Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-13 / 214. szám

1074. szeptember 13. • PETŐFI NÉPE © 7 SPORT-SPORT Tizennégy csapat százötven versenyzője rajtol a Petőfi Népe Kupáért A KTE is elbúcsúzott az MNK-tól MA: Különös a szorító Világa. Ötször öt méteres területen kötelek kö­zötti ökölharcban keil jobbnak lenni a másiknál. A vezető- és pontozó bírók szeme láttára. A közönség ' szurkolása közepette, amely atmoszférát teremt a ring akörül. Kibúvó nincs. Csak egy biztos kijárat van; felemelt képzel távozni. Ez nemesítő érzés ver­senyző és közönség számára egy­aránt. Ezért érdemes küzdeni, harcolni, szurkolni. Ennek jegyében szólal meg az első mérkőzés kezdetét jelző gong ma délután a kecskeméti sport- csarnokban. hogy azután további két napon keresztül lehetőséget adjon a vetélkedésre. Az immár hagyományos Petőfi Népe Kupa II—III—IV. osztályú felnőtt, if­júsági és serdülő verseny afc idén . a korábbinál is népesebb ver­senyzőgárdát vonzott a hírős vá­rosba. Csütörtökön délutánig az ország 14 egyesületéből mintegy 150N versenyző küldte el nevezé­sét. Itt lesz a Törökszentmiklósi Vasas két serdülővel, a Szegedi Dózsa öt-öt serdülő és ifjúsági, valamint három felnőtt verseny­zővel. A Pécsi VSK 13 serdülőt, 7 ifjúságit és 4 felnőttet nevezett. A Steinmetz SE egy serdülőt, 8 ifjúságit és 16 felnőtt ökölvívót küld. A Salgótarjáni BTC 7 ser­dülővel, egy ifjúságival és 3 fel­nőttel képviselteti magát. A Nagykanizsai MÁV színeiben egy Serdülő, három ifjúsági és hét felnőtt Versenyző rajtol. A Tisza Cipő SE négy felnőttet küld ring- be. Az Orosházi Üveggyár együt­tese négy ifjúsági és három fel­nőtt versenyző nevezését küldte el. A jóhírű Kaposvári Dózsa ezúttal is. képviselteti magát, még­pedig négy felnőtt ökölvívóval. A szekszárdiak két Csapatot is indí­tanak. a felnőtteken kívül itt lesznek a sportiskolások is. Me­gyénk ökölvívósportjának képvi­seletében három egyesület ver­senyzői lépnek majd ringbe. A Kiskunhalasi MEDOSZ három serdülőt, négy ifjúságit és egy felnőttet nevezett. A Kun Béla SE öt serdülő és két ifjúsági ver­senyző révén képviselteti a kis­kunfélegyházi színeket. A ver­senyt rendező és a Petőfi Népe Kupát védő Kecskeméti SC há­rom serdülő, négy ifjúsági és öt felnőtt versenyző indulását jelen­tette be. — Nagy öröm számunkra, hogy a Petőfi Népe Kupa ökölvívó­verseny ilyen népszerű — mond­ta Preiszinger András, a megyei ökölvívó szövetség elnökségi tag­ja, a névadó lapkiadó vállalatá­nak igazgatója. — A Kecskeméti SC rendezésében sorra kerülő torna ezúttal is hűen tükrözi kö­zös erőfeszítésünket a fiatal te­hetségek' képességeinek kibonta­koztatását. a felnőttek minősítő versenyének biztosítását. Remél­jük, hogy a sportágat kedvelő kecskeméti közönség ezúttal is benépesíti majd a sportcsarnokot és kellemes szórakozásban lesz része A Petőfi Népe Kupa részletes műsora, pénteken: 17 órától se­lejtezők. szombaton: 17 órától elődöntők, vasárnap: * 9 órától döntők a kecskeméti sportcsar­nokban. A versenyt pénteken dél­után dr. Borbély Lajos, a megyei ökölvívó-szövetség elnöke nyitja meg. B. I. A szerdán játszott MNK-for- duló legnagyobb meglepetése a KTE kiesése, de a Tompa és Ér- sekcsanád is alulmaradt az al- sóbbosztályú csapattal szemben. Mezőfi SE—Tiszaalpár 2:1 (1:0) Tiszaalpár, 100 néző, vezette: Zsigó. Góllövők: Miklós, Fehér, illet­ve Győri. Tiszakécske— Kecskeméti TE 4:1 (1:1) ‘ Tiszakécske, 200 néző. Góllövők: Váczi 2, Szabó, Vaj­da, illetVe Porhanda. Kiskunhalasi MEDOSZ— Kunbaja 3;1 (1:1) Kunbaja, 150 néző, vezette: Gyökér. Góllövők: Csányi 2, Dömény (11-esből), illetve Nagy. KunszentmiklAs—Tass 4:4 (0:2) Tass, 150 néző, vezette: Czen- czik. Góílövők: Bérezés 2, Patai 2, illetve Vida 2, Magó 2, (11-es rúgásokból 4:2 Kunszentmiklós javára). Hajós—Homokmégy 3:0 (1:0) Homokmégy, 200 néző, vezet­te: Illés. Góllövők: Bagó 2, Balogh. Bácsalmás—Szercmle 2:0 (0:0) Szeretnie, 100 néző, vezette: Martinez. Góllövők: Markó, Geiger. Kecskeméti SC—Kecel 4:2 (1:0) Kecel, 200 néző, vezette: Nagy. KSC: Gór — Oláh, Gyiffkó dr., Kecskés — Diószegi, Szegő — Oskolás, Ónodi (Losonczi), Sza­bó, Seres, Kókai (Horváth). Ed­ző: Bányai Nándor. A 40. percben Kókai szerezte meg a vezetést A 74. és a 75. percben Horváth növelte a gólok számát, 3:0. A 78. percben Val- da ért el gólt. 3:1. A 80. perc­ben Diószegi 4»l-re alakította a mérkőzés állását. A 84. perc­ben Szabó 11-esből beállította a végeredményt. 4:2. Jók: Gyiffkó dr., Oskolás, Diószegi, illetve Ha- sziló, Vajda, Bolgár. Jánoshalma—Bácsbokod 4:2 (2:1) Bácsbokod, 200 néző, vezette: öze. Góllövők: Angeli 2, Csermák, Németh, illetve Merkler, Mák. Jók: Angeli, "Csermák, illetve Kiing, Merkler. N emesnádud var—Érsekcsanád 2:1 (0:0) Katymár—Tompa 2:1 (0:0) Rém—Dávod 4:2 (2:1) Fájsz—Foktő 5:1 (1:1) Labdarúgás KÉZILABDA Kiskunfélegyházán, a városi sportfelügyelőség és a labdarúgó­szövetség szervezésében megkez­dődött a városi labdarúgó-baj­nokság, amelyen nyolc csapat in­dul. Az első forduló eredményei: Húsos—Gátér 6:1 (2:1), Kun Bé­la SE—Lenin Tsz 7:0 (5:0), Kun­szállás—Vegyipari 5:2 (2:1), Pál- monostora—Építők 2:2 (0:1). A bajnokság állása: 1. Kun Béla SE 1 1 — — 7:0 2 2. Húsos 1 1 — —■ 6:1 2 3. Kunszállás 1 1 — — 5:2 2 4. Építők 1 — 1 — 2;2 1 5. Pálmonostora 1 — 1 — 2# 1 6. Vegyipari 1 — — 1 2:5 — 7. Gátér 1 — — 1 1:6 — 8. Lenin- Tsz 1 — — 1 o:7 — • Kiss gólt dob a szarvasiak kapujába, a KTE—Szarvas mérkőzésen. Vígh a Griffmadár-tornán A hét végén rendezik a len­gyelországi Szczeczinben a Griff- madár ökölvívótornát. A rangos nemzetközi versenyen magyar ökölvívók is részt vesznek. A váltósúlyban szorítóba lép a kecskeméti, Vígh János, aki a közelmúltban rendezett verse­nyeken már bizonyította, hogy ismét visszanyerte igazi formá­ját. Úttörőélet Pajtások! Köszöntünk bennete­ket az 1974,'75-ös úttörőeszten- döben!' Különösen szép esztendő lesz az idei, hiszen hazánk, fel- szabadulásának 30. évfordulójá­hoz kapcsolódik. A Magyar Űttörők Szövetsé­gének felhívása kapcsán foly­tathatjátok a Nem. térkép e táj... expedíciót, hogy ebben az évben elsősorban a felszabadu­lás körülményeit és az azóta el­telt időszak eredményéit kutas­sátok fel. Szeptember -23-án, ha­zánk első felszabadult községé­nek, Battonyának úttörői emlék­stafétát indítanak, hogy a fel­szabadítás útjain érkezzen a szabadság tüze egyik községből — városból — a másikba.. 1975. április 3-án, a felszabadulás év­fordulójának előestéjén az egész országban -kigyúlnak majd a fel- szabadulási tábortüzek! Erről az akcióról, a többiről, a Vörös Hadsereg í nyomában, a Vörös Csillag, a Szabadság-posta, a 30 tett a hazáért, a közössé­gért, a Kincskeresők, és a többi akció megszervezéséről, eredmé­nyeiről szeretnénk folyamato­san hírt adni e rovatnak a ha­sábjain. Ehhez kérjük valameny- nyi krónikás" és tudósító pajtás támogatását, jelentkezését. Vár­juk a „régieket”, a hetényegy- házi Molnár Tünde, a vaskúti Krix Erika, a lakiteleki Hajagos Mária, a kecskeméti Galambos Kati és, Szabó Sári, a bugaci Herbály Melinda, a kaskantyúi Kiss Anikó, az izsáki K. Szabó Margit leveleit és tudósításait. És várjuk az új krónikásokat! A rendkívül szorgalmas bácsszől- lősi csapat tudósítóit, a halasi úttörőház riporter-őrsét, az ifi­vezetőket, akik továbbra is el­küldik beszámolóikat. Kérjük azokat a pajtásokat, akik úttörőtudósítók kívánnak lenni, keressék fel a csapatve­zetőt, kérjék beleegyezését a fel­adathoz és írjanak. Postafordul­tával válaszborítékot küldünk részükre. Az esztendő folyamán több csapathoz ellátogatunk, hogy aa- ott folyó munkáról a megyében élő pájtásoknak beszámoljunk. Az elmúlt esztendőkhöz hason­lóan többször közlünk majd, rejtvényt — úttörőknek és kis­dobosoknak — a szerencsés nyer­teseknek a fejtörés jutalmaként. könyvet továbbítunk. A téli szü­netben ismét rendezünk rejt­vény-délutánt! A továbbiakban minden pén­teken közlünk összeállítást ré­szetekre. Most — az úttörők­nek — egy bűvös négyzetet állí­tottunk össze. A képen látható számtöredékekből rakjatok ösz- sze egy olyan hétszer hét koc­kából álló négyzetet, amelyben a számjegyek összege "a vízszin­tes és függőleges sorokban/ va­lamint a két főátlóban egyfor­mán 182-182. A megfejtéseket le­velezőlapon küldjétek be a szer­kesztőség címere (Petőfi Népe Szerkesztősége, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a) szeptember 20-ig. A levelezőlap címoldalára írjátok rá: Üttörőrejtvény. Selmeci Katalin Baján megkezdődött a serdülő labdarúgó-bajnokság. Az első forduló eredményei: Bajai SK— Tompa 5:0 (3:0), Csávoly—Érsek­csanád 2:2 (1:0), Vaskút—Bács­almás 16:0 (7:0). A Sükösd csa­pata szabad napos volt. RÖPLABDA Kalocsai VTSK— Tokod 3:0 (5,'S, Í2) NB Ti. női. Kalocsa, 100 néző! Vezette: Ribizsár.. Kalocsai VTSK: Szabó, Vass, Tóth — Drevenka, Illés, Szántó. Csere: Tóth G„ Téglás, Fehér­vári. A VTSK sem játszott jól, mégis csak a harmadik játszmá­ban volt küzdelem. Kecskeméti TE— Szarvas 10:8 (5:5) NB Il-es női kézilabda-mérkő­zés. Kecskemét, vezette: Szabó, Hornyák. KTE: Abonyi — Szabó M., Kiss, Szabó É., Feketéné, Nagy- né, Rácz. Csere: Szakolczay, Farkas E., Tóth I„ Cs. Kovács. Edző: Győrfi Pál. Nagy küzdelemben, szoros mérkőzésen nyert a kecskeméti csapat. Góllövők: Szűcs K. 5, Tóth;-' Szakolczay,* -Feketéné, Rácz, Kiss; Jók- H^úcs K., Feke­téné. Kiskőrös— Váci Forte 12:12 (8:7) NB Il-es női kézilabda-mérkő­zés. Vác, vezette: Homoki, Fenyő. Kiskőrös: Heródek :— Dér, Martosi, Krepeta, Mayer, Turánné, Ádám. Csere Szabó, Havasi. Ed­ző: Martinovits László. A váciak nyolc büntetőből he­tet értékesítettek. A kiskőrösiek kétgólos váci vezetést egyen­lítettek ki, s szerezték meg az egyik pontot. Góllövők: Krepeta 5, Turánné 4, Mayer 2, Mar­tosi. Jók: Turánné, Szabó, Kre­peta, Martosi. Szentes— Kiskunhalasi MÁV 10:6 (4:6) NB 11-es női kézilabda-mérkő­zés, vezette: Ócsai, Palotás.' Kiskunhalas: Takács E. — Ta­kács M., Szahó, Erdész, Riegler, Borosáé, Kovács. Csere: Rácz, Várkövi, Zsikla. 1 ■" A MÁV az első félidőben két­gólos előnyre tett szert. Szünet után kimaradtak a helyzetei, ez idegessé tette a csapatot, s sem­mi sem sikerült. Góllövők: Rieg­ler 2, Takács M. 2, Kovács 2. További eredmények, NB II. férfiak: Kecskeméti Építők— Ceglédi KÖZGÉP 14:19, HÖDI- KÖT—Lajosmizse 27:18. Reggel 8 órai kezdettel'érdekes úszóversenyre kerül sor Kecske­méten a fedett sportuszodában. ' A Kecskeméti Közúti Építő Vál­lalat az ország területén műkö­dő társvállalatok sportolóinak részvételével „Barack Kupa” né­ven 5 számból álló férfi- és női úszóversenyt rendez. A verseny keretében a -férfiaknál 100 m gyors-, 100 m mellúszásban és 4x100 m váltóban mérik össze erejüket a vállalatok dolgozói, a nőknél pedig 100 m mellúszás és ,a 4x50 .m váltó szerepel a műsorban. A pontversenyben győztes vállalat védi majd a vándorkupát. EZ TÖRTÉNT AZ NB I-BEN Ferencváros—Haladás VSE 1:0 (1:0) Szombathely, 15 000 néző, ve-: zette: Emsberger. Mindvégig az FTC kezdemé­nyezett többet. Végül is a két gól­képtelen csatársorral rendelkező együttes mérkőzését egy jól si­került szabadrúgásgól döntötte el. Góllövő: Bálint. Békéscsaba—Videoton 1:0 (0:0) Székesfehérvár, 800 néző, ve­zette: Müncz. A lelkes békéscsabai együttes szoros védekezéssel' és gyors el­lentámadásokkal játszott. Az 50. percben Németh fejesgólja eldön­tötte a mérkőzést. Schneider (Békéscsaba) kiállítva. Űjpesti Dózsa—MTK 3:1 (1:1) Hungária krt., 8000 néző, ve­zette: Somlai. A sokáig döntetlenre álló mér­kőzést végül is a rutinos Dunai II. pályáralépése döntötte el, aki megszerezte csapatának a veze­tést, majd részt vállalt a 3. gól előkészítésében is. Góllövők: Fa­zekas, Dunai II., Bene, illetve Becsei. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÉPSZER VÁLLALAT művezetői tanfolyamot szervez Kecskeméten, 1974. október 1-től 12 hónapos időtartammal építőmesteri, ács-állványozó és mélyépítő szakmában A tanfolyam sikeres elvégzéséről, országos érvényű bizonyítványt adunk. A tanfolyam anyagát a hallgatók munkaidő után sajátítják el. Tanfolyamra jelentkezhetnek: a vállalat állományába tartozó, illetve a vállalat­nál munkaviszonyt létesítő azon szakmunkások, akik legalább 5 évi szakmai gyakorlattal rendelkeznek. A tanfolyamon részt vevők részére munkásszállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk térítés ellenében. Jelentkezni lehet a vállalat szervezési és munkaügyi osztályán, Kecskemét, Tatársor l/a. szám alatt. 4024 Vasas—VM Egyetértés 2:0 (2:0) Fáy u., 2000 néző, vezette: Mo­hácsi. A Vasas nagy iramot diktált és az első játékrészben szerzett két góljával lényegében*eldöntöt- te a két pont sorsát. Góllövők: Gass, Izsó. Salgótarján—Pécsi MSC 2:1 (1:0) __F!écs, 5000 néző, vezette: Győri. A fegyelmezettebb csapatjáté­kot nyújtó vendégek rászolgáltak a győzelemre a gyengén játszó pécsiek ellen. Góllövők: Kajdi, Horváth (11-esből), illetve Zom- bori. Rába ETO—Tatabánya 0:0 Győr, 6000 néző, vezette: Bana. Végig jó iramú, küzdelmes mér­kőzést vívott a két csapat. A Ta­tabánya végül is. teljesítette ter­vét, megszerezte az egyik pon­tot. Bp. Honvéd—DVTK 5:1 (4:0) Kispest, 3000 néző, vezette' Marton. A Honvéd a mezőnyben kihar­colt fölényét gólokban is kifeje­zésre juttatta. Góllövők: Kozma 3, Kocsis, Pintér, illetve Oláh. Csepel—ZTE 2:0 (l:0j Csepel, 4000 néző, vezette: Szá- vó. A csepeli együttes többet kez­deményezett és megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Gól­lövők: Szurgent, Varga. az NB i. Állasa a 4. forduló után 1. Ü. Dózsa 4 4 — — 12-6 8 2. Bp. Honvéd 4 3 1 — 10-3 7 3. Békéscsaba 4 3 —; 1 9-6 6 4. FTC 4 2 2 — 6-3 6 5. Tatabánya 4 1 2 1 ,3-2 4 6. Csepel 4 2 — 2 7-7 4 7. Videoton 4 1 2 1 3-3 4 8. ZTE 4 2 — 2 3-4 4 9. DVTK 4 1 1 2 7-8 3 10. SBTC 4 1 1 2 5-6 3 11. PMSC 4 1 1 2 3-4 3 12. VM. Egyetértés.. 4 1 1 2 2-5 3 13. Haladás 4 1 1 2 4-8 3 14. Vasas 4 r — 3 5-7 2 15. Rába ETO 4 — 2 2 4-6 2 16. MTK 4 1 — 3 4-9 2 MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 9.58: Lottósorsolás. A 37. heti lottósorsolás közvetítése a XXI. kerületi Csepeli Rad­nóti Miklós Művelődési Ifázból. 12.10: Francia nyelv. (Középisk. ni—ív. oszt.) Parkolási nehézségek. 16.53: Hírek. A Lengyel. Televízió estje. 17.00: Bevezető. 17.05: Irena Jarocka énekel (szí­nes). Lengyel zenés film. 17.40: Varsói történet. Lengyel rövidfilm. 17.55: A gdanszki vásár (színes), Lengyel rövidfilm. 18.15: A mai Lengyelország. Rö­vidfilm. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nürnbergi epilógus. Ma­gyarul beszélő, lengyel tv- film. (16 éven felülieknek!) 22.10: Chopin-etüdök. Lengyel film. 22.35: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Nem babérra megy a já­ték! Vetélkedő-műsor. 20.40: Borodur '(színes). UNES- CO-film. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Rendezte: Horváth Adám. Donizetti: A csengő. Víg­opera (ism.). KOSSUTH 8.23: Zenekari muzsika. 9.03: Oláh Gábor Párizsban. 9.38: Dalok Huszka Jenő ope­rettjeiből. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Benjamino Gigli énekel. 11.00: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 11.10: Kovács Dénes hegedül, Németh Géza brácsázik, Sopronyi Mária zongorá­zik. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Boross Lajos népi zene­kara játszik. 13.45: Kapunyitás előtt. Előzetes az őszi BNV-ről. 14.00: Csicseri bolt. A Gyermekrádió műsora. 14.25: „Nyitnikék.” 15.10: Magyarán szólva . •. 15.25: Az élő népdal. Kisbárapáti 4. 15.35: Kóruspódium. 15.46: Nagy mesterek indulói. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Szomszédasszpnyok Helsinkiben. (Ism.) 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Török Erzsébet felvételei­ből. 17.40: A magánérdek pálya­futása. 18.02: Egy rádiós naplójából. 19.40: A bolgár kultúra hete. A nádas. Ljuben Dilov regényének rádióváltozata. 20.43: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.43: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, 22.20: Meditáció — a munkás­véleményekről. 22.30: Szimfonikus zene. 23.15: Pierre de Ronsard versei. 23.30: Könnyűzene 0.10: Operaintermezzók. PETŐFI 8.05: Keringők. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30: Miskolci Jónás Géza népi zenekara játszik. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.59: A bolgár kultúra hete. A Szófiai Rádió felvéte­leiből. 12.45: Julian Tuwin versel. 13.03: Jolánt a. Részletek Csajkovszkij operájából. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Kriszti nővér. Hunyadi István hangjátéka. (Ism.) 18.55: A Szombathelyi Tanító­képző Intézet kamara­kórusa 19.17: Oj könyvek. (Ism.) 19.25: A bolgár kultúra hete. Pavel Gerdzsikov dal­estje. Kb. 20.55: Emlékezetes találko­zások hangképei. (Ism.) Kb. 21.15: A Purcell énekegyüttes énekel. Kb. 21.40: Katedra. Pedagógusok műsora. Kb. 22.00: Zenekritikusok hanglemezekről... Kb. 22.30: Paganini. Részletek Lehár operettjéből. 23.15: Komády Gerzson népdalo­kat és virágénekeket éne­kel, 23.29: A bolgár kultúra hete. Magyarországon először. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25? Dzsesszfelvételeinkből. 18.50: Haydn műveiből. 20.18: Christa Ludwig és Dietricla Fischer-Discau énekel. 20.54: Magyar Irodalmi Arckép- ■ csarnok (Ism.) 21.23: Schönberg-ciklus a" szerző születésének 100. évfordu­lójára. 22.36: Zsebrádiószínhás. Mennyire hatásosak a logika fegyverei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom