.): 1. Komlósi (Kiskunhalas, edző: Csen­ki Ferenc), 2. Baranyi (Eger). 3. Lu- terán (MVSC) és Juhász (Zalka Sí). Nehézsúly (4 ind.): 1. Domokos (Bé­kési SE, .edző: Zellei Lajos), 2. Ze- mineczki (Zalka Sí). 3. Bácsik (Sze­gedi Dózsa)i és Virágh (Nyíregy­AZ 1959—60. ÉVBEN SZÜLETETTEK: Kispapírsúly ,(8 ind.): i. Nagyi (Zal­ka Sí, edző: Tóth Miklós), 2. Visz- « kok (SBTC), 3. Balogh (Hajdúhad­háza) és Révai. (SBTC). Papírsúlv (4 ind.): le. Lipóczi (Cs. Papír, edző: Horváth 'Istváh), 2. Farkas (SBTC),; ‘ 3. Papp # (Hatvani" MÁV) és Király} (Debreceni D.). Légsúly (2'ind.): 1. Mercz (Cs. Autó, edző: Horváth Ist- Ván), 2. Berki (Ózd). Harmatsúly (7 ind.): 1. Hanek (SBTC, edző: Pintér János), 2. Farkas (SBTC), 3. Szellő (CVSE) és Gönczi (Törökszent­miklós). Pehelysúly A. (5 ind.): 1. Krizsán (Cs. Autó, edző:( Horváth István), 2. Abonyi (CVSE), 3. Szabó (Debreceni D.) és Urbán (Szegedi D.). Pehelysúly B. (5 ind.): 1. Pé­ter (Kisvárda, edző: Kovács László), 2. Kulcsár F. (ózd), 3. Sánta (CVSE) és Nyíri (MVSC). Könnyűsúly A. (5 ind.): 1. Szilágyi (MÉMTE, edző: Al­bert Lajos), 2. Kiss (Petőfibánya), 3. Horváth (Nyíregyháza) és Medve (MVSC). Könnyűsúly B. (5 ind.): 1. Bárdi (Hatvani MÁV, edző: Kele­men József), 2. Varga (Cs. Autó), 3. Nagy (Bcs. Előre) és Abrock (Haj­dúhadháza). Kisváltósúly (8 ind.) : 1. . Zsolnai (Szegedi D., edző: Kovács Pál), 2. Gyurkó (Eger), 3. Bakó (Pe­tőfibánya) és Apostol (MVSC). Vál- tósüly (7 ind.): 1. Hullik (Ózd, edző: Szabó József), 2. Svintek (Hajdúhad­háza), 3. Samu (Kun B. SE) és Ba- íci (BSK). Nagyváltósúly (2 ind.): 1. Abrok (Hajdúhadháza, edző: Gábor László), 2. Balogh (SBTC). Közép­súly (1 ind.): L Balázs (Szegedi D., edző: Kovács Pál). Nagyközépsúly (2 ind.): 1. Kiss (Zalka Sí, edző: Tóth Miklós), 2. Tótfalusi (Nyíregy­háza). Félnehézsúly (1 ind.) :• 1. Ber­ta (BSK, edző: Iglódi János). Ne­hézsúly (1 ind.): 1. Dékány (Szege­di D., edző: Kovács Pál). Á pontverseny végeredménye: 1. Csepel Autó 23 pont, 2.. Szegedi Dó­zsa 21 pont, 4 , egyéni győzelem, 3. Ceglédi VSE 21 pont, 2 egyéni győ­zelem, 4. SBTC 18 pont, 5. Ózd 17 pont, 6. Békési SE 16 pont. A legeredményesebb edző tisztelet­díját Horváth István {Cs. Autó) edző kapta. A legtechnikásabb versenyző díját a versenybíróság Halász Jenő (KSC) ökölvívónak ítélte. Cselgáncs­emlékverseny A megyei testnevelési és sporthivatal október 20-án csel­gáncs-emlékversenyt rendez a kecskeméti sportcsarnokban k pozsonyi légikatasztrófa áldoza­tainak emlékére. A válogatottak­kal, I. osztályú cselgáncsozókkal lebonyolításra kerülő vetélkedőn valamennyi élvonalbeli egyesü­let indítja versenyeőit. Eddig az Ü. Dózsa, a Bp. Spartacus, a Ta­tabányai' Bányász, a Szalvai SE, a Kaposvári Dózsa és a Kecske­méti SC jelentette be részvéte­lét. A többi között tatamira lép Mándli, PetroVszki, Hosszú, Tég- lási, Füzesi, Kiss, Pulai, Deli, Keserű, Mede,' Gábor. KOSÁRLABDA Kkfházi Lenin Tsz SK— Hódmezővásárhely 57:47 (33:26) NB IIÍ. férfi. Kiskunfélegyhá­za. Vezette: Dr. Frizi. Patai. Kkfh. Lenin Tsz: Nemcsok (2), Bódi (6) — Mészáros (19),;— Ke­rék (18), Némfeth (6). Csere: Ágoston (2), Tanács (2). Edző:- Mészáros Gyula. A kilóra Gimnázium udvarán, szabadtéren, zuhogó esőben ját­szottak. A Hódmezővásárhely csa- , patának ez volt az élső veresége. Jók: Mészáros. Németh. Kkfházi Vasas— Hódmezővásárhely 50:42 (21:22) NB III női. Kiskunfélegyháza. Vezette: dr. Frizi. Patai. A női mérkőzés is a szabadtéri pályán került sorra. Ld.: Pálin­kás M. 22. Fekete 11. Szabó 9. VÁROSI BAJNOKSÁG KECSKEMÉTEN A hét végén , 8 női és 7 férfi­csapat részvételével megkezdődik Kecskemét város felnőtt és ifjú­sági (együtt indulnak) kosárlab- da-ibajnoksága. majd két héttel' később, november 1-én, és 2-án a serdülő kosárlabdázók is pályá­ra lépnek. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Idegenben a MÁV DAC és a Bp Spartacus A totó 42. heti, október 20-i szelvé­nyéit NB II-e®, NB jlll-as ég olasz A- osztályú mérkőzések találhatók. Az NB II-es együttesek váltakozó siker­rel szerepeltek eddig és több meglepő eredményt értek el. Ez nagyon meg­nehezítette a fogadók tippelését, de a telitalálat az sokat fizetett. A heti szel­vényre is ilyen bizony tálán ‘ kimenete­lű mérkőzések kerültek, úgy az NB II-ből, mint az NB III-ból és az olasz A-osztályból. Már az első NB II-es ta­lálkozón (Budafok—Dunaújváros), de a soron következő- Szekszárd—Szol­nok, Debrecen—G. MÁVAG, Oroszlány —MÁV DAC és az ózd—Bp. Spartacus összecsapáson sem lehet biztosra men­ni és hazai győzelmet tippelni, mert az ellenfelek lényegesen jobbak vagy közel egyenlő erőt képviselnek. Az NB Ill-as csapatoknál szintén fennáll ez a megállapítás, mivel itt is a vendégek vannak jobb pozícióban, mely elegendő lehet a pontszerzésre. Az olasz A-osztály ezen a héten is négy mérkőzéssel vesz részt és közü­lük a három újoncra« (Ascoli—Inter,' Ternana—Cagliari, Varese—Juventus) nagy feladat hárul, mert a neves el­lenfelek oldalán van a rutin és a ta- pasztaltság. Tippjeink: 1. Budafoki MTE—Dunaújvárosi Ko­hász. NB ■ II. Az elmúlt héten egyik csapat sem szerepelt jól. A Kohász hazai pályán négy gólt kapott a Szek­szárdi Dózsától, ami nem valami biz­tató a budafoki mérkőzés előtt. ■ Tippünk: x, 1. 2. Szekszárdi Dózsa—Szolnoki MTE. NB II. A Dózsa tartja „gyenge formá­ját” és nagyot kell javulnia ahhoz, hogy elkerülje a veszélyes zónát. A hazai pálya ebben gokat segíthet-. Tippünk: 1, x. 3. Debreceni VSC—Ganz-MAVAG. NB II. A két mérsékelttel szereplő együttes (főleg a debreceniek) talál­kozóján, pontosztozkodás a legvalószí­nűbb. . Tippünk: x, 1. 4. Oroszlányi Bányász—MÁV DAC (Győr). NB II. Áz élcsoporthoz tarto­zó győrieknek nem lesz könnyű dol­guk Oroszlányban, mivel a hazai együttes nem szerétne lejjebb esni a tabellán. Otthon különben Is nagysze­rűen szerepelnek az idei bajnokság­ban. Mindhárom eredmény előfordul­hat. Tippünk: x, 1.. 5. ózdi Kohász—Bp. Spartacus. NB II. A rossz" védelemmel rendelkező.óz­diaknak nem sok esélyt adunk, á ki­tünően szereplő Spartacus ellett, még hazai pályán sem. ■ Tippünk: x, 2. 6. K’sterenyei Bányász Építők—Ru- dabányai Ércbányász. NB III. Észak­keleti csoport. A Rudabánya a jobb helyezésért és annak megtartásáért, míg a hazaiak a veszélyes zóna elke­rüléséért küzdenek. Tippünk: x, 1. 7. Hajdú Vasas (Téglás)—Nagybáto- nyi pányász. NB III. Északkeleti cso­port. A nagybátonyi csapat könnyen az első lehet, ha sikerül győznie, a ve- télytársak pedig vereséget szenved­nek. A hazaiaknak is nagyon kell a pont, hogy feljebb kerüljenek a ta­bellán. Tippünk: x, 2. 8. Szigetvári VSZ SE—Pécsi VSK. NB III. Délnyugati csoport. A sziget­vári együttesnek nem sok reménye lehet az éllovas pécsiek ellen, még hazai környezetben sem. A pécsiek pontvesztése nagy meglepetés lenne? Tippünk: 2. * 9. Lőrinci Fonó—Bp. Építők. NB III. Délnyugati csoport. A gyengén sze­replő hazai együttes a tabella alsó fe­lében tanyázik és szeretne feljebb ke­rülni, nehogy a kiesési zónába jusson. Ehhez nyerniük kellene .a jobb Épí­tők ellen. Tippünk: x, 1. 10. Ascoli—Internazionale. Olasz A- osztály. Az újonc ismét nehéz feladat előtt áll a lényegesen nagyobb játék­erőt képviselő Inter ellen, akik vi­szont nem íegyőzhetetlenek. példa er­re -a Varese elleni mérkőzésük. Tippünk: x, 2. 11. Bologna—Roma. Olasz A-osztály. •Nincs nagy különbség a két együttes között, de a hazai pálya előnye itt is sokat jelent. Döntetlen körüli ered­mény a legvalószínűbb. Tippünk: x, 1. 12. ' Ternana—Cagliari. Olasz A-osz­tály. A két együttesnek nem úgy si­került a rajtja, mint ahogy azt joggal remélték a szurkolók. A Ternana esé­lyét csak a hazai környezet segíti, de kérdés, hogy • ki tudja-e használni? Tippünk : x, 1. 13. Varese—Juventus. Qlasz A-osz­tály.' Az Inter után lehet, hogy a Ju­ventus sem szerez pontot a hazaiak­tól? Ha ez isikerülne, szép fegyvertény lenne a Varese csapatától, de a Ju­ventus sokkal jobb együttes. Tippünk :x, 2. +i mérkőzés: 14. Hajdúböszörményi Bocskai—Deb­receni MTE. NB III. Északkeleti cso­port. A rutinosabb debreceniek nem Utaznak esélytelenül Böszörménybe. A hazaiak mérsékelt szereplése nagyon meglepő. Tippünk: x, 2. _ A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. ÉSZAKI CSOPORT Kecskeméti MÁV—Kiskunmaisa 3:1 (2:0) Kecskemét. 50 néző. vezette: Suba. A minden csapatrészében jobb kecskeméti csapat biztosan győ­zött. Góllövők: Gyöngyösi, Pong- rácz. Katona, illetve Veszelka. Jók: Gyöngyösi. Tormási I., Pong- rácz. illetve Veszelka. Ifjúsági eredmény: 4:0 a Kecs­keméti MÁV iavára. Szánk—Kecel 2:1 (1:1) Szánk, 100 néző. vezette: De- meter. Helyenként egész jó mérkőzé­sen a hazaiak végig fölényben játszottak^ Góllövők: Medgyes, Tóth. illetve Zsember. Jók: Sí­pos. M. Tóth. illetve Kövesdi, Majorosi. Mezei I. Ifjúsági eredmény: 5:1 Szánk ■ javára MFSC—Hetényhegyháza 2:1 (2:1) Kecskemét, MFSC-pálya, 250 néző. H Bg . A felázott, csúszós talajon a dl. percben Ócskái szerezte meg a vezetést, majd a 36. percben Gu­lyás növelte az MFSC előnyét, A 41. percben Horváth szépített. Az MFSC végig jobban játszott. Jók: Gulyás (a mezőny legjobbja), Bo- za, K. Nagy. Érdélyi, illetve Fá-. bián. Horváth. Ifjúsági eredmény: 2:2. Lajosmizse— Kiskunfélegyházi Reménység 2:0 (1H)) Kiskunfélegyháza. 100 néző, ve­zette: Kállai. Megerősített védelemmel es mindössze, két csatárral játszó Lajosmizse két megugrásból sj^r- zett góllal nyerte meg a mérkő­zést. Góllövők: Görög, Tasi. Jók: Görög. Kisjuhász I.. Kisjuhász II., illetve Görög. Sikár. Bartha. Ifjúsági eredmény: 3:3. Tiszakécske—Kerekegyháza 5:2 (1:1) Tiszakécske. 150 néző, vezette: dr. Fekete A második, félidőben mutatott jobb játékával biztosan győzött a Tiszakécske. Góllövok: Józsá 2, Seres. Váczi (11-esből), Varga, il­letve Gogolák 2. Kiállítva után- rúgásért Rózsi (Kerekegyháza), dulakodásért Bayer (Kerekegyhá­za) és Bús (Tiszakécske). Jók: Sántha. Seres: Varga, illetve Go­golák. Kulmann. Ifjúsági eredmény: 5:1 Tisza­kécske iavára Helvécia—Kiskunfélegyházi Vörös Csillag 3:3 (2:1) Helvécia. 100 néző. vezette: Do­bos Balszerencsés vereséget szenve­dett a hazai együttes, s a helvé- ciaiak már 3:l-re vezettek és mindhárom gólt elképesztő védel- 'mi hibából kapták. Góllövők: Sö­rös. Zsákai (11-esből). Kovács, illetve Karsai 2. Zsíros. Jók: Tí­már, Zsákai. Király. Sörös II., ih­letve Térjék, Szabó, Farkas. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Kkfh. V. Cs iavára. Tiszaalpár—Csengőd 1:0 (1:0) A Csengődön lejátszott mérkő­zésről nem kaptunk tudósítást. Ifjúsági eredmény: 12:2 Tisza­alpár javára. DÉLI CSOPORT. Gara—Miske 4:2 (2:2) Gara. 150 néző. vezette: Papp. A csúszós' talaj nagyon megne­hezítette a hazai csapat győzel­mét.' a lelkesen játszó miskeiek ellen. Göllövők«. Takács 4, illetve lfj. Dávod—Solt 4:1 (2:0) Dávod. 50 néző. vezette: Molnár. Kezdeti bizonytalankodás után játékba lendült a hazai együttes, s ilyen arányban is megérdemel­ten győzött. Góllövők: Vaskúti IX. 2. Vaskúti I.. Kender I., illetve: Németh. Kiállítva Zeller (Dávod). Jók: Kender I.. Dobrocska, illetve Varga. ■ > Ifjúsági eredmény: 3:1 Solt ja­vára. Császártöltés—Kinizsi SE 4 d) (0:0) Császártöltés. 100 néző. vezette: Illés. Császártöltés már az első fél­időben is fölénnyel játszott, de a helyzeteit csak a második félidő­ben tudta gólokra váltani. Gól­lövők: Szeitz I. 3.1 Lakner. Jók: Lakner (a mezőny legjobbja), Szeitz I.. Györgye, illetve Hollár. Ifjúsági eredmény: 4:1 Csá­szártöltés iavára. Bácsbokod—Kunbaja 1:1 (1:0) Kunbaja. 100 néző, vezette: Esze. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen a döntetlen igazságos ered­mény. Góllövők: Havasi, illetve Latinvák II. Kiállítva: Merkler (Bácsbokod). és Gál (Kunbaja), Jók: Sinkó (a mezőny legjobbja), Pásztor. Bohus. illetve Aladics, Mák. Ifjúsági eredmény: 9:0 Bácsbo­kod iavára. Madaras—Kiskunhalasi MÁV 3:1 (1:1) Kiskunhalas. 50 néző. vezette: Kürtösi. Kiegyenlített első félidő után a MÁV kapkodni kezdett, a ven­dégek pedig jól kihasználták hely­zeteiket Góllövők: Babos, Zelei (öngól). Kollár, illetve Körösi (11-esből). Jók: Kormány, Vinkó, Babos, illetve Körösi. Lele, Zellei.. Ifjúsági eredmény: 4:3 a Kkh MÁV iavára. Katymár—Csávoly 3:1 (1:1) Katymár. 200 néző. vezette: Schulcz _ . Alacsony színvonalú mérkőzé­sen gyenge játék folyt, sok kiál­lítással. A Csávoly csapatából né­gyet, a Katymárból pedig egy já­tékost küldött le a játékvezető. Góllövők: Tumbász. Madarász, Ispánovics. illetve Szekulity, Jók: Szilarics. Madarász. Juhász, il­letve Burger (a mezőny legjobb­ja). Szekulity. Ifjúsági eredmény: 3:0 Csávoly javára. Dunapataj—Dunavecse 2:1 (2d)) Dunavecse. 100 néző. vezette: Almási. Nehéz talajú pályán nem talál­ta fel magát a hazai csapat. A vendégek ötletesebb játékukkal megérdemelten nyertek. Góllö­vők: Kiss II.. Ocskó. illetve Far­kas. Jók: Ocskó. Szilasi. Pavelkó, illetve Farkas. Csilik. Ifjúsági eredmény: 2:2. A MEGYEI II. OSZT. ALLASA ÉSZAKI CSOPORT ­SAKK 1. Hetényegyháza 2. MFSC 3. Kkfh. Reménys. 4. Kmétl. MÁV 5. Lajosmizse 6. Kkfh. V. Cs. 7. Tiszakécske \ 8. Tiszaalpár 9. Szánk 10. Helvécia H. Kerekegyh. 12. Kecel T3:. Kkmajsa 14. Csengőd 612 18-14 13 6------: 16- 4 12 3 23-14 le 1 24-11 U 3 25-14 11 3 20-12 11 2 18-11 10 1 11- 7 19 3 10-24 7 4 K7-20 5 5 16-19 5 5 10-20 4 7 9-23 3 7 11-38 2 DÉLI CSOPORT Dézsi. Csörgő II. Jók: Takács, 1. Gara 9 9 — 35- 8 18 Miklós, illetve Magyar. Dézsi. 2. Császártöltés 9 6 2 1 24-11 14 Ifjúsági eredmény: 8:0 Gara 3. Dávod 9 6 2 1 15- 8 14 javára 4. Madaras 9 5 1 3 24-20 11 5. Solt 8 4 2 2 15-14 10 Szamu«!ly SE—Mélykút 2:0 (0:0) 6. Kkh. MÁV 8 4 1 3 12-12 9 Kalocsa. 150 néző, vezette: 7. Kunbaja. 9 2 5 2 14-14 9 Ferró. 8. Katymár 9 2 5 2 10-10 9 A csúszós talajon a hazai 9. Dunapataj 9 3 2 4 17-20 8 együttes mindvégig nagy fölény­10. Bácsbokod 9 2 3 4 15-20 T ben játszott és nagyobb arányban 11. Dunavecse 9 2 3 4 10-21 7 is győzhetett volna. Góllövőki 12. Miske 9 2 2 5 23-23 6 Czuter, Vékony. Jók: Csillag, Sza­113. Kinizsi SE 8 2 1 5 14-19 5 bó. Czuter. illetve Karai, Sziretz. 14. Szamuely SE 9 1 3 5 13-19 5 Ifjúsági eredmény: 1:0 a Sza­15. Mélykút 8 *2 1 5 8-16 5 muely SE iavára. 1 16. Csávoly 9 1 2 6 8-22 4 Nagy lehetőséget szalasztott el az £pltők Kecskeméti Építők—Videoton 9:5 Az országos csapatbajnokság X. for­dulójában továbbjutási lehetőséget mulasztott el; hagyott ki a Kecske­méti Építők csapata. Ellenfelük, a tar­talékos, gyenge játékerőt képviselő, már kiesett székesfehérváriak szinte ellenállás nélkül adták meg magukat mindaddig, míg a kecskemétiek nem könnyeim űsködtek. Délben már 7:l-re vezetett az Építők, s ekkor úgy lát­szott, hogy ll:3-ríál nem lesz rosszabb végeredmény. Ezután azonban Haja- gos, Borsos, Lénárt és Miklós nyer­hető állásokat rontottak vesztésre. így a végeredménynek még örülni is kel­lett. Sajnos, a kecskeméti csapat a gyengének vélt ellenfelek ellen nem koncentrál megfelelően, - könnyeimüs- ködik és ez általában megbosszulja magát. Az így elppédált pontok pedig hiányozni fognak a végelszámoláskor. Ezzel a gyengébb teljesítménnyel a Kecskeméti Építők csapata elvesztette reális esélyét az NB- I-be jutásra. Részletes eredmények: Lovass—dr. Bence 0,5:0,5, Csalac—La­kó 0,5:0 5, ifj. Kormányos—Mach 0,5:0,5, Ábel—Re’ter 1:0, Borsos—Tóth 0:1 Miklós—Czimer 0,5:0,5, Szabó—Pa­lotás 1:0» Sztrikinácz—Búzás 1:0, Ko- czlha—Dankó 1:0, Hajagos—Kotner 0:1, Lénárt—Végvári 0 :í, Gyarmati—Ke­nyeres 1:0, Lévai—Vajda 1:0, Tamóy— Schranner 1:0. Í L forduló további eredményei: apolcai Mereszjev—BKV Előre 10:4, Győri MAV-DAC—xm. kér, Petőfi 4,5:9,5, Nagykanizsai Vasas—Bd. Ság- vórl 6,5:7,5, Dunaújvárosi Kohász—t OTP 6,5:7,5, Bp. Utasellátó—Bp. Pos­tás 7:6 (1), Tatabányai Bányász— Ganz-MAVAG 6,5:5,5 (2). Az OB. n. Nyugati csoport állása: 1. K. Építők 10 9 — 1 86,5 • 2. Tapolcai M. 10 8 1 1 86 3. Bp. utasellátó 10 6 2 2 78,5 (1) 4. XIII. kér 10 5 3 2 74 5. Ganz-MAVAG 10 6 1 3 72 (2) 6. Győri MAV-DAC lp 4 2 4 71,5 7. Bp. Postás 9 5 2 2 71 (1) 8. BKV Előre 10 4 2 4 70,5 9. D.újvárosi K. 10 4 1 5 67,5 10. Bp. Ságvári 10 2 — 8 63 11. OTP 10 1 1 8 60 12. Tatabányai B. 9 4 1 4 53,5 (2) 13. Videoton 10 3 1 6 53,5 14. Nagykanizsai V. 10 1 — 9 50,5 Megyei csapatbajnokság A IX. fordulóban nem kaptunk ered­ményt a Kecskem,étl Spartacus—Kalo­csai VTSK mérkőzésről. Kiskunfélegyházi Műanyag- Kecskeméti Tipográfia 4:8 Pallos L—Horváth 1:0, Vass—Zsíros 0:1, László—Soós 0,5:0,5, Náitási—Le- tanóczky 0,5:0,5, Farkas—Mészáros 0,5:0,5, Baksal—Somodi 1:0, Mészáros —Gór 0:1, Buri—Garaguly 0,5:0,5, Far­kas Zs—Kökény 0:1, Dudás—Tóth 0:1, László Zs—Krizsány 0:1, Rácz—Marosi 0:1. Kecskeméti MFSC—Bajai Spartacus 6:6 Bottá—Bihari 0,5:0,5, Dósai—Fekete 1:0, Szabó—Kormányos 1:0, Fazekas— Matkovics 1:0, Keresztes—Nyirati 1:0, Tenyér—Nagy Szabó 0:1 c, Méhesi £— Túri 0:1, Sziráki—Rapcsák 1:0, Kiss— Schön 0:1, Janovák—Horváth 0,5:0,5, Málnai—György 0:1 c, Karajkó—Varga 0:1. Szabadszállási Radnóti— Jánoshalmi Spartacus 2:10 Jakobenszki—Nagy 0:1, Szabó—Ku­ni csainé 0:1, Szabó A—Ignatovies 0;lr Amler—Kriván 0:1, Elekes—Kurucsai 0:1, Szóród—1Telek 0:1, Lovas—Bagí 0:1, Rudas—Juhász 1:0, Szilágyi—Bá­nyai 0:1, Peregi—Török 0:1, Varga— Zámbó 0:1, Tóth—Kovács 1:0. A kecskeméti nyomdászok a kis­kunfélegyházi rangadó megnyerésével gyakorlatilag megnyerték a megyei bajnokságot. Zavarja a bajnokság be­fejezését a szabadszállásiak indoko­latlan és igazolatlan távolmaradása, hallgatási. Ideje lenne velük szemben is szigorúbb eszközöket alkalmazni. A megyei bajnokság állása 1„ K. Építők II. 9 7 2 — 68 :40 16 2. K. Tipográfia 8 6 — 2 53:43 12 3. Bajai Sp. 9 3 5 1 61:47 .11 4. K.. MFSC 9 4 3 2 58,5:49,5 11 5. Kkfh. Műany. 9 5 1 3 51:57 11 6. Madaras! Tsz 8 5 — 3 53:43 10 7. K. Spartacus 8 3 1 4 53,5:42,5 7 8. Kalocsai VTSK 7 1 2 4 42:42 4 9. Jánosh. Sp. 9 1 — 8 45:63 2 10. Szabadsz. R. 6-----------6 17,5:54,5 0 A megyei roapatbajnokság állása a továbbjutás szempontjából: 1. K. Tipográfia 7 6 — 1 47,5:36,5 12 2. Kkfh Műany. 8 5 12 £7:49 11 3. Bajai Sp. 8 3 4 * 55*1 10 4 4. Madarasi Tsz 8 5 — 3 5J*3 18 5. K. MFSC *8 4 2 2 52,5:43,5 10 6. K. Spartacus 7 3 1 3 43,5:35,5 7 7. Kalocsai VTSK 7 1 2 4 36:48 4 8. Jánosh. Sp. 9 1 — 8 45:63 2 9. Szabadsz. R. 6 —p— 6 17,5:54,5 0 HÍREK : ­— Befejeződött a Kecskeméti Spar­tacus I. oszt.-ra minősítő versenye az alábbi eredménnyel: Garaguly (Tipográfia) 8,5, Somodi és Baianyi (mindkettő Tipográfia) 7,5— 7,5, Toriba, Szabó, Kiss és Andróssi (valamennyi Spartacus) 7—7, Mihályi (Spartacus) 4, Tarapcsík (Spart.) 3,5, Krizsány és Tóth (mindkettő Tipográ­fia) 2,5—2,5, dr. Huri (Tipográfia) 2. Az I. osztály normája 7 pönt volt. — a Kecskemétis Spartacus egyéni villám verseny ének IX. fordulója Tor­ma és Mihályi 9—9, Kovács Gy. 8,5, Andróssi 7,5, Kovács L. 7T Kiss 6,5, Ctara és Merész 5.5—5,5, T. Nagy 5, Gömörl 4,5. Horváthné 3, Csorba 2. Az összetett verseny élcsoportja: Torma 77,5. Mihályi 72, Kovács Gy. 71,5,-JCiss 67,5, Gara 62,5, Kovács L. 60, Merész 53,5, Andrásai 50, Szabó 46 stb. Október 1—7. között Budapesten a Magyar Sakkszövetség székházéban játszották le a Magyarország—Jugo­szlávia kétfordulós Ifjúsági csapat- mérkőzést. melyet a jugoszláv fiata­lok 13.5:6,5 aránybam nyertek meg. A magyarok sötéttel egyetlen győzelmet arattak, s ez Kormányos Zoltán nevé­hez fűződik. B. FUlnovlcs Kormányos Z. (jugoszláv) . (magyar) Magyar—Jugoszláv lfj. csapatmérkőzéi Budapest, 1974. SZICÍLIAI VÉDELEM 1. e4 cí 2. HfS d€ 3. d4 cd: 4. Hdi: Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe2 eS 7. f4 V<0 6, Ff3 Hc6 9. Fe3 Fd7 10. a4 Fe7 II. 0—1 Ha5 12. Ff2 BacS 13. Vei Hc4 14. b! Hd2 15. Vd2: Vc3: 16. Vc3: Bc3: 17. Fel Bc5 18. Fb4 Bc7 1». c4 FcS 20. Fa5 Bdl 21. K e5 22. Hc2 Fd8 23. FdS: Bd8: 24, g4 h6 25. h4 Fd7 2«. K(3 g6 27. Bhl Fc( 28. Bael gf: 29. ef: Kd7 30. «5 he: 31 hg: Bhl: 32. Bhl: He4t 33. Ke3 HgS 34. Fc6: be: 35. b4 d5 36. cd: cd: 37 Bh6 BcS 38. Hel Bc3t 39. Kd2 He4t 49 Kdi Hd6 4L Kd2 Bet 42. Bh7 Hc4+ 43 Ke2 Bf6 44. Hd3 Kc6 (5. Bh5 e4 46. Hf He5 47. Ke3 a5 49. ha: Kc5 49. KI4 Kd 50. Bhl Hdst 51. Hd3: ed: 52. a6 d2 S3 Bal Kd3 54. a7 Bá6 55. Ke5 Kel és vj . lágos feladta. (0:1). ' FEJTÖRŐ: X 2. számú feladványunk megfejté se: Kh31 Következő rejtvényünket anyagtof lödás miatt csalt következő heti szá munkb«n közöljük. Megfejtőink szive elnézését és türelmét kérjük. Gtmes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom